Bogdány Zoltán

A COMENIUS 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Program aktuális helyzete

A Comenius 2000 program kapcsán három dologról szeretnék beszélni: egyrészt, hogyan alakult ki ez a program, másrészt mi történik most, harmadszor pedig természetesen arról, hogy mi várható. Magát a programot a jelenlévők közül nagyon sokan ismerhetik a Minőségfejlesztési Kézikönyvből, ezért inkább a program kialakulásáról kívánok néhány szót szólni elöljáróban.

A Comenius 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Program

A minőségbiztosítás jogi legitimációját a Közoktatási törvény 1999-es módosítása adta meg. A módosítás során három olyan alapvető fogalom került meghatározásra, amelyeket addig sokszor még a szakértők is összekevertek.  Ez a minőségellenőrzés, a minőség értékelése és a minőségbiztosítás.

Miért kell a minőségfejlesztéssel ágazati szinten foglalkozni?

Alapvetően azért, mert a közoktatásban - és a felsőoktatásban is - a kilencvenes évek közepétől elindult egy spontán folyamat, amely minőségfejlesztési rendszerek bevezetését célozta meg az intézményekben. Ennek számos oka volt. Az intézményvezetők és a fenntartók felismerték, hogy a demográfiai helyzet olyan versenyhelyzetbe szorította az intézményeket, amely rákényszerítette őket arra, hogy megpróbáljanak reagálni ezekre a megváltozott körülményekre, és valamilyen szintű minőségfejlesztési programot indítsanak el. Az volt ekkor a baj, hogy nem volt olyan eszköz az intézmények kezében, amellyel oktatásban, nevelésben tudtak volna dolgozni. Mindenkinek az volt a célja, hogy minőségi szolgáltatást tudjon garantálni azoknak a szülőknek, gyermekeknek, s adott esetben az önkormányzatoknak, vagy fenntartóknak, akikkel együtt dolgozik. Ehhez léteztek, s jelenleg is léteznek bizonyos megközelítések – az ISO 9000-es rendszer, a TQM filozófia, amelyek minőségfejlesztéshez adnak eszközöket az intézmények kezébe. Ugyanakkor ágazat-specifikus megközelítés nem állt rendelkezésre, nem voltak lefordítva azok a fogalmak, amelyek természetesek az iparban, mint például a „termék”, a „gyártás”, stb. Jómagam jártam olyan iskolában, ahol egy minőségügyi tanácsadó előttem a „gyártásról” beszélt pedagógusoknak, akik ezek után nehezen hitték el, hogy az oktatásban is lehet, és van értelme minőségfejlesztésről beszélni.

Az ágazat-specifikus megközelítés hiányában tanácsadói megközelítésekkel próbálkoztak az intézmények, amelyek megpróbálták lefordítani az ISO-t, a TQM-et, a minőségfejlesztést az óvodai, iskolai környezetben. Az Oktatási Minisztériumnak, illetve az oktatási miniszter úrnak, mint ágazati felelősnek ezért értelemszerűen az lett a feladata, hogy megpróbáljon olyan eszközöket adni a pedagógusok kezébe, amelyekkel közvetlenül tudják értelmezni a minőségfejlesztést az oktatásban, nevelésben, tehát egy ágazat-specifikus megközelítést kellett kidolgozni. Ezért született meg a COMENIUS 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Program.

A programot egy kis létszámú miniszteri szakértői csoport dolgozta ki, melyben – és ez nagyon lényeges – minőségügyi és oktatási szakemberek egyaránt helyet foglaltak. Az egyeztetések során nemcsak pedagógusokat és intézményvezetőket kérdeztünk meg, hanem a gazdasági szféra, a minőségügyi szakma illetve a fenntartók képviselői is lehetőséget kaptak a program véleményezésére.  Nemcsak, hogy megkérdeztük ezeket a csoportokat, hanem odáig jutottunk az egyeztetésekkel, hogy még a politikai pártok képviselőit is meghívtuk, mondják el véleményüket. Büszkén mondhatom, hogy a visszajelzések alapján szakmailag és társadalmilag egyaránt széles körű támogatást élvez a Program.

A Program támogatása

A program megléte azonban még kevés, hiszen minden program megvalósításához elengedhetetlen a megfelelő képzettségű emberi erőforrás. Megmondom őszintén, ha a hazai közoktatási intézmények nagyságrendjét nézzük, akkor még mindig nem elégséges számú szakértő áll rendelkezésre. Hiába adunk eszközt valakinek a kezébe, ha nem tanítjuk meg alkalmazni azt. A hal kevés, halászni kell megtanítani az embereket, és jelenleg leginkább a „halászásra tanítókban” van a hiány. Azok a szakemberek, akik minőségügyben dolgoztak eddig, pontosan tudták, hogy mi az, hogy termék, vagy gyártás. Csak hát a pedagógusok meg pontosan tudták, hogy ezek a fogalmak értelmetlenek a közoktatásban, „inger szavak” egy intézményben. A modell megadta a válaszokat, megadta azokat a fogalmi meghatározásokat, amellyel lehet dolgozni, ugyanakkor nagyon kevés olyan szakember volt, aki pedagógus nyelven tudott minőségfejlesztésről beszélni. Éppen ezért a Minisztérium felismerte, hogy nagy károkat okozhatnának a gazdasági szakemberek, hogyha intézményekben nem pedagógus nyelven beszélnének a programról, s egy nagyon erős, kemény, ún. szakértői előminősítési pályázatot írt ki a bevezetés támogatására. A több lépcsős kiválasztási folyamat a cégek számára kötelező prezentációt, helyszíni szemlét, a lehetséges szakértőknek képzést és egy elég kemény vizsgának a letételét határozta meg. Ez alapján kialakult a minősített tanácsadók köre, akik olyan képzésben részesültek, amellyel elvileg képesekké váltak arra, hogy pedagógus nyelven beszéljenek erről a programról. A humán erőforrás biztosítása mellett természetesen szakmai anyagok is készültek, s tudomásom szerint az Interneten fent van már a „Kapcsos könyv”-nek egy kiegészítő módszertani blokkja, amely hamarosan nyomtatott formában is megjelenik. Megkezdődött tehát a Minőségfejlesztési Kézikönyv továbbfejlesztése, megkezdődtek azok a tájékoztató jellegű előadások, amelyek a program tapasztalatainak közzétételét hivatottak biztosítani.  Idén január végén eljutottunk odáig, hogy pályázatokat írtunk ki intézmények számára. Négyszázötven intézmény került bele abba a körbe, amely tanácsadói segítséggel kezdheti meg a program megvalósítását.

Az intézményi pályázatok

Néhány adat arról, hogy milyen megoszlásúak ezek a pályázatok, milyen intézmények nyertek, és milyen elvek alapján történt a kiválasztás. Előre bocsátom, hogy nagyon-nagyon kellemetlen helyzetben volt az Oktatási Minisztérium, mert arra ugyan számítottunk, hogy nagy lesz az érdeklődés, de minket is meglepett, hogy 1409 intézményi pályázat érkezett be. Abba a nehéz helyzetbe kerültünk, hogy megpróbáltunk maximálisan szakmai elvek alapján dönteni a pályázatokról, ugyanakkor volt egy olyan szempont, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ez pedig az, hogy ez a program megszületett ugyan, de még soha nem próbáltuk ki. Magyarul, hogyha mi ezt a programot fejleszteni akarjuk, és az az alapelvünk, hogy nem engedünk rá egy programot, vagy bármilyen innovációt a hazai közoktatás rendszerére anélkül, hogy ne lennének tapasztalataink, akkor nekünk bizony visszajelzések kellenek a gyakorlati kipróbálásból, aminek egy következménye biztos van: nem tehetjük meg azt, hogy csak nagyvárosban próbáljuk ki, nem tehetjük meg, hogy csak óvodában, stb.

Éppen ezért egy számítógépes, tisztán statisztikai kvóta-rendszert kellett felállítani, amelyben alapvetően a következő szempontok szerepeltek:

• Intézménytípus
• Településtípus – lehetőleg kistelepülés és nagytelepülés, fővárosi kerület, megyei jogú város stb
• A regionalitás elve
• Fenntartók szerinti megoszlás (önkormányzati, magán, egyházi)

Azt kell, hogy mondjam - és tudom, hogy ezt éppen a nem nyertes pályázók nehezen értik meg -, hogy gyakorlatilag vesztes pályázat nincs, csak egyszerűen volt egy olyan kvóta-rendszer, amelyhez nekünk igazodni kellett.

A COMENIUS 2000 Intézményi I. modellre pályázók megoszlása:

A COMENIUS 2000 Intézményi II. pályázatok esetében hasonló a megoszlás. Itt azonban egy elemet szeretnék kiemelni: a szakképzés sokkal aktívabb volt a II. modell esetében. Ennek lehetséges okaként valószínűsíthető a szorosabb kapcsolat a gazdasággal, illetve a szakképző intézményekben a minőségügyi rendszerek gazdaságban való megléte miatt hamarabb történt információszerzés. Még egy érdekességet hadd mondjak el: hogyan oszlott meg ez az 1409 pályázat: összesen 290 pályázat érkezett COMENIUS 2000 Intézményi II. modell bevezetésére. Ez azt jelenti, hogy az intézmények feltehetőleg nagyon önkritikusan, nagyon jól „belőtték” azt, hogy mire lehetnek képesek, és hol érhetnek el sikereket. Ugyanis az Intézményi II. modellnek a követelményrendszere bizony elég kemény követelményrendszer, nagy viták folytak a szakértők között, hogy ideális, vagy reális modellt alkossunk, és inkább az ideális felé mozdultunk el. Az is nagyon érdekes, hogy milyen intézmény-típusok, milyen aktivitással vettek részt a pályázatban. A szakképző intézmények esetében a saját kvótájukhoz képes 17-szeres túljelentkezés volt, - ha szabad így fogalmaznom – ez óriási arány, tehát a szakképző intézmények voltak a legaktívabbak, amire az imént utaltam. Az óvodák háromszoros, az általános iskolák négyszeres és a gyógypedagógiai intézmények kétszeres túljelentkezést prezentáltak. Ami viszont nagyon érdekes, és nagyon-nagyon jellemző a hazai közoktatási intézmény-rendszerre, hogy több mint 30 fajta összetételű intézmény jelentkezett: általános iskola összevont óvodával, középiskola, amelynek van gimnáziumi osztálya, de alapvetően szakközépiskola, ÁMK, 6 területi egységgel rendelkező, teljesen összevont óvoda, stb.

Néhány adat a települések szerinti megoszlásról. Megpróbáltunk a település-számhoz viszonyított értékeket megadni. Kistelepülésről nagyon kevés pályázó érkezett COMENIUS 2000 Intézményi II. modellre, itt a legkevesebb a nyertes pályázatok száma, inkább nagyvárosokban és Budapesten voltak felkészültebbek az intézmények ennek a modellnek a pályázására.

A régiónkénti megoszlás a következőképpen alakult: a Közép-Magyarországi Régiót (amelynek része Budapest is) Kelet-Magyarország követi. A régiók illetve a megyék nagysága nyilván meghatározta a nyertes pályázók számát is, de abból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hogy a Közép-Dunántúli Területi Irodához beérkezett pályázatokból csupán 6 pályázat lett nyertes a Kelet-Magyarországi Irodával szemben, ahol 30. Ilyen elemzéseket nem végeztünk.

A fenntartók szerinti megosztást elemezve megállapítható, hogy legnagyobb számban értelemszerűen önkormányzati fenntartású intézmények nyertek. Állami és magán illetve egyházi fenntartású intézményekből – az összlétszámhoz viszonyítva nagyon kevés van. A megyei önkormányzatoknál tapasztalható, hogy nő az intézményszám, mert egyre több középiskolát adnak át a megyének a települési önkormányzatok. Külön csoportot alkot a fővárosi önkormányzat illetve a fővárosi kerületi önkormányzatok, mivel ezen fenntartók helyzete speciális a magyar közoktatás-irányítási struktúra sajátosságából adódóan.

Nem szeretném ezzel Önöket nagyon untatni, inkább néhány olyan kérdésről szeretnék még beszélni, amely talán jobban érdekli Önöket. Egyrészt arról szólnék, hogy mi várható, másrészt nagyon röviden a program monitoring-rendszeréről szeretnék néhány szót ejteni, mert azt gondolom, hogy a Program sikere múlhat azon, hogy milyen ellenőrzési-, értékelési-, visszacsatolási, támogatási rendszert tudunk biztosítani a Program számára.

A Program folytatása

Most tehát ott tartunk, hogy szeptemberben elkezdődött azokban az intézményekben a munka, amelyek nyertek, 2000. október 29-e a leadási határideje az első munkajelentéseknek. Ezt követően indul el a munkaterv szerinti második szakasz. Az általunk javasolt munkatervhez képest csak 20 esetben kértek eltérést a pályázók. Novemberre várható az újabb szakértői előminősítési pályázat kiírása. Szeretnénk bővíteni ezt a kört, ugyanis kevés még mindig az a szakember, aki képzetten áll rendelkezésre az intézmények számára. Előreláthatóan decemberben vagy januárban kerül kiírásra a második intézményi pályázat, amelynek szempontrendszere kidolgozás alatt áll. Az ütemezés indoka, hogy szeretnénk, ha március végére szerződést tudnánk kötni a nyertes intézményekkel. A szakértői előminősítési pályázatok tapasztalatai azt mutatják, hogy annak ellenére, hogy kemény vizsgákon mentek át a szakértők, a szakértők támogatják ezt a fajta kiválasztási mechanizmust. Többségükben még azok a szakértők is azt mondták, akik nem jutottak túl a rostán, hogy ezt a szintet kell elvárni: a minőségügyi szakértőktől ezt az oktatási szintet, és az oktatási szakértőktől ezt a minőségi szintet ahhoz, hogy nemcsak egyszerű közreműködőként, hanem tanácsadóként tudjanak az intézményekben hasznosan dolgozni. Eközben a Minőségfejlesztési Kézikönyv szakmai tartalmát tovább fogjuk bővíteni.

Most, október 5-8. között megtartotta első ülését az a szakértői csapat, amely a fenntartói modell kidolgozásával foglalkozik. Nem akarok ígérgetni, hogy mikor lesz fenntartói modell, mert felelőtlenség lenne, és ez nem egy egyszerű kérdés. Az 1990/65. törvény – az önkormányzati törvény – nem sok lehetőséget nyújt az Oktatási Minisztérium számára ez ügyben. Ugyanakkor alapvetően nem az a célunk, hogy beleszóljunk a fenntartóknak a munkájába, hanem az, hogy olyan eszközt adjunk a kezükbe, amely segíti a saját intézményrendszerükkel való kommunikációt, saját intézményrendszerükkel való foglalkozást, fejlesztést, koncepcióalkotást. Azt remélem, hogy ugyanolyan egyeztetésekkel, mint az intézményi modell esetében, még ebben a tanévben várható a fenntartói modellek megjelenése. Feltehetőleg lesznek olyan fenntartók, különösen a nagyobb önkormányzatok, amelyek szívesen fogják fogadni ezeket a modelleket, s biztos lesznek olyan fenntartók, akik azt fogják mondani, hogy a helyi közoktatás irányítása a saját belügyük. Külön kommunikációs stratégia készül arra, hogy milyen módon tudjuk segíteni az önkormányzatokat, fenntartókat abban, hogy „elfogadják” segítő szándékunkat, és alkalmazzák a modelleket.  A cél az, hogy lehetőség szerint minden intézménybe eljusson a minőségfejlesztés gondolata, ne csak azokba az intézményekbe, amelyek most nyertek. Ugyanis alapvetően egyetlen különbség van a nyert és nem nyert pályázók között, az, hogy a nyertes pályázók közvetlen tanácsadói segítséget kapnak egy háromoldalú szerződés keretében. Egyébként azonban mindenki megkapja a Minőségfejlesztési Kézikönyvet, mindenki számára biztosított konzultációs lehetőség, mindenki részt vehet olyan konferenciákon, amelyek segítik a tapasztalatcserét. Az első ilyen nagy rendezvény a COMENIUS 2000-es minőségfejlesztési konferencia 2000. október 20-21-én Budapesten, melyre ezúton is felhívom tisztelt figyelmüket. Mi azt szeretnénk, hogyha minél több intézményben elindulna valamilyen minőségfejlesztés, s ehhez – személy szerint azt gondolom -, hogyha más nem, akkor a Comenius 2000 Intézményi I. modell segítséget nyújt. Aki egy kicsit is belenézett ebbe a modellbe, nagyon sok olyan elemet talált, amelyet már a pedagógiai programok kapcsán elkészítettek az intézmények, pl. helyzetfelmérés, önértékelés, stb.)  A Comenius 2000 Intézményi I. modell rendszerbe foglalja ezeket a tevékenységeket, tehát azoknak az intézményeknek, amelyek részletesen foglalkoztak ezzel annak idején,  - és ilyen nagyon sok van – csak kicsit kell majd igazítani és aktualizálni működésüket a modell alapján.

A Program monitoring rendszere

Szeretnék még beszélni néhány szót a monitoring rendszerről. Azért is fontos ez, mert jó, hogy van humánerőforrás, van program, van Minőségfejlesztési Kézikönyv, de senki nem garantálja, hogy ez a program úgy valósul meg a gyakorlatban, ahogyan eredetileg terveztük. Ugyanis a sikert kizárólag az intézmények tudják garantálni. Ez a program akkor lesz sikeres, ha az intézmények saját sikerélményhez jutnak a program bevezetése során. Budapesten lehet íróasztal mögül azt mondani,  hogy szakmailag jó programot csináltunk, de az iskolák nem éltek vele, azonban ez hazugság lenne. A program akkor jó valójában, ha az intézmények alkalmazni tudják azt.

A monitoring rendszer éppen ezért alapvetően támogató jellegű. Emellett azonban természetesen ellenőrizni kell, hogy megtörténtek-e azok a tevékenységek, amelyeket szerződésben vállaltak a tanácsadók, illetve az intézmények. Ahol pénzköltés van, ott meg kell nézni, hogy arra fordították-e a forrásokat, amire szerettük volna. Emellett azt is meg kell nézni, hogy milyen színvonalon történt meg a vállalások gyakorlati teljesítése.

Nagyon fontos, hogy tapasztalatokat szükséges szerezni, tehát nem csak értékelni kell, hanem az értékelések eredményeit fel kell dolgozni, hiszen – ne felejtsük el – ennek a programnak a továbbfejlesztése alapvető érdeke mindenkinek, s ezt a feladatot kizárólag akkor leszünk képesek végrehajtani, ha konkrét tapasztalati eredmények lesznek mögöttünk. Egyébként személyes meggyőződésem - legalábbis a beérkezett visszajelzésekből –, hogy feltehetőleg a Comenius 2000 Intézményi I. modellen túl sokat nem szükséges változtatni, hiszen az tartalmában közelebb áll a jelenlegi hazai pedagógia gyakorlathoz. Azokat a tapasztalatokat, amelyeket összegyűjtünk, azonnal meg kell osztani az intézményekkel, és az intézmények jól felfogott érdeke, hogy be is építsék ezeket a tapasztalatokat napi működésükbe.

Nézzük, hogy milyen elemekből áll ez a monitoring rendszer! Azok az intézmények, amelyek részt vesznek a programban, a monitoring rendszer leírását a háromoldalú szerződés mellékleteként megkapták, amely a következő elemeket tartalmazza: munkajelentések - erre már utaltam, október 29-én lesz az első; időközi értékelés, helyszíni szemle, vagy szép magyar szóval audit,; és záró beszámoló. A két modell esetében az ütemezés természetesen eltérő. Ezen elemek mellett előírtunk egy többszintű, „panaszkezelési eljárást”, amelyre a későbbiekben részletesen kitérek majd.

A rendszer felépítése után nézzük meg, milyen szempontok alapján történik a monitorozás. Három szempontot próbáltam kiemelni, én ezeket tartom a legfontosabbnak.

Az egyik az, hogy azok a szabályozások, amelyek elkészültek az intézményekben a modellek kapcsán, kompatibilisek-e a modellel? Miért fontos ez? Azért, mert nagyon sok olyan tanácsadó dolgozik jelenleg az intézményekben, akik kizárólag ipari rendszerbevezetési tapasztalattal rendelkeznek. Ők az ISO vagy a TQM alkalmazásához szoktak hozzá, ugyanakkor a COMENIUS 2000-es modell-leírások ugyan ezen megközelítésekre építenek, de előírnak bizonyos követelményeket, amelyeket teljesíteni kell. Természetesen feltételezzük, hogy mindenki maximálisan a modell alapján dolgozik, de a program továbbfejlesztése szempontjából elengedhetetlen ennek ellenőrzése.

A második szempont a vállalások teljesülése. Ha valamit leírok egy munkajelentésben, s ott azt alá is írom, akkor elvárható, hogy az teljesüljön is. Ezért szeretnénk megnézni, hogy valóban teljesültek-e a dokumentációban szereplő feladatok. Természetesen leírhatom, hogy elkészültek a szabályozások, igazolni is tudom azok meglétét, ugyanakkor az intézményi gyakorlat egyáltalán nem biztos, hogy követi a dokumentumokban foglaltakat, tehát azt is szeretnénk ellenőrizni és értékelni, hogy az intézményi gyakorlat követi-e azt a szabályozást, amely a COMENIUS 2000-es modellre épül.

Az ellenőrzésekhez és értékelésekhez két olyan eszközt rendeltünk, amelyek segítik a fenti célok megvalósulását: ezek a dokumentációk ellenőrzése és a helyszíni szemle során lefolytatandó interjúk. A személyes beszélgetéseket nem csak a vezetőkkel kívánjuk lefolytatni, hiszen például egy felvételi eljárásnál egy középiskolában nem mindegy, hogy a portás milyen szerepet játszik: a felvételinél az első ember, akivel találkozik a szülő, az a portás. Nem mindegy, hogy ő a mi csapatunkban van, vagy éppen nézi a Junoszty  tv-t, s mutogat, hogy menjenek már tovább, őt hagyják békén. Az intézménynek alapvető érdeke, hogy minden dolgozója magáénak érezze a közös célokat, és tevékenyen részt vegyen azok megvalósításában. Ennél a példánál maradva tehát a portásnak felkészültnek kell lennie az esetleges szülői kérdésekre, tájékoztatni kell a szülőket, az ő munkáját pedig a vezetőségnek kell támogatnia azzal, hogy az összes információt biztosítja számára. A minőségfejlesztés az intézmény egészére ki kell, hogy hasson, az egészet át kell, hogy járja, ezért szükséges ellenőrizni, hogy az intézményi gyakorlat hogyan követi a leírt szabályozásokat.

Ahhoz, hogy az Oktatási Minisztérium tovább tudja fejleszteni a programot, illetve a modelleket, nagyjából egy ütemben haladó intézmények tapasztalataira van szükség. Elengedhetetlen, hogy ha adatokat, vagy információkat szerzünk, akkor hozzávetőlegesen ugyanolyan szinten álljanak az intézmények, mert akkor lehet statisztikailag feldolgozni az adatokat. Ezért a monitoring rendszer megvalósítása során célszerű figyelni az intézmények haladási ütemét is, és ahol lemaradás vagy eltérés lesz, segíteni, támogatni azokat a felzárkózásban.

Panaszkezelési eljárás

A szerződésben négyszintű panaszkezelési eljárást írt elő a Minisztérium. Azért négyszintű, mert lehetnek olyan panaszok, amelyek alapvetően megoldhatóak egy egyszerű beszélgetéssel, s felmerülhetnek olyan problémák, melyek megoldása már nagyon komoly beavatkozást igényelhetnek. Az első szint az intézmény szintje, a második, amikor a szolgáltató cég vezetőjének a bevonásával kell kezelni egy adott panaszt. A harmadik, amely esetben külső közvetítőt szükséges hívni ahhoz, hogy megnyugodjanak a kedélyek, és a negyedik, amikor egy teljesen objektív külső audit, pontosabban egy olyan helyszíni ellenőrzés szükségeltetik, amely arra ad lehetőséget, hogy az előzményeket kizárólag személyes interjúk, illetve dokumentumelemzés alapján megismerő szakember mondjon objektív véleményt. Remélhetőleg az első szintű panaszok lesznek többségben, amelyeket intézményi szinten lehet kezelni.

A Comenius 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Program jövője

Végezetül pedig egy nagyon fontos üzenetet szeretnék közvetíteni. Ez a program tényleg akkor lesz sikeres, ha közösen hajtjuk végre. Nem véletlen, hogy a részvétel önkéntes, az intézményeket partnerként kezeli az Oktatási Minisztérium. Az intézmények akkor tudják sikeresen kiépíteni minőségfejlesztési rendszerüket, ha ebben segítjük őket, támogató környezetet biztosítunk számukra. Ezért a fent említett támogatások mellett (Minőségfejlesztési Kézikönyv, konferenciák stb.) a fenntartókat is bátorítani fogjuk saját minőségfejlesztéssel foglalkozó intézményeik támogatására, és ezen cél érdekében készítjük el a fenntartói modelleket is, melyek alapgondolata, hogy egy intézmény – fenntartó viszonyban lehet igazán gondolkodni hasznos, és megfelelő színvonalú minőségfejlesztésben.

Nagyon fontosnak tartom, hogy Pokorni Zoltán oktatási miniszter úr személyesen elkötelezett a program iránt, a minőségfejlesztés prioritást élvez a Minisztérium közoktatás-politikájában.  Ezt természetesen a 2002-es választásokig tudjuk garantálni. Azonban tény – és ez a gondolat sok miniszteri nyilatkozatban is szerepel -, hogy a minőségfejlesztést nem lehet egy-két éves „gyorsprogramnak” tekinteni, ez kormányzati ciklusokon átívelő program kell, hogy legyen. Azok az intézmények, amelyek most kapcsolódnak be, a Comenius 2000 Intézményi II. modell munkaterve szerint leghamarabb 2002-re fognak olyan eredményeket elérni, amelyekre már rá lehet építeni a III. modell kialakítását. Nagyon fontos tehát, hogy ez hosszú távú program, nem kell elsietni. Találkoztam olyan intézménnyel, ahol nem volt 1-es, nem volt 2-es, hanem voltak „fontolva haladók” és „szárnyalva haladók”, gondolom erre Önök is tudnak példákat a tanulói értékelésben. Nem feltétlenül az a jó intézmény, amely nagyon gyorsan teljesíti a modell elvárásait, az a jó intézmény, amelynek a szervezeti kultúrájába beépül a minőségfejlesztés filozófiája.

S még egy dolgot szeretnék mondani a saját tapasztalatomból. Jelen pillanatban a magyar oktatási rendszer – és most nem az óvodákról beszélek, hanem kimondottan az iskolákról – úgy működik, s véleményem szerint ettől is magas színvonalú, hogy a tanár bemegy, becsukja az ajtót, megtanítja a tárgyat, saját minőségét produkálja, saját minőségi elvárásait közvetíti a gyerekek felé. Egy minőségfejlesztési rendszerben ezek az – egyébkén magas szintű - elvárások kiegészülnek intézményi szintű elvárásokkal, melyeket figyelembe vesz a pedagógus napi munkája során. Olyan kérdésekről kezdődik majd például párbeszéd, hogy mi az, hogy 1-es, mi az, hogy 2-es különböző tárgyak és különböző szocio-kulturális háttérrel rendelkező gyermekek esetében? Vagy éppen arról alakul ki vita, hogy mi a pedagógus továbbképzés célja? Mire gondolok? Mondok egy példát: a matematika tanárnak nem az a legfontosabb feladata, hogy a legújabb eredményekről szerezzen tudomást egy továbbképzésen, amennyiben az iskolájába 70% halmozottan hátrányos helyzetű gyerek jár, hanem az a feladata, hogy módszertani fogásokat sajátítson el, és ilyen jellegű továbbképzéseken vegyen részt. Ezeket a szempontokat pedig együtt, közösen lehet igazán hatékonyan megfogalmazni intézményi szinten.

Egy dolog biztosan fog változni. Közös gondolkodás indul meg az intézményekben, s ennek a közös gondolkodásnak az alapján közös célok jelennek meg. Az egyéni minőség fogalom kiegészül az intézményi szintű elvárásokkal. Megjelenik közösségi, szervezeti szinten egy olyan elvárás-rendszer, amely megvalósítása ugyan a pedagógusok és technikai dolgozók számára jelent kihívást, azonban nem külső követelményekre, hanem alapvetően az intézményben dolgozók közös igényeire épül. Tehát azt gondolom, egy kicsit jobban magunkénak fogjuk érezni az intézményeket. Azok a pedagógusok, akik idáig is nagyszerű munkát végeztek, jobban összekovácsolódnak, és egy cél érdekében közös célokat és közös feladatokat fognak megoldani.

Ehhez kívánok Önöknek nagyon jó munkát, a konferencia eredményes folytatásához pedig sok sikert.