Bella Tibor

Újjáalakult a Közoktatási Szakértők Egyesülete

Szeretettel köszöntöm Önöket.

Egy kérdés feltevésével kezdem mondandómat. Miért volt arra szükség, hogy a Közoktatási Szakértők Egyesülete megújuljon? Mi hozta létre ezt az igényt?

A tagság igényelte ezt a megújulást. Két oldalról: az egyik az, hogy a szervezet valami miatt vértelenné vált, és a mai kor követelményeinek megfelelő attitűddel nem rendelkezett. A másik az, hogyha a célrendszerét némileg szeretnénk megváltoztatni, akkor a szervezeti felépítést is ehhez kell igazítani.

Tehát miről is van itt szó? Mi az, amit szeretnénk, hogy működjön?

Nézzük meg legelőször a célrendszerünk esetében, hogyan alakultak ezek az igények.

Az egyik a folyamatos szakmai képzés és segítség lehetőségének biztosítása, ezáltal szakmai biztonság nyújtása.

Az előbb hallottuk Pölöskei Gáborné elnökhelyettes asszonytól, hogy rettentően fellazult a szakértővé válás lehetősége, holott a feladat súlya, nehézsége pedig nagyon megnőtt, nem is beszélve a felelősségekről. Tehát óriási jelentőséggel bír ez a dolog. Az állam által működtetett rendszerben ez nincsen benne. Muszáj, hogy valamilyen formában ezt megoldjuk. Ez egy remek csatlakozási pontja lehet szervezetünknek az Oktatási Hivatalhoz.

Az EU-s elvárásoknak megfelelően a szolgáltatást piaci alapokra kell helyezni, hogy majd a piac szabályozza ezeket. Ez a magyar közoktatás területén nem működik. Magunknak kell ezt a szabályozást megoldani, így szeretnénk ebben mi is részt venni. Mindenképpen az lenne a fontos, hogy tudjunk egy minőséget szabályozó, vagy értéket közvetítő, vagy talán értéket biztosító rendszert kiépíteni. Az lenne a kívánatos, hogyha a szervezetünk ezt nyújtani tudná.

A másik fontos dolog, amire szeretnék kitérni: a szervezetünk egyik fő célja, hogy a tagságunkra, mint a szervezetben lévő személyekre fókuszáljon, hogy a közoktatásban dolgozó szakértőt akarja középpontba állítani, neki segíteni, aki egyébként nem más, mint az a kiváló pedagógus, aki ráadásul még azt a többletfeladatot is felvállalja, hogy még szakértőként is dolgozik. Mi ezt a személyt szeretnénk segíteni.

Ehhez tartozik, hogy a tagságot korrektül kell informálni minden egyes minket érintő kérdésről, és korrektül meg kell hallgatni a véleményeket. Csak akkor lehet közösségi véleményt közvetíteni, ha azt tényleg közösség szolgáltatja.

A másik cél, a szakértői tevékenységgel kapcsolatos szemléletformálás. Ha egyszer azt mondtam, hogy a személy felé fordulunk, akkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy azt a fajta szakértői attitűdöt közvetítsük, alakítsuk, vigyázzuk, óvjuk, hogy az magas színvonalú legyen. Ebben a változó világunkban nagyon fontos ez, hiszen egészen másképpen kell szakértőként tevékenykedni, mint beosztott pedagógusként, vagy akár vezetőként dolgozni.

A szakértői tevékenység módszertani kultúrájának szeretnénk éllovasai lenni. Mármint abban az értelemben, hogy maga az egyesület tudjon segíteni azoknak, akik úgy érzik, hogy ha közösen vagyunk valahol, az nem létszámilag lesz több, hanem a közös tudás ellenében a többszörösével leszünk többek. Ezt a tudás állandó frissen tartással, modernizálással szükséges elérni.

A minőségi munka nem mellőzhető ma a pedagóguspályán sem, de a szakértők esetében semmiképpen. Meg kell védenünk a magas kvalitással rendelkező, tisztességesen, és a szakmát nagyon magas szinten művelő szakértőinket, szemben a kóklerekkel. Nagyon fontos, hogy igenis nagyon komoly munkát végeznek ezek a kollégák, nem engedjük, hogy bárki bármivel ezt a fényt tompítsa. Azt hiszem, ezt nem mindig mertük kimondani, de merjük most már kimondani, hogy vannak nem ilyen szakértők is.

Mértékadó szakmai szervezetként szeretnénk megjelenni a magyar társadalomban, nemcsak a pedagógusok között, hanem a magyar társadalom egészében. Ezt akarjuk elérni a szakmaiságunkkal, a tudásunkkal és a szakmai kiállásunkkal, hogy szervezetünk megkerülhetetlen legyen, ha közoktatási kérdésekről van szó. Legyünk benn minden szinten a döntéshozók tudatában, ha szeretnének egy gyakorlattal alátámasztott szakmai érvet hallani az adott területről, akkor a mi szervezetünkben lévő szakértőket kérdezhessék meg, és azt esetleg felhasználhassák a döntéshozatalukban.

Milyen problémák azok, amelyek miatt egyáltalán nekünk szervezetbe kell tömörülnünk? Most azokra a személyekre gondolok, és a szakértők közül is azokra, akik azért jöttek ide, mert a saját szakmánkért aggódnak, és szeretnének a tevékenységükkel jobbítani. Az a lényeg, hogy nincs a pedagógus szakmában érdekérvényesítő erő. Tudomásul kell vennünk, hogy nagyon sok helyen, nagyon sok formában létezünk, de sok kis szervezetként nem tudunk érvényesülni, nem tudunk az érdekeinkért eredményesen fellépni. Ezért fontos az összefogás.

Érdekérvényesítő erőként is csak akkor tudunk hatásosan érvelni, ha két pontra apellálunk. Az egyik a szakmaiság, a másik az, hogy sokan vagyunk. Sajnos, a problémák között – a délelőtti előadásokban is – többször hallottunk arról, hogy a nevelés-oktatás ügye többek között azért is van bajban, mert nincs szakmai tekintély, nincs szakmai megbecsülés, társadalmi elismertség.

Értelmiségi létet biztosító keresetről most nem szeretnék beszélni. Ellenben felhívom a figyelmet arra, hogy az erkölcsi és anyagi megbecsülés jobbításáról csak rendszerben érdemes gondolkodni. Nyilván ide tartoznak az ellenőrzéssel, az irányítással, a közalkalmazotti jogállással kapcsolatos gondok, a pedagógussá válás, vagy a közalkalmazottá válás problémái.

Elgondolkodtató a szakértővé válás folyamata. Nem az Oktatási Hivatal nyilvántartásába kerülésről szeretnék beszélni, hanem arról a szakértővé válási folyamatról, aminek során ki kellene derülni, hogy szakértőként milyen tudásra tegyen szert, milyen készségeit fejlessze, milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy alapos, tisztességes szakértői munkát tudjon az illető végezni. Akikre aztán büszkén felnézhetünk, hiszen úgy gondolom, hogy a szakértő azért szakértő, mert őrá fel is nézhetek, és amit ő mond az tiszta, egyértelmű, jobbító és segítő szándékú. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy elkendőzi a dolgokat, nem meri kimondani a valóságot, hanem azt jelenti, hogy világosan, érthetően, tárgyilagosan tudja közölni a tényeket.

Ezért a terveink a következők:

• Az egyik az, hogy az egyesületünk szervezeti felépítését át kell gondolnunk. Ez a munka jelenleg folyamatban van. A szervezeti struktúrába szeretnénk olyan modern elemeket is beépíteni, ami egy országos nagy szervezet működését hatékonnyá, gyorssá és rugalmassá teszi. Ez azért nem könnyű feladat, lássuk be.
• A hatékony működés kiépítése a másik olyan kérdés, amelyben azokat a személyeket is meg kell találnunk, akik azt mondják, hogy a szervezettől nemcsak várni szeretnének, hanem adni is szeretnének a szervezetnek. Ha többen leszünk így, és megsokszorozzuk tudásunkat, hogy aztán minél több legyen, amit szétoszthatunk, akkor – azt hiszem – célt érünk.
• Mit gondolok a tartalmi megújulásról? Itt nemcsak arról van szó, hogy oktatásokat, tanfolyamokat szeretnénk tartani, hanem a jogban való eligazodás segítésében olyan elgondolásaink vannak, amelyekben a segítségnyújtás, tanácsadás is szerepet kaphat. Ezek mind benne vannak a tartalmi megújulásban.
• A külső kapcsolatépítés vonatkozásában két szálon is el kellene indulnunk. Az egyik szál az, amely nemcsak a szakértők összefogásával kapcsolatos, hanem különböző pedagógiai szakterületen lévő szervezeteknek az összefogásával. És természetesen a másik szál a döntéshozók felé egy kapcsolati rendszer. Mindegyik nagyon fontos kitétel, és azt hiszem, egymást erősítő kitételek. De legelőször nekünk belülről kell úgy megerősödnünk, hogy mi mint szakértői szervezet, fontos tényezők legyünk. Ezért egyeztetést kezdeményeztünk. Már kb. nyolc szervezettel is beszéltünk, akik nagyon szívesen szeretnének bizonyos esetben közös szálon velünk haladni. A döntéshozók esetében – hogy csak a legprominensebb személyiségeket említsem – a minisztériumban minden olyan döntéselőkészítő személyt megkerestünk, aki a közoktatással kapcsolatban szóba jöhet. Így Hoffman Rózsa államtitkár asszonytól kezdve,a Dr. Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár úron, Madarász Sándor úron keresztül mindenkivel kaptunk lehetőséget a találkozásra, és elmondhattuk azt az elképzelésünket, amely egyébként az Önök elképzeléseinek az összegyűjtéséből származik. Mik volt ezek?

Mielőtt erre rátérnék, még a szakmai megújulásról hadd tisztázzak néhány dolgot! Kár, hogy a Pölöskei Gáborné általános elnökhelyettes asszonynak el kellett most mennie, de néhány dolgot bizony tisztázni kellene. Például olyan kérdéseket, hogy mi a szakértők szerepe, helye az intézményellenőrzés területén. Mondjuk a komplex ellenőrzésben, hogy miként és hogyan vehetnek részt a szakértőink? Én most csak felvillantom ezeket a kérdéseket, nyilván ma még ezek homályos területek, és számunkra még nem teljesen tisztázottak.

Tudjuk, hogy törvényileg van intézményellenőrzés, igazából még sincs minden területen. Most mit említsek, mondjuk a tanügy-igazgatási terület, ami a leggyakrabban, a legjobban megy. De visszakérdezhetnék egy olyan területre, amely nagyon mostoha: az elmúlt évben hányan és hányszor tudtak tantárgyi szakértőnek megfelelő tevékenységre az iskolájukban sort keríteni? Azt hiszem, ez csak költői kérdés lehetne. Szomorú, mert ez a másik véglet. Van mit tisztáznunk ilyen vonatkozásban, hiszen a feladat az intézményvezetőnek adva van, csak vagy nem él vele (mert sajnos ez is van), vagy nem tud vele élni, és ez a gyakoribb.

Aztán itt van a szakértői munka feltételeinek a biztosítása. Kérdem én: ez teljesen a helyén van? Megkérdezhetek olyan kollégát itt magunk között, aki nem vezető, hogy ő bátran bejelentheti-e, hogy történelem szakértőként a holnapi napon elmehet-e a szomszéd gimnáziumba a történelmet megnézni. Vagy fordítva is kérdezhetem: megkérdezhetnék egy itt lévő vezetőt, hogy ő hogyan kezeli ezt a kérdést. Az, aki a szívén viseli a pedagógus társadalom sorsát, az mindenképpen megoldja, és büszke arra, hogy neki ilyen szakértője van, sőt a szakértői tudásából, szemléletéből profitál a saját iskolája pedagógusai felé is. De mindannyian ilyenek vagyunk? Vagy tényleg ilyen módon kell ezt megoldani? Nem lehet ezt korrektül helyretenni, hogy hogyan mehet el az a kolléga szakérteni, milyen módon, milyen feltétellel, mit biztosítunk és hogyan a számára? Nem egyszerű kérdés ez, ez mind pénz kérdése. Hogyan tudom megoldani a helyettesítését, az órabeosztását, és nem folytatom tovább.

Az előbb már szóltam róla, hogy szeretnénk, ha a szakértői munka végzése, illetve hogy szakértő maradhasson, egy minőségbiztosítási rendszeren keresztül feltételhez lenne kötve, amelyet a mi szervezetünk dolgozna ki. Veszélyesnek ítélném, ha az előbb említett feltétel nélkül a bennmaradás véglegessé válna, igaz egy kis tanfolyam elvégzésével. Szeretnénk elérni, hogy a tanfolyamot mi tarthassuk. Célunk, hogy tanfolyamok minél magasabb szakmai színvonalúak legyenek.

A szakértői munka elhelyezkedése a pedagógusok életpálya modelljében. Három pedagógusi életpályáról is olvastam, de a pedagógusok szakértői munkája egyikben sem volt szerepeltetve. A mi feladatunk lenne elhelyezni benne, hogy ez egy sikertörténet legyen, ha valaki eljutott oda, és ezt a tevékenységét képes korrektül végezni. Akkor ez jelenjen meg az életpályában, mint egy fénypont abban a pedagógusi életpályában, amelyet ő végigjárt.

Most csemegézek a szakértőknek feltett kérdésekből. Azért mondom, hogy csemegézek, mert ki merem mondani, jelenleg úgy érzem, hogy a közoktatásunk száz sebből vérzik. Bármelyik részéhez nyúlok, mindenhol van valami gond. De hogy ez a felvetés ne a Bella Tibornak a kénye-kedvére történjen, ezért kérdőívet küldtünk ki a Közoktatási Szakértők Egyesület tagjainak. Mitől beteg a magyar közoktatás? cím mögött az volt a kérés, hogy jelöljön meg hármat a legsúlyosabbnak ítélt, pedagógusi életünket meghatározó gondjainkból. Sokan úgy gondoljuk, hogy mi mint szakértők valamilyen formában talán segíthetnénk, talán felhívhatnánk a figyelmet, hogy ezt is, meg azt is meg kell oldani.

Most ezekből említek néhányat:

• Szorgalmazzuk a szakmai etikai kódex létrehozását, vagyis az erkölcs fontosságát. Nyilvánvalóan azt óhajtanánk, hogy a társadalomban is, de erre csekély a hatásunk.
• Kérjük, hogy legyen hosszú távú közoktatás-politikai stratégia, mert már nemcsak négyévente, hanem évente változtak a szabályzóink. Szinte fogadást lehetett volna kötni, hogy az évnyitón az igazgató hány dokumentum átdolgozását jelenti be.
• El kell indítani a pedagógus életpálya megvalósítását, benne meghatározni a szakértő helyét. Igen, rettentően fontos lenne helyre tenni magát a pedagógus létet. Most csak azt emelem ki, hogy nem szabad kihagynunk a szakértőket. Erre majd várjuk a jó ötleteket, mert nem egyszerű kérdésről van szó, hiszen a szakértői listára ma csak be kell jelentkezni, nyilván egy komoly feltételt támasztanunk kell…
• Intézmények ellenőrzési rendszerét meg kell változtatni, úgy szemléletében, mind rendszerében. Ebben elindultak dolgok. Halljuk, hogy milyen irány lesz. Itt Dr. Polonkai Mária zsenialitására tudok utalni, ahogy a mai napot összeállította. Egyszer volt az Oktatási Hivatal, amely kategorikusan elmondta, hogy mi a szakértő és mit kell csinálnia. Jöttünk mi, a Közoktatás Szakértők Egyesülete, akik az életet hozzuk, hogy végül is hogyan töltsük meg a szakértői tevékenységet szakszerű tartalommal. És aztán jön az, hogy ez hogyan csapódik le az iskolákban. Két kolléga fogja elmondani ezt a szünet után. Rendszeres, független ellenőrzésre éppúgy szükség van, mint a belsőre. Ezt azt hiszem, senki nem vitatja. Néhány intézményt kivéve – például: ahol a TÁMOP-os pályázatokkal komoly innováción mentek keresztül, az intézmény pedagógiai munkája – ha finoman akarom kifejezni, komoly gondokkal küzd. Feltétlenül fontos a megerősítése azoknak a kollégáknak, akik nap mint nap csodálatos gyöngyszemet csiszolnak, akik teszik ezt olyan körülmények között, amelyekre nem vagyunk büszkék. Talán ez a legjobb szó. Akkor miért nem emeljük őket piedesztálra, hogy ők milyen szépen dolgoznak? Fontos a szakértő, fontos a külső ellenőrzés, a belső ellenőrzéssel együtt. Ki kell mondani, hogy a belső ellenőrzés is attól lesz élő, ha jön a külső kontroll is.
• Egy fontos feltétel. A szakértők egységének biztosítása. Itt azt hiszem, megint mi tudunk sokat segíteni, ha kritériumokat állítunk és megmondjuk, hogy mitől szakértő a szakértő, ha megmondjuk, hogy minek kell nekünk megfelelni, hogy igazán szakmailag alátámasztott véleményt tudjunk átnyújtani. Ha azt akarjuk, hogy ennek a véleménynek legyen következménye, például: úgy, ahogy az előbbi előadásban hallottuk, akkor ahhoz ezt a pontot meg kell csinálni. Ezért lesz az, hogy valós visszacsatolás esetében tud csak az iskola valós tevékenységet tervezni. Az intézmény vezetője, vagy egy komolyabb probléma esetében a fenntartó, csak akkor tud igazából intézkedni, intézkedési tervet létrehozni, és nem folytatom tovább, ha olyan anyagot kap, amely egyértelmű, világos és a valós helyzetet szolgálja.
• A pedagógussá válás folyamatában sokan jelezték, hogy nagy gond van: így néhány gondolatot hadd említsek ezzel kapcsolatban. Az egyik már maga a jelentkezés. A plenáris előadásokban is sokszor hallottunk erről. Azt örömmel hallottam, hogy a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár úr is gyakorlatilag azt a közeli állapotot mondta, amit mi szeretnénk, de azért én még megemlíteném, hogy mi mire gondolunk. Először is a jelentkezések. Meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy döntő többségében az érettségizőknek az alsó 20%-a jelentkezik pedagógusnak. Nem pedagógus akar lenni, csak az a célja, hogy legyen diplomája. A hármas kontraszelekciót már mindenki tudja kívülről, mert ez fáj nekünk a legjobban. Már a jelentkezésnél is negatív kontraszelekcióval válik valaki pedagógussá. Magát a képzés szerkezetét és tartalmát is meg kell reformálni. Nemcsak a bolognai folyamattal van baj, hanem a benne lévő tartalommal is. Talán egy szűk területen kivételével, az adott szakterület megtanulásával. Azon kívül, hogy ők ezen vitatkoznak a legtöbbet, és ezt talán éppen a felsőoktatásban dolgozó kollégáink tudják, mégis, ennek ellenére is, ez van a legjobb helyen. Aztán már nagyon nagy baj van a módszertan esetében, a tanulói személyiség megismerésével, kezelésével, amivel nem tudnak mit kezdeni a kollégáink. És a legfontosabb, hogy a saját személyiségével, attitűdjével, hogyan válik ő pedagógussá. És most jön a legdöntőbb része, hogy mindezt a gyakorlatban hogyan fogja tudni alkalmazni. Azzal a gyakorlattal, ami ma a képzésben van, azzal nem lehet elsajátítani. De azzal sem, hogy két félévre emelik ezt a gyakorlatot. Ez nem megy. Próbáljuk meg kibővíteni ezt a gyakornoki munkát, kiadni az életbe 3 vagy 5 évre és csak ez után kapjon diplomát. (Azt már elértük, hogy nyelvtudás nélkül nincs diploma, pedagógiai tudás nélkül se legyen). Hasonlatként mi azt írtuk a javaslatunkba, hogy mint az orvosok esetében, amikor medikusként dolgozik kint, és csak akkor válik szakvizsgás orvossá, ha ezt a feladatot elvégzi. Természetesen egy sebésznek, amikor végez, nem lökik oda rögtön a beteget, hogy vedd ki a veséjét, hanem 4–5 évig még a professzor mellett gyakorolja azt, hogy tényleg a vesét vegye ki. Ez nálunk is nagyon fontos lenne, de ne olyan módon oldjuk meg a gyakornoki képzést, mint jelenleg, mert bár ez is van 3 évig, de azt, akit mentorként mellé tettünk, az mégiscsak szégyen, hogy semmilyen órakedvezményt vagy tevékenységi kedvezményt nem tudunk biztosítani neki, se anyagilag nem tudjuk megbecsülni! A lényeg az, hogy a mintának megint csak a felét vettük át. Gondoljuk végig!
• Média: Nos, a média esetében, ha már van, használjuk ki a média adta lehetőségeket. Ma sajnos, negatívan van kihasználva. Amit a média ma közvetít, az többségében erkölcsi és ízlésbeli hatásában romboló hatású. Most nem akarok műsorokat említeni. Ezért csak azt mondom, hogy használjuk ki a média hatását pozitív módon, mégpedig úgy, hogy mind a családok, mind a pedagógia oldaláról megközelítve közvetítse a helyes és valós eseményeket. Jó volna, ha olyan filmek és dokumentumok lennének főidőben szórakoztató filmek esetében is, ami ilyen erkölcsi tartalommal bírnak. Lehet, hogy ez utópisztikusnak hangzik, de legalább mi is nyíltan beszéljünk erről a problémáról. A pedagógus helye a médiában, ha valaki valami nagy disznóságot csinál, akkor a média főszereplője, ha pedig valamilyen csodálatos dolog történik, akkor arról semmi hír nincsen. A szakma jelenjen meg a médiában, nem pedig a bulvár. Szeretném, ha rettentően fontos lenne olyan televízióműsoroknak a szorgalmazása, beépítése, az egész attitűdjének a megváltoztatása, amelyben a gyermeknevelést pozitívan befolyásoló műsorpolitikát folytatnának. Van néhány pedagógiával foglalkozó műsor, de ennél jóval több kell. Ráadásul ezek a műsorok majdnem mindig oktatáspolitikai műsorok. Nem oktatáspolitikai műsorokra van szükség – bár ezek is maradhatnának –, hanem magával a pedagógiával foglalkozókra. Szeretnék megemlíteni egy nagyon érdekes jelenséget. Én azt hiszem, valami fatális tévedés lehet abból, ami a médiában megjelenik. Ha van valamilyen pedagógiai probléma az országban, és azt meg kell magyarázni, érdekes módon mindig a pszichológus magyarázza meg a pedagógiai folyamatokat. Nem pszichológusnak kell azt megmagyarázni, hanem pedagógusnak. Mindenki maradjon a kaptafánál és akkor nem sértettem meg senkit. Meg kellene ezt érteni nemcsak a médiában, hanem a társadalomban is, hogy nem félreértelmezett magyarázatokat kell nekünk szolgáltatni. Mindenki azt magyarázza meg, amihez ért.
• Néhány gondolatot az integrációról. Végig kell gondolnunk, miben határozzuk meg a gyerekek mindenek feletti érdekét. De valóban ezt határozzuk meg? Nem egyért, nem kettőért, azért a közösségért. Ez egy gondolat, amit összegyűjtöttem, hogy akik komolyan vették az integrációt, azokról a sikeres kísérletekről beszélek, amelyekről hallhattunk a plenáris előadáson, fejet hajtok, csodálatosak, tényleg sikeresek, voltam is ilyen intézményben. De szeretném felhívni a figyelmet, hogy ahol sikeres integrációt hajtottak végre, ott ezt komplexen kezelték és mellé helyezték a szaktudást, a pénzt és a lehetőségeket is. Ezt mind egyben kell kezelni. A pedagógusképzésnek is részének kellene lennie. Egy érdekes dolgot szeretnék kimondani, és nem tudom, de lehet, hogy most csodabogárnak fognak tekinteni. Itt van a tehetséggondozás kérdése, azt miért is integráltan csináljuk? Vagy ha integráltan kezdjük el, akkor miért nem szelektálunk utána, és miért nem adunk erre ennyi pénzt?
• Intézményirányítás: Az intézményirányítás kérdésénél olyanokat érdemes feszegetni, mint pl.: az intézményvezető kinevezési hatásköre, ki mond véleményt, kinek mond véleményt, milyen módon? Feltétlenül ilyen rendszerben kell ezt felépíteni, ahogy jelenleg van? Vagy a hatáskör kérdésénél: átgondoltuk mi azt tulajdonképpen, hogy minden döntést a nevelőtestület hoz, és mindenért az igazgató felel? Vagy, hogy amikor az igazgató pályázik, megírja az elképzelését az intézmény vezetésére vonatkozóan, ami persze harmonizál a pedagógiai programmal és minden egyébbel, majd el is fogadják, mindenki véleményezi, végül nem tudja megvalósítani, hiszen a mindenkori munkaterv megszavazásánál a nevelőtestület dönt. Nem teszem fel a többi ilyen költői kérdésemet, merthogy nagyon kevés időnk van. A jogvédelemmel kapcsolatban szeretnék elmondani: jó az az elképzelés, hogy kerettörvényeink legyenek. Jó dolog az, hogy az intézményen belüli életet mi ott határozzuk meg. Csak akkor a következőt szeretném mellétenni. Akkor tessék elismerni, hogy a pedagógiához a pedagógus ért, az iskolai folyamatok szabályozásában a pedagógus szava legyen a döntő. És tessék megvédeni a jogászoktól az intézményeket! Mert abban a pillanatban jön a szülő, hoz egy jogászt, és valamilyen formában szétcincálják azt a szerencsétlen tanárt. Hát nem! Rendben van, legyen így, de akkor mondjuk ki, hogy a pedagógiai folyamathoz a pedagógus ért. Tegyük helyre a pedagógusokkal szembeni közgondolkodást!

Azt szeretném, hogy fogjunk össze, azt szeretném, hogy minél többen legyünk. Hadd mutassam be Önöknek Jurecz Emil főtitkár urat, akinél van belépési nyilatkozatunk, ha szeretne valaki velünk dolgozni, ha gondolják, akár most is lehet csatlakozni a szünetben.

Köszönöm a figyelmet! Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.