Mandák Csaba

Általános iskola szekció

(473)Mandák

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sok szeretettel köszöntöm a konferencia résztvevőit az általános iskolai szekció nevében. Először szeretném megköszönni előadóinknak, hogy segítették a szekció munkáját.

Az első napon Gönczöl Enikő segítségével folytattuk a plenáris előadásokon megkezdett munkát. A Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) részeként, a suliNova Kht. szervezésében elkészült programcsomagokba és modulokba tekinthettünk bele immár mélységében és tartalmilag is.

A második napot Kindrusz Pál előadása nyitotta. A vele folytatott beszélgetés az országos mérésekről, a kompetenciamérésekről zajlott. A szünet után pedig az általános iskolai fejlesztő tevékenységről osztottuk meg egymással gondolatainkat a szekcióvezető koordinálásával.

Két kérést is tolmácsolnom kell a szekció nevében:

  • Kindrusz Pál előadása nyomán jöttünk rá arra, hogy május 31-ére országos mérést ír elő a tanév rendje. Ez május utolsó szerdája, ami a „Kihívás Napja”. A magyar általános iskolák sportolással töltik ezt a napot. Indokoltnak látszik a központi mérések időpontjának módosítása.
  • A másik kérés a HEFOP keretében kidolgozásra került programcsomagokra vonatkozik. Mindazok a modulok, amelyek az új fejlesztés keretében elkészültek, ha még tesztverzióban is vannak, nagyon érdekelné az általános iskolában dolgozó pedagógusokat. Fontos lenne, hogy azok is, akik nem TIOK intézményben dolgoznak, vagy nem lesznek nyertesek az új HEFOP pályázaton, legalább az ötletgyűjtés erejéig bele tudjanak tekinteni ezekbe az új modulokba, esetleg ezek internetes változatába egy bárki számára elérhető honlapon.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!