Pölöskei Gáborné

A szakképzés és a felnőttképzés lehetőségei, fejlesztési irányai

Először is beszéljünk néhány tényről, hogy érthetőbb legyen, mit miért teszünk, mit javasol a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Február óta minden előadásomat úgy kezdem, hogy néhány gazdasági diát villantok fel. Nem megszokott módon, hiszen általában a pedagógusoknak, oktatási szakembereknek szervezett konferenciák pedagógiáról, innovatív módszertanokról, NAT-ról szólnak. Gazdaságról, gazdasági életről, piacról nem nagyon szoktunk beszélgetni. Márpedig a szakképzést, az általában vett képzést, legyen az szakképzés, felnőttképzés, felnőttoktatás – mindegy, melyikről beszélek –, nem szakíthatjuk ki abból a környezetből, amit gazdasági környezetnek nevezünk. Nézzük meg, milyen környezet vesz bennünket körül, annak milyen elvárásai vannak, és vajon ezeket az elvárásokat a képzésünk tudja-e biztosítani.

Lényeges dolog, hogy tudom-e kínálni azt, amit a környezetemben keresnek? Vagyis a képzésünk kínálat- vagy keresletvezérelt-e?

Az utóbbi időben – elsősorban 2013-tól – olyan jelentősen változott hazánk gazdasági növekedése, hogy jó néhány területen sajnos munkaerőhiány van. A hiány gyakorlatilag olyan mértékű, hogy helyenként problémát okoz és amikor a gazdaság szereplői, a cégek azt mondják, hogy hahó, képzett munkaerőre van szükségem, akkor ez a kiáltás az iskoláknak, képzőknek, vagyis nekünk szól.

2017 I. negyedévében a rendszerváltás óta nem volt olyan magas a foglalkoztatás, mint most. Aki el akar helyezkedni és természetesen megvan a megfelelő végzettsége, az gyakorlatilag el tud helyezkedni. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy előnyt élvez az, akinek van valami szakképesítése. A szülők természetesen preferálhatják a gimnáziumokat. De vajon tisztában vannak-e azzal a ténnyel, hogy a munkaerőpiacon ma már hátrányban van az, aki csak érettségivel rendelkezik? Rettentően fontos – erre különösen szeretném felhívni a figyelmét az itt jelenlévő általános iskolai tanároknak, pedagógusoknak, igazgatóknak –, hogy minden szülőt, diákot hozzanak döntési helyzetbe, hogy ne csak a gimnáziumi, hanem a szakképzés lehetőségeit is megismerjék.

Amennyiben a társadalmunk, a gazdaságunk, az egyén boldogulását akarjuk szem előtt tartani, úgy szakmát kell megtanítani, megszerettetni a gyerekekkel. A szakképzés nemcsak a képzés kínálatában nagyon sokféle, de különböző szintjei (szakmunkás, technikus, mérnök, valamint ráépülések és mellék-szakképesítések) révén, lehetőséget ad a továbbfejlődésre.

Nemrég volt a WorldSkills verseny Abu-Dhabiban, ahol szembesülhettünk azzal, hogy ma a szakmák a digitalizáció révén, olyan jelentősen átalakultak, hogy a hagyományos kétkezi szakmák is igényelnek informatikai ismereteket. A villanyszerelő versenyzőnél nem az volt a kérdés, hogy ismeri-e a fázisokat, hanem egy komplett hálózatát kellett megterveznie a háznak, maketten megcsinálni úgy, hogy mobiltelefonon keresztül tudja felkapcsolni a villanyt. Ez a mai kor szakmunkásképzése. Most már nem is megfelelő elnevezés a szakmunkás, igaz? Jóval többet kell tudni, mint azt gondolnánk. Mások az elvárások.

Ki kellene találni egy megfelelő elnevezést a régi szakmunkás szakmákra, amelyek ma már inkább a technikusi tudás felé mozdultak el és legalább annyi elméleti tudást hordoznak, mint kétkezi ügyességet. Fontos lenne, hogy társadalmunk elismerje e szakmák művelőit, mert ugyan mi is lenne velünk nélkülük?

A lehetőségek, mind a képzés, mind a kereslet tekintetében nagyon különbözőek.

Észak-Magyarország vagy Dél-Dunántúl területi adottságait tekintve, megnézve akár a somogyi részt, jelenleg nagyobb kihívások vannak mind a képzés, mind a foglalkoztatás területén, annak ellenére, hogy általában a keleti és nyugati országrész különbségei vannak kiemelve. Figyelembe kell venni, melyik területen milyen elvárások vannak, melyik iparág az, amely elvárásokat fogalmaz meg felénk, ennek figyelembevételével kell egy nagyobb, egy erősebb „bumm”-képzést megszervezni mind a felsőoktatásban, mind a középiskolában.

A létszámok alakulása, különösen drámai kezd lenni, hiszen a demográfiai folyamatok a gyereklétszám csökkenését mutatják már régóta. Nagyon sokan a gimnáziumot választják és a gimnázium után tanácstalanok, nem tudnak magukkal mit kezdeni. Valaki egyetemre jelentkezik, de nem veszik fel. Elmegy egyetemre, de aztán kiesik az egyetemről. Elmegy egyetemre, elvégzi az alapképzést, de ha nem megy tovább mesterképzésre, ugyanolyan bizonytalan, hogy mihez kezdjen. Mindenképpen meg kell említeni fiataloknál még egy lehetőséget, akik úgy gondolkodnak, kipihenik az érettségi fáradalmait, 1-2 évre elmennek alkotói szabadságra. Merthogy ilyenek is vannak, igaz?

Az is tény, hogyha megnézzük az idei év beiskolázási adatait, akkor azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek közel 40%-a ment gimnáziumba, a többi valamilyen szakképzésbe, azaz szakgimnáziumba vagy szakközépiskolába. Mit is jelent ez? A szakgimnázium, főleg technikusi képzést akar adni ötéves képzés keretében, míg a szakközépiskola – a régi szakmunkásképzés – hároméves. Az adatok szerint 40% jelentkezett gimnáziumba, valamivel több, mint az előző tanévben és a szakgimnáziumba nem jelentkeztek annyian, mint amennyit szerettünk volna. Miért is? Nem vonzó? Nem terjedt el eléggé a köztudatban? Nem tudom. Végig kell gondolni, ha nem vonzó, akkor vonzóvá kell tenni, ha nem ismerik, akkor meg kell ismertetni, információt kell átadni.

A gimnáziumba jelentkezettek 40%-os aránya – összehasonlítva a nyugat-európai adatokkal – elgondolkodtató. Ausztriában ez 23%. Mi lehet az oka, hogy az osztrák gyerekeknél a társadalom úgy gondolja, hogy az ő gyerekének sikere a szakképzés lehet? Azt gondolom, hogy az iskolaválasztás mindannyiunk felelőssége. A társadalom a szakképzést még mindig nem tartja elég vonzónak, a kétkezi munka még nincs elismerve. Holott, mestere mindenki annak, amit magas szinten űz. Ismerjük el mindenki teljesítményét, legyen az bármely szakma. S abban a pillanatban, ha így beszélünk, így gondolkodunk, minden helyére kerül. Biztos mindannyian nagy bajba kerülnénk, ha nem lennének mesteremberek. Ezt mindannyiunk érdekében helyre kellene tenni. Így még egyszer kérem az általános iskolákat, hogy a szakképzésről az információkat továbbítsák a szülők felé.

Megkérdeztük a cégeket, hogy mi az, amit elvár ma a céges világ a gyerekektől a munka világában. Problémamegoldás, együttműködés, alkalmazkodó készség, kreativitás, érzelmi intelligencia, vezetőkészség, digitális kompetencia. S akkor most felteszem a kérdést: ezeket a kompetenciákat azzal a módszertannal, amit most az iskolában művelünk, el lehet érni? Úgy gondolom, hogy a mai frontális oktatási módszerekkel ezeket a kompetenciákat nem lehet kialakítani.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg előadásában Csépe Valéria professzor asszony is, ami azt jelenti, egy nyelven beszélünk, legyen az szakképzés, köznevelés, NAT. Máshogy nem megy. Mindez alapja annak, hogy a gyerekeink sikeresek legyenek. Márpedig ez munkánk lényege.

Nézzük meg, merre felé tartunk. Most egy kicsit bátrabban beszélek, mint tettem volna korábban, hiszen felkerült a parlament honlapjára a törvénymódosítási csomagunk, így kellően, egy kicsit megerősödve merem elmondani azokat a terveket, amelyeket törvénytervezetbe foglaltunk és a parlamentnél vár elfogadásra[1]. Ez érinti a szakképzési törvényt, a felnőttoktatási törvényt, a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényt, picit a köznevelési törvényt. Ennek egy része a szakgimnáziumnak az átalakítása.

Ahogy korábban utaltam rá, kevesebben jelentkeztek szakgimnáziumba. Lehet, hogy nem elég vonzó? Ha ez így van, akkor tegyük egy kicsit rugalmasabbá. A cél az, hogy a szakgimnáziumban minőségi technikusképzés legyen. Célként fogalmazódik meg, hogy ne négy év után fejezze be a tanuló a szakgimnáziumi tanulmányait – azaz az érettségivel –, hanem, fejezze be az ötödik évet, szerezzen szakmát, technikusi végzettséget. Tudatosítani kell, hogy amit nem fejezünk be, annál drágább képzés és hiábavalóbb időtöltés nincsen.

A mellék-szakképesítést a szakgimnáziumnál úgy ítéltük meg, hogy helyenként nagy problémát okoz, mivel a vizsgázónak háromféle vizsgán is számot adni kell adni tudásáról. Egyrészt kell készülnie az érettségire, mint a gimnazistáknak, másrészről az addig megszerzett technikusi tudásáról is számot kell adnia, harmadrészt egy mellék-szakképesítésből is vizsgáznia kell, ugyanazon időben. Nagyon különböző az ágazatoknál a mellék-szakképesítés, amit tanulniuk kellett ez idáig. Példaként említeném: aki gépésztechnikus akar lenni – reményeink szerint a legjobbakból lesznek majd gépészmérnökök –, az mellék-szakképesítésként gépkezelőnek is tanul. Nem szerencsés ennyire összekeverni a dolgokat. A gépkezelést meg kell oldani egy másik, kevesebb óraszámú képzésben. Vannak olyan ágazatok, ahol a mellék-szakképesítést le kell választani. De vannak olyan területek, pl. az informatika, ahol ezt nagyon jól kitalálták, a főszakképesítésnek a része. Ezért javasoljuk egy olyan szabadsáv kialakítását, amelynek az óraszámát az iskolák rugalmasan tudnak kezelni, ajánlatot tudnak adni a tanulónak. Lehet, hogy a duális képzés felé fogják elmozdítani a képzést, különösen, ha van jó vállalati kapcsolatuk. Mindenképpen az ágazatnak megfelelő kompetenciákat kell elmélyíteni a szabadsáv terhére, ha a tanuló nem választja a mellék-szakképesítést. A választás lehetőségét meg kell adni, de a vizsgát nem kell az érettségi időpontjában szervezni a továbbiakban, attól elkülönítve megszervezhető.

Gyakorlatilag a 9–10. évfolyamosok már szakgimnazisták. 10. évfolyam után felajánlható a választás lehetősége, egyértelmű, hogy egyetlen tanuló joga sem sérülhet.

Milyen lehetőségeket ajánlhatunk a gyerekeknek? Viheti tovább a mellék-szakképesítést, vagy bővülhet a technikus képzése duális gyakorlati képzéssel, vagy ajánlhat az iskola gépkocsivezetés, vakon gépírás, magasabb óraszámban pl. fizikát. Miért ne találjunk ki akár új tantárgyakat, olyanokat, amelyek az ágazati készségnek megfelelnek, amit az ágazat elvár? Annyi minden újat várnak tőlünk, vár el a gazdaság, így szükséges nekünk is megújulni.

Az ágazati gondolkodást egyre jobban meg kell jeleníteni a képzésben. Más kompetenciákat kíván az egészségügy, mint a járműipar. Amennyiben ágazatonként végezzük a tervezést, ez valahol 300 óra, valahol 500 óra mozgásteret jelent. Különböző, így mindenhol máshogyan kell, kellett tervezni.

Nyáron ez a tervezés minden egyes ágazatra elkészült – aktív pedagógusok segítségével –, így innen is köszönöm nekik munkájukat. Érdekek nem sérülnek, mozgásteret adunk, így elérjük azt, hogy jobban igazítsuk oktatásunkat a gazdaság igényeihez.

Ezen kívül vannak olyan elképzelések, amelyek a törvénymódosítás elfogadását követően igen jelentős befolyást eredményezhetnek. Ilyen például, a vállalati igényeknek a közvetlenebb megjelenése érdekében az Ágazati Készségtanácsok létrehozása. Az Ágazati Készségtanácsok tagjai gazdasági szereplők, akiknek lehetőségük lesz a tartalomfejlesztésbe beleszólni, így valóban olyan fejlesztési irányok lesznek, amelyekre a gazdaságnak igénye van. Ezáltal a korábbiaknál hamarabb és célzottabban tud beépülni a szakmai elvárás a képzés tartamába.

Ugyancsak fontos feladat az OKJ átalakítása. Ahogy változik a környezet, újabb szakmák igényei jelennek meg. Az iskola ezt nem tudja követni. Az iskolától azt várjuk el, amire képes. Biztonságot, stabilitást kell adni az iskolának. Szűkebb képzési rendszer, ami azonban széles kompetencia alapokat nyújt, megteremtheti ezt a stabilitást. Nevezzük alap OKJ-nak, amit az iskolarendszeren belül tanítunk, és akkor nem kell állandóan variálni, hogy mit akar a vállalat, a gazdaság. Nem tudunk iskolaként olyan rugalmasak lenni, mint amit a környezet elvár tőlünk. Mindenkitől azt várjuk, amit lehet. Ha egy gyerek beiratkozik az iskolába, az beiratkozik 2-3-4 vagy 5 évre. Hát, valakinek 6-7 évre sikerül. Ez minden, csak nem dinamika. A vállalat, amikor azt mondja, hogy dinamika, akkor rövidtávon, hetekben, hónapokban, maximum fél évben gondolkodik. Ahhoz, hogy valóban jól tegyük a dolgunkat, hogy összekössük a képzést az igényekkel, az csak úgy lehetséges, ha a szerkezetet úgy alakítjuk ki, hogy mindenkitől azt várjuk el, amire képes. Az iskola esetében elvárjuk, hogy az alapkészségeket és erre épült kulcskompetenciákat fejlessze.

A szakgimnázium gyakorlatilag minőségi technikusi képzéssé kell, hogy váljon. Ma jószerint, ki sem jönnek a gyerekek az iskolából, már el tudnak helyezkedni. A technikusi munkakört sok helyen elkezdték feltölteni mérnökökkel. Csakhogy ma már mérnök is kevés van. Igazából próbáljuk meg helyretenni ezeket a dolgokat, a gyerekeket bent tartani a rendszerben, azaz technikussá képezni őket. A szakmai tanároknak lépni kell a korral.

Ezért gondoltunk arra, hogy kötelező vállalati képzések is legyenek a pedagógus-továbbképzésben, a gyakorlati oktatást végző tanárok esetében.

A duális tanulói képzés népszerű, bár amit eddig nálunk kialakítottunk, még kevésbé hasonlít a német duális modellhez. A felsőoktatás más, ott már mindezt meg tudták valósítani.

A tanulószerződések száma közel 52 000. Kicsit minden évben növekszik. Jelenlegi célunk az, hogy ösztönözzük a cégeket, hogy egyre többen kapcsolódjanak be a képzésbe.

Ezért tervezzük az Ágazati Képzőközpontokat létrehozni. Az Ágazati Képzőközpont gazdálkodók által kialakított képzési platform, üzemek feletti gyakorló műhely. Fejlesztési források jobban koncentrálódhatnak, valamint a képzés is összetettebbé válhat.

A terveink szerint lehetőség lesz tanuló-előszerződést kötni a vállalatokkal. Az előszerződés azt jelenti, hogy általános iskola 8. osztályában, valamint a szakgimnázium 11-12 évfolyamán a vállalatok felvehetik a kapcsolatot a tanulóval, megalapozva a duális képzést az érdeklődés felkeltésével.

A szakképzés pályaorientációja elengedhetetlen ahhoz, hogy valóban jól végezzük a dolgunkat. Ehhez az általános iskolának nyitottnak kell lenni, ehhez a szakközépiskoláknak, a szakképzési centrumoknak meg kell mutatniuk magukat. Ezért van az, hogy minden szakképzési centrumban úgynevezett kapcsolati referenst kell felvenni, amely egy olyan új munkakör, amely részben a vállalati kapcsolatokat hozza be, részben pedig az általános iskolák felé kommunikál. Az információáramlást javítani kell. Ezért kérem, hogy az általános iskolák és a szakképzési centrumok keressék egymást, hiszen a két területnek egymásra kell találnia.

A pályaorientáció azonban nemcsak a mi feladatunk, hanem a vállalatoké is. A minap volt egy pódiumbeszélgetés, amikor vállalati szakemberek mondták el, ők hogyan látják a képzést, a duális képzést. Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét a témahetekre, ami benne van a tanév rendjében. A témahét egy remek rendezvény, egy remek lehetőség, ahol nem a pályaorientációról beszélünk, de áttételesen mégis egy sor információt tudunk átadni. A témahetek jók ahhoz, amit professzorasszony mondott, hogy egy kicsit a tananyag feldolgozásában másként gondolkozzunk, de ahhoz is nagyon jó, hogy kinyissuk az ajtót, és beengedjük a szakembereket, a bankárokat, beengedjünk a vállalkozókat, akik el tudják mondani, hogy ők milyen iskolában végeztek, mi volt az életútjuk, alternatívákat mutassanak. Vagyis a pályaorientáció jóval szélesebb lehetőségeket jelent, mint amiben gondolkodunk, és ezzel a lehetőséggel érdemes lenne élni.

Minden összefügg mindennel, szakképzés, felnőttképzés, gazdaság. Többen megkérdezték tőlem, hogy jó helyen van-e a szakképzés itt a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Remélem, hogy ez az előadás bebizonyította: igen, a szakképzés igen szorosan összefügg a gazdasággal. A szakképzés nem a hátrányos helyzetnek a megoldása. Lehet, hogy az is megoldódik azzal, ha szakmát kapnak az érintettek, de nem az a cél. A szakképzés célja a minőségi munkaerő újratermelése, aminek eredményeként a hátrányos helyzetből is ki lehet szakítani fiatalokat.

Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. Kérem, gondolják végig, amiket hallottak.