2025 - Dallos Gyula – „A sport eszköz az ember nevelésében”

Mélyen Tisztelt Elnök Asszony, közjogi méltóságok, pedagógustársadalom, honfitársaim, szervezők!

Én sem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy kivételes tisztelettel ne köszöntsem a szervezőket, Máriát és Csabát, akik küldetéstudattal, immár 27. alkalommal, magas szinten teszik azt, amit elvár tőlük az oktatás, amit elvárnak ők önmaguktól a Haza javára.

Öröm körbenézni, zsúfolásig megtelt a terem.

Ki kell mondanom azt, hogy jótett, jó cselekedet csak ott van, ahol nemes a lélek, és ez itt tetten érhető. Köszönöm önöknek az összetartozásukat és összetartásukat. A cím – Hagyomány és modernizáció – nagyon-nagyon beszédes, és gondolom, hogy sok konstruktív vitára és megbeszélésre ad okot. Úgy gondolom, hogy a címben megjelölt két téma kéz a kézben jár, mindenkor a folyamatosságot biztosítja, mert vallom, hogy ami a jelenben történik velünk, az a múltból ered és a mában tett cselekedeteink pedig befolyással mutatnak irányt a jövőre.

Nagyon-nagyon könnyű a dolgom a sportról beszélni, mert az egyetemes magyar kultúrának egy olyan része, amely kivételesen jelzi a tudományokkal, a művészetekkel együtt a magyar emberek hihetetlen kvalitását. A magyar ember egyedi nyelvéből, észjárásából és kreativitásából fakadóan sok olyan pozitív emberi tulajdonságról tesz tanúbizonyságot, amellyel átlagon felül tud a sport vonatkozásában is, a világon meghatározó helyet követelni magának.

A sport eszköz az ember nevelésében.

Egy viselkedési forma, amely a tevékenység által megérinti a testet-lelket, továbbá nemzetet összetartó, nemzetet felemelő, nemzetet egészségben tartó erő, és a béke zászlóvivője. A sport hihetetlen sok pozitív tulajdonsággal ruházza fel a benne nevelkedőket. Tudniillik a sport által az életre nevelünk.

Mik ezek a nagyon fontos tulajdonságok? A fiatal nemzedék tudja és értse meg, hogy neki van Istene, tudja meg, hogy neki van hazája, tudja meg, hogy neki van családja, és tudja meg azt, hogy van egy kivételezetten gyönyörű nyelve, és vegye tudomásul, hogy csakis a becsületes alkotómunka teszi értelmessé az emberi életet.

Abban, hogy milyen extra tulajdonságokkal és tudással rendelkezünk cselekedeteinkben, nap mint nap bizonyságot nyer. Fiataljaink – és az idősebb korosztály is – a világban minden megmérettetésen az élen járnak.

Mi az, ami mégis egy kicsit ebből az örömből elvesz? A fegyelmünk. Fegyelmezetlenek vagyunk, és ez a fegyelmezetlenség olyan nevelési színtereknek a hiányosságából adódik, mint a család, az óvoda, az iskola, a munkahely, a sport. Ezen nem szabad átsiklanunk, azzal a kijelentéssel: mert ilyen a világ és ilyenné lett.

Kedves jelenlévők, mi vagyunk azok, akik a generációkat neveljük vagy nevelnünk kellene, mert az iskolának nem az a fő feladata, hogy neveljen, csak részben nevel. Ott az ismeretek halmazának az átadása történik. Tehát ezen változtatnunk kell, mert ahogy Jókai is mondta: „a világ olyanná alakul, amilyenné a fiatalságot nevelik” – nekünk kell nevelni a szeretet szigorával!

A sport intézményesített fegyelem!

A legnagyobb hiányunk – minden vonatkozásban – a fegyelem. Ez az alapgondolata és ez az alapköve az emberi teljesítménynek és viselkedésnek. Ahol van fegyelem, ott van erkölcsi zsinórmérték, ott van velünk született és tanult intelligencia, ott van őszinteség, ott van egymással való empátia, a látásunk tiszta és egyenes, kimondott szavunk igaz és tudjuk, hogy az alkotómunka árán lehetünk képesek egzisztenciát teremteni, és minden tettünkért vállaljuk a felelősséget.

Ezt gondolom, mert én magamat a sport és a családi neveltetésem által a világ legboldogabb emberének mondhatom. Amennyiben Önöket érdekli, akkor megmondom, hogy miért? Azért, mert én a világ leggyönyörűbb helyén, a Kárpát-medencében születettem. A Szent Istváni keresztény hit szerint neveltek és a mai napig ezt tartom a családommal együtt. A világ leglogikusabb és a negyedik legnehezebb nyelvét beszélhetem anyanyelvemként. A szerető családom és a körülöttem lévő világ ölelésében tehetem azt, amit legjobban szeretek, hogy a sport által szolgálhatom a hazámat. Ennél többre nem vágyom. Ne felejtsük el, mert én is 55 éve napi kapcsolatban vagyok a neveléssel, oktatással.

A szolgálatomat a szeretet szigorával teszem. Saját példámon keresztül nevelek. Mindenkiben a jót akarom meglátni, és azt ajánlom, hogy először mindenki magával legyen tisztában, majd csak utána akarjon kifelé megnyilatkozni.

Tehát summa summarum, ne felejtsük el a klebelsbergi gondolatot: Ép testben ép lélek. Igenis templomot, iskolát és sportlétesítményeket kell építeni, hogy a magyar embernek a lelke, az elméje és a testi képességei egészségben maradjanak.

Kívánom a pedagógustársadalomnak, magamat is beleértve, hogy figyeljünk egy kicsit jobban a gyermekek nevelésére és ahol szükségesnek látjuk, legyünk pótszülők!

Nagy tisztelettel szeretnék mindenkinek útravalót ajánlani egy Kisfaludy Károly gondolattal: „Győztes lenni dicső: s lehet-e szebb czélja magyarnak?”

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!