Dr. Köpeczi-Bócz Tamás

Az oktatás szerepe a társadalmi felzárkózásban

Örömteli, hogy ebben az évben is sikerült megszervezni ezt a rendezvényt, és ilyen komoly érdeklődés mellett valósulhat meg a mai konferencia.

Az oktatás szerepe a társadalmi felzárkózásban cím – azt gondolom – sokféle kérdést felvet. Elsőként az fogalmazódhat meg, hogy mit jelent konkrétan a társadalmi felzárkózás?

Sokan a felzárkóztatás szót használják. Annak, hogy államtitkárságunk elnevezésében a „társadalmi felzárkózás” szerepel, üzenetértéke van. Úgy gondoljuk, sikeresen akkor lehet segíteni – esélyt nyújtani és esélyt teremteni –, ha ebben az érintettek is tevékenyen részt tudnak venni, szeretnének valóban felzárkózni, előbbre lépni. Elsődleges célunk lehetőségeket teremteni. Maga az államtitkárság nem rendelkezik túlságosan sok eszközzel. Kiemelt szándékunk összehangolni azokat a társadalomfejlesztéssel, humán szolgáltatással, humánerőforrás-fejlesztéssel kapcsolatos szakterületeket, amelyeknek az együttes tevékenysége segíthet az egyenlőtlenségek csökkentésében Magyarországon. Azt gondolom, hogy összességében nem új ez a megközelítés – sok országban eleve úgy hozzák meg a döntéseket, hogy ezekre a szempontokra tekintettel vannak, és amikor gazdaságfejlesztésről beszélnek, akkor egyidejűleg annak társadalmi hatásait is vizsgálják, arra kitekintenek. Véleményem szerint az esélyteremtés vagy az esélyegyenlőség megteremtése mellett még egy fontos tartalmat magában foglal a „felzárkózás” címszó, jelenti a kitörési lehetőséget, kitörési pontokat elsősorban a szegénységből.

E témában Európai Uniós szinten is sokirányú gondolkodás és koordináció működik. A 2010-es év „A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve”, ennek megfelelően mi is aktívan részt veszünk ebben. Nézzünk néhány számadatot! Az egyik lényeges mutató az úgynevezett szegénységi küszöbérték alatt élők aránya, hazánkban ez 12%, amely kb. 1,2 millió embert jelent. Az EU átlag 16%. Itt talán fontos azt megemlíteni, hogy a szegénységi küszöb a jövedelem mediánjának 60%-a. Ugyanakkor nem ez az elsődleges problémakör, amivel foglalkozni szükséges. Felhívnám a figyelmet a gyermekszegénység problémájára, mivel Magyarország a 20%-os arányával kevéssel az EU átlag fölött helyezkedik el.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy abban az első öt országban vagyunk, ahol a legnagyobb a különbség a gyermekek szegénysége és általában a népesség szegénysége között. A felzárkózás és a felzárkózási politika alapvetően a gyermekeken keresztül és a gyerekszegénység elleni küzdelem eszközrendszerével vezethet a legjobb eredményhez. Ezen a ponton kapcsolódunk leginkább az oktatási ágazathoz, hiszen az oktatás rendszere az, amely állami szerepvállalásként leginkább a gyermekek irányába biztosított. 

Mindezek alapján hogyan fogalmazható meg a társadalmi felzárkózási politika feladata?

Be kell látni, hogy a magyar társadalom többségének elemi érdeke a felzárkózás problémájával foglalkozni. A szegények iskolai és munkaerő-piaci sikerességének javulásával járó foglakoztatási rátanövekedés tehermentesíti a társadalmat, ezáltal csökkenti a feszültségeket. Magyarország versenyképessége és jövője múlik azon, miként kívánjuk az egyenlőtlenségeket kezelni.

Az első és leglényegesebb a minőség biztosítása. Bármilyen irányból is közelítünk a kérdéshez – legyen az oktatás, foglalkoztatási szolgáltatás, egészségügy –, megfogalmazható az az állammal szembeni elvárás, hogy az alrendszerek finanszírozása során – függetlenül attól, hogy az ország melyik területén, kiknek és milyen módon nyújt támogatást –, azt azonos minőségben tegye. Ennek biztosítéka egy egységes eljárásrenddel, szakmailag garantált feltételekkel és megfelelő erőforrásokkal működő intézményrendszer. Azokon a területeken, ahol szeretnénk a népességet megtartani, ahol már egy természetes szegregációs folyamat lezajlott, ugyanazokat a szolgáltatásokat kellene tudnunk megszervezni, biztosítani, mint minden más településen, beleértve az oktatási szolgáltatásokat is.

Minden gyermek képességeinek maximális kiaknázását elősegítő, színvonalas oktatásban részesüljön, függetlenül képességétől és hátterétől! Sokan úgy látják, hogy ez már megoldott probléma az integrált iskolai oktatás eszköze által. Nagyon sok vita van ezen a területen. Nem azt gondoljuk, hogy az integrált oktatás az elsődleges eszköz, azt viszont megtapasztaltuk, hogy ahol a feltételek lehetővé teszik ennek az alkalmazását – nagyon sok magyar településen sikerrel át tudták szervezni a közoktatást – ott ezzel az eszközzel élni kell. Azokon a területeken, ahol halmozottan hátrányos helyzetű családok és gyermekek élnek, a probléma komplexitásából eredően az integrált oktatás eszköze önmagában nem vezet eredményre.

Úgy gondoljuk, hogy a foglalkoztatási helyzet javítása egy másik kulcskérdés. A statisztikai adatok szerint Magyarországon körülbelül a gyerekek 14%-a él olyan háztartásban, ahol egyik szülő sem aktív kereső, nincs munkájuk, így a családok megélhetése nem biztosított. Hiányzik a tartós, biztonságos családi hátteret nyújtó jövedelem. Mintegy 250 ezer főre tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik olyan háztartásban élnek, ahol hiányzik a rendszeres munkavégzés példája, hiányzik az a minta, hogy munkajövedelemből élnek a szülők. Ezek a rendkívül szegény családokban felnövő gyermekek olyan – egyébként a társadalomban megszokott – lelki és anyagi javakhoz sem jutnak hozzá, amelyek megalapoznák felnőttkorukra egy másfajta életmód lehetőségét. Az uniós rangsorban mindezzel a 2. helyen állunk. Egyetlen ország az Egyesült Királyság, ahol a 17%-os arány rosszabb helyzetre utal.

Mindez azt jelenti, hogy elsősorban a szülők foglalkoztatásán keresztül lehet kezelni a kérdést. Elsősorban a szülők munkához jutása jelenthet kivezető utat a szegénységi spirálból. Az ezzel kapcsolatos összes hátrányt felsorolva – iskolai végzettség hiánya, alapkészségek hiánya, lakóhely, lakókörnyezet minősége, életkor, etnikai hovatartozás – körvonalazódik, hogy számos szakterületet érintő problémával állunk szemben.

A felzárkózást és felzárkózás-politikát nem tudjuk eredményesen végrehajtani egy széleskörű társadalmi és közigazgatási koordináció nélkül. Létre kell jöjjön egy olyan koordinációs hely a magyar közigazgatásban is, amely egyszerre tud a foglalkoztatási, az oktatási, az egészségügyi és a szociális területen is ilyen típusú programokban gondolkodni, hatékony segítséget nyújtani. A Gyerekesély program korábbi különböző szervezeti egységei a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság irányítása alá kerültek, így e terület is az összehangolt koordináció része lesz a jövőben.

Milyen eszközökkel teremthetünk esélyt a gyermekek számára?

Addig az ideális és optimális állapotig, amíg minden szülőnek munkája lesz, a felnövő gyerekekkel koncentráltan kell foglalkozni. A pedagógus társadalom előtt ismert tény, hogy iskolás kor előtt már nagyon sok minden eldől egy gyermek fejlődése során, ami az iskola eszközeivel már nehezen pótolható vagy korrigálható. Ma az „integrált vagy nem integrált oktatás” kérdése az egyik legfontosabb téma a közbeszédben, de valójában szakmai szinten más prioritások vannak. Véleményem szerint fontosabb kérdés, hogy hogyan és milyen módon tudjuk már iskolás kor előtt megszólítani ezeket a gyerekeket és családjaikat. Itt sokféle vita merül fel, például: ha a szülőnek nincs munkája, így meg tudja oldani a gyermeke otthoni felügyeletét, nem válik szükségessé a gyermek óvodai ellátása. Azonban ha már kisgyermekkorban – még akár óvodás kor előtt és óvodás korban – nem tudunk bizonyos dolgokat – értékrendet, szokásokat, ismereteket stb. – a gyermekek számára biztosítani és átadni, akkor ezt az iskolában már esélytelenül próbálják pótolni. Szükséges, hogy az érintett gyerekek minél korábban bekerüljenek az oktatás rendszerébe. Nagyon lényegesnek gondoljuk, hogy az óvodai és bölcsődei tevékenység a társadalmi felzárkózás szempontjából is kerüljön megfogalmazásra.

Fontos elvárás, hogy a szegregáció ne legyen jelen a mindennapokban, az iskolákban sem.

Számos felmérés, tanulmány rögzítette, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek rosszabb tárgyi – és ezzel együtt rosszabb személyi – feltételek mellett próbálnak felzárkózni, a legalacsonyabb presztízsű iskolákba járnak. Ezek olyan megállapítások, amelyek vitaalapot is szolgáltatnak. Tény, hogy a szakiskolákban a legnagyobb a lemorzsolódás, a szakiskolákba járnak azok a gyerekek, akik valóban komoly hátrányokkal küzdenek. Sokunk számára világos, hogy ez alapvetően nem romakérdés, bár kétségtelen, hogy az e csoportba tartozók közel fele cigány származású.

Az oktatási ágazatnak nagyon fontos szerepe van, és talán az oktatás területe az, ahol a legtöbb előrelépés indult meg a korábbi időszakban is. Nem kifejezetten csak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatási integrációja okán indultak be pozitív folyamatok. Az utóbbi évek időszakára vált aktuálissá egy pedagógiai módszertani megújulás. Az oktatási esélyteremtést célzó intézkedések bevezetése során 11 pedagógiai módszertani területen kerültek kifejlesztésre a pedagógus alap- és továbbképzés számára programok. háromszázezer gyermek, tizenháromezer pedagógus került bevonásra a programba, érdemes ezt tovább folytatni.

A sikereket elérő programok végrehajtói jó példával tudnak a többiek előtt járni, és mások ennek megfelelően fognak majd ehhez kapcsolódni. Továbbra is azt gondolom, hogy alapvetően minden a pedagógusokon múlik, és azon, hogy ezeket a pedagógusokat mennyire és hogyan tudjuk megbecsülni. Mennyire, és hogyan tudjuk számukra azokat a lehetőségeket biztosítani, amivel a munkájukat továbbra is jól tudják végezni. Nagyon sokszor felvetődik az a kérdés, hogy milyen arányban lehet a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket és a nem ebbe a csoportba tartozó gyerekeket együtt nevelni? Hol van az a határ, amikor azt lehet mondani, hogy ez a többség kárára van, és igazából a bevont gyerekek számára is csak hátrányos? Sokféle számadatot láttam már erre vonatkozóan, a 20% körüli küszöbérték tekintetében viszonylagos konszenzus alakult ki. De valójában azt gondolom, hogy nem ez a leglényegesebb és legfontosabb elem.

Sokszor az iskolák, pedagógusok a nem homogén csoport esetében jobb eredményeket érnek el, mint homogén csoporttal. Objektív képet akkor kaphatunk, ha képesek vagyunk mérni, hogy honnan indultunk, és ennek megfelelően ez a fejlődés milyen irányú volt, hova vezetett, hiszen az iskola „hozzáadott értékét” így lehet a legjobban meghatározni. Ebben az értelmezésben azok az iskolák és tanárok, is elismerést kaphatnak, akik nem kiemelkedő tanulmányi eredményű gyerekeket engednek ki az iskolapadokból, mert így látható válik az a heroikus munka, amit a hátrányos helyzetű gyerekek érdekébe tesznek. Fontos ennek a munkának a megbecsülése, és többletráfordítások melletti díjazása.

Végső soron az iskola képes a legtöbb sztereotípiát lebontani, aminek eredményeként a felnövekvő nemzedék életében a ma meglévő társadalmi ellentétek és előítéletek csökkenhetnek.

Nagyon sok jó példát látunk, ahol a településen az összes iskolát átszervezték a szegregáció csökkentése érdekében. Felmérték, melyek azok a területek, ahol jellemzően a hátrányos helyzetű gyerekek élnek, ennek megfelelően áthúzták a körzethatárokat, hogy a korábbi szegregált iskola feloldódjon. Más településen a közeli felsőoktatási intézményhez fordultak, ahonnan a hallgatók kvázi mentorként segítik a befogadó iskolákat, a tanulócsoportokat, a pedagógusokat. Léteznek átfogó rendszerek és átfogó standardok, valamint továbbvitelre, folytatásra érdemes gyakorlatok.

Nagyon lényeges elem a családsegítés, a közösségfejlesztés, vagy a közösség fejlesztéséhez nyújtott segítség.

Számos megoldás létezik, amely adott esetben a közösség fejlődéséhez, az egyének fejlődéséhez és végső soron a családok fejlődéséhez is hozzájárulhat. Bizonyos esetekben a gyerekek járhatnak elöl jó példával, ez segítheti a szülőket abban, hogy éljenek a lehetőségekkel, nyitottak legyenek a változásra, tevékenyen kezükbe vegyék az életük irányítását. Az egészséges jövőkép záloga, hogy a társadalom garantálja, senkit nem érhet hátrány születési helye, körülményei, családi háttere folytán.

A különböző állami rendszerek egyfajta kompenzációt tudnak adni. Differenciálnunk kell azon intézmények között, amelyek többletmunkát kénytelenek felvállalni! Kiemelt jelentőségű feladat a hálózatépítés, amely az intézményrendszer egyes szereplői között jön létre egymás munkájának segítése céljából. Komplex programokkal kell dolgoznunk, amit nehezít, hogy általában egy-egy ágazat a saját ütemében, a saját finanszírozási rendszerében, saját jogszabályaival, saját intézményrendszerével próbál megoldásokat találni. Azonban ha nem a megfelelő területen, nem a megfelelő időben és mértékben tud lépni a foglalkoztatáspolitika, a szociálpolitika vagy az egészségügy, amikor erre éppen szüksége lenne egy-egy oktatási célkitűzés teljesülésének, akkor mindez nem tud sikeres lenni. Nem lehet „szegregált”, ágazatonkénti beavatkozásban gondolkodni, ha valódi társadalmi integrációt tűzünk ki célul. Nagy állami rendszerekben – a koordináció, a jogi szabályozás, a finanszírozás –, az intézményrendszer eszközrendszerével valósítható meg. Ágazati együttműködés nélkül eredmények nem érhetők el. Az együttműködés mérésére, az eredményesség és hatékonyság mérésére olyan rendszereket kell tudnunk kiépíteni, amelyek ezt transzparenssé teszik.

A jövő:

• A jogi, finanszírozási és szakmai környezet hatékonyabbá tételével a magyar közoktatás rendszere befogadó, korszerű oktatási szolgáltatásokat is biztosít minden gyermeknek.
• Az intézményekből kikerülő tanulók a szükséges szociális- és kulcskompetenciákkal rendelkezve a munkaerőpiacon eredményesen, a társadalmi kohéziót erősítve jelennek meg.
• Az ágazati együttműködések kialakítása a gyakorlatban hatékonyabb pedagógiai munkát eredményez.
• Az oktatás eredményességét mérő eljárások rendszeressé válása és a mérések eredményeképpen megvalósuló, a fenntartókkal közösen megállapított intézményfejlesztések hozzájárulnak egy minőségbiztosított közoktatási intézményi struktúra kialakulásához.
• A pedagógus szakma jobb megbecsülése, presztízsnövekedése érdekében bevezetendő intézkedések eredményeként olyan új pedagógiai kultúra alakul ki, ami garanciát jelent a minőségi oktatás általánossá válására.
• Az óvodai és bölcsődei férőhelyek létrehozása, illetve bővítése növeli a legrászorulóbb gyermekek, tanulók iskolai sikerességét és későbbi munkaerő-piaci érvényesülését.
• Az iskolafejlesztési célprogramok a kistelepüléseken vonzó intézményeket teremtenek, amelybe a korábban más intézményt választó szülők is szívesen járatják gyermekeiket, mert minőségi szolgáltatást kapnak.
• A komplex intézkedések területi célzása növeli a társadalmi kohéziót.

Abban bízunk, hogy a különböző társtárcák államtitkárságaival kialakított hatékony együttműködés eredményeként a fenti célok valóban elérhetők.