Mayer József

A Híd-programok szerepe a köznevelési rendszerben

Miért váltak szükségessé a HÍD-programok?

Jelen tanulmány csak arra szorítkozhat, hogy a szerző megindokolja, miért tartja jó megoldásnak a HÍD-programok bevezetését a köznevelési rendszerben. Nem igényel hosszabb bizonyítást az, hogy a középiskolák 9. évfolyamán – és ez különösen igaz a szakiskolákra – az elmúlt évtizedekben jelentős mértékű tanulói kudarccal kellett szembenézni. Az okokat számos kutatás már korábban feltárta[1], de olyan megoldás kidolgozásra és bevezetésre, amely az intézmények szintjén lett volna képes megállítani a kedvezőtlen tendenciát, még nem került sor.

Az elmondottakat egyetlen adatsorral kívánjuk itt alátámasztani. Az alábbi ábra jól tükrözi azt, hogy a szakiskolába belépő tanulók jelentős hányada nem képes elvégezni az iskolát, és idő előtt elhagyja az iskola, a tanulás világát. Ezt a problémát azonban már az évtized elején is jelezték[2]. A hivatkozott kutatás vezetője könyvében felhívta a figyelmet a szakiskolák belső működési zavaraira, s ennek kapcsán alapvetően két tényezőt említett:

• egyrészt arról beszélt, hogy a megkérdezett pedagógusok többsége az általános iskolát okolta a kudarcért, másrészt
• pedig rámutatott arra, hogy a kutatásban megkérdezett tanulók közül sokan unalmasnak és érdektelennek tartották az órákat. Ezt részben azzal magyarázta, hogy a pedagógusok többsége kevésbé gondolja, „hogy módszert kellene változtatnia az oktatásban”.[3]

További problémát jelentett az is, hogy a szakiskolai lemorzsolódásért sokan éppen a két tanéven át tartó közismereti órákat okolták, mondván, hogy ezek a tanulók nem azért jöttek ebbe az iskolába, hogy újra azt tanulják, amit az általános iskolában sem akartak már megtanulni.

10. ábra: Tanulói kudarcok a szakiskolában

Az alapprobléma

Évtizedekkel ezelőtt – alapvetően más társadalom-gazdasági és politikai rendszerben az akkori Pedagógiai Szemlében[4] –sok más mellett – a fizikai dolgozók gyermekeinek az iskolai esélyeiről zajlott egy vita, amelyben a kor neves szakemberei szólaltak meg. Bakonyi Pál vitaindítójában arról beszélt, hogy „A szocializmus: osztály nélküli társadalom, amelyben a politikai szükségszerűség, hogy ne tegyünk adminisztratív eszközökkel származás szerint megkülönböztetést növendékeink között. Az azonban kétségtelen, hogy a mi konkrét, szociális körülményeink között nem indulnak egyenlő feltételekkel a tanulók az iskolában. De az valószínű, hogy teljesen egyenlő feltételek még hosszú történelmi korszakon át sem fognak létrejönni.”

Fő problémának tehát azt látta, hogy a budapesti középiskolákból a fizikai dolgozók gyermekeinek a 37,6%-a morzsolódik le, szemben a szellemi dolgozók gyermekeinek 5,8%-val. A tanulói kudarcok hatékony csökkentése érdekében az alábbi javaslat-együttest fogalmazta meg:

• önállóság fejlesztése az ismeretek megszerzésében,
• az iskola oldja meg a tanulási nehézségekből adódó feladatokat, s ezeket ne hárítsa szülőkre,
• az órai munka hatékonyságának növelése érdekében szükségesnek tartja a differenciált foglalkozások bátrabb alkalmazását, amelyek lehetővé teszik tanulók jobb és alaposabb megismerését.

Olvasva a több évtizedes koncepció elemeit, jól látható, hogy a hangsúlyok az iskola feladataira esnek, mégpedig azért, mert már akkor is egyértelművé vált a szakemberek számára az, hogy a kudarcokban érintett tanulók többségének családi háttere nem alkalmas gyermekei tanulásának támogatásra. Ez a helyzet mára sem változott meg. Ezt erősítette meg Gazsó Ferenc (akkor vezető szakfelügyelő): „Valamennyi rendelkezésünkre álló adat azt igazolja, hogy az iskola nyolc, sőt tizenkét évi munkával sem tudja eléggé hatékonyan ellensúlyozni a családi környezet adta művelődési hátrányokat.”

A vitában megszólalók többsége olyan elvi és gyakorlati megoldásokat ajánl, amelyek alkalmazása ma sem lehetne idegen az iskolák gyakorlatától. Nézzünk ezekből néhányat!

• Kiss Árpád: „Igen finom módon kell a követelményeket és az előrehaladás ütemét az egyes tanulókhoz is hozzáigazítani”. A ma nyelvhasználatában ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az iskoláknak ki kell alakítani a tanulók számára az egyéni tanulási útvonalakat, amelyek mögött személyre szabott fejlesztési tervek, koncepciók kell, hogy álljanak.
• Ballér Endre: „… amíg ezen és más feladatokon belül (módszertan, tanulókkal való bánásmód stb. – M. J.) nem történik jelentős előrelépés, addig a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozás nem lehet eredményes”. A tanórákon alkalmazott pedagógiai-szakmai megoldások területén nem állíthatjuk, hogy nem történt előrelépés. De azt igen, hogy az elmúlt évek jelentős fejlesztései nem a kellő mértékben és hatékonysággal épültek be az iskolák napi gyakorlatába.
• Kozma Tamás: „A hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozást a gazdaság igényei is megkövetelik.” A tanulói kudarcok, a korai iskolaelhagyás egy alapvetően más gazdasági környezetben egyaránt felveti a társadalmi és gazdasági következményeket. Az iskolázatlanság – munkanélküliség –szegénység okozta feszültségek kiküszöbölése, különösen felnőtt korban különösen költségigényes vállalkozás.

Ennek és más vitáknak a tanulságaira építve indult meg 2001-ben az OKI-ban egy K + F típusú program, amelynek a középpontjában a második esély iskoláinak a kialakítása állt.

Az elméleti alapok megteremtése

Az OKI kutatásai (2002–2005) azt igazolták[5], hogy bár a tanulói kudarcok okainak a többsége nem a kilencedik évfolyamon kereshetők, de a következmények ott jelentkeznek. Ezért azt javasolták a kutatásban részt vevő szakemberek, hogy addig is, amíg az általános iskola felső tagozatán nem indulnak el olyan célú fejlesztések, amelyek nyomán a tanulók nagyobb eséllyel kapaszkodhatnának meg a középfokú intézményekben, addig a megoldást ezen az évfolyamon kell megtalálni.

Javaslataik a következőkre irányultak:

• az osztályfőnöki órák keretében induljanak közösség-fejlesztő programok,
• minden tantárgy esetében a tanév első hónapjaiban történjen meg az ún. „kapunyitógató” kompetenciák erősítése, mert ezek nélkül a szakmatanulás elképzelhetetlen.
• fontosnak tartották azt is, hogy az osztályban tanító pedagógusok ne egyéni tervekkel („tanmentekkel”) dolgozzanak, hanem közösen, összehangoltan fejlesszenek.

A fejlesztésben sor került a pedagógusok és az iskolavezetés felkészítésére is, de a program kiterjesztésére – többnyire anyagi okok miatt – nem került sor.

Milyen iskolára van szükségünk?

Mindezek – és az itt nem említett fejlesztések – figyelembevételével indult el az új, hároméves szakiskola közismereti program fejlesztése.[6] Már ott megfogalmazódott a fejlesztőkben, hogy milyen szellemiségű és milyen módszerekkel dolgozó iskolákra is van szükség annak érdekében, hogy egy több évtizedes probléma kezelhetővé váljon. Koncepciójuk alapját a következő megállapítások képezték:

Ezek az elképzelések alkották a HÍD-programok fejlesztésében a kiinduló pontot. A következő táblázat tartalmazza azokat a konkrét fejlesztési elképzeléseket, amelyek nyomán a HÍD-programok nevelési–oktatási programja kialakult.[7]

Összegzés

A fejlesztések tükrében úgy látjuk, hogy a HÍD I-II. program képes lesz kezelni osztálytermi szinten a tanulással összefüggő tanulói kudarcokat. A csoportok létszáma, a módszertanok, a továbbképzések együttese olyan helyzetet teremthet, amely alkalmas lehet a jelenleginek eredményesebb és hatékonyabb pedagógiai munka megvalósítására. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a HÍD-programokban önmagukban – és legfőképpen azonnal – nem lesznek képesek kezelni olyan problémákat, amelyek – és itt a tanulók családjaira gondolunk – nem pedagógiai jellegű eszközökkel és módszerekkel orvosolhatók. A sikerhez a különféle típusú fejlesztési programok[8] összehangolása és fenntartása szükséges.

[1] A problémáról a legpontosabb összefoglalás: Kézdi Gábor – Köllő János – Varga Júlia: Az érettségit nem adó szakképzés válságtünetei in: Munkaerőpiaci tükör, 2008. szerk: Fazekas Károly –Köllő János

[2] Lásd erről: Kerékgyártó László. Realitások és lehetőségek (Szükségszerű-e a kudarc nyolcadik után?) NSZI, 2001.

[3] id. mű. 31.o.

[4] Ankét a Pedagógiai Szemlében, 1967, február 17.

[5] A részleteket lásd a kötetekben!

[6] Lásd erről: Miért van szükség az új közismereti programra a 3 éves szakiskolában? UPSZ, 2012. 4–6. 3–34.

[7] Lásd erről: HÍD-kerettantervek, www.ofi.hu

[8] Olyan fejlesztésekre gondolunk, mint az „Újra Tanulok!” program, vagy az egész napos iskola koncepciójának és gyakorlatának fejlesztése, de ide sorolhatnánk a „Biztos kezdet” típusú programokat is. Sokat segítene az iskolarendszer nyújtotta lehetőségek újragondolása az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező felnőttekkel kapcsolatban is.