Prof. Dr. Csépe Valéria

Iskola a digitális térben

Előszó

Ismét eltelt egy év, ismét együtt lehettünk volna, s élénk vitákat, jóízű beszélgetéseket tarthattunk volna, ha nem jön közbe a Covid-19 járvány, s annak láthatóan az elsőnél súlyosabb második hulláma. Sokáig reménykedtek a szervezők, hátha mégis lehetséges lesz egy személyes jelenléttel megszervezett konferencia megrendezése. Nem így lett, így az Országos Közoktatási Szakértői Konferencia 2020-ban online tartja XXII. konferenciáját. Online, amely az iskolákban alig ismert digitális kompetenciákat igényel ahhoz, hogy aktívan és értően vegyünk részt. Úgy köszöntöm tehát a tanulmány olvasóit, mint a konferencián elhangzott előadás hallgatóit; „Szeretettel és tisztelettel köszöntöm a kollégákat a digitális térben! 2019-ben sok szó esett az oktatás digitális lehetőségeiről, de nem gondoltuk volna, hogy mindaz, amiről akkor beszéltünk, ily gyorsan s ilyen mértékben és kiterjedéssel valósággá válik.”

Miről volt szó 2019-ben? Mint mindig, az oktatási környezet, azaz a tanulás és tanítás szükséges átalakulásáról. Mint addig szinte soha, a mesterséges intelligencia alkalmazásáról a tudástársadalomban, s akár az iskolában is. Áttekintettük, hogy milyen tudásra van és lehetne szükség, miként lehetne 21. századi léptekkel haladni, s megalkotni az ismeretek, készségek és kompetenciák harmonikus rendszerét. Megpróbáltuk felmérni, érveket és példákat hozva arra, hogy mennyire digitális a világ. Sürgettük a felkészülést, mert azt láttuk és látjuk ma is, hogy a digitalizáció térhódításával égetően fontossá vált az igény, hogy a köznevelés rendszere felkészüljön erre. Miért? Mert egy olyan folyamatosan változó és erősödő digitális térben élünk, amelyben az eszközhasználattól a digitális állampolgárságig kellene terjednie a tudásunknak, a kompetenciáinknak. Igen, azt mérlegeltük, hogy hogyan is juthatnánk el a hagyományos oktatási módszerek megtartása mellett oda, hogy a tanítás a módszertani sokféleséget részesítse előnyben. Ezen az úton sokan azt képviseljük, hogy sem a hagyományos tanításról, sem a digitális módszerekről nem szabad lemondanunk, a tanórákon nem leadni, hanem tanítani kell, s ehhez az aktív tanulást kell kezdeményeznünk és facilitálnunk.

Az új normalitás

A koronavírus járvánnyal megváltozott a digitális eszközökhöz való viszonyunk. Digitális platformokon dolgozunk, tanulunk, vásárolunk, tartunk kapcsolatot barátainkkal, családunkkal. A digitális világ át- és felértékelődött. Az új normalitásnak (new normal) is nevezett helyzet új szempontokat és szemléletet, ezzel pedig sokféle változást hozott. A tudomány sokféle eszközzel vizsgálja ezeket a változásokat, így a digitális átalakulást is. Sokféle elemzés készült már korábban is arról, hogy miért kell ismernünk a digitális világot, miért szükséges értően alkalmazni az eszközöket, s hogyan állíthatók ezek a tanítás és tanulás szolgálatába. 2020 márciusa és szeptembere között éveket lépett előre ennek elfogadása, s ma már nem kell senkit arról meggyőzni, hogy minderre szükség van. Alig több, mint fél év alatt öt évet léptünk előre.

A kérdés ezért nem az, hogy kell-e lépni, hanem az, hogy hogyan. Milyen eszközök, programok, platformok valók az iskolába? Mekkora a különbség az iskola és a „való világ” digitális elvárásai között? Milyen életkorban kell és lehet elkezdeni a mélyebb ismerkedést, s a használatot? Milyen tantárgyaknál? Milyen célok elérésében, milyen tanulási eredményekért? Hogyan kell és lehet(ne) dolgoznunk az iskolában? Egyetértünk-e abban, hogy középpontjában a tanuló és a tanulás áll, ezért nem szakadhat el az iskola attól, hogy figyelembe vegye milyen az a környezet, amely az iskolán kívül van? Egyetértünk-e abban, hogy az iskolai munka új és folyamatosan megújuló szerepű résztvevője, legfontosabb együttműködője a pedagógus? Egyetértünk-e abban, hogy a 21. századi pedagógus szerepe csak részben azonos a 20. századiéval? Azaz van-e konszenzus abban, hogy a pedagógus facilitátor, s ehhez csak azt várhatjuk el tőle, amire felkészült, felkészítettük? Eszközben, módszerben, képzésben és valódi, gyakorlatorientált, azaz a „tudni hogyan” célt kitűző továbbképzésben.

Számos elemzés, tanulmány készült arról, hogy milyenek lehetnek az iskolával szembeni digitális elvárások, tanulmányokkal, javaslatokkal tele vannak a polcok és a fiókok. A feladat most abban megegyezésre jutni, hogy melyek azok a minimálisan szükséges digitális kompetenciák, amelyekre érdemben tud építeni az iskola, milyen digitális módszerekkel segíthető az aktív tanulás, a mély és tartós tudást megalapozó értés, a tanulás eredményeinek objektív mérése, s a tanulás folyamatát támogató változatos értékelés. Az iskola az alkalmazható tudás megszerzésének legfőbb helye, ám azt is figyelembe kell vennünk, hogy felelőssége van abban is, hogy a felsőoktatásban, s a munkahelyen miként érvényesül majd a köznevelés intézményeiben megszerezhető tanulói tudás. Foglalkoznunk kell azzal is, hogy miként adhat tudást és magatartási mintákat az iskola ahhoz, hogy gyermekeink felelős digitális állampolgárrá váljanak. Milyen készségek, ismeretek kellenek a digitálison kívül a magán-és közügyek intézéséhez, s a digitálisan ügyintézéshez, adóbevallástól kezdve az igazolványokig. A szülői otthon gyakran nem ad elég támaszt ahhoz, hogy mit jelent online vásárolni, orvossal kapcsolatot tartani, eseményekre regisztrálni. Meg kell tanulni a biztonságra figyelni, személyes adatainkra ügyelni, érzékenyen és tudatosan viszonyulni a lehetséges veszélyekhez.

A Covid-19 hozott rosszat és talán jót, legalábbis megfontolandót, a járvány után megtartandót is. A tapasztalatokat most dolgozzuk fel, s egy árnyalt helyzetértékeléshez számos további kérdést kell magunknak feltennünk. Hogyan működik az iskola a digitális térben? Milyen adataink vannak arra vonatkozóan, hogy milyen platformokat, programokat, eszközöket használhatunk, milyen előnyök és hátrányok jellemzik ezeket? Tantárgy keretezi-e a digitális tudást? Rendszerben gondolkodunk-e? A továbbiakban ezekre igyekszem választ adni.

Digitális kultúra mint tantárgy

Elsőként azt a digitális világra több területen felkészítő tantárgyat szeretném röviden bemutatni, amelyet az EKE Oktatás 2030 kutatócsoportja – amelynek szakmai feladatait vezettem 2017-től 2020-ig – fejlesztett. A 2018-as Nat-tervezettől a Nat2020-ig szinte változtatás nélkül eljutó, az idejétmúlt informatika tantárgyat felváltó Digitális kultúra tantárgy az EFOP-3.2.15 projekt keretében került kidolgozásra. A projekt négy évét tekintve 200 pedagógus, kutató és sok más szakember dolgozott felváltva és vett részt az alapozásban, a tudatos tervezés kialakításában és bevezetésre való felkészítésben. a tervezettől a Nat2020-ig, a megújított tantervi keretektől a kerettantervekig hosszú út vezetett. Emellett számos olyan új, innovatív megoldás született, amely a pedagógusokat támogatja a tantervi tervezésben, az új szemlélet alkalmazásában, a megváltozott elvárásoknak, s a lehetőségnek megfelelni képes pedagógusok felkészítésében.

Bár egyre több tanulási eszköz digitális, a pedagógus és az iskola preferált eszköze a tankönyv. Ilyen készült a Digitális kultúra tantárgyhoz is 2020-ban, a felmenő rendszerben bevezetésre kerülő Nat2020-nak megfelelően az 5. és 9. évfolyam számára. A tankönyvek természetesen digitálisan is elérhetők. Korszerű, a kerettantervek korszerű tartalmának és módszertani ajánlásainak egyaránt megfelelő tankönyvek készültek, olyanok, amelyek már nem a hagyományos informatikáról szólnak, mert nem, pontosabban nem csak arra van szükség. A Digitális kultúra tantárgy magában foglalja azokat az ismereteket is, amelyek kitérnek a digitális térben elfogadott magatartásformákra, a biztonság kérdéseire, az adatok védelmére, s azokra a veszélyekre és kockázatokra, amelyeket gyakran a felnőttek sem ismernek fel.

A digitális állampolgárság számos területet magában foglaló gyűjtőfogalom. Az információk keresése, értelmezése, felhasználása, a beleegyezés és általában a jogok gyakorlása is átkerült a digitális térbe. A pedagógusok munkáját sok kérdésben segíthetik az EKE oktatás 2030 honlapján található útmutatók és módszertani segédletek. Itt található többek között az útmutató a digitális pedagógiáról, valamint az alsó- és felsőtagozat, valamint a középiskolák számára készített Digitális kultúra mintatantervek. Egyik sem a régi informatika, így a tantárgyat tanítóknak is lesz mit tanulniuk. Újat és folyamatosan.

Személyes jogok, adatok és a digitális tanrend

Globálisan és lokálisan is többszörösére nőtt a személyhez kötött digitális jelenlét úgy, hogy sokaknak szunnyad a veszélyérzete, hiányzik a megfelelő ismerete, így az emberi természetet jól értő internetkalózok és kiberbűnözők sok kárt okozhatnak. A Covid-19 járvány idején sokszázmillió embernek nyílt meg a számítógépe mások előtt, a digitális térben milliók vannak jelen arccal, könnyen lehalászható azonosítókkal, visszaélésre alkalmas személyes adatokkal.

 

Nézzük elsőként a digitális tanrendet, az otthon tanulást (home schooling)! Az első hullám idején nem volt választás; az iskolák bezártak, a tanulást és értékelést biztosítani kellett. Az utóbbi esetében sok pedagógus használta ki az alkalmat a fejlesztő értékelés bevezetésére, miközben az elvárás elsősorban az elektronikus rendszerben bevezetett osztályzatokra vonatkozott. új módszerek térhódítását figyelhettük meg, rengeteg tartalom és ingyenes applikáció nyílt meg. Ezek használatára, hasznosságára később visszatérek, itt most a személyes adatok védelmére szeretném elsősorban felhívni a figyelmet.

A világ 2020-ban általában 20–25 olyan digitális platformot használt a leggyakrabban, amelyek közül többet a digitális tanrend megvalósításához iskoláink nagy többsége gyorsan, előzetes tapasztalatok nélkül vezetett be. Ennek szervezési buktatói, összehangolatlansága számos problémát eredményezett, s sokaknál máig tartó ellenérzéshez vezetett. A távolságtartás és idegenkedés oka itt nem csupán a bizonytalanság, a tapasztalatlanság volt, hanem az időigény és a kognitív terhelés jelentős megnövekedése. De térjünk vissza személyes adataink védelmére, s nézzünk egy elgondolkoztató példát!

A leggyakrabban használt digitális platformokon videofelvételek és fotók készíthetők. Bár az adatvédelemre komoly figyelmet fordítók ilyet beleegyezés nélkül nem tesznek, megkérdőjelezhető, hogy ez valóban így van-e. A leggyakrabban használt felületre vonatkozóan 2020 decemberében elvégzett egyszerű internetes keresés (platform neve, osztályterem fotó) 112 millió találatot adott. Egy ilyet mutat be az előző oldalon látható ábra. A legtöbb helyen felhasználói megkötés, figyelmeztetés (pl. szerzői jog) nem jelenik meg. A szabadon felhasználható fotókkal kereskedő online portálon is csaknem kétezer ilyen képből válogathatunk.

Figyelmeztető jelek sokasodnak tehát a digitális világban arra vonatkozóan, hogy arcunk, szereplésünk, mondataink beégetődnek a digitális emlékezetbe, ezért érdemes figyelnünk rá. Az erre való érzékenyülés és tudatos érzékenyítés igen lassan halad. A közösségi médiában közzétett gyermekfotók sokasága is arra utal, hogy mindezzel sok szülő sincs tisztában, így ismét az iskolának keletkezik újabb feladata, azaz megismertetni a tanulókat a lehetőségekkel, a következményekkel, az előnyökkel és a veszélyekkel. A mindenképpen kialakítandó rendszer középpontjában az iskola áll. Ennek minimális elvárásait az előző oldali ábra szemlélteti.

A tudatos állampolgár digitális (is)

A tudatos állampolgár felkészülése az iskolában kezdődik. Amit itt kap – többek között – az információs műveltség, az ismereteknek és készségeknek az a kombinációja az az, amire szüksége lesz az ügyintézésben, a keresésben, a könyvtárak használatában, az ismeretközvetítő felületek (pl. Wikipédia) felelős használatában, az információk kritikus szűrésében. Viszonylag fiatalon megtanulható, hogy milyen mutatók alapján azonosíthatjuk a hiteles felületeket, a különböző célt szolgáló könyvtárakat, közhiteles adatbázisokat.

Amint fentebb szó volt róla, a digitális világ mindenki számára kitárult. Kérdés azonban, hogy a digitális információk rendszerében a kiberbiztonság is beletartozik-e a digitális állampolgár ismeretrendszerébe. Ma az okoseszközök használatának, elterjedt hozzáférhetőségének köszönhetően, s ez különösen igaz az okostelefonokra, sokan már kisiskolás korban találkoznak azokkal az applikációkkal, amelyeknek vonzerejét a személyes kapcsolattartás és a könnyű alkalmazhatóság adja. A népszerű alkalmazások használata egyszerű, elsajátításuk gyors és spontán, külön tanulást nem igényel. Ennek következménye nem csupán a túlhasználat, hanem a korszerű, az aktív tanulást támogató játékosított (gamifikált) oktatási programoktól való elfordulás is, többek között azok erőfeszítést, tanulást igénylő használata miatt. Ez a számos tanulmányban bemutatott tény is arra utal, hogy az úgynevezett „digitális bennszülöttség” mítosz, valódi, mély tartalma nincs.

Mindemellett már a 9–10 évesek jelen vannak a kapcsolattartó applikációkat alkalmazó közösségekben, s nem ritka a kiskamaszok jelenléte a közösségi média nyílt és zárt rendszereiben, hiába köti korhatárhoz a csatlakozást az a rendszer, amely ezt nem tudja vagy nem akarja ellenőrizni. A közösségi jelenlét mágnesként hat a serdülőkre, hiszen a kortárs szerepe felértékelődik, elismerése jutalmazó, elfordulása büntető tulajdonságú.

Ezért arra kell az iskolának készülnie, hogy az oktatási-nevelési folyamatba ágyazva neki kell használható tudást adnia, mivel a digitális fejlődéshez hozzátartozik a veszélyek felismerésének készsége is, s ebben a szülői háttér túl gyakran nem képes megfelelő alapot biztosítani. Röviden, ki kell alakulnia a digitális felelősségnek.

A digitális felelősség kialakulása folyamat, amely messze túlmutat a digitális kultúra tantárgy keretein. Diszciplináris keretbe ágyazottan jelenik meg a könyvtári keresésben, a szaktárgyi tudást mélyíteni hivatott alkalmazásokban, szimulációkban, a szellemi tulajdon (másolás, plágium stb.) tiszteletében, az erkölcsi és etikai normáknak a digitális világra alkalmazott megjelenésében. Mindezeknek az adott életkorhoz illeszkedő megismerése igen fontos. Így alakul ki az önállóság, s a magabiztosság, valamint a sikeres és egészséges megküzdés a nehéz helyzetekkel, kudarcokkal, a digitális bántalmazás (mobbing, bullying, stalking stb.) azonnali pedagógiai beavatkozást is igénylő formáival. A világ digitális átalakulása nem állítható meg, ezért az iskolának kell a digitális világban is reziliens intézményként működnie. A Covid-19 járvány sokakat győzött meg arról, hogy az iskolának aktívan kell részt vennie a digitális eszközök használatára, az elérhető programok használatára, elemi programozásra, s a digitális állampolgárságra. A digitális tanrendre történő gyors, hősies, mégis sokszor a terheket erősen növelő, felkészülésre időt nem adó alkalmazkodás sokakból más reakciót váltott ki. Ma is sokan úgy vélik, hogy minderre egyszer volt szükség, s az iskolának nem lehet feladata digitális osztálytermet működtetni. Az egyszerűbb kérdőívekből levont következtetések egy része szerint nincs szükség ilyen mélységű digitális átállásra, s az érintettekre szokás hivatkozni akkor, amikor a digitális alkalmazással megy szembe az iskola. Valójában sem a pedagógusok, sem a szülők, sem a tanuló nem azt mondták, hogy nincs szükség a digitális oktatási, tanulásszervezési és értékelési módszerekre, hanem azt, hogy nem arra az alig átgondolt, rendezetlen és esetleges digitalizációra van szükség, amit a kényszerhelyzet kiváltott.

A Covid-19 járvány első hullámában születetett alkalmazások/megoldások között igen sok megtartandó van, s sok pozitívba átfordítható tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Ezek:

• Folytatandó a digitális oktatási stratégia megvalósítása.
• A lehető legszélesebb kör számára kell biztosítani a digitális oktatáshoz való hozzáférést, a digitális módszerek széles körének használatát a tanításban és tanulásban, Ehhez szükséges a megkezdett infrastruktúra-fejlesztés folytatása.
• Ki kell alakítani a tanóráknak azokat a digitális platformjait és tanítási módszereit, amelyekkel el lehet és el kell szakadni attól a kényszerű gyakorlattól, amelyet a kényszerhelyzet szült: a tanórák tanrend szerint áthelyezése kizárólagosan frontális oktatás keretébe (tanulók a képernyőn aktív részvétel nélkül) nem megoldás.
• Az iskoláknak alkalmasnak kell lennie arra, hogy kiválasszák az általuk egységesen alkalmazott digitális platformot és alkalmazásokat. Ezzel csökken a tanulók és a pedagógusok kognitív és érzelmi terhelése, a tantestület eltérő digitális kompetenciaszintjén lévő pedagógusai egymástól tanulhatnak, s megoszthatják tapasztalataikat.
• Az osztálytermi munkában való távoli részvétel fejlesztése és fenntartása a digitális világban elkerülhetetlen és feltétlenül szükséges. Ezzel biztosítható bármely rendkívüli helyzetben az oktatás folyamatossága, s így gyakorolható a méltányosság is a tartósan beteg tanulók osztálytermi munkában való részvételének lehetőségével.
• Hosszabb távon érdemes olyan digitális támogató rendszereket kialakítani, amellyel az iskola, a pedagógus (feedback, backchanneling, chat stb.) érdemben tudja a tanulókat segíteni.
• Komoly tanulság, hogy az otthoni tanulás (home schooling) kihívásait az iskolának pedagógiai módszerekkel kell megoldania. Nem helyezhetők át a szülőre az oktatás terhei, mert sokan nem rendelkeznek a szükséges tudással, a pedagógiai és digitális készségekkel, kompetenciákkal. A kényszer megtanított bennünket arra, hogy ez a szükségmegoldás nem csupán nem hatékony, hanem erősen terhelheti a szülő-gyermek kapcsolatot is. Bármely hasonló rendkívüli helyzetben az anyák terhelése a legnagyobb, különösen, ha otthon dolgoznak, több gyermekük van, illetve a digitális megoldásokhoz való hozzáférés korlátozott vagy nem adott.

Túl a digitális tanrenden – digitális tantermi megoldások

A digitális átállás szükségszerűségének elfogadásában bekövetkezett változás jelentős, s az akár egy évvel korábbinál sokkal pozitívabb attitűd, szemlélet fontos az oktatás digitális támogatásának folytatásában. Ma már, ha nem is mindenütt, illetve nem mindenütt a legjobb színvonalon, rendelkezésre áll a szükséges infrastruktúra. Működnek az iskolai adminisztráció elektronikus felületei (pl. eKRÉTA), letölthető digitális tankönyvek, tananyagok állnak rendelkezésre (Nemzeti Köznevelési Portál), van digitális pedagógiai diagnosztikai rendszer (eDia), készül az elektronikus érettségi felülete, folyamatosan bővül a tanítást és tanulást támogató számítógépes programok köre. Ez utóbbiak között megjelentek a gamifikált, az aktív tanulást támogató és a tanulási eredményt is mérni képes programok. Az Oktatás 2030 által kipróbált két, a matematika (1–6. osztály) és az angol nyelvtudás (kiejtés, szövegértés) fejlesztését támogató program jelentős segítséget jelentett a pilotban 2019 szeptembere óta résztvevő osztályoknak, s mindenki másnak, mert 2020 márciusától korlátozás nélkül használhatóvá vált. Több programnak ismert hatásvizsgálata, ennek a két pilotnak tudományosan megalapozott, komplex módszerekkel elvégzett elemzése azt mutatja, hogy mind a tudás, mind a tanulói és pedagógusi attitűd, motiváció pozitív irányban változik.

A tanítás hagyományos színtere az osztályterem, ami ma már nem azt jelenti, hogy az osztálytermi munkát ugyanúgy lehet vagy kell szervezni, mint néhány évvel ezelőtt. Az úgynevezett okos tantermek sok előnnyel járnak, s nem csupán azzal, hogy az új ismeretek tanítása, az összefüggések megértetése változatos módszereket kínál. Itt most az előnyök közül csak néhány, bármely ilyen rendszernél elvárható jellemzőre térek ki.

• Felügyelet – Az okos tanteremben használt megoldások lényege, hogy a pedagógus egyetlen eszközről követheti, figyelheti a tanulók tevékenységét. A klasszikus osztálytermi körbejárás helyett a pedagógus saját felületén követheti, hogy a tanulók betartják-e a tantermi technológiák használati szabályait, s közvetlenül hozzáférhetnek ahhoz, amit tanulói felületet.
• Autonómia és önálló tanulás – A digitális kompetenciák megfelelő fejlődése – és a fentebb már bemutatott digitális felelősség megfelelő szintje – mellett válik lehetővé, hogy a tanulók internethez csatlakoztatott eszközöket használjanak. Ezek megfelelő használatával bővíthetők a tanórai tanulási tapasztalatok, s ezzel a tanulók saját tanulásuk iránti felelőssége is nő. A tanteremben internethez kapcsolt eszközökkel ellátott tanulók hozzáférése a tankönyveken túlmutató információkhoz és ötletekhez az aktív tanulást és az önfenntartó, azaz a kíváncsiságra, felfedezésre alapozott tudás megszerzését segíti. Az okostantermi munkát támogató eszköz és program használatával növelhető az információ-hozzáférés hatása, hiszen a pedagógusnak lehetősége van arra, hogy korlátozza a figyelem elterelődését és támogassa a tanulói aktivitást az új ismeretek ellenőrzésében, tesztelésében.
• Elkötelezettség – A tantermi munka digitális eszközökkel, módszerekkel történő támogatása, s megfelelő kezelő szoftverrel történő követése olyan új forma, amely növeli a hallgatók elkötelezettségét. A pedagógus saját eszközén kérheti a tanulók válaszait, megoszthatja saját képernyőjét, páros és csoportos tanulói munkát szervezhet, s ezzel a tanterem együttműködőbb és érzékenyebb környezetté válik. Ez kihat a hagyományos módszereket alkalmazó osztálytermi foglalkozásokra is. Természetesen az alkalmazható digitális módszerek köre (tábla közös szövegalkotáshoz, összefüggések, jelenségek megértése digitális gondolattérképen, vélemények felmérése azonnali visszajelzéssel stb.) ma már igen széles, ám jelen tanulmány semlegessége azt kívánja, hogy ezeket itt ne nevezzem meg. A használók többre is ráismerhetnek, a még tájékozódóknak pedig sok lehetőséget nyújtanak az oktatás digitális lehetőségeit bemutató portálok. A tanárok ezeken a megoldásokon keresztül is megoszthatják képernyőjüket a hallgatókkal, újabb technológiai kampót adva számukra, amellyel elkaphatják a hallgatók figyelmét.
• Tanulási eredmények nyomon követése – A legújabb okostantermi megoldások egyik lényeges jellemzője, hogy az osztály munkájának szervezését szolgáló szoftver a tanulási eredmények követésére alkalmas, a tanulók előrehaladásáról parametrizált jelentést, szöveges riportot ad. Mindez alapvetően segíti a pedagógus munkáját az osztály és a tanulók értékelésében a szummatív helyett a formatív eljáráshoz vizsgált eredmények figyelemmel kíséréséhez. Az értékelés gyakran interaktív vetélkedők formájában történik.
• Kommunikáció – Az osztálytermi munka szervezésének egyik fontos szempontja a helyes kommunikáció. Általában beépített kommunikációs eszközök biztosítják a pedagógus és tanuló közötti transzparens és hiteles kommunikációt, az együttműködés megvalósításához szükséges felületeket. A pedagógus és tanuló közötti kommunikációs lehet egyéni, célja a szükség esetén küldött egyedi üzenetek tanácsok küldését és fogadást biztosítani.

Az okostantermi megoldások a pedagógus munkáját, a hatékony tanítást és a tanulók szempontjából az aktív tanulást szolgálják. Bár ezek a módszerek erősen terjednek, legismertebbek ma a Covid-19 miatt bevezetett digitális tanrendhez alkalmazott digitális platformok. A digitális rendszer azonban ennél több és bővebb, jelen tanulmányt ennek a kiterjesztett digitális oktatási rendszernek a bemutatásával zárom.

Digitális rendszerek a tanítás és tanulás szolgálatában

Az elkövetkező évek munkáját alapvetően határozza meg, hogy miként viszonyulunk az iskolai, az osztálytermi munkát támogató digitális megoldásokhoz. Az attitűd, a szemlélet nagyon hasonlóan alakult és alakul az európai országokban, jóllehet a digitalizáció üteme nagy eltéréseket mutat. Az Európai Bizottság 2020 júliusában tartott nagymintás nyilvános konzultációjának eredményei olyan jellegzetes trendeket tártak fel, amelyeknek ismerete minden országban – így Magyarországon is – szükséges lehet a további fejlesztések tervezésénél. Az adatokból az látszik, hogy a veszélyhelyzeti intézkedések, s ennek oktatási következménye az otthoni tanulás (home schooling), a hazai hivatalos szóhasználatban digitális tanrend hasonló helyzetben találta az iskolákat.

• A Covid-19 járvány kezdete előtt a megkérdezettek 60%-a nem használt semmilyen távoktatásra alkalmas módszert, az online tanítás és tanulás módszereit nem ismerte, nem használta.
• A válaszadók 95%-a úgy vélte, hogy a világjárvány egyik megfontolandó tanulsága, hogy az oktatás és képzés átgondolt, szisztematikus, teljességre törekvő digitalizációja szükséges és sürgető.
• A tanítás és tanulás tartalmi kérdéseivel kapcsolatban 98% vélte úgy, hogy az iskola számára elérhető online tanítási és tanulási megoldásoknak és tartalmaknak relevánsabbnak, interaktívabbnak és könnyen használhatóbbnak kell lennie.
• A megkérdezettek 60%-a úgy érezte, hogy világjárvány okozta kényszerhelyzetben az online megoldások határozták meg a munkát és a tanulást, s az ezeket használók digitális kompetenciáik jelentős javulásáról számoltak be,
• A megkérdezettek fele a korábbi lehetőségeknél többet szeretne; gyakorlati képzést, eszközt, módszert, átlátható, követhető, logikus felépítésű, összekapcsolt digitális oktatási rendszert.

Az egyik legelgondolkoztatóbb adat, hogy szinte valamennyi válaszadó (98%) azt jelezte, az online tanulási források nem megfelelőek, a tartalmak nem relevánsak, a rendelkezésre álló programok nem interaktívak, a digitális tananyagok, tanítási és tanulási megoldások nem elég jól használhatóak, s a szakmailag jó megoldások egy része sem felhasználóbarát. Ez azért is jelent problémát, mert az az okostelefonok könnyen használható, erőfeszítést nem igénylő applikációi a tanulókat elkényeztetik, s az indokolatlanul nehezen használható megoldásoktól elfordulnak. A pedagógusoknál más a helyzet, hiszen többségüket különböző okokból elkerülte a 2016 óta nagy sebességgel növekvő és terjedő digitalizáció, s nem kerültek mindennapi kapcsolatba sem az osztálytermi, sem az online megoldásokkal. Hogy miért nem, annak sok oka van, erre itt terjedelmi korlátok miatt nem térek ki.

A veszélyhelyzetben sikeres alkalmazkodás, a pedagógusok heroikus helytállása megváltoztatta az attitűdöt, s egyfajta szemléleti változás is elindult, ám a visszarendeződés veszélye nagy. Bebizonyosodott, hogy nyomás alatt, kényszer hatására tudunk fejlődni. Bár a tapasztalatok még most összegződnek, s a második hullám további felismerésekhez fog vezetni, érdemes sorra venni néhány olyan tényezőt, amelyek fontosak a továbblépéshez, s amelyek megfontolásra érdemesek az iskolai munka tervezésénél.

• A frontális oktatás uralma az online térben – Sokan a hagyományos órarendet helyezték át az online térbe, nem csoportosítottak, nem szerveztek át, még nem tartottak közös, a jelenségalapú tudásszervezést előtérbe helyező tanórákat, s a digitális platformokon a szinte interakció-mentes frontális oktatást alkalmazták. Ennek oka lehet a megszokás, az automatizmussá merevedett gyakorlat, az újtól, a digitálistól, az imázsvesztéstől való szorongás és persze leggyakrabban a fejlett digitális kompetenciák hiánya.
• Az online együttműködés lehetőségei – A pedagógusok jelentős része felfedezte a digitálisan támogatott tanítás lehetőségeit, s felismerte annak előnyeit és sokszínűségét. Együttműködő csoportok alakultak ki, sőt, az online térben a továbbképzés, a tréning, a felkészítés csoportjai is kialakultak. Az Oktatás 2030 implementációs csoportja (vezető Cirfuszné Kovács Anikó) által kialakított, a vállalati HR módszereket a pedagógusok felkészítésére adaptált képzése is az online térbe került át. A résztvevők (Nat-követek) a tudatos részvételre, aktivitásra, interaktivitásra épülő felkészítés során új digitális kompetenciákra tettek szert, új, addig nem ismert módszereket sajátítottak el. Az implementációs csoport az EFOP-3.2.15. projekt tartalomfejlesztési programjának befejeződése után is együtt maradt, s a személyes találkozások elmaradása sem jelent akadályt abban, hogy a Nat-követek a tanultakat tovább vigyék, segítve ezzel a pedagógusok munkájában égetően fontos szemléletváltozást. Az EKE Oktatás 2030 csoportja a munkát – bár kisebb volumenben – folytatja, a Szakmai Támogató Rendszert a XXII. Országos Közoktatási Szakértői Konferencia egyik szimpóziumában külön is bemutatták.
• A tanóra tartalma a hagyományos és online térben – A digitális térben újra kellett gondolni, hogy mit kell mindenképpen tartalmaznia egy tanórának. Miként lehet a tanulók figyelmét fenntartani. Miként lehet alkalmazni a Nat2020-ban megfogalmazott elvárást, a mérés és értékelés sokféle módszerének értő alkalmazását? Nem érdemes a digitális térben is arra hivatkozni, hogy túl sok a tananyag, jóllehet néhány tantárgynál nem sikerült elérni, hogy a lexikai ismeretek csökkenjenek. Ez nem ok arra, hogy tanítás helyett leadjunk. A hagyományos tanórának sem lehet célja, a digitálisnak pedig semmiképpen sem, hogy óravázlatokat diktáljunk, ahelyett, hogy az új témához tartozó összefüggéseket fedeztessük fel, s az aktív tanulást facilitáljuk. Nem kell mindent leadni, pláne nem a digitális térben. A pedagógus szakmai szabadsága, hogy a tananyagot aszerint súlyozza, hogy mit kell az osztályteremben bemutatni, megértetni, s mit kell, lehet ehhez kapcsolódóan önállóan megtanulnia. Köznapi szóhasználat szerint a „mit adok le az órán, s mit adok fel a következőre” a pedagógus olyan döntése, amelyet sokéves tapasztalata, s a tanulók ismeretében hoz meg. A lexikális ismereteket elsajátítása nem olyan nehéz, az összefüggések megismertetése azonban a pedagógus legszebb és legnehezebb feladata. A pedagógus személye nélkülözhetetlen a digitális világban is, az ő diszciplináris tudása, módszertani ismeretei és pedagógiai alkalmassága határozza meg, hogy feladatát miként tudja teljesíteni. A digitális pedagógia elterjedése azonban felkészítést, gyakorlati képzést, eszközt, módszert, elérhető, könnyen használható digitális rendszert igényel.
• Digitális tervezés – Az Oktatás 2030 kutatócsoportban a Nat és kerettantervek tervezését egy digitális kollaborációs platformon végeztük. Ebből indult el az a fejlesztés, amely a csoport széles együttműködésben folytatott munkája a projekt befejezését követően. A kiindulópontként szolgáló pilotban 400 pedagógus vett részt, a formálódó komplex tantervi tervező rendszer, az úgynevezett Digitális Támogató Rendszer (DTR), amelynek kiindulópontja az Okostanterv ismereteink szerint egyedülálló. A folyamatban lévő fejlesztés eredményeit mutatta be a XXII. Országos Közoktatási Szakértői Konferencia DTR szimpóziuma, a fejlesztést vezető Juhos István szervezésében. A tervek szerint a helyi tanterv tervezése, az osztálytermi munka szervezési módjai, az új kerettantervekben is megjelenő ajánlott tevékenységek (a nem módosított 2012-esek felépítése értelemszerűen nem ilyen) megjelenítése, az óratervek, a digitális módszerek összehangolása, a tananyag vizualizációja, oktatási portálokhoz történő kapcsolódása, az értékelés és tesztelés beépülése alapvetően újfajta pedagógiai munkát tesz majd lehetővé.

A kiteljesedett online iskola akadályai

Milyen akadályokkal találkozhattunk a digitális átállás során? Sokkal, ám ezek közül itt csak néhányra térek ki. Olyanokra, amelyeknek többsége tudatos tervezéssel és fejlesztéssel elhárítható, s ami azért fontos, mert az úgynevezett „békeidőben” is sürgető a továbblépés. Az új normalitás nem csak megmutatta, hogy mire van szükség, mire vagyunk képesek, hanem láthatóvá tette azt az igényt is, hogy a hasonló helyzetekre való felkészülés a reziliens iskolarendszer egyik záloga. A tudományos elemzések ugyanis azt mutatják, hogy bizonyos ciklikussággal ismétlődni fognak a járványok, s ezek idői távolsága rövidebb, mint amit a világjárványok története mutat. A történelmi tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy minden járvány után tanultak valami újat az emberi közösségek. Az új felismerések alkalmazásához meg kellett ismerni az akadályokat, s azokat vagy bevált, vagy kreatívan új módszerekkel elhárítani.

Az iskolák digitális akadályai már régóta ismertek, ám ezek láthatóságát és hatását a digitális tanrendre történő átállás nagyította fel. Nem újonnan keletkeztek ezek, hanem mintegy nagyító alatt jobban láthatóvá váltak. Az Eurostat 2019 és az OECD TALIS 2018 adatai szerint:

• Sok alacsony jövedelmű otthonban nincs internet-hozzáférés, a tanuláshoz használható számítógép.
• Minden ötödik fiatal nem éri el a digitális készségek alapvető szintjét.
• A pedagógusoknak kevesebb, mint 40%-a kész arra, hogy digitális technológiákat alkalmazzon az oktatásban.
• A szélessávú hozzáférés a háztartások jövedelmétől függő, az alacsony szocioökonómiai státuszú (SES) családokban nincs, vagy ritkán elérhető.

Digitális összekapcsolhatóság

Amint azt fentebb bemutattam, az iskolának ahhoz, hogy jól működjön a digitális térben megfelelő infrastruktúrára, eszközökre, rendszerekre van szüksége. Adminisztrálható és követhető oktatásszervezésre, hatékony digitális kapacitásszervezésre, és fejlesztésre, naprakész szervezeti megoldásokra, és gyakorlatra. Ehhez azonban az iskolának szervezett támogatást kell kapnia, s kompetens, magabiztos pedagógusokra van szükség. Képezni kell a képzőket, mentorokra, trénerekre van szükség, azaz mindazokra, akik a sokféle módszert értően és a feladatnak megfelelően tudják használni és tudásukat továbbadni. Az iskolának a digitális térben szüksége van felhasználóbarát eszközökre, az aktív tanulást támogató és a tanulást követő és értékelő szoftverekre, biztonságos platformokra. Mit kellene, kellett volna kialakítani? Az adott iskola által választott egységes platformot, s applikációkat, amelyeket mindenki használ. Mindenekelőtt rendszert. Például egy olyat, amilyet a következő ábra mutat be.

Az új digitális világban korszerű, oktatási célra készült, pedagógiai elveket követő eszközök, s digitális kompetenciák nélkül nincs esélye a 21. századi iskolának, s tanulóink esélyei is gyengülhetnek a munkaerőpiacon. 2019-ben a tudástársadalomról beszéltünk, a mesterséges intelligenciáról, a mindennapjainkat megváltoztató technológiai forradalomról. Ebben a világban az ismeretek, a készségek s egyes kompetenciák át- és felértékelődnek. Az adekvát és megfelelően fejlett tudás hiánya alapja számos félreértésnek, és olyan tudatlanság megjelenésének, amelynek sajnos a digitális világ is közvetítőjévé tud válni. Az elmúlt években sokan figyelmeztettük az iskolarendszert, a szülőket, a tanulókat és a pedagógusokat, hogy a digitális világ nem hagyja érintetlenül az iskolát. Most megtörtént. Sokan ijesztgetnek a mesterséges intelligenciával, mondván, hogy a pedagógusokra nem lesz szükség. Ez nem így van. Az ember társas lény, s az iskola nem csak oktat, hanem nevel is. A pedagógusnak, a tantestületeknek, tehát a pedagógusok közösségének kell azt megterveznie, hogy a jó pedagógiai munkának mik a szükséges és elégséges feltételei, hol tart és hová kell eljutnia ahhoz, hogy le ne maradjon.

Először a mát kell megterveznünk, nagyon sok feladatunk van, tehát tulajdonképpen egy elég gyors autópályán haladó autón kell kereket cserélnünk. Ez nem egy egyszerű feladat, ugyanakkor a pedagógusok olyan nyíltsággal és elszántsággal próbálnak megküzdeni ezekkel a feladatokkal, amely sikert kell, hogy hozzon. A mát tervezzük meg, és aztán a holnapot, mert lehet ugyan azt várni, hogy a behálózott pedagógus minden lehetséges eszközzel dolgozzon, de ez nem reális. A pedagógust a mesterséges intelligenciát alkalmazó eszközök, tanító robotok (lásd a következő ábrát) soha nem fogják helyettesíteni.

 

A pedagógus – ha persze nem tesszük közben tönkre a világot – mindig az oktatás és nevelés letéteményese, meghatározó, a tanulókat egyszerre irányítani és facilitálni képes szereplője lesz a digitális térben működő iskolának is. Ehhez digitálisan is fel kell zárkózni. mert egy reziliens Magyarország a digitális térben is működik, s ennek kialakítása az iskolában kezdődik.

Felhasznált források

Csépe Valéria és Török Ágoston (2020): Az okoseszközök használata kognitív idegtudományi nézőpontból, Gyermeknevelés Tudományos Folyóirat 8. évf., 2. szám 133–145. DOI: 10.31074/gyntf.2020.2.133.145

European consultation on the Digital Action plan: Learning from the Covid-19 crisis: teaching, learning and technology in a changing world – https://ec.europa.eu/info/law/better-regulation/have-your-say/initiatives/12453-Digital-Education-Action-Plan/public-consultation

OECD TALIS 2018 Results (Volume I): Teachers and School Leaders as Lifelong Learners

Publikációk, dokumentumok, elemzések és útmutatók az EKE Oktatás 2030 honlapján a „projekt” menüpontban: https://www.oktatas2030.hu