Dr. Köpeczi Bócz Tamás

A közoktatás eredményességének, hatékonyságának javítása fejlesztéspolitikai eszközökkel

Tisztelt Kollégák, kedves rendezők!

Mindenekelőtt megköszönöm, hogy ismét meghívtak a konferenciára, és gratulálok ahhoz, hogy tizedik alkalommal is sikerült megrendezni azt. Azt hiszem, önmagáért beszél és mindenképpen nagy elismerés, ha ma Magyarországon egy szakmai konferenciasorozatot ilyen hosszú távon sikerül megszervezni. Az idei esztendőt végignézve nem bővelkedünk számtalan, a közoktatás témájában releváns és érdemi fórumban, ezért ez tovább emeli a rendezvény érdemeit.

Amikről elsősorban beszélni szeretnék, azok nem a különböző Társadalmi Megújulás Operatív Programot (TÁMOP) érintő konstrukciók, hanem azok az aktuálisan legfontosabb kérdések, amelyek leginkább nyomasztják egyrészt a közoktatás szakértőit, másrészt az intézményeket, és természetesen a pedagógusokat. Ezeknek a kérdéseknek van igazán kézzelfogható súlya, hiszen a gyakorlatban a pedagógusoknak kell mindazt a sok kiváló ötletet megvalósítaniuk a tantermekben, amelyek a fejlesztési programokban vannak. A végén természetesen a TÁMOP pályázatokra is ki fogok térni.

Érdemes röviden visszatekinteni a kezdetekre, melyek még nem olyan nagyon távoliak, hiszen a tavalyi év elején indultak el a programok. Akkor elsősorban a pénzügyi keretek kerültek előtérbe, ezért én most kifejezetten az eredményesség és hatékonyság eredeti célkitűzését szeretném bemutatni. Mindehhez nyilvánvalóan mi csak bizonyos szempontból tudunk hozzájárulni, ugyanis amennyiben egyéb feltételek nem teljesülnek, akkor valószínűleg szabályosan el fogjuk tudni költeni ezt a sok-sok pénzt, azonban nem hiszem, hogy sikeresen, hatékonyan az ország érdekeit szem előtt tartva valósulnak meg a programok.

Akik rendszeresen jártak erre a konferenciára, azok tudják, hogy eleinte nagy küzdelmünk volt, hogy a foglalkoztatáspolitika mellett a közoktatást is meg tudjuk jeleníteni. Ma már ez nem kérdés, mert alapvetően azt gondoljuk — e tekintetben immár nagy az egyetértés és az egység Európában — hogy általában a közoktatásba, illetve a humán erőforrás fejlesztésbe fektetett valamennyi euro-cent busásan megtérül. Ez igaz akár a gazdasági versenyképességi szempontok, akár pedig a társadalom fejlődése szempontjából. A programok tervezésekor ezt mi is be tudtuk építeni, méghozzá úgy, hogy az eredményesség és a hatékonyság kérdésköre előtérbe került a közoktatás esetében. Ebből a szempontból példaértékű az a prioritás, ami a közoktatás fejlesztésével foglalkozik. Ennek megfelelően egy teljesen világos és jó policy mellett próbáltuk a fejlesztési célokat, a koncepciót, a programokat lefektetni és remélhetőleg ennek megfelelően fogjuk tudni megindítani ezeket.

Alapvetően minőségi javulást, és minőségi — ha úgy tetszik — fejlődést szeretnénk befutni 2015-ig. A program 2007-ben indult — változó euro árfolyam mellett — 250 milliárd forintos költségvetéssel. A programot 2015-ig kell lezárnunk és a pénzzel elszámolnunk, ezért akkor már alapvetően azt kell majd mondanunk, hogy a magyar közoktatás minősége jelentősen javult. Fölteszem a kérdést: mit jelent ez a valóságban és hogyan fogjuk tudni ezt bebizonyítani? Sokféle választ lehet majd adni attól függően, hogy milyen változásokat kellet ehhez elérni. Ezek közül néhányat megpróbálok kiemelni. Szándékosan nem a pedagógiai módszertani, és nem a tartalmi kérdések kerülnek itt előtérbe, ugyanis ezek lesznek majd azok az eszközök, amelyekkel alapvetően el tudjuk érni a célokat.

A programoknál világosan látszik, hogy az intézményrendszer kerül elsősorban megszólításra. Az intézményrendszer országos szinten, illetve az intézményrendszer egyfajta regionalitásának, decentralizációjának a megerősítése révén, a fenntartók és maguk az intézmények azok, amelyek megszólításra kerülnek. Mindez egy rendkívül nehéz időszakban történik, amit gondolom, hogy különösebben nekem nem kell részletezni, hiszen ezt Önök sokkal inkább megélik. Alapvetően az a gondolat szövi át ezeket a fejlesztési elképzeléseket, hogy ezeknek az intézményeknek a vezetését, valamint az intézményeknek a szolgáltató jellegű kialakítását, professzionális menedzsment módszerrel és megfelelő irányítási vagy vezetői kompetenciával rendelkező intézményvezetőknek, fenntartói vezetőknek kell irányítani. Ez nagyon markáns része és eleme, valamint egyben föltétele a sikernek. Mindemellett fontos, hogy előtérbe kell helyeznünk azokat az embereket, akik ebben az intézmény rendszerben dolgoznak. Talán ez a lehető legnehezebb feladat, hiszen a tanárokról, pedagógusokról van szó, olyan körülmények között, mint az elmúlt két tanévben, amikor sokkal inkább a létszámleépítés került előtérbe. A fejlesztéspolitika egyébként sok mindent tesz a tekintetben is, hogy ezt a fajta átmenetet segítse. Azok számára, akik saját elhatározásukból, vagy sajnos kényszerből úgy döntenek, hogy elhagyják a pályát, tisztességes emberi megoldásokat igyekeznek kínálni egyes programok. Ilyen többek között az „Új pálya program”, amiben közel 2600 közoktatást elhagyó ember már részt vesz, ezért mindenképpen ez is egyfajta tisztességet jelent a programok irányából. Van olyan ország Európában, ahol egész egyszerűen ezek a programok. Arról szólnak, hogy eddig egységnyi pénzt kaptak a tanárok, újólag pedig az a cél, hogy ezt kétszeresére növeljék. Nem fizetésként növelik, hanem a tanárok olyan többletszolgáltatásokat fognak nyújtani, amelyeket egyébként eddig is elvégeztek, csak korábban talán nem ismerték el. Bizonyos szempontból egyes programjaink ezt az elvet is követik, még akkor is, amikor nem kifejezetten és szándékosan így jelennek meg. Ezt érdemes végigtekinteni, ugyanis sok programban ezek a szempontok tetten érhetők.

A másik hasonlóan fontos elem, hogy kilépünk az iskola világából, természetesen figyelembe véve, hogy minden a diákokról, a gyerekekről szól. A helyi közösség kiemelkedően fontos formáló erő, ezért a helyi humán erőforrás fejlesztés egyik bázisának tekintendő iskola kerül előtérbe, amit sok más prioritásból is tudunk támogatni. Ennek megfelelően itt a szülők meglehetősen komoly szerephez jutnak, ami majd látszani fog. Az iskola valóban egy olyan központ, egy olyan — ha úgy tetszik — integráló központ tud lenni a helyi társadalomban, ami mindenképpen a fontosságát, szerepét fogja erősíteni. Kiknek az eredményességéről beszélünk? Elsősorban egyértelműen a tanulói teljesítményekről és a tanulói eredményekről fogunk beszélni, hiszen amikor elszámolunk majd a teljes költségvetéssel, akkor nagyon leegyszerűsítve azt fogjuk mondani, hogy a tanulók teljesítménye a 2006-os mérésekhez képest 2015-re egységnyi elmozdulást ad, ami egységnyi euróba került az országnak. Leegyszerűsítve — ha úgy tetszik — akkor a hatásindikátor ennél nem sokkal bonyolultabb. Amikor majd meg kell védenünk az Európai Unió és persze saját magunk előtt is, hogy miért használtunk fel ekkora összeget, akkor ezt kell tudnunk megmutatni a programok zárásakor. Mindennek egy jelentős eleme természetesen a tanulói teljesítménymérés. Vannak egyfajta, már most kialakult rendszerek, amik jelentősen változni fognak, azonban ennek a módszertanába ezen a fórumon nem fogok túlságosan mélyen belemenni. Mindenképpen kötött lesz bizonyos mérési pontokhoz, bizonyos vizsgákhoz, például az érettségihez — hogy az előző előadásra visszautaljak.

Van azonban egy másik eredményességi elem is: a közoktatási intézmények teljesítménye. Ez egy rendkívül bonyolult és összetett elem, ugyanis nagyon nehéz e helyszínen egzakt képet festeni, hiszen itt egyrészt sokféle statisztikával dolgozunk, másrészt tudjuk, hogy a statisztikák sokféle módon tudják kimutatni azt, amit szeretnénk. Ennek megfelelően e témában is jelentős fejlesztés került a programokba. Biztos továbbá, hogy foglalkozni fogunk az intézmények eredményességének vizsgálatával. Az eredményesség mérésének és értékelésének gondjait nem söpörjük a szőnyeg alá. Definiálnunk kell és pontosan meg kell határoznunk azt, hogy mit tartunk elfogadható teljesítménynek, hol mondjuk azt, hogy valaki ezen határ alatt, illetve fölött van. Ebből olyan kérdések következnek, mint például „milyen beavatkozásra van szükség”?, avagy szigorúbban „milyen szankciók szükségesek?” Fejlesztéspolitikával foglalkozó szakemberként a legfontosabb kérdés az, hogy „mi a segítségnyújtás módja?” abból a célból, hogy a határ alatt lévő intézmények számára a felzárkózás és felzárkóztatás biztos legyen.

Egy olyan rendszernél, mint amilyen a közoktatás rendszere, az elsődleges fejlesztéspolitikai cél a különbségek csökkentése. Ez egy nagyon-nagyon lényeges és fontos elem, hiszen ha azt látjuk, hogy a teljes rendszer körülbelül azonosan tud teljesíteni, akkor következhet a második fázis, amikor az egész rendszert eggyel feljebb lehet léptetni. Ma Magyarországon egyértelműen látszik, hogy amikor az eredményességet vizsgáljuk, akkor sokféle determináció van már, ami alapján bizonyos jelentős eltérések kimutathatók. Ma még nem lehet bevezetni, és nem lehet kétségek nélkül azt mondani, hogy egyes teljesítménymérések alapján egyértelmű következtetéseket vonhatunk le, hogy egyik vagy másik iskola jól teljesített, avagy rosszul. A fenntartók bizonyos hányada ennek megfelelően viszonylag egyszerűen hoz meg egyes döntéseket. Ez azonban biztos, hogy nem egyezik meg a programjaink szándékával, még akkor sem, ha néhány esetben talán ilyenfajta hivatkozás, vagy indoklás is mutatkozik, illetve rendelkezésre áll. A tanulói eredmények tekintetében a visszacsatolás az egyik leglényegesebb. Elengedhetetlenül fontos a visszacsatolás a tanuló, a szülő, sok esetben a pedagógus, és értelemszerűen az iskola felé. Ha valamilyen szabványt ki tudunk alakítani, és ezeket át tudjuk adni, akkor ki-ki a saját fejlődési útját meg fogja tudni határozni. Ha ez sikerült, akkor ehhez lehet fejlesztéspolitikai eszközöket használni. A hatékonyság kérdése ennél azonban sokkal bonyolultabb. Ha már valaki az eredményességnél is elvesztette a fonalat, akkor a hatékonyság még nehezebben mérhető.

A hatékonyságnak alapvetően persze az eredményesség alapfeltétele, de csak egyik feltétele. Sokféle más szempontot is figyelembe kell venni. Amikor arról fogunk a programok zárásakor beszámolni, hogy hatékonyabbá tettük a magyar közoktatást — ami egyben azt is jelenti, hogy a minősége javult — igen nehéz helyzetben leszünk. Ma azt gondoljuk, hogy alapvetően a hatékonyság kérdését bizonyos szemléletek csak költségvetési szempontból nézik. Ez abból a szempontból közelít, hogy egységnyi ráfordítás mellett milyen teljesítményt tudott produkálni a rendszer. Ez a megközelítés — amely egyébként egy korrekt (mérnök ember lévén) műszaki megfogalmazás — azt vizsgálja, hogy milyen hatékonysággal dolgozik egy gép, berendezés.

Az oktatás azonban ennél sokkal bonyolultabb, s ennek megfelelően, azt gondolom, hogy kötelességünk és kötelezettségünk azoknak a méréseknek, azoknak a mérőeszközöknek, azoknak a hálózatoknak — s ez egy nagyon lényeges szempont — illetve együttműködési hálózatoknak a megerősítése, ahol nem az a cél, hogy versengve egy-egy intézmény a másik elé kerüljön. A cél az, hogy együttesen, egymást segítve tudjunk ezen az úton eredményeket elérni. Azt gondoljuk, hogy ehhez belső intézményi fejlesztéseket kell segítenünk és támogatnunk, és azt gondoljuk, hogy ehhez az intézmények közötti együttműködés mellett, az intézmények esetében át kell azt is gondolni, hogy milyen más egyéb tevékenységet tudnak tenni, annak érdekében, hogy a társadalom teljes egészére hatással tudjanak lenni. Azonban az tény, hogy végül azt kell majd mérnünk, hogy egységnyi ráfordítással milyen eredményeket hoztunk, és ennek megfelelően fogunk tudni a hatékonyságra valamilyen válaszokat adni.

Milyen problémákkal küzdünk tehát a két mérési területen, vagy a két felvetett fejlesztési célterületen? Az egyik az eredményességi problémák összessége, ahol nagyjából ezekre kell választ adni. Tanulási-tanítási folyamatokban nem elég hangsúlyozni az alkalmazható tudás elsajátítását. Nagyon sok olyan elem lesz, akár pedagógus továbbképzés, akár tartalmi fejlesztés, akár kényszerűen módszertani segítségnyújtás, ami erre hatást fog tudni gyakorolni. A teljesítmények nagy szórása főként a tanulók társadalmi hátterére vezethető vissza. Ez az alapvető megállapításunk, ennek megfelelően az eredményesség sok esetben, vagy esetről esetre mást és mást fog jelenteni. A tanulók motivációjáról beszélünk, aminek egyik szélső értéke természetesen a szorongástól és a kudarctól való félelem. Van azonban egy másik elem is, amely arról szól, hogy vajon milyen életkortól kezdve várható el, avagy születik meg világos módon az életpálya gondolata. Talán az ilyen típusú mérések riasztanak el leginkább bennünket, ám ezek messze nem közoktatásból származó mérési adatok. Azt gondoljuk, hogy ha az iskolák teljesítménye közötti különbség csökkenést mutat, akkor eredményesek lesznek ezek a programok. Végül fontos megemlíteni azt is, hogy a pedagógiai kultúra nehezen reagál a munkaerő-piaci és gazdasági elvárásokra. Alapvetően emiatt, illetve ezzel az indoklással tudtuk egyáltalán az európai programokban ezeket a szempontokat érvényesíteni.

Felmerül a kérdés, hogy milyen hatékonysági problémák vannak? Ilyen demográfiai környezet mellett, elég nehéz lesz — egy viszonylag dinamikusan változó környezetben — a hatékonyságot objektíven mérni. Ha csak egy adott alrendszerre, ezúttal a közoktatásra tekintek, akkor sok esetben azt látjuk, hogy alacsony az egy pedagógusra eső tanulók száma. Emiatt nagyon sokféle döntés születik, ami lehet, hogy egyébként hatékonyságjavító a közoktatás területén, de lehet, hogy kárt okoz más területeken. A szelektivitást és a szegregációt már a 2004-2006-os programok is érintették. Az elkövetkező időszakban látni lehet majd, hogy ehhez milyen típusú új fejlesztések és elemek társulnak. Végezetül fontos, hogy az egyenlő és a jó minőségű oktatáshoz való hozzáférést biztosítsák, szélesítsék a programok.

Most nézzünk néhány determinációt. Az egyik ilyen elem, a 10. évfolyamos tanulók olvasás-szövegértési tesztje, iskola típusonként. Nem nagyon lepődünk meg azon, hogy szakiskolák és szakközépiskolák ilyen eredményt produkálnak. Gondolom sokunk számára evidens, hogy a négy osztályos gimnáziumba járó tanulók és a hat és nyolc osztályosok között különbség van. Mi ennek az oka? Mire vezethető vissza? Vajon egyszerűen csak az iskolatípusra? Vagy valami másra? Sokféle elem fölmerül ezzel kapcsolatban. Nagyon sokféle egyszerű döntést lehetne ennek kapcsán hozni. Ez az, amire azt szoktuk mondani, hogy egy adat nem adat és sok más szempontot is figyelembe kell venni egy fejlesztési irány kijelölésekor. Különösebb meglepetést nem okoz a szülői háttér és a szülői háttérhez kapcsolódóan a tanulói teljesítmények összefüggése. Ha valahol a társadalmi szolidaritásnak és a társadalmi lelkiismeretnek helye van, akkor az valamilyen módon éppen ez. Alapvetően nyílván az ilyen típusú kiegyenlítésekre fordított összegek indokai fontosak. A nyolc osztályt el nem végzett, és az egyetemi diplomával rendelkező szülő eleve nagy különbséget determinál. Az azonban már önmagában meglepő szerintem, hogy az egyetem és a főiskola között ilyen szintű különbség van.

Ennek megfelelően alakítottuk ki a célkitűzéseket. Ezek a célkitűzések alapvetően elsősorban a jobb minőségű oktatást, tehát a közoktatás minőségének javítását szolgálják. A minőségi közoktatásnak a versenyképességre, illetve a társadalmi fejlődésre gyakorolt hatása az egyik ilyen célkitűzés. A következő az egyéni eredményesség, a tanulók egyéni eredményessége és sikeressége. Ennek megfelelően a leglényegesebb elem a tanulási készség és motiváció kialakítása. Az, hogy ma Magyarországon a 24-64 éves korosztály felnőttképzésben és — nem csak formálisan — bármilyen más típusú képzésben való részvétele az újonnan csatlakozott tíz tagország közül is a legalacsonyabb, az mindenképpen azt jelenti, hogy valamilyen módon a közoktatás területén is a tanulási igényt, és ezt a fajta motivációt sokkal jobban kell hangsúlyoznunk, mint eddig bármikor. Professzionális pedagógiai támogatás és ennek megfelelően új pedagógiai módszerek bevezetése és kialakítása, illetve ennek intézményesült formájának kiépítése most megindult. Fontos, hogy növekedjen az oktatási rendszer hatékonysága. Ez azt jelenti, hogy adott ráfordítás mellett végül is javuljon a tanulói teljesítmény. Természetesen az adott ráfordítás definícióját ebben az esetben pontosítanunk kell. Alapvetően a fejlesztési források közül mi egyetlen egyet adunk ehhez, de maga a közoktatás több pontra épül. Ezek közül a leglátványosabb program kiírása megtörtént az év elején. A regionális-operatív programok keretében a kollegák, azt hiszem, talán 500 intézmény felújítását, és ennek megfelelően infrastrukturális környezetének javítását tették lehetővé. Mi általában azt mondjuk — mint humán irányító hatóság — hogy ezek az egyszerűbb fejlesztések. Ezek a típusú döntések viszonylag könnyebben leírhatók, itt ki lehet számolni a négyzetmétereket, ki lehet számolni, hogy az ablakok minősége milyen módon javult, ennek megfelelően jobb körülmények közé járnak a gyerekek, ami alapvetően természetesen egy fontos feltétel. Sokkal nehezebb lesz ezt tartalommal megtölteni. A tartalommal való megtöltéshez kapcsolódó — ha úgy tetszik — taneszköz források a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programból (TIOP), az intézményekben folyó munka — gyakorlatilag minden, amiről eddig beszéltem — a Társadalmi Megújulás Operatív Programból (TÁMOP) kerül finanszírozásra. A TÁMOP-on belül egy prioritás szól a közoktatás fejlesztéséről, amely nem elhanyagolható nagyságú, hiszen 21 százaléka a teljes forrásnak. Emellett sok minden másra is adunk innen támogatást, ezért ennek megfelelően elég összetett programról van szó.

A teljes időszakra 250 milliárd forintos keret állt rendelkezésre, és különböző módon, különböző módszerekkel próbáljuk ezt eljuttatni, négy alapvető cél mellett. Az első és legfontosabb a kompetencia alapú oktatás elterjedésének támogatása. A szándék azonban ezen túlmutat, ugyanis nem csak az elterjedésének a támogatása a cél, hanem kvázi az egyedüli bevezetése. Tehát valahol, ha minden indikátort végignézünk, és minden indikátor teljesül, akkor az az alapvető cél, hogy valamennyi közoktatási intézményben bevezetésre kerüljön a kompetencia alapú oktatás. Nem egyszerűen csak az elterjedés és hasznosulás, hanem ennek a 100 százalékos támogatása a cél. Ez azt jelenti, hogy a pályázatokban — konkrétan a most kiírt TÁMOP 3.1.4-es pályázaton — részt vevő intézményekben alapvetően kompetencia alapú oktatásnak kell megvalósulnia két év múlva. A most kiírt források az intézmények 40 százalékát fogják elérni. Megítélésem szerint ez lesz az a változás, amit mindenki érzékelni fog. Jó és szép dolog, hogy szebb úton lehet menni az iskolába és le van festve a kerítés, de a meglepő az lesz, amikor kiderül, hogy nem a hagyományos tantárgyakat, nem a hagyományos módszerekkel, nem ugyanazzal a mérés-értékeléssel tanulta a gyerek az iskolában. Amikor azt mondtam, hogy a szülők is szerves részei ennek a programnak, akkor arra gondoltam, hogy ez lesz az a legjelentősebb üzenet, amivel majd — nem is olyan sokára — már a 2010-11-es tanév elején sok mindenki szembesülni fog.

Egy másik fontos elem a közoktatási rendszer hatékonyságának javítása, újszerű megoldások és együttműködések kialakításával. Itt kevésbé intézmények fejlesztéséről, sokkal inkább a környező támogató rendszer fejlesztéséről van szó. Emellett a szegregáció, a hátrányos helyzetű, illetve roma tanulók felzárkóztatásával kapcsolatos prioritás mentén valósítunk meg sokféle fejlesztést. Ugyanez a helyzet az eltérő oktatási igényű csoportok oktatásának és a sajátos nevelésű tanulók integrációjának támogatása témájában. A fejlesztési koncepció eltér a 2004-2006-ostól, ami sikerként könyvelhető el a fejlesztéspolitika részéről. A mostani programoknál már kevésbé egységes, a központi kínálatvezérelt fejlesztéspolitikáról beszélünk. Persze nagyon sok múlik majd azon, hogy milyen pályázatok és hogyan érkeznek be, és ezeknek milyen lesz a megvalósítása, ám alapvetően a decentralizációt, a keresletvezérelt megközelítést próbáltuk — amennyire csak lehet — érvényesíteni. Ennek nagyon egyszerű oka van. Nekünk is hatékonyságot kell mérni, és azt látjuk, hogy minden felülről jövő nyomásgyakorlás hatékonysága erősen megkérdőjelezhető. Az alulról építkezés olyan igény, ami az aktuális problémákat is megoldja, de valójában policy típusú környezetben helyezkedik el és hosszabb távon hatékonyabb tud lenni.

Ezt azért kiemelten fontos, mert ez volt az utolsó ilyen forrás. 2015 után nem valószínű, hogy ilyen mértékű, illetve ilyen szabadon felhasználható európai uniós forrás fog rendelkezésre állni Magyarországon. Ma még csak egy régió éli azt meg, hogy — ha úgy tetszik — ő hátrányosabban jut hozzá bizonyos forrásokhoz. Egészen biztos, hogy a 2013-at követő időszakban ez sokkal több régióra ki fog terjedni már Magyarországon.

Ennek megfelelően kétféle megközelítésünk van. Az egyikben a fenntartók, a másikban az intézmények kerülnek a középpontba. Az intézményi átalakítások során a fejlesztéspolitikának semmilyen módon nem célja, hogy bármiféle intézményi integrációt, megszüntetést és egyéb ilyen tevékenységet támogasson. A közoktatás területén van olyan terület, ahol a fejlesztéspolitika jelentősebb átalakulást kezdeményezett vagy indukált, de a közoktatási területnél általánosságban ez nem így van. A cél ennek megfelelően tehát az, hogy iskolaigazgató, tanár, szülő, szakértő és más, az iskolában dolgozó szakember elé helyezzük a célokat. Ezt támogató környezet nélkül nem lehet végrehajtani.

A támogató környezetnek minimálisan két pillére van. Az egyik a jogszabályi, a másik pedig a külső intézményi környezet. Abban az esetben, ha azok a szolgáltatások, amiket tervezünk, nem állnak rendelkezésre, avagy nincsenek megfelelő időben ott a kompetencia-fejlesztő programcsomagok, az ehhez kapcsolódó elektronikus vagy nyomtatott tananyagok, illetve ha nincsenek meg a megfelelő szakértők, továbbá ha nincsenek meg a hálózatok és a regionális szervezők és ezek nem segítik hatékonyan az intézmények munkáját, akkor alapvetően a fő célunkat, azaz az intézményi fejlesztéseket veszélyeztetjük.

Ezt egyszer már kisebb számban megéltük – bár 361 iskolát nem lehet kicsinek nevezni – de a következő időszakra nézve szerintem ebből már mindenki tanult és okult, ezért remélhetőleg a jövőben ezt már el is tudjuk kerülni. Ennek megfelelően tehát, a teljes környezetet és mindent egyben kell látnunk. Ez azt is jelenti, hogy nem csak az a fontos, hogy megadott célokra pályázatokat írjunk ki, hanem arra is nagyon oda kell figyelni, hogy ezek a fejlesztések időben összehangoltan kerüljenek megvalósításra. Ennek érdekében vártuk meg az idei tanévet.

Még most is sokféle kétségünk van. Talán ez viszonylag kevésbé jól átlátható, de jellemzően háromféle konstrukció-csoportban lehet gondolkodni. Kiemelt programból — régi néven központi programból — kettő van. Az egyik az úgynevezett 21. század közoktatása, a másik egy minőségfejlesztési központi program. Kiemelt programokat alapvetően valamilyen állami intézmény, jellemzően a szaktárcához, ebben az esetben az OKM-hez kapcsolódó intézmény tud megvalósítani. Ez egy alapszabály. Semmilyen más módon egy ágazati programba kiemelt programot nem engedtünk be. Ennek megfelelően tehát az említett két programnak a kedvezményezettjei is kizárólag olyan intézmények lehetnek, amelyek az OKM felügyelete alatt állnak. Ezeket tehát ők fogják megvalósítani, és ők fognak szolgáltatásokat biztosítani. A többi program mind pályázatos konstrukció. Vannak kifejezetten intézményi pályázatok és olyan programok, amelyek a környezetnek a kialakítását támogatják, ami nélkül sikertelen lenne a pályázatok megvalósítása. Ezek közül első a tartalomfejlesztés. A tartalomfejlesztésről jellemzően azt gondoljuk, hogy a pedagógiai kultúraváltáshoz és a korábban felsorolt célokhoz kapcsolódik alapvetően, amelyek pályázati úton kerülnek kiírásra. Közoktatási intézmények, felsőoktatási intézmények, egyéb közintézmények, továbbá kulturális intézmények együttműködésével kialakuló új tartalomfejlesztésekről van szó. Ezeknek a kiírása a közeljövőben várható és kompetencia területek szerint lesznek megjelentetve. Egyedül egy kompetencia terület, konkrétan a természettudományos terület kiírását látom ma problematikusabbnak. Ez egyébként az OP legfontosabb célkitűzése. Éppen az, amiről az imént beszéltem, s amit a leglényegesebbnek gondolunk. Ez egy nagyon nehéz kérdés a fejlesztéspolitika oldaláról, ugyanis anélkül, hogy ebben a szakma ne jusson konszenzusra és ne legyenek világos elemek, jelentős kockázata van a fejlesztés elindításának. Azt gondolom, hogy a legnehezebb, leglátványosabb és legszükségesebb területről beszélünk.

Ami már megjelent, és véleményem szerint az elkövetkező napokban sokféle szempontot föl fog vetni, az a bizonyos TÁMOP 3.2.2. „Területi együttműködések” című konstrukció. Ez egy merőben új elem. Alapvetően ne hagyják magukat megtéveszteni, semmilyen az írott, tehát a hivatalos pályázatban kiírt anyagtól eltérő állásfoglalástól, levéltől, szóróanyagtól. Ennek a pályázatnak az a fő célja, hogy az intézményeket támogassa. Nem az a célja, hogy ezek a leendő szervezetek különböző szervezőmunkákat lássanak el, más pályázatokon való részvételre. Az a célja, hogy minőségbiztosítsa azokat a szolgáltatásokat, amelyeket akár pedagógusképzésben, akár bármilyen más szakértői szolgáltatásként igénybe szeretnének venni a megvalósítás során. Célja, hogy ezeknek a megfelelő mennyiségéről gondoskodjon, és egyfajta nyilvántartást vezessen.  Célja még az, hogy ezt követően minősítse, alapvetően az Önök, tehát az intézmények véleményei alapján. Ez nagyon lényeges elem. Akik pedig abban gondolkodnak, hogy ezen a TÁMOP 3.2.2.-es pályázaton indulnak — ezt azért mondom el ilyen részletesen, mert sokféle jelzés érkezett hozzánk — azok mérlegeljék, hogy melyik oldalon szeretnének állni. Alapvetően, akik ezt a fajta szervezőmunkát fogják ellátni, azok értelemszerűen a következő időszakban nem végezhetnek szolgáltató tevékenységet. Tanártovábbképzést nem szervezhetnek, szakértői felkészítéseket nem tehetnek. Világos szétválasztást kellett tennünk. Ha valaki ezeknek a tevékenységeknek a minőségbiztosításával és közvetítésével foglalkozik, akkor értelemszerűen nem lehet a rendszer szereplője. Nem könnyű feladat a határokat lefektetni, amikor egy új rendszert építünk ki, azonban meglátásom szerint ezekben a pályázatokban minden egyértelműen le van írva.

A TÁMOP 3.1.4-es pályázat forrásaiból támogatható a kompetencia alapú oktatás bevezetése az összes olyan intézményben, amelyik ezzel élni szeretne. Ez olyan intézményi pályázat, amelyiknél sok pályázatot várunk és automatikus lesz az értékelés: tehát semmilyen más egyéb szempont nem lesz az értékelés során. Szándékosan korlátoztuk a pályázatnál az egy fenntartóhoz kapcsolódó fejleszthető intézmények számát. Egy fenntartó maximum öt intézményével vehet részt a pályázaton. Ennek nem egyszerűen pénzügyi okai voltak, hanem a program bevezetése során igyekeztünk megfelelően óvatosak lenni. Még nem próbáltuk ki, még nem tudunk róla mindent, és bár sok tekintetben meg vagyunk győződve a módszertan tökéletességéről, eredményességéről és hatékonyságáról, mégis túlzottan veszélyesnek látjuk, hogy egyszerre mindenütt elinduljon a program. Amikor majd a program tanulságait levontuk és visszacsatoltuk, akkor ennek megfelelően a források rendelkezésre állnak majd, hiszen a következő években ugyanígy ugyanezek a fejlesztések továbbvihetők a tapasztalatok figyelembevételével. Összefoglalva tehát a programot 2015-ig kell megvalósítani, és ennek megfelelően kell eljárni a program kialakításakor és elszámolásakor. Ez egy nagyon jelentős pedagógusképzési- és továbbképzési program lesz, amire meglátásom szerint érdemes készülni.

Két rövid téma maradt még, ami a két kiemelt program várható szolgáltatásainak rövid összefoglalásáról szól. A fejlesztésekben, illetve a programok megvalósításában nem maradnak egyedül az intézmények és a pályázók. Alapvetően a két kiemelt programot megvalósító intézménytől, az Educatio Kht.-tól és az OFI-tól kaphatnak majd támogatást, konkrétan képzési tanácsadási szolgáltatást, szakértői nyilvántartást és szolgáltatást, egyéb szakmai szolgáltatást, illetve alapvetően a TÁMOP 3.2.2.-ben kialakuló regionális hálózatoknak egyfajta szupervízióját. Tehát ez a rendszer a pályázatos fejlesztések megvalósulásának az elősegítését, illetve egyfajta szupervízióját is a két kiemelt program keretében próbálja megoldani. Ezzel együtt azt szeretnénk, ha világosan és folyamatosan látnánk, hogy a jogszabályváltozások hogyan, milyen módon történtek meg. Ahhoz, hogy mindez meg tudott jelenni, már nagyon sok lépés történt. Ma már közel egyértelműen és világosan látható, hogy milyen tananyagokat, milyen módon és hogyan lehet használni. Látható az, hogy ezeknek a minősítése hogyan történik és látható az is, hogy milyen listáról hogyan, milyen módon lehet válogatni, továbbá az, hogy hol vannak még hiányosságok.

Ennek megfelelően azt is el tudják dönteni a pályázataikban, hogy mi az, amire nem fognak adott esetben most még jelentkezni, hanem csak a későbbiek során. Mivel a szakértői rendeletről tudtommal a konferencián esik majd szó, én erről nem fogok részletesen beszélni. Mi annak ellenére jelentettük meg ezeket a pályázatokat, hogy még nem voltak tiszták a szakértői rendelet körvonalai. Tehát jelen pillanatra az a jogi helyezet állt elő, hogy a pályázatokon részt lehet venni, ugyanakkor egyértelműen megjelenik, hogy csak olyan szakértő igénybevételével, akinek a gyakorlata, szakmai, illetve nemzetközi elismertsége olyan, hogy szakértői minősége indokolható. Jelenleg semmi más egyéb restrikció nincsen. Nagyon lényeges, hogy nem csak azok lehetnek szakértők, akik valamilyen továbbképzésen részt vettek. Jelenleg tehát a pályázatokra való jelentkezés föltétele adott, azonban egy fontos dolgot meg kellett tenni. Megkértük a szaktárcát, hogy jelöljön ki egy szervezetet, amelyik egyfajta nyilvántartást — jelen pillanatban nem minősítést — fog erről vezetni. Az OKM az Educatio Kht.-t jelölte meg.

Tekintettel arra, hogy lejárt a rendelkezésemre álló idő, újabb gondolatba már nem kezdek bele. Ha vannak kérdések, akkor természetesen én magam és kollegáim is rendelkezésre állunk.

Eredményes és további jó konferenciát és tanácskozást kívánok mindenkinek!

Köszönöm szépen a figyelmet!