Bella Tibor
Általános iskolai nevelés-oktatás szekció összefoglalója
Nagyon nagy tisztelettel köszöntök mindenkit. Szekciónk a közoktatásunk egyik legnagyobb területét igyekezett átfogni. A feldolgozási címünk is nagyon beszédes: „Miértek és hogyanok a közoktatásban – avagy az iskola mindennapi küzdelmei”.
Nehéz lesz visszaadni azt a jó hangulatú, aktív, olykor heves vitát, ami a szekcióban kialakult. Nem a megszokott fórum párbeszédet alkalmaztuk, hanem egy provokatív vita generálásával igyekeztünk a hallgatóságot bevonni a téma körüljárásába. Ehhez kitűnő partnernek bizonyult Jurecz Emil igazgató úr. Ennek az új formának nagy sikere volt, mert alig akartuk abbahagyni a beszélgetést. Ez azt is jelenti, hogy egyrészt nagyon tiszteltük egymást, másrészt igazán a szakmáért aggódó pedagógusok voltak jelen.
Melyek ezek a témák?
Elkerülhetetlen az etika, a kötelesség és a jogok hármas egysége a nevelésben, a szülők, a pedagógusok és a gyermekek vonatkozásában. Fontos megállapítás, hogy mindenek felett az egységes szemléletet kell kialakítanunk. Abban is egyetértettünk, hogy ugyanennek a szemléletmódnak kell megjelennie a társadalomban, a családban, az iskolákban. Ha ebben tisztán látunk, akkor segítségünkre lehet a jog, és akkor beszélhetünk a kötelességek azon részéről, amelyet nem kikényszerítéssel kell megtennünk, hanem a szereplők belső igényéből fakad.
A jó tanító személyiségjegyeinek tisztázásával eljutottunk oda, hogy a közoktatás legfontosabb és elengedhetetlen része maga a pedagógus, aki döntően befolyásolja a közoktatást.
Sokat beszéltünk a pedagógusképzésről, mi még nagyobb változást várunk, mint amit idáig hallottunk. Tartalmában is és formájában is meg kell változnia a pedagógusképzésnek. Komolyabb „feltételekkel” lehessen valaki pedagógus. („Azt már megoldottuk, hogy nyelvvizsga nélkül ne kapjon diplomát a pedagógusjelölt, de mikor oldjuk meg, hogy pedagógiai tudás, érzék, adottság nélkül se kapjon diplomát?”)
A pedagógus-továbbképzés esetében azt állapítottuk meg, hogy itt is van mit a helyére tenni. Nem igazából az akkreditációval van gondunk, hanem a működtetéssel, a minőségbiztosítási értékelés hasznosításával. Azokkal a továbbképzésen résztvevő pedagógusokkal, akik hatalmas önbecsüléssel, de szaktudás nélkül vesznek, vagy nem vesznek részt ezekben a képzésekben. Nincs megoldva a képzésen szerzett tudás gyakorlati alkalmazása az intézményekben. Kétoldalú megközelítés kell: a résztvevő részéről, és az oktatás minősége tartalmában is komolyabb hozzáállást várnánk.
Eljutottunk a pedagógus léthez. Volt egy olyan gondolatvonal is, hogy persze, hogy nehéz önbecsülés nélkül tiszteletet kivívnunk. A családok jelenlegi etikai normái, élete, erkölcsi színvonala és a pedagógusok ugyanezen kitételei nagyon elválnak egymástól. Ezért nagyon nehéz közös nevezőre jutni, de az a feladatunk, hogy ennek érdekében is összefogjunk és megoldjuk.
A pedagógus életpálya kérdésében azt mondtuk: ma már elengedhetetlen, hogy nemcsak az anyagi feltételek, hanem mind a pedagógus személyisége, mind a pedagógus létformája egyformán fontos, ezért együttesen kell kezelni. Értelmiségi létet kell biztosítani mind erkölcsi, mind anyagi téren a pedagógus társadalomnak.
Reméljük és kívánjuk, hogy hosszú távú oktatáspolitikai stratégia fog végre kialakulni. Fontos megállapításunk volt, hogy nemcsak szavakban, hanem tettekben is kiemelt terület legyen a nevelés és a nevelés színtereként az egésznapos oktatás. Nagyon aggódva figyeljük azokat a gyermekeinket, akiket délután az „élet nevel”, sok esetben nincs mögöttük család. Ha csak 4–5 órát vannak az iskolában, akkor kinek a hatása érvényesül?
Iskolaszerkezet kérdésében végig kell gondolnunk a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok tömeges elszaporodását. Mi negatívnak tekintjük ezt a tendenciát. A kérdésünk az volt, hogy betöltik-e azt a szerepet, amit szántunk nekik? Természetesen lehet helyük a közoktatásban, de ilyen tömeges előfordulásuk az általános iskolának gondot, sok esetben tragédiát okoz. Erről nyíltan kell beszélni! A tehetséggondozás egyik színtereként akartuk működtetni a nyolcosztályos gimnáziumokat. Tényleg ezt teszik, ezt mutatják a teljesítményeik? Vagy még mindig azok a hagyományos, a korábbi években is jelentős felsőfokú továbbtanulást elérő négyosztályos gimnáziumok teszik le a tehetséggondozásra a garast? Még ez a probléma is megoldásra vár.
A szakmai ellenőrzésről is beszéltünk, a fontosságot, szakszerűséget emeltük ki. Ne csak egy síkon legyen ellenőrzés, hanem komplexen kell ezt látni és végezni, egészen a tanítástól az intézmény – mint szervezet – működéséig. A szaktárgyi külső ellenőrzés feltételeinek kidolgozása, majd az ellenőrzés biztosítása elengedhetetlen, 20 éve gyakorlatilag nincs szaktárgyi ellenőrzés. A mérések eredményei ezeket az ellenőrzéseket nem pótolják. A mérések (kompetenciamérés) más a célja. Az időpont is igen késői. Át kellene gondolni a februári mérést a májusi eredménnyel, ekkor talán a továbbtanulásnál is szerepet kaphat. Azonban, ha májusban mérünk, szeptember elejére biztosítani kellene a mérési eredményeket, hogy az a következő tanévben használható legyen. A jelenlegi rendszerben a kapott eredmény majdnem két év múlva lesz felhasználható.
Az integráció kérdésénél nagyon fontos lenne helyére tenni, hogy mi igazából a gyermekek valós érdeke? Melyik gyermek érdeke? Össze tudjuk-e hozni a közösségi és az egyéni érdekeket? Milyen feltételrendszert tudunk biztosítani, mind személyi, mind tárgyi vonatkozásban? A másik kérdés, hogy amit elméletben tudunk, az sok esetben, a valóságban negatív folyamatot is elindíthat az adott intézménynél. Azt is végig kell gondolni, hogy a bevezetett integráció hatására komoly szegregációs folyamatot generálhat. Ezekre a negatív folyamatokra is figyelemmel kell lenni.
Köszönöm a figyelmet.