Kovács Melitta

Az Aktuális pályázatok szekció összefoglalója

km0

Feltehetőleg abban a szekcióban vehettem részt, ahol a legtöbb idegen kifejezést, rövidítést használtuk. Mivel most is csak mozaikszavakat, kódszámokat tudnék mondani a futó és majd kiírandó pályázatainkról, így inkább elmondom azt, miről nem beszéltünk.

Nem volt szó a TÁMOP 3.1.4.-es pályázat folytatásáról, pedig sokan azt kérdezték a szekciónkban, illetve mindenki azzal jött a folyosón hozzánk, hogy mikor lesz ennek a kiírásnak folyatatása.

Nem tudtunk arról sem beszélni, hogy miként fogja érinteni a pályázatokat, a pályázókat a fenntartóváltással kapcsolatos törvénymódosítás.

Nem lehet még megmondani, hogyan fogja tudni kezelni az uniós pályázatok köre sem a már lezárt, sem a még futó pályázatok körében, ezt a helyzetet, de még nagyobb problémát jelent azoknak a konstrukciónak a tekintetében, amelyek a Minisztériumnak, az Irányító Hatóságnak és a Közreműködő Szervezetnek a „bugyraiban” előkészítés alatt vannak. Jelenleg még ugyanúgy, mint a múltban, a B1 pontban (a jogi formánál) ugyanazok a fenntartók, illetve közoktatási intézmények jelennek meg pályázóként, mint az elmúlt 2 évben. Attól tartok, hogy bár a 25 konstrukció legalább 80%-a decemberig eljuthatna abba az állapotba, hogy kiírható legyen, ez a probléma meg fogja nehezíteni a pályázatok tényleges kiírását is.

Végezetül szeretném megköszönni kollégáim, Jobbágy Csaba és Maár Péter segítségét a szekciómunkában, és azoknak a résztvevőknek a kérdéseit és érdeklődését, akik részt vettek a közös munkában.