Schanda Tamás

Az oktatásfejlesztési EU-s programok
célkitűzései, várt eredményei

 

Tisztelt Polonkai tanárnő! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Minden évben külön megtiszteltetés, hogy beszámolhatok Önöknek az elmúlt időszak eredményeiről és az előttünk álló feladatokról. Amikor az idei előadásomra készültem, arra gondoltam, hogy egy előadásnak – különösen itt Hajdúszoboszlón, a magyar köznevelés talán legnagyobb súlyú konferenciáján – értékesnek és érdekesnek kell lennie.

Értékesnek már csak azért is – elnézést közgazdász is vagyok, no meg számokkal foglalkozom –, mert közel ezren vagyunk a teremben, azaz termekben, ami azt jelenti, hogy a nekem rendeltetett 30 perc is egy millió forint feletti bérköltséget jelent, ha a jelenlévőket nézzük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem csak értékesnek, hanem érdekesnek is kell lennie az előadásomnak, hiszen majdnem mindannyian, akik itt vagyunk, rendszeresen tartunk tanévnyitó és -záró beszédeket, köszöntőket és szakmai előadásokat. Nem tudom, hogy Önök hogy vannak vele, de esetemben sajnos (vagy éppen szerencsére): a memóriám gyenge. Néhány óra vagy nap elteltével én csak kevésre szoktam emlékezni – és félreértés ne essék, ebben az általam elmondottak a legritkábban szerepelnek.

Van azonban egy beszéd, amire élénken emlékszem, pedig 1996-ban, 21 éve mondta el egy tanévnyitón egykori iskolám szülői közösségének vezetője. Rendszeresen eszembe jut, így megkértem, engedje meg, hogy ma megoszthassam Önökkel. Pontosabban – mielőtt nagy ijedelmet okoznék –, csak egy részletét. Azt, hogy miként van ennek köze a közneveléshez vagy a fejlesztéspolitikához, kérem, hogy legyen személyes döntése mindenkinek.

Hajó úszik a tengeren, szép vitorlás hajó. Az idő nem túl szép. Nemrég vonult el egy nagy vihar. A tengerészek most hozzák rendbe a hajót, az egyik öreg, fehérszakállas tengerésznek feltűnik, hogy fent, az árbóc csúcsa közelében kiakadt a kötél a csigából, beszorult.

Nyomban felküldi az egyik fiatal matrózt, hogy igazítsa meg a kötelet. Az mászik is szorgalmasan felfele létrán, köteleken, keresztárbócokon át. Már majdnem fent van az árbóccsúcsnál, amikor lepillant maga alá, s látja a hajótestet, a háborgó tengert, látja, hogy az imbolygó árbóc egyszer az egyik, másszor a másik oldalra lendül ki, s ő magasan a víz felett kapaszkodik. Érzi a mélységet, érzi annak szívását, s összeszorul a szíve a hirtelen jött félelemtől, zsibbadni kezdenek a karjai, s tudja, mindjárt lezuhan.

Az öreg tengerész pedig, aki lentről figyeli a fiút, látja megtorpanását, látja, hogy a gyermeket a rémület kerítette hatalmába. Ismeri ő is ezt az érzést, emlékszik, hogy ifjú matróz korában őt is iszonyatosan szívta néhányszor a mélység. S az öreg tölcsért formálva kezeivel felkiált a matróznak: fölfele nézz, fiam!

S a fiút a hozzá intézett kiáltás kiszakítja a rémület bűvöletéből, elfordul a mélységtől, s fölfele nézve már újra csak az árbócot, a megoldandó feladatot látja, visszanyeri lelki egyensúlyát, biztonságát, az életét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az oktatásfejlesztést is megába foglaló Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programról sok szó esett már a hajdúszoboszlói konferenciákon is, ahogy a programot láttam, bőven lesznek olyan előadások, szekciók, beszélgetések, amelyek az ide tartozó fejlesztések részleteit mutatják be.

Van is miről beszélni, hiszen csak a tavalyi előadásomra gondolva – őszintén nem hinném, hogy bárki emlékszik rá – leginkább tervekről számoltam be Önöknek. Tavaly augusztusban, amikor átvettem a fejlesztési területet a rendelkezésre álló fejlesztési források 13%-a volt meghirdetve. Ez jelenleg már közel 110%, mivel a magyar Kormány döntésének értelmében 10%-kal túl is vállalhattuk a rendelkezésre álló 952 milliárd forintos keretet.

A pályázatok 70%-áról pedig már döntés is született (ha csak az oktatásfejlesztést nézzük még ennél is sokkal jobb a helyzet, közel 90%), a kötelezettségvállalások megtörténtek, a beadott pályázatokat folyamatosan értékelve reális célunk, hogy 2018 márciusáig a teljes keret vonatkozásában megszülessenek az eredmények. Azaz most már a tervezés helyett a szakmai végrehajtásra kerülhet a hangsúly.

Csak, hogy oktatáspolitikai klasszikust idézzek: karcos év van mögöttünk. Önök közül sokaknak hosszú éjszakák teltek el a pályázatok megtervezésével és megírásával, a munkatársaimnak pedig a benyújtott anyagok bírálatával. Tehát amikor azt mondom, hogy a következő időszakban nem lesznek újabb pályázati kiírások, akkor talán inkább az öröm, mint a bánat mélyről feltörő sóhaja hallatszik majd. Próbáljuk ki: nem lesznek újabb pályázatok. A vetés ideje után, ha még nem is az aratás, de a gondos gazdálkodás időszaka következik.

Fölfelé nézz, Fiam!

Tisztelt Hölgyeim és uraim!

A fejlesztési programoknak nemcsak magassága, hanem mélysége is van. Ha az köti le a figyelmünket, hogy mennyi az indikátor, a beszerzéseket milyen közbeszerzési eljárástípusban szükséges kiírni, az irányító hatóság milyen mérföldköveket és kifizetési célokat határoz meg, gyorsan megszédülhetünk és érezhetjük a mélység szívását.

Higgyék el, időnként én is érzem. Gyakrabban, mint szeretném.

Az elmúlt időszakban több intézkedést is hoztunk, hogy minél nagyobb segítséget tudjunk biztosítani a kedvezményezettek számára:

• Elindult az intézménytámogatási rendszerünk, aminek a segítségével elsősorban, de nem kizárólagosan a kiemelt projekteket megvalósító háttérintézményeknek nyújtunk menedzsment támogatást. Hiszen a célunk közös és egészen profánul úgy hangzik: a projektek támogatási szerződésnek megfelelő végrehajtása, határidőben, szabályosan és a lehető legnagyobb hozzáadott értékkel.
• Kialakítottuk a projektfelügyelet rendszerét, több esetben már le is zárunk projektfelügyeleti folyamatokat. Hasonló alapokon áll, mint az intézménytámogatás, azonban már jogszabályi felelősséggel és hatáskörrel. A cél azonban itt is az, hogy ne „bukjon meg” az adott projekt, a meghatározott célokat határidőben, szabályosan és az elérhető legjobb minőségben lehessen elérni.
• Átalakítottuk (és a standard kiválasztású projekteknél alakítjuk most is) az adatszolgáltatás rendszerét. Azt szeretnénk, hogy a fejlesztések minden szereplőjének (kedvezményezett, középirányító, ágazatirányítás, támogató) azonos és megbízható adatai lennének az előrehaladásról, a szakmai célok teljesüléséről.

De jobban tesszük, ha felfelé nézünk, a fejlesztéseknek a céljára és az elérhető eredményeire figyelünk: Magyarország azt vállalta – így ez áll az EFOP középpontjában is –, hogy a végzettség nélküli iskolaelhagyást 10% alá kell szorítani, míg a 30–34 éves korosztályon belül 2020-ra a felsőfokú vagy annak megfelelő végzettségűek számarányának meg kell haladnia a 30%-ot[1].

Az OECD munkaerő-piaci, szociális és egészségügyi jelentései alátámasztják, hogy az iskolázottabbak magasabb szinten integrálódnak a társadalomba, szélesebb szociális kapcsolati hálóval rendelkeznek, egészségtudatosabban élnek és konstruktív állampolgári aktivitásukra jobban lehet számítani, mint az iskolázatlanokéra. Ráadásul pontosan tudjuk, hogy a jövőben jelentősen visszaesik majd az alacsonyan iskolázott munkaerő iránti igény, lényegében a jelenlegi szinten marad a középfokú, különösen a szakképzettségű munkaerő iránti kereslet és jelentősen növekszik a felsőfokú képzettségűek iránti igény.

A 30–34 évesek körében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának alakulásáról elmondható, hogy az Európai Unió átlaga 2002-ben 23,6% volt, ami 2016-ra 39,1%-ra növekedett, ami csaknem megfelel a 2020-as 40%-os célértéknek.

Magyarország 2002-ben 14,4%-ról indult és tavaly 33%-os mutatóval rendelkezett a felsőfokú végzettséggel rendelkezők tekintetében, azaz a vállalt célértéket, a 30%-ot túlteljesítette. Míg Csehország és Szlovákia szinte ugyanazt a fejlődést mutatja, mint Magyarország és felsőfokú végzettségűek aránya megegyezik hazánkéval a tavalyi adatok alapján, addig Olaszországban és Romániában ez a mutató csak 26% körül mozog[2].

De nézzük a korai iskolaelhagyást, ami egy fokkal nehezebb téma.

Magyarországon a korai iskolaelhagyók aránya 2013/2014-ben 11,9% volt, míg a kitűzött cél 10%. 2014/2015-ben az előző évhez képest csaknem 0,5 százalékponttal csökkent e mutató értéke, így országos szinten 11,4 százalékot mutatott. 2015/2016-ban az iskolából korán kimaradók aránya 11,6%, míg 2016/2017-ben a végzettség nélküli iskolaelhagyás 12,4%-ra emelkedett[3].

Összehasonlításban elmondható, hogy a V4 államaiban 2011 és 2016 között – Lengyelországot kivéve (ahol 0,4 százalékot javult) –, mindenhol romlott a korai iskolaelhagyás mutatója és egyik országban sem éri el a kitűzött célértéket. Ugyanakkor azért vannak sikeres példák is. Például a 2011-ben Magyarországhoz hasonló értékkel rendelkező Lettország, Ciprus és Írország mind 10% alá vagy akörüli értékre tudta szorítani a végzettségnélküli iskolaelhagyás mutatóját[4]. Legfontosabb célkitűzéseink éppen ezért elsősorban a korai iskolaelhagyók számának csökkentése és a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzése, valamint köznevelés hátránykompenzációs képességének növelése.

Másodsorban a minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzáférés előmozdítása a koragyermekkori nevelésben, az alap- és középfokú oktatásban.

Harmadsorban az oktatásba való visszatérést ösztönző, a korai iskolaelhagyás veszélyét csökkentő formális, informális és nem formális tanulási formák kialakítása

A mi célkitűzésünk tehát nem lehet más, mint hogy a köznevelésünket megtartóbbá, míg a felsőoktatásunkat még hozzáférhetőbbé tegyük!

De hát már tudjuk: felfelé nézz, Fiam! Mit kell tennünk?

A kormányzat 2014 novemberében megalkotta a Végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni küzdelem középtávú stratégiáját[5] és annak megvalósítására cselekvési tervet fogalmazott meg.

A cselekvési terv ennek megfelelően nyolc beavatkozási területet azonosít.

• A korai iskolaelhagyással kiemelten érintett intézmények azonosítása, fejlesztése: olyan eszközrendszer fejlesztése a cél, amely lehetővé teszi a lemorzsolódás korai jelző- és pedagógiai támogató rendszerének adatai alapján a szükséges szakmai beavatkozásokat.
• Az ágazatközi együttműködés fejlesztése ágazati, területi és helyi szinten: azaz a helyi és intézményi, különösen a szociális, az egészségügyi, a sport, a gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint a civil, a gazdasági, a kulturális, a könyvtári és a muzeális intézményi együttműködések erősítése és az iskolából végzettség nélkül lemorzsolódott tanulók, diákok visszavezetésének, reintegrációjának a támogatása.
• A helyi közösségi együttműködés fejlesztése, kreatív partnerség: a gyakorlatban ez az intézmények külső kapcsolatai kialakításának támogatását jelenti (család–iskola, munkaadók, kortárs segítők, helyi oktatási intézmények, könyvtárak, múzeum jellegű és más kulturális intézmények), tanórán kívüli, iskolai programok, szolgáltatások kialakítása, működtetése révén, szükség esetén családok támogatása.
• Pedagógusok fejlesztése: célunk a pedagógusképzési tartalmak megújítása a hátránykompenzáció és az esélyteremtés terén. Iskolavezetők felkészítése és az intézményvezetés támogatása. Pedagógus munkavégzés támogatása, szaktudás és szakemberigény feltérképezése, hiányterületek meghatározása a köznevelési és szakképzési intézményekben, a pedagógusok kiégésének megelőzése.
• Korai gyermekkor, prevenció intézkedései: ezen terület kiemelt célja az egészségnevelés, az egészségfejlesztés, a szűrés, a korai diagnosztika és a terápia rendszerszerű működtetése ágazatközi együttműködés keretében, valamint a minőségi óvodai nevelés intézményrendszerének fejlesztése, kapacitásbővítése, a működéshez szükséges infrastrukturális, tárgyi és humán feltételeinek javítása.
• Tartalmi kínálat, alternatív tanulási utak: azaz az iskolarendszeren kívüli formális és informális tanulási utak támogatása, a rendszerben integráltan működő, második esély típusú programok, a tanulói alap- és transzverzális kompetenciák fejlesztése, tanulóközpontú nevelési- és oktatási tartalmak fejlesztése, komplex pedagógiai módszertani programok alkalmazása, a digitális állampolgárrá válás elősegítése.
• Támogató szakmai szolgáltatások: amelyek célja az egységes pedagógiai szakmai szolgáltatási rendszer fejlesztése, úgymint:
• speciális, pedagógiai-szakmai szolgáltatási eszközrendszer fejlesztése;
• a pedagógiai szakszolgálati ellátórendszer kapacitásainak bővítése;
• SNI ellátórendszer fejlesztése;
• az országos kompetenciamérés tartalmi és módszertani kiterjesztése és adatainak hasznosítása a korai iskolaelhagyás elleni küzdelemben;
• egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények (EGYMI) együttnevelést támogató szerepének erősítése.
• Monitoring tevékenységek: a megvalósuló innovációknak tényekre kell alapozódniuk, ezért a konkrét ágazati, tanári és intézményi működésre vonatkozó reflexió alapját egy komplex monitoring rendszerrel meg kell teremteni.

Ezt a nyolc területet célozza meg közvetlenül az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 30 felhívása, összesen 165 milliárd forint értékben, ehhez járul hozzá további 130 milliárd forint infrastrukturális beruházás. Azaz a következő években közel 300 milliárd forint összeg jut a köznevelés esélyteremtő funkciójának megerősítésére.

A konkrét fejlesztési programoktól pedig többek között az alábbiakat várjuk:

• A fejlesztési forrásokkal támogatott programokba több, mint 300 000 diák kerül közvetlenül bevonásra, nem is annyira közvetve pedig mindenki érintett lesz.
• Legalább 100 000 minőségi pedagógus-továbbképzés valósul majd meg.
• Közel 800 köznevelési intézmény építése vagy felújítása valósul meg.
• Lehetőséget teremtünk a tanulói és pedagógusi informatikai eszközök korszerűsítésére és eszközbővítésre – a gyakorlatban ez mintegy 70 000 informatikai eszközt jelent, ami tanulói vagy tanári használatba kerül. (Költségvetési forrásból még közel 35 000 eszközt biztosítunk a közép-magyarországi régió tanintézeteinek. Így elmondható, hogy több mint 100 000 informatikai eszköz: tablet, személyi számítógép, projektor kerül a magyar iskolákba.)
• Az új képzési módszertant alkalmazó köznevelési intézmények száma meghaladja majd az 1200-at.
• Csak az EFOP projektek hatására több mint 20 000 HHH tanuló kerül be érettségit adó képzésbe.
• 30 000 tanuló részesül továbbtanulási ösztöndíjban.
• 550 óvoda kerül bevonásra az óvodai fejlesztő program megvalósításába.

Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy ezért már megéri dolgozni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Tanárnő!

Nemrég több köznevelési vezető szakértő járt nálam – itt vannak a teremben, a nevük talán épp ezért maradjon homályban –, akik elmondták, hogy a „terepen” – ők mondták így – a megvalósítandó fejlesztések a mennyiség okán többeknek ijedelmet, nem pedig jóleső izgalmat okoznak.

Bevallom, én ezen nem aggódom. A fejlesztési programok csak ráerősíteni tudnak Önökre, pontosabban a programokban dolgozókra, a résztvevők szándékaira és személyiségére. Azok lehetnek a sikeres programok ugyanis, amelyek valós igényen, a résztvevők személyes ambícióira és képességeire építve fejtik ki hatásukat. Egy plusz lökést, gyorsítást tud adni, abba az irányba, amelyre egyébként – ha szövevényesebb úton is – haladnánk. Valójában lehetőséget adnak ezek a fejlesztések a személyes és a közösségi kibontakozásra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Talán többen ismerik a teremben Jelenits tanár úr, a piarista paptanár nevét. Piarista diák voltam, érettségi előtt megkértük néhányan, hogy tartson számunkra felkészítő előadásokat. Péntek délutánonként így aztán velünk foglalkozott, egyesével vettük végig a tételeket. Az első héten még csak néhányan voltunk, a 4-5. órán már alig fértünk be a terembe – más iskolákból is jöttek, ahogy terjedt a híre, hogy Jelenits tanár úr tételeket diktál.

De előre szaladtam. Az első alkalommal azonban nem jelent meg a megbeszélt időpontban, a többiek pedig engem toltak előre, nekem kellett megkeresnem a rendházi szobájában, hogy várjunk-e rá. Kopogtattam a szobája ajtaján (kettő volt neki, amikor az egyik megtelt könyvvel átköltözött egy másikba), csak néhány perc után nyitott ajtót. (Mint kiderült az emeletes ágyáról kellett lemásznia – Ő ott aludt, tudják a könyveknek kellett a hely, azok elérhető magasságban kellett, hogy legyenek. Ez magától értetődő. )

Szóval kinyitotta az ajtót. Elfelejtette az időpontot, frissen ébredt, de csak annyit kérdezett, hogy miről kell előadást tartani? „József Attila költészetében a személyes és a társadalmi lét válságai” válaszoltam, mire csak annyit mondott: jó, de ehhez azért hozok egy József Attila kötetet.

Bevallom, aggódtam, hogy ebből mi lesz, de az órája – mint mindig – egészen fantasztikus volt, a versek nagy részét fejből mondta, hihetetlen világos áttekintés volt József Attila művészetéről. Megállt a terem elején és elkezdte: „Fiúk, József Attila költészetében a személyes lét válsága kapcsán az alábbi hat verset kell ismerni… A társadalmi lét válsága kapcsán pedig ezeket…”

Miért érdekes ez ma? Mert nem lesz olyan gyerek az országban – legalábbis én uniós államtitkárként és emberként is nagyon remélem –, aki évtizedek múlva arra fog emlékezni, hogy a 3.3.1-16-2017-000121 programban vett rész vagy ösztöndíjat kapott a 3.2.1-15-2016-000001 projekt keretében. Viszont azokra, akik ott voltak vele, akik mentorálták, tanórán vagy azon kívül foglalkoztak vele, azokra emlékezni fog. Mert a nap végén valójában minden a személyen, jelen esetben a pedagóguson múlik. Azokon, akiknek – és ez a legfőbb ambíciónk – egy-egy fejlesztési programba való bekapcsolódás vagy személyes fejlődést lehetővé tevő pedagógus-továbbképzés lehet az éppen szükséges segítség a saját misszió megéléséhez.

Fölfelé nézz, Fiam! Köszönöm, hogy meghallgattak.