Dr. Polonkai Mária

Megnyitó

polonkai megnyito

Tisztelt Konferencia!

Kedves Kolléganők, Kollégák!

Nagy örömmel köszöntöm Önöket a XI. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián a konferencia rendezői nevében. Mindannyiunk nevében köszönöm a Suliszerviz vezetőinek, Kónyáné Tóth Máriának és Molnár Csabának, hogy tizenegyedik alkalommal is megszervezték az Országos Szakértői Konferenciát.

Hajdúszoboszló negyedik alkalommal ad otthont a rendezvénynek. Hajdúszoboszló nagy hagyományokkal rendelkező város, 1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem telepítette le ide a hajdúkat, akik már akkor virágzóvá tették a településüket. A város fejlődésének az adott nagy lendületet, amikor 1925-ben Pávai Vajna Ferenc földgáz kutatása során 1100 m mélyről 80°C körüli hévíz tört a felszínre. A hévíz alkalikus, jódos, brómos, konyhasós víz, egyedülálló Magyarországon és Európában.

Ma Hajdúszoboszló városában nyolc telephellyel működő óvoda, négy általános iskola és három középfokú intézmény van.

A konferencia szervezőinek nem titkolt szándéka, hogy Hajdúszoboszló vendégszeretetén, gyógyvizének élvezetén túl kiváló előadóktól tájékoztatást kapjanak a közoktatás fontos kérdéseiről, valamint a szekciókban, az előadások közötti szünetekben kötetlen beszélgetésekben tapasztalatot tudjanak cserélni.

Az elmúlt 10 évben hallhattak a törvénymódosításokról, a NAT-ról, a pedagógiai programról, a kerettantervekről, a helyi tantervekről, a kompetenciáról, a kompetencia méréséről, a kétszintű érettségiről, a bolognai folyamat bevezetéséről, a hatósági ellenőrzésekről, az informatika forradalmáról, a hátrányos helyzetről, esélyteremtésről, a szakképzés átalakításáról, a Nemzeti Fejlesztési Tervről, valamint a sok-sok fel nem sorolt témáról.

Most azért választották a szervezők a konferencia címéül a „Tanítva tanulunk – az oktatás fejlesztéséért” címet, mert úgy gondolták, hogy az elmúlt tíz év felhalmozott tapasztalata hat az oktatásirányítók, a fenntartók, az intézmények, a pedagógusok, tanulók tevékenységére, a felsoroltak beépülnek a pedagógiai folyamatokba és hat a pedagógusok tanítási-tanulási, nevelési tevékenységére. Az előző folyamatokban nagy szükség van a szakértők segítésére, szakértelmére, mely segítés eredményeképpen megvalósul a tanulva tanítás, nő a munka hatékonysága.

A következő három nap elhangzik majd 16 előadás, lesz panelbeszélgetés és 5 szekció közül választhatnak holnap délután.

Megtisztelő kötelezettségemnek teszek eleget, amikor köszöntöm a szünet előtti előadók közül dr. Sági Zsolt igazgató urat. Arató Gergely államtitkár úr még nem érkezett meg, de már Hajdúszoboszló közelében jár.

Köszöntöm és bemutatom a szekcióvezetőket Petránné Képes Gizella óvodavezetőt, az Óvodai szekció vezetőjét, Bella Tibor igazgatót, az Általános iskola szekció vezetőjét, dr. Szenes György igazgató urat, a Középiskola szekció vezetőjét és Puskás Aurél hálózatkoordinációs szakmai vezetőt, a Kompetencia alapú oktatás szekció vezetőjét. Az ötödik, a szakértő tevékenység szekciót én vezetem.

Mindannyiunk nevében még egyszer tisztelettel köszöntöm Dr. Sági Zsolt Igazgató Urat, és kérem, tartsa meg előadását.