Nagy László

Változások az iskolai rendszerű szakképzés
szervezésében és tartalmában

Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm szépen a meghívást! Harminc-harmincöt percben beszélni azokról a változásokról, amelyek az iskolai rendszerű szakképzés szervezésében és tartalmában be fognak következni, illetve jelenleg folynak, nagyon nehéz. Nem lehet ilyen rövid idő alatt ezt mélységében érinteni, de azt hiszem, hogy Önöknek, akik iskolában dolgoznak, többségükben szakértők, tudniuk kell, hogy a közoktatás egy fontos része, a szakképzés, milyen változásokon megy keresztül.

A témaköröket jelzem itt, de közben tudom, hogy az egész rendezvénynek a címe „Esély, kompetencia, értékelés”. Nos, azt gondolom, hogy a közoktatásban az iskolai rendszerű szakképzés maga az a terep, ahol az esélyek sok tekintetben eldőlnek. Különösen igaz ez a szakiskolára. Később többször vissza fogok térni erre a problémakörre. Többek között azon okból is, hogy egyre inkább érezzük: a szakiskolák által kibocsátott szakemberekre egyre nagyobb az igény a gazdaságban. Ugyanakkor itt nemcsak gazdasági érdekekről van szó, hanem arról, hogy mindenkinek lehetőség szerint legyen joga az iskola befejezése, a tankötelezettség elvégzése után munkát vállalnia, és ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy saját vagy a rendszer hibája miatt a megszerzett szakképesítése ellenére sem tud a munka világába beilleszkedni. Tehát amiről szeretnék beszélni, egyrészt a képzési arányok változása, foglalkoztatási jellemzők, szerkezeti változások, ha tetszik a hardver, tehát az iskolarendszernek bizonyos változása, ami a közeljövőben reményeink szerint be fog következni. Másrészt a tartalom, tehát, hogy milyen módon változnak a követelmények, hogyan domborodik ki a szakképzésben a kompetenciaelv.

Én azt hiszem, ha Önök megnézik azokat a kimeneti szabályokat, amelyekről pár szót említek majd, akkor egyértelművé válik, hogy a szakmai és vizsgakövetelmények, amelyekből most már több száz megjelent, magukban foglalják azokat a kompetencialeírásokat, amelyekre vágyunk. Tehát, hogy magán a vizsgán olyan kompetenciákat ellenőrizzünk, mérjünk és értékeljünk, amelyek garanciái lehetnek annak, hogy az ilyen kompetenciákkal rendelkező fiatal emberek, vagy nem fiatal emberek - hiszen ezek az előírások a felnőttképzésekre is igazak - viszonylag rövid adaptációs időszak után egy adott gazdálkodó szervezetnél, egy cégnél hasznosan tudják a tevékenységet ellátni. Olyan dokumentumokról is szeretnék néhány szót szólni, mint a Központi Program. Ez azért érdekes, mert az iskolákban a szakképző évfolyamokon a hagyományos tantárgyi struktúrát úgy ítéljük meg, hogy ha nem is azonnal, de egy pár év alatt fel kell, hogy váltsa egy másfajta szemléletű ismeret- illetve kompetenciaátadás, amelyik nem a tudományterületi elkülönülés alapján szervezett tantárgyi struktúrában gondolja a folyamatot vezérelni, hanem egy tananyagegység megfogalmazást használva olyan, az elméletet és a gyakorlatot nagyon közel rendelő folyamatban, amelyik azt szolgálja, hogy ez a bizonyos kompetenciaátadás a lehető leghatékonyabb legyen az iskolai rendszerben. Végül, ha lesz rá időm, egyetlen mondatot szeretnék az új intézményről, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetről mondani.

Ez az ábra ismerős Önöknek. Hogyan változott az elmúlt 10-16 évben az érdeklődés az iskolatípusok iránt? Jelentős a változás. Lehet ennek örülni, lehet emiatt bánkódni, ezek a tények. Én azt látom ma, hogy sok felsőoktatási intézményben végzett ember gondban van: nem amiatt, mert nem lesz állása. Később lesz olyan ábra, ami mutatja, hogy nyilván az a veszély, hogy tartósan munkanélkülivé válik egy felsőoktatási intézményben diplomát szerzett ember, az ő esetükben ez jóval kisebb, mintha valakinek nincs szakképesítése. Nem ez a probléma, hanem az, hogy a felsőoktatási intézményben végzett, diplomát szerzett ember olyan munkakört tölt-e be, olyan foglalkozást űz-e, amelyre őt az egyetem vagy a főiskola felkészítette. Tehát itt megint csak az állami felelősségvállalásról kell gondolkodnunk, és arról, hogy vajon a források hatékonyságát milyen módon használjuk ki? A foglalkoztatás jellemzőinél érdemes egy európai összehasonlítást tenni.

Látható, hogy a fiatal munkavállalók esetében a foglalkoztatási ráta Magyarországon meglehetősen alacsony.

Amiről az előbb beszéltem, az ezen az ábrán jól látható. Tehát, hogy hogyan befolyásolja maga a képzettség a foglalkoztatás lehetőségét, hogyan függ össze ez a két dolog. Nyilvánvaló, hogy a szakképzetlenek esetében a foglalkoztatottság jóval alacsonyabb, mint az átlag, a diplomások esetében pedig a foglalkoztathatóság jóval nagyobb. Még egyszer hangsúlyozom: önmagában ez a szám nagyon fontos, de azt is meg kellene vizsgálni, hogy milyen munkát végeznek azok a diplomások, akiknél a munkanélküliség veszélye alacsony. És én azt is érdekesnek tartom, azoknak az esetében hogy áll ez a dolog, akik államilag finanszírozott felsőoktatási helyeken szereznek egyetemi vagy főiskolai végzettséget, mennyire van összhangban végzettségük a később általuk betöltött munkakörökkel.

Ami a középfokú szakképzést, az iskolai rendszerű szakképzést illeti, a legfontosabb dolog szerintem, hogy az állam olyan környezetet teremtsen, amellyel elősegíti a szakképesítéshez jutást. Vagyis, hogy mindent tegyen meg annak érdekében, hogy akár szakiskolai, tehát nyolc osztályra vagy tíz osztályra épülő szakképesítést szerezzenek fiatalok, akár érettségire épülő szakképesítést szerezzenek. És ezek a szakképesítések legyenek összhangban bizonyos régiós, helyi munkaerő-piaci igényekkel, hogy az iskolarendszerből kikerülő fiatal el is tudjon helyezkedni. Ez a fajta kapcsolat, tehát a képzés és a munkaerő-piaci kapcsolat erősítése rendkívül fontos. Ez már évek óta napirenden van. Egy sok törvényt érintő jogszabálycsomag került elfogadásra a nyár folyamán az Országgyűlésben. És anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, mert nyilván nincs rá idő, azt látni kell, hogy ennek a programcsomagnak egyik fontos alkotója az, hogy növelje a régiók szerepét az iskolák képzési kínálatának a meghatározásában. A régiókban a regionális fejlesztési képzési bizottságok azok a testületek, amelyek felhatalmazást kaptak ennek a befolyásolásnak a megvalósítására. Nyilván ez a feladat rendkívül nehéz, izgalmas, hiszen nagyon sokszor halljuk azt pl., hogy a gazdaság maga sem tudja megmondani, hogy mire is „vágyik”. Ha egy-egy munkáltatót megkérdezünk, főleg ha egy kisebb vállalkozás tulajdonosát vagy menedzserét, akkor ő sokszor bizonytalan abban a tekintetben, hogy egy-két-három, pláne négy-öt év múlva milyen képzettségű szakembert szeretne alkalmazni. Ez persze igaz, ugyanakkor vannak olyan módszerek, olyan lehetőségek, amelyekkel, ha nem is egy konkrét vállalkozás esetében, de egy régiós nagyságrend esetében már igenis meg lehet azt mondani, hogy melyek azok a tendenciák, amelyek vélhetően be fognak következni. Gondoljanak pl. arra, hogy a várható munkaerő-piaci igények nagy részét egyszerűen abból lehet levezetni, hogy az adott munkakörhöz, foglalkozáshoz kapcsolódó korfa hogy alakul. Vagyis, hogy milyen módon válik idősebbé egy-egy ember, egy-egy csoport, akik nyilván egy idő után elérik a nyugdíjkorhatárt, majd kiesnek a munkaerő-piacról. Kiesésüket pótolni kell. Nem csupán arról van tehát szó, hogy meg kell kérdezni a régióban szereplő néhány munkaadót, vagy néhány ezer munkaadót, és az ő véleményük alapján lehet a várható munkaerő-igényt meghatározni. Ez is lehet egy módszer, de ezen kívül nagyon sok olyan eljárás van, amellyel meglehetősen nagy biztonsággal lehet régiós szinten munkaerő-piaci prognózisokat készíteni. Ennek alapján úgy gondolom, hogy a mainál sokkal jobban lehet befolyásolni az iskolákat, az iskolák fenntartóit abban a tekintetben, hogy milyen szakképzési irányokban mozduljanak el, egy-egy szakképesítés esetében pedig milyen arányokat alkalmazzanak. Egészen konkrétan, a régióban lévő szakképző iskolák mit képezzenek és mennyit. Ugyanakkor nem lehetünk a tekintetben vakok, hogy vajon hogy fog reagálni erre a másik megrendelő, a szülő. Hiszen elképzelhető az, hogy van egy jó stratégia egy régióban, amely megfelelő körültekintéssel leírja, hogy milyen munkaerő-piaci trendek vannak, és ezt valamilyen módon el kell juttatni a szülőkig. Hogyan fogjuk tudni meggyőzni a szülőket arról, hogy ilyen, olyan, amolyan szakképesítés a fontos, hogy erre van munkaerő-piaci igény, amikor ők azt mondják, hogy nem, én nem akarom szakiskolába adni a gyermekemet, én érettségit adó iskolatípusba szeretném adni? Ez egy nagy kérdés.

Az esélyek növelését, vagyis azt, hogy a fiatal, aki a szakképző iskolában szakképesítést szerez, el tudjon helyezkedni, alapvetően határozza meg a képzés tartalma.  Erről sokkal többet lehet ma mondani, mert a fejlesztés az NFT1-ben indult el, és maga a fejlesztés folyamata le is zárult, hiszen 2006-ban – Önök bizonyára tudják – megjelent az új OKJ, amely teljesen más struktúrájú, mint a régi.

Az új Országos Képzési Jegyzék és a Jegyzékben szereplő 420 szakképesítés közül több, mint 200 részletes kimeneti szabályozása, tehát szakmai és vizsgakövetelménye is rendeletben megjelent. Két rendeletre szeretném felhívni az Önök figyelmét. Az egyik a 21/2007. SzMM. rendelet, a másik pedig a 78/2007. GKM rendelet, amelyek a szakmai és vizsgakövetelményeket tartalmazzák. Az új OKJ-ra jellemző alapvetően, hogy egy strukturált szerkezet. A régi OKJ-ban volt 807 szakképesítés, ebben 420 van, de nem ez a lényeg, hanem, hogy e szakképesítések belső szerkezete átlátható és átjárható. Akinek van egy rész-szakképesítése, rövid képzés után egy másik szakképesítést szerezhet, ha van egy szakképesítése, egy ráépüléssel egy újabbat, tehát az a bizonyos átjárhatóság magából a szerkezetből adódik. A rugalmassága és egyben a stabilitása pedig a moduláris felépítéséből adódik. Még egy gondolat. Az OKJ-t az első, tehát a 2006. januári megjelenése óta négyszer módosították, és valószínűleg ebben az évben megint fogják módosítani. Ez jó. A jogszabályoknak egy jelentős része akkor jó, ha sokáig változatlan, mert biztonságot ad, kiszámíthatóvá teszi az ügyeket. Az OKJ nem ilyen. Az OKJ, ha sokáig egy állapotban van, az azt jelenti, hogy valaki valamit elrontott. Hiszen az OKJ az állami felelősségvállalásnak az a listája, amelyik azt mutatja, hogy az állam milyen szakképesítésekkel gondolja lefedni a munkaerő-piacnak azt a szegmensét, amely munkakörök betöltéséhez nem kell egyetem vagy főiskola. Ha ez sokáig változatlan, akkor az állam nem ment a gazdasági változások után. Ebben az esetben az Országos Képzési Jegyzéknek, mint rendeletnek, mint jogszabálynak nem értékmérője a hosszú ideig változatlanul megmaradás, sőt, éppen ellenkezőleg. A stabilitását ennek a rendszernek nem ez adja, hanem, hogy a rendszert felépítő követelmény-modulok stabilak, állandóak. De hogy ezekből a téglákból hogyan építek össze újabb szakképesítést, részszakképesítést, elágazást, ráépülést, ez egy más kérdés. Az OKJ 1. számú melléklete, maga a lista átalakult, éppen az informatikai feldolgozhatóság miatt. Ennek a struktúrának az átláthatósága miatt a szakképesítések azonosító száma a régi nyolcjegyűből 15 jegyűvé változott.

Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a kompetenciaelvről. Ennek az elvnek az érvényesülése napi gyakorlat a szakmai és vizsgakövetelményekben. A munkakör-elemzésekből kialakult egy-egy foglalkozásnak, a hozzá kapcsolódó szakképesítésnek egy teljes kompetencialeírása. Ezeket a kompetencialeírásokat két módon jeleníti meg az SZVK.

Egyrészt feladatlisták formájában, tehát egy szvk-ból, mondjuk a kőműves szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményéből Önök megtudhatják, hogy milyen műveletek, feladatok, feladatcsoportok végrehajtására kell, hogy alkalmas legyen egy kőműves. Minden olyan feladat benne van, ami egyáltalán egy kőműves számára bármikor előfordulhat. Másrészt megtalálhatják, hogy milyen tulajdonságokra van szüksége egy ilyen szakembernek ahhoz, hogy ezeket a feladatokat végre tudja hajtani. Tehát a kompetenciákat nemcsak egy feladatoldali megközelítéssel rögzíti az szvk, hanem egy tulajdonságoldali megközelítéssel is. Olyan tulajdonságok vannak itt felsorolva, mint a szakmai tulajdonságok, szakmai ismeretek, szakmai készségek, de mások is. Személyes, társas, módszerkompetenciák. És miért lényeges ez? Megkérdeztek egy felmérés során több ezer munkáltatót, hogy mi az, ami számára egy munkavállaló esetében nagyon fontos, és tegye ezeket sorrendbe. És azt kell, hogy mondjam Önöknek, az elsők között nem igazán voltak szakmai jellegű tulajdonságok. Olyan tulajdonságok szerepeltek, mint a pontosság, a precizitás, a megbízhatóság, a monotónia tűrése, vagy éppen a kreativitás, stb. Ezek a tulajdonságok az SZVK-ban benne vannak, és ez azért fontos, mert a vizsgán ezt mérjük és értékeljük. Nem egy szűkre szabott kompetencia, vagyis a szakmai kompetenciák mérése folyik a vizsgán, hanem egy tágabb értelmű kompetenciamérés és értékelés. Ezeket a feladathoz rendelt kompetenciákat egy algoritmussal össze lehetett adni, és így jött ki ez a fajta vonalkód, ez a tulajdonságprofil, ami ugyanúgy megtalálható az SZVK-ban, mint ahogy a feladatprofil. Ez ugyanannak a dolognak két vetülete. A kompetenciákat vagy úgy írom le, hogy megmondom, mit legyen képes megcsinálni, vagy úgy írom le, hogy megmondom, milyen tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzen a munkavállaló.

A másik jellemzője ennek a rendszernek a modularitás. Vagyis az, hogy a különböző kompetenciacsokrok révén az egyes szakképesítések átjárhatók. Ezen az ábrán látható négy szakképesítés, a számok az egyes szakképesítésekhez tartozó kompetenciákat jelölik.

A szakértőket arra kértük, hogy hasonlítsák össze az egymáshoz tartalmukban közel álló szakképesítéseket, és azt találták, hogy van egy jól elhatárolható kompetenciacsokor, feladat- és tulajdonságegyüttes, amely mind a négy szakképesítésben azonos. Akkor ezt elnevezték, adtak neki egy azonosító számot, ez ilyen és ilyen nevű, ilyen és ilyen számú követelmény-modul. Tovább folyt az elemzés. És akkor látták, hogy van három, amelyben van ilyen azonosság, akkor ezt is elnevezték, definiálták. Akkor megint találtak kettőt, ezt is félretették, még találtak kettőt, ezt is, és volt egy ilyen helyzet: nagyon sokszor előfordult, hogy az elemzés azt mutatta, hogy van két azonosság, de ezek redundánsok, nagyon átfedők. Ilyenkor ezt kettévágtuk, és így alakult ki a végső állapota az OKJ valamennyi szakképesítésének, hogy ti. mindegyik véges számú, egymástól jól megkülönböztethető követelménymodulból áll. Vannak olyan követelménymodulok, amelyek nagyon sok szakképesítésben megtalálhatók, ezek az alapmodulok; vannak olyanok, amelyek két-három szakképesítésben találhatók meg, ezek a páros-többes kiegészítő modulok; és minden szakképesítésnél van legalább egy olyan modul, ami a sajátja. Ha ilyen nem lenne, akkor nem lenne értelme külön beszélni róla. Ez tehát a modularitás. Ezek a követelménymodulok jelentik a hidat a szakképesítések között, és ezért van az, hogy a rendszer néhány év múlva eredményezni fogja, hogy a képzési idő rendkívüli módon rövidül abban az esetben, ha valakinek már van szakképesítése, másrészt a vizsgabeszámítás is minden határon túli lehet, hiszen ha valaki egy követelménymodulból már vizsgázott, a következő vizsgája esetében abból már neki nem kell vizsgáznia.

Egy konkrét példát nagyon röviden:

Ez egy gépész jellegű szakképesítés. Élő dolog. Már folyik ilyen képzés, mert 2006-ban iskolai rendszerben ezt már megkezdtük, a TISZK-ekben bevezettük ezt a képzést. Tehát ez az Épületgépészeti csőhálózat- és berendezésszerelő, mely egy összetett szakképesítés, 23 követelménymodulból áll. A másik szintén gépész szakképesítés, ez egy egyszerű struktúra, 9 követelménymodulból áll. Az épületgépészeti szakképesítés azért ilyen bonyolult, mert négy elágazása van, ilyen a vízszerelő, gázszerelő stb., és van négy részszakképesítése, amelyikből a legkisebbet, bal oldalt, úgy hívják, hogy dugulás-elhárító. A rész-szakképesítésről annyit kell tudni, hogy legalább egy munkakör betöltésére teszi alkalmassá a munkavállalót. A másik szakképesítés egyszerű struktúra. A géplakatosnak egy rész-szakképesítése van, ez a gépbeállító. Mármost, hogyha feltöltjük ezekkel a követelménymodulokkal az egyes kimeneteket, akkor jól látszik a modularizációnak a lényege. Vagyis az, hogy ezek a követelménymodulok azonosak az egyes kimenetekben bizonyos tekintetben, és hogy ha most az azonos tartalmú követelménymodulokat egy-egy téglalappá formáljuk, akkor látható, hogy ha pl. valaki vízvezeték-szerelő lesz, és utána gázvezeték-szerelő akar lenni, akkor milyen az a kompetenciaegyüttes, amelyhez neki képzést kell nyújtani, és amelyből neki később vizsgáznia kell. És ugyanígy, azt is lehet látni, hogy a modularitás nemcsak egy szakképesítésen belül igaz, hanem a szakképesítések között is. A 420 szakképesítésben összesen mintegy kétezer követelménymodul van. Ennyiből áll az egész OKJ. És ezek a követelménymodulok teszik lehetővé a tanulmányi idő beszámítását és a vizsgaszituáció egyszerűsítését.

Az ábra egy modultérképet, 8 informatikai jellegű szakképesítés moduláris felépítését mutatja. Jól látható, hogy a 1142. és a 1143. alapmodul minden informatikai jellegű szakképesítésnél megtalálható. Nyilván minden szakképesítésnél vannak még bizonyos moduláris átfedések, és mindegyiknél kell, hogy legyen egy saját modul. A követelmény-modulok leírása az szvk. egy fejezete. Azon szakképesítések esetében, amelyek rendeletben megjelentek, a szakmai és vizsgakövetelmények az NSZFI honlapjáról letölthetők. Ugyanígy megtalálhatják azoknak a központi programoknak az anyagát, amelyeket a miniszter már elfogadott. A Központi program ugyanúgy ajánlás, mint a Kerettanterv, ennek alapján kell kidolgozni az iskolának a helyi tantervét. Elmondtam, hogy több ezer követelménymodul van az új OKJ-ban, ez egy nagyon nagy szám.

A könnyebb eligazodás érdekében Önök a www.nive.hu/modulterkep címen egy olyan felületet találnak, amely alkalmas arra, hogy keressenek ebben a rendszerben. Tehát beírnak két szakképesítést, akkor meg tudják keresni a közös modulokat, beírnak egy modulszámot, akkor kilistázza, hogy mely szakképesítésekben van az a modul és így tovább.

A másik érdekesség az iskolai működést alapvetően befolyásoló Központi program, amely alapján az iskolák a Pedagógia programon belül a szakmai programjaikat, vagyis a szakképző évfolyamokon folyó munkát leíró tanterveket készítik el. Nézzünk egy példát, hogy az új Központi program milyen ajánlást tesz!

Tételezzük fel, hogy van egy olyan szakképesítés, amelyik hét követelménymodulból áll, és azt tudjuk, hogy a Központi program – miután az OKJ így rendelkezik – ehhez kétéves képzési időt ad az iskoláknak. Ebben az esetben ehhez az ábrázoláshoz nagyon hasonló grafikus ábrát találnak a Központi programban, amely azt mutatja meg, hogy milyen eljárás szerint gondoljuk azokat a kompetenciákat kialakítani a gyerekekben, amelyeket az szvk e hét követelménymodulban meghatároz. A régi központi programok tantárgyi központi programok voltak, vagyis meg volt határozva az adott szakképesítésnek megfelelően, hogy mely tantárgyakat hány órában ajánlja a miniszter az iskoláknak, hogy ennek alapján készítsék el a helyi programjukat. Ennek megfelelően az iskolák döntő többsége tantárgyi struktúrában oktatott. Ez a tanulásszervezési mód magában rejti az elmélet és gyakorlat merev elkülönülését, de magában rejti azt is, hogy egy adott probléma megoldása során minden tanár a saját tudományterülete szerint közelíti meg a feladatot, és a gyerekre bízzuk a szintetizációt, ami hatékonyságban nem olyan jó, mintha komplex módon közelítenénk meg ez adott problémát. Az új központi programok szakítanak a tudományterületi elkülönítéssel szervezett tantárgyi struktúrával, és ún. tananyagegységekbe rendezik a tananyagot. Amikor azt mondom, hogy bizonyos szakképesítések esetében már 2006-tól, más szakképesítések esetében 2007-től, és valamennyi szakképesítés esetében 2008. szeptember 1-jétől minden iskolának be kell vezetnie a moduláris képzést az első szakképző évfolyamon, akkor az nem azt jelenti, hogy hibát követ el, aki e dátumtól fogva tantárgyi struktúrában oktat. A moduláris képzés bevezetése azt jelenti, hogy olyan helyi programot alakít ki, amely garantálja, hogy az új SZVK-ban meghatározott kompetenciákat a megfelelő képzési idő alatt a gyerekben kialakítja. Garantálja, ez a fontos. Nem gondolom, hogy ez csak tananyag-egységben felépített folyamat mentén lehetséges. Azt viszont gondolom, hogy sok iskola a legjobb szándéka ellenére sem tudja teljes mértékben a szakképző évfolyamokon ezt bevezetni, vagyis felváltani a tantárgyat tananyagegységgel, egyszerűen logisztikai problémák miatt. Mert ugyanaz a tanár tanít a szakképző évfolyamokon, aki egyébként a szakközépiskola 9-12., vagy a szakiskola 9-10. osztályában tantárgyi struktúrában tanít. Ez a kettő egyszerűen időben nem jön össze. Tehát a bevezetés, amikor azt mondjuk, hogy be kell vezetni az iskoláknak ilyen és ilyen időszakban a moduláris képzést, azt jelenti, hogy olyan eljárást kell elfogadtatni a fenntartóval, amely garantálja azoknak a kompetenciáknak a kialakítását, amely kompetenciák az SZVK-ban le vannak írva.

A kétfajta modularizáció érhető tetten az új OKJ-ban, és ez nagyon fontos, hogy Önök, akik szakértői ennek a területnek, közoktatási szakértők, ezt lássák. A kétfajta modularitás: egyfelől a követelménymodulok, másfelől a tananyagegységek. Az nem megvalósítható, hogy ahány követelménymodulból áll egy szakképesítés, ahhoz ugyanannyi tananyagegységet rendelek. Azért nem megvalósítható, mert a követelménymodulok kialakításánál semmi mást nem vettünk figyelembe, mint a különböző szakképesítések összehasonlítását. És amikor találtunk közös kompetenciacsokrot, azt definiáltuk követelménymodulként.

Az ábrán látható, hogy van a kompetencia teljes egésze, amelyet meg lehet közelíteni feladat és tulajdonság oldalról. Ezt a teljes kompetenciaegyüttest az összehasonlítások elvén bontottuk négy követelménymodullá, ami továbbra is megtartja egyébként azt a struktúrát, miszerint a feladat és a tulajdonság oldaláról közelíti azt a kompetenciaegyüttest, amely az adott követelménymodulban meg van határozva. Tehát azt lehet látni, hogy a feladatok összességében ki lettek osztva a követelménymodulnak, és a tulajdonságok is összességében ki lettek osztva az egyes követelménymoduloknak. Más a helyzet a tananyagegységnél, hiszen a tananyagegységek kialakításánál, a folyamatnak bizonyos részekre bontásánál már nagyon komoly pedagógiai-módszertani elveket kell érvényesíteni. Az nem volt tehát megoldható, hogy minden egyes követelménymodulhoz rendelünk egy tananyagegységet. A kétfajta modularizáció között mégis van összefüggés. Az egyes tananyagegységek néhány fontos jellemzővel rendelkeznek. Ilyenek többek között: a tananyagegység célja és az a tanulói munkaforma, amely a tanulói aktivitást írja le az adott tananyag egységen belül. A cél mindig, minden tanítási folyamat esetében valamilyen tulajdonságnak a kialakítása, vagy egy meglévő tulajdonság valamilyen szintű emelése. Ezért tehát az összefüggés a tananyagegységek és a teljes kompetencialista között ebben a tekintetben az, hogy ha az egyes tananyagegységekben meghatározott célokat összerakjuk, akkor ezek a célok le kell, hogy fedjék a teljes tulajdonságegyüttest, amit egyébként az szvk ír le. A másik jellemzője a tananyagegységeknek a tanulói munkaforma, az az aktivitás, melyet a tanuló végez a tanórákon. Ebben az esetben az a vezérfonal, hogy a tanulói aktivitások, amelyek megjelennek az egyes tananyagegységekben, összességében le kell, hogy fedjék a teljes feladatlistát. Másképpen mondva: nem lennénk korrektek a gyerekekkel szemben, ha olyan tulajdonságot kérnénk tőlük a vizsgán számon, amely tulajdonság kialakítását/fejlesztését egyetlen tananyagegység sem tűzte ki célul, vagy másképpen, akkor sem lennénk korrektek a gyerekekkel szemben, ha olyan tevékenységeken keresztül próbálnánk a vizsgán valamit mérni, amely tevékenységeket ők a tanítási-tanulási folyamat során soha nem csináltak. Tehát a tanulói munkaformák összességében le kell, hogy fedjék a teljes feladatlistát, a célok pedig le kell, hogy fedjék a teljes tulajdonságegyüttest.

Az utolsó gondolat a vizsga, mert az iskolák működését ez is alapvetően át fogja alakítani. Egy kompetenciaalapú kimeneti szabályozásnál azt a fajta vizsgaeljárást, amelyet a 26. OM rendelet ír le, tovább alkalmazni nem lehet.

Emlékezzenek arra vissza, hogy ez a vizsga nagyon merev vizsgarészekre tagolta a vizsga-tevékenységet: írásbeli, gyakorlati és szóbeli vizsgarészek voltak; de úgy is mondhatnánk, hogy az írásbeli és a szóbeli volt az elméleti vizsga, a gyakorlati pedig a gyakorlati. Nincs értelme egy kompetenciaalapú kimeneti szabályozásnál elméletről és gyakorlatról beszélni a vizsgán, a tanítási folyamatban van, de a vizsgán nyilván nincs. Ezek a vizsgarészek tantárgyakat tartalmaztak, ezt nyilvánvalóan nem lehetett továbbvinni, nemcsak azért, mert törekszünk arra, hogy ne tantárgyban tanítsunk, hanem tananyagegységben; hanem azért sem, mert a régi vizsgaszabályzatban is egy kis probléma volt, mivel ezek a tantárgyak nem azok a tantárgyak voltak, amelyeket a tanulók a szakmai vizsgát megelőzően az iskolában tanultak: ezek komplex vizsgatantárgyak voltak. Végül kialakult egy algoritmus után a szakképesítések nagy részében egy szakmai elméleti és szakmai gyakorlati osztályzat, ami egy kompetenciaalapú kimeneti szabályozás esetén nem értelmezhető. És volt még egy probléma ezzel a vizsgaszabályozással, hogy összességében értékelte a jelölt állapotát. Egy-egy követelménymodulban meghatározott kompetenciák tekintetében egy ilyen eljárás nem nyújt felvilágosítást, ami később a beszámításnál okozna gondot

Az új struktúrára, bár továbbra is vizsgarészek szerepelnek benne, az a jellemző, hogy a vizsgarészekhez nem tantárgyak, hanem feladatok kötődnek. Kérdés, hogy hány vizsgarészből fog állni egy vizsga. Annyi vizsgarészből, ahány követelménymodullal jellemezhető az adott szakképesítés, az adott kimenet. Emlékezzenek vissza az ábrára: amikor az épületgépészeti szakképesítésről beszéltem, 23 követelménymodul volt, de nem áll egyik vizsga sem 23 követelménymodulból, mert az elágazásokhoz és a részszakképesítésekhez ennél jóval kevesebb tartozik. Az egész OKJ-t, ha átnézzük, akkor legfeljebb 9 követelménymodulból áll egy-egy kimenet, tehát a legösszetettebb esetben sem lehet 9 vizsgarésznél több. A kérdés, hogy milyen tevékenység kapcsolódik egy-egy vizsgarészhez, egy-egy feladathoz egészen pontosan. Négyféle tevékenységet definiál a vizsgarendelet. Ez az írásbeli, a szóbeli, az interaktív számítógépes és a gyakorlati vizsgatevékenység. Szavakban egy kicsit hasonlít az írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgarészhez, de egészen másról van szó. A vizsgatevékenységnél az a lényeg, hogy olyan tevékenység közepette mérjük a jelölteknek a tulajdonságait, amely tevékenységek megegyeznek, vagy nagyban hasonlítanak azokhoz a tevékenységekhez, amelyeket az adott szakképesítéssel betölthető munkakörökben nap mint nap a munkavállaló végez. Tehát ebben az értelemben, mondjuk egy szóbeli vizsgatevékenység olyan szakképesítésnél lesz jellemző, amely szakképesítéssel betölthető munkaköröknél a szóbeliség nagyon fontos. Ilyen például az idegenvezető. Az írásbeli vizsgatevékenység olyan esetben lesz jellemző, ahol irodai munkára felkészítő szakképesítésről van szó. Az interaktív számítógépes vizsgatevékenység olyan szakképesítéseknél, ahol a munkavégzés elképzelhetetlen egy számítógépes környezet nélkül. A gyakorlati vizsgatevékenység azokra a szakképesítésekre lesz jellemző, amelyekre az előző három nem igazán az. Ez a fizikai munkával jellemezhető munkakörökre felkészítő szakképesítéseknek a köre. De nem azért hívjuk gyakorlatinak, mintha a másik három elmélet lenne, hanem azért, mert nincs a magyarban más szó erre. Az a cél, hogy a vizsgán olyan tevékenység közepette mérjük a tulajdonságokat, amely tevékenységek azonosak vagy nagyon hasonlítanak a tényleges munkavégzés tevékenységéhez. Nyilvánvalóan csak bizonyos határig, mert vannak olyan tevékenységek, amelyeket a vizsgára nem lehet bevinni. Szezonalitás miatt, nagysága, időigénye miatt, stb. Ilyenkor megpróbáljuk modellezni, vagy ha ez sem megy, akkor jön az, hogy ne csináld, hanem mondd el, hogyan csinálnád! Továbbra is központi tételek lesznek az írásbeli, a szóbeli és az interaktív-számítógépes vizsgatevékenységgel jellemezhető feladatok esetében, a gyakorlati vizsgatevékenységgel jellemezhető feladatok körében eddig sem voltak központi tételek, ezek után sem lesznek azok. Hogy pontosan mi lesz egy-egy tételben, az pedig abból vezethető le, hogy mit tartalmaz annak a követelménymodulnak a „belseje”, amelyre az adott vizsgarész vonatkozik.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetről annyit, hogy állunk az Önök rendelkezésére. Van egy honlapunk, ez a www.nszfi.hu. Azt hiszem, ha Önöknek kérdésük van, és ezt a honlapot meglátogatják, sok kérdésükre választ kaphatnak; ha nem, akkor kérem, írjanak nekünk!

.

Köszönöm szépen a figyelmet!