Dr. Lőrincz András

Tehetség vagy fogyaték…?

(222)Lőrincz

Tisztelt Hallgatóság!

Nagyon szépen köszönöm a meghívást, örülök, hogy ezt az előadást itt tarthatom. Az előadás címe: Tehetség vagy fogyaték…? Lehetne az is a címe, hogy a pedagógia sanyarú helyzete, és lehetetlen feladatai.

A pedagógus nap mint nap szembetalálkozik azzal a problémával, hogy a gyermekek nem egyformák, hanem különböznek. Feltétlenül tudnia kellene a pedagógusnak azt, hogy miben is különböznek ezek a gyermekek, illetve mennyiben különböznek. Kérdés az is, hogy hogyan tudhatná ezt a tanár? Hogyan tudhatná meg a szülő, hiszen a szülő végképp nagyon kevés gyermekkel találkozik. Milyen módon lehetne a különbségeket, amelyek egyik oldalon tehetségként másik oldalon fogyatékként jelentkeznek, ha nem is csökkenteni, de használni, a gyermek előnyére fordítani? Milyen eszközökre és együttműködésre lenne szükség a tanárok részéről? A lehetőségeket feltáró szervező-kutató munka már elindult. Erről is szó lesz az előadásban.

Néhány példát szeretnék mondani arról, hogy ami az egyik oldalon tehetség, az a másik oldalon fogyaték. Ha elmerülök a munkámban, akkor ez tehetség, de egyúttal fogyaték is, mert nem fogom észlelni a környezetemben zajló eseményeket, amelyek lehetnek fontosak a számomra. Másik oldalon, ha mindent észreveszek, akkor minden apróság megzavar, tehát nem tudok elmerülni a munkámban. Másik példa. Ha minden részletet észreveszek és megkülönböztetek, akkor nem biztos, hogy föl tudom ismerni azt az általánosat, ami a részletek mögött van. Fordítva, ha az általánosítás túlzott, akkor nem fogom tudni megkülönböztetni a fontos részleteket. Más-más előnyöket és hátrányokat rejt, ha valaki szavakban, szósorozatokban, mondatokban gondolkodik, illetve ha a gondolkodás képekben történik. Ezek és hasonló különbségek fontosak a mai tehetségek és fogyatékok megértésében.

Nézzünk néhány példát.

lő

El tudják ezt a szöveget olvasni? Kevert betűjű szavakról van szó, mégis olvasható. Esetleg próbálják meg úgy elolvasni, ahogyan valójában írva van! Miközben a rosszul írt szöveget viszonylag könnyű jól olvasni, a pontos felolvasás jóval nehezebb. Ez az általános eset, de van, aki fordítva tapasztalja.

Ezek a különbségek esetenként megzavarhatnak, esetenként észre sem vesszük. Nagyon fontos természetesen a kontextus. Ha a szavakat kiragadom környezetükből, akkor a feladat jóval nehezebb lesz.

lő1

A képen nem látható a környezet és nehezebb is elolvasni a szöveget. A rész és az egész, amit egyszerre, együtt dolgoz fel az agyunk, különböző módon értelmezhető és különböző módszerekkel kereshető. Más és más (tudatos vagy nem tudatos) stratégiákat alkalmazunk.

Nézzünk meg egy másik példát, lényegében ugyanerről.

lő2

Négy év és három hónapos gyermekek rajzavan szó. Azt volt a feladatuk, hogy lovakat rajzoljanak le. Az Önök véleménye szerint a rajzok lovakat ábrázolnak? Bizony el lehet rajta vitatkozni. A rajzok mintha elemekre bonthatóak lennének, és az elemek az egész egység különböző komponenseit alkotnák. Ha a rajzokat így interpretáljuk, akkor a komponensek lényegében rendben is vannak. Fej, szemek száj, sörény, test, lábak, rendben meg is vannak. Normális gyermekek lórajzairól van szó.

Van azonban olyan autista gyermek, akinek gondjai vannak azzal, hogy a családjának tagjait, úgymint papáját, mamáját, testvéreit felismerje. Vajon ő milyen lovat rajzolhat? Gondolják meg, mindjárt vetítem.

lő3

Ő ezt a lovat rajzolta, pedig ő csak három és fél éves. Először is megállapíthatjuk, hogy nem igaz az a hiedelem, hogy ebben a korban a gyermekek nem tudják finoman kezelni a ceruzát. Ez a gyermek kivétel, ő tudja. A rajz gyönyörű, művészi rajznak is gondolhatnánk. Kérdés a következő: Mi lehet a gyermek felismerési problémája? Mi lehet az oka, hogy nem ismeri fel a családtagjait?

Úgy tűnik, hogy a gyermeknek lehetnek gondjai a komponensek felismerésében és a komponensek egymáshoz való viszonyainak felismerésében. Tudjuk például azt, hogy hány lába van ennek a lónak? Van ennek a lónak szeme? Mi a csuda van ott a ló sörénye fölött? Arra a részletre tényleg szükség van ahhoz, hogy legközelebb állíthassuk: ez egy ló? Ez a ló soha többé elő nem fog fordulni. Ha a gyermek ezt tárolta el a „memóriában”, akkor hiába a művészi rajz, neki gondjai lesznek, amikor egy lovat fel kell ismernie. Komponensek felismerése általában fontos a számunkra. Kérdés, hogy ha ez a tulajdonságunk gyenge, vagy erős, akkor az tehetséget, vagy fogyatékot eredményez?

lő4

Itt egy másik probléma azok számára, akik tudnak angolul. Azt kérem, hogy aki a szövegben hibát talál, az tegye föl a kezét. Nem vesszük könnyen észre, pedig az egyik szócska kétszer egymás után szerepel, amelyek közül az egyik felesleges. Tipikus gépelési hiba, és rendkívül nehéz kiszűrni írott szövegben.

A tehetségek és a párhuzamos fogyatékok egyre szélesebb körben, egyre nagyobb mértékben vannak jelen a gyermekek között. Ami fontos a számunkra az, hogy a technológia is rohamosan fejlődik. Ezt a fejlődést kell tudnunk a gyermeki fejlődés érdekében kihasználnunk. A mobil eszközök fejlődése töretlen. Vannak telefonok, amelyek karórában vannak benne. Már manapság is lehet vásárolni ilyen karórát a boltokban. Hasonlóképpen van olyan toll, amivel az írott szöveg egyből gépbe kerül. A legfontosabb eszköz feltehetően egy szemüveg, ami nem szokványos szemüveg, hanem kicsi optika segítségével képes arra, hogy képi információt vetítsen a retinára. A retinára tudja vetíteni a monitort. Tud működni drót nélkül is. A napszemüveg jellegű divatos eszköz még nem kapható, de hasonló eszközök már vannak piacon.

Az új eszközök lehetővé teszik a számunkra, hogy ne kelljen a számítógép előtt ülnöm ahhoz, hogy a számítógépet használhassam. Ezek az eszközök pontosan mérik például azt is, hogy merre nézek. Rendkívül fontos lenne tudni minden gyermeknél, hogy merre néz éppen. Vissza fogok térni erre a kérdésre.

Miért tartozik ide a technológia? Meg kell kérdeznünk azt, hogy miről szól az oktatás? Az egyik legfontosabb dolog az iskola által hozzáadott érték. Az az érték, amit a gyereknek a tanár és az iskola adni tud azon túl, amit a gyerek amúgy is megkap szüleitől, gyermektársaitól, a televízióból, az utcáról. Az oktatás egyik legfontosabb kérdése kellene legyen az iskola hozzáadott értéke. Mennyi ez a hozzáadott érték? Hogyan lehetne ezt a hozzáadott értéket növelni? Mennyi a maximum?

Azt kell, hogy mondjam – és erről Csapó Benő előadásában hallani fognak – hogy az elitiskolákban az iskola hozzáadott értéke viszonylag kevés. A lehető legnagyobb hozzáadott értéket az elmaradott körzetekben lehet létrehozni. Az egyik legfontosabb szempont az, hogy minél korábban próbáljuk meg hozzáadni ezt az értéket, annál sikeresebbek lehetünk. Sajnos, az a tapasztalat, hogy a gyermekek jelentős része olvasási zavarokkal küszködik az iskolában. A helyzet folyamatosan romlik. Feltétlenül szükség lenne arra, hogy minél szélesebb körben teszteljük a gyermekeket, tudjuk meg, hogy milyen problémáik vannak, illetve alkalmazhassunk hatékony terápiás eszközöket. Tudnunk kell azt is, hogy ami az egyiküknél alkalmazható és javít, az a másiknál ronthat.

A képolvasás időszaka több korosztályban okozott olvasási problémákat. Lehet, hogy nem is érdemes egységesen jó olvasástanításról beszélni akkor, amikor a diákok jelentős része különböző olvasási és beszédproblémákkal küszködik. Sajnos, azokat a módszereket, amelyek itthon lennének alkalmasak, csak mi tudjuk kidolgozni. Mások nem tudják megtenni helyettünk. Adódik ez a magyar nyelv sajátosságaiból.

Az esetek 15%-a, nagy szám, mégis ritka, mert ez a 15% azt jelenti, hogy atipikus, ami minden gyermeknél más. Egyik típusú probléma helyett egy másik típusú probléma jelenik meg a gyereknél. A tanár maga nem is látja a teljes spektrumot, az összes lehetséges problémát. Ezért emiatt közös bölcsességre, közös tapasztalatra, sok-sok tesztre, és jó terápiára van szükség. Erre a mai oktatásban a pedagógusok nincsenek, a komplex feladatra nem is lehetnek felkészítve. A legjobb pszichológusok tudására van szükség az egyik oldalon, illetve nagyszámú tanár közös és szerteágazó tananyagfejlesztése kell a másik oldalon. Szükség van továbbá a hozzáadott érték mérésére. A tesztek és a mérések együtt adhatják meg azt az információt, hogy az „a” típusú gyereknek a „c” típusú tananyag a jó. Egyúttal széleskörű kipróbálás ellenőrizheti is az eljárást azáltal, hogy megméri a hozzáadott értéket: vajon annyi volt-e, mint amennyit az eljárástól elvárt? Így kapjuk meg a tananyag, a terápia kritikáját.

A jelenlegi trendek rendkívül szomorúak. A kilencvenes évek elején az általános felmérés szerint a magyarországi 13–14 évesek átlagosan az első öt között voltak a világon. Ma 23.-ak vagyunk Európában a 32-ből. A tendencia sajnos marad, mert mai óvodásaink „rosszabbak”, komolyabb problémákkal küszködnek. Úgy áll a helyzet, hogy mi leszünk Európa analfabétái.

Rendkívüli módon leromlott a matematika is. Amerika, ahol nagyon rossz volt a matematika, megelőzött minket. Nem tudom, hogy mi az Önök tapasztalata, de nekem úgy tűnik, hogy a diákok motivációi is megváltoztak az elmúlt 15 évben. Nem céljuk, hogy tudásukat gyarapítsák. Pedig az elkövetkező évek a tudás gyarapításáról és a folyamatos tanulásról szólnak majd.

Ma a tanárok frusztráltak, nem nagyon tudnak eleget tenni a feladataiknak. Az iskola a gyermekek számára rossz kényszer, nem szeretik az iskolát, rosszak az iskolában. Fölmerül a kérdés: Baj van esetleg a tanárokkal? Gyengébbek? Elképzelhető, hogy ez is igaz. Nehezebb a feladat? Ez biztos, hogy igaz.

Lehet-e ezen segíteni? A feladat rendkívül összetett. Háromféle feladatunk van: fejleszteni kell a

  • technológiát,
    • tananyagokat,
    • módszereket.

Például, új lehetőségeket kínál az, hogy monitorozhatjuk hova néz a gyermek. Ez alkalmas lehet az olvasási zavarok vizsgálatára.

Mutatok néhány példát.

lő5

Kamera vette fel az adatokat. Az olvasás a kamerában jobbról-balra mozgásnak látszik. Diszlexiás (felül) és egészséges alany felolvasása esetén a szemmozgás nem nagyon különbözik. A diszlexiás alany szeme gyakrabban mozog előre-hátra és valamivel lassabban is történik a felolvasás. Az olvasás esetén jóval nagyobb különbséget tapasztalunk: az egészséges alany olvasási sebessége többszörösére nőtt, a diszlexiás alanyé lényegében változatlan maradt. Az egészséges alany nem is futtatja végig a szemét a teljes soron…

Tehát, ha a számítógépen van egy egyszerű kis webkamera, akkor egyszerű játékokkal már lehetőség nyílik arra, hogy a felolvasási és olvasási különbségekből következtessünk, és esetleg szakemberhez küldhessük a gyermeket.

Az Internet, a számítógép és a technológia segítségével be kell ágyaznunk, bele kell foglalnunk a gyermeket abba a környezetbe, amely a kognitív képességeit, ezen belül az olvasási, számolási képességeit képes megmérni. A képességek ismeretében lehet majd megkérdezni, hogy melyik gyermek számára melyik tankönyv, tananyag is lenne alkalmas. Ha a tesztjeink az interneten történnek, mert ez lenne a legolcsóbb, akkor fontos tudnunk, hogy a gyermek ott ül-e a számítógép előtt, és vajon a számítógéppel foglalkozik-e. Szükség van a fejmozgás mérésére is. Jellemző is, illetve sok esetben alternatív lehetőség a számítógép kezelésére. Készítünk, fejlesztünk fejegeret, lábegeret, szemegeret fogyatékkal élők számára. Foglalkozunk beszédértő, de nem beszélő, halmozottan fogyatékos gyermekek kommunikációjának az elősegítésével. Rendkívül problematikus gyermekek. Látszik a szemükön az értelem és nincs lehetőségük elmondani gondolataikat. Őket még arra is meg kell tanítani, hogy dönteni tudjanak, mert a tipikus szituációkban mások döntenek helyettük. Több sikeres kísérletünk is van ebben az irányban. A gyermekek a számítógép segítségével kommunikálni tudnak egymással és másokkal is.

Mit lehetne tenni a mai iskolarendszerben, ahol a legkülönbözőbb gyermekek kerülhetnek egy-egy osztályba? Leginkább meg kellene tudni mondanunk azt, hogy melyik gyereknek mi való és a neki megfelelő tananyagot kellene adnunk a kezébe. Közben nem vagyunk képesek arra, hogy a megfelelő csoportokat megszervezzük, mert az iskolarendszer ezt nem teszi lehetővé.

Elkezdődött a tapasztalatok gyűjtése. Azt vizsgáljuk, hogy a speciális tananyagok milyen módon segítik a gyerekek tudását. A tananyagok internetes tananyagok. Előkísérletek történnek több iskolában is. Kérdés az, hogy a tananyagok milyen módon segítik, esetleg hátráltatják a gyermekek tanulását. Ez fontos azoknak is, akik a tananyagokat fejlesztik. Ők majd úgy ajánlhatják a tananyagokat, hogy meg tudják azt mondani, hogy kinek segíthet a tananyag a legtöbbet.

A tananyagok jellegét is meg kell változtatnunk. Az iskola iskolás jellegű. A gyerekek egyre kevesebbet olvasnak, ezt tapasztaljuk. Helyette – például – televíziót néznek. Megváltozott a környezet, folyamatosan változik a tananyag, a tanárnak is tanulnia kell. A feladat összetett és rendkívül nehéz. Mi az, amivel foglalkoznunk kellene? Egyrészt az alapképességet, a tanulási képességet lenne fontos elsajátíttatni. A tanulást kellene megszerettetni, a kreativitást kellene javítani. Súlyos probléma az is, hogy a gyermekek szórakozásai ma elsősorban passzív tevékenységek.

Három egyetem és egy akadémiai kutatóintézet szövetkezett. Megpróbáljuk megkeresni a megoldási lehetőségeket. A három egyetem a következő: a Szegedi Tudományegyetem – Csapó Benő neve fémjelzi az ottani kutatócsoportot – „hozza” a pedagógiát. A Budapesti Műszaki Egyetem – Arató Péter neve fémjelzi ezt a csoportot – „hozza” az informatikát. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem két kara vesz részt a munkában. A Pedagógiai és Pszichológia Karról Csépe Valéria tagja a konzorciumnak. Ő a „disz”-ekkel foglalkozik, nemzetközileg elismert kutató, tudós. Az ELTE-ről az Informatikai Kar fejleszt háttéreszközöket. Együtt az MTA Pszichológiai Kutatóintézetével alakítják meg az InfoHumanica Tudásközpontot. A tudásközpont pontosan azt tűzte ki célul, hogy az oktatáshoz szükséges információkat gyűjtse, szűrje és terjessze. Jogi problémák is felmerülnek. Az alkalmazandó módszereket mind a pszichológusnak, mind az informatikusnak, mind a jogásznak, mind az ombudsmannak el kell majd fogadnia. Az elmondható, hogy a jogilag is alkalmas eljárásokat kifejlesztettük, azok készen vannak. Bevezetésükhöz megfelelő tesztek és terápiás módszerek szükségesek.

Azt gondolom, hogy körülbelül ez az a lehetőség, ahogyan elmaradásunkat talán be lehet hozni. Az elmaradásunk jelentős. Más országokban, például Finnországban 8–10 éve folynak úgynevezett longitudinális kutatások, amikor 2–3 éves gyermekeket, mintegy 1000 főt, azaz jelentős mintát, kiválasztottak, és folyamatosan követik őket. Ma már mintegy nyolc éve. Ezt jelenti a longitudinális vizsgálat: vizsgálják, hogy hogyan fejlődnek, milyen anyagokat tanultak, és mérik folyamatosan a hozzáadott értéket is. Következésképpen, ma legalább nyolcévnyi hátrányunk van. A hátrány részben leküzdhető lesz, ha az első lépéseket ki lehet terjeszteni nagyobb közösségekre. Ha a tesztek fejlesztése, a tananyagok készítése, a tananyagok minőségellenőrzése végre megindul, ha nem a lakossággal kísérleteznek majd, hanem kisebb, jól ellenőrzött közösségekben kutatják és vizsgálják meg azokat az anyagokat, eszközöket, amelyek biztosan nem rontanak, és a bevált tartalmakat minél szélesebb körben, a megfelelő tanulók számára teszik elérhetővé.

Virtuális közösségeket kell tudnunk felépíteni, ahol a közösségek különböző problémákat vizsgálnak és a különböző problémákhoz tartozó tapasztalatokat gyűjtik össze. A technológiai elemek részben készen vannak, lehetővé teszik azt, hogy az intelligenciánkat „összeadhassuk”, együtt tudjuk kamatoztatni. Ez most szervezés és finanszírozás kérdése lett. Az első lépések viszonylagosan költségesek, bár nem drágábbak, mint más módszerek. Az orvosi, pszichológusi tesztcsoportokra vonatkozó longitudinális tesztek árát lecsökkenteni nem lehet. Később válnak a virtuális közösségek rendkívül olcsóvá, mert a széles körben való terjesztés már csak azon múlik, hogy az iskolákban van-e számítógép. Hozzá kell tenni, hogy közös munka, közös alkotás és közös kritika, mindez az elszigetelt pedagógus számára nem megoldható.

Köszönöm a figyelmet.