7. „A tanulás jövője” – Nemzetköziesítés lépésről lépésre – Tempus Közalapítvány

2025 - Várszegi Dóra, Braun Péter, Rozmán Éva, Szeles Beáta, Tóthmátyásné Zuggó Tünde – Intézményed útja a fejlődés felé – Nemzetköziesítés az oktatás világában – köznevelési fókusszal

Résztvevők:

Barta Rita igazgató – Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola

Hegedüs Beáta igazgatóhelyettes, mentor – Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium

Jung Lilla igazgató – Közép-Magyarországi Agrár Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Technikum

Kiss-Bauer Szilvia projektmenedzser, ügyvezető, mentor – Vas Vármegyei Szakképzési Centrum; Vasi Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft.

Moderátor:

Várszegi Dóra stratégiai és fejlesztési igazgatóhelyettes – Erasmus+ és Felsőoktatási Nemzetköziesítési Igazgatóság

A kerekasztal-beszélgetésen résztvevő szakértők által elhangzottak összefoglalóját adjuk közre az alábbiakban.

Barta Rita: A 15 évvel ezelőtt indult program nálunk egy ember elkötelezettségén múlt. Iskolánk akkori igazgatója, ma a szakképzési centrum főigazgatója kezdeményezésére három fős csapat indította el az akkor még Leonardo da Vinci névre hallgató pályázatot. A kezdeti sikereken felbuzdulva bátrabbak lettünk, és mertünk kicsit nagyobbat álmodni. Bevontunk újabb országokat, kerestük a partnereket. Igyekeztünk a közvetítő cégek helyett közvetlen kapcsolatot teremteni vendéglátóhelyekkel, kereskedelmi egységekkel. Rendszeresen 3-4 hetes mobilitásra visszük ki – leginkább a nyári hónapokban – a tanulókat, a költségvetés függvényében 3-4 országba utazunk. Szakmai tanulmányutakat évente 1-2 országba szervezünk, ahová a saját kollégáink mellett gazdálkodó cégek képviselőit is elvisszük, amelynek hatására erősödött a kapcsolat az iskola és a gazdálkodók között.

Nagyon széles a partneri körünk, és évente bővül újabb kapcsolattal. Attól függően, hogy a pályázataink mennyire nyernek támogatást, válogatunk a partnerek ajánlatai közül, és utaztatunk ki gyerekeket. Elérkeztünk oda, hogy megfogalmazódott az igény, változtassunk és próbáljunk ki más projekteket is. A KA2-es projektek felé szeretnénk tovább lépni, illetve terveink között szerepel partneriskolai kapcsolat kiépítése a Felvidéken. A gondolkodás már elindult: milyen ötlettel, témával lehetne végrehajtani, kik lennének a partnereink?

A mindennapok része a nemzetköziesítés, nincs olyan hét, amikor valamilyen feladat ne lenne, vagy valami kapcsán ne kerülne elő a program. Mi tapostuk ki magunknak az utat, ennek megvan az értéke. Mi termeljük ki magunknak a sikert, amely boldoggá teszi a benne dolgozókat, de a nehézségek leküzdése is a mi feladatunk. Bejárt útjaink vannak, amelyek természetessé váltak. Mindenki alapvetőnek tartja, hogy az Erasmus+ működik nálunk. A program és az azzal járó feladatok úgy épültek rá az iskola szervezetére, mint valami szövet, egy háló, amely még inkább összetartja a közösséget. Ebből a szempontból is nagyon fontosnak gondolom.

Hegedüs Beáta: Büszkék vagyunk arra, hogy a nemzetközi tapasztalatok valódi tudásként épülnek be az iskolai gyakorlatba, nem csupán beszámolók formájában. A kollégák és a diákok egyaránt komolyan veszik ezt a folyamatot, és konkrét tevékenységek hosszú sora támogatja a beépülést. Kiemelten fontos számunkra a blended mobilitás, ahol a virtuális és személyes munka kiegészíti egymást. A legnagyobb érték azonban az, amikor a diák tanít diákot, mert így mélyebben rögzül a tudás. Óriási öröm látni, hogy a mobilitások témái később projektként megjelennek a munkatervben, és a diákok adják tovább egymásnak.

Kiss-Bauer Szilvia: A Vas Vármegyei Szakképzési Centrum a Nógrádi Szakképzési Centrumhoz hasonlóan 2020-ban nyújtott be akkreditációt. Stratégiai felismerés volt, hogy a centrum szintjén kell a nemzetköziesítést, az Erasmus+ programot kezelni. Nagyon sok iskolánk a testvérvárosi kapcsolatokat, a Határtalanul! programot kihasználva pályázott, nyert és nagyon sok mobilitást, tanulmányutat valósított meg. Nekünk azt kezelnünk kellett, hogy az SZC-n belül voltak olyan intézmények, akik ebben nem voltak igazán aktívak, sőt inkább passzívak voltak. Fontos célkitűzésünk volt, hogy minden tanulónk hozzájusson az Erasmus+ programhoz.

Ha globálisan tekintek a projektekre – nemcsak az Erasmus+, hanem az összes Európai Uniós vagy egyéb forrásra –, akkor nagyon sokféle módszertani, szakmafejlesztési projekt futott az elmúlt években. Én az Erasmus+-t egy részelemnek tekintem, tehát azt nézem meg, hogy a különböző forrásokat hol tudjuk a leghatékonyabban használni a szakképzési centrum érdekében. Az, hogy melyik iskolánk melyik szinten és hogyan valósított meg mobilitást, az különböző. Van, aki nagyon aktív, van, aki kevésbé. Négy év akkreditációs megvalósítás után jó látni a változást. Nagyon jó azt látni, hogy ez az olló, ami az elején még nagyon nyitott volt, egyre jobban záródik az iskoláink között. Egyes iskoláink elért eredményeik következményeként kedvet tudtak csinálni a korábban kevésbé agilis, kevésbé motivált iskoláinknak.

Azt gondolom, hogy a szakképzési centrumunk is elérkezett arra a pontra, hogy tudunk másképp gondolkodni és szintet lépni, hogy újfajta együttműködéseket kezdeményezve meg tudjunk újulni a szakképzésen belül. Versenyzünk is egymással, versenyzünk a gyerekekért, látjuk a demográfiai folyamatokat, ezért nekünk is minden egyes elemben meg kell ahhoz újulnunk, hogy minket válasszanak a gyerekek. Az Erasmus+ programban szakképzési centrumként tudjuk azt mondani, hogy nálunk minden évben van projekt, mert akkreditáltak vagyunk. Több szakképzési centrum vezetőjével szoktam arról beszélgetni, hogy helyén kezeljük-e a programot, hogy intézményfejlesztési lehetőségként gondolunk rá. Nincs még egy forrás, ami számunkra ennyire kiszámítható, jól látható és tervezhető lenne.

Jung Lilla: Iskolánk jellemzően mezőgazdasági képzésekkel foglalkozó intézmény. A nemzetköziesítés felé vezető úton az első lépés nálunk az volt, hogy a tanárok indultak el a világba, ahol mindenféle jó módszereket, jó példákat sajátítottak el, tanultak meg, és hoztak haza. A második lépésként – amikor már voltunk annyian és annyira bátrak – a diákok gyakorlatait szerveztük meg külföldön, csoportokat vittünk különböző európai partnerországokba: Spanyolországba, Portugáliába, Dániába, Luxemburgba, Ausztriába és Németországba. A harmadik lépés – ahol most tartunk –, hogy már bátran visszük és fogadjuk az Erasmus csoportokat. A hozzánk érkező diákoknak ez a külföldi gyakorlatuk, tudunk a diákoknak szakmailag újat mutatni, érdekes, izgalmas gyakorlatokat szervezni, tartalommal tudjuk ezeket a programjainkat megtölteni.

Amikor mi számot vetettünk azzal, hogy mik az akadályai a további fejlődésünknek, akkor két olyan kardinális pont merült fel, amiből az egyik már meg is oldódott. Van egy kollégánk, aki – legalább félállásban – csak ezzel foglalkozik. A programban éppen résztvevő kollégák helyettesítésének problémájának megoldásán még dolgozunk.

2020-ban a szakképző intézményeket átszervezték, így kerültünk mi a Közép-magyarországi Agrár Szakképzési Centrumba, ahol voltak olyan iskolák, amiknek nem volt nemzetközi előélete, de a gyakorlott iskolák átragasztották a jó példát, így most már mind a 11 iskola rutinos résztvevője ezeknek a projekteknek. Emocionális oldalról, mindannyiunknak az a célja, hogy sikeres, boldog felnőtteket neveljünk. Ahogy csak boldog szülők tudnak boldog gyermeket nevelni, úgy csak boldog, motivált, sikeres pedagógus tud motivált, sikeres, boldog gyermeket nevelni. Ahhoz, hogy a pedagógusok, kollégák motiváltak és boldogok legyenek, kell egy támogató vezető, aki biztatja őket. Először saját magunkban kell megerősödni, hogy elinduljunk az úton.

Várszegi Dóra: Köszönöm szépen a beszélgetést.