Gábri Katalin

Az intézményértékelés hazai rendszere, gyakorlata

Köszöntöm a kedves kollégákat, igyekszem tartani magam a lerövidült időhöz, megpróbálok rövid és gyors lenni.

Bevezetésként szeretném értelmezni, meghatározni, hogy mit értek intézményértékelés alatt – legalábbis, ennek az előadásnak a keretein belül. Sokféle megközelítés lehetséges, de azt gondolom, hogy ebben a kontextusban az intézményértékelés alatt azt kellene értenünk, hogy az intézmény hogyan felel meg a vele szemben támasztott elvárásoknak, illetve milyen mértékben, milyen módon teljesíti a saját maga által megfogalmazott céljait.

Minden értékelés esetén alapvető kérdés az (ami aztán magát az értékelés folyamatát is meghatározza), hogy kinek, minek az érdekében történik az értékelés. Ki fogja az értékelés eredményeit fölhasználni, és mire fogja fölhasználni azokat? Az, hogy egy értékelésnek mi a célja, ez különböző szereplők esetén más, és más lehet.

Az intézményértékelés esetében az állam célja például az lehet, hogy az intézményértékelés eredményeivel az oktatáspolitika döntéseit előkészítse. Nem az egyes intézmény értékelési eredményeivel, hanem az ezekből szerzett, összesített szintetizált eredményekkel.

A fenntartónak szintén érdeke az intézményértékelés. Hiszen az általa fenntartott intézményt el kell számoltatnia a tevékenységéről, meg kell tudnia, hogy mire fordította az intézmény azokat a forrásokat, amellyel támogatja őt a fenntartója. Ugyanilyen szempontból az önkormányzati, fenntartói döntések meghozatalához is szükségesek az intézményértékelési információk.

A szülő számára az intézményértékelés elsősorban az iskolaválasztás szempontjából érdekes. Az intézménynek magának pedig a fejlesztési utak, a fejlesztési feladatok meghatározásához nélkülözhetetlen.

Ezután a rövid bevezető után fölvázolnám, hogy arról szeretnék beszélni, hogy mi történt eddig az intézményértékelés területén, mi a jelenlegi helyzet, és mit várhatunk inkább a közeli jövőben, mint a távolabbiban.

A múltról tehát. Többféle olyan értékelési tevékenység folyt Magyarországon - akár az elmúlt évtizedekben is -, amit ebbe a kategóriába sorolhatnánk, hiszen a nemzetközi, országos, területi méréseknek mindig is voltak intézményi szintű értékelései, lebontásai. Ilyen szerepet töltöttek be a különböző felvételi rangsorok is. Különböző rendszerességgel, de nagyon sok helyen folytak fenntartói ellenőrzések, sőt, néhol még értékelések is. Az érettségi eredmények mögé azért tettem kérdőjelet, mert ezek az eredmények csak esetlegesen jelentek meg, mint intézményértékelési mutatók. Nagyon sok helyen az intézményvezetésnek beszámolási kötelezettsége van a fenntartó felé, a tantestület felé, akár még az intézményhasználó felé is, amely beszámolókban értelemszerűen az intézmény munkájának értékelése is szerepet kap. Nagy lépést jelentett ezen az úton a minőségbiztosítás, a minőségfejlesztés elterjedése Magyarországon, hiszen ennek a legtöbb formájában előkerült valamilyen módon az intézményi önértékelés. Szintén a minőségbiztosítás indukálta, de ettől függetlenül is történtek elégedettség mérések. Ugyancsak a szülők véleményét tükrözi az intézmények keresettsége, a túljelentkezési arány is.

A felsorolt korábbi intézményértékelések általános jellemzője volt az, hogy nem teljes körűek, és időben is esetlegesek. A jelenlegi helyzet valamivel jobb, mert most már nem csak célszerűségi és ésszerűségi okok indokolják, hogy az intézmények értékelést végezzenek, hanem jogszabály is kötelezi őket erre. Sőt a fenntartójukat is, viszonylag rendszeres értékelési tevékenységre. A jogszabály ezt intézményi minőségirányítási programként nevesíti, a közoktatási törvény 40.§-ában előírja, hogy ennek a minőségirányítási programnak tartalmaznia kell az intézmény ellenőrzési, mérési, értékelési feladatait. Egészen 2006 nyaráig nem mondta ki a törvény azt, hogy ezeknek a feladatoknak rendszert kell alkotniuk. A legutóbbi törvénymódosítás viszont igen, mert úgy fogalmaz, hogy rögzíteni kell a teljes körű intézményi önértékelés periódusát és módszereit. Tehát, két fontos elemmel egészítette ki a jogalkotó ezt a kötelezettséget, egyrészt azzal, hogy ennek intézményi önértékelésnek, tehát valamilyen értelemben teljes körűnek kell lennie, másrészt pedig azzal, hogy periodikusan, rendszeresen kell végezni ezt a tevékenységet.

Az önkormányzati minőségirányítási program készítése az önkormányzati fenntartók kötelezettsége, és ebben is szerepelnie kell az intézmények ellenőrzésének, értékelésének, és az értékelés ütemezésének. A fenntartónak legalább négy évenként ellenőriznie kell az intézmény eredményességét, a pedagógiai program teljesítését, valamint a fenntartó által megfogalmazott elvárások teljesülését. Azt is meghatározza a törvény, hogy az értékelés módja a szakmai szolgáltató általi mérés, értékelés, a vizsgaeredmények figyelembevétele, az intézményvezetés beszámolója, vagy egy szakértői vizsgálat eredménye lehet. Ez az ellenőrzési-értékelési kötelezettség már több éve fönnáll, de a fenntartók ennek az előírásnak csak hellyel-közzel tesznek eleget.

Mi várható? Ahhoz, hogy ezt megsejtsük (mert megjósolni ugye nem merjük), érdemes három alapdokumentumot tekintetbe venni. Az egyik az Európai Unió irányelvei, a másik az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ismertebb nevén az NFT II.), a harmadik pedig egy Egységes Közoktatási Minőségértékelési Rendszer nevű dokumentum, amely értékelési stratégia néven ismert valamennyire.

Ha az Európai Unió irányelveit nézzük, akkor tudnunk kell, hogy az Unió nem fogalmaz meg a tagországok számára az oktatással kapcsolatos elvárásokat, követelményeket. Inkább csak irányelveket, ajánlásokat ad, és javasolja ezeket figyelembe venni az országos oktatáspolitika kialakításakor. A témánk szempontjából az az irányelv releváns, amelyben az unió támogatja, szorgalmazza a külső értékeléssel segített intézményi önértékelés fejlesztését, és azt, hogy ez az intézményi önértékelés szolgálja az intézményi fejlesztések kiindulópontját, alapját. De ugye ez az elv azért nem annyira új számunkra?

Az NFT prioritásai között, a hármas prioritás társadalmi megújulás című fejezetében a beavatkozások sorában szerepel az oktatás eredményességének, és hatékonyságának növelése, a hozzáférés javítása, az esélyteremtés. És ennek a programnak a keretein belül a többi elem között nevesíti a fejlesztési terv a minőségértékelési rendszer kiépítését is. Tulajdonképpen erre a nemzeti fejlesztési célkitűzésre reagál ez a bizonyos minőségértékelési rendszer, vagy értékelési stratégia, amit az Oktatáspolitikai Elemzések Központja készített több szakértői csoport bevonásával. Röviden szeretnék erről néhány szót szólni.

Ez a stratégia fölvázolja egy országos értékelési rendszer kereteit. Mégpedig három szinten, ágazati, fenntartói, és intézményi szinten.

Ágazati szinten a rendszer fő pillérei az országos tanulói eredménymérések, a vizsgarendszer, különféle országos hatáskörű tematikus értékelések, valamint a különböző szintű ellenőrzések.

Említettem, hogy a fenntartói szintre vonatkozó jelenleg érvényes értékelési előírások megvalósulása nem annyira teljes körű. Ezért a minőségértékelési rendszer megerősítené a fenntartói szintű értékeléseket, mégpedig azáltal, hogy a már előírt szakmai, törvényességi, pénzügyi ellenőrzések mellett a külső intézményértékelést támogatná, erősítené, tenné kötelezővé. Ehhez az ágazati szintű értékelések intézményi eredményeit is a fenntartóhoz csatolná.

És végül az intézményi szint. Ez a fejezet elsősorban az intézményi önértékelésről szól, illetve arról, hogy a külső méréseket hogyan lehet az intézményi önértékelésben fölhasználni, beépíteni.

A stratégián belül természetesen az intézményértékelésről szólnék kicsit részletesebben. A dokumentum meghatározza az intézményi önértékelés területeit is. Első helyen és központi helyen a tanulói eredményesség áll. Ezt természetesen tágabban értelmezve, nem pusztán tantárgyi eredményekként: a tanulási eredmények mellett a képességfejlesztés, személyiségfejlesztés eredményei is beleérthetők, sőt a hozzáadott érték is. Másik eredmény-kategóriának is tekinthető az érdekeltek, az intézményhasználók, a fenntartó elégedettsége, hiszen az is a célja egy intézménynek, hogy partnerei elégedettek legyenek vele. A két eredményességi kategória mellé fölsorakozik az eredményességet befolyásoló körülmények és tevékenységek értékelése. Nevezetesen a tanulásirányítás, a pedagógusok tevékenysége, és az intézmény működésének az értékelése. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez utóbbi három terület abból a szempontból, abból az aspektusból érdekes, hogy mennyiben járulnak hozzá a tanulói eredményekhez. Az eredmények tükrében érdemes ezekkel a területekkel is foglalkoznunk.

A fenntartói intézményértékelés, tehát a külső értékelés területei igen-igen hasonlatosak az önértékelés területeihez. Itt is az élen a tanulási eredményesség áll. A partneri elégedettség helyett – az önkormányzati minőségirányítási programban megfogalmazott – fenntartói elvárásoknak való megfelelés értékelése áll. A pedagógusok munkájának értékelése helyett értelemszerűen az intézményvezető értékelése szerepel, abból a szemszögből, hogy ő a vezetési tevékenységével mennyiben járult hozzá az intézmény eredményességéhez. Végül ide került egy viszonylag új szempont, a működés hatékonyságának vizsgálata, vagy értékelése. Hiszen a fenntartó számára nem csak az fontos, hogy egy intézmény milyen eredményeket ér el, hanem bizony az is, hogy ezeket az eredményeket milyen ráfordítással éri el.

Ezek tehát a minőségértékelési stratégia elemei nagyon-nagyon vázlatosan, de szeretnék még néhány jellemzőt kiemelni, ami talán új nézőpont, vagy hangsúlyáthelyezés ebben a koncepcióban.

Elsősorban azt, hogy az intézmény eredményessége, a tanulók eredményessége van a fókuszban.

A másik ilyen, viszonylag új jellemző, a minél szélesebb körű nyilvánosság biztosítása, tehát annak az elvnek az érvényesítése, hogy az érdekelteknek joguk van a működésről, az eredményekről szóló információkhoz. Ehhez a nyilvánossághoz segít eszközként egy értékelési adatbázis, amelyet úgy kell kialakítani, hogy figyelembe vesszük azt, hogy a három szintű értékelés eredményei kapcsolatban vannak egymással. Tehát, ebben az adatbázisban az egymásra épülést, a kapcsolatokat is figyelembe kell venni.

Említettem már, hogy az értékelési rendszer kialakításának alapvető célja, hogy adatokra, információkra épülő fejlesztést lehessen végezni általa. Ugyanakkor természetesen az elszámoltathatóság erősítése, a követelmények pontos megfogalmazása is a középpontban áll, a hatékonyságról pedig már volt szó az előbb.

Mindezek a jellemzők egy stratégia részei, amelyek – mint minden stratégiai elem – mindig csak valamilyen közelítéssel és valamilyen időtávon valósulnak meg, ha megvalósulnak. De azért szeretnék fölsorolni néhány olyan kezdeti lépést, amit az oktatáspolitika már megtett, legalábbis jogi szinten már meghozta ezeket a döntéseket.

Az intézményi minőségirányítási program keretein belül kötelezővé teszi a törvény, hogy az önértékelés során figyelembe kell venni a kompetencia mérés eredményeit. Azért tettem ezt idézőjelbe, mert lehetséges, hogy változik annak a méréssorozatnak a koncepciója, amit most kompetencia mérésnek szoktunk nevezni.

A nyilvánosság erősítésének első lépéseként megjelent a törvényben, hogy ezeknek az országos méréseknek, értékeléseknek az eredményeit az Oktatási Minisztérium honlapján közzé kell tenni. Nem csak összesített, aggregált szinten, hanem intézményi szinten is. Ez várhatóan nagy ellenállást fog indukálni.

A másik ilyen jogi lépés, amely előírja, hogy ha egy intézmény ezekben a mérésekben súlyosan alulteljesít, akkor a fenntartó kötelezi az iskolát fejlesztési terv készítésére, vagyis arra, hogy az iskola valamilyen módon próbálja meg az oktatás színvonalát emelni a mért területen. Ha pedig ennek az intézkedési tervnek a megvalósítása, a fejlesztés nem hozza meg a várt eredményeket, akkor a törvény a fenntartót kötelezi arra, hogy ő dolgozzon ki intézkedési tervet, az általa fenntartott intézmény működésének javítására.

Ezekhez a kezdeti lépésekhez a törvény nevesíti a résztvevőket, a szereplőket is. Természetesen az intézményeken és a fenntartón kívül megjelenik az OKÉV, mint az országos mérések lebonyolítója. Az a szerv, amelyik megállapítja az alulteljesítést, azzal a feladattal együtt, hogy miután ezt megállapította, fel kell, hogy hívja a fenntartó figyelmét erre. És még egy feladatot is kapott az OKÉV: abban az esetben, ha fenntartói intézkedési terveket kell készíteni, akkor ezeket majd az OKÉV hagyja jóvá.

A másik szereplőgárda a közoktatási szakértők köre, akiknek azt a szerepet szánja az oktatáspolitika ezen a területen, hogy a fenntartói intézkedési tervek készítésében és annak a végrehajtásában, működtetésében, megvalósításában kötelezően vegyenek részt.

A tanácsadóknak, vagy szakmai szolgáltatóknak pedig az intézményi önértékelés elvégzésében, ha szükséges, akkor az intézményi intézkedési tervek megfogalmazásában, kialakításában, és ezeknek a megvalósításában lehet majd nagy szerepük.

Kezdeti lépésekről beszéltem, de ezeknek az előírásoknak a hatályba lépése, a lépések megvalósítása időben azért jelentősen eltolódik. Kettő-öt év a megvalósítás ideje, tehát ezek a feladatok még nem holnapiak. Ugyanakkor azt gondolom, hogy érdemes tekintettel lenni rájuk, hiszen soha sem lehet elég korán elkezdeni a felkészülést arra, hogy úgy tudjuk majd ezeket a feladatokat elvégezni, hogy azzal az oktatás színvonalát tudjuk emelni, és hozzásegítsük a gyerekeket, tanulókat ahhoz, hogy sikeresebbek legyenek, hogy boldogulni tudjanak az életükben.

Köszönöm a megtisztelő érdeklődést és figyelmet.