Dr. Szenes György

Középiskola szekció

Dr Szenes György

Tisztelt Kolleganők, kedves Kollegáim!

A középiskolai szekcióban az érdeklődés óriási volt, a két nap alatt 110-120 kollegával tanácskoztunk az előadásokon, konzultációkon. Megvitattuk az aktuális kérdéseket - ezért voltunk ilyen sokan -, mégsem tudtuk befejezni a tanácskozásunkat. Így a zárás, a tegnap esti hortobágyi találkozón, azt gondolom, igen eredményesen fejeződött be. Nagyon köszönöm a szervezőknek, hogy ezt a lehetőséget biztosították számunkra, hogy így tudtuk zárni a középiskolai szekciót. Az első napon két témában volt előadás. Mind a kettő a SuliNova Kht. új fejlesztéseiről szólt, Arató László a szövegértés, szövegalkotási kompetenciaterületről szólt, Kuti Zsuzsa pedig az idegen nyelvi kompetenciával kapcsolatosan szólt. Azért választottuk a szekcióban ezt a két nagyon fontos kompetenciaterületet, mert úgy gondoltuk, mindannyian úgy látjuk, hogy ezen a két kompetenciaterületen az igen jó magyar közoktatásban komoly hiányosságok vannak. A kiindulás az volt, hogy mit lehet azért tenni, hogy a magyar tanulók szövegértési, szövegalkotási kompetenciákban jobban szerepeljenek, mivel a hivatkozott PISA-mérés elég rossz helyre tette Magyarországot. Az idegen nyelvtudásunk színvonala is lényegesen elmarad a kívánatostól az európai országokhoz képest, erről hallottunk két nagyon korrekt előadást, és a hozzászólásokkal elég élénk vita alakult ki. De nem olyan élénk, mint pénteken. Mert pénteken a közoktatás sláger témájáról, az érettségi vizsgáról, illetve a felvételi vizsgáról, ezek mikéntjéről volt szó Pongrácz László, az OKÉV főigazgató helyettese, és Bakos Károly előadásában. Náluk profibb, e témát jobban értőbb embert azt hiszem, hogy széles e magyar hazában nem lehet találni, minden apró kérdésben eligazítást tudtak adni. Nagyos sok kérdés merült fel, és ezért hívnám fel Sipos János államtitkár úr figyelmét a kommunikáció erősítésére. Sok tévhit él még a magyar pedagógusokban, még több a médiában, de időnként olyan agyrémek jelennek meg a híradóban, az újságokban, amiknek semmi közük a valósághoz. Három alapkérdésben szeretnénk gyorsítást még, látjuk, hogy ez a munka tényleg embert próbáló, és lehet, hogy egy kicsit túldimenzionált. Felvetődött, hogy van-e igazán funkciója a magyar közoktatásban a két szintnek, vagy nincsen. Többek úgy gondolják, hogy a mai viszonyok között az új kompetenciaalapú érettségi egy nagyon előrehaladott, nagyon progresszív dolog, kétszintű követelményeket nem biztos, hogy meg kellene fogalmazni. Akkor ez nagyon korrekt volt, amikor elindult, de 2004-ben nem igazán aktuális. Három gondolatot szeretnék elmondani. Az első a közoktatási államtitkársághoz tartozik. Nagyon jó lenne egy egybeszerkesztett 100-as rendeletet megjelentetni kiadványként is, mert az a sok változás, és az az egy-két nüansz, ami még változni fog, lassan követhetetlen a tanárok számára, hogyha alkalmazni szeretnék. A második kérdés, az új nyomtatványok kérdése, hasonlóképpen fontos lenne az iskolavezetők, jegyzők számára, ennek egy jó része tudjuk, hogy elektronikus formában lesz, a másik nem. Jó lenne már megismerkedni ezekkel a nyomtatványokkal. És egy harmadik dolog, ami a felvételihez kapcsolódik, ez nem a területünk kompetenciája, de nagyon jó lenne, hogyha az ez évi, a 2005-ös felvételi tájékoztatót is minél hamarabb megkaphatnánk, hiszen a gyerekeinknek előzetesen már az új érettségire november hónapban jelentkezni kell, és gondolom, hogy jelentősen meghatározza a dolgokat, hogy milyen módon lehet felvételt nyerni a felsőoktatási intézményekbe, ez a mai napig még nem világos.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, nagyon kellemesen éreztük magunkat a középiskolai szekcióban mindannyian.

Ha most a teremben lenne a Kónyáné Tóth Mária Molnár Csaba kettős, akkor megijeszteném őket azzal, hogy jövőre, újra, ugyanitt. Köszönöm szépen.