2025 - Szász Jenő – Köszöntő

Tisztelt Konferencia!

Tizenkét éve – 2013 októberében – vettünk részt először – akkor Hajdúszoboszlón – az Országos Közoktatási Szakértői Konferencián, amikor még szinte meg sem száradt a tinta a létrehozásunkról szóló kormányrendeleten.

Az oktatás kérdésköre, különösen a Kárpát-medencében folyó egységes, magyar nyelvű oktatás tematikája már a kezdetektől kiemelt fontossággal bírt az Nemzetstratégiai Kutatóintézet tevékenységében, most pedig – bő egy évtizeddel később – a szervezők immár a XXVII. konferenciánál tartanak, ami az ő, de a mi elköteleződésünket is egyaránt jelzi.

Az idei konferencia fő tárgyköre a hagyomány és a modernizáció összefüggéseit vizsgálja.

Látszólag két ellentétes fogalomról beszélünk, de csak látszólag: valahogy úgy viszonyul egymáshoz a két fogalom, mint a folyó és a medre. A folyó rohan, de a medre nélkül sehová sem érkezne meg. Egymásra vannak utalva.

A hagyomány és a modernizáció kapcsolata nem egy egyszerűen megoldható egyenlet.

A hagyomány nem csupán a múlthoz való ragaszkodás, hanem az a láthatatlan fonál, amely összeköt minket elődeinkkel, kultúránkkal és történelmünkkel. Olyan, mint egy erős gyö-kérzet, amelyik biztonságot kölcsönöz egy gyorsan változó világban: a hagyományos értékek, az ünnepek és a szokások stabil pontokként szolgálnak mindannyiunk számára. Ugyanakkor identitást is alakít: megmondja, hogy kik vagyunk és miért vagyunk azok, akik. A népi hagyományok, a nyelv, a gasztronómia nélkülözhetetlenek a kollektív önazonosságunk megtartásához. És bölcsességet is hordoz: a hagyományokban évszázadok tapasztalata, próbálkozásaink tanulsága és sikereink bölcsessége összegződik bennük.

A modernizáció ezzel szemben – és jó esetben – nem más, mint haladás és kihívás. A modernizáció elkerülhetetlen. A technológia, a globális kapcsolatok és az új gondolatok nem zárhatók ki a mindennapjainkból. Lehetőséget kínálnak számunkra. Hatékonyabb gazdálkodást, jobb egészségügyet, szabadabb kommunikációt, egyenlőbb esélyeket biztosít, ugyanakkor kényszerít is a változásra. A világ változik, és nekünk is változnunk kell, ha nem akarunk lemaradni, a merev ragaszkodás a múlt minden eleméhez végül stagnáláshoz vezet.

Arról sem kell megfeledkeznünk azonban, hogy veszélyeket is rejt magában. A szélsőséges modernizáció gyakran „kiönti a gyereket a fürdővízzel együtt”, elszakít a kulturális gyökerektől, ami identitásvesztéshez és értékválsághoz vezet.

Kölcsey Ferenc – a Himnusz költője – a fiatalok kapcsán úgy fogalmazott: „Nincs szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem barátainkban leltük fel az egész világot.”

A Kárpát-medence magyarsága jövőbeli fennmaradásának alapvető kérdése, hogy milyen szellemi és lelki értékvilágban leli fel a mai magyar fiatal az „egész világot”.

A kérdéskör megvitatásához sikeres tanácskozást kívánok minden résztvevőnek!