Dr. Dr. Aáry-Tamás Lajos, Prof. Dr. Molnár Gyöngyvér, Prof. Dr. Szántay Csaba, Dr. Stéger Csilla, Horváth Ádám, Prievara Tibor, Iszák Tibor

Kerekasztal-beszélgetés: Az oktatás hozzájárulása a gazdaság fejlődéséhez – Az oktatásba történő befektetés megtérülése – Az oktatás feladata – Elvárások, jövőkép

Moderátor:

Dr. Aáry-Tamás Lajos oktatási jogok biztosa – Oktatási Jogok Biztosának Hivatala

Beszélgetőpartnerek:

Horváth Ádám, az Education:Next szövetség elnöke, az EdTech Magyarország és a Maker’s Red Box digitálisoktatás-szakértője

Iszák Tibor elnökhelyettes – Nemzeti Pedagógus Kar; főigazgató – Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium; polgármester – Sonkád Község

Prof. Dr. Molnár Gyöngyvér intézetvezető egyetemi tanár – Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézet, a Neveléstudományi Doktori Iskola és az MTA-SZTE Digitális Tanulási Technológiák Kutatócsoport vezetője, az MTA doktora, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának társelnöke

Prievara Tibor blogger, író, a digitális oktatás magyar úttörője, „A 21. századi tanár. Egy pedagógiai szemléletváltás személyes története” c. könyv szerzője; tanár – Budapesti Baptista Középiskola

Dr. Stéger Csilla senior manager, a Közép-kelet európai oktatási tanácsadási csapat vezetője – PwC Magyarország Kft.

Prof. Dr. Szántay Csaba tudományos főtanácsadó, egészségügy- és oktatástámogatási vezető – Richter Gedeon Nyrt.

Aáry-Tamás Lajos: Szeretettel köszöntök mindenkit! Ha megengedik, bemutatom a résztvevőit ennek a különleges beszélgetésnek. De előtte egy köszönettel szeretném kezdeni.

Nagyon-nagyon régóta vagyok szereplője ennek a nagyszerű konferenciának. Mari és Csaba úgy döntöttek, hogy egy különleges panelt biztosítanak számomra, ugyanis a hivatalunk 25 éves lett. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy gyakorlatilag szabad kezet hagytak abban, hogy egy nagyszerű beszélgetést megszervezhessek, és ez nagy-nagy örömmel tölt el. Így kerül sor erre a beszélgetésre.

Dr. Molnár Gyöngyvér professzor asszonyt már hallották, az előadását, a titulusait elmondta Bajor Péter. Egy dolgot hadd tegyek hozzá. Az általa bemutatott eDia elnyerte az OTP Fáy Alapítvány innovációs ezüst díját a tavalyi évben, megmutatva azt, hogy ami magyar oktatásban történik, az alkalmas arra, hogy fölfigyeljünk rá, hogy támogassuk, Az, hogy a felsőoktatás innovációt folytat azért, hogy a közoktatás világa jobb legyen, egy különleges együttműködést mutat, ezért ismételte szívből gratulálok nekik.

Mellette Stéger Csillát láthatják, ő a PwC néven ismert könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó világcégnek a szenior menedzsere, a közép-kelet-európai oktatási tanácsadó csapat vezetője. Azt kell még tudni róla, hogy korábban az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese volt, például a felsőoktatási információs rendszer kialakítása az ő nevéhez kötődik. Nagyon örülök, hogy a gazdaság világában jelentkező oktatási adatokat meg tudja jeleníteni nekünk. Négy ilyen nagy cég van, mint amilyen a PwC, és úgy tudom, hogy ők egyedüliként Magyarországon oktatási szakembert alkalmaznak. Szerintem ez egy komoly jelzés az oktatásnak, hogy a gazdaság szereplői figyelik azt, amit csinálnak, kedves tanárok.

Mellette látják Dr. Szántay Csaba professzor urat, ő tudományos főtanácsadó, egészségügyi és oktatás-támogatási vezető a Richter Gedeon Rt.-nél. Kifejezetten hálás vagyok, hogy elvállaltad ebben a beszélgetésben a részvételt. Egy kitűnő magyar cégről van szó, amelyik ugyanúgy az oktatást nem engedi el, befektet az oktatásba, adatokat gyűjt, támogatja azt a világot, amit oktatásnak hívunk. Nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttél, kedves Csaba.

Iszák Tibor több minőségben van itt, egyrészt ő is régi konferenciajáró, Sonkád községnek a polgármestere, a Nemzeti Pedagógus Kar alelnöke, és nem utolsó sorban ő a fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium igazgatója, régi barátja a szervezőknek is.

Mellettem pedig Prievara Tibor író, a digitális oktatás úttörője, blogger, a XXI. századi tanár, egy pedagógiai szemléletváltás személyes története című könyv szerzője, sokan ismerjük. Tanít egyébként a Budapesti Baptista Középiskolában.

Utoljára hagytam, de nem utolsó sorban mutatom be kedves barátomat, Horváth Ádámot. Ő is nagyon régóta jár a konferenciára, nagyon sokszor hallhattuk őt előadni. Talán Magyarország legkitűnőbb oktatástechnológiai szakértője, az Education:Next szövetség elnöke, az Edtech Magyarország és a Maker’s Red Box digitálisoktatási szakértője, de korábban a digitális divíziót is vezette a Digitális Jólét Nonprofit Kft. szervezetében. Azt gondolom, hogy ami ma oktatási területen digitális vagy digitális technológiához kapcsolódik, az valamilyen módon Horváth Ádámhoz is köthető.

Én pedig az oktatási jogok biztosa vagyok, ahogy említettem, 25 éve, és ha megengedik, elkezdjük a beszélgetést.

Arra kérek mindenkit, egy-két mondatban mondjátok el, hogy mit is jelent számotokra az oktatás, amin manapság dolgoztok, az hogyan kapcsolódik az itt megjelent pedagógusok munkájához? És ezt egészítsétek ki azzal, hogy most, itt Egerben mi volt a legjobb, amivel találkoztatok? Mi tetszett a legjobban ezen a konferencián?

Molnár Gyöngyvér: A kutatócsoport keretein belül azért dolgozunk, hogy fejlesztéseinkkel támogathassuk a pedagógusokat a legfontosabb készségek és képességek – olvasás, számolás, tanulás, gondolkodás – személyre szabott fejlesztése megvalósításában. Legyen szó az iskolába lépő diákok előkészségeinek fejlesztéséről, vagy magasabb évfolyamosok olvasás-szövegértési, matematikai, természettudományos tudása, annak alkalmazhatósága, illetve gondolkodási képességeik fejlesztéséről. Tulajdonképpen az összes eszközünk arra irányul, hogy a pedagógussal együttműködve minden egyes gyermeknek lehetőséget biztosítsunk arra, hogy megtanuljon írni, olvasni, számolni, és elsajátítsa azokat a készségeket, képességeket, ismereteket, amire mostani tudásunk szerint biztosan szüksége lesz a mindennapi életben. Mi tetszett legjobban a konferencián? Az, hogy egy hihetetlen összetartó szakmai közösséget alkotnak a jelenlévők. Ha megnézzük azokat a kutatásokat, amik azt vizsgálják, mi tesz egy iskolát jó iskolává, a legfontosabb szempont a jó, motivált és innovatív pedagógus és az összetartó, problémákat együtt megoldó, egymással együttműködő pedagóguskar. Ezen a konferencián e kettő szempont együttese van jelen: motivált, innovatív pedagógusok nagyszerű közössége. Ez számomra nagyon pozitív, ez tetszett a legjobban. Köszönöm ezt az élményt.

Stéger Csilla: Ha röviden kellene megfogalmaznom azt, hogy mivel is foglalkozik a csapatunk, akkor azt mondanám, hogy az adatalapú döntéshozatal előmozdításával az oktatásban. Ez segít abban, hogy ne repüljünk vakon az oktatás területén, hanem pontosan lássuk, hol és milyen fejlesztésekre van szükség, illetve amit teszünk az hogyan hat. Magyarországon és más országokban is folyamatosan törekszünk arra, hogy az adatok segítségével javítsuk az oktatási rendszert. A PwC projektjei mind iskolai, mind felsőoktatási szinten és adatvezérelt megközelítésben segítenek ahhoz, hogy pontos képet kapjunk a diákok fejlődéséről és az oktatás, mint közszolgáltatás hatékonyságáról. Célunk, hogy a tanulási eredményeket javítsuk azáltal, hogy az adatokat értelmesen és célzottan használjuk fel. Ezt a konferenciát azért tartom kulcsfontosságúnak, mert a közoktatás szakembereinek széles köre, hosszú évek óta több napot szán erre az életéből, eljön, tapasztalatot cserél és tanul. Kevés olyan szektor van, ahol ilyen széles kört érintő, ekkora időbefektetést jelentő ágazati együttlét és eszmecsere van. Az ilyen rendszeres és nagyszabású konferenciák értékes platformot biztosítanak a beszélgetésre, az ötletcserére és a tanulásra, amelyek révén lehet ténylegesen előre lépni az oktatás területén.

Szántay Csaba: Először vagyok ezen a konferencián, és Lajos kérdésére vonatkozóan engedjétek meg, hogy egy keretes „művet” alkotva onnan kezdjem, hogy mi tetszett, és majd azzal is fejezem be, hogy ezen túl mi tetszett még ezen a konferencián. Nagyon tetszett a szaxofonos, Sipos Dávid, tegnap este. Én is szaxofonoztam régebben, csak Sipos Dávid milliószor jobban tud játszani, mint én valaha is. Emlékszem arra, amikor először kellett közönség előtt szaxofonoznom, és teljesen meg voltam rettenve a helyzettől – mindjárt érteni fogjátok, hogy ez miért érdekes ennek a konferenciának a kontextusában.

Én nem pedagógus vagyok, és ezért zavarban is voltam, hogy milyen értéket tudok nyújtani egy pedagógusi körben. Amit fel tudok ajánlani értékként, az abból fakad, hogy egész életemet a tudomány művelésének szenteltem, méghozzá meglehetősen sokszínű és kemény módon. Sokat foglalkoztam például a mágneses magrezonancia spektroszkópia elméletével és alkalmazásával is, ami így kimondva is ijesztőnek tűnhet. A témának nehéz a matematikája és a fizikája is, csakúgy, mint az alkalmazási része a molekulák szerkezetkutatása tekintetében. Részben az egyetemi szférában működöm mint egyetemi oktató, de főként gyógyszeripari kutató vagyok.

Van egy mondás, miszerint az ember olyan, mint a teafű: akkor tudod meg, milyen erős vagy, ha forró vízbe kerülsz. Munkahelyem – a Richter Gedeon Nyrt. – a térség legnagyobb innovációs centruma, az egyetlen olyan hazai gyógyszercég, ahol originális gyógyszerkutatás és saját bioszimiláris fejlesztés folyik, és mindennek a motorját az emberi kiválóság adja. Ez a cég igazi „forró víz”, ahol a valós tehetség kőkeményen megmérettetődik. Nem pedagógusként tehát azt a tapasztalatot tudom felkínálni, hogy mit is jelent a tehetség fogalma a „való világban”, és ez jól érzékelhetően mennyiben más, mint ahogy az oktatás világa értelmezi a fogalmat. Kutatóként többek között megtanultam: az egy mítosz, hogy a kutatás pusztán a racionalitás világa. Létezik az a szó, hogy szakértelem, de nem létezik az a szó, hogy „szakérzelem”. Pedig léteznie kellene ennek a szónak, mert a szakértelmen túl a „szakérzelem” szóval jellemezhető emberi attitűdök a való életben meghatározó jelentőségűek a kiválóság érvényesülésében. A „szakérzelmet” éppúgy kellene tanítani, mint a szakértelmet. Rendre azt látjuk, hogy a kognitív skillek terén remekül teljesítő fiatalok beáradnak a munka világába, és elvéreznek az attitűdjeik tekintetében. Ahogy keretként a szaxofon bejön a képbe, az a következő.

Amikor sok-sok évvel ezelőtt elkezdtem a közoktatás és a felsőoktatás világában arról beszélni, hogy pontosan mik is ezek az attitűdök egy kutató életében, és miért lenne fontos ezeket már az általános iskolától kezdve erőteljesen fejleszteni, akkor pont úgy éreztem magam, mint első szaxofonos fellépésem idején. Azt éreztem, a neveléstudományban képzetlen dilettánsként próbálok valami fontosat üzenni a neveléstudománynak. Mégis, eddig mindenhol sűrűn bólogató fejekre vagy új felismeréseket tükröző szemekre találtam ezekkel az üzenetekkel. Számomra a legnagyobb élmény ezen a konferencián azt látni, hogy hány előadónál jelennek meg egyre erőteljesebben és a legkülönbözőbb, leginnovatívabb formákban az attitűdök – még ha nem is feltétlenül így nevezik őket – fontosságát kiemelő, és azok fejlesztésére irányuló gondolatok, visszaigazolva, hogy ezek jogos üzenetek voltak.

Iszák Tibor: Nagy szeretettel köszöntök mindenkit. Nehéz professzor után olyat mondani, ami talán megfogható. Isten igazából Lajossal mi nagyon régóta beszélgetünk az oktatásról, és én azt szoktam mondani, az oktatás az egyik legjobb üzlet, csak kevesen bírják az üzletben való tevékenységet. Abból az aspektusból nézem, hogy minden szülőnek a legnagyobb és a legjobb befektetése a gyerekének a taníttatása.

Sajnos a befektetők nem mindig tudnak ugyanannyit beletenni ebbe a dologba, amennyit kellene. De nekünk – pedagógusoknak, illetve vezetői fejjel azt gondolom – kutya kötelességünk minden egyes befektetőt egyforma szinten kezelni. Nekem az igazgatói hitvallásom egy nagyon egyszerű dolog. Most ne értsetek félre, de az a dolgom, hogy az én iskolámba járó diák, pedagógus és a szülő érezze jól magát. Nagyon örültem neki, mikor miniszter úr átvette a Deáknak a hitvallás mondatát, ami úgy hangzott: „Nekünk a gyerek az első!” –négy évvel ezelőtt fogalmaztuk meg, Ez a hitvallás és ennek a szabálykövetése nagyon-nagyon fontos, mert azt hiszem, ha egy iskolában – vagy bármely oktatási intézményben – az ott dolgozó pedagógus és a diák jól érzi magát, akkor ott nagyon kevés a probléma, kevés a konfliktus. Talán a kitűzött célokat hamarabb és könnyebben el tudják érni, mert az ember, hogyha jó hangulatban teszi azt, amit tesz, az sokkal hatékonyabb lesz, és sokkal gyorsabban fog eltelni az idő. Azt gondolom, hogy ez nagyon-nagyon fontos ebben a mai megfeszült, egymásnak feszült, sok esetben egymásnak forduló, rideg világban, és amire nagyon büszke vagyok, hogy az én iskolámban ezt sikerült is megvalósítani. Polgármesterként ugyanezt próbálom tenni a falumban is. Azért fontos, hogy érezzük jól magunkat – persze nemcsak a buliról szól a dolog. Megkérdezték, hogy mi volt a legjobb a konferencián: hát a tegnapi buli. Mert nagyon fontos az, hogy jó hangulatban legyenek a közösségek, illetve a közösségeinkből kilépő vagy belépő fiatalok, a kilépő vagy belépő tanárok. Ha úgy távoznak vagy úgy jönnek oda, hogy ez jó hely, akkor ott biztos vagyok benne, hogy a teljesítményorientáltság mellett egy komoly munka is folyik.

Horváth Ádám: Köszönöm szépen! Lajos mindig nagyon jó kérdésekkel vezeti fel, hogy mi volt a legérdekesebb a konferenciában! Számomra az a lehetőség a legérdekesebb a konferenciában, hogy több dolgot – vagy egy dolgot több különböző szempontból – is meg lehet vizsgálni. Ezt nagyon fontos erényének tartom ennek az eseménynek. Így a konferencia végére az az érzésem támadt, hogy ez nem egyetlen oktatási konferencia, hanem több különböző oktatási rendszerről szóló, több párhuzamos konferencia, főleg, ha a keddi és a csütörtöki előadásokat összevetjük. Volt némi különbség a fókuszok között. Számomra az egyik ilyen jelentős különbséget áthidaló két előadás volt a legfontosabb. Az egyik a ma reggeli, máltai programot bemutató előadás. Azt gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb előadás volt. A másik pedig egy tegnapi szekció, ami egy Erasmus-os egri iskola kalandjait mutatta be. Nem egy világ választotta el ezt a két történetet, hanem több világ.

A konferencián – ha az adatalapúságról beszélünk –, akkor különösen fontos elem számomra az oktatással kapcsolatosan, hogy megjelennek egymás mellett a különböző technológiák vagy oktatási programok, illetve beszélünk például olvasás-szövegértésről, illetve egy másik előadás keretében pedig a mesterséges intelligenciáról. Egy ilyen sokrétű konferencia lehetőséget ad arra, hogy egymásra vetítsük ezeket a különböző előadásokban megjelenő témákat. Például, ha a ma reggeli máltai prezentációban azt a diát emeljük ki, amelyik az olvasás-szövegértési kompetencia különbségét mutatta a HHH-s gyerekek és a nem HHH-s gyerekek körében, majd erre rávetítjük azt, hogy hol tart a mesterséges intelligencia olvasás-szövegértésben, akkor az látszana belőle, hogy a mesterséges intelligencia minden HHH-s gyerek fölötti olvasás-szövegértési kompetenciával rendelkezik. Az ábrának volt egy másik része is – jó lett volna, ha a keddi napon is több szó esik erről –, hogy az elmúlt három évben jelentősen csökkent az olvasás-szövegértési kompetencia Magyarországon. Valójában, aki nem tud írni-olvasni, vagy nem érti az olvasott szöveget, annak majdnem teljesen értelmetlen az összes többi kompetenciájával bármit is kezdeni. Nyilván teljesen nem értelmetlen, mert nyilván kell vele foglalkozni, de azt gondolom, hogy az olvasás-szövegértés a kulcs. Ebből a szempontból ennek a konferenciának az egyik fontos eleme, hogy hogyan tudunk az életre nevelni, a munkaerőpiacra juttatni diákokat, miközben a munkaerőpiacnak a belépési küszöbe is folyamatosan emelkedik. Régen, ha valakinek volt egy lapátja vagy egy seprűje, volt állása is, de most már e-mailben kapja meg azt is, hogy hol kell sepregetni, de ha nincsen e-mail címe, vagy nem tudja elolvasni az e-mailt, akkor nem fogja tudni még ezt a típusú munkát sem elvégezni. Én azt gondolom, hogy ez nagyon jól kijött a mostani konferencián. Remélem, hogy ebből fogunk tudni hazavinni.

Prievara Tibor: Kicsit kakukktojásnak érzem magam, hiszen tanárként, „mezei tanárként” veszek részt ezen a konferencián. Az előadások azonban rendkívül motiválóak számomra. Csak tegnap érkeztem, de már most rengeteg gondolatot viszek magammal. Látom, hogy mennyi lehetőség rejlik a bemutatott technológiákban: itt egy okos terem, ott 100 ezer laptop – mindezek láttán alig várom, hogy hétfőn a technikumban, a kilencedik C-ben megmutassam ezeket a diákjaimnak. Az osztályom tele van élsportolókkal, akik már vasárnap szinte „szaggatják a kerítést”, hogy bejuthassanak az iskolába.

Ugyanakkor nem csak a hétköznapi oktatás során használható eszközök érdekelnek. Tanítás mellett egy hosszú távú projektben is részt veszek, amelynek célja egy hátrányos helyzetű, kis falusi iskola helyzetének javítása. Már három éve dolgozunk ezen a programon, amelynek célja, hogy az iskola megítélését és működését pozitív irányba fordítsuk. Ez egy olyan folyamat, amelyre igazán büszke vagyok. A projekt alapja nem az, hogy radikálisan megváltoztatjuk az iskola tantestületét, és helyükre fiatal, dinamikus kollégákat hozunk, hanem azokkal dolgozunk, akik már ott vannak. Egy olyan rendszert dolgoztunk ki, amely a pedagógusok erősségeire épít. Kiindulópontunk az, hogy ők mit szeretnek csinálni, miben érzik jól magukat. Ezt összekötjük azzal az ideális állapottal, ahova el szeretnénk jutni, és kis lépésekben haladunk előre.

Ez a konferencia ismét emlékeztetett arra, hogy mennyire fontos a tanulás, a fejlődés és a szakmai megújulás. Köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehettem, és várom, hogy mindezt a gyakorlatba is átültethessem.

Aáry-Tamás Lajos: Már megérte egy kakukktojást betenni egy oktatási konferenciára. Megvan az e-mail címetek, körbe leveleztünk, úgyhogy nagyon gyorsan össze tudjátok kapcsolni magatokat, és az eDia-hoz hozzá lehet csatlakozni. Én csak egyetlen egy gondolatot az egri konferenciával kapcsolatban – az ideivel is, meg a sok-sok évvel ezelőttivel is. Az egy hihetetlen érzés – megtapasztalni jogászként figyelve ezt a nagy területet közelről –, hogy milyen sokszínű világ ez. Ez a fajta sokszínűség valamiért az oktatásról szóló nagy diskurzusokban nem jelenik meg. Olyan jó lenne ezt a konferenciát megmutatni rengeteg embernek, hogy ez a fajta sokszínűség látható legyen. De akkor egy következő kérdéssel vinném tovább a beszélgetést, hogy ha röviden reflektálnátok egy kicsit arra, hogy kinek származik előnye abból, hogy van oktatási rendszerünk. Vannak iskoláink és vannak tanárok. A gyermekek meg minden hétköznap reggel föl kell keljenek, hogy bemenjenek az oktatás rendszerébe. Ha megpróbáljuk az előnyök oldaláról megmutatni, akkor mit mondanátok, hogy miért kell ezt nekünk csinálnunk?

Szántay Csaba: Kassák Lajosnak van egy olyan mondása, miszerint a művészetnek nem célja, hanem oka van. Én azt hiszem, az oktatást azért hívják oktatásnak, mert valahol mélyen egy roppant erőteljes emberi ok vezérli: nevelni akarjuk az utódainkat, a következő generációt, mert genetikailag így vagyunk kódolva. Ismét a Richtert előhozva, lehet persze üzleti célokról is beszélni, hiszen a cég csak akkor tud talpon maradni, ha az oktatási rendszer folyamatosan biztosítja a kiváló utánpótlást, vagyis alapvető célunk, hogy az oktatást támogassuk. Ugyanakkor bizton állíthatom, hogy annak a csapatnak, akik a Richterben ezzel a témával foglalkoznak, egyetlen tagja sem pusztán üzleti érdekből teszi ezt, hanem küldetésnek tekintett misszióként éli meg. Vagyis a lelkük mélyén a már említett ok vezérli őket – ami természetesen nem mond ellent az üzleti cél fontosságának. Számomra felemelő élmény, hogy egy olyan céget képviselhetek, amelyik nemcsak gyógyszert gyárt, hanem megpróbál ilyen ok- és célvezérelt módon kultúraformáló is lenni ezen a területen, és megvan hozzá a szándéka, az ereje, a képessége. A Richter több mint 120 éves történetében mindigis elkötelezett volt az oktatás támogatása iránt, az utóbbi években pedig nagyon sok új, innovatív oktatástámogatói módszert valósítottunk meg.

Horváth Ádám: Nem lehet az okról anélkül beszélni, hogy ne beszéljünk a célról is és az eredményről is. Általában ennek a háromnak valamilyen úton-módon találkoznia kellene. Az oktatásnak az oka – az előbb nagyon jól hallottuk –, hogy a gyerekek nem úgy születnek, hogy tudnak internetezni, ezért meg kell nekik tanítani, mert utána ezt fogják használni az életükben. Ezt egy csomó másról is el tudnánk mondani, hogy nem azzal a készség- és ismeret-szettel, nem azokkal a kompetenciákkal születünk, amelyek egyébként kellenek az életben, ezért valahogy ezt meg kell tanítani. Az lett az egyik leghatékonyabb módja, hogy ne a szülők és a nagyszülők adják át azt, amit ők sem tudnak, hanem egy erre kitalált oktatási rendszer hatékonyan fejleszti ezeket a kompetenciákat. Ha megpróbáljuk megnézni és kifejteni – az erre vonatkozó utasításoknak az elemzésével –, hogy mi a célja az oktatási intézményrendszerünknek, akkor egy picit más derül ki. Cél az, hogy 26 órán keresztül a tanárok bent legyenek, plusz még helyettesítsenek. Cél az, hogy elvegyük reggel a gyerekektől a telefont. Cél az, hogy így és úgy és amúgy szervezzük meg az órákat, és ezeket a célokat lehet kiolvasni, illetve cél még, hogy a gyerekek a NAT-ot elsajátítsák.

Az eredményekről is beszélhetnénk, hogy ezek közül a célok közül – az eredeti okoktól eltérő módon – milyen egyéb, nagyon széles skálán szóró eredményeket érünk el, és nagyon jól látható – aki mondjuk a Galaxis útikalauzban jártas, az tudja –, hogy ez egy recipro perverz exkluzíva lesz, ami egy olyan szám, amely minden számmal egyenlő, de saját magával nem. Ezt az eredményt nagyon jól be lehet azonosítani, mert a tanárok nem annyi órát töltenek bent, mint amennyit egyébként előírunk nekik. Nem az történik, és a NAT-ot sem úgy sajátítják el, mint ahogy egyébként a célként ezt megfogalmazzuk. Úgyhogy az egyik eredménye az oktatásnak, hogy különböző szerepeket is létrehoz, és most úgy látszik, hogy az a szerep, hogy valaki negatív dolgokat mondjon, most rám hárult, de ez jól áll nekem.

Prievara Tibor: Az oktatás terén gyakran elhangzik a kérdés: miért kezd valaki iskolát alapítani vagy fejleszteni? Egyszer az AKG pedagógiai vezetőjét is megkérdezték erről, és ő azt válaszolta, hogy azért, mert eddig jobb nem jutott sz eszébe. Valahogy így érzem magam én is, amikor az oktatás fejlesztéséről gondolkodom – tanácstalanul, de ugyanakkor tele kíváncsisággal és lelkesedéssel.

Számomra az egyik legizgalmasabb téma a visszajelzés, különösen annak rendszerszintű alkalmazása. A konferencián is sokat hallottunk arról, hogyan lehet a formatív és a diagnosztikus értékelést integrálni az oktatási rendszerbe. Ennek kapcsán egy alkalmazást is fejlesztettem, amit kifejezetten hátrányos helyzetű gyerekek számára készítettünk. Az eszköz neve Motimore, és rendkívül népszerű a körükben. Az alkalmazás alapelve az, hogy képesek legyünk mérni a hozzáadott értéket a pedagógiai munkában. Ez nemcsak az iskolák számára hasznos, hanem a diákok fejlődését is támogatja.

Számomra mindig az a legfontosabb, hogy a tanuló mennyit fejlődött, nem pedig az, hogy mennyit tud. Az értékelési rendszernek ezt kellene tükröznie: egy világos, érthető struktúrában kell visszajeleznünk, amely minden diáknak motiváló. Egy egyszerű példát említve: sok hátrányos helyzetű iskolában már negyedik osztályban el kell kezdeni az angol nyelv oktatását. Ezek a gyerekek azonban sokszor még magyarul sem olvasnak vagy írnak folyékonyan, így egy idegen nyelv megtanulása, ahol a hang–betű egyezés teljesen más, hatalmas kihívást jelent. Ezért kulcsfontosságú, hogy olyan rendszereket dolgozzunk ki, amelyek fenntartják a diákok motivációját és támogatják őket ebben a nehéz helyzetben.

Az innováció szükségessége tehát megkérdőjelezhetetlen. Az általam fejlesztett eszköz épp a napokban érte el a 170 ezredik magyarországi és Kárpát-medencei felhasználóját. Az alkalmazás több nyelven – például románul és szlovákul – is elérhető, így határon túli iskolákban is legálisan használható. Bár a mérföldkövet nem ünnepeltük meg, mert éppen dolgoztunk, mégis nagy öröm számomra, hogy ilyen sokan használják és szeretik.

A visszajelzés és az innováció tehát kéz a kézben jár. A cél nem csupán az, hogy jobban mérjük a tanulók teljesítményét, hanem az is, hogy ezt motiváló, fejlődést támogató módon tegyük. Ez az, amiben hiszek, és amire a munkámat alapozom.

Iszák Tibor: Azt gondolom, hogy egy ösztönszerű cselekedet ez, amit mi csinálunk, azért, hogy az utódaink minél jobbak legyenek, és minél többet tudjanak elérni. Ha megnézzük az állatvilágban, hogy a gondoskodás mellett ott is van tanítás, a ragadozó állatok megtanítják vadászni az utódaikat, és azok lesznek a legjobbak, akik a legkomolyabb szintű tanításon mennek keresztül. Mi emberek ezt azért egészen másképpen csináljuk, különböző módszerekkel, eszközöket bevetve, de a végeredmény az, hogy igazi nagyragadozók csak azok lesznek, akikben benne van a tehetség, és megkapnak minden olyan lehetőséget, hogy például a Richternél tevékenykedjenek, vagy komoly, nagy cégek vezetői legyenek. Nagyapám azt mondta valamikor régen – eleinte nem is értettem, hogy mit akar mondani. Figyelj, nem kell mindenkiből doktort csinálni. Kellenek olyan emberek is, akik kapálnak. Most már tudom, hogy mit jelent az, mert nagyon-nagyon értékes ember lehet az is, aki kapál, hogyha jó kapál. Viszont lehet értéktelen az a doktor, aki nem jól teszi a dolgát, és sok ember hal meg a keze között. Én azért tartom fontosnak a tanítást, a tanulást, hogy minél jobban, és minél precízebben tudjuk végezni a munkánkat.

Stéger Csilla: Az oktatási rendszer előnyei minden érintett számára jelentősek. A tanulók számára a tudás és a készségek megszerzése alapvető fontosságú, ha ezt nem is mindig ismerik fel azonnal. A szülők számára az oktatás támogatást nyújt, ahogy ezt a COVID-19 járvány alatt is megtapasztalhattuk. A pedagógusok számára hivatásuk értékes és fontos, hiszen elkötelezettség nélkül nem maradnának ezen a pályán. Az államigazgatásnak is fel kell ismernie az oktatás jelentőségét, különösen a gazdasági növekedés és a versenyképesség szempontjából. A vállalatok már régóta felismerik, hogy az oktatásra fordított befektetések közvetlen hatással vannak a gazdaság teljesítményére. A PwC globális felmérései is alátámasztják, hogy a jól képzett munkaerő a gazdasági fejlődés kulcsa. Az oktatás célja, hogy minden gyermek kibontakoztathassa egyéni képességeit, nem pedig az, hogy egy egységes rendszerben mindenki számára ugyanazt a tanulási tartalmat „átadjuk”. Jelenleg az oktatási rendszer gyakran inkább egy gyárhoz hasonlít, mint a gyermekeket kibontó, fejlesztő biztonságos helyhez. Pozitívumként azt mindenképpen szeretném kiemelni, hogy mindannyian – akik az oktatásban dolgozunk – a közösség javát szolgáljuk, „közjót termelünk”, ami értékesebb, mint pusztán az anyagi haszon termelése. Szeretném, ha ez a tudat minden oktatásban dolgozó számára hatalmas motiváció és büszkeség forrása lenne. Nyilván az anyagi juttatások európai színvonalát ettől függetlenül az ágazat megérdemli.

Molnár Gyöngyvér: Ugyanezt a gondolatot folytatnám én is. Mindenki számára fontos az oktatás. Oktatás nélkül nincsenek mérnökök, oktatás nélkül nincsenek orvosok, nincs tetőfedő, nincsenek szakemberek. Még jó földműves sincs. Az oktatás mindennek az alfája és omegája. Ez már nemcsak egy vélemény, hanem egy adatokon, bizonyítékokon alapuló tény is. Jánossy Ferenc – egy magyar közgazdász – sok-sok évvel ezelőtt felvetette azt a kutatási kérdést, hogy vajon megváltoztatható-e egy ország gazdasági növekedését leíró függvény meredeksége, azaz új pályára állítható-e egy ország gazdasági fejlődése. Nemzetközi szinten nagyon nagy vitát váltott ki ez a felvetés. A vita akkor dőlt el, amikor néhány – többek között távolkeleti – ország igen jelentős gazdasági fejlődésen esett át és elkezdték elemezni azt, mi történt azokban az országokban, mi lehetett a gyors gazdasági növekedés oka. Az összes elemzés arra mutatott, hogy az oktatás megváltozott minősége állt a változtatások hátterében. Azaz minden esetben a minőségében megváltoztatott oktatásból indult ki a későbbi jelentős gazdasági fejlődés. Egyébként ezért is indultak el 2000-ben a PISA vizsgálatok, hogy rendelkezzünk az oktatási rendszerek teljesítőképessége kapcsán összehasonlítható adatokkal. Rá 10 évre, 2010-ben az OECD megjelentette azokat a jelentéseket, mint például a „High Cost of Low Educational Performance”, amelyben konkrét modelleken keresztül számszerűsítette, hogy a GDP vonatkozásában mennyit jelent az oktatás minőségének fejlődése. Például Magyarország tekintetében – 2010-ről beszélünk–, ha 2010-hez képest 25 éven belül sikerülne elérni az akkori finn teljesítményt – ami nem volt egy óriási kihívás, mert a szóráson belül voltak a finnek –, az a GDP-nk tekintetében 600%-os növekedést jelentett volna. Azaz gyakorlatilag az oktatás mindennek az alapja. A legfontosabb szereplő az életünkben.

Aáry-Tamás Lajos: Szervezzünk a Parlamentbe is egy ilyen beszélgetést, kerekasztal-beszélgetést. Azt gondolom, hogy a jogalkotók számára izgalmas felvetések hangzottak el, és megfontolandók. Azért volt fontos, hogy most végigbeszéltük ezt, mert az eredeti célunk egyébként az volt, hogy azt mutassuk meg önöknek, sokkal több ember cselekszik azért, hogy az oktatás világának jobb legyen, mint azt elsőre gondolnánk. Olyan rejtett tartalékok vannak abban, hogy hogyan lehetne az oktatást segíteni és jobbá tenni, amit mi nem is tudunk fölmérni. Valószínűleg önálló kutatást kellene csinálni, hogy micsoda adatok, energiák vannak, és ez vajon hogyan irányítható az oktatás felé azért, hogy az a fajta minőség megváltozzon, ami aztán ilyen 600 százalékos GDP-növekedést is el tudna érni, ha a politika is így gondolná. De mielőtt a Parlamentbe megyünk, tovább folytatjuk a beszélgetésünket, és ezen a fonalon megyünk végig.

Hogy látjátok, hogy a gazdaság és az állam, a civil szektor és az oktatás, mint alrendszer, vajon milyen együttműködéseket alakíthatnának ki? Hol tudtok jó példákat erre, vagy hol lehetnek még ilyen tartalékok, ahol ezek az erők összeadódhatnak, és – akkor most elfogadva Csilla és Gyöngyvér felvetését – mindenki hasznára válhat? Miben látjátok ezeket az együttműködési lehetőségeket?

Stéger Csilla: Szívesen kezdem én. A társadalom és az oktatás szoros együttműködése rendkívül fontos és még számos rejtett lehetőséget is biztosít. Ezt jól illusztrálja, amit egy észak-finnországi kis iskolában tapasztaltam, ahol négy különböző nemzetiség gyerekei tanultak együtt, mindegyikük a saját nyelvén. Az iskola nagyszerű példája volt annak, hogyan lehet sikeresen megvalósítani a differenciált oktatást nehéz körülmények között, kevés pedagógussal, de nagy lelkesedéssel és vidámsággal. A délutáni foglalkozásokat a helyi falvak nagymamái segítették, így az iskola és a közösség együttműködése példaértékű volt. Az oktatás nem korlátozódott az iskola falaira, hanem a helyi közösség erőforrásaira épült. Ez a barátságos és nyitott környezet, ahol a gyerekek cipő nélkül, otthonosan mozogtak az iskolában, teljesen más szemléletet tükrözött.

Az elöregedő társadalom kihívásaival szembesülve fontos lenne, hogy az idősebb generációkat is bevonjuk az oktatásba, így hasznosítva tapasztalataikat és erőforrásaikat. A gazdaság és az oktatási rendszer közötti kapcsolat is javításra szorul. A vállalatok gyakran keresik az együttműködési lehetőségeket az oktatási intézményekkel, de sokszor nem tudják, hogyan közelítsenek. Az oktatási világ zártsága és a vállalati szférától való erős különbőzősége megnehezíti a kommunikációt. Például sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az állami iskolákban a pedagógusokat nem az iskolaigazgató nevezi ki, vagy a rektor szerepe miben különbözik egy vezérigazgatóétól. Mindezért szükség van olyan „hídemberekre”, akik segítenek megteremteni a kapcsolatot az oktatási intézmények és a vállalatok között. Az iskoláknak is nyitniuk kell, és aktívan kezdeményezniük kell az együttműködést a vállalatokkal, akik hajlandóak támogatni őket, ha világosan kommunikálják igényeiket. Összefoglalva, az oktatás terén a közösségi erőforrások bevonása, valamint a gazdasági szereplőkkel való szorosabb együttműködés jelentős fejlődést hozhat az oktatás területén.

Szántay Csaba: Ahogy említettem, a Richterben számos új, oktatást támogató programot hirdettünk meg. A többségüket mi is a cég által alapított közhasznú alapítványainkon keresztül valósítjuk meg, ezzel eszmeileg is hangsúlyozottan elválasztva ezeket a programokat a cég közvetlen üzleti érdekeitől. Hadd mondjak erre egyetlen példát. Idén először hirdettük meg a természettudományos infrastrukturális iskolatámogatási pályázatunkat. Sokszáz pályázat érkezett be, az erre allokált büdzsénket nagyságrendekkel meghaladó összesített igénnyel. Nem volt könnyű ezt a pályázatos rendszert megalkotni, elsősorban a jogi környezet által támasztott nehézségek miatt. Talán ez jó példa lehet más cégek számára is.

Ez csak egy a nagyon sok oktatástámogató program közül, amit futtattunk. Az, hogy az összes többi gazdasági vagy nem gazdasági szereplő – aki önindíttatásból elkezdett ilyen oktatástámogatási tevékenységeket végezni – hogyan találja meg egymást, kritikusan fontos kérdés. Jó példa erre a Kémia mindenkinek című program, ami a Magyar Kémikusok Egyesületének idei kezdeményezése. Jól ismert módon, rengeteg baj van a kémia oktatásával. Ezzel szemben a gazdaságnak igen jelentős része a kémiára támaszkodik. Sok, alapvetően a kémián alapuló, nagy gazdasági értéket termelő cég, mint például a Richter, a MOL, az Egis, a BorsodChem és még hosszan sorolhatnám, állt össze annak érdekében, hogy közösen tegyenek valamit a kémia tanításáért, a kémia presztízsének emeléséért. Ez az összefogás éppen arról szól, hogy lássunk rá egymás oktatástámogatói programjaira, inspiráljuk egymást, adjuk össze erőinket, mérjük fel, hogy mely programok milyen hatást gyakorolnak, melyek működnek jól és melyek kevésbé. Az ilyen összefogások által tudnánk a vállalatok részéről hozzájárulni egy olyan oktatási ökoszisztéma kiépítéséhez, amelyben a munka világa is jelentős szerepet kap.

Aáry-Tamás Lajos: Csak egyetlen hozzáfűznivalót ehhez. 2008-as gazdasági válság utáni adat, hogy a mély gazdasági válságban két szektor jól teljesített, az egyik a bankszektor volt, de a másik az, amire a kémia alapult. Tehát minden, ami a kémiára alapult, az sikeres volt válságos időszakokban is. Valahogy ez az általad említett államigazgatási szektor nem érezte ezt, hogy mégiscsak orientálhat, miért is teljesítünk alul egy olyan szegmens föllendítésében, ami még válságos helyzetben is jól tud teljesíteni.

Szántay Csaba: A Richter 2800 fajta gyógyszert forgalmaz, azonban van egy zászlóshajó originális, azaz saját maga által felfedezett terméke, egy antipszichotikum, ami az egész világon blockbusternek számít. Az, hogy a Richter ilyen jelentős gazdasági szereplő ma Magyarországon, nagymértékben ennek a terméknek köszönhető. Ennek a gyógyszernek a szabadalmi védettsége azonban néhány év múlva lejár, amikor a belőle származó árbevétel is jelentősen csökkeni fog. A cég fenntartható növekedéséhez fontos, hogy addigra találjunk újabb, frissen szabadalmaztatható, kielégítetlen orvosi igényre reflektáló originális hatóanyagot. Ez hihetetlenül költséges, komplex, hosszan tartó, sok száz szakember együttműködésén és szakértelmén alapuló, innovációintenzív folyamat, ahol a siker esélye mindössze néhány százalék. Erre a sikerre csakis akkor van esély, ha a lehető legkiválóbb gyógyszerkémiai szakértelemre tudunk támaszkodni. Ehhez pedig kritikusan fontos, hogy ne pusztán a kémiában járatos, hanem ezernyi egyéb kompetencia tekintetében – mint például kudarctűrés, hosszútávú elköteleződés, konstruktív vitakultúra stb. – is kiváló szakembereink legyenek. Ezt az oktatás világának is értenie kell, ezért is fontos az oktatási rendszer és a munka világának szoros együttműködése.

Horváth Ádám: Már előre is elnézést kérek a következő poénért, de nem lehet kihagyni, hogy társadalmi leépülés, vagy konfliktusok, vagy egyéb szituációk esetén említettétek, hogy a kémia mindig egy kicsit előre kerül. Nem véletlenül néznek ki a kémikusok úgy, mint a Breaking Bad-ben.

Lajos kérdéséhez kapcsolódva három olyan dologgal szeretnék foglalkozni: hogyan tud az iskola közelebb kerülni a társadalomhoz, hogyan tud civil módon olyan programokat beindítani, ami segíti azt, hogy az iskola ne egy önmagába záródó, öncélú szervezet legyen. (Zárójelben jegyzem meg, hogy mindenki nézze meg a Fekete pont című filmet, hogy pontosan tudja, hogy miről is beszélünk.)

Az egyik ilyen történet Izlandon esett meg zokniban rohangáló kisgyerekek között. Egy kislány ült a földön, és egy ragasztópisztollyal ragasztott valamit. A tanár velünk beszélgetett, és nézte, hogy ez nem fog megragadni, de nem szólt. A kislány tovább ragasztgatott, aztán – pár perc múlva – odament a tanárnő, leguggolt a kislányhoz, majd megkérdezte tőle, hogy megmutathatja-e, hogy ő hogyan csinálná. Nem azt mondta, hogy nem jól csinálod, nem azt mondta, hogy így kell ragasztani, nem azt mondta, hogy eltöröm a kezed, hanem azt kérdezte tőle, hogy megmutathatom-e, hogy én hogyan csinálnám. Nem az volt a tanár célja, hogy a gyerek ott, azonnal rögtön ragasztani tudjon. Én ezt gondolom annak, amikor a tanár a társadalmi célját nézi az oktatásnak.

Egy másik példa magyar példa, Edelény, görögkatolikus iskola, Barta József igazgató úr egyik programja a közösségi konyha, amikor a nagyszülők és a gyerekek minden héten egyszer, együtt főznek az iskolában, egyrészt azért, hogy a gyerekek a régi recepteket is megőrizzék, másrészt pedig, hogy elhasználják azt a rengeteg mindent, amit megtermelnek a magaságyásokban. Egyébként nagyon finom dolgokat csinálnak. De a legfontosabb, hogy bemennek a nagyszülők, együtt főznek, és kialakul egy olyan kapcsolat, amit aztán tovább tudnak vinni.

A harmadik történet pedig Észtországból jön. Ott iskolalátogatáson voltunk, fogadott minket az iskola boardjának a CTO-ja, a Chief Technology Officere, aki az iskola technológiai fejlesztéséért felelős, meglepően fiatal ember volt, egy szőke, magas srác körbekísért bennünket, megmondta, hogy ezek az eszközök vannak, így tartják karban, így szolgálják az oktatást. Úgy másfél óra múltán elnézést kért tőlünk, és mondta, hogy neki most ott kell hagyni a csoportot, el kell mennie. Megkérdeztük, hogy miért, hogy órája van-e, hogy tanít-e valamit? Mondta, hogy nem, nem, ő negyedikes gimnazista, neki be kell ülnie az órára. Ő a CTO, a board tagja, 800 eurót keres havonta és automatikusan felveszik a Műszaki Egyetemre. Minden évben egy tanulót választanak, aki ezt csinálja, az ő segédje pedig egy harmadikos gyerek. Azt mondta az igazgató, hogy amióta a diákok csinálják az informatikai rendszer karbantartását, üzemeltetését, azóta nem volt probléma. Ezzel nem ez a lényeg, hogy akkor olcsóbban tudtak egy informatikai rendszergazdát szerezni, hanem az, hogy ezeknek a gyerekeknek kialakul a felelősségtudata, hogy a többieknek működjön a rendszer. Ez az ő felelőssége. Ez nagyon hamar és nagyon gyorsan kialakul, és amikor az iskola kinyúlik a gazdasági életbe, ugye ott minden egyes gyereknek céget kell alapítani a középiskola végéig nulla százalékos adóval, de létre kell hozniuk egy céget, ami üzemel. Az is jó, ha elbukik az a cég, mert ebből nagyon-nagyon sokat tanul. Tehát ez a típusú kapcsolódás az iskola világa, a társadalom, a céges világ és a civil szervezetek között szerintem egy nagyon-nagyon fontos elem.

Iszák Tibor: Érdekes volt hallgatni, hogy a gazdaság, a vállalati világ szakemberei nagyon-nagyon úgy gondolkoznak, mint szerintem minden iskolaigazgató, meg minden tanár, csak nekünk van egy óriási hátrányunk, nincs szabadságunk, hogy megvalósítsuk ezeket a dolgokat. Néhányan tudunk esetleg kijárni vagy megkerülni dolgokat, hogy sikeresek legyünk, de én a kollégáimtól mindig azt kérem, hogy tanítsuk életre a gyerekeket, legyenek nagyon jó problémamegoldók, és használják azt a tudást, amit a későbbiek során különböző gondolataik vagy találmányaik megvalósítására el tudnak érni. Sajnos túl van szabályozva a magyar oktatási rendszer, és ez a legnagyobb gátja annak, hogy nem tudunk nagy-nagy csodákat csinálni, és ez talán kritika is, nem tudom, hogy beengednek-e bennünket a nagy házba. De azt látom – 35 éve vagyok a szakmában –, hogy egyre nehezebb. Mindig ilyen székelyes, magyar fifikás módszereket kell használjunk, hogy egyáltalán valamilyen célt elérjünk, és a rendszerek egyre rosszabbak, és egyre többet akadályozzák az iskoláknak azt a természetes innovációs folyamatait, ami lényegében az oktatásnak a lényege lenne. Nem tudunk mit kezdeni, mert meg van kötve kezünk-lábunk. Iskolaigazgató nem tud felvenni egy kollégát úgy, hogy az az ő szíve kedve szerint legyen. Sőt, egy takarítónőt se.

Nem tudom, hogy mikor fogunk tudni eljutni egy olyan szabadabb és szakemberek által irányított rendszerbe, de azért szerintem még sok utat kell, hogy megtegyünk.

Látom a rendszerek közti különbségeket, és azok a tehetségek, meg azok az iskolák, akik tudnak kapcsolatot építeni, és tudnak összekapcsolódni különböző cégekkel vagy vállalatokkal, ott sokkal sikeresebb ez a munka. amikor viszont a nagy százalékot nézzük – nemcsak a halmozottan hátrányos helyzetű intézményekre gondolok, hanem a mi állami oktatásunkra – sok még a fék. Ezt kellene valahogy a vállalatokon keresztül feloldani. Mert én azt érzékeltem, hogy lenne rá igény. Tehát a piac várná azt, hogy alakuljanak a diákok minél gyorsabban, minél hamarabb tudjanak oda kerülni, ahova ők valók lesznek, tudjanak újat termelni, újat kitalálni, új gyógyszereket, új gépeket, csak attól szerintem egy kicsit még távol vagyunk.

Molnár Gyöngyvér: Én kicsit kifordítanám ezt a kérdést, mert a fő cél az, hogy minél hatékonyabb legyen az oktatási rendszerünk, és nem a cégek feladata e probléma megoldása. Ha ismételten kutatásalapon és adatalapon közelítjük meg a kérdést, továbbá megnézzük, hogy mi tesz egy oktatási rendszert hatékony oktatási rendszerré, egyértelmű a válasz. Önök, ti, azaz a képzett, jó pedagógus. A pedagógus mindennek a kulcsa. Bármilyen cég odamehet bármilyen iskolába, bármilyen eszközzel, eszközökkel felszerelheti az iskolát, hogyha a pedagógus nem jó, ha az alkalmazott módszerek nem jók, akkor a cég nem tud mit csinálni. A pedagógus és az általa alkalmazott módszerek az egész oktatási rendszer kulcsa. Azaz a pedagógusképzés, a hatékony és jó pedagógusképzés kiemelt fontosságú, mert az alapozza meg, hogy jó pedagógusaink legyenek. A pedagógusképzés pedig – jelen pillanatban – kormányzati feladat. Azaz összefoglalva Önökön múlik minden. A cég mit tud tenni? Esetleg pénzt tud pumpálni a rendszerbe. A pénz és az oktatási rendszer teljesítőképességének kapcsolatára is rengeteg adat és elemzés érhető már el. A kutatási eredmények alapján az országok két csoportra oszthatóak oktatásfinanszírozás kapcsán. Vannak azok az országok, ahol még nincs elég pénz az oktatásban, és csak azzal, hogy pénzt rakunk az oktatásba, az oktatás minősége is változni, fejlődni fog. És vannak azok az országok, ahol már csak az a tény, hogy pénzt rakunk az oktatásba – mert már van elegendő –, gyakorlatilag már nem változtat a minőségen. Nagyon szeretném, hogy ezen a regressziós egyenesen legyen végre az ország, ahol már csak az, hogy pénzt rakunk az oktatási rendszerbe, nem hoz minőségi változást, hanem már más intézkedésekre is szükség van. Köszönöm.

Prievara Tibor: A beszélgetések során szóba került az oktatás alulról szemlélhető helyzete, az úgynevezett „békaperspektíva”. Bár gyakran pesszimista megközelítésben tárgyaljuk ezt a nézőpontot, én – bevallottan renegát tanárként – mégsem látom ennyire reménytelennek a helyzetet. Számomra a helyzetet legjobban a „nyuszika és a halállista” vicce illusztrálja: „Ebben az iskolában ezt nem lehet megcsinálni.” „Miért?” „Csak.” „Ja, de.” Ez a hozzáállás hosszú ideig akadályozta az oktatásban megvalósítható innovációkat, de az utóbbi időben azt tapasztalom, hogy ez változóban van. Kezdetben tanárok hívtak előadásokat tartani, meggyőzve az igazgatót, aki általában kisebb-nagyobb ellenállást tanúsított. Mára azonban már nemcsak tanárok keresnek meg, hanem intézményvezetők, tankerületi vezetők és pedagógiai oktatási központok – POK-ok – is. Ők kifejezetten az innovatív pedagógiáról szóló tapasztalatokra kíváncsiak, és a megoldások, amelyekről beszélek, nyitott fülekre találnak. Ez azt mutatja, hogy az oktatási rendszer szereplői között növekvő hajlandóság van az újszerű megközelítések befogadására.

Gyakran felteszem magamnak a kérdést: mi történne, ha hirtelen sok pénz áramlana az oktatásba, és a tanárok milliós fizetéseket kapnának? Valószínűleg elégedettebbek, kipihentebbek lennének, de vajon megoldódnának-e az oktatási problémák? Ez önmagában nem elég. Az innováció akkor válik igazán hatékonnyá, ha a pedagógusok nemcsak eszközöket kapnak, hanem azt is megtanulják, hogyan használják azokat. Ehhez olyan tudásmegosztási rendszerek kellenek, amelyek támogatják az önálló tanulást és az egymástól való tanulást.

Ezen a ponton fontos megemlíteni a mesterséges intelligencia szerepét. Az AI-tanárok sok szempontból segíthetik az oktatást: érzelmeket kifejeznek, célorientáltak, és addig nem engedik el a tanulót, amíg meg nem oldja a feladatot. Ez hatékonynak tűnik, de érdemes elgondolkodni, hogy az AI-tanár nem válhat-e túlságosan célvezéreltté, akár manipulatívvá. A jövő tanárának – akár ember, akár AI – nemcsak a tanítás hatékonyságát kell szem előtt tartania, hanem az empátia, a rugalmasság és a tanulóval való személyes kapcsolat fontosságát is. Az innováció nemcsak a tanulókra és a pedagógusokra, hanem a családokra is kiterjed. Az egyik legfontosabb célunk az, hogy a családokat is bevonjuk az oktatásba – nem ad hoc módon, hanem tervezetten. Ez különösen azokban a közösségekben fontos, ahol a tanulás nem élvez akkora megbecsülést, mint például egy belső-pesti középosztálybeli családnál. A családok fokozatos bevonásával érhetjük el, hogy ők is támogassák gyermekeik fejlődését és az iskola munkáját. Ez lépésről lépésre történik, és ennek a folyamatnak megtervezett struktúrája van.

Aáry-Tamás Lajos: Nagyon izgalmas volt a beszélgetés, öt percünk maradt hátra a rendelkezésre álló időből, és engedjétek meg, hogy egymondatos válaszokat kérjek tőletek. 25 éve vagyok az oktatási ombudsman, és akkora lett a hatalmam ez alatt a negyed évszázad alatt, hogy minden szereplőnek tudok adni egy varázspálcát. Ezzel a varázspálcával bármit megváltoztathat az oktatásban. Bármit. Akár még rosszabbá is teheti, de valamiért nem feltételezem az itt ülőkről, hogy rosszabbá teszik. Ha megváltoztathatnátok az oktatás világát egy varázspálca segítségével, akkor mit változtatnátok meg?

Prievara Tibor: Az oktatási rendszer problémáit egy beteg emberhez hasonlítanám, aki nyolc különböző betegséggel küzd. Amikor megkérdezik, hogy melyiket gyógyítsuk meg, a válaszom: nem tudom. Egy-egy dolgot megváltoztatva valószínűleg nem történne jelentős előrelépés, legfeljebb a hangsúlyok tolódnának el. Az oktatásban rendszerszintű változtatásokra van szükség, különben az alapvető problémák érintetlenek maradnak.

Aáry-Tamás Lajos: A varázspálca nagyon hatásos. A rendszert is meg lehet változtatni.

Molnár Gyöngyvér: A rendszer hatékonyságához nagyban hozzájárulna az, ha a legfontosabb alapképességek (írás, olvasás, számolás, tanulás, gondolkodás) kapcsán mindenki eljutna arra a szintre, hogy utána azt használni tudja. A konferencián nagyon sok szó volt a mesterséges intelligenciáról. Például a ChatGPT-t sem lehet használni anélkül, hogy valaki ne tudna olvasni vagy jól kérdezni. Amit én megváltoztatnék, az az, hogy egyrészt ne múljon el az iskolába lépő diákok kíváncsisága a világ csodái iránt, és tanítsuk meg őket tanulni. A tanulásba pedig beletartozik az olvasás és gondolkodás fejlesztése is, hiszen azok nélkülözhetetlenek a tanuláshoz, az élethosszig tartó tanuláshoz.

Stéger Csilla: A magam részéről az attitűdökön változtatnék a varázspálcámmal, és egycsapásra elhoznám Magyarországra azt az észt oktatásban megtapasztalható attitűdöt, amely teljesen pragmatikus, ahol a pedagógia tudományként kezelt, a pedagógus pedig professzióként és mindkettőnek megvan a tisztelete. Akik nem szakértők, azok nem szólnak bele az oktatási kérdésekbe, a döntések szakmai alapon, pragmatikusan és adatalapúan születnek, van szabadság pilotolni, kipróbálni, elbukni, újrakezdeni és szépen módszeresen felépíteni az oktatást.

Szántay Csaba: Csilla elmondta helyettem a varázsszót, de azért megismétlem: professzió. Ha lenne egy ilyen varázspálcám, akkor – visszamenve a gyökerekhez – azt varázsolnám, hogy álljon elő egy olyan társadalmi rendszer, ahol a tanárok erkölcsi és anyagi megbecsülése, presztízse a csillagos ég magasságában jár. Továbbá csakis olyan legyenek tanáraink, akiket a professzió vezérel. A professzió fogalma olyan minőségorientált feladatvállalást jelent, ahol ez a vállalás magasabb értéket képvisel valaki számára, mint a saját haszna. A Maslow-piramisnak arról a részéről van szó, ami már az önmegvalósítás fölött van, és úgy hívják, öntranszcendencia. Tehát csupa öntranszcendens tanárt szeretnék varázsolni!

Iszák Tibor: Hát a hókuszpókusz, abrakadabra szöveg mellett én, ha tehetném, akkor nagyon-nagyon jó szívet, nagyon nagy-nagy szeretetet és nagyon nagy professziót varázsolnék a gyakorlati munkát végző pedagógusokig mindenkinek, akkor talán nagyon-nagyon szép világban tudnánk élni.

Horváth Ádám: Azt a fajta körülményt vagy hideget, ami miatt a „NAT-tal Takaróznak” megváltoztatnám egy picit ezzel a suhintással, és az izlandi nemzeti alaptantervet, ami egyébként egy darab A5-ös lapnak az egyik oldala. Az első kifejezés az benne, hogy akárhova kerül a gyerek, állja meg a helyét. És minden erről szól. Minden tanár, minden intézmény, minden működés e köré a cél köré szerveződik. Én ezzel elégedett lennék.

Aáry-Tamás Lajos: Én nagyon szépen köszönöm a beszélgetést Molnár Gyöngyvér professzorasszonynak, Szántay Csaba professzor úrnak, Stéger Csillának, Horváth Ádámnak, Prievara Tibornak, Iszák Tibornak. Én remekül éreztem magam a beszélgetésben.

Köszönöm szépen.