Nanszákné Dr. Cserfalvi Ilona

A szöveges értékelés személyiségfejlsztő hatása az 1-4. évfolyamokon

Az értékelés alapvetően a tanulóra irányul. Funkciói közül a minősítés kap hangsúlyos szerepet. Nevelési – oktatási szempontból a módszerek közé tartozik. A változás Taylor hatására következik be, aki felállítja képletét:

Mindezek a pedagógiai folyamat hatására valósulnak meg, megjelenik a visszacsatolás, a hatékonyságnövelés. A 20. században az iskolák szerepet vállalnak a kultúra, a hatékonyság növelésében.

Az értékelés folyamatát úgy értelmezhetjük, mint célmegfogalmazást, információgyűjtést az ellenőrzéshez és az információk értelmezését, ez az osztályozás.

Az értékelés lényege a viszonyítás – írja Báthori Zoltán - az értékelés tárgyát viszonyítjuk egy korábban elfogadott kritériumhoz, vagy megvalósult állapotot vetünk össze egy elvárt állapottal.

Az értékelés lehet: normaorientált: egymáshoz viszonyítjuk a teljesítményeket, a tanulókat és rangsoroljuk őket; és kritériumorientált: azt tudjuk meg, mit sajátított el a tanuló, mi az, amit még gyakorolni kell. Az értékelés viszonyítási alapja az elérendő tudásszint.

Megkülönböztetünk alkalmazási kritériumokat: a dolgokat, fogalmakat fel tudjuk ismerni, meg tudjuk különböztetni, ez a felismerési kritérium. Ha a tudásunkat kommunikációban, gyakorlatban tudjuk alkalmazni, amelyek kapcsolódások révén valósulnak meg, ezek a kapcsolódási kritériumok, s ha meg tudjuk a problémákat oldani, ez a kivitelezési kritérium. Ha az összefüggéseket keressük, ami megértést szolgálja, ez az értelmezési kritérium.

A szakirodalomból és a gyakorlatból jól ismert a diagnosztikus, a formatív és a szummatív értékelés.

A nemzetközi tapasztalatok érdekes összefüggésekre hívják fel a figyelmet:

Nemzetközi kitekintés az értékelésről:

Ausztria:

Nincs szabályozott formája az értékelésnek. Alsótagozatban a tanulók teljesítményét folyamatos figyeléssel mérik. Az iskolai dolgozatokat 4. osztálytól vezetik be:

• német tantárgyaknál
• matematika      írásos formában jelenik meg.

Alapfokú oktatásban nincs szóbeli vizsgáztatás.

Jegyek:

1→nagyon jó

2→jó

3→közepes

4→elégséges

5→elégtelen

Félévi és év végi bizonyítványokat bocsátanak ki. Tartalmazzák: az iskola nevét, címét, típusát, irányultságát, tanuló adatait, az év során szerzett összes felmérés eredményé. Szülőket bizonyítványban tájékoztatják 

1. osztálynál automatikus előrelépés van, de meg lehet ismételni az 1. osztályt.

2. osztálynál akkor léphet tovább, ha teljesítik a követelményt, nincs elégtelen.

Alsótagozatban nincsenek ismétlő vizsgák.

Finnország:

Az értékelés a napi munka része. Törvény rendelkezik az évismétlésről és az osztályismétlésről. Gyakorlati értékelés áll: órai munka, házi feladatok, dolgozatok, iskolai teljesítményeiből.

Az alsótagozatban az osztályozást a nevükkel történő jellemzés váltja fel. Aki két tárgyból elégtelent kap, évet ismétel. Bizonyítványt évente kétszer kapnak a tanulók.

Svédország:

A kötelező oktatás alatt nincsenek vizsgák. A tanulók fejlődését folyamatosan felméréssel figyelik. Az iskola első 7 évében nincs osztályzat. Az új osztályozási rendszer: cél- és teljesítményközpontú.

8. osztály végén skálaértékelés van: megfelelt, becsülettel megfelelt, kiemelkedősen megfelelt. A diák automatikusan felsőbb osztályba léphet, az igazgató megbeszéli a szülővel, de dönthet úgy is, hogy nem megy tovább. Bizonyítványt a kötelező iskola befejezésével kapnak a tanulók.

Izland:

A tanulók teljesítményét fokozatosan felmérik. Az év során a diákokat és a szüleiket kétszer tájékoztatják az eredményekről, általános tájékoztatást adnak.

Osztályozás a tájékoztatást, informálást szolgálja. Nincsenek országos vizsgák.

Norvégia:

Egy évben a szülő kétszer kap tájékoztatást a gyerek fejlődéséről, fogadóórán, vagy írásos tájékoztatásban. Az első 6 évben felmérés és osztályozás van. A diák fejlődését a tanár megfigyelései jelzik. Automatikusan lépnek tovább a tanulók, 9. osztályban tesznek írásbeli vizsgát, s csak a kötelező oktatás végén kapnak záró értékelést.

A hazai pedagógiai gyakorlatban az osztályozás és buktatás problematikáját pedagógiai-pszichológiai szempontból elemezzük, akkor a következőket állapíthatjuk meg: az osztályozás öncélúvá válik, a tanuló nem a tanulásért, a jegyért tanul; a szülő kérdése is az osztályozásra irányul. Az osztályozásnál kialakult izgalmak félelmet váltanak ki, vegetatív idegrendszeri problémák jelentkeznek, s ezt fokozhatja a szülők agresszivitása, büntetése is.

Szociálpszichológiai szempontból az osztályozás sok megbízhatatlanságot rejt magában. A szubjektív értékelés létrejöhet, ha a szülő helyzete, foglalkozása jelentősen befolyásoló szerepet játszik, ha előre megjósoljuk a tanuló teljesítményét, ha a magatartásból következtetünk a teljesítményre, de befolyásoló lehet a tanuló – tanuló aktuális állapota, a szimpátia vagy az antipátia.

Mérésmetodikai szempontból a jó osztályokban szigorúbban, a gyengébb osztályokban felülértékelünk, s így az osztályzat nem türközi a valódi eredményeket.

A gyakorlatban nem különül el a diagnosztikus, a segítő és a lezáró értékelés. A 19. században megrendül a hit az osztályozásban, de a 20. századi reformpedagógiai irányzat változtat a metodikán: a szöveges értékelés célja: a tanulóban az akarat, a motiváció, a pozitív folyamat induljon el. Így csökkenthető a szorongás, nincs a gyerekek között konkurencia harc. Pozitívan befolyásolja a tanár-szülő kapcsolatot, ha a szöveges értékelést mindig megbeszélés követi.

Amikor az osztályozást és a szöveges értékelést összevetjük, megállapítjuk, hogy az osztályozás tipizál kevesebbet. (A tollbamondás négyes.) A szöveges értékelés  megkülönböztet másoktól. (még mindig nem figyelsz a vesszőhasználatra) Az osztályozás azt mondja meg, hányadik vagy a rangsorban, valamilyen szempontból (fogalmazás négyes). A szöveges értékelés arról szól, mire vagy képes valamilyen szempontból. (Jó ötleteid vannak, választékos a szóhasználatod.) Az osztályozás arra alkalmas, hogy másokhoz, a követelményekhez, az átlaghoz képest adjon információt a teljesítményről. (Az év eleji felmérés négyes.)

A szöveges értékelés alkalmas arra, hogy kimutassa a személyiség önmagához képest elért fejlődését, rámutasson a további fejlődés lehetőségeire. Nem az a fő kérdés tehát, hogy osztályozás vagy szöveges értékelés legyen az iskolában, hanem, hogy mikor mi a célja az értékelésnek, mit akarunk vele elérni, mit akarunk vele jelezni, kimutatni.

Az iskolai életben, ahol a képességek, kompetenciák fejlődését szolgálja minden tevékenység, amit a pedagógus tudatosan kezdeményez, a mindennapokban arra van szüksége a tanulónak, hogy önmagát minél jobban megismerje, tudatosuljon benne, miben kell fejlődnie, melyek az erősségei. Ezt a célt nem az érdemjegy szolgálja, hanem a szöveges értékelés. Megvalósulhat ez szóban és írásban. A szóbeli értékelést érdemjegy is kísérheti, csak kérdés, hogyan jut el az információ a szülőkhöz. Az írásbeli értékelés megjelenhet a tájékoztatóban, a füzetben, a munkafüzetekben, a felmérőlapokon. Kommunikációt indíthat el a családban, megbeszélhetik a gyerekkel.

A szöveges értékelést több szempontból megközelíthetjük: törvényességi szempont alapján, legyen annak a számára érthető, akinek szól (szülő, gyerek) legyen mód arra, hogy akiket érint, azok véleményt is nyilváníthassanak, s vegyük figyelembe az értékeléssel kapcsolatos megjegyzéseket, meglátásokat. Szakmai szempontok alapján vegyük figyelembe az érzékszervek fejlettségi állapotát, legyen tekintettel a tanuló tanulási fejlettségére, a tanulási stratégiára, a tanulási stílusra, a tanulási motiváltságra. Tartalmazzon az eszköztudásra vonatkozó minősítést, javaslatot. Utaljon az önismeret jellemzőire, az egyéni és társas tanulásban tapasztaltak alapján, utaljon az együttműködés készségeinek fejlettségére, fejlesztési feladataira. A minősítés több fokozatú: kiválóan teljesített, jól teljesített, megfelelően teljesített, felzárkóztatásra szorul.

Gyurkovics Tibor rövid írását minden tanárnak olvasnia kellene:

„… nézem az unokám arcát. Rettegés az arca. Épp most fekszik le, álláig húzza a takarót, átnyalábolja anyja nyakát – még egy csók, még egy csók! – mielőtt a rémületes álom karjaiba hull. „És ha fekete pontot kapok?” – kérődzik még egyszer. Lányom nyakába. Lányomlánya, és mered egy távoli pontra, mely a fekete pont. Szigorú a tanítónéni. Kinyilvánította, hogy ő nem osztogat nyakra főre piros pontokat, de ha valaki csúnyán ír, nem tudja a betűket, bizony fekete pontot kap. Lányomlánya már nem figyel semmire, csak a fekete pontra. Az maga a vég. Az apjának elmondani nem lehet, attól kezdődik a világkatasztrófa. Elsős. Normális. De a harmadik héten olyan „itt szúr” hasfájdalmat produkált, hogy telefonoztak: jöjjünk, sír, nyávog, vásik az oldala. Mitől? … A fekete pont! Lányomlánya nem gondol már semmire. Csak a fekete pontra. Írja a betűket, kanyarítja jól-rosszul, de szemében csak a fekete pont… Nézem a gyermekkarcokat. A síró gyerekeket. Fölöttük a számonkérőszék. Nem öröm megtanulni írni. Nem öröm megtanulni olvasni. Feladat. Büntetés. Ha nem tudjuk – fekete pont…” Ugye nem kapok fekete pontot?” – kapaszkodik lányomlánya lányomba a lefekvés álombamerülő pillanatában. Nem szabad így bevezetni őket a rettegés birodalmába. A betűk, hangok idővel csodálatos felnőtt birodalmába. Mert rettegő felnőttek lesznek.”

A hagyományos iskola saját céljainak nem tud megfelelni, nem is beszélve a modern idők elvárásainak.

„Egyszer régen az állatok elhatározták, hogy tenniük kell valamit az új világ igényeinek kielégítésére. Iskolát alapítottak. Elfogadtak egy futásból, mászásból, úszásból és repülésből álló tantervet. A tanterv adminisztrálásának megkönnyítésére minden állat minden tantárgyat tanult. A kacsa úszásból kitűnő volt, tulajdonképpen jobb, mint a tanítója, de repülésből éppen csak átcsúszott, és nagyon rossz volt futásból. Mivel nagyon lassan futott, tanítás után benn kellett maradnia, sőt az úszást is ki kellett hagynia, hogy a futást gyakorolja. Ez addig folytatódott, amíg úszóhártyás lábát megerősítette, és úszásból csak az átlagos szintet teljesítette. Az iskolában az átlagost elfogadták, és senki nem nyugtalankodott, a kacsa kivételével.

A nyúl futásból a legjobbak között kezdett, de a túl sok felzárkóztató úszás miatt idegösszeomlást kapott.

A mókus kitűnően mászott, amíg nem frusztrálódott a repülésórákon, ahol a tanár arra biztatta, hogy a földről kezdjen, ne a fa tetejéről lefelé. A túlterheléstől izomláza volt, és végül mászásból hármast, futásból kettest kapott.

A fülesbagoly problémás gyereknek számított, és szigorúan büntették. Mászásórákon a legjobb volt, de nem lehetett rávenni, hogy ne a saját elképzelése szerint jusson fel a fára. Év végén egy abnormális angolna érte el a legjobb eredményt, aki különösen jól tudott úszni, egy kicsit futni, mászni, repülni is, és ő mondta a búcsúbeszédet.

A prérikutyák kimaradtak az iskolából, és a szülők tiltakoztak amiatt, hogy az üregásás nem került be a tantervbe. Egy borzhoz adták be tanulónak a gyerekeiket, később pedig a mormotákkal és a hörcsögökkel közösen sikeres magániskolát nyitottak. „⁴

Érdemes lenne a humanisztikailag tanulóközpontú iskola megteremtésén fáradozni.