2025 - Deák Dóra, Kapu Tibor, Dr. Partl Alexandra Petra, Kapu Tiborné, Kindruszné Munkácsi Ágnes, Hicsó György, Pogány Bálint Csaba, Olcsák Joakim – Az űrutazás hatása a magyar gazdaságra, a tudományra és az oktatásra. Hogyan járulhat hozzá a család, az iskola ahhoz, hogy valakiből űrhajós legyen?

Moderátor:

Deák Dóra szerkesztő-műsorvezető – Kossuth Rádió; Kapu Tibor általános iskolai osztálytársa

Videóüzenet:

Kapu Tibor űripari fejlesztőmérnök, kutatóűrhajós – HUNOR Magyar Űrhajós Program

Résztvevők:

Kapu Tiborné tagintézmény-igazgató – Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Her-man Ottó Tagintézménye; Kapu Tibor édesanyja

Kindruszné Munkácsi Ágnes főosztályvezető – Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ; Kapu Tibor egykori tanára

Dr. Partl Alexandra Petra osztályvezető – Külgazdasági és Külügyminisztérium HUNOR Magyar Űrhajós Programért Felelős Főosztály; a HUNOR program koordinálásában közreműködő

Hicsó György kancellár – Szolnoki Szakképzési Centrum; a kísérletek összeállításában közreműködő

Olcsák Joakim tanuló (gépésztechnikus CAD-CAM szakirány) – Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum; jelenleg a Szolnoki Szakképzési Centrum üzemeltetésében álló Digitális Közösségi Alkotóműhely dolgozója; a kísérletek összeállításában közreműködő

Pogány Bálint Csaba tanuló (ipari informatikai technikus) – Szolnoki SZC Pálfy Vízügyi Technikum; jelenleg a Szolnoki Szakképzési Centrum üzemeltetésében álló Digitális Közösségi Alkotóműhely dolgozója; a kísérletek összeállításában közreműködő

Deák Dóra: A világűr olyan hatalmas, mint az a téma, amit körbejárunk a következő percekben. Jó napot kívánok! Kapu Tibor életéről, munkásságáról rengeteget tudunk beszélni, úgyhogy azért van mellettem ennyi személy – majd eláruljuk azt is, hogy ki hogyan kapcsolódik hozzá –, hiszen mindenkinek van valamilyen kapcsolata vele. Kapu Tibor éppen a világ egy másik pontján van, azért nem tud részt venni a jelenlegi konferencián, de a munkája során azért szakított arra időt, hogy önöket is üdvözölje, úgyhogy most egy kis videóban fog tudni nekünk üzenni. Megkérem a kedves kollégákat, hogy nézzük meg, és utána indítjuk el csak a beszélgetést, mert nagyon tartalmas kiindulópontokat tartalmaz az ő szövege.

Kapu Tibor (videóüzenet): Kedves Résztvevők, kedves Tanárok! Szeretettel köszöntelek benneteket! Kapu Tibor vagyok, a Hunor Magyar Űrhajós Program kutatóűrhajósa. Nagyon sajnálom, hogy ma nem tudok személyesen ott lenni közöttetek, más feladataim miatt csak a képernyőn keresztül tudunk találkozni. De annak nagyon örülök, hogy legalább így együtt lehetünk, egy olyan témáról beszélhetünk, ami az én szívemnek is, és úgy gondolom, hogy minden itt jelenlévő számára fontos, az iskoláról és a pedagógusok munkájáról. Édesanyám – nemsokára egy kicsit jobban megismerhetik őt – tanítónő és tagintézmény-vezető, ezért én önöket nagyon szerencsésnek tartom. Hogyha őszinte akarok lenni, úgy gondolom, hogy talán nem a legkönnyebb munkák közé tartozik az, amikor manapság az ember egyik leggyönyörűbb, de kihívásokkal tűzdelt hivatást választja, közben a gyermekének egyik hobbija, hogy 550 tonnás robbanószerekre ül fel, aminek folyományaként a lehető legmesszebb kerül az otthon biztonságától és melegétől.

Az én különleges utam is éppúgy kezdődött, mint mindenki másé az országunkban. Kisiskolásként csillogó szemekkel és 30 kg-os iskolatáskával beültem a – mai felnőtt szemmel már kicsit hihetetlenül kicsinek tűnő – iskolapadba. Az első sorokba azokon az órákon, amiket szerettem, és a hátsó sorokba, például kémián. Azonban a tanítóimat és a tanáraimat ez sohasem izgatta. Azon szerencsések között tudhatom magam, aki nem csak tanítók, hanem nevelők között nőtt fel. Az általános iskolás és a gimnáziumi tanáraim nemcsak a tantárgyakra és a szabályokra, az egyenletekre tanítottak meg – például a magyar történelem néha nehezen, de fellelhető logikai íveire –, hanem neveltek is. Magyar nyelvtan órán hangzott a legtöbb illemtanács, például hogyha kérdeznek, akkor mindig válaszolunk. Válasz, beszélgetés nélkül nem hagyunk hátra senkit.

Az iskoláimban töltött éveim közösségi évek voltak, sőt a legjobb éveim voltak. Ott voltak a tanárok, ott voltam én és ott voltak a barátaim, az osztálytársaim. Az azokban az években született barátságaim mai napig szerves részét képezik az életemnek, 20 év után is ugyanazokkal az emberekkel kosárlabdázok. Amikor odafönt a világűrben egyetlen lehetőségem volt arra, hogy a családomon túl megmutathassam másoknak – videós meetingen, élőben –, hogy milyen gyönyörű a Föld látványa, milyen izgalmas az űrállomáson szaltózni, az én osztálytársaim gyűltek össze Budapesten egy képernyő elé. Az ott született barátságaimat örök életre szőttem.

A tanítóimtól tudom, hogy kérdezni nem hiba, sőt a felfedezés első lépése. Ez az a szemlélet, amit a világűrbe is magammal vittem. A barátaimtól és a családomtól tudom, hogy egy ilyen utat az embernek képtelenség egyedül bejárnia, sőt, vidámabb együtt. Én az iskolából tele batyuval és ugyanazokkal a csillogó, reménykedő szemekkel ballagtam el. A mi feladatunk nem kisebb, mint az, hogy ezt az összes magyar gyermek átélhesse. Az országot és az iskolákat járó űrhajósként, sőt tudománykommunikátorként ehhez a kihíváshoz kívántam csatlakozni. A HUNOR program mögött ma is tanárok, kutatók, mérnökök és diákok közös munkája áll. Olyan embereké, akikben ott él az a kíváncsiság és tenni akarás, aminek a magjait az alma materekben szedték fel.

Imént említett közös ügyeinkért közösen kell tennünk. Édesanyámon túl fogadják szeretettel a mai beszélgetés moderátorát, Deák Dórát, a magyar rádiózás ékkövét, a magyar nyelv és kultúra egyik legeltökéltebb művelőjét, akinek számtalan szép és jó tulajdonsága mellett az egyik legfontosabb, hogy az én tejtestvéremnek is tudhatom. Külön öröm számomra, hogy a kerekasztalon megszólal egykori tanárom, Kindruszné Munkácsi Ágnes is, utam egyengetésének egyik legfontosabb szereplője mind az iskolában, mind az űrhajós beosztásomban is. Szeretném köszönteni a Szolnoki Szakképzési Centrum csapatát, akik a programban is kiemelt partnereink. Hicsó György kancellár urat, valamint két kollégát – Bálintot és Joakimot –, akik aktívan részt vettek a HUNOR kísérleti projektjében. Az ő munkájuk remek példája annak, hogyan kapcsolódhat össze a tanulás, a kreativitás és a kutatás.

Amikor megkérdezik tőlem, mi az üzenetem a következő generációnak, azt mondom mindig, hogy találják meg azt, ami igazán közel áll a szívükhöz és tegyenek meg mindent, hogy azon a területen legyenek kiemelkedők, legyen az bármilyen terület is. Támogassuk közösen a fiatalokat ebben a kalandjukban. Köszönöm, hogy meghallgattatok, és szívből kívánom, hogy ez a konferencia adjon új gondolatokat, új lendületet és megerősítést mindannyiótoknak.

Deák Dóra: Nagyon szépen köszönjük. A második magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor szavait hallották. Mennyire érdekes a mai napon nézni az előadókat, a beszélgetéseket: Az előző videóknál is nagyon sokat nevettünk. Ebben az üzenetben is voltak olyan pillanatok, amelyek mosolyt csaltak az arcunkra, de azt hiszem, az én hangomon is hallatszik egy picit, hogy el is érzékenyültem. Annyit elárulhatok, hogy én reggel negyed 9-kor egyébként láttam ezt a videót, mert hát azért mégiscsak tudnom kellett arról, hogy miről fog Tibi beszélni. Azt gondolom, hogy itt azért rengeteg tanárnak, szülőnek, osztálytársnak és barátnak van nagy szerepe abban, hogy Kapu Tibor olyan ember lett, amilyen ma. Nagyon sokan segítették az ő útját, hogy eljuthasson a világűrbe.

Bemutatom a mellettem ülő személyeket, akikkel egy körkérdés során szeretnénk utánajárni annak, hogy mikor kerültek kapcsolatba a világűrrel, az űrutazással. Valakiben benne volt-e gyerekkorában az, hogy esetleg a csillagászat, a csillagok világa érdekli. Mellettem balra Kapu Tiborné Maticsák Ildikó, a nyíregyházi Bem József Általános Iskola Herman Ottó Tagintézményének igazgatója, Kapu Tibor édesanyja. Mondhatjuk azt, hogy ő nagyon régóta foglalkozik ezzel a területtel. Sokszor hallottuk azt is – és itt engedjék meg, hogy én Ildikót tegezzem, mert tényleg, amióta élek, azóta ismer engem – nagyon sokszor meséltél arról, hogy azért Tibi már kis vadászgépekkel játszott gyerekkorában is, de azért az elmúlt pár év teljesen más. Más szemszögből láthatjátok ti is a világűrt. Milyen ez így szülőként?

Kapu Tiborné: Nagyon-nagyon sok szeretettel köszöntök én is mindenkit. A beszélgetés előtt megkérdezték tőlem, hogy láttam-e ezt a videót, mielőtt most ide leültem. Nem, nem láttam. Nagyon sokat hallottam már a fiamat beszélni, sokszor el is érzékenyültem, most is gombóc van a torkomban. Mindig okoz nekem meglepetést. Ezzel az egész programmal is meglepetést okozott, hisz én voltam az utolsó, aki megtudta a családban, hogy mire készül. Mindig nagyon kreatív ebből a szempontból, és mindig meg tudja lepni az embert, hogy hogyan jelentse be azokat a dolgokat, amit tudja, hogy én nem biztos, hogy pártolok, ez így is volt.

Dórával már gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Tibikével osztálytársak is voltak, de valóban tejtestvérek is. Együtt laktunk egy kis faluban, Nyírmadán. Az ő szülei az én férjemnek voltak osztálytársai. Elnézést, hogy Tibikének fogom hívni a fiamat, hisz nem tudom másképp mondani.

Az űrprogrammal 2022. március 26-án ismerkedtem meg. Ekkor tudtam meg, hogy a fiam jelentkezett ebbe a programba. Akkor már a 44-ben volt benne. Mindannyian tudják biztos, hogy 247 érvényes pályázatot adtak be 2022. január 31-ig. Az első megnyilvánulásom az volt – amit már nagyon szégyellek –, hogy nem fog sikerülni. Pontosabban úgysem fog sikerülni. Nagyon hitetlenkedve fogadtam, de azt is elmondtam, hogy miért. Én már Farkas Bertalan űrutazása idején is éltem, tudom, hogy az egészségügyi kiválasztásnak nagyon fontos szerepe van. Tibikének vannak tömött fogai, s arra gondoltam, hogy ez kizáró ok lesz majd. De azóta eltelt 40 év, az egészségügy is változott, úgyhogy ez nem volt akadály. Nem volt egyszerű az elmúlt időszak, de hál' Istennek túl vagyunk rajta, s hál' Istennek sikerült. Ahogy Dóra is kérdezte, ebben a programban, a kezdetektől benne van a család. Viszont azt is elmondhatom, hogy gyerekkorától kezdve a repülés az mindig is érdekelte.

Deák Dóra: A szülői féltés hogyne lenne ott az emberben! Szóval lehet, hogy először egy kicsit kétkedve áll hozzá az ember, amikor valaki egy ekkora utat szeretne megtenni, de azt hiszem, hogy nem is kell a világűrig elutaznunk, amikor mondjuk egy másik városba szeretnénk költözni, a tanulmányainkat elvégezni, a szülőkben akkor is ott lehetnek ezek a pillanatok, hogy a legnagyobb támogatóink, meg a tanáraink is a legnagyobb támogatóink. Persze mindenkiben felmerül egy kicsit az, hogy vajon ennek milyen előnyei, hátrányai vannak. Kettővel arrébb tőlünk Kindruszné Munkácsi Ágnes, az Oktatási Hivatal Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központjának főosztályvezetője ül, aki Kapu Tibor egykori tanárnője, úgyhogy megkérném, hogy egy kicsit meséljen arról, hogy hogyan is repültek a technika teremben azok a hajtogatott papírrepülők?

Kindruszné Munkácsi Ágnes: Igen, én nagyon meglepődtem, mikor Tibor űrhajósjelölt lett. Két-három évvel ezelőtt, amikor megjelent az újságban a négy kiválasztott gyermek neve, éjjel fél 12-kor messenger üzenetben kérdeztem Ildikótól, hogy Tibike a kiválasztott? A válasz: igen. Nagyon örültem a hírnek, nekem meggyőződésem volt, hogy ő lesz a befutó. Nem is volt kétségem erről. Úgy tűnik van ott Szabolcsban valami a vízben, ami segíti a fiatalokat a sikerük elérésében. A gyakorlóiskolában dolgoztam, ahol szakos tanárok tanították alsóban is az úgynevezett készségtárgyakat. Ezért – és a hallgatóképzésben való részvételünk miatt – tanítottam én is alsó tagozatban a technika tantárgyat. Egy rádióriport során hallottam, hogy ő már akkor eldöntötte, hogy vadászrepülő lesz, amikor technika órán repülőt hajtogatott. Belém hasított a felismerés: hiszen velem együtt hajtogatta azt a repülőt! A videóüzenetében is elmondta ezt a történetet, hogy én milyen meghatározó voltam az életében, hát nagyon nehezen tudok, tudtam hirtelen megszólalni, meg hát a szívem is a torkomban van.

Pontosan emlékszem a történetre, deltaszárnyú repülőt hajtogattunk. A repülőgép egy nagyon komplex modell volt, két részből állt. Ők voltak az első NAT alapján tanuló gyerekek. A technika tanításra jellemző volt már első osztálytól kezdve, hogy a modell tervezésénél kiemelt szempontok – mit, miért, hogyan és mivel – alapján terveztünk. Nagyon pontosan kielemeztük, hogy ez a repülő mitől fog jól működni. A legizgalmasabb része az volt az órának, amikor azt a modellt, amit elkészítettünk, ki is lehetett próbálni. A terem hátsó részében sorba álltak a gyerekek. Természetesen pontosan azt is megbeszéltük, hogy ki milyen stratégiát választ. Erővel szeretné eldobni, vagy mivel ez egy siklórepülőgép, szépen ívesen. Őszintén szólva nem tudom, hogy ki volt az első, gondolom Tibike, de biztos, hogy az elsők között volt, mert ő azt választotta, hogy szépen siklatni, úgyhogy kevés volt a terem ahhoz, hogy a leszállópályát megtalálja ez a repülőgép. A sikerén felbuzdulva hangozhatott el, hogy én vadászpilóta szeretnék lenni. Ebben a mondatban – azt gondolom – már akkor nagyon sok minden benne volt, benne volt a kíváncsiság, az elkötelezettség, a hit, hogy én ez szeretnék lenni. Akkor még nem gondoltunk arra, hogy ez a kis deltaszárnyú repülőgép szimbólummá válik, egy olyan szimbólummá, hogy a magyar iskola a csillagokig tudja repíteni a tanítványait.

Deák Dóra: Egy apró pillanat, amely változtathat az ember életén. Lehet, hogy a tanároknak, az oktatóknak, akik a diákokkal foglalkoznak a mindennapokban, lehet olyan napjuk, amikor egy kicsit elfáradnak, vagy van egy-két olyan gyermek, akik néha rosszalkodnak. De tényleg higgyék el a másik oldalon ülve, amikor mi felnőtté válunk, akkor minden értelmet nyer, és nagyon is vissza tudunk arra gondolni, hogy mennyire fontos és meghatározó lehet egy jó beszélgetés az egyik tanárunkkal, hogy elmondhattuk a saját problémánkat, abban, hogy ma kik vagyunk. Azt hiszem, hogy ez is egy olyan példa, hogy csak hajtogatva voltak azok a repülők, de igenis Tibinek az életéhez, a munkásságához nagyon is hozzájárult. Vendégünk még a beszélgetésnél dr. Partl Alexandra Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium HUNOR Magyar Űrhajós Programért felelős főosztályának osztályvezetője, aki az előzőekben tartott már egy előadást, így láthattuk hogyan kapcsolódik ehhez a témakörhöz. De azért megkérném, hogy meséljen arról, hogy csak az elmúlt években kezdett el jobban az űrkutatás iránya felé fordulni vagy már gyerekkorban is volt ilyen irányú érdeklődése?

Dr. Partl Alexandra Petra: Köszönöm szépen a kérdést, és nagyon örülök, hogy a beszélgetésben is részt vehetek. Kisiskolás koromban az űr végtelenje az, ami izgatott. Édesapámmal mindig sétáltunk az iskolába – körülbelül egy 15 perces séta volt – és beszélgettünk a világűr dolgairól, a bolygókról, főleg azt próbáltam megérteni, hogy hogy lehet az végtelen. Természetesen ez még mai nap is elég nehéz, de erre tudok visszaemlékezni első körben, hogy a világűr érdekelt. Szeretnék kapcsolódni a tanárok fontosságának kérdéséhez is. Azért végeztem el ugyanis a geográfus szakot, mert általános és középiskolában is olyan földrajztanáraim voltak, akiknek csillogott a szeme, sütött belőlük az, hogy imádják, amiről beszélnek. Ezt a hihetetlen lelkesedést és tárgyszeretetet át tudták belém ültetni. Amikor az általános iskolában otthon tanulni kellett volna a matekot, a fizikát, bármit, mindig azon kaptam magamat, hogy a földrajzi atlaszt bújom. Tehát leültem tanulni, csináltam a feladatokat, de körülbelül néhány perc múlva eszembe jutott, hogy meg kell néznem valamit az atlaszban. Tehát bármit kezdtem is el tanulni, mindig a földrajzi atlasznál kötöttem ki. A középiskolában is – hál' Istennek – olyan jó tanárom volt, hogy ezt a lelkesedést, ezt a szeretetet tovább tudta vinni. Ugyan – szülői nyomásra – a jogi egyetemre jelentkeztem, de a geográfia szakot is elkezdhettem. Nagyon boldog vagyok, hogy azt is tanulhattam, amit igazán szeretek. A mai napig nagyon lelkesen tudok a földrajzos témákról beszélni, és nagyon szeretem átadni azt a tudást, amit megszereztem. Kapu Tiborral a HUNOR Magyar Űrhajós Programért Felelős Főosztályon találkoztam először, amikor bejött hozzánk, akkor volt alkalmam vele személyesen megismerkedni. Én 2024 márciusától vagyok a főosztályon, de természetesen a programról már hallottam korábban is.

Deák Dóra: Köszönjük szépen. Hicsó Györgyöt, a Szolnoki Szakképzési Centrum kancellárját is megkérném, hogy meséljen egy kicsit, akár konkrétan Kapu Tiborral vagy Farkas Bertalannal kapcsolatosan emlékeiről.

Hicsó György: Köszöntök én is mindenkit! Valóban, az első élményem Farkas Bertalannal kapcsolatos, hiszen kisgyerekként ott álltam Miskolc mellett, a hármas út mellett, integettem a nyitott autónak, amikor járta körbe az országot. A jelenlegi programmal pedig úgy kerültünk kapcsolatba, hogy az előző előadó, Härtlein Károly tanár úr keresett meg régi ismeretség révén. Látta a Centrumban is és bennünk is azt a lehetőséget, hogy az általa megálmodott kísérleteket – kérték tőle, hogy állítson össze az űrben is elvégezhető kísérleteket – mi olyan formába tudjuk önteni, amelyek egyrészt fölvihetők az űrállomásra (a nála lévő eszközt – ami fent volt az űrállomáson is – mi gyártottuk). Elmondhatja magyar szakképzési centrum, hogy NASA által minőségbiztosított eszközt gyártott, hiszen föl engedték azt vinni az űrállomásra. Nyilván más, picit nagyobb formában készítettük el az eszközöket, amelyek 300 magyar iskolába kerültek ki, így közel 5000 gyerek végezhette el ezeket a kísérleteket itt a Földön is. A jelenlegi kapcsolatom ilyen a világűrrel, űrkutatással. Természetesen vannak további terveim, de erről majd később.

Deák Dóra: Két fiatal van itt velünk, akik részt vettek ezeknek az eszközöknek az elkészítésébenis. Pogány Bálint Csaba, a Szolnoki SZC Pálfy Vízügyi Technikum tanulója volt. Jelenleg a Szolnoki Szakképzési Centrum üzemeltetésében álló Digitális Közösségi Alkotóműhely dolgozója. Van-e gyerekkori élményed az űrrel, az űrutazással kapcsolatban?

Pogány Bálint Csaba: Üdvözlök mindenkit, és köszönöm, hogy itt lehetek. Igen, nekem van élményem. Nem mondom, hogy óvodás korom óta, de általános iskolában párszor voltunk csillagászati előadáson, és az első ilyen előadás után gondoltam bele abba, hogy mekkora tudás állhat e mögött, hogy mekkora maga a világűr, valamint később az égitestek fotózása is érdekelt, sőt volt olyan, hogy egy barátommal pár nyáron keresztül meg tudtuk őrizni azt a hagyományt, augusztus végén mindig kint sátraztunk a kertjükben. Volt egy teleszkópja is, amivel egész éjszaka a Naprendszer bolygóit bújtuk, és fényképeket készítettünk róluk. Mindig is érdekelt az űrkutatás, sőt néha még ma is elkezdek filozofálni azon, hogy mi is van odakint. Köszönöm.

Deák Dóra: Végül – de nem utolsósorban – csapatunk tagja Olcsák Joakim, a Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum, gépésztechnikus, CAD-CAM szakirányán végzett tanulója. Jelenleg a Szolnoki Szakképzési Centrum üzemeltetésében álló Digitális Közösségi Alkotóműhely munkatársa. Mindenkinek nagyon hosszú titulusa van, de azért illő, hogy egyszer elmondjam, úgyhogy mesélj te is kérlek egy kicsit.

Olcsák Joakim: Én is üdvözlök mindenkit. Megmondom őszintén, engem nem érdekelt a HUNOR program előtt az űrkutatás, de azért is örülök neki, hogy részt vehettem ebben a programban, mivel a program során a tudásom is valamelyest nőtt az űrkutatással, valamint a csillagászattal, illetve az érdeklődésem is megnőtt irányába. Nincsenek ilyen szép gyerekkori történeteim az űrkutatással kapcsolatban.

Deák Dóra: Szerintem sokan vannak még így, akik persze találkozunk olyan emberekkel, akiket gyerekkoruk óta érdekelt a csillagok világa, illetve vannak olyanok, akiknek tényleg a HUNOR program segítségével került bele az életükbe, a fókuszba a világűr, az űrutazás, úgyhogy ez is jó válasz volt. Nézzük meg egy kicsit dr. Partl Alexandra Petra segítségével, hogy milyen hatása volt Kapu Tibor űrutazásának a magyar gazdaságra, hiszen az életünk minden területén megjelenik ez a témakör, és 45 évet kellett várnunk arra, hogy újra magyar kutatóűrhajós indulhasson el a világűrbe. Minek köszönhető ez, hogy most erre lett erre lehetőség?

Dr. Partl Alexandra Petra: Igen, nagyon örülünk neki, hogy megtörténhetett. Nagyon sokat kellett rá várni, és egyik célunk, hogy legközelebb ne kelljen 45 évet várni a következő kutatóűrhajósra. Magyarország 2015-ben csatlakozott az Európai Űrügynökséghez. Farkas Bertalan űrrepülése, illetve a rendszerváltozás után az űrtéma Magyarországon egy kicsit háttérbe szorult. Az Európai Űrügynökséghez történt csatlakozással lendült föl ismét ez, és 2018-ban jött létre a Külgazdasági és Külügyminisztériumban az Űrtevékenységért és Űrkutatásért Felelős Főosztály, amelyik felkarolta a témát, hogy Magyarország ismét kerüljön vissza oda, ahol méltó helye van a világ űrkutatásában. A gyermekeket nagyon felrázta ez az űrutazás. Már előtte is volt érdeklődés, de tulajdonképpen Tibor visszatérése után hatalmas a lelkesedés, és tényleg rengeteg helyre hívják. Ha előrébb ugrunk az időben akkorra, amikor a kísérletekre kiírták a pályázatokat – akár a kommunikációs kapcsolattartásra, akár a tényleges kísérletekre –, akkor azt lehetett érzékelni, hogy a tudományos élet is egy lökést kapott, és nagyon nagy izgalomba került mindenki, részt szerettek volna venni benne. Rengeteg pályázat érkezett, de nyilván csak néhányat tudott elvégezni Tibor fent.

Deák Dóra: Talán pár év múlva is le kellene ülnünk beszélgetni, mert az, hogy az űrutazásnak milyen hatása van a magyar gazdaságra, tudományra és az oktatásra – látjuk jeleit, de azért több olyan kísérlet van, amelyeket Kapu Tibor elvégzett a világűrben, és tart a kielemzése – az csupán évek múlva derül ki, akkor tudunk leginkább arról beszélni, hogy melyek azok a területek, vagy pontosan milyen hatásuk van a kísérleteknek?

Dr. Partl Alexandra Petra: Igen, ez így van. Elsősorban a társadalmi hatás erős most, mert mindenki közvetlenül érzi ezt a felfokozott hangulatot. Hogy a magyar gazdaságra pontosan milyen hatása lesz, nyilván majd hosszabb távon lehet megmondani. 2018 előtt nagyon kevés olyan űripari cég volt, amely be tudott kapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe. A főosztályunk 2018-tól végzett munkája eredményeként ez a szám egyre növekedett. Most már körülbelül 40 olyan cég, illetve kutatóműhely van, amelyik ilyen-olyan módon kapcsolódik az űrkutatáshoz, tehát mindenképpen pozitív a tendencia. Ha összevetjük, hogy Csehországban ez a szám nem 40, hanem 100–120, akkor láthatjuk, hogy van még hova fejlődni. Reméljük, hogy Magyarország is tovább tud fejlődni e tekintetben.

Deák Dóra: A tudomány területén máris van hatása. mondhatom. Hicsó Györgyhöz fordulok. A Szolnoki Szakképzési Centrum két eszközt is készített a diákjai segítségével. Kapu Tibor 25 magyar kísérletet végzett el a világűrben. Nézzük meg, hogy önök mit tudtak segíteni a csapatukkal.

Hicsó György: Härtlein Károly fizikus találta ki a kísérleti eszközök alapjait és mi állítottuk össze azokat. El is hoztam az eszközöket, de Karcsi már megmutatta az előadásában, hogy az egyik egy gravitációs teszter volt (Ő ennek a működését is megmutatta, szemléltette a súlytalanság állapotát itt a teremben). A másik pedig a vízcsepp nagyító volt, amely létezett már előtte is, csak olyan formába kellett önteni, amely könnyen legyártható, hiszen ötezer darabot előállítani valóban nem volt egyszerű. Karcsi is említette, hogy tényleg hajtani kellett a kollégákat, hogy határidőre elkészüljenek. Hozzáteszem szerencsések voltunk, hogy többször elhalasztották a kilövést, hiszen ez segített abban, hogy határidőre minden iskolában ott lehetett ez a csomag. A Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve készítettük mindezeket. Ha a hatásáról beszélünk, akkor picit tovább kell mennem, hiszen az eszközök előállításában nagyon sok gyerek és kolléga vett részt. A mellettem ülő két kollégám is tanuló volt akkor még, de azóta már alkalmazzuk őket, nálunk dolgoznak A hatása nemcsak annyi, hogy látták ezeket az eszközöket, iskolák kapcsolódtak a programhoz és elvégezték a gyerekek a kísérleteket, amiket láthattunk, hanem van több olyan tevékenység is Magyarországon, amelyről eddig nem tudtunk, nem tudhattunk.

Évek óta működik egy CanSat nevezetű műholdépítő verseny, amelyre ebben az évben rekordszámú nevező van. Több mint 120 csapat nevezett. Magyarország világelső lett a nevezők számában – ez egy világverseny –, a 120 nevező közül 40 csapat a szakképzési centrumokból került ki. Ez is azt mutatja, hogy az oktatásban, a gyerekek között is megjelent, hiszen középiskolások nevezhetnek mentorok segítségével. Ez is mutatja azt, hogy nem feltétlenül űrhajós akar lenni mindenki, hanem olyan eszközökkel szeretne foglalkozni, amik segítik az űrkutatást. Sőt itt is elhangzott az előbb, hogy negyven olyan cég van Magyarországon, amelyik foglalkozik űreszközökkel, űrkutatással kapcsolatos tevékenységet végez. A szakképzési centrumokban azt látjuk, hogy hiányzik az a szakember, aki ezeket az eszközöket előállítja. Hamarosan olyan képzéseket is fogunk indítani, akár először saját gyerekeinknek, majd későbbiekben akár külsősöknek is, amelyek alkalmassá teszik a tanulókat, illetve a képzésben résztvevőket, hogy az új technológiáknak megfelelően tudjanak kezelni különböző eszközöket. Egynagyon egyszerű példa: tudjanak úgy hegeszteni, hogy a termék alkalmas legyen az űrbe kikerülésre is. Nem feltétlenül az űrutazás a nagyon fontos és a nagyon jó, de ez inspirálhat mindenkit arra, hogy tovább haladjunk ezen a területen.

Deák Dóra: Partl Alexandra Petra az előadásában is kiemelte, hogy olyan diákokra van szükség, olyan diákokat célszerű felnevelni, akik ezen a területen, az űrutazás területén a különböző szakterületeket lefedik. Nem mindenki tud kutatóűrhajós lenni, szükség van azokra az emberekre is, akik támogatják egy-egy ilyen űrhajósnak a munkáját. Megkérném közben Bálintot és Joakimot, hogy egy kicsit ismertessétek ezeket az eszközöket. Ugye két eszköz készült, egy vízlencse nagyító és egy gravitációs teszter. Már az alkotóműhelyben dolgoznak a fiatalok. A jelenlegi munkájuk is párhuzamba állítható a 3D nyomtatással, lézertechnológiával és minden ilyennel.

Pogány Bálint Csaba: Számtalan dolgot tudunk gyártani a műhelyben, ahol a gravitációs teszter is készült. 3D-nyomtatott, valamint más módon előállított alkatrészekből áll. A működési elve egyszerű: van benne egy csúszka és egy zsinór. Zsinórral tudjuk alaphelyzetbe állítani a kísérletet. Láthatjuk, hogy a csúszka a tartóján pihen, mert a mágneses erő kisebb, mint a gravitáció, ezért nem tapad hozzá a kupakban rögzített csavarhoz. A világűrben ez úgy nézne ki, hogy egyből a csavarhoz tapad a kis csúszka. Hiába húznám el a zsinórral, egyből visszaugrana a csavarhoz, de itt a Földön a gravitációs erő legyőzi ezt a mágneses erőt, de szerencsére itt a Földön is tudjuk szimulálni a súlytalanságot, mégpedig a szabadesésben. Ha most elejtem, akkor egy csattanással hallani fogjuk, hogy a szabadesés közben a kis csúszka azonnal hozzátapadt a csavarhoz. Láthattuk, hallhattuk oda is tapadt a csavarhoz az esés közben. Átadom a szót Joakimnak.

Olcsák Joakim: A másik kísérleti eszközünk egy vízlencse nagyító. A fizikája azon alapszik, hogy a tetejében találunk egy alumíniumkockát, aminek van egy központi furata, meg oldalt is van egy kétmilliméteres furata, amibe fecskendő segítségével vizet töltünk. Maga a kocka izopropil alkohollal van kezelve, ami olajat tartalmaz. Ezáltal, ha a vizet belespricceljük a furatnak ebbe a középső részébe, ott az megáll és egy domború lencsét alkot benne a víz. Alulról van egy LED, amely biztosítja a fényt a fénytöréshez. A megfelelő fókusztávolság a víz mennyiségével szabályozható. Most egyenes állású, nagyított képet fog adni, azaz a Centrumunk a logóját nagyobb méretben fogjuk látni. Így működik az eszköz.

Deák Dóra: Most egy egyszerűsített bemutatót hallhattak, mert a szakemberekkel sokkal részletesebben lehet erről beszélgetni. Köszönöm szépen, mert így én is megértettem. Amikor 5000 darabot kellett elkészíteni, akkor Bálint volt, aki azt mondta, hogy igazából az elején nem is nagyon tudtátok, hogy mit kell készíteni, csak egy idő után derült ki, hogy mi az az eszköz, amit gyártani kellene.

Pogány Bálint Csaba: Igen, ez így volt. Diákként a műhelyben csak apró részleteket tapasztaltam, mikor utána kérdeztem, hogy mi ez a kísérlet, sem tudtam meg sokkal többet. Később amikor Joakimmal már én is becsatlakoztam a gyártásba, amikor a diákokkal együtt csináltuk a tömeggyártást, akkor ezeket a kísérleti eszközöket állítottuk össze.

Deák Dóra: Milyen volt akkor a hangulat? Azért kellett itt a kezük a diákoknak, hogy egy kicsit koncentráljanak, hogy utána majd, ha szétosztják az iskolákban ezeket a tárgyakat, akkor el tudják végezni a feladatot, vagy inkább az volt izgalmas, hogy most ők is hozzájárulnak Kapu Tibor munkásságához.

Pogány Bálint Csaba: Szerintem a hangulat jó volt. Sok diák volt ott, többek között nagy csomó barátság született, akár így köztünk, meg a diákok között is, de rengetegféle feladatkör volt, csoportokra osztva csináltuk a feladatokat. Közben a nyomtatókat is karban kellett tartani, szóval jó volt a hangulat szerintem.

Deák Dóra: Joakim most csak helyesel. Megnéztük, hogy a gazdaságra, a tudományra mondjuk milyen hatással volt ez az űrutazás. Érintsük az oktatás területét is egy kicsit tanítói, tanári szempontból. Ma már kikerülhetetlen a mindennapokban, hogy erről a témakörről beszélgessünk a diákokkal. Hogyan lehet a kicsikhez vagy a nagyobbakhoz szólni?

Kapu Tiborné: Elhangzott, hogy egy általános iskolában vagyok tagintézmény-igazgató. Amikor megtudták, megtudtuk, megtudta a diákság, hogy az én fiam lesz az, aki föl fog menni a Nemzetközi Űrállomásra, akkor nagy lett az érdeklődés. Mindenki jött s azonnal gratulált. Már amikor a négybe bekerült, akkor elindult a sok-sok gratuláció, természetesen a diákok és a szülők részéről.

2024. május 26-án kiderült, hogy ő lesz az, aki fel fog menni a nemzetközi űrállomásra, attól a pillanattól kezdve minden egyes programunk az iskolában erről szólt. A gyerekek nagyon kreatívak voltak, belecsempészték az űrutazást, a fiamat a programokba. Mondok néhány példát. Egészség hét volt az iskolában, a gyerekeknek, a szülőknek azt a feladatot adtuk, hogy készítsenek zöldség-gyümölcs szobrot. Otthon elkészítették, s az iskolában a zsűri díjazta a legjobbakat. Meglepetés volt számomra, amikor fekete retekből egy űrhajót készített az egyik gyerek, szülei segítségével, mellette pedig a fiamat faragták ki. Azonnal lefotóztam, s elküldtem a képet Tibikének. Nagyon megmozgatta a gyerekeknek és a szülőknek a fantáziáját is. Olyan jól sikerült, hogy a dobogó harmadik helyét szerezte meg.

Egy másik példát is említek. Jött a farsang. A farsangon, ahogy Tibike is többször megfogalmazta már, biztos, hogy a következő farsangon sokan lesznek, akik fel fognak öltözni űrhajósnak. Már most a 2025-ös farsangunkon is, több gyerek Kapu Tibornak öltözött, s így is mutatkozott be. Nagyon jó érzés, s meglepetés is volt számomra.

Aki ma belép az orosi Herman Ottó Tagintézménybe, a falakon illemszabályokat olvashat, melyet egy űrhajós tolmácsol a gyerekeknek. Az űrhajós mondja, hogy figyelj a tanítási órán, ne verekedj, kulturáltan étkezz stb. Míg kint voltam Amerikában, addig a kollégáim elkészítették ezeket az illemszabályokat. Meglepetés volt számomra, s megmondom őszintén nagyon jól esett.

Még egy példát szeretnék említeni. A gyerekek nagyon sokat olvasnak azóta az űrutazásról. Nem tudom, hogy a sors vagy az élet hozta úgy, hogy egyre több könyv is megjelenik e témával kapcsolatban. Nem csak a könyvesboltokban, hanem nekünk az iskolában is. Különböző kiadók keresnek bennünket és hozzák a könyveket. Mindenki az űrutazással kapcsolatos könyvet vásárolja. A leleményesebb gyerekek, szülők azonnal kérik is tőlem, hogy vigyem haza s a fiam dedikálja. Örömmel igyekszem teljesíteni kérésüket.

Deák Dóra: Ágneshez is fordulok egy kérdéssel, ugyanígy az oktatás területén érdeklődnék, hogy a tanárok, az iskola milyen támogatást tudnak nyújtani abban, hogy valaki elérje az álmait? És engedjék meg, hogy itt egy kicsit továbblépjünk Kapu Tibor életétől, munkásságától, merthogy azért még rengeteg olyan fiatal van, aki küzd a saját céljaiért, és nagyon nagy sikereket érnek el.

Kindruszné Munkácsi Ágnes: Tibor a videóban nagyszerűen összefoglalta, hogy mi lenne az iskola feladata a jövőben, vagy mi volt az iskola feladata akkor, amikor ő járt iskolába. Az egyik ilyen nagyon fontos elem, hogy tudják, hogy mit miért tanulnak. Fontos az is, hogy az iskola értéket adjon, biztonságot teremtsen ahhoz, hogy ezeket az ismereteket, a tudást, a képességeket, a kompetenciákat a tanuló megszerezhesse. A tanulók merjenek kérdezni, merjenek hibázni, mert a hibákból is lehet tanulni. Tibor is egy olyan iskolába járt, ahol a kíváncsiság az nem fegyelmezetlenség volt, hanem érték, s válaszokat kapott a kérdéseire. Gyakran halljuk, hogy a jövőt építjük, egy olyan jövőt építünk, amit nem ismerünk. Ugyanakkor ebben a jövőben nemcsak alkalmazkodni kell a leendő tanítványainknak, hanem meg is kell tudni változtatniuk majd ezt a jövőt. Erre kell tanítványainkat felkészíteni. Melyek ehhez a legszükségesebb képességek? Tibor elmondta: együttműködés, kommunikáció, problémamegoldás, együtt gondolkodás, önálló döntéshozatal.

Az Oktatási Hivatal Pedagógiai Oktatási Központjai az országos és a saját szervezésű versenyeiken kiváló eredményt elért tanulóknak díjátadó ünnepségen ismerik el teljesítményüket. Díjátadó ünnepségünkön „Kiváló Versenyző – Tehetség Díj” és „Kiváló Felkészítő – Tehetséggondozó Tanár Díj” emlékplaketteket és okleveleket is adományozunk általános iskolai és középiskolai kategóriában is a legeredményesebben teljesítő tanulóknak és felkészítő pedagógusoknak, akik az elmúlt két tanévben meghirdetett versenyek nemzetközi, országos és megyei fordulóján kiválóan teljesítettek. 2023. március 31-én volt egy díjátadó, amit azért nem felejtek el, mert az egyik díj átadására Kapu Tibort, az akkor negyedikként beválasztott űrhajós jelöltet kértük fel. Olyan díjátadókat választunk, akik eredményeik, sikereik alapján országos hírnévre tettek szert, ezért méltó példaképei lehetnek a jelenlévő pedagógusok, illetve a jelenlévő diákok számára.

Minden díjátadót megkérünk, hogy tapasztalataival és tanácsaival inspirálja a jelen lévő pedagógusokat és diákokat, megosztva velük sikereihez vezető útját.

Tibor többek között az alábbi tanácsokat adta: csinálják azt, amit a legjobban szeretnek, ez nagyon fontos, a barátaikban bízzanak meg. Példaképének nem a csillagászokat, tudósokat nevezte meg, hanem azokat az általános iskolai osztálytársait, akikkel együtt járt. Egyiküktől a sport szeretetét tanulta meg, a másiktól a csapatmunka jelentőségét, a harmadiktól pedig a nyelvtanulás fontosságát. Mindaz, amit az iskola adhat, olyan alapértékek köré rendeződik, amelyeket minden intézménynek vállalnia kell: nem azért, hogy mindenkiből űrhajós legyen, hanem azért, hogy minden gyermek elindulhasson a saját útján, és elérhesse a számára lehetséges célokat.

Deák Dóra: Hicsó Györgyhöz fordulok egy gondolat erejéig. Milyen a Szolnoki Szakképzési Centrumnál a közösség? Ugye itt most két olyan fiatal van, akik nagyon sok munkát beletettek abba, hogy többen részt vegyenek akár egy-egy kísérletben, és ahogy én a fiatalokkal beszélgettem telefonon, azért azt éreztem, hogy volt lehetőségük, hogy ott maradjanak, a tanulmányaik után is dolgozzanak, így nagyon alaposan van lehetőségük egy-egy szakmát megtanulni.

Hicsó György: A Szolnoki Szakképzési Centrum lehetőségeiről is szólok. Amikor Bálint mondta, hogyan készült ez az eszköz, eszembe jutott, hogy nemcsak a gyerekek és a közösségi alkotóműhelyben dolgozó kollégák segítettek, hanem volt olyan időszak, amikor a gazdasági irodába bevittük ezeket a kis madzagokat, ők vagdalták, kötözték és segítettek a munkában. Megmutatkozott az összefogás ereje, hogy időben elkészüljünk vele, nagyon szívesen segített mindenki. A Szolnoki Szakképzési Centrum 2015-ben jött létre. Nagyon sok lehetősége van a diákoknak. Négy városban dolgozunk: Szolnokon, Martfűn, Újszászon és Jászberényben. 11 intézményünk van, közel 6000 diák tanul nálunk és majdnem 800 alkalmazott – ebből 500 főállású – oktatónk van jelenleg. Nagyon szervezett ez a tevékenység, 21 ágazatban közel 80 szakmát oktatunk. A lehetőségekről annyit, hogy nemcsak a mindennapi lehetőségekkel élünk, hanem rengeteg pályázatot írunk, ezekkel próbáljuk fejleszteni az intézményt és mindenféle olyan dolgot, amelyekkel egy iskolában élni és működni lehet. Próbáljuk bevonni a munkába a gyerekeket, a diákokat, a tanárokat, és ahogy említettem az előbb, ebben a CanSat nevezetű versenyben a Centrumunkban is 5 csapat nevezett, tehát a 40 nevezett csapat közül öt Szolnokról került ki. Az egyik csapatot van szerencsém közelebbről ismerni, mármint a csapatnak a munkáját. Többször ott voltam a megbeszéléseken és nagyon nagy öröm volt számomra az, hogy tizedikes, tehát 15-17 éves gyerekek olyan örömmel és tudással csinálják azt, amit csinálnak. A mentorok által átadott ismereteket szívják magukba, saját maguk terveznek mindent, élnek a mai kor adta lehetőségekkel. Szinte megdöbbentő volt számomra, hogy hol tart most a világ. Nagyon-nagyon ügyesek. Nyilván nem ez jellemző mindenkire, úgyhogy az előbb elhangzott – bocsánat, Joakim –, hogy nem volt kapcsolata az űrkutatással. Bálintnak voltak élményei. Most is vannak olyan gyerekek, akiknek nincs kapcsolata ezzel és nem is szeretnének vele kapcsolatot teremteni, viszont nagyon sokan vannak olyanok, akik élnek ezzel a lehetőséggel és próbálkoznak sok mindennel, szeretnének olyan dolgokat létrehozni, amelyeknek van értelme a jövőben, akár későbbi lehetőségeket is biztosít számukra a munkaerőpiacon, az életben vagy bárhol máshol. Nagyon remélem, hogy az előbb említett képzéseket, amelyeket valóban el szeretnénk indítani hamarosan, hogy az űrkutatáshoz kapcsolódó eszközök előállításához képzett szakembereket tudjunk adni. Hamarosan nagyon sokan fognak jelentkezni. Köszönöm.

Deák Dóra: Egy percünk van csak, úgyhogy Alexandrától még egy záró gondolatot szeretnék kérni. Ugye a misszió előtt 1400 gyereknek mesélt erről az utazásról, meg hogy mi várhat Tiborra. Milyenek ezek az apró, csillogó szemek, mert ugye most egy kicsit az idősebb korosztályról beszéltünk. Mit lát, mi érdekli őket?

Dr. Partl Alexandra Petra: Amikor az űrhajósok 2025 tavaszán már Amerikában készültek föl, akkor megragadtam a lehetőséget, elkezdtem járni az iskolákat, hogy minél több gyereknek tudjak mesélni a HUNOR Magyar Űrhajós Programról abban bízva, hogy ha hallanak róla, akkor értőbben fogják majd követni magát a küldetést. Ily módon – az első évfolyamtól a 11-ig – minden korosztállyal volt alkalmam találkozni a tanteremben, és fantasztikus volt már akkor is az a lelkesedés, amivel fogadtak. Főleg alsó tagozatban mozgatta meg a fantáziájukat a téma: az óra után még másnap, harmadnap is „űrhajóst” játszottak az osztályban: egymást képezik ki, kérdezgetik, tesztelik, fekvőtámaszt csináltatnak egymással, tehát annyira belelkesültek. A felső tagozatban is megvoltak ezek a csillogó szemek. Sajnos azonban kevesebbet kérdeztek, mint az alsó tagozatosok, illetve látszott rajtuk az a fajta fáradtság, ami a kialvatlanságból ered. Beszélgettem a tanáriban a pedagógusokkal erről, és ők is megerősítik, hogy sajnos ez egy komoly probléma, mert így az új ismeretet sokkal nehezebb befogadni a diákoknak. De ezzel együtt láttam az ő szemükben is a csillogást, csak nem annyira, mint az alsó tagozatosok tekintetében.

Deák Dóra: Szerintem fogunk még sokat beszélni erről a témáról, úgyhogy lehet, lesz olyan, amikor az idősebb korosztályban is, a nagyobbaknál is elcsípünk egy-egy olyan pillanatot, amikor éppen kipihentek lesznek. Bennünket, felnőtteket is valljuk be, hogy nagyon érdekel ez a világ, vagy biztos van önök között is ilyen. Úgyhogy várjuk a következő újabb híreket, teljesítményt és beszámolót majd Kapu Tibortól. Nagyon szépen köszönjük, hogy meghallgattak minket, és további szép napot kívánunk mindenkinek!