Dr. Balogh Árpád

A Bologna-folyamat. A pedagógusképzés reformja

Az Európai Unió oktatáspolitikája az elmúlt fél évszázadban látványos fejlődésen ment keresztül. A Római Szerződés (1957) - mely létrehozta az Európai Gazdasági Közösséget - ahogyan neve is jelzi, alapvetően gazdasági célokat szolgált, azonban hamarosan megjelentek azok a gondolatok, melyek az oktatáspolitika fontosságát hangsúlyozták. Az volt a törekvés, hogy ne a hatáskörök átcsoportosítását szorgalmazzák, hanem ösztönözzék és fokozzák az országok közötti együttműködést. Az Unió dokumentumai ezt alá is támasztják, amennyiben hangsúlyozzák, hogy az oktatáspolitika nemzeti kategória.

Magával a felsőoktatással első ízben, az 1976-os akcióprogramban foglalkozott a Közösség, amikor a tagállamok oktatási miniszterei megjelölték azokat a pontokat, amelyek mentén megvalósíthatónak vélték az együttműködés kialakítását. Ilyen volt például az intézmények kooperációja, más tagállamban eltöltött tanulmányi idők beszámítása, vagy a diplomák kölcsönös elismerése. A tagállamok oktatási miniszterei az Európai Tanáccsal közösen azonban 1983-ban egy nyilatkozatot adtak ki, mely az akcióprogram befejeztével a finanszírozást tagállami kézbe utalta. A nyolcvanas években a felsőoktatás egyre hangsúlyosabbá vált, melyet az ebben az évtizedben indított számos program - Erasmus, Petra, Lingua, Commett, Force - is fémjelez. A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején mindinkább az oktatás európai dimenziója, valamint ennek kialakítása került a középpontba. Ehhez kapcsolódóan az Európai Bizottság az 1988-ban kiadott Zöld Könyvében fogalmazta meg álláspontját. Ebben hangsúlyozta, hogy a nemzeti sajátosságok megőrzése mellett elsődleges céllá kell, hogy váljon a fiatalokban az európai mentalitás kialakítása, erősítése, valamint az európai állampolgársági identitás fejlesztése.

Az oktatáspolitikában mérföldkőnek tekinthető az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződés. A Maastrichti Szerződés foglalkozik első alkalommal közösségi szinten az oktatással.

Az Unió elsősorban a tagállami cselekvések kiegészítésére jogosult, az oktatás minőségének növelése érdekében.

 

Oktatás és képzés 2010

Az Európai Gazdasági Közösség létrehozása óta eltelt évtizedekben tehát az oktatás mindinkább az érdeklődés középpontjába került. Egyre inkább világossá vált hogy az oktatás, így a felsőoktatás is, nagyban hozzájárulhat az európai társadalmi kohézió kialakításához, a gazdasági növekedés fokozásához. Nyilvánvalóvá vált továbbá, hogy a gazdasági és társadalmi fejlődésnek, a versenyképesség fokozásának alapvetően az oktatás a mozgatórugója. Ennek hivatalos deklarációja az európai állam-, és kormányfők 2000. márciusi lisszaboni csúcsértekezletéhez köthető.

Ezen a csúcsértekezleten a résztvevők az Európai Unió fejlődésének középtávú céljait fogalmazták meg, melyek legfontosabb eleme, hogy Európának 2010-re

„a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává kell válnia, amely több és jobb munkahely, valamint az erősebb társadalmi kohézió révén képes a fenntartható gazdasági növekedésre.”

Mindezek előfeltételét a tagállamok oktatási, képzési és kutatási rendszereinek fejlesztésében, megújításában jelölték meg. Ezzel az oktatáspolitikát beemelték az Európai Unió közösségi politikáinak sorába.

Az európai felsőoktatási térség’ fogalma nem ekkor jelent meg először, hiszen a tagállamok oktatási miniszterei már 1999-ben, Bolognában döntöttek ennek létrehozásáról.

A munkaprogramot, mely az „Oktatás és képzés 2010” nevet viseli, a tagállamok oktatási miniszterei 2001-ben dolgozták ki.

2005-ben - az „Oktatás és képzés 2010” című munkaprogram megvalósítására szánt idő felének elteltével – a Tanács arra helyezte a hangsúlyt, hogy az élethosszig tartó tanulás elengedhetetlen feltétele a munkaprogram sikeres megvalósításának. Ennek érdekében átfogó, következetes, az oktatás valamennyi szintjét és dimenzióját felölelő stratégia kialakítása szükséges a tagállamok részéről, hiszen csak így teremthető több és jobb munkalehetőség, így fejleszthető Európában a tudás és innováció mértéke.

Elkezdődött a felsőoktatási rendszerek harmonizálására való törekvés, mely a bolognai folyamatban öltött testet.

 

A bolognai folyamat

Napjainkban nem esik szó a felsőoktatásról anélkül, hogy szóban ne kerülne az úgynevezett bolognai folyamat. Ez nem meglepő, hiszen az ezredforduló, valamint a XXI. század első évtizedében a felsőoktatás arculatát ez határozza meg. A bolognai folyamatnak mára széles körű értelmezése alakult ki, így egyaránt utal magára a Bolognai Nyilatkozatra, ennek aláírása utáni történésekre, valamint az Európai Unió tagállamainak és a többi csatlakozott országnak felsőoktatásában 1999 óta bekövetkezett változásaira.

Az 1999-ben aláírt Bolognai Nyilatkozatnak természetesen voltak előzményei is. 1988-ban került sor Bolognában - az ottani egyetem alapításának 900. évfordulóján - a Magna Charta Universitatum aláírására. Ebben az aláíró egyetemi rektorok a sok évszázados hagyományokra hivatkozva hangsúlyozták az egyetemi autonómiának, az oktatás és kutatás egységének, valamint az akadémiai szabadságnak a fontosságát. Egy évtizeddel később, 1998-ban négy európai nagyhatalom, Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, valamint Olaszország képviselői a Sorbonne Nyilatkozatban lefektették a későbbi együttműködés alapjait - utalva a felsőfokú tanulás európai régiójára, a mobilitásra, kétciklusú képzésre, kreditrendszerre -, ugyanakkor felhívták a többi európai ország figyelmét ennek jelentőségére, valamint arra, hogy csatlakozzanak hozzájuk. A következő, és egyben legfontosabb találkozóra - amelyről elnevezték az egész folyamatot - 1999. június 19-én, Bolognában került sor, ahol 29 ország képviselője aláírta a Bolognai Nyilatkozatot, mely határozottan állást foglalt az

„Európai Felsőoktatási Térség létrehozása mellett, amely kulcstényező a polgárok mobilitásának és munkaerőként való alkalmazhatóságának elősegítésében és az európai kontinens általános fejlesztésében.”

A nyilatkozat fontossága nem kérdéses, hiszen a felsőoktatás képviselői ebben kötelezték el magukat az együttműködésre annak érdekében, hogy a harmadik évezred első évtizedében az alábbi hat cél megvalósítására törekszenek:

• könnyen érthető és összehasonlítható fokozatot adó képzési rendszer bevezetése,
• alapvetően két fő képzési cikluson alapuló rendszer létrehozása,
• kreditrendszer bevezetése,
• hallgatói és oktatói mobilitás akadályainak elhárítása,
• minőségbiztosítás,
• európai ismeret, identitás, kultúra fejlesztése.

Elhatározták továbbá, hogy az elért eredmények értékelése, valamint a további lépések irányának meghatározása végett két év múlva ismét találkoznak. Erre 2001-ben, Prágában került sor, ahol az oktatási miniszterek megállapították, hogy a Bolognában lefektetett célok széles körű elismerést váltottak ki, valamint a felsőoktatás fejlesztése ezeknek megfelelő irányban halad. Meghatározták a további célokat az Európai Felsőoktatási Térség létrehozásának érdekében, további három új elemmel bővítve azokat:

• élethosszig tartó tanulás,
• a felsőoktatási intézmények és hallgatók aktív bevonása a folyamatba,
• az Európai Felsőoktatási Térség vonzóbbá tétele.

Két év múlva Berlinben (2003) került sor a következő találkozóra. Ekkor a miniszterek három prioritást jelöltek meg a következő két évre:

• a kétciklusú képzésre való áttérés folyamatának elindítása,
• egy széles körben használt európai nyelven diplomamelléklet automatikus, ingyenes kiállítása minden végzős hallgató számára,
• nemzeti minőségbiztosítási rendszerek létrehozása minden résztvevő államban.

A bolognai folyamat célkitűzéseinek megvalósítását eddig utolsó alkalommal 2005-ben, a norvégiai Bergenben vizsgálták felül, ahol a következő két év fejlődési irányát az alábbiakban jelölték meg:

• az ENQA által javasolt szabványok és előírások alkalmazása,
• a képzések nemzeti kereteinek alkalmazása,
• a doktori szinttel együttvéve a közös diplomák bevezetése,
• rugalmas tanulmányi utak megteremtése a felsőoktatásban.

 

2006-ban már 45 ország vesz részt a folyamatban. 2007-ben London ad otthont a miniszteri találkozónak.

A Bolognai Nyilatkozat megfogalmazta a kétciklusú képzés fő elveit, melyet a Berlini Nyilatkozat egy harmadik, doktori ciklussal egészített ki. A ’ciklus’ kifejezés szakaszokat jelöl. A többciklusú képzés az angolszász rendszer mintáját veszi alapul, melyben a felsőoktatásnak három kimenete van. Az egyes szintek különböző képesítéseket adnak, azonban alapvető követelménye a rendszernek, hogy mindhárom szint olyan végzettséget nyújtson, mely a munkaerőpiacon közvetlenül alkalmazható szaktudást biztosít. Az egyes képzési szintek egymásra épülnek, csak az egyik sikeres abszolválását követően lehet a következő szintre lépni. A képzési szintek a következők:

            Alapképzés (bachelor – undergraduate). Erre a szintre a középiskola, vagy felsőfokú szakképzés elvégzését követően lehet bekerülni. Megfelelő elméleti alapozást nyújt a következő szintre való lépéshez, emellett szakmai ismereteket is biztosít. Teljesítése során alapdiploma adható, mely a BSc (Bachelor of Science – tudományos rangú), vagy BA (Bachelor of Arts – művészeti rangú) nevet viseli. Magyarországon a képzés minimum 3 éves. Az alapképzésnek két kimenete van: a munkaerőpiac és a mesterképzés.

            Mesterképzés (master – graduate). Az alapképzésre épül, mélyebb ismereteket nyújt, melynek szintén két kimenete van: a munkaerőpiac és a doktori képzés. A mesterképzésen végzett hallgató MSc (Master of Science – a tudomány mestere), vagy MA (Master of Arts – művészetek mestere) diplomát kap. A mesterképzés Magyarországon 2, de legalább 1 éves képzést jelent.

            Doktori képzés (PhD/DLA). A master tanulmányok befejezését követően lehetséges a bekerülés, ez tulajdonképpen a tudósképzés és a kutatói utánpótlás képzésének színtere. Ez jelenleg a legmagasabb szintű szervezett képzés, melynek elvégzése PhD (Doctor of Philosophy – filozófiai doktor), vagy DLA (Doctor of Liberal Arts - szabad művészetek mestere) fokozatot nyújt. Hazánkban a doktori képzés 3 éves.

A bolognai folyamat egyik kulcseleme az egységes oklevélmelléklet. A kiállító ország oktatási és képzési rendszeréről, az adott képzés tartalmáról tartalmaz információkat más intézmények, illetve a leendő munkaadók számára.

A kreditrendszerű képzésben a kredit, a tantervben előírt tanulmányi kötelezettségek mérőszáma. Az Európa Kreditátviteli Rendszer (European Credit Transfer System, ECTS) - amely 1989-90-ben jött létre az Erasmus program keretében - a hallgatói mobilitást, külföldi felsőoktatási intézményekben folytatott résztanulmányok anyaintézményben való elismerését segíti elő. Az ECTS keretén belül egy akadémiai évben 60, egy szemeszterben pedig 30 kredit teljesítése ajánlott.

A minőségbiztosítás alapvető szerepet játszik a képzési folyamatban, hiszen ezáltal biztosítható a képzések minősége, továbbá ennek révén könnyíthető meg a képzések összehasonlíthatósága. Minden bolognai folyamatban résztvevő tagállamnak saját minőségbiztosító rendszere van, emellett pedig működik az ENQA, mely koordinálja a minőségbiztosítást. Az Európai Felsőoktatási Térség minőségbiztosításának szabványait és útmutatóját szintén ez a szervezet dolgozta ki.

A magyar felsőoktatásban a többciklusú képzésre való teljes áttérés 2006. szeptember 1-jétől valósult meg. A kreditrendszer hazánkban 2002 óta létezik. A diplomák elismerését megkönnyítendő, a hallgatók a diplomával együtt térítésmentesen kapják meg magyar és angol nyelven a diplomamellékletet. A minőségbiztosítás és akkreditáció a Magyar Felsőoktatási Akkrediációs Bizottság feladata.

A felsőoktatási rendszerek harmonizációja mellett időközben nyilvánvalóvá vált, hogy a valóságban maga a felsőoktatás igen szoros kapcsolatban áll a munkaerőpiaccal, így szükségszerűen az oktatáspolitikának igazodnia kell a foglalkoztatáspolitikához.

A pedagógusképzés reformja

A pedagógusképzés reformjának, a képzés átalakításának fontos hatótényezői a nemzetközi tapasztalaton, a társadalmi visszajelzésen, a végbement közoktatási reformon (NAT), valamint a lineáris felsőoktatási képzési rendszer (Bologna) bevezetésén alapulnak.

A fentieket figyelembe véve, a pedagógusképzéssel szemben támasztott igények az elmúlt másfél évtizedben alapvetően megváltoztak. Megváltozott az iskolarendszer, változások következtek be az oktatott tananyag tartalmi volumenében, szerkezeti összetételében. Az információs technológia ugrásszerű fejlődése befolyásolja a képzés módszerét.

A megváltozott körülmények között felszínre került a bolognai rendszerű tanárképzés koncepciója, és a bevezetését szolgáló rendelkezések. Nagy vitát váltott ki a diszciplináris tanulmányok és a tanári ”mesterséget” elsajátító tanulmányok arányának meghatározása.

A tanári felkészítés első szakasza már az alapképzésben elkezdődik (elkezdődhet), miszerint a pedagógia-pszichológia területéről 10 kreditet, továbbá - minthogy a tanári oklevél kétszakos (fő-mellékszak) lehet csak -, az alapképzésen belül a második mellékszakból 50 kreditet teljesíteni kell. Ez a feltétele a mesterképzésbe való bekerülésnek. Természetesen, aki az alapképzésben nem teljesíti ezeket a feltételeket, annak a mesterképzésbe való belépés előtt kell ezt megtennie. A tanári mesterszak a mesterképzésnek egy olyan területe, amely egy szemeszter iskolai gyakorlattal együtt 5 félévet tölt ki, 150 kredit teljesítése mellett. Ebből a pedagógiai-pszichológiai felkészítés 40 kredit. A két szakképzettség megszerzését szolgáló modulok együttesen 80 kreditet tesznek ki, egyedi diszciplináris feltételek szerint (40-40 vagy 30-50). Ehhez járul hozzá az irányított és ellenőrzött iskolai gyakorlat, 30 kredittel.

 

A reform megvalósulásának törvényi háttere rendelkezésre áll, amely tartalmazza az átalakításhoz szükséges fejlesztési elveket, a szükséges intézkedéseket.

Az új szerkezeti formában történő képzés az alapképzési szakokon 2006. szeptemberében teljes körűen megindult, az erre épülő mesterképzési ciklus feltételeinek kialakítása folyik. Várhatóan 2007-2008-ban a tanári mesterképzés is beindul.

Ahhoz, hogy Magyarország sikeres és versenyképes ország legyen, esélyegyenlőséget teremtő korszerű közoktatásra és versenyképes minőségi felsőoktatásra van szükség.