Dr. Polonkai Mária

Szakértői tevékenység szekció  

polonkai maria 1

A szakértői szekció nagyon kellemes körülmények között, az előző években megszokott érdeklődés közepette zajlott. A résztvevők gyakorló szakértők voltak és több fiatal kollégával is találkoztunk, akik szeretnének szakértővé válni. Köszöntjük őket itt a szakértői konferencián, hisz azért jöttek, hogy tapasztalatot és muníciót szerezzenek ahhoz, hogy ezt a tevékenységet hogyan lehet megkezdeni. Az első előadás a szakértői munka követelményeiről és a szakértői munka során alkalmazható módszerekről szólt. Ebben leginkább a tevékenységet meghatározó jogszabályokról, és tartalmi kérdésekről esett szó. Az előadó nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a szakértő és a szaktanácsadói szerepet megkülönböztesse, hisz ez többször problémát okoz, mind a szakértőknek, mind pedig a szaktanácsadóknak. Az előadás után beszélgettünk arról, hogy a szakértőkkel szemben a megrendelő milyen követelményeket támaszt, és arról, hogy nemcsak a megrendelő támaszthat követelményeket, hanem a szakértőnek önmagával szemben is követelményeket kell támasztania. Ez az önértékelés, önfejlesztés, önmenedzselés kérdéskörébe tartozik. Az alkalmazott módszerekről is esett szó a szekcióban, de azt gondolom, hogy a módszerek sokasága felvonult itt a három nap alatt is, tehát én ezt most nem kívánom részletezni, hogy a szekcióban milyen módszerekről esett szó.

A második előadásban Merklné Kálvin Mária, az Oktatási Hivatal Közoktatási Ellenőrzési Osztályának a vezetője előadásában a közoktatási intézmények ellenőrzéséről beszélt, mégpedig egy külföldi ellenőrzést mutatott be, és a hazai ellenőrzések folyamatát ismertette. Nagyon érdekesek voltak a walesi ellenőrzésről hallottak, hisz annak a bemutatása, hogy ott kik és hogyan végzik az ellenőrzést, azt gondolom, hogy nagyon sok esetben a mi ellenőrzési tevékenységünkre is hatással lehet, a jó példákat át lehet venni. Folytatva az előadását – annak az utolsó részében különösen – a szakértők szakmai ellenőrzésben való közreműködéséről hallottunk. Ezt azért hangsúlyozom ki hogy szakmai ellenőrzésben, mert ma délelőtt Dr. Tellné Horváth Zsuzsától is hallottuk, a szakmai és a hatósági ellenőrzés között különbség van, a szakértő a szakmai ellenőrzésben vehet részt. A szekcióbeszélgetésen többször előkerült, hogy hogyan változik a 31/2004-es OM rendelet, amely a szakértővé válásról és a szakértői tevékenységről szól. Ezt most nem kívánom részletezni, hogy mire jutottunk, hiszen a következő előadónk Csillag Márta főosztályvezető asszony erről is fog szólni az előadásában

Köszönöm figyelmüket!