Workshop
Andóné Nagy Katalin, Fejér Zsolt
MAPPA – Új, hiánypótló eszköz
a differenciált tanulásszervezés megvalósításához
![]() |
![]() |
A tanulók egyéni sajátosságaihoz való alkalmazkodás, ami egy évtizede a gyógypedagógusokon kívül jellemzően még csak az alternatív iskolákat foglalkoztatta, mára az alsó tagozatos oktatás egyik központi kérdésévé vált. Ma már mindannyian tudjuk, hogy a frontális oktatás hagyományos formái mellett a 21. században ez éppúgy elengedhetetlen része a korszerű iskolának, mint a digitális eszközök. Nem véletlen, hogy a Nat 2020 módszertani alapelveit összefoglaló rész első pontjának címe: „Egységesség és differenciálás”.
Mégis, miközben a differenciálás kényszere egyre szorítóbb a többségi iskolákban is, pedagógusként eszköztelenül, a feltételek hiányának közepette maradtunk magunkra a megvalósításban. Ahogyan M. Nádasi Mária fogalmaz a Mappáról szóló ajánlásában; „ha elméletben el is fogadják a pedagógusjelöltek, az iskolában már dolgozó kollégák, de a differenciálás feltételei a magyar oktatásügyben alig-alig adottak, vagy csak nagy személyes erőfeszítéssel megteremthetők. Márpedig differenciálás nélkül nincs eredményes oktatás, nevelés.”
A korszerű pedagógiai kultúra terjesztésének híveiként a tanitonline.hu és a Kincskereső Iskola évtizednyi előkészítő munka után ezért hívta életre közösségi összefogással a Mappát, melyben a Nat fejlesztési céljainak és a szövegértés-szövegalkotás teljes képességrendszerének megfelelően szűrhetők az egyes gyerekek fejlődésének támogatására alkalmas feladatok. A fejlesztés szakmai alapozásában komoly szerepet vállalt az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar. A szűrési rendszer alapját képező képességlista a kar szakembereinek, Perlusz Andreának és Saufert Eszternek az irányításával, a feladatok kategorizálása pedig hallgatói csoportok bevonásával készült.
A szakmai megalapozottság mellett a MAPPA (www.amappa.hu) kiemelkedő értéke, hogy kézzelfogható segítséget nyújt az „Egységesség és differenciálás” alapelvének gyakorlati megvalósításához, a fejlesztési célnak megfelelő feladat gyors kiválasztásához, a személyre szabott, egyedi feladatlapok néhány kattintással történő összeállításához.
Workshop
Igyekeztünk bemutatni a MAPPA összes olyan funkcióját, mellyel hiánypótló szerepet tölt be a differenciált tanulásszervezés gyakorlati megvalósításában, hogy végre ne csak szlogen maradjon:
„Nem tankönyvet, hanem gyereket tanítunk!”
- Finomra hangolt szűrőrendszer – a Mappa lelke
- képességfejlesztési területek, a részképességekig lebontva;
- játékos vagy gyakorlófeladat (több, mint 700 játékos feladat a motiváció erősítéséhez);
- munkaforma;
- szövegtípusok (elbeszélő, dokumentum, magyarázó);
- eszköztípusok (nyomtatható és/vagy online megoldható, digitális feladat, tanítói eszköz);
- cimkék; a tanulási motiváció erősítéséhez (pl. Detektíviskola, Állatok, Humor stb.);
- évfolyam;
- kerettantervi témakör.
- Részletes pedagógiai információk a feladatról
(pl. A csodálatos favilla)
- mire jó a feladat? (a pedagógiai tudatosság erősítéséhez);
- megoldás (az ellenőrzés, önellenőrzés támogatásához);
- megelőző és követő feladatok (az egymásra épülő, tudatos tervezés elősegítéséhez);
- felhasználói értékelés; az alkalmazás során szerzett tapasztalatok megosztásához.
3.1 Hogyan adaptálhatja a tanító az egyéni szükségletekhez a kiválasztott feladatot?
(pl. A csodálatos favilla)
- az eredeti feladat módosítása, szerkesztése, elmentése;
- nyomtatás vagy online megoldás választása;
- saját, több szintű gyűjtemény létrehozása (pl. osztály, tanuló stb.);
- saját jegyzet készítése, mentése.
3.2 Nyomtatási lista beállításai
- nyomtatási beállítások (betűméret, betűtípus, tájolás);
- évfolyamnak megfelelő vonalazás hozzáadása;
- megoldás nyomtatása (közvetlenül a feladatok után vagy a feladatlap végén, új oldalra);
- több feladat esetén minden feladat új oldalra;
- a kiválasztott feladatok sorrendjének módosítása.
- Egyszerű, de hatékony saját fejlesztésű digitális programok
- SZÓFALÓ (2500 alapszó az olvasástechnika fejlesztéséhez, a Nyelvtudományi Intézet leggyakoribb magyar szavak gyűjteményének felhasználásával);
- GÉM (50-féle állat elővarázslása a gyerekek számára élvezetes játék, a tanítók számára hatékony eszköz az irányok gyakoroltatásához).
Bemutatónk alatt jó érzés volt látni sok kolléga arcán, mintha azt mondaná: „Hűha, ez jó!”
A Felvidékről és Vajdaságból érkezett pedagógusok is azon töprengtek, hogy hogyan tudnának egy bemutatót szervezni a kollégáik számára odahaza, mert a MAPPA valóban nagyon sokat segítene az eredményes képességfejlesztés megvalósításában.
Örömmel ajánlottuk fel, hogy ahol van érdeklődés, nyitottság és tenni akarás, oda örömmel megyünk.
Tudjuk, hogy a MAPPA önmagában nem csodaszer, s a kollégáink áldozatos munkája nélkül mit sem ér. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a gyerekeink érdekét az szolgálná, ha minél több iskolában, minél több kollégánk, minél gyakrabban használná mindennapi munkája során.
Ajánlások
Kedvcsinálóként a kipróbáláshoz, böngészéshez álljon itt néhány idézet az ajánlásokból:
- Dr. Gloviczki Zoltán rektor, Apor Vilmos Katolikus Főiskola
„Szívből örülök a fejleményeknek! Sajnos nagyon ritka, hogy egy értelmes és értékes, de nem felülről jövő kezdeményezés utat tudjon törni magának … Főiskolánkon minden érintettnek meleg szavakkal ajánlottam figyelmébe mindezt!”
- M. dr. Nádasi Mária professzor emerita, ELTE PPK
„A differenciáláshoz a Mappa szakszerű, biztonságos, napi segítséget nyújt, ezért alkalmazását teljes meggyőződéssel ajánlom.”
- Földes Petra tanár, szerkesztő Új Pedagógiai Szemle
„Szuper tartalmilag és módszertanilag is, a felépítését és vizualitását tekintve is kiváló oldal.”
- dr. Szeszler Anna volt főigazgató, Lauder Iskola
„Ez a kicsiknek szóló feladatgyűjtemény unikum. Szemlélete, minden részlete meggyőzően tükrözi, hogy készítői nagyon ismerik a gyerekeket, rendelkeznek a legnemesebb értelemben vett korszerű szakmai tudással, és nem utolsósorban belülről látják a tanítók, szülők szükségleteit a személyiséghez igazodó fejlesztéshez.”
A jó feladat se nem túl könnyű, Megoldása kihívást jelent, |
AHOL NÉHÁNY KATTINTÁSSAL MEGTALÁLOD! |