Szívós Ágota

A pedagógus-továbbképzés irányai

 

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a IV. Országos Közoktatási Szakértői Konferencia résztvevőit, és külön megtiszteltetés számomra, hogy ebben a korai órában ennyien kíváncsiak az előadásra.

Először is engedjék meg, hogy egy másik köszöntőt nyújtsak át Önöknek, ez Pertl Gábor úr üdvözlete a Pedagógus-továbbképzési, Módszertani és Információs Központ ügyvezető igazgatójáé, aki jelenleg külföldi tanulmányúton tartózkodik, és ezért kénytelenek lesznek beérni velem.

Mi is az, amiről beszélni szeretnék? Részint a pedagógus-továbbképzés környezetéről, arról a jelenlegi helyzetről, ami az elmúlt években kialakult, illetve azokról az új irányokról és feladatokról, amiket mindezek alapján meghatároztunk.

Mi az amiről nem fogok beszélni? Ez maga a 277/97-es kormányrendelet és mind az, ami hozzátartozik, hiszen úgy gondolom, hogy ez előtt a szakmai hallgatóság előtt ez eléggé ismert, és az utóbbi időkben a rendelet nem változott.

Nagyon gyakran felmerül a kérdés mostanában pedagógusokban, intézményfenntartókban, oktatásirányítókban, hogy mennyire is jó az iskola a pedagógusok szemszögéből nézve. Mennyire is jó a mi iskolánk, milyen szempontokat is vegyünk figyelembe az iskola teljesítményének, megítélésekor?

Vajon az a fontos, hogy az iskolákban magas teljesítménymutatók legyenek? Vagy az a fontos, hogy sok felkészült, elkötelezett pedagógus legyen? Vagy hogy jó legyen az iskolai légkör? Vagy meghatározott és mért minőségi mutatók mentén szerveződjék az iskolai munka? Vagy hogy jól felszerelt legyen az intézmény és megfelelő legyen a környezet? Vagy hogy kreatív és innovatív legyen ez a nevelői közösség? Professzionális legyen az iskolavezetés? Úgy gondolom egyik szempontot sem lehet kiragadni, és még nagyon sokat lehetne sorolni. Ezek a tényezők mind hatással vannak arra, hogy milyen az iskolai munka, milyen az oktatás-nevelés egy intézményben.

Ettől függetlenül egy dologtól biztos nem tekinthetünk el. Nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy a jól felkészült, elkötelezett, a gyermeket okosan szerető tanár hatása több mint 90 százalékban meghatározza az oktatás minőségét. Én most azt kérem, hogy állapodjunk meg abban, hogy a legfontosabb szereplőről, a pedagógusról lesz szó, hiszen a pedagógus-továbbképzés új szerepét szeretnénk meghatározni.

Nézzük meg különféle szempontokból, hogy milyen hatások érték az utóbbi időkben a pedagógusokat. Hogyan változott meg az intézményi környezet, hogyan változott meg a tanári szerep? Az oktatás tartalma milyen kapcsolatban van az életben való boldogulással? Mit is üzennek számunkra a PISA mérések?

Hankiss Elemér Proletár reneszánsz című könyvéből vettem ezt az összehasonlítást, s nagyon is elgondolkodtatóak ezen állításoknak párba állítása. Két értékrendet vetünk össze. E két értékrend jelen van, és nekünk, pedagógusoknak ezeket meg kell tanulnunk kezelni. Azt, amit hagyományos értékrendnek tekintünk, és ami a ’90-es évek elejétől kezdve rázúdul a médiákból a gyerekekre, a társadalomra. Szeresd felebarátod vagy szeresd önmagad. Áldozd fel magad, vagy valósítsd meg önmagad. A „légy becsületessel!” szembeállítható a „Légy sikeres!” gondolata. Könnyű és gyors sikert keresünk vagy a verejtékes munka az, ami az érték? A munkát vagy az élet élvezetét tekintjük fontosabbnak? Az „Élj takarékosan!”, vagy „Vegyünk, vásároljunk és mindig az újabb, és újabb felé törekedjünk!”? Becsüljük meg azt, amink van, vagy szerezzünk minél többet? A kötelességünket teljesítsük, vagy a jogainkat védjük meg?

Ezen értékrendek között való választás, eligazodás, vagy egyszerűen csak prioritások meghatározása olyan kihívás, amelyeken el kell gondolkodnia egy nevelőtestületnek akkor, amikor meghatározza önmagát, például a pedagógia program kidolgozása kapcsán. Melyek is azok az értékek, amelyek mentén megszervezik az iskolát? Vajon fel vagyunk-e készülve, hogy a kétféle értékrend egymás mellett éléséből adódó helyzetet kezeljük?

De ha lemegyünk az intézmény szintjére, akkor is meg tudjuk tenni ezt az összevetést. A tankötelezettség, vagy a tanulás; a férőhely vagy a kínálat; az ellátás vagy a verseny szembeállítása bizony mutatják, milyen sok változás volt, amelyek az intézmények szintjén is végbementek. A központi követelményrendszer vagy a helyi pedagógiai program. Micsoda különbség! Említhetném az élethosszig való tanulást, vagy a színvonallal szemben a minőség megjelenését.

Nem tekinthetünk el attól, hogy a tanóra szintjére is lemenjünk. Megnézzük, hogyan változott meg a tanári szerep, a tanárokkal szembeni elvárások. A tanárközpontú illetve a tanulóközpontú oktatás közötti különbségeket ha megfogalmazzuk, akkor láthatjuk, hogy amíg az egyikben a tanár szakértő, addig a másikban útmutató, facilitátor. A tanár a bölcs, aki mindent megmond, vagy az a szerepköre, hogy segítő, szervező, bemutató, a tanulókat egyenrangú félnek tekintő legyen a tanítási folyamatban. A tanulók passzív befogadók-e vagy aktív résztvevői az adott órának. Az egyedüli helyes megoldást keressük, vagy arra ösztökéljük tanulóinkat, hogy a lehető legtöbb megoldást keressék meg az adott problémára.

Nézzünk egy újabb szempontot! Mikor is leszünk sikeresek az életben? Tudjuk, amit az iskolában tanulunk, az maximálisan 20 százalékban befolyásolja az életben való boldogulásunkat. Azért, mert a tanultak hetvenöt százalékát garantáltan elfelejtjük. Abban az egy esetben persze nem, ha ezt a mindennapokban használjuk. Nem a velünk született értő képességen, azon a bizonyos intelligencia hányadoson, hanem az érzelmi intelligencián múlik az, hogy hogyan is boldogulunk az életben. Amíg ez utóbbi szinte korlátlanul fejleszthető, addig tudjuk, hogy az értelmi intelligencia nem.

Nincs olyan előadás az utóbbi hónapokban, amelyeken a PISA mérések eredményei ne szerepelnének. Én itt csak két megállapítást szeretnék tenni. Az egyik, hogy az alapkészségek elsajátítása területén igen nagy hiányosságaink vannak, és a tanultak alkalmazásában is jelentősen lemaradtak tanulóink más országokhoz képest. Ha arra gondolok, hogy mi az a jövő, ami előttünk áll, hogy 2006-ban a PISA mit kíván mérni, akkor aztán pláne elgondolkodhatunk, mert a tanulók olyan feladatokat fognak kapni, amiket nem egyedül és nem önállóan kell megoldani, hanem ami az együttműködésen alapszik és a gyerekek közötti kooperáción. Nekünk erre a gyerekeket fel kell tudni készíteni.

Milyen válaszokat adhatunk mindazokra a kihívásokra, amelyeket a legkülönfélébb szempontból próbáltam körüljárni? Mit tehet egy pedagógus?

Először is megpróbál felkészülni a változásokra. Ez egyfajta szemléletváltással jár, gazdagítani kell módszertani kultúráját, ehhez folyamatos önképzésre van szüksége. A szervezet szintjén egy intézményvezető nagyon odafigyel a szervezet tagjaiban, a pedagógusokban rejlő tudás- és kompetencia-halmazra, arra a bizonyos emberi tőkére. Divatos szóval mondva: a humánerőforrással való gazdálkodásra. Arra, hogy mit is tesz, hogyan fejleszti a pedagógusait. Az irányítás szintjén is megfogalmazódnak feladatok. Részint a pedagógus-továbbképzési rendszer továbbfejlesztése, a legkülönfélébb innovációk, vagy a minőségfejlesztés támogatása.

Milyen a pedagógus-továbbképzés jelenlegi helyzete? Az erre fordítható normatíva az utóbbi években folyamatosan csökkent. Ez gyakorlatilag szinte tervezhetetlenné tette az intézményvezetés munkáját. A képzések átlagára emelkedett. Ezek eredményeképpen egyre szűkültek azok a lehetőségek, amiket a pedagógusok igénybe vehettek. Sajnos arra is van adatunk, hogy a továbbképzést, mint eszközt egyre kevésbé használják ki az intézményvezetők az emberi erőforrással való gazdálkodásban.

Mi jellemzi azt a kínálatot, amiből a pedagógusok választhatnak?

A különféle műveltségi területekhez kötődően körülbelül négyszázötven képzés az, ami rendelkezésre áll. A pedagógus-mesterséggel, a pedagógiai gyakorlattal kapcsolatban is közel ennyi képzésből lehet választani. Informatikai képzés megközelítőleg háromszáz található ebben a rendszerben. Művészethez százhetven, pedagógiával kapcsolatban körülbelül száz, az óvodai neveléssel kapcsolatban is körülbelül ennyi képzést találunk, míg viszonylag kevés – nyolcvan körüli – a minőségbiztosítással kapcsolatos, még kevesebb a gyógypedagógiával kapcsolatban kínált képzés.

Még mélyebb szintre lebontva a tíz leggyakrabban előforduló terület a számítástechnika, pedagógiai módszerek, az óvodai nevelés, művészeti képzések, majd a szakképzés, minőségbiztosítás és a gyógypedagógia, pszichológia. Nagyjából ezekből is látszik, hogy melyek azok a területek, amelyek fontosakká váltak az utóbbi években.

Ha az óraszámát nézzük a képzéseknek, akkor láthatjuk, hogy 30 órás képzésekből van a legtöbb, negyvenkét százalék. Harminc és hatvan óra közötti képzések harminchárom százalékot tesznek ki. A kilencven és százhúsz óra közötti képzések tizennyolc százalékban jelennek meg. A hatvan és kilencven óra közötti képzésekből kevesebb van, csak négy százalék, a százhúsz óra felettiekből három százalék. A képzés díja szerint a huszonöt és ötvenezer forint közötti képzések a legelérhetőbbek a pedagógusok számára. Közel kilencszáz ilyen képzés van. A tíz és huszonötezer forint közötti képzések, valamint az ötven és százezer közötti képzések még a jelentős szegmensek.

Nézzük meg, kik azok, akik alapítanak szakmai továbbképzéseket. Szakmai szolgáltató intézmények negyvenöt százalékban, felsőoktatási intézmények húsz százalékban, gazdasági társaságok tizenhét százalékban. Egyesületek, alapítványok, oktatási intézmények egyaránt hat százalékban jelennek meg. Az oktatási intézmények által indított hat százaléknyi képzés lehet, hogy kevésnek tűnik, viszont azok a képzések amiket ők elindítanak, azok nemcsak egyszer indulnak el, hanem többször. Ezek a képzések rendkívül népszerűek a pedagógusok körében. Ezt más képzésekről nem minden esetben mondhatjuk el.

A tavalyi év folyamán a Pedagógus Továbbképzési Központban folyt egy kutatási projekt, melynek az volt a célja, hogy megnézzük: azok közt a szorító tényezők, elvárások között, melyekről az imént szóltam, hogyan változott meg a modern iskolai működés, a szervezeti kultúra, és hogyan követte ezt az intézményvezetői gyakorlatban a humánerőforrással való gazdálkodás változása. Az volt a kérdésünk, hogy milyen a pedagógus-továbbképzés, mint HR folyamat helyzete az intézményekben.

A kutatást az Expanzió munkatársaival végeztük. A kutatásban Dr. Setényi János, Farkas Aranka szervezet-pszichológus, Narancsik Ágnes szociológus, illetve a pedagógus továbbképzés részéről Marosvári Péter munkatárs vett részt. A minta az általános iskolák részéről reprezentatívnak tekinthető: hetvenhárom általános iskolai igazgatót, hétszázhetven pedagógust kérdeztünk meg.

Arra a nyitott kérdésre, hogy hogyan látják a továbbképzés szerepét, két jellemző választ adtak az intézményvezetők. Az egyik az volt, hogy a napi aktuális problémák megoldásában keresnek megoldást vele, a másik pedig hogy a hiányzó kompetenciák pótlására tartják alkalmasnak a továbbképzést. Arra a kérdésre, hogy melyek azok a legfőbb hiányok, amelyeket tapasztalnak, a számítástechnikát, a minőségbiztosítás területét, illetve a pedagógus mesterségbeli tudását említették. Elgondolkodtató, hogy nem jelenik meg a hosszú távú stratégia.

Amikor arról kérdeztük az igazgatókat, hogy a pedagógus továbbképzési rendeletben megfogalmazott tervezési munkában milyen szempontokat vesznek figyelembe, a következő válaszokat adták: 85%-ban intézményi szempontokat vesznek figyelembe, 47%-ban azt válaszolták, hogy olyan képzésekre küldik a pedagógusokat, amelyek számukra érdekesek, és 26 %-ban megjelent egy olyan szempont, hogy olyan pedagógusokat küldenek továbbképzésre, akik képesek a megszerzett tudást átadni a nevelőtestületen belül. Ezzel szemben a pedagógusok azt mondták, hogy az ő igényük 80 %-ban nem egyezik meg az igazgató elvárásaival. Látható tehát, hogy nagyon nehéz az a helyzet, amelyben eldől az, hogy a pedagógus milyen továbbképzésre mehet.

Nézzünk néhány HR folyamatot! A humán erőforrással való gazdálkodás nemcsak a dolgozói létszám, a végzettség nyilvántartását jelenti, hanem ennél sokkal többet. Mennyire elkötelezett a pedagógus, mennyire képes együttműködni az intézményben? Mennyire hű a szakmájához, mennyire hű az intézményhez? Milyen az a tudásmennyiség, amivel rendelkezik? Ezek nem mérhető, inkább csak megítélhető szempontok.

Az intézményvezetők 67 %-ban a pedagógus-továbbképzést tartják a szakmai fejlesztés eszközének, 9 %-ban a másoddiploma megszerzése lehetőségének. Az előadásokat hat százalékban tekintik a vezetők a szakmai fejlesztés folyamatának. Egy rendkívül érdekes adat: nyolc százalékban szolgálja egy értekezlet a szakmai fejlődést. A belső képzések húsz százalékot kaptak. Elgondolkoztató, hogy a munkaközösségek, mint a szakmai fejlesztés eszközei csak négy százalékban jelennek meg, pedig az intézményekben a szakmai munkaközösségeknek ez volna a legfontosabb feladatuk.

Tekintik-e az intézményvezetők a motiválás eszközének a továbbképzést? 34 %-ban igen. A minőségi bérpótlék harmincegy százalékban jelenik meg. Tudjuk, hogyan is alakult ennek az értéke az elmúlt évek folyamán; azt gondolom, hogy ezt a csekély összeget motivációnak tekinteni egy nevelőtestületben igen nehéz. Az erkölcsi elismerés, mint a motiváció eszköze huszonhárom százalékban jelenik meg. A szóbeli, vagy a nevelőtestület előtti dicséret húsz százalékot kapott. A továbbképzés viszont nem szerepel a motiválás eszközei között.

Vajon eszköze-e a pedagógusok megtartásának a továbbképzés? Azt mondják az intézményvezetők, hogy a legfontosabb eszköz a jó munkahelyi légkör. Majd az erkölcsi elismerés, és a jutalom következik. A munkafeltételek javítása kis százalékban, az egyéni kibontakozás lehetősége még kisebb, a megfelelő feladatadás pedig csak két százalékban jelenik meg. A továbbképzés megint csak nem szerepelt a válaszokban.

Végül is, mint vezetői eszközt hogyan alkalmazzák az intézményvezetők a továbbképzést? Elsősorban, mint a hasznos ismeretekhez jutás lehetőségeként értelmezik. Aktuális szaktudást szerezni, a hiányokat pótolni, biztosítani a szakos ellátottságot, segíteni az innovációt, ezek a megfogalmazások szerepeltek a válaszok között. De csak összesen egyszer fordult elő a válaszokban, hogy új szemléletet hoz be a nevelőtestületbe.

Milyen következtetést vonhatunk le mindezekből? Bizony a humánerőforrással való gazdálkodás területén az intézményvezetői munka még nem professzionális szintű, szükség volna ilyen irányú vezetői továbbképzésekre.

Az elmondottak alapján milyen feladatok vannak a pedagógus-továbbképzés előtt? Részint vannak a hagyományos feladatok, amiket a központ eddig is felvállalt és ellátott, és megjelennek újak, amelyek próbálnak választ adni azokra a problémákra, amelyekről eddig beszéltem.

Melyek ezek az új hangsúlyok és irányok a pedagógus továbbképzésben? Legelőször a vezetőképzés megújulása. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen is az intézmények vezetése. Milyen felkészültséggel, milyen tudással állnak egy-egy intézmény élére, az meghatározó egy-egy intézmény jövője szempontjából.

A következő szándékunk, hogy a gyermekközpontú módszereket mind az intézményszervezésben, mind a tanítási módszerekben segítsük elterjeszteni. Ehhez kapcsolódóan a módszertani megújulás eszközrendszerének fejlesztése és beépítése a szakirányú képzésbe szintén fontos feladatként jelenik meg.

Szorosan ehhez kapcsolódik a hátránykompenzációt és esélyteremtést segítő módszerek, eljárások kidolgozása, a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusok továbbképzésének kiemelt támogatása. Nem véletlen, hogy a minisztérium kormánybiztos kinevezésével is támogatja ennek a programnak a kibontakozását.

Nagyon fontos elem lehet a „kulcsszereplők” továbbképzése. Az imént említett kutatásból az is kiderült, hogy az intézményvezetők határozottan azt gondolták, hogy az intézményekben van egy olyan réteg, aminek a képzésekkel való kiemelt támogatása rendkívül fontos. Nyolcvanöt százalékban azt válaszolták, hogy ezek a munkaközösség-vezetők és az osztályfőnökök. Ennek a két célcsoportnak, az intézmények középvezetői rétegének szóló továbbképzések kifejlesztését kezdeményezzük.

Szeretnénk még néhány kulcsszereplőt megemlíteni, akiknek az utóbbi években rendkívül fontossá vált a szerepük egy intézményben. A diákönkormányzatot segítő tanár, a szabadidő szervező, az egészségneveléssel foglalkozó pedagógus, vagy a drogügyekkel foglalkozó pedagógus. Ilyen típusú képzések már eddig is jelen voltak a kínálatban, de a jövőben szándékaink szerint ezek a képzések még nagyobb teret fognak kapni.

Nagyon fontos egy szakképzési modernizációs program beindítása. Nem megengedhető az, hogy a hátrányos helyzetű családokból érkező gyerekek gyakorlatilag az iskolákban újratermeljék ezt a hátrányos helyzetet. Nem megengedhető az, hogy a szakiskolákban végzett gyerekeket a munkaerőpiac nem tudja felvenni. Csak a munkanélküliek számát gyarapítják a szakiskolát végzett tanulók, mert a képzésük nem korszerű. Szükség van számos intézkedésre, hogy megreformáljuk ezt a területet, ennek lehet egyik eszköze az ott tanító pedagógusok kiemelt továbbképzési programja.

Egy újabb terület és feladatbővülés a komprehenzív modelliskolai hálózat megteremtése, kialakításának támogatása. Meg kell állítsuk azt a szelekciós folyamatot, ami a mai intézményrendszer működésében szinte kódolt folyamat, és meg kell tudjuk fogalmazni azokat a lehetőségeket, amelyek a komprehenzív iskola szellemiségének elterjesztésében rejlenek. Mire gondolok? Lehetőségre, amely esélyt teremt, esélyt ad arra, hogy a gyerekek képességeiknek megfelelően fejlődjenek.

Fontos szempont, hogy megjelenjen a pedagógus-továbbképzésben és az intézmények életében is a környezeti nevelés, annak módszertani elemei. Ez is egy olyan terület, ahol erős lemaradásaink vannak, ugyanakkor nagyon erős elvárások fogalmazódnak meg mind az országon belül, mind az Európai Unió felől.

Egy következő nagy terület és projekt a pályakezdő pedagógusok segítését célzó mentorálási program kidolgozása és elindítása a továbbképzési rendszerben. Nem hagyhatják az intézmények magukra a pályakezdő pedagógusokat. Nem lehet egy intézmény vagy egy intézményvezető elkötelezettségének kérdése, hogy ő mennyire figyel oda a pályakezdőkre. Szükség van arra, hogy ezek a fiatalok megkapják a segítséget abban a pillanatban, ahogy belépnek az intézménybe.

Nem feledkezhetünk meg a szakértők képzéséről sem, és nem utolsó sorban azokról a képzésekről sem, amelyek mindazokat az informatikai fejlesztéseket fogják támogatni, amelyekről az utánam következő előadó fog beszélni.

A képzők képzése is feladatunk, annak érdekében, hogy olyan pedagógus-továbbképzések fejlesztődjenek ki, amelyek korszerűek, figyelembe veszik a felnőttképzés módszertanát, sok-sok tréningelemet tartalmaznak, illetve ez a feladat a továbbképzéseknek új területeire is elvezet bennünket legyen az akár a távoktatás, vagy éppen az e-learning.

Milyen lehetőségek állnak előttünk és milyen veszélyek fenyegetnek minket akkor, amikor ezeknek az elképzeléseknek a megvalósításáról gondolkodunk? Lehetőségnek tartom azt, hogy vizsgálni fogjuk a rendszer működését, és a kutatás eredményeinek alapján bizonyára számos fejlesztő intézkedést tudunk meghozni. Ugyancsak örvendetes, hogy a kormányzat kiemelt prioritásnak tekinti a pedagógus-továbbképzést és emelni fogja az erre fordítható normatívát, nyilván ennek pontos összege a költségvetési tárgyalásokon fog eldőlni. Persze azt gondolom, egy rendszer fejlesztése nem fogja megváltani a világot.

Mik lehetnek a veszélyek? Egyrészt az alapképzésnek az a fajta változatlansága, hogy a pedagógusok ugyanazokkal a kompetencia hiányokkal kerülnek ki évek óta a rendszerből, mint mondjuk amikor én végeztem, és az nem tegnap volt. A jogszabályi környezet is újragondolásra való, hiszen tudjuk azt, hogy a pedagógusnak szüksége lenne a továbbképzésre közvetlenül a pálya elkezdésekor, és a jelenlegi szabályozás nem az ő számára adja meg a prioritást. Nem tekinthetünk el attól sem, hogy változatlanul alacsony a pálya társadalmi elismertsége.

Befejezésként engedjék meg, hogy egy dilemmát osszak meg Önökkel. Nemrégiben volt egy nemzetközi kutatás arról, hogy azok a vállalatok, akik a legsikeresebbek a világon, azok vajon mitől sikeresebbek a többinél, és a vezetőik miben különböznek más vezetőktől. A kutatás azt hozta, hogy azok a vezetők a legsikeresebbek, akik megfelelően gazdálkodnak az emberi tudással, emberi tőkével, ami a cégüknél rendelkezésre áll. Az egyikőjük gondolata volt, hogy az emberek nem változnak sokat, nem érdemes az időt vesztegetni azzal, hogy megpróbáljuk pótolni, ami kimaradt. Inkább próbáljuk meg a legtöbbet kihozni abból, ami benne van, az is épp elég nehéz. Azt gondolom, túl nagy leegyszerűsítés lenne azt mondani, hogy az embereket ne is képezzük, de azért ne feledjük el: a képzés mellett legalább olyan fontos arra törekednünk, hogy megtaláljuk azt, ami az emberekben rejlik, és próbáljuk meg a lehető legtöbbet kihozni belőlük.

Remélem sok új lehetőséget találtak azokban a fejlesztési elképzelésekben, amiket megfogalmaztunk, és egy pezsgő pedagógus-továbbképzési rendszer részesei lehetünk az elkövetkező években. Ehhez kívánok mindenkinek nagyon jó munkát, és köszönöm, hogy meghallgattak.