2025 - Varga Attila – A kiállítás megnyitása
XX. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat - díjazottak kiállítása
Kedves Kollégák, Szakértők, Diákok és Művészetkedvelő Vendégek!
Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ma együtt vagyunk jelen – immár 20. alkalommal – ezen a különleges diáktárlaton, amely a fiatal alkotók sokféle tehetségét, látásmódját és gondolatait tárja elénk. Ez a kiállítás nemcsak a képekről szól, hanem arról a szellemi és érzelmi útról is, amelyet a diákok bejártak, miközben ecsetet, tollat, grafitot vagy zsírkrétát vettek a kezükbe.
A falakon most életre kelő művek a tanulás, a kifejezés és a személyes útkeresés lenyomatai. Minden alkotás mögött ott húzódik egy-egy diák gondolati íve, fejlődési íve, vagy ha úgy tetszik: az alkotó mentális dinamikája – az a belső folyamat, amelyben a kezdeti ötletből, a bizonytalanságból és a kísérletezésből lassan formát ölt a gondolat, majd megtestesül a képen.
A Nemzeti alaptanterv vizuális kultúra tantárgyának alapelvei szerint a rajztanítás célja nem csupán a kézügyesség fejlesztése, hanem a vizuális gondolkodás formálása. A tanulási folyamatot a gyakorlatközpontúság, a vizuális megismerés, a tapasztalatszerzés és a gondolkodás egysége, a tanulók tényleges alkotómunkája jellemzi. Ez a szemlélet nemcsak művészi, hanem pedagógiai értelemben is különösen értékes: hiszen az alkotás egyszerre fejleszt megfigyelést, önkifejezést és gondolkodást.
Ha körülnézünk a tárlaton, láthatjuk, hogy mindez megvalósult. A diákok nem csupán „rajzoltak” – hanem figyeltek, értelmeztek, kísérleteztek. Aki a temperát választotta, talán a színek intenzitását kereste; aki grafittal dolgozott, a fény és az árnyék finom játékát kutatta; egy tűfilccel készült munka mögött precizitás és türelem rejlik, a zsírkréta képek pedig az erős színeikkel felszabadultságot és bátorságot sugároznak. Mindegyikben ott van az egyéni útkeresés, a személyes hang.
Barabási Albert László: A képlet – A siker egyetemes törvényei című könyvében azt írja, hogy a siker – és a művészi érték – nem kizárólag a teljesítményen múlik. A siker hálózatban születik: attól válik valaki láthatóvá, hogy mások hogyan kapcsolódnak hozzá, hogyan reagálnak rá. Ha ezt a gondolatot jelen esetben a képzőművészetre vetítjük, azt mondhatjuk: a műalkotás akkor teljesedik ki, amikor párbeszédet indít. Nem elég, ha „szép” vagy „ügyes” az alkotás – annak hatnia kell, gondolatot kell ébresztenie.
Az itteni diákalkotások pont ezt teszik. Kérdéseket vetnek fel, érzéseket idéznek meg, és néha többet mondanak el a világról, mint amennyit szavakba lehetne foglalni. A rajz tehát nemcsak tárgy, hanem kommunikációs eszköz: kapcsolódás az alkotó és a néző között.
Ez a kiállítás ettől különleges. Nem kész, lezárt világokat látunk, hanem folyamatokat – az útkeresés, a kifejezés és az önismeret folyamatát. Minden kép egy-egy pillanatfelvétel ebből a fejlődésből. Ha közelről nézzük őket, észrevehetjük azt a belső mozgást, azt az energiát, amelyet csak a fiatal alkotók tudnak megmutatni: a rácsodálkozást, az újdonság örömét, a merészséget, hogy valamit másként lássanak.
A Barabási-féle megközelítés szerint „a teljesítmény korlátos, de a siker korlátlan”. A mai este ennek az egyik legszebb példája: a diákok teljesítménye mérhető azzal, hogy létrehoztak valamit, ami megérint bennünket; a sikerük pedig abban áll, hogy a munkáik most közönség elé kerülnek, közösségi élménnyé válnak. Ez a kiállítás tehát nem pusztán bemutató, hanem találkozás: a fiatal alkotók, tanáraik és mindannyiunk közös élménye.
A pedagógusoknak pedig külön köszönet jár. Mert a művészet tanítása soha nem csupán technikai ismeretek átadását jelenti, hanem értelmezés, türelem és inspiráció közvetítését is. A tanári munka ebben az értelemben éppolyan alkotói folyamat, mint maga a festés vagy rajzolás: ugyanaz a figyelem, ugyanaz a teremtő szándék húzódik mögötte.
A diákok munkáiban tehát nemcsak az egyéni kifejezés jelenik meg, hanem a pedagógiai háttér is, amely lehetővé tette mindezt. Az a biztonságos tér, ahol a hibázás is a tanulás része lehet, és ahol az „alkotó mentális dinamikája” – a gondolat, a kétely, a próbálkozás és a felismerés – természetes ritmusában alakulhat.
Kedves diákok, hadd mondjam el: bátorság kellett ahhoz, hogy a gondolataitokat képpé formáljátok és mások elé tárjátok. Minden ecsetvonásban, minden vonalban ott van az őszinteség, a Ti őszinteségetek. Azt kívánom, hogy ezt az alkotói élményt minél tovább tudjátok megtartani: az alkotás örömét, a teremtés belső csendjét, amikor megszűnik minden más, csak a vászonra vitt szándék marad és Ti magatok.
Magunknak pedig inspiráló szemlélődést, tartalmas beszélgetéseket, sok szép felismerést kívánok ezen a közös művészeti utazáson. Kívánom, hogy találjunk az itt kiállított művek révén olyan pillanatokat, amelyek visszacsengenek majd még akkor is, amikor már elhagytuk a kiállítótermet.
Tisztelt vendégek, hölgyeim és uraim! E gondolatok jegyében megnyitom a diáktárlatot, és átadom a szót a szakmai értékelőnek, Komiszár János festőművésznek, aki óriási tapasztalattal, körültekintéssel, mély szakmai tudással és elkötelezettséggel fogja méltatni a kiállított, díjnyertes alkotásokat. Köszönöm a figyelmet!
