Dr. Czomba Sándor

A szakképzés átalakítása

Meglehetősen fontos tényező, hogy a jelenlegi magyar kormányban a felnőttképzés és szakképzés a foglalkoztatáspolitikai államtitkársághoz tartozik, bár nyilvánvalóan oktatási kérdésről is beszélünk. Az egyik legfontosabb megfogalmazott célunk ugyanis, hogy az iskolákból kikerült tanulók képesek legyenek elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Nem csupán a magyar gazdasági helyzetből fakadó problémáról van szó, hanem arról is, hogy a gazdaság szereplői még rövidtávon sem tudják megmondani, mire van szükségük, nemhogy közép- és hosszú távon. Enélkül pedig nehéz jó oktatáspolitikát folytatni, mégis ez a legfontosabb cél.

Az 1990-es években tíz éven át voltam Vásárosnaményban szakközépiskolai igazgatóhelyettes, így saját tapasztalatból mondom, hogy jó lenne, ha sikerülne a szakképzés területén elérni, hogy mindaddig, amíg a belépő évfolyamok kifutnak és még egyszer annyi idő eltelik, nyugodt körülmények lennének. Ez ideális állapotot teremtene az előző időszak jellemzőit figyelembe véve. Éppen ezért alaposan végiggondoltuk, hogy vajon szükséges-e meglépni ezeket a fontos lépéseket, amelyeket most megteszünk; vagy próbáljuk meg a most működő szakképzési rendszert kisebb igazításokkal megfelelő irányba terelni. Azt kell mondanom: azt látjuk, hogy a kisebb igazítások jelenleg nem elégségesek.

Ha egy átlagembert megkérdezünk, hogy mi a baj a szakképzéssel, akkor biztosan említi, hogy túlságosan hosszú a képzés, mivel ma négy-öt évig kell tanulnia egy szakiskolásnak úgy, hogy az első két évnek gyakorlatilag köze sincs a szakmájához.

Magyarország ma a foglalkoztatottság tekintetében 27. helyen áll az Európai Unió 27 tagállamából, ami nem nagy dicsőség. Az elmúlt 20 évben 3,2–4 millió között volt a foglalkoztatottak száma, úgy, hogy Magyarországon 10 millióan vagyunk. A 10 millióból 3,8 millió ember dolgozik, a 3,8 millióból pedig csak 1,8 millióan dolgoznak a termelő szférában. Hozzá kell tennem, hogy a munkanélküliségi ráta nem mérvadó, azzal lehet játszani. Attól függ, hogy milyen számhoz viszonyítják a munkanélküliséget. Ez a játék azonban sokba kerül Magyarországnak, ezért elsősorban azt szeretnénk, hogy a foglalkoztatás növekedjen. Gyakran azt látjuk, hogy a foglalkoztatási ráta együtt nő a munkanélküliségi rátával. Hogyan lehetséges ez? Nos, ez előfordulhat, ugyanakkor az lenne a jó, ha a foglalkoztatási ráta nagyobb mértékben nőne, mint a munkanélküliségi ráta. Ezzel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a munkanélküliségi ráta önmagában nem mond semmit. Ha azt halljuk, hogy például Svédországban 8,1%-os a munkanélküliségi ráta, az rossz mutató így önmagában, de ha megtudjuk, hogy a svédek foglalkoztatási rátája 72,5%, akkor a 8,1%-os munkanélküliségi ráta már nem is olyan rossz arány.

Nemcsak az a legnagyobb baj, hogy kevesen dolgoznak a termelő szférában, hanem az, hogy a területi különbségek óriásiak. Sehol Európában nincsenek ekkora területi különbségek, mint nálunk.

Sokszor halljuk, hogy az alacsony iskolai végzettség hátrányt jelent, ami valóban így van. Ma Magyarországon az inaktívak és a munkanélküliek táborában közel 900 ezer embernek nincs szakképzettsége. A nyolc vagy annál kevesebb általános iskolai osztályt végzettek körében a legnagyobb a probléma.

A másik probléma a szakképzéssel az, hogy az iskola elvégzése után kapott bizonyítvány nem mindig garantálja, hogy a tanuló alkalmas a tanult szakma gyakorlására. Ha az asztalra kell tennie valamit, akkor nehézségei támadhatnak, ezért a „nagybetűs életben” kell megtanulnia a szakmát. Az pedig, hogy gyakorlatilag négy-öt éven keresztül iskolában tartsunk valakit, és ennek ellenére számára ez az időszak kevés ahhoz, hogy elsajátítson egy szakmát – ez olyan luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak.

Miután beazonosítottuk a problémákat, a megoldáshoz vezető utat kell megtalálnunk. A szakképzésben megpróbáljuk meghatározni azokat a szakmákat, amelyekre a gazdaságnak szüksége van, tehát a hiány-szakképesítéseket, valamint azokat a szakmákat, amelyekben túlképzés jelenik meg.

Problémát jelent, hogy most kell megmondani, hogy három év múlva milyen szakmákra lesz szükség, vagy akár négy-hat évre is előre kell tervezni, hogy mire lesz igény. Van-e olyan szereplője a gazdaságnak, aki ilyen időtávban előre tud tervezni? Csak általánosságban tudunk arról beszélni, hogy mire van szükség. Az ipari szakmákban ma Magyarországon hiány van. De a magyar munkaerőpiacon mégis előfordul, hogy egymás mellett lévő két régió egyikében az egyik szakmában hiány mutatkozik, a másikban ugyanabból túlképzés van. Szoktam mondani, hogy a magyar munkaerő mobilitása a nullához közeli.

Ahhoz, hogy egy újfajta gondolkodásmód gyökeret eresszen, változtatni kell a jelenlegi struktúrán. Hogyan tudjuk ezt a változtatást megvalósítani? Amit az osztrákok és a németek is csinálnak, abszolút humánusan: olyan kétpólusú rendszer, amelyben a vállalkozások – akik a gyakorlati hátterét adják a képzésnek – és az állam az intézményi rendszerével, amely a közismereti, szakmai elméleti oktatáshoz segít hozzá, közösen valósítja meg a szakképzés feladatait. Ezt nekünk is szem előtt kell tartani. Egy az egyben azonban nem tudjuk átvenni a német mintát, ugyanis Németországban a vállalkozások tartják fent az iskolai rendszert.

A szakiskola átalakításával kapcsolatban megjegyzem: Mátészalkán végeztem gépészeti középiskolában, ahol négy év után kaptunk érettségi és szakmunkás-bizonyítványt is, és aki akart, még egy évet ott maradhatott, vagy főiskolára mehetett, a szakmunkás iskola pedig korábban 3 éves volt.

Szakmai viták folynak arról, hogy 8 vagy 9 év általános iskolai oktatás szükséges-e az alapok elsajátításához – Németországban 9 év az alapfokú képzés ideje. A 9. évfolyam vajon elég-e ahhoz, hogy pótoljuk azt, amit nyolc év alatt nem sikerült elsajátítani, azaz a 9. vagy a 8. évfolyam után induljon-e a hároméves szakképzés. Arról, hogy melyiket preferáljuk, folytathatunk vitát. Én azt látom: ha a 8. osztályos – akár a 2-es átlagú – bizonyítvány mögött valós tartalom van, akkor kevésbé lesz gond a szakiskolai és szakközépiskolai képzésben. Ha ez nincs meg, és az általános iskola csak szabadulni akar a tanulótól, és úgy van vele, hogy a szakiskola majd azt csinál vele, amit akar, abból a tanulóból sosem lesz szakember. Tehát a pályaorientáció és az alapfokú oktatás megreformálása nélkül nincs megújulás a szakiskolai és szakközépiskolai rendszerben sem.

A képzés tekintetében azt mondjuk, hogy a hároméves szakiskolai képzést szeretnénk általánossá tenni. Szeretném felhívni a figyelmét azoknak, akik mélyebben szeretnének foglalkozni a szakképzésről szóló törvénnyel, hogy a szakiskolai képzés csak általában lesz hároméves, mert előfordulhat, hogy bizonyos szakmák esetében a szakmai tárgyak miatt nem minden esetben lesz elég három év. Nemsokára a Kormány elé kerül a tervezet, és ha elfogadásra kerül, és a Parlament tárgyalja az új törvényt, észrevételeket, javaslatokat lehet tenni vele kapcsolatban. Ha tehát valaki úgy érzi, hogy nagyon fontos mondanivalója lenne ebben az ügyben, akkor lesz rá lehetősége, hogy elmondja.

Szakközépiskolák esetében az érettségi vizsgákkal kapcsolatban az a probléma, hogy nem nagyon különbözik a gimnáziumi érettségitől, jelenleg nem kötelező a tanulóknak szakmai tárgyból érettségizniük. A szakmai érettségi jövőben kötelező lesz, és egyúttal munkakör betöltésére is képesít. A szakmai vizsga kérdésében is jelentős változásokat tervezünk. Ma négy-öt napig tart egy vizsga, aminek nincs semmi értelme, ezért rövidíteni szeretnénk ennek időtartamán.

A szakiskola tehát hároméves, a szakközépiskola pedig négyéves lesz úgy, hogy a 4. év végén szakmai érettségit lehet tenni, ami ad azonos szakmai végzettséget a szakmunkás-bizonyítvánnyal. A szakmunkás-bizonyítvány szerzésének a lehetőségét a szakközépiskolai rendszerbe nem emeljük át, a szakközépiskolában ugyanis nem lehet úgy elsajátítani a szakmát, mint a szakmunkásiskolában. A szakközépiskolában a 4. év végén a FEOR szerinti jogosultságot kap az illető arra, hogy bizonyos szakmákban elhelyezkedhet, de nem kap például kőműves szakmunkás bizonyítványt, mert ahhoz még célirányosan tovább kell tanulnia.

A szakiskolában a 9. évfolyamon, illetve a szakközépiskolában a 9-10. évfolyamon már szakmai alapozó képzés is folyna. Így tudunk eljutni a 12. évfolyam végére odáig, hogy aki technikus szeretne lenni, annak már csak egy évet kelljen a két év helyett elvégeznie ahhoz, hogy a megfelelő minősítést megszerezhesse.

Pályaorientáció és a pályakövetési rendszer is rendkívül fontos. Miért? Számos esetben halljuk, ha kérdezik valakitől, hogy miért választotta ezt a szakmát: azért, mert ez az iskola volt a legközelebb, vagy valamelyik ismerős is oda jár. Nem az a válasz tehát, hogy szereti a szakmát.

Pályakövetési rendszer esetében fontos, ha elvégezte a tanuló az iskolát és szakmát szerzett, fél év, egy év múlva tudjuk, hogy ki az, aki el is helyezkedett a szakmában, ilyen rendszer jelenleg nem működik.

Itt szeretném a felhívni a figyelmet arra, hogy a törvény arról fog szólni, hogy a 9. évfolyamon a szakmai alapozó képzések gyakorlati része elsősorban iskolai tanműhelyben folyik, a 10-11. évfolyamon, illetve a szakközépiskola 13. évfolyamán pedig (azaz amikor már a konkrét szakmát tanulja) elsősorban vállalati körülmények között, valós élethelyzetet produkálva történik a gyakorlati képzés. Ezáltal tudjuk megoldani azt az anomáliát, amit az előbb jeleztem.

Számos probléma vetődik fel:

• Van-e Magyarországon annyi vállalkozó, akik ezeket a tanulókat szívesen foglalkoztatnák?
• Akik ezeknél a vállalkozásoknál dolgoznak, értenek-e a pedagógiához, rájuk lehet-e bízni a gyerekeket?
• A nagy multinacionális cégek szívesen foglalkoztatnak diákokat, mert pénzügyileg jobban megéri nekik, de a kisebb cégeknek már nem.

A magyar emberek 2/3-ának a magyar kis- és középvállalkozások adnak munkát, az ő utánpótlásuk ezért nagyon fontos számunkra. Ezért a képzés 3. vagy 4. évében meg kell találni azt az embert, akit alkalmazni fog a vállalkozás. Ehhez a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényt is szükséges módosítani, amely a szakképzésről szóló törvénnyel párhuzamosan fog futni a parlament előtt. Az a gond elsősorban, hogy a szakképzési hozzájárulás pénzügyi évet érint, azaz január 1-jétől már hatályba kell lépnie és ehhez 2011. november 30-áig a Parlamentnek el kell fogadnia, és ki is kell hirdetni a Magyar Közlönyben. A szakképzésről szóló törvénynek viszont a köznevelési törvénnyel párhuzamosan kell élnie az életét már a parlamenti törvényhozási időszakban is, mert rengeteg kereszthivatkozás van a kettő között, nyilvánvaló okokból.

Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) átalakítása kapcsán megjegyzendő, hogy annak idején az OKJ fő célja az lett volna, hogy egyszerű, átlátható, világos, egymásra épülő legyen. Ezzel szemben közel 500 OKJ-s képzés van, a hozzá kapcsolódó, elágazódó képzésekkel együtt nagyjából 1300. Húzni kell tehát egy vonalat, azaz átalakítás szükséges, amely után az előző jelzők valóban igazak lesznek.

A TISZK-ek átalakítása tekintetében nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a gazdaság igényeit teljesen figyelmen kívül hagyva, például egymástól 35 km-re három, ugyanolyan képzést adó iskola legyen, és hogy az iskolák személyi és tárgyi feltételeihez igazítsuk a képzési rendszert.

A létrejött tagiskolák részben jól, részben rosszul működnek, az átalakításuk tehát nem egyszerű. A probléma az, hogy a TISZK-ek jelenleg nem egységesek, ezért egységesíteni szeretnénk őket. Pro és kontra sokat lehetne erről beszélni.

További átalakítási alapelv, hogy az első szakképesítés ingyenessége megmaradjon, és az előbb említett szakmai érettségi ne számítson szakképesítésnek, s így az ezt követő – ugyancsak elsőnek számító – szakmai képzés is ingyenes legyen a szakmai vizsgáig. 2012 szeptembere az a dátum, amikor – a szakképzésről szóló törvény hatályba lépését követően – az első évfolyam indulhat az új képzések mentén.

A felnőttképzésben: nem egyszer fordult elő, hogy valaki nem boldogult az iskolában, majd a felnőttképzés során ugyanazt az OKJ-s papírt néhány hónap múlva megszerezte, és a többiek szeme előtt lobogtatva azt, kinevette őket gondolván, hogy azok ott szenvednek, miközben ő már rövidebb idő alatt megszerezte a bizonyítványt. Szelektálni kell tehát, meg kell határozni a szakmákat, szabályokat kell alkotni, amelyeket kőkeményen be kell tartatni a felnőttképzésben is.

Célunk az, hogy a gazdaság és a vállalkozások igényeinek megfelelő képzéseket indítsunk Magyarországon. Ez nem egyszerű feladat, hiszen a vállalkozói szektor nem tudja meghatározni, mire van szüksége.

Én arra buzdítok mindenkit, hogy ha a szakképzési hozzájárulásról, valamint a szakképzésről szóló törvények tervezete nyilvánosságra kerül, akkor mondjanak róla véleményt, amelyet szívesen veszünk.

Köszönöm a figyelmüket!