8. Magyar oktatástechnológiai innovációk a kompetenciák fejlesztésének szolgálatában

2025 - Pethő Balázs, Hermán Benedek Zsombor, Moór Robert, Schlégl Tímea, Visy Zoltán, Guzsaly Péter, Kelemen Ferenc – Hazai oktatástechnológiai innovációk az iskolák szolgálatában – kipróbálás és visszajelzés

Moderátor:

Pethő Balázs digitális oktatás szakértő, oktatáskutató – Education:Next Oktatástechnológiai Szövetség

Résztvevők:

Guzsaly Péter partnerkapcsolati és kommunikációs vezető – Skool Nonprofit Egyesület

Hermán Benedek Zsombor alapító és ügyvezető – Voovo Hungary Kft.

Kelemen Ferenc angol nyelv szakos tanár – Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázi-um

Moór Róbert főigazgató – Szent Ágoston Keresztény Általános Iskola és Gimnázium, Fót

Schlégl Tímea ügyvezető – Maker’s Red Box

Visy Zoltán társalapító és ügyvezető – Redmenta Edutech Kft.

Pethő Balázs: A kerekasztal résztvevőinek meghívásánál fontosnak tartottuk, hogy iskolák képviselői is legyenek itt, és mondják el a tapasztalataikat – Moór Róbert főigazgató úr és Kelemen Ferenc tanár úr képviseli ezt az oldalt. Nehéz leképezni a hazai oktatási rendszer minden szegletét, de igyekeztünk egymástól jelentősen különböző helyzetben lévő iskolák képviselőit meghívni. Hermán Benedek Zsombor alapító, ügyvezető, Guzsaly Péter partnerkapcsolati és kommunikációs vezető, Schlégl Tímea ügyvezető és Visy Zoltán társalapító és ügyvezető pedig az oktatási innovációkat megvalósító vállalkozások képviselői.

Köszönöm, hogy elfogadtátok a meghívást és a beszélgetésre való felkérést. Hat blokkal készültünk. Az első blokk a hazai oktatástechnológiai piac helyzetét hivatott bemutatni, ezért azt szeretném megkérdezni, arra szeretném, ha rávilágítanátok, hogy micsoda hatalmas értéket és erőt képviselnek a most itt képviselt, sikeres magyar cégek, amelyek az oktatási termékeikkel nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközileg is sikeresek. Kérdezem tehát Timit és Zoltánt, hogy a Maker’s Red Box, illetve a Redmenta hol és hogyan van jelen a világban, illetve Magyarországon? Mondjuk van Magyarországon 3200 általános és középiskola, ennek körülbelül hány százalékában találkozhattak a tanárok, illetve a diákokat ti termékeitekkel, illetve programotokkal.

Schlégl Tímea: A Maker’s Red Box-ot képviselem, illetve többen is hallhattátok Barna előadását arról, hogy mi a tanároknak segítünk abban, hogy a gyerekeket a jövő kihívásaira felkészíthessék. Mi abban hiszünk, hogy gyermekeink akkor tudnak sikeresek lenni felnőttként, ha olyan kompetenciákat sajátítanak el, amelyek segítségével a ma még ismeretlen problémákra is meg tudják találni megoldásokat – közösen vagy másokkal együttműködve. Ezek olyan kompetenciák, mint a kreativitás, együttműködés, kommunikáció, kritikus gondolkodás vagy épp a programozás. A cégünk több mint hét éve jött létre, és hosszú idő volt az út idáig. Jelenleg négy történetalapú tananyagunk van, ami különböző kompetenciákat fejleszt. Elmondhatjuk, hogy több mint 30 országban vagyunk jelen a világban, 300 iskolában, több mint 30 ezer gyerek már ismeri a tananyagainkat, és éppen azon a fordulóponton vagyunk, hogy több a nemzetközi referenciánk, mint a magyar. Jelenleg a magyarországi intézményeknek, iskoláknak úgy 7–8 százalékában már jelen vagyunk, illetve vannak digitális tudásközpontok is, ahol szintén ott vannak a tananyagaink. Izlandtól Dél-Afrikáig – Indonézián és Libanonon keresztül – számos országban jelen vagyunk. Hollandiában van jelenleg a legnagyobb penetrációnk. Azért ott vagyunk a legsikeresebbek, mert ott van meg az oktatásban az a feltételrendszer, amely a modern oktatás alappillére: technológiai eszközök, projektalapú oktatási megközelítés, pedagógiai módszertani nyitottság és interdiszciplinaritás, amit Barna is említett korábban. Mi a kompetenciák fejlesztésének sikerét nem a tantárgy fókuszú oktatásban látjuk.

Visy Zoltán: A Redmentáról is szólt egy előadás korábban. Mi egy olyan lehetőséget láttunk meg most a technológia és az oktatás keresztmetszetében, ami egyfajta történelmi lehetőség, ugyanis az oktatásnak az a szerkezete – ami a tömegoktatásra épül, és nagyon régóta (az iparosodás korszakától kezdve) velünk van – most kapott egy lehetőséget, hogy a technológia segítségével megvalósulhasson a személyre szabott oktatás, kialakulhasson az akár nagy tömegekben is. Úgy látszik, hogy erre az egész világon igény van. Nekünk Magyarországon kívül nagyjából fele-fele az eladott licencekben a nemzetközi, illetve a magyar. Mi egy erős magyar háttérrel indultunk, és építettük fel a nemzetközi terepet. Nálunk Törökország a legnagyobb piac, ott elsősorban a magániskolák tudnak felvásárolni oktatástechnológiai eszközöket, mert az állami szférába, az állami intézményekbe még nem engednek be külföldi termékeket. A Redmenta jelen van Dél-Koreában, a Fülöp-szigeteken, Brazíliában, Spanyolországban és még mondjuk egy tucat országban egy-egy vagy néhány licenccel, de a felsorolt országokban nagyobb aktivitást vagy tevékenységet, akár értékesítést is folytattunk.

Pethő Balázs: Mindig jó szívvel hallom, amikor sikeres magyar vállalkozások körbejárják a világot. A Bookr Kids-ről ugyanilyen számokat hallunk, illetve hallottunk az egyik előző előadásban. Most gyorsan átváltok a ring másik oldalára, és megkérdezem, hogy az ország egyik legjobb – bizonyos ranglisták szerint sokáig a legjobb – gimnáziumában miért fontos, hogy az oktatástechnológia megjelenjen? Kinek az igénye ez? A szülőké, a diákoké, a tanároké, és mik azok az eszközök, amiket ti az Eötvös Gimnáziumban használtok?

Kelemen Ferenc: Igen, szerintem mindenkinek fontos. A szülők részéről elvárás, azt gondolom, a mi iskolánk esetében ez biztosan így van. A diákok részéről kevésbé megfogalmazott, de talán szintén elvárás, mert nagyon jól reagálnak ezekre a kezdeményezésekre. A tanárok részéről az is elvárás lenne, hogy mi képzést is kapjunk vagy segítséget ezen eszközök használatára vonatkozóan. Nálunk ez úgy történt, hogy létrehoztunk egy „alkotóműhely” elnevezésű helyiséget, ahol most már minden adott ahhoz, hogy tényleg egy műhely lehessen: 3D-nyomtató, lézervágó, nagyon sok laptop és kijelző, mozgatható asztalok stb. Ennek nagyon örülünk, mert itt meg tudjuk valósítani a Jövő városa, illetve a hősökkel kapcsolatos projekteket. Egyelőre szakkörök szintjén – itt zajlik például egy robotika szakkör is – működik mindez, a diákjaink nagyon szeretnek odajárni. Én úgy kerültem nyelvtanárként az egészbe, hogy nálunk van nyelvi előkészítő évfolyam is, és nagyon sokszor magas szintű nyelvtudással is érkeznek hozzánk gyerekek, akik a haladó angol csoportba kerülnek. Adódott a lehetőség az első évben, hogy a haladó angol csoporttal heti két órában a Jövő városát építjük meg. Nagyon érdekes volt az, hogy ki mit és hogyan valósított meg ebből. Ezt mi „becsempésztük” a tanmenetbe, de én nem látom azt, hogy egy más felállásban ezt hogyan lehetne vinni.

Pethő Balázs: Ez a kis műhely, egy STEAM-labor – ugye mondhatjuk ezt –, amelyben a Maker’s Red Box programját használjátok kifejezetten az angol nyelv órák mögé „rejtve”?

Kelemen Ferenc: Igen, de délután, a szakkörön magyarul is megy a Jövő városa.

Pethő Balázs: A délelőtti programban, a plenáris előadásokon rengeteget beszéltek az előadók arról, hogy mi lenne az iskola jövőbeni szerepe, arra hogyan kéne felkészülni, mire kéne felkészítsen az iskola. Én érzek egy olyan ellentmondást az eddigiek alapján, hogy nehéz a széles kompetenciákat fejlesztő programot beilleszteni a tanmenetbe, mert nincs meg a helye a rengeteg ismeret között. Egy pillanatra továbbugranék az intézményekről, mert a Skool-ról még nem beszéltünk. Péter, mi ez a program, nektek milyen kapcsolatotok van általános, illetve középiskolákkal, ezek milyen intézmények, hol helyezkednek el az országban, esetleg van-e kapcsolatotok a felsőoktatással?

Guzsaly Péter: Missziónk: élményalapú, technológiai tudással és inspiráló példaképekkel hozzuk közelebb a programozást, a robotikát és a digitális kultúrát a fiatalokhoz – különösen a lányokhoz és hátrányos helyzetű gyerekekhez, mert hiszünk abban, hogy a digitális jövő mindenkié – nemtől, lakóhelytől vagy társadalmi helyzettől függetlenül. 11 éve dolgozunk együtt általános és középiskolákkal: több mint 300 iskola több mint 5000 diákja és tanárai vettek részt programjainkon. Rendszeresen képezünk pedagógusokat a programozás, a robotika és a munkaerőpiacon fontos további soft skill-ek átadásával. A felsőoktatáshoz főként mentorprogramok és kutatási együttműködések formájában kapcsolódunk, például egyetemi önkéntesek és hallgatói projektek bevonásával.

Pethő Balázs: Irtózatosan jól hangzik ez, egyszer találkoznunk kell, mert személyesen még nem láttam, de ugorjunk egyet megint. Róbert tőled kérdezném meg, hogy miért szoktam– mély tisztelettel – azon viccelődni, hogy a Kóspallag -tengely az új magyar Szilikon-völgy.

Moór Róbert: A történetem Egerből indult 2014 környékén. Az Eszterházy Egyetem szakvizsga-előkészítő tanfolyamán voltam. Egy olyan csapat gyűlt össze, amelynek tagjai azóta is meghatározó egyéniségek az oktatási innovációk területén. Megemlítem Tóth Katit, aki a bodrogkeresztúri LEGO-csapatot vitte a világ tetejére, vagy Kangyerka Andrást, aki szintén elég jól ismert a techvilágban, Itt fertőződtem meg azzal, hogy az alkotópedagógia lesz az én irányom. Először a Málna PC, azután a többi innovatív alkotópedagógiai folyamat. Gödön tanítottam akkor, ott tartottam szakkört, aztán Nagymarosra is elhívtak, mivel a Dunakanyarban lakom, tehát monitorokkal és Málna PC-kel, meg miegyebekkel rohangáltam, próbáltam terjeszteni az alkotópedagógiát. Kicsit elfáradtam, az akkori munkahelyemen sem találtam arra lehetőséget, hogy tényleg, igazán széles körben megismerjék a gyerekek, a szakkör már nem dobott fel. Akkor pályáztam meg egy igazgatói állást Szobon, amit el is nyertem, és vezetőként próbáltam az alkotópedagógiát terjeszteni. Az egész Ipoly-völgye hozzám tartozott, tehát a Szobi járás északi része. Volt három tagintézményem, két telephelyem. Az éppen bezárásra ítélt kóspallagi iskolában csináltunk egy műhelyt, hogy megmentsük a falu iskoláját. Itt volt az első műhely, ami boldogsággal töltött el, még a Váci Szakképzési Centrumból is följártak és nézegették, hogy mit csinálunk. (Később kaptak egy jelentős támogatást, amivel Vácott egy nagyon szép Digitális Központot csináltak.) Büszke vagyok, hogy inspirálhattam másokat is.

Közben Szobon kísérleteztünk, próbáltunk tananyagot fejleszteni, de aztán jött szerencsére a Maker’s Red Box. Különféle kreatív megoldásokkal megszereztük a tananyagot tesztelésre. Egy lyukas garasunk se volt, de ahhoz kaptam támogatást, hogy elkészült a műhely Kóspallagon. Végül odáig jutottunk, hogy a tagintézmények is jöttek Kóspallagra, és egyhetes ciklusokban építették a Jövő városát, majd a Zöld mérnök projektet a technika tantárgy keretében. Tavaly megkörnyékeztek a Váci Egyházmegyétől, hogy Fóton igazgató szűkében lettek, mi lenne, ha elvállalnám. Elvállaltam. Ott viszont volt pénz, paripa és fegyver, így rögtön meg tudtunk venni a 3D nyomtatókat, lézervágókat, a Maker’s Red Box-okat, és ott hivatalosan is elindult az alkotópedagógia. Fóton a tanulásszervezést úgy csináltuk, hogy a technika és a digitális kultúra tantárgy keretei között szerveztük a projekteket. Ötödikben a Jövő városát csináljuk, hatodikban elkezdjük a Szuperhősöket, és hetedikre a Zöld mérnökök maradnak. Így feldolgozzuk az összes MRB-projektet. Fóton gimnáziumi tagozat is van, ahol most a Global Warning projektnek keressük a helyét, de egy zseniális kolleganőre akadtam, aki földrajz-biológia és még digitális kultúra, informatikatanár is, tehát lesz megoldás a problémára, hogy berakjuk a tantárgyak közé. Miért csinálom ezt? Mi a pedagógiai cél, amit el szeretnék érni, mint igazgató? Egyrészt a közoktatásnak a nem túl inspiráló közegében menekülök mindig a kiégés elől, és mindig valami újat teszek, másrészt meg élvezem ezt a munkát, a gyerekek is élvezik az alkotópedagógiai folyamatokban való részvételt.

Pethő Balázs: Az etruszk kultúra úgy 200 évvel megelőzte a görögöt, és ott a nőknek volt szavazati joga. Mi még valahol a sztyeppéken töltöttük akkortájt az időt és kergettük az állatokat körbe-körbe. Nagyon ügyesen átvezettél minket a következő blokkunkra, ami a kompetenciafejlesztés a digitális korban. Azt szeretném megkérdezni, ez egy körkérdés mindenkitől, hogy a ti eszközeitek mit fejlesztenek, milyen kompetenciát fejlesztenek elsősorban, és az miért fontos?

Visy Zoltán: A Redmentában az az izgalmas, hogy mi nem egy területet nézünk ki, és próbáljuk fejleszteni, hanem azt próbáljuk megfejteni, hogy hogyan lehet olyan eszközt kialakítani, ami az összes kompetencia fejlesztésére alkalmas tud lenni. Ez nyilván kihívás abból a szempontból, hogy mi nem tettünk a Redmentába sohasem tananyagot, mi nem fejlesztettünk tananyagot, mi nem a tananyagfejlesztésben utaztunk. Egy keretrendszer kialakításában utazunk, amiben megpróbáljuk lefedni azokat a követelményeket, ami úgy általában a közoktatásban vagy akár a szakképzésben akár felnőttképzésben szükség lehet. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a Redmenta – például egy nagyon egyszerű feladatlapot tekintve – biztosít olyan lehetőségeket, amilyet egy tipikus feladatlap nem. Például egy tipikus feladatlapban nem lehet videót rögzíteni, vagy nem lehet vele chatelni. Mi azokat az építőkockákat kerestük meg – interaktív építőkockákra kell gondolni –, amikből fel lehet építeni egy olyan multifunkcionális eszközt, ami alapvetően a kompetenciafejlesztés egy nagyon széles spektrumára alkalmazható.

Pethő Balázs: Láttuk az előadásban vagy bemutatóban, hogy az AI hogyan képes tartalmakból feladatlapokat képezni Redmentában. Most tizenvalahányezer alsós tanító néni kérdését továbbítanám: a mozaikos tankönyvekből is tud kérdést vagy feladatlapot generálni a Redmenta, vagy kizárólag a NAT 2020-as tanmenetből?

Visy Zoltán: Bármiből tud. Igazából ezeket úgy kell felfogni, mint bemeneti forrásokat, tehát ha én a saját jegyzeteimet feltöltöm, akkor abból is tud feladatlapot generálni. Ha feltölthető a mozaikos tankönyv, akkor abból is tud feladatlapot generálni. Igazából az, hogy a NAT vagy bármi hasonlót – a Rendmenta iskolai admin felületén fel lehet tölteni saját egyedi tananyagot is –, amit a Redmenta értelmez és lebontja kompetenciaelemekre, onnantól kezdve azt a kompetencialistát fogja mutatni a pedagógus számára, amit az iskola adminisztrátora, vagy a munkaközösség együtt feltöltött a rendszerbe. Tehát ilyen szempontból igen, nekünk ez a célunk, hogy a lehető legflexibilisebb rendszert alakítsuk ki, és ez csak egy könnyebbség, hogyha valaki csak egy kattintással ki tudja választani azt a sztenderdet, vagy éppen egyszer beállítja, és onnantól kezdve már csak ki sem kell választani azt a sztenderdet, amiben ő dolgozik.

Pethő Balázs: Péter, azt szeretném megkérdezni. Bocsánat, a körkérdés az körkérdés volt, de te milyen kompetenciákat fejlesztesz a nagy ezüst utánfutóval?

Guzsaly Péter: Programjaink egyszerre fejlesztik a problémamegoldást, a kreativitást, a kritikai gondolkodást, a digitális írástudást, valamint az olyan „soft skilleket”, mint az együttműködés, önszabályozás, prezentációs készség és pályaorientációs tudatosság. A technológiát mindig élményközpontú, valós projektekhez kötjük, így a tanulók kompetenciái természetes módon, motivált állapotban fejlődnek.

Pethő Balázs: Timi, Red Boxnál láttuk a kompetenciatérképet. Az is elhangzott az előadásban, hogy ezek nagyrészt megegyeznek azokkal, amiket a cégek várnak el a munkaerőpiacon, tehát nem véletlen, hogy ezeket a kompetenciákat fejlesztik. Mennyire sikerült szerinted ezekkel a megoldásokkal azt a fajta fejlesztési igényt bevinni az iskolákba, és adhat-e ez választ arra, hogy a jövő iskolájának milyen készségeket kell elsősorban fejlesztenie?

Schlégl Tímea: A nagyon rövid válaszom, hogy igen, ez adhat választ arra, hogy a jövő iskolájába mit kell bevinni. A kompetenciákra visszatérve. Pár évvel ezelőtt csak 19 kompetenciát fejlesztettek a Maker’s Red Box különböző tananyagai, de a 20. – az AI Literacy –is fölkerült a kompetenciatérképünkre. Már foglalkozunk vele, de még nem olyan mélyen, mint a többivel. Ennek az az oka – már a korábbi beszélgetések során is felmerült –, hogy az AI tudatos használata valójában számos más alapkompetenciára épül – például az értő olvasás. A történetalapú tananyagok valójában hogyan is fejlesztenek kompetenciát, azt a Maker’s Red Box munkatársai hosszú idő alatt dolgozták és fejlesztették ki. Mindent megalapozottan, gyerekekkel többször kipróbálva illesztünk bele a tananyagokba, külön megvizsgálva, hogy milyen készségeket fejlesztünk vele. A 20. kompetencia a technológia nagyon gyors változásával és alakulásával egy olyan terület, amit már érintünk, és a tanárok eldönthetik, hogy beviszik-e a foglalkozásokra ezeket a feladatokat vagy sem. Másik oldalról nagyon jó érzés egy olyan beszélgetésben ülni, ahol az intézményi oldal két képviselője közül mindketten használják már a Maker’s Red Box tananyagait. Ráadásul – Robi példájához hasonlóan – számos olyan tanárt, intézményvezetőt ismerünk szerte a világban, akik munkahelyváltáskor az új helyre is elviszik a Maker’s Red Box-ot. Számunkra ez az egyik legerősebb visszacsatolás, hogy valamit tudnak ezek a tananyagok.

Három nagy kompetenciacsoportra van szüksége a gyerekeknek a jövőben. Az egyik a technológiai skillek, ami programozás, AI kezelés, robotok kezelése, 3d nyomtatás stb. A másik az kétfajta soft skill: az egyik az emberi soft skill-ek – hogyan kommunikálsz, hogyan működsz együtt, mennyire vagy empatikus, milyen módon kezelsz adatokat –, a harmadik pedig az adaptációs kompetencia. Tehát olyan kompetenciák csoportja, hogy te mennyire tudod kezelni a változást, mennyire vagy kész az élethosszig tartó tanulásra. Gyakorlatilag mi ezeket a kompetenciákat fedjük le összességében. Arra figyelünk, hogy azokat készségeket fejlesszük, melyekkel felvértezve a gyerekek sikeresek lehetnek felnőtt korukban. Ez volt az eredeti kérdés, ugye?

Pethő Balázs: Nagyon sok kérdést tettem fel egyszerre, nagyon sok válasz megfogalmazódik a fejemben közben, de egy picit tovább ugranék, mert a Life Long Learning-et idehoztad. Azt szeretném Benedektől megkérdezni, hogy ti ezzel a módszertannal és eszközzel egyfajta tanulásmódszertant is adtok azoknak a kezébe, akik használják, vagy ez a háttérben marad, ők kizárólag eszközként használják, valójában nem is tudják, hogy miben segíthetne nekik az egyéb tanulási feladataikban?

Hermán Benedek Zsombor : Úgy kezdeném, hogy nagyon sok kompetenciára összpontosító megoldás van itt. A miénk egy kicsit kevésbé az. A miénk arra fókuszál, hogy vannak olyan szakmák, olyan tevékenységek, ahol maga a tudás legalább annyira fontos, mint a különböző kompetenciák elsajátítása. Egy mentőtisztjelöltnek tudnia kell a gyógyszerdózis-táblát, mert sok esetben olyan nagyon nem lesz arra ideje, hogy megnézzen valamit valahol. Mi azt gondoljuk, hogy ezekkel a fajta dolgokkal, amikkel hogyha elkezdünk beszélgetni a diákokkal, azt vesszük észre, hogy ott van az, amikor meg kellett tanulni valamit igazán, át kellett menni a vizsgán, de azt később tényleg használni kell. Mi ehhez próbálunk olyan dolgot adni, hogy lehessen egyszerűbben, lehessen hatékonyabban megcsinálni. Ezáltal több időt, energiát hagyni arra, hogy – amikor már megvan, úgy van meg, hogy hosszú távon velünk marad, akkor – mellette sokkal több lehetőségünk legyen fókuszálni arra, hogy a korábban említett kompetenciákat fejlesszük.

A kérdésre válaszolva két jó példát hozok fel. Az egyik a diákok visszajelzése, amikor tényleg azt mondják, hogy nem tudták mennyire fontos az ismétlés. Nem értették azt, hogy nem attól fognak valamit megtanulni, amit amúgy nekik használniuk kéne, hogy hallották egy előadáson, mert két nap múlva, hogyha kérdezzük, akkor fogalmuk sincs, hogy az mi is volt. Azt gondolom, hogy ez egy olyan dolog, ami nagyon fontos amellett, hogy a kompetenciát fejlesszék. A másik jó példa meg, ahogy mi elkezdtük, először magunkon kísérleteztük, először magunknak építettük az egészet, mi kezdtünk el így tanulni. Utána adtuk csak ki a diákoknak és lett több százezer felhasználónk világszerte, aki hasonló módszertannal kezdett el tanulni. Még egy utolsó példa arra, hogy mennyire hatékonyak ezek a metódusok. Nemrég elkezdtem nagyon sokat padelezni – nem tudom, hogy valaki ismeri-e –, de én a padelben is vezetem a saját spaced repetition rendszeremet, hogy most már nagyon rég gyakoroltam ezt az ütést. Megértettem azt – nagyon sok diákunk, aki így tanul, megértette azt –, hogy nehéz dolog elsajátítani a dolgokat, vagy a tudást, mégis vannak olyan módszerek, amivel hatékonyabbá tudjuk tenni, bár nem feltétlen egyszerűbbé.

Pethő Balázs: Nagyon szépen köszönjük. Az iskolákban, az Eötvösben például megjelenik az az igény a diákokban, hogy tanulásmódszertant tanuljanak? Van erre programotok?

Kelemen Ferenc: Szerintem egy kamasz diákban nem jelenik meg az az igény, hogy taníts meg engem tanulni, de bennünk – tanárokban – ott kell legyen, és ahogy változik a világ, kénytelenek vagyunk a tanulókat is egyre inkább úgy terelgetni, hogy az, amit most átveszünk, az – mire ti végeztek – más irányt fog venni. Az én tárgyamban, a nyelvben van változás, de nem ennyire radikálisan. Ugyanakkor próbálunk felkészülni. Tegnap például a mesterséges intelligenciáról tartottunk egy nevelési értekezletet, és komolyan hisszük azt, hogy ezt folytatni kell. Nem volt egyszerű dolog, mert 80-an vagyunk a tantestületben. Nem mondom, hogy 80-féle hozzáállás, de végül is 7 vagy 8 kiscsoportban dolgoztunk a különböző igények és szintek szerint. Ez azt mutatja, hogy nagyon-nagyon szeretnénk megfelelni annak az elvárásnak, hogy megtanuljuk azt, hogy muszáj változni, nem szabad elfogadni azt, hogy ez itt van, engem nem érdekel, én nem használom. Kifejezetten ilyen programunk nincsen, és mondjuk ez nincs is benne sajnos semelyik NAT irányelvben, ha jól tudom, vagy legalábbis a tantárgyakon belül ez így nem annyira tud megjelenni.

Pethő Balázs: Robi, nálatok használtok különböző eszközöket, tartalmakat? Már több iskolában, különböző pedagógusokkal építettél fel egy-egy rendszert. A te meglátásod szerint ezek a digitális tartalmak mitől és mikortól válnak hatékonnyá, mi az az előfeltétel, amitől a kompetenciafejlesztés megvalósul velük? Több lesz ez, mint egy digitális könyv?

Moór Róbert: A kérdésedre válaszolnék is, meg nem is. Onnan indulnék el, hogy kompetenciáról beszélünk. Nekem nagy példaképem Gloviczki Zoltán rektor úr és a Holnapután iskolája című könyvében a 22. oldalon a kompetencia fogalmát taglalja. Egyházi iskola igazgatójaként ott van a kompetencia szentháromsága: a kompetencia a készségek és képességek, a tárgyi tudás és az attitűd, azaz a hozzáállás összesége. Tehát ha tárgyi tudást fejlesztesz, és olyan attitűdöt, amivel megtanulja azt, akkor ezek a digitális eszközök vastagon fejlesztik a kompetenciát. Tehát nem feltétlenül a lexikális tudástól kell félteni a gyerekeket, hanem attól, hogy rossz módszerrel adjuk át neki. Jönnek a techcégek – a Redmenta, a Voovo, ne felejtsük el azért Racsmány Mihályt sem a Recog erával – igen, tudást át kell adni, de – ahogy Zoltán leírja a könyvében –, amennyiben a háromból egy kiesik vagy sérül, akkor a másik kettő tudja kompenzálni. Így kell azt megnézni, hogy ezek az eszközök mit fejlesztenek. Általában nagyon sokan tudást adnak. Nekem a szívem csücske a Maker’s Red Box kerettörténeteivel, ami tudást is ad, készséget is fejleszt, még a hozzáállást is odarakja. Ebben látom a jövőt, ha a háromból legalább kettő komponenst adunk a gyereknek a technológia segítségével, akkor máris kompetenciát fejlesztettünk. Attól jó egy eszköz, hogy a kompetencia fejlesztésnek legalább két komponensét megvalósítja. Az iskolában sajnos az attitűd fejlesztése nagyon alacsony szinten van jelen. A gyerekeket meg kell mozgatni, és ezek az eszközök meg fogják mozgatni, így már egy komponenst nyertünk, a tudást pedig átadjuk.

Pethő Balázs: A Stanford Egyetemnek és a Microsoftnak volt egy közös kutatása, amiben azt vizsgálták, hogy a mostani nyelvi modellek (például a ChatGPT) hatékonyan használatához a tanulóknak milyen szövegértési szintet kell elérni a PISA méréseken. Ez legalább a harmadik szint, különben nincsen olyan szövegértése a tanulónak, hogy megfelelő promptot tudjon adni. A magyar tanulóknak az 51 százaléka nem éri el jelenleg a 15 éves korosztályban ezt a szintet, de – a kompetenciamérések szerint – később sem. Ezzel át is vezettük a témát a mesterséges intelligencia talajára. Ti hogyan látjátok, milyen szerepe lesz a mesterséges intelligenciának a személyre szabott tanulásban a következő években?

Hermán Benedek: Én egy kicsit más szempontot hozok be. Az MIT-nak volt nemrég egy kutatása – nekem ez az egyik kedvenc irányom –, amit elég sok helyen kutatnak újra. Amikor mi – diákként – az AI-jal vagy más nagy nyelvi modellel beszélgetünk, próbálunk minél gyorsabban választ kapni a kérdéseinkre, az nem feltétlenül hasznos, mert sokszor nem az a lényeg, amit válaszként kapunk a kérdésünkre, hanem az ahogy azt a választ megtaláljuk, vagy megértjük, vagy megkeressük, vagy tényleg összeáll a fejünkben a válasz. Az MIT-en az volt ennek a kutatásnak a lényege, hogy butít-e minket az, hogy mindenre nagyon gyorsan választ kapunk. Meg tudjuk nézni azt, hogyan tanultak régen – például 30 évvel ezelőtt édesapám –, illetve mi. Én iPadet használtam az egyetemen, de nem éreztem azt, hogy én sokkal jobban tudnám elsajátítani valamelyik dolgot, azt sem, hogy gyorsabban, de azt igen, hogy másként. Ez egy nagyon fontos pont lesz majd, amúgy talán regulációs szempontból is, hogy egy mesterséges intelligencia ne egyszerűsítse vagy könnyítse, esetleg ki is váltsa a tanulást, hanem szabja személyre, vagy olyan szinten, olyan mértéken adja a kihívásokat vagy a feladatokat, amik tényleg olyan helyre vezetnek, ahol te tudod a saját érdeklődési köröd alapján a tudást. Ha azt várjuk, hogy milyen nagyon szuper, hogy ott van közel és meg tudja válaszolni bármilyen kérdésünket, az nem feltétlen segítség abban a folyamatban, amit mi tanulásnak hívunk. Szerintem ez egy nagyon fontos különbség. Az nagyon-nagyon sok szempontból bebizonyított, hogy a nehéz, a kihívásos tanulás az, ami hatékony és ami eredményes. Szerintem ez egy olyan dolog, amire mindenkinek egyrészt figyelnie kell, másrészt nem szabad azt várni, hogy az, hogy ott van a kezünkben egy olyan eszköz, ami mindenre választ ad, így megoldja az ismerethiányunkat.

Kelemen Ferenc: Nyáron teljesen véletlenül találtam egy anyagot, amit az Európai Bizottság dolgozott ki, ami egyelőre tervezet egy keretrendszer kidolgozására, de nagyon szemléletesen bemutatja azt, hogy mi az a mesterséges intelligencia műveltség (AI Literacy). Ennek a kapcsán az embernek eszébe jut, hogy igen, egy keretrendszert kell ehhez kidolgozni. Ugyanúgy, mint ahogy kidolgozta Bloom úr annak idején saját taxonómiáját, és ugyanúgy, ahogy a 2000-es évek elején a technológia felhasználására megjelent az a bizonyos „szamárlétra modell” (SAMR-modell – Dr. Ruben Puentedura), mely szerint először csak a már meglévő eszközeinket alakítjuk át az új lehetőségekkel, majd eljutunk oda, hogy a technikával olyan dolgokat tudunk csinálni, amit eddig nem. Azt gondolom, hogy a mesterséges intelligenciát is meg kell tanulnunk úgy használni, hogy ahogy te is mondtad, nem biztos, hogy csak egy célja van a használatnak. Magánemberként használom, tanárként felkészülésemet támogatom vele, vagy az órán az adott lehetőségeket kihasználó tanárként alkalmazom. Vagyis el kell jutnom onnan, hogy csak automatizmusokat végzek a mesterséges intelligenciával, ami lehet látványos, de ettől még nem biztos, hogy minőségi lesz az, amit csinálok odáig, hogy társként használom, tanársegédként, ha tetszik, és olyan tevékenységekbe  tudjuk a gyerekeket bevonni, ami addig nem volt lehetséges.

Visy Zoltán: Szívesen folytatom. Egy interjúban hallottam egy pedagógust nemrég arról mesélni, hogy nagyon sokat hallja a diákokat, hogy szeretnék megtanulni hatékonyan használni a mesterséges intelligenciát, ami szerintem azért szenzációs, mert hát mi kell ahhoz? Kell tudni hozzá fogalmazni, szöveget érteni, kell hozzá tudni kritikusan gondolkodni, amihez kell tárgyi tudás. Tehát, hogy végül is visszatértünk, kaptunk egy motivációt, hogy végre tanuljanak, elvégezzék a házi feladatot, ami szerintem egy szenzációs dolog, de egyébként valóban a mesterséges intelligencia azért ez egy gondolkodó gép, és ahogy a gondolkodást az élet rendkívül sok területén tudjuk használni. Úgy az oktatásban is rendkívül sok területen tud megjelenni. Mondok egy nagyon egyszerű példát. Például a mi rendszerünkben az, hogy feltölt valaki egy tananyagot, és utána már opcióként ajánlja föl azokat a kimeneti kompetenciákat, amiket a tananyag megfogalmazott, azt is egy mesterséges intelligencia háttérfolyamat hajtja végre, kielemzi a dokumentumot, és mint egy írnok kiírja egy táblázatba, hogy akkor ez a lista a kompetenciákból. De például az, hogy – a személyre szabásra visszakanyarodjak – a tanuló a teniszért őrül meg, akkor a Pitagorasz-tételt azt el tudjuk magyarázni a teniszlabda becsapódásán keresztül, és ez egy olyan lehetőség, hogy végre a tanuló számára releváns lesz az a tankönyv, ami eddig csak azért volt releváns, mert telefirkálta a saját kis hülyeségeivel órán. Erre gondoltam, amikor történelmi léptékű változásra gondoltam, és talán az egyik legfontosabb a mesterséges intelligencia használatában. Visszacsatolva az előző gondolathoz. Ha ez egy gondolkodó gép, vagyis nekünk alapvetően egy úgynevezett ilyen metakognitív képességet kell kifejlesztenünk, megértenünk a saját gondolkodásunkat, megérteni különböző gondolkodási stratégiákat, és ezeket alkalmazni. Tehát nekem nem azt kell a mesterséges intelligenciának elmondanom vagy megkérdeznem tőle, hogy ez a víz milyen víz, hanem azt a gondolkodási stratégiát kell felépítenem, hogy ő mit gondoljon végig, ő hogyan működjön, milyen gondolatokat hajtson végre, akár több lépésben. Az viszonylag egyszerű dolog, hogy megkérdezem tőle, hogy az ég az milyen színű, de amikor az alaptól egy végeredményhez sok lépéses gondolaton keresztül jutok el, akkor a gépnek is ezt a sok lépést föl kell bontsam, vagy ezt a lépéssorozatot fel kell bontsam lépésekre, és úgy kell megkérdeznem tőle. Mondok egy nagyon egyszerű példát. A mesterséges intelligencia nem tud matekábrákat generálni. Egyébként tud, csak egy háromlépéses procedúrában kell beadni neki a dolgokat. Az egyik lépés például az, hogy döntse el, hogy ki készíti az ábrát. A tanuló vagy a gép. Mert ugye a feladatleírásból mind a két lehetőség adódik. Ha tanuló, akkor nehogy belekezdjen ábrát rajzolni, mert akkor megoldja a tanuló helyett a feladatot. Ezek nagyon egyszerű dolgok, amiket, ha átgondolunk, akkor máris egy metakognitív folyamatban vagyunk, és ez segít minket ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciát hatékonyan használjuk bármilyen területen, akár tanárként, akár diákként, akár eszköztervezőként.

Guzsaly Péter: Gyakran tapasztaljuk, hogy a látszólagos magabiztosság mögött bizonytalanság van. Különösen a hátrányos helyzetű vagy kevés digitális élménnyel rendelkező gyerekeknél érzékeljük az ismeretlentől való bizonytalanságot. Gyakori kérdések: „Mi történik az adataimmal?”, „Nem helyettesít majd engem?” vagy „Mit szabad és mit nem?”. Ezeket tudatos AI-etikáról szóló beszélgetésekkel, gyakorlati példákkal és jól strukturált feladatokkal oldjuk fel.

Visy Zoltán: Egy rossz hírt így a végére azért hadd adjak közre. Mivel a rossz hír hozóját nem szeretik, a végére majd valami jó hírt is hozzá szeretnék tenni. Rontja a diákok kognitív képességeit a mesterséges intelligencia használata, ezt nagyon sok kutatás már bebizonyította, ellustítja igazából a gondolkodást, úgyhogy nagyon-nagyon nem mindegy, hogy hogyan használjuk. Óriási felelősség szerintem most, hogy meg kell találni a jó használatot. Szerencsére egyébként mi például úgy alakítottuk ki a rendszert, hogy kontrollálva van maga a használat, vagyis a Redmentában is lehet biztosítani chatet a tanulónak, ahol a chat elmagyarázza a tananyagot, de például nem tud eltérni, illetve a pedagógus meg tudja nézni, és természetesen a diák tudja másra használni. Nemrég megkaptuk,  hogy a tanuló mégis mást kérdezett. Nyilván való, hiszen az esszében is írhat hülyeséget. De attól még értékelni lehet, tehát nem baj, hogyha mást csinál, akkor le kell értékelni, nem ez volt a feladat, drága fiam. Van veszélye, de egyébként hogyha kontrollált, hogyha van felügyelet, ha a tanár látja a diák beszélgetését, akkor ez egy biztonságos környezet és fontos a biztonságos környezet, mesterséges intelligencia és a diákok között?

Pethő Balázs: A technikai eszközök is, és a mesterséges intelligencia is veszélyt jelent a diákokra. Az iskolában hogyan kezelitek ezt a problémát? A technikai eszközöket, tehát a mobiltelefont, a számítógépet, ugye reggel el kell tenni és el kell zárni szekrénybe a jelenlegi törvényeink vagy szabályaink szerint. Veszélyt jelent a diákokra a mesterséges intelligencia is? Nálatok az iskolában ezt hogyan kezeli a tanári kar, van-e egységes vélemény, vagy nagyon megosztott a tanári kar abban tekintetben, hogy ezeket az eszközöket engedni kéne, vagy inkább tiltani.

Moór Róbert: A fenntartónk eléggé szigorúan nyúl a dologhoz, volt egy délelőtti workshop, amelyet a főigazgatóm tartott a digitális detoxról, ahol a nagyböjtben a gyerekek egy része önként lemondott arról, hogy a digitális eszközöket használja, pontosabban nagyon leszűkítették időben és tartalomban a digitális időt. A program nagyon jól sikerült, és egy komoly pszichológiai kutatás is volt mellette. Az iskolánkban a jogszabályokat betartva korlátozzuk a digitális eszközök használatát, de azért egyszerűsítettük annyira, hogyha mondjuk egy tanár az órán szeretne használni egy oktatási kvízt, akkor elő lehessen venni a telefont, és ne kelljen mondjuk a fél iskolát megmozgatni ezért. Mellette az osztályfőnöki órákon és egyéb fórumokon próbáljuk felhívni a veszélyekre a figyelmet. Tehát erre most a fenntartónk nagy figyelmet fordít. A vezetői TÉR-vállalásba be is rakták, hogy legyen egy éves programunk, hogy a szülőket vonjuk be, és tényleg az ilyen veszélyekre hívjuk fel a figyelmet. Mellette én, mint a digitális oktatásnak úgymond a szakértője szeretném, hogyha értelmesen tudnák használni az eszközöket.

Pethő Balázs: Ferenc, nálatok az Eötvösben a pedagógusok mennyire nyitottak a mesterséges intelligencia használatára? Beszéltünk róla, hogy esetleg van valami értekezlet, nem is olyan régen, amikor a tanári kar ezzel részletesen foglalkozott.

Kelemen Ferenc: Így van, tegnap volt ez az értekezlet, és előtte készítettünk egy felmérést, hogy mégis megtudjuk azt, mire van igény, ki hogyan áll hozzá ehhez az egész kérdéshez. Az nyilvánvaló, hogy van olyan, aki azt mondja, hogy én már nem akarok ezzel foglalkozni, nekem ez túl sok, én ezt nem tudom stb. De a döntő többség egyetért azzal, hogy foglalkozni kell vele, és nagy örömünkre meg is akarják tanulni, tehát kell valamit tennünk. Azt gondolom, nem nekünk kéne magunknak megszervezni ott a tantestületen belül, hogy workshopokat tartsunk egymásnak, hanem ezt igazából a részünkre fel kéne ajánlani. És azt is gondolom, és ez nagyon fontos a végére, hogy mi, pedagógusok ebben egyedül vagyunk szerintem.

Pethő Balázs: Köszönjük szépen. Két gyors kérdésem maradt, mert nagyon elszállt az időnk, és még volnának hatalmas blokkok, amikről nem beszéltünk. Nagyon sok ilyen pedagógiai innovációról beszéltünk itt, ami a tanulási élményt is újradefiniálja. Mitől lesz egy ilyen modern technikai eszköz, amit az oktatásba beviszünk, motiváló szerintetek?

Schlégl Tímea: Azt gondolom, hogy a modern technikai eszköz önmagában nem tud hosszú távon motiváló lenni. A motivációhoz szükség van még nagyon sok mindenre. Mi tananyagot fejlesztünk, és a tanároknak segítünk abban, hogy hosszabb távon bevonják és motiválják a gyerekeket. Ezt az MRB-nél az alkotás, a kerettörténet, a szerepalapúság és a projektalapúság segíti. A kerettörténet például egy olyan valósághoz kapcsolódó szál, amitől a gyerekek megértik, hogy a megszerzett tudást miképp tudják a való életben felhasználni. Szerintem utoljára van nálam ma a mikrofon, úgyhogy egy nagyon picit hátrébb megyek.

A mai világban ez az egész digitális fejlődés, a mesterséges intelligencia megjelenése, ez a nagyon felgyorsult világ, a számtalan eszköz megjelenése mind-mind egy nagy zajfelhő körülöttünk. Megnehezíti a döntést, hogy mire figyeljünk, mit vigyünk be az iskolába, mit zárjunk ki, mit engedjünk, mire ügyeljünk, mit tanuljunk, mire készüljünk fel. Nem biztos, hogy most tudjuk a választ arra, hogy mi az, amit beillesztünk az alaptantervbe, vagy kiválasztunk pedagógiai módszertanból. Jó látni, hogy Magyarországon számos megoldás van, amit tesztelnek, számos olyan ötlet és innováció, amit az iskolák külön-külön kipróbálnak, és ha működik, akkor még több helyen kipróbálják vagy megismétlik és csinálják. Szerintem ma arra van szükség, hogy megteremtsük a helyét, az idejét és az erőforrásigényét az oktatási rendszerben annak, hogy ezeket az innovatív oktatási megoldásokat kipróbáljuk és kiértékeljük.

Egy litván példát hoznék ide, ami nekem nagyon szimpatikus. Robi említette már korábban, hogy nagyon nehéz berakni az iskolai aktivitásba meg az órarendbe azt, hogy akkor mi most hogyan hozunk be ide innovatív tananyagot, és az órában hogyan számoljuk el, és hogyan felel meg a mi tanítási céljainknak, Litvániában például megteremtették annak a feltételeit, hogy a tananyag vagy a curriculum 30%-a gyakorlatilag szabadon választható. Azzal a céllal, hogy ezeket a modern eszközöket, innovatív technológiákat, illetve a jövőben szükséges kompetenciákat fejlesszék az iskolák, fejlesszék a tanárok. Ehhez felszabadították az időt. Ehhez adtak ugyanannyi tanárképzési időt a tanároknak, és büdzsét ahhoz, hogy szabadon választhassák ki azt, hogy milyen tananyagot fognak kipróbálni, tesztelni és mérni, hogy az valóban beváltja-e azokat a célokat, amit egyébként az oktatási stratégia kitűzött magának.

Nekem nagyon tetszik az a cél, amit az Education:Next kitűzött maga elé, hogy igenis mérjük föl azt, hogy mi lehet az oktatásnak a következő célja. Nézzük meg, hogy milyen megoldási lehetőségek vannak, és utána teremtsük meg a feltételét annak, hogy maguk az intézmények, maguk a tanárok, illetve az egyetemek, meg az oktatáskutatók közösen tudjanak azon dolgozni, hogy végül legyen egy olyan érvrendszer és logika, amely mentén kialakítható egy kisebb halmaza ezeknek a megoldásoknak, amiket érdemes nagy számban elterjeszteni.

Pethő Balázs: Nagyon szépen köszönjük. Időben nagyon-nagyon el vagyunk csúszva, úgyhogy én az utolsó kérdésemet tenném föl körkérdésként, és akkor ez csak egy fél órát fog igénybe venni. Mi lenne az az álomprojekt, amit ti végrehajtanátok és megvalósítanátok akkor, hogyha erre lehetőséget lenne mondjuk a 2026-os, vagy inkább mondjuk úgy, hogy a 2026/2027-es tanévben?

Moór Róbert: Én abban látnám a sikert, és a tanároknak nagy könnyebbség lenne, hogyha tantárgyakhoz kötődnének ezek a projektek. Gondolkoztam, én nagy Öveges professzor rajongó vagyok – már Buda Barnának mondtam is – ha lenne egy olyan bölcsész, aki egy nagyon jó kerettörténetet tudna írni az Öveges-kísérletekhez, amit megfelelő eszközökkel meg lehetne csinálni, akkor ez a projekt lenne, amit a fizikaoktatásba beemelnék.

Schlégl Tímea: Én Maker’s Red Box-os képet hozok. Jó lenne megteremteni az oktatásban a Maker’s Red Box helyét és elérhetővé tenni a tananyagokat minden iskolában. A Jövő városával tanév végén egy nagy eseményen bemutatnák a diákok, hogy milyen  jövő Magyarországát alkottak, minden városból. Számomra ez egy szép cél.

Guzsaly Péter: A kulcs a hozzáférés, a tanári támogatás és a lokális beágyazottság. Programjainkat úgy tervezzük, hogy alacsony belépési küszöbűek legyenek, és a gyerekek előzetes tudásától függetlenül bevonhatók legyenek. Emellett minden innovációt tanárképzéssel és mentorokkal kötünk össze, így a digitális eszközök nem a különbségeket erősítik, hanem a felzárkózást támogatják. A Skool Rolling Office[1] és Tanoda-programjai jó példák arra, hogyan lehet „házhoz vinni” a digitális oktatást. Ezekben a programokban helyi mentorokat képezünk, és mobil digitális eszközöket viszünk a térségekbe, így a gyerekek akkor is részt tudnak venni edtech-élményekben, ha egyébként nem férnének hozzá. Kiemelten hatékony a lokális szereplők (iskolák, tanodák, önkormányzatok) bevonása, mert így a tudás a közösségben marad.

Kelemen Ferenc: Én nagyon sok mindent szeretnék jövő ilyenkor, de talán, leginkább azt, hogy váljanak valóra az ígéretek, amiket kapunk, érkezzenek meg azok a technikák, amikre már számítunk, és legyen egy olyan tanári karunk, amelyik addigra már több ilyen képzésen részt vett és lelkesen használja ezeket az eszközöket, és legyen egy olyan diákseregünk is, aki erre vevő.

Pethő Balázs: Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést nektek. Én is elmondom a projektet, ami az álmaimban szerepel. Mi szerencsére erre pályáztunk. Nevezetesen azt, hogy ezt a beszélgetést folytassuk sokkal részletesebben, egy országos roadshow-n, nyolc különböző helyszínen a jövő évben. Remélhetőleg a pályázat sikeres lesz, és akkor egy-egy témát sokkal részletesebben kivesézve be tudjuk mutatni, körül tudjuk járni majd, és én örülnék, hogyha követnétek az Education:Next honlapját[2], mert ott hírt fogunk adni arról, amikor ezek a programok indulnak, és szeretettel várunk mindenkit akár jelenléti formában, amikor éppen azon a környéken járunk, ahonnan ti érkeztetek, akár online formában, hogyha a jelenléti bekapcsolódásra nincs lehetőség. Ha ez megvalósul ez a program, akkor lehet, hogy sokkal több választ tudunk majd adni azokra a kérdésekre, amik itt elhangzottak, meg azokra, amik esetleg még el sem hangzottak.

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és mindenkinek további kellemes időtöltést.

 

[1] www.rollingoffice.hu

[2] https://educationnext.hu/