Nagy László

Változások a szakképzésben, a kompetenciaalapú moduláris képzés

A modernizáció szükségessége

A HEFOP 3.2.1 intézkedés keretében zajló fejlesztésre a Nemzeti Szakképzési Intézetet jogszabály jelölte ki. Kiemelt feladata az Országos Képzési Jegyzék korszerűsítése, amely a jelenlegi középfokú szakmai képzés jelentős gondjait oldja meg.

Mennyiségi megoldatlanságok: kapacitáshiány

A jelenlegi OKJ nem teszi lehetővé a megfelelő számú, államilag elismert szakképesítés kiadását. Egy évben mintegy 250 000 szakképesítést adnak ki a felnőttképzésben és az iskolai rendszerű képzésben. Ennél viszont jóval többre lenne szükség, mivel két és félmillió munkavállaló van, akiknek munkaköréhez középfokú szakmai végzettség kell, és kb. egymillió aktív korúnak nincs semmilyen szakképzettsége. Tehát ez a 250 000-es szám nem elegendő. Nem megoldás az újabb képző intézmények létrehozása sem. A középfokú képzés szerkezetét úgy kell átalakítani, hogy a képzési idő lerövidülhessen, és így több szakképesítés kiadására nyíljon lehetőség.

Minőségi megoldatlanságok: a tartalmi fejlesztés elmaradása

A régi OKJ-ban 807 szakképesítés volt, és mindegyik kimeneteli követelményeit jogszabályok határozták meg. Ha az egyik tartalmi követelményei nem egyeznek meg a munkaerő-piaci elvárásokkal, akkor egy államigazgatási eljárás keretében az adott szakképesítés vizsgakövetelményeit át lehet alakítani, de ez több hónapig is elhúzódhat. Jogszabályt kell alkotni vagy módosítani, és ezáltal az adott szakképesítés az igények szerint átalakul, de kérdéses marad azok megfelelősége, amelyekkel az átalakítottnak közös tartalma van. Tehát a rendszer nem rugalmas, nem hatékony.

 

A beszámítás nehézségei (vizsga, tanulmányi idő, előzetes tudás)

Problémaként merül fel az is, hogy nincs megfelelő beszámítás sem az adott vizsgaszituációban, sem a tanulmányi időben vagy az előzetes tudásban. Egy-két szakképesítés kivételével az a jellemző, hogy a vizsgák során nem lehet figyelembe venni a vizsgázó előzetes tudását; csak akkor lehet felmenteni egyes vizsgarészek alól, ha az adott szakképesítés vizsgakövetelménye taxatíve rámutat egy másikra. De mivel nem a moduláris szerkezet a jellemző, ez elég ritka.

Előzmények

Sokszínű irányítás, de egységes cselekvés

Az OKJ és a későbbi vele kapcsolatos szabályok tartalmukat és formájukat tekintve is jogszabályok – a Nemzeti Szakképzési Intézetnek azonban nincs jogszabály-alkotási lehetősége. Ezt a problémát az intézményesített érdekegyeztetés oldotta meg, amely a program egészét végigkísérte. Az NSZI létrehozott a támogatási szerződés aláírását követően (2004. október) egy tanácsadó testületet, amelybe 30 szakértőt delegáltak a szakképesítésért felelős miniszterek, a munkaadói és munkavállalói érdekérvényesítésért felelős szervezetek, a kamarák, a szakmai szervezetek, iskolafenntartók. A delegáltak áttekintették a programot, folyamatos lehetőségük volt az érdemi beavatkozásra. Az e tárgyban eddig megszületett jogszabályok (OKJ rendelet, 14 szakképesítés SZVK-ja) megszületéséhez szükséges anyagokat az Intézet a tanácsadó testület hozzájárulásával terjesztette fel a szakképesítésért felelős minisztereknek.

Az új OKJ alapja a munkaerő-piaci elvárásoknak való megfelelés. Szakértői csapat választotta ki azt a 480 foglalkozást, munkakör csoportot, amelyek betöltéséhez nem kell főiskolai vagy egyetemi végzettség. Az adott munkaterületet betöltőkkel elemeztették a szakmákat. Egy-egy munkakör esetében 3 szakértőt kértek fel. Minden foglalkozáselemzést további 20-20 szakértővel értékeltettek. A fejlesztés e szakaszában több mint tízezer szakértő tevékenykedett.

Megtörténtek a feladatelemzések és a kompetenciaprofil-készítések. Az összehasonlítások során alkották meg az új OKJ profilját. A tanácsadó testület véleményének kikérésével szabványokat készítettek, melyek akkor fontosak, amikor több szakértő ugyanazt a típusú munkát végzi, de más munkakörök tekintetében. Ilyenkor szűkre kell szabni azt a területet, ahol a szakértők dönthetnek. Mindezt az eredmények későbbi összevethetősége érdekében kellett elvégezni. Ezek a szabványok az útmutatók, amelyeket rendszeresen megtárgyalt a tanácsadó testület.

Ma Magyarországon rendelkezésre áll az az adatbázis, amelyben megtalálhatók a középfokú szakképesítést igénylő munkakörök elvárásai. Ez nyilvános, mindenki hozzájuthat az NSZI-ben.

Milyen tehát az új OKJ?

Az új OKJ-ban szereplő valamennyi szakképesítés véges számú, egymástól jól megkülönböztethető követelménymodulból áll. Ezek a követelménymodulok az adott szakképesítésre jellemző kompetenciák egy-egy csoportját foglalják magukba.

Mi határozza meg azt, hogy egy szakképesítés hány követelménymodulból áll? Milyen szabály szerint történt a teljes kompetencia együttes felosztása követelménymodulokká, és egyáltalán miért jó az, ha a szakképesítések kimeneti szabályozásában a moduláris felépítés általánossá válik? Talán érdemes ez utóbbi kérdéssel foglalkozni először. A kimeneti modularizáció biztosítja a szakképesítések közötti átjárás lehetőségét, vagyis azt, hogy amennyiben valakinek olyan szakképesítése van már, amelyhez tartozó kompetenciák egy része egy másik szakképesítésnek is sajátja, akkor számára az új szakképesítés megszerzése egyszerűbbé válik, rövidülhet a képzési idő, és egyszerűsödik a vizsgaszituáció is. A szakképesítések kimeneti modularizációja során a szakértők azt vizsgálták, hogy két vagy több szakképesítés teljes kompetencia listája között milyen átfedések vannak.

Ha az OKJ csak olyan szakképesítésekből állna, amelyek tartalmukban meglehetősen távol állnak egymástól, például az egészségügyben az ápoló (A), az építőiparban a kőműves (B) és a közgazdasági területen a mérlegképes könyvelő (C), akkor nem lenne értelme kimeneti modularizációnak.

Elképzelhető ugyan, hogy az előbb felsorolt három szakképesítés között van némi közös, bár ez nem valószínű, de ha mégis, akkor a közös rész oly kicsiny, hogy ha ezt követelménymodulként rögzítenénk, akkor a mintegy 420 szakképesítést tartalmazó OKJ több tízezer követelménymodult eredményezne, ami nemhogy növelné a rendszer átláthatóságát, hanem éppen ellenkezőleg kezelhetetlenné tenné a szakképzés egész rendszerét. Ugyanakkor az elemzések azt mutatták, hogy a foglalkozások és a munkakörök között jelentős kompetencia átfedések vannak. Mindennapi tapasztalat az, hogy egy munkahelyen az egyébként különböző munkaköröket betöltő és esetenként különböző szakképesítéssel rendelkező emberek hosszabb-rövidebb ideig képesek egymás feladatát ellátni, anélkül, hogy a munkafolyamatokban komolyabb fennakadás történne, vagyis rendelkeznek olyan kompetenciákkal is, melyekkel társuk rendelkezik.

Ha a munkakörök, foglalkozások elemzése során ilyen átfedések nyilvánvalóak, akkor az OKJ, amelynek ki kell szolgálni a munkaerő-piaci igényeket - tehát ezeket az egymást átfedő kompetencia szükségleteket - szintén ilyen strukturált kell, hogy legyen, amelyben egyértelműen dokumentált az egymáshoz közel álló szakképesítések közötti összefüggésrendszer. A kérdés persze az, hogy milyen eljárással, milyen módszerrel lehet két vagy több szakképesítést összehasonlítani, és megtalálni azokat a kompetencia csoportokat, amelyek e szakképesítésekben közösek.

Kompetenciaprofilok

A Nemzeti Szakképzési Intézet a fejlesztés során a kompetenciákat két módon közelítette meg. Egyrészt a munkakör elemzések során a szakértőktől úgynevezett feladatlistákat kértünk, amelyek egy adott munkakör, foglalkozás mindennapi aktivitásait tárták fel. E listák műveletek, feladatok, feladatcsoportok rendszerében határozzák meg az adott foglalkozást űző, az adott munkakört betöltő ember mindennapi tevékenységét. E feladatlista a kompetenciák megfogalmazásának egyik lehetősége, vagyis a kompetenciák leírhatók oly módon, hogy felsoroljuk mindazokat a feladatokat, amelyek megfelelő szintű elvégzése joggal elvárható az adott munkakört betöltő, az adott foglalkozást űző munkavállalótól. Ez a lista az úgynevezett feladatprofil, amely tehát tökéletesen alkalmas kompetenciák leírására.

Ugyanakkor a szakértőktől azt is kértük, hogy határozzák meg, milyen tulajdonságokat tartanak nélkülözhetetlennek egy-egy adott munkakörhöz, foglalkozáshoz tartozó feladat ellátása esetén. Tehát a feladatprofilban meghatározott feladatokhoz kellett a jellemző tulajdonságokat társítaniuk a szakértőknek. E tulajdonságok alapvetően négy nagy csoportba oszthatók: a szakmai, a módszer, a társas, és a személyes tulajdonságok csoportjába. Miután feladatonként meghatározták a feladat ellátásához feltétlen szükséges tulajdonságokat egy algoritmus szerint, e tulajdonságok összegezhetővé váltak, és így alakult ki a tulajdonságprofil. Ez egyfajta vonalkód, mely ugyanolyan módon meghatározza és leírja a szükséges kompetenciákat, mint ahogy a feladatprofil a műveletek, feladatok, feladatcsoportok felsorolása segítségével. Másképpen szólva, ha valaki képes az adott műveletet elvégezni, akkor rendelkeznie kell olyan tulajdonságokkal, amelyek erre őt képessé teszik. Teljesen mindegy tehát, hogy a kompetenciát úgy fogalmazzuk, hogy milyen cselekvésre képes egy személy, vagy úgy, hogy megadjuk milyen tulajdonságokkal rendelkezik. Egy kompetenciaprofil megadásának tehát egyik vetülete a feladatprofil, a másik vetülete a tulajdonságprofil.

Követelménymodulok kialakítása

De térjünk vissza a követelménymodulhoz, ahhoz a módszerhez, eljáráshoz, amely lehetővé tette a szakképesítésekhez rendelt kompetenciák összehasonlítását. Hiszen a követelménymodul nem más, mint két vagy több szakképesítés közös kompetencia együttese. A módszer tehát az, hogy a szakértők összehasonlították feladatoldalról és tulajdonság-oldalról a szakképesítések teljes kompetencia listáját, és amennyiben jelentős átfedést találtak akár a feladatprofilok között, akár a tulajdonságprofilok között, akkor ezeket az átfedéseket követelmény modulként rögzítették. Ezek az átfedések jelenik a hidat a szakképesítések között.

Az elemzések a foglalkozások, munkakörök között számtalan esetben mutattak úgynevezett részleges átfedést, vagyis azt, hogy két munkakörhöz szükséges kompetenciák között bizony van jelentős azonos kompetencia együttes. Ez maga a követelménymodul.

Másrészt sok alkalommal azt mutatták a vizsgálatok, hogy a munkakörök egy jelentős része egy másik munkakört tökéletesen magába foglal. Ebben az esetben halmaz-részhalmaz kapcsolatról beszélhetünk. Miután az ilyen foglalkozás, illetve munkakör kapcsolatok száma meglehetősen nagy volt, ezért ennek a helyzetnek valamilyen módon meg kellett jelennie az OKJ-ban is.

Az OKJ új eleme a rész-szakképesítés

Új fogalom született ezért, az úgynevezett rész-szakképesítés. A rész-szakképesítés államilag elismert szakképesítés, amely legalább egy munkakör betöltésére alkalmassá teszi a munkavállalót. Az előbbiekben elmondottakból következik, hogy a rész-szakképesítések, melyek száma több mint 400 az új OKJ-ban, nem válnak el a szakképesítések rendszerétől, hanem a struktúra részei. Egy rész-szakképesítés valamely szakképesítésnek a része, az adott szakképesítéshez tartozó kompetenciák bizonyos szempontok szerint rendezett tematikus darabja. És hogy mi a rendezési szempont? Az, hogy e csökkentett kompetencia tartalom ellenére alkalmas legyen munkakör betöltésére az ilyen rész-szakképesítéssel rendelkező munkavállaló.

A szakképesítések belső struktúrájának megértéséhez érdemes egy konkrét példán keresztül eljutni. A Cipész, cipőkészítő, javító szakképesítésnek két rész-szakképesítése található meg az új OKJ-ban a Cipőfelsőrész-készítő és a Termék-összeállító.

Ahogy az az ábrán is látható, az iskolai rendszerű képzés keretében a képzési cél a teljes szakképesítés megszerzése. Ugyanakkor a felnőttképzés keretében a képzés célja lehet a teljes értékű szakképesítés megszerzésén túl a két rész-szakképesítésben meghatározott kompetenciák elsajátítása is. A különbségtétel oka az, hogy miután az iskolai rendszerű szakképzésben a tanulók az első szakképesítésüket szerzik meg, célszerű, hogy e szakképesítés birtokában munkavállalási lehetőségük lehetőleg a legtágabb legyen. Ugyanakkor elképzelhető, hogy egy tanuló az iskolai rendszerű képzést követő szakmai vizsgán rész-szakképesítést szerezzen. Ez azonban leginkább „baleset” lehet, vagyis az a szituáció, amikor a vizsgán kiderül, hogy a jelölt nincs birtokában mindannak a kompetenciának, amely a teljes értékű szakképesítés megszerzéséhez szükséges, ugyanakkor azon kompetenciákból viszont számot adott, amelyek adott rész-szakképesítéshez nélkülözhetetlenek. Az a lehetőség, hogy az iskolai rendszerű képzést követően rész-szakképesítés is kiadható, nagymértékben növeli a rendszer rugalmasságát, hiszen ezt megelőzően a tanulók számára ez a lehetőség nem volt adott. A vizsgabizottságok a régi OKJ tagolatlan, nem egymásra épülő rendszerében, vagy úgy döntöttek, hogy megfelelő tudás és kompetencia ellenére is kiadják a szakképesítő bizonyítványt más - egyébként jogosnak is tűnő - körülményeket is figyelembe véve, vagy a jelölt nem kapott bizonyítványt annak ellenére, hogy esetleg évekig részt vett a képzésben és megszerzett olyan kompetenciákat, melyekkel akár egy munkakört is képes lett volna betölteni.

Az ábrán látható még az Ortopédiai cipész ráépülő szakképesítés is, ami nyilván akkor szerezhető meg, ha a jelöltnek a Cipész, cipőkészítő, javító szakképesítése már megvan.

Fontos újdonság az új OKJ-ban, hogy a szakképesítések azonosítására alkalmas szám az eddigi 8 karakterről 15-re növekedett, mert így volt lehetséges e strukturált, egymásra épülő rendszerben a szakképesítéseket elhelyezni.

A moduláris képzés bevezetése

A moduláris képzés bevezetésének időpontja 2006. szeptember 1. volt. Természetesen ez nem a képzés teljes körű bevezetésének dátuma, hanem egy, a Térségi Integrált Szakképző Központokban megindult képzési folyamat kezdete. A 16 Térségi Integrált Szakképző Központban két szakmacsoportban összesen 14 szakképesítésben indult meg a képzés az első szakképző évfolyamon. A képzés lehetőségét az teremtette meg, hogy a szakképesítésért felelős két miniszter kiadta e 14 szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeinek rendeleteit, valamint jóváhagyta e szakképesítések központi programjait is.

A képzési folyamat modularizációja, a tananyagegység

Ezzel lejutunk a modularizációnak egy második szintjére, mégpedig a képzési folyamatok modularizációjához. Az eddig elmondottak ugyanis a kimeneti modularizációra vonatkoznak, vagyis azokra az összefüggés-rendszerekre, amelyek a szakképesítések kimeneti követelményei között állnak fent. A kulcsszó itt a követelménymodul. Amikor a képzési folyamat szervezéséről, a tantervről beszélünk, akkor szintén van helye a modularizációnak, annak, hogy úgynevezett tananyagegységek keretében juttassuk el a tanulókat a szakképesítéshez szükséges kompetenciák elsajátításához.

A képzés során az iskolai rendszerben ma még általános a tudományterületi elkülönülés alapján szervezett tantárgyi struktúrával jellemezhető tanítási-tanulási folyamat. A tantárgyi elkülönülés helyett a tanagyag-egységekben történő folyamatszervezés a tanulók számára sokkal hatékonyabb.

A probléma az, hogy a tananyag feldarabolása, a tananyagegységek kialakítása nem történhet olyan szempontok szerint, mint amilyen szempontok a kimeneti modularizációt alapvetően meghatározták. Ebben az esetben pedagógiai, didaktikai szempontok a dominánsak, a taníthatóság, az egymásra épülés, a tanuló életkori sajátosságainak figyelembe vétele, az előzetes tudások beszámítása és természetesen az iskolák, a képzőhelyek helyi sajátosságainak a figyelembe vétele. Mégis a két fajta modulfogalom, a két fajta modularizáció össze kell, hogy érjen, közöttük a kapcsolatnak egyértelműen ki kell derülnie. Az nyilvánvalóvá vált a fejlesztés korai szakaszában, hogy egy-egy követelménymodulhoz nem minden esetben rendelhető egy tananyagegység. Ez a megközelítés nem elégítené ki a tanítási, tanulási folyamattal szemben támasztott elvárásokat. Hogy az összefüggés a két fajta modularizáció között világos legyen, célszerű a tananyagegység néhány jellemzőjét tisztázni.

A tananyagegységek jellemzői

Miután a tananyagegység egy folyamat, a teljes tanítási-tanulási folyamat egy része, ezért fontos, hogy meghatározzuk a tananyagegység célját. A cél minden tananyagegység esetében valamilyen emberi tulajdonság kialakítása, vagy már meglévő tulajdonság magasabb szintre emelése. Minden tanítási folyamat célja ez, így ez igaz nemcsak az iskolai rendszerű képzésre, hanem a felnőttképzésre is. A kérdés az, hogy milyen módon határozzuk meg e tananyagegységek célját, honnan vezessük le a kialakítandó, vagy fejlesztendő tulajdonságokat. Itt az első kapcsolat a tananyagegység és a követelménymodul között, hiszen a követelménymodulokban a kompetenciák részben feladatprofilként, részben tulajdonságprofilként vannak definiálva. Amikor tehát egy tananyagegység céljait határozzuk meg, nem indulhatunk ki másból, mint a követelménymodulokban meghatározott kompetenciákból, ezen belül azokból a tulajdonságokból, amelyeket a követelménymodul tartalmaz. Emlékeztetőül e tulajdonságok lehetnek szakmai jellegűek (szakmai ismeretek, szakmai készségek) társas jellegűek, módszer jellegűek, és akár személyes jellegűek is. Ha egy folyamatban szereplő valamennyi tananyagegység célját összerakjuk, vagyis egy listát készítünk arról, hogy milyen tulajdonságok kialakítása, illetve fejlesztése szerepel képzésünk céljaként, akkor e célok összességében le kell, hogy fedjék a követelménymodulokban meghatározott, elvárt tulajdonságok összességét.

A másik fontos jellemzője a tananyagegységnek az úgynevezett tanulói munkaforma. A tanulói munkaforma azon cselekvéseknek az összessége, amelyeken keresztül a tanuló a kitűzött célt elérheti, vagyis a tananyagegység céljában meghatározott tulajdonságok kialakulhatnak, vagy magasabb szintre kerülhetnek. Egyszerűbben szólva a tanulói munkaforma azokat az eljárásokat rögzíti, amelyeket a tanulónak az adott tananyagegység során végeznie kell, amilyen feladatokat végre kell hajtani. Itt a másik összefüggés a tananyagegység és a követelménymodulok között, hiszen a tanulói munkaformáknak összességében le kell fedniük a követelménymodulokban meghatározott feladatlistákat. A képzés során ugyanis akkor járunk el helyesen, ha minden olyan tevékenységet elvégeztetünk a tanulóval, amely tevékenységek a követelménymodulok feladatprofiljában megtalálhatóak. Az összhang a tananyagegység céljai és a követelménymodulok tulajdonságprofiljai között, másrészt az összhang a tananyagegységek tanulói munkaformái és a követelménymodulok feladatprofiljai között már csak azért is fontos, mert ez az összhang teremti meg a lehetőségét a sikeres szakmai vizsgának. Nem lenne korrekt eljárás a tanulóval szemben, ha olyan tulajdonságot kérnénk tőle számon a vizsgán, amely tulajdonság kialakítása, vagy fejlesztése egyébként a képzési folyamat egyetlen tananyagegységének sem volt célja. Másrészt akkor sem lennék korrektek a tanulóval, ha olyan feladat megoldásán keresztül kísérelnénk meg mérni egy adott tulajdonságát, amely feladat tanulói munkaformaként egyetlen tananyagegységben sem volt számára előírva.

Ezzel a szakképzés tartamának, szerkezetének és módszertanának átalakításával kapcsolatban elérkeztünk az utolsó állomáshoz, a szakmai vizsgához.

A szakmai vizsga

Egy kompetencia alapú modulárisan felépített szakmastruktúra előnyös tulajdonságait a most érvényben lévő vizsgarendszer nem képes megfelelően felszínre hozni, ezért a vizsgáztatás szabályozását át kell alakítani. Hogy a változások mikéntje és miértje egyértelmű legyen, célszerű a jelenlegi vizsgarendszerből kiindulni.

Ma a szakmai vizsgák vizsgarészekből állnak, melyek háromfélék lehetnek: ezek az írásbeli, a szóbeli és a gyakorlati vizsgarészek. Az írásbeli és szóbeli vizsgarész, másképpen a vizsga elméleti része, míg a gyakorlati vizsgarész nyilvánvalóan a szakma gyakorlatának elsajátítását van hivatva ellenőrizni. Ugyanakkor az elméletnek és a gyakorlatnak a vizsgarészekben való ilyen éles megkülönböztetése nehezen vezethető le az új SZVK-k kompetencialapú megközelítéséből. Sarkosabban fogalmazva, nincs értelme a kompetencialapú kimeneti szabályozás esetén szakmai elméletről és szakmai gyakorlatról beszélni.

A jelenlegi vizsgarendszer a vizsgarészeken belül vizsgatantárgyat, illetve vizsgatantárgyakat különbözetet meg, amelyek az esetek jelentős részében nem azonosak a tanítási-tanulási folyamat során a tanulók által megismert tantárgyakkal. A jelenlegi vizsgarendszer azon túl, hogy megkülönbözteti a szakmai elméletet és gyakorlatot, komplex módon értékeli a jelölt teljesítményét, de nem alkalmas arra, hogy az új struktúrában megjelenő követelménymodulokban megtestesülő kompetencia együttesek elsajátításáról is felvilágosítását adjon. Pedig ez elengedhetetlenül fontos, hiszen ha nem mérünk és értékelünk követelménymodulonként, később a szakképesítések közötti átjárhatóságot sem biztosítjuk.

Fentiek miatt tehát szükséges a szakmai vizsga lebonyolítását, az ott folyó mérés és értékelés metodikáját átalakítani.

Milyen alapvető jellemzői lesznek az új vizsgarendszernek? A szakmai vizsgák a továbbiakban is vizsgarészekből fognak állni, azonban e vizsgarészek nem vizsgatantárgyak keretében értékelik a jelölt kompetenciáit, hanem vizsgafeladatokon keresztül. Minden vizsgarészhez egy, kettő, esetenként még több vizsgafeladat fog tartozni. Kérdés az, hogy egy szakmai vizsgán hány vizsgarész lesz? A modulonkénti mérés és értékelés megvalósítása érdekében a vizsgarészek száma meg fog egyezni az adott szakmai kimenethez tartozó követelménymodulok számával. Vagyis ahány követelménymodult rendel az SZVK egy adott szakmai kimenet követelményeinek teljesítéséhez, annyi vizsgarészből fog állni a szakmai vizsga.

A szakképesítés célja szerinti vizsgatevékenység

Ami az egy-egy vizsgarészhez kapcsolódó feladat, vagy feladatok során végzett tevékenységet illeti, egy új fogalom bevezetésére kerül sor, ez pedig a szakképesítés célja szerint vizsgatevékenység fogalma.

Mit jelent ez?

Induljunk ki abból, hogy egy kompetencialapú kimeneti szabályozás esetén az elmélet és a gyakorlat elválasztása nem lehetséges. Ugyanakkor egymástól jól megkülönböztethető tevékenységeken keresztül lehet mérni a kompetenciákat. Ilyen tevékenység lehetnek az írásbeli tevékenység, szóbeli tevékenység, az interaktív számítógépes környezetben végzett tevékenység és a gyakorlati tevékenység. E felsorolt négy fajta tevékenységet - amennyiben ezek a vizsgán folynak és céljuk az, hogy bizonyos kompetenciákat mérni és értékelni tudjunk -, vizsgatevékenységnek nevezzük. A fontos az, hogy ezek egyikéről sem lehet azt mondani, hogy a szakmai elméletben, vagy szakmai gyakorlatban való felkészültség mérésére való. Erről szó sincs. A szakképesítés célja szerinti vizsgatevékenységnél az a hangsúlyos, hogy olyan vizsgahelyzetet generálunk, olyan feladatok megoldásán keresztül mérünk és értékelünk, amely tevékenység a szakképesítés célja szerinti, vagyis amely tevékenységet a vizsgázó abban az esetben fog végezni nap mint nap, ha sikeres vizsgáját követően az adott szakképesítéssel betölthető munkakörben helyezkedik el. Ebben a rendszerben az fog döntően írásbeli vizsgatevékenységgel jellemezhető feladatokon keresztül eleget tenni vizsgakötelezettségének, akinek olyan a szakképesítése, amellyel betölthető munkakörök jellemzően az írásbeliséget követelik meg. Egy olyan szakképesítés esetén, amely rendkívüli módon igényli a verbalitást, természetes, hogy a vizsgarészekhez kapcsolódó vizsgafeladatok jelentős részben szóbeli vizsgatevékenységgel lesznek jellemezhetőek. Sem az előbbi, sem ez utóbbi példában nem állíthatjuk, hogy ezek elméleti jellegű vizsgák lennének, erről szó sincs.

Hogy a szakképesítések célja szerint vizsgatevékenységek felsorolása tartalmaz gyakorlati vizsgatevékenységet, annak az az oka, hogy a magyar nyelvben azt a munkaszituációt, amelyik nem írásbeliséghez, nem szóbeli megnyilvánuláshoz és nem számítógépes környezetben végzett tevékenységhez kapcsolódik, jobb szó híján gyakorlati tevékenységnek nevezzük. De még egyszer hangsúlyozom, hogy ebben a tekintetben a szakképesítés célja szerinti gyakorlati vizsgatevékenység semmiben nem különbözik az előbb felsorolt másik háromtól.

A szakmai vizsga értékelése

Ami a vizsga értékelését illeti, a szakmai- és vizsgakövetelmények részletesen tartalmazzák az egy-egy vizsgarészben szereplő vizsgafeladatok súlyát a vizsgarészen belül, így lehetővé válik, hogy a vizsgarészekben nyújtott teljesítmény számítható legyen. Egy vizsgarész akkor tekinthető eredményesen teljesítettnek, ha a vizsgarészben nyújtott eredmény meghaladja az 50%-ot. Egy szakképesítésen belül a vizsgarészek súlya nyilvánvalóan eltérő lehet, melyet az SZVK szintén tartalmaz. A vizsgarészek százalékos eredményeinek ismeretében, valamint a vizsgarészek súlyának figyelembevételével meghatározható a vizsgázó összteljesítménye százalékban, amely egy érdemjeggyé konvertálható.

A kompetencia elv és a moduláris szerkezet bemutatása egy konkrét szakképesítésen keresztül

959	PR ügyintéző		0061	0062	0063	0064
935	Marketing- és reklámügyintéző		0061	0062	0063		0066
936	Hirdetési ügyintéző			0062	0065
912	Kereskedelmi ügyintéző		0061	0062				0067
913	Külgazdasági ügyintéző		0061	0062				0067		0069
927	Külkereskedelmi üzletkötő	0001	0061	0062					0068
930	Logisztikai ügyintéző		0061	0062	0116
931	Anyagbeszerző				0065	0115	0119
932	Áruterítő				0065	0115	0118
933	Veszélyesáru-ügyintéző				0065	0115	0117
934	Nemzetközi szállítmányozási ügyintéző		0061	0062			0116	0120
	Ügyviteli, irodatechnikai, kommunikációs ismeretek	0061	►	0065		+	0389
	Marketing és PR alapismeretek	0062	►	0115		+	0390
	Logisztika	0116	►	0117		+	0391
				0118
				0119

Az új OKJ-ban szereplő szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek tartalmát és szerkezetét egy konkrét példán keresztül szeretném bemutatni. Az ábrán látható öt szakképesítés úgynevezett szakképesítés csoportot alkot. A szakképesítés csoport olyan szakképesítésekből áll, amelyek között a moduláris kapcsolat rendkívül erős. Az ábra tartalmazza mindazokat a követelménymodulokat, amelyek az adott szakképesítéshez tartozó kompetenciákat írják le. Tekinthetjük ezt a táblát e szakképesítés csoport modultérképének is. Az öt szakképesítésen kívül a modultérkép megmutatja egy-egy szakképesítés belső struktúráját is. Látható, hogy a PR ügyintéző és a Külkereskedelmi ügyintéző szakképesítések nem tartalmaznak bonyolult belső struktúrát, ugyanakkor a Logisztikai ügyintéző viszonylag összetett szerkezetű. E szakképesítésnek van három rész-szakképesítése: az Anyagbeszerző, az Áruterítő és a Veszélyesáru-ügyintéző. A modultérkép tartalmazza a Logisztikai ügyintéző szakképesítésre ráépülő Nemzetközi szállítmányozási ügyintéző szakképesítést is.

Ami a követelménymodulokat illeti, a modultérképből egyértelműen kiolvasható, hogy az e szakképesítés csoportba tartozó valamennyi szakképesítés tartalmaz két úgynevezett alapmodult, a 0061 jelűt (Ügyviteli, irodatechnikai, kommunikációs ismeretek), valamint a 0062 jelűt (Marketing és PR alapismeretek). A Logisztikai ügyintéző szakképesítést a szakképesítés csoportba tartozó másik négy szakképesítéstől megkülönböztető kompetenciákat a 0116 jelű (Logisztika) szakmai követelménymodulban találhatjuk meg. Ez a szakképesítés úgynevezett saját modulja.

Látható a modultérképről, hogy a Logisztikai szakügyintéző szakképesítésnek három rész-szakképesítése van. E rész-szakképesítésekhez tartozó követelménymodul azonosítók különböznek a Logisztikai ügyintéző szakképesítéshez tartozó követelménymodulok azonosítóitól. Milyen összefüggés van a rész-szakképesítések követelménymoduljainak tartalma és a teljes értékű szakképesítés követelménymoduljainak tartalma között. Abból kell kiindulni, hogy a rész-szakképesítés nem tartalmazhat olyan kompetenciákat, amelyeket a teljes értékű szakképesítés nem tartalmaz, vagyis a rész-szakképesítés birtokosától nem követelhetünk meg olyan tulajdonságot, vagy nem kívánhatjuk, hogy olyan feladatot legyen képes végrehajtani, amely követelményeket a teljes értékű szakképesítés birtokosától nem várunk el. Másképpen szólva a rész-szakképesítést teljes mértékben magában foglalja a teljes értékű szakképesítés.

Ha most az Anyagbeszerző szakképesítés három követelménymodulját vizsgáljuk, akkor ez a következőt jelenti: a 0065-ös követelménymodul azokat az ügyviteli, irodatechnikai és kommunikációs kompetenciákat tartalmazza, amelyek feltétlenül szükségesek az e rész-szakképesítéssel betölthető munkakör ellátásához, így ezek a 0061-es alapmodulban meghatározott kompetenciák tematikus szűréséből jöttek létre. Ez a követelménymodul tehát nem szakképesítések összehasonlítása révén keletkezett (közös rész meghatározása), hanem egy már rögzített kompetencia együttesnek olyan leválogatása alapján, amely leválogatás alapvető szempontja, hogy az ily módon csökkentett kompetenciák munkakör betöltésére még alkalmassá tegyék a rész-szakképesítéssel rendelkező munkavállalót. Úgyis mondhatnánk, hogy a 0065-os „light” változata a 0061-esnek. Hasonló módon jött létre a 0115-ös követelménymodul, amely a 0062-es (Marketing és PR alapismeretek) követelménymodul tematikus szűréseként értelmezhető. Látható, hogy a három rész-szakképesítés mindegyike tartalmazza mindkét „light” követelménymodult. Ami egymástól e rész-szakképesítéseket megkülönbözteti a 0117, 0118 és 0119 követelménymodulok, melyek mindegyike a 0116 (Logisztika) modulból származik a  fent leírt tematikus szűrés útján, figyelemmel az egyes rész-szakképesítések speciális munkaköri igényeire.

Tekintettel arra, hogy a felnőttképzésben lehetőség van olyan képzések indítására, amelyeknek célja rész-szaképesítések megszerzése, ezért várhatóan számos esetben kerül majd arra sor, hogy rész-szakképesítéssel rendelkezők szeretnék a teljes értékű szakképesítést megszerezni. Vagyis példánkban egy Anyagbeszerző rész-szakképesítéssel rendelkező szeretne Logisztikai ügyintéző szakképesítést szerezni. Ezt az utat megkönnyítendő az SZVK-k rögzítik az úgynevezett kiegészítő (komplementer) követelménymodulok tartalmát is. Az Anyagbeszerző rész-szakképesítéssel rendelkező - amennyiben Logisztikai ügyintéző szakképesítést szeretne - a szakmai vizsgán három követelménymodulban meghatározott kompetencia együttesből kell vizsgáznia. A 0389, a 0390 és a 0391 követelménymodulhoz rendelt vizsgarészek teljesítését követően kaphatja meg a szakképesítő bizonyítványt. A felsorolt három követelménymodul tartalmazza mindazokat a kompetenciákat, amellyel „kevesebb” az Anyagbeszerző a Logisztikai ügyintézőnél.

A szakmai és vizsgakövetelmények negyedik és ötödik fejezete mutatja be az egy-egy szakképesítéshez tartozó kompetenciákat, és e fejezetek határozzák meg a szakmai követelménymodulokat, ezek tartalmát valamint a vizsgarészeket. A negyedik fejezetben megtalálhatóak az adott szakképesítés valamennyi kimenetére jellemző követelménymodulok leírásai, mégpedig feladat és tulajdonság oldalról egyaránt. Ez azt jelenti, hogy e fejezetben egymás után fel vannak sorolva az adott szakképesítésben értelmezett követelménymodulok (ezek azonosítója és megnevezése). Egy követelménymodul leírás mindig a feladatprofillal kezdődik - vagyis milyen feladatok elvégzésére legyen képes az adott szakképesítést birtokló -, ezt követi a tulajdonságprofil, amely leírja, hogy milyen szakmai, társas, módszer és személyes tulajdonságok szükségesek a feladatprofilban meghatározott cselekvések megfelelő szintű elvégzéséhez. A szakmai tulajdonságokon belül megtalálhatóak a szakmai ismeretek és a szakmai készségek. A szakmai ismeretek típus megjelöléssel kerülnek az SZVK-ba, míg a szakmai készségek megadása szintek hozzárendelésével történik. A típusok és szintek leírását szintén az SZVK-k tartalmazzák.

Az SZVK-k ötödik fejezete írja le a vizsgák jellemzőit. Minden követelménymodulhoz vizsgarész tartozik. A vizsgarészek feladatokból állnak. A vizsgafeladatok legfontosabb jellemzőit tartalmazzák az SZVK-k, így a vizsgafeladatok rövid leírását, hogy milyen módon történjék a kompetenciák mérése és értékelése, az adott vizsgafeladathoz rendelt jellemző vizsgatevékenységet és a feladat végrehajtásához szükséges időt. Ami a vizsgatevékenységeket illeti, itt a szakképesítés célja szerinti vizsgatevékenységről van szó, mely lehet írásbeli, szóbeli, számítógépes interaktív és gyakorlati vizsgatevékenység. Miután a vizsgarészek több feladatból is állhatnak, ezért a SZVK ötödik fejezete tartalmazza az egy vizsgarészen belüli feladatok százalékos súlyát. A vizsgán több vizsgarész is szerepel, ezért az SZVK arra is kitér, hogy a teljes vizsgán belül milyen súlya van az egyes vizsgarészeknek.

A feladatok értékelését követően az egyes vizsgarészekben nyújtott teljesítményt százalékban meg lehet határozni, ezt követően a vizsgarészek súlyát is figyelembe véve az egész vizsga eredménye is megjeleníthető százalékban, amely egy érdemjeggyé konvertálható. Természetesen a szakmai és vizsgakövetelmények ennél jóval több információt tartalmaznak, az ismertetett két fejezet határozza meg az új OKJ kompetencia elvét és moduláris szerkezetét.

Új OKJ adatbázis az NSZI honlapján

A moduláris szerkezet teszi lehetővé, hogy az OKJ-ben található szakképesítések közötti tartalmi kapcsolatok kimutathatóak legyenek. Miután a kidolgozott SZVK-k mintegy 2800 követelménymodult tartalmaznak, ezért feltétlenül szükség van egy olyan adatbázis kidolgozására, amelyik megfelelő eligazodást ad a felhasználók számára. Átláthatóvá és átjárhatóvá kell tenni a rendszert, ezért a Nemzeti Szakképzési Intézet web lapján elérhető az az OKJ adatbázis, amely szolgáltatásai segítségével minden érdeklődő számára hozzáférhetővé teszi a szakképesítések közötti összefüggések rendszerét. Hogy erre a nyilvános, könnyen kezelhető adatbázisra feltétlenül szükség van, azt jól szemlélteti az itt látható ábra, amely 32 szakképesítés közötti kapcsolat rendszerét mutatja be.

A szakképesítések közötti moduláris kapcsotok erősségét az egyes szakképesítéseket összekötő vonalak színe és vastagsága jeleníti meg. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen kapcsolati háló csak akkor értelmezhető a felhasználó számára, ha egy könnyen kezelhető felhasználóbarát számítógépes felületen keresztül kaphat információt a szakképesítések közötti összefüggésekről.

 

Az NSZI az új OKJ adatbázisának kialakításával és folyamatos karbantartásával segíti az érdeklődők eligazodását a moduláris szakképzési szerkezetben.