Pertl Gábor

A pedagógus-továbbképzés helye a közoktatás-fejlesztés stratégiájában

13 pertl

Tisztelt Konferencia! Kedves Kollégák!

A Pedagógus Továbbképzési Központ nemrég ünnepelte 5 éves születésnapját.

Ebben az 5 évben hihetetlenül sokat nőtt ez a központ; egy viszonylag kicsi harmincegynéhány fős szakmai stábbal kezdtük ’98-ban a munkát, ma már 100 fölött van a munkatársak létszáma. Körülbelül 3 milliárd forintnyi programot kezelünk, bonyolítunk, áramoltatunk főként az Oktatási Minisztérium a közoktatásba. A közoktatás-fejlesztésben, a stratégia újraértelmezésében a továbbképzési rendszer, mint ahogy azt megalkotói már 1996-ban is gondolták, ma már megkerülhetetlen, hiszen új programokat, új programelemeket felkészítés, képzés, továbbképzés nélkül nem lehet indítani (legfeljebb néhány infrastrukturális fejlesztés esetében, bár sokszor itt is érdemes a továbbképzéshez eszközeivel élni.

Előadásom első részében arról beszélek, mi is történt az elmúlt 5, illetve 8 évben a továbbképzési rendszerben. Az idő második felében a Pedagógus Továbbképzési Központ egyéb tevékenységeit próbálom röviden ismertetni.

A pedagógus-továbbképzési rendszer

A pedagógusok továbbképzésében Magyarországon a legnagyobb változást a közoktatási törvény 1996-os módosítása jelentette, amely előírta a pedagógusok számára a továbbképzésben való részvétel kötelezettségét.

A törvénymódosítást követően jelent meg a 277/1997. sz. Kormányrendelet, amely szabályozta részben a továbbképzésben való részvétel és a finanszírozás feltételeit, valamint a pedagógus-továbbképzési tanfolyamok akkreditációjának módját. A szabályozás értelmében a pedagógus-továbbképzésre szánt költségvetési támogatás kötött felhasználású pedagógus-továbbképzési normatívaként az intézményekhez került, felhasználása az intézményekben elkészített ötéves továbbképzési terv alapján, az intézményvezető által tanévenként jóváhagyott beiskolázási terv szerint történik. A továbbképzési normatívából a továbbképzésen való részvételi díj legalább 80%-a támogatandó, a fennmaradó 20%-ot a pedagógusnak kell fizetnie.

A Kormányrendelet megalkotásával párhuzamosan az Oktatási Minisztérium jogelődje 1998-ban létrehozta a Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központ Kht-t (PTMIK), mely intézménynek a továbbképzési akkreditációs rendszer segítése, a továbbképzési információk rendszerezése és a felhasználókhoz juttatása, a képzési kínálat hiányterületeire való fejlesztések koordinálása és a pedagógusok módszertani kultúrájának fejlesztése az alapfeladata.

A közoktatási törvény 1999-es módosítása során a továbbképzési rendszer néhány eleme megváltozott: a pedagógus-szakvizsga letétele – néhány tevékenység folytatását kivéve (intézményvezető, vizsgaelnök, közoktatási szakértő, gyakorlatvezető tanár) – önkéntessé vált. Ezzel egyidejűleg a kötött felhasználású pedagógus-továbbképzési normatíva nagysága a mindenkori költségvetési tárgyalások mentén alakult ki, 2000-ben jelentős mértékben (21800 Ft-ról 15180 Ft-ra), 2001-ben további néhányszáz forinttal csökkent. (Igaz, a tárca központi finanszírozású országos programot indított az intézményekben folyó munka minőségének javítására - ez a Comenius 2000 program -, melyhez ingyenes továbbképzést is biztosított több ezer pedagógus számára.)

Ez a változtatás nem csak az intézményi döntés szabadságfokát korlátozta, de jelentősen meg is nehezítette az intézményvezetők helyzetét, hiszen a csökkentett támogatásból kell már betervezett, megrendelt tanfolyamokat – és sokszor drága, másoddiplomát nyújtó képzéseket – finanszírozniuk, biztosítaniuk azt, hogy az intézmény minden érintett pedagógusa teljesíteni tudja a hétévenkénti továbbképzési kötelezettségét.

A kötelező pedagógus-továbbképzési rendszer kialakítása nem önálló, rendszeridegen elemként került a közoktatás-fejlesztés 1994-98-as stratégiai feladatai közé. A Nemzeti Alaptanterv bevezetésével az intézmények szakmai önállósága jelentősen megnőtt, mely önállóság a helyi pedagógiai programokban és helyi tantervekben öltött testet. Az oktatási kormányzat úgy ítélte meg, hogy az új, intézményre szabott pedagógiai programok megvalósulásának egyik és talán legfontosabb alapfeltétele a programot megvalósítani tudó pedagógus.

A továbbképzési rendszer alapvetően tehát nem más, mint a helyi pedagógiai programok és tantervek megvalósíthatóságát támogató eszköz, egyben a tervszerű emberi erőforrás-gazdálkodás eszköze. Induljunk ki abból az optimista feltételezésből (hiszen sajnos sok intézményben e gyakorlat még mindig alig honos), hogy a pedagógiai program valóban egyedi, az adott intézmény adott környezetének szocio-kulturális igényeire, a partneri elvárásokra reagál, az oda járó gyerekek – és nem a pedagógia teoretikus bugyraiban definiált általános gyerekkép – nevelési, oktatási szükségleteinek kielégítését tűzi ki célul. A pedagógiai program megvalósításához a nevelőtestületben különböző szakértelmű, speciális képességű munkatársakra van szükség. (Ha pl. fontosnak tartjuk és a programban elfogadtattuk, hogy gyermekeink a néptánc segítségével ismerkedjenek a hagyományokkal és így még mozgáskultúrájukat is fejlesszék, szükséges, hogy legyen a testületben egy néptánc-tanításhoz értő szakember. Ha felismertük, hogy a gyerekek között egyre több küzd valamely részképességzavar okozta tanulási nehézséggel, gyógypedagógiai, fejlesztő pedagógiai szaktudásra van szükségünk ezek kezelésére.) Szerencse, ha valamennyi, a program szempontjából lényeges kompetencia megtalálható a pedagógusközösségben, még nagyobb szerencse, ha a szükséges szaktudás hordozói állandósult státuszú munkatársai intézményüknek. Ám a pedagógiai program a külvilággal való kapcsolatban folyamatosan változik. A nevelőtestület szükséges szakmai teljességét a hagyományos munkaerőpiaci eszközök (pályáztatás, munkaerő-csábítás, pályakezdők toborzása) a hosszú távra tervezett intézményi humánerőforrás-fejlesztési stratégia, ezen belül is a továbbképzés tudja biztosítani. (Sajnos azonban azt is tudjuk a PTMIK korábbi kutatásából, hogy a közoktatási intézményvezetők egyik leggyengébb stratégiai eszköze a humánerőforrás-politika.)

Persze a pedagógusok képzés-választását nem csak az intézményvezető tervszerű döntése, a pedagógiai programból levezethető szükséglet befolyásolja. Fontos befolyásoló tényező a pedagógus egyéni érdeke, saját szakmai érdeklődése, helyzete; befolyásolhatnak az oktatáspolitikai prioritások, az oktatáspolitikai „divat”; és nem utolsó sorban hat a választásra a továbbképzési kínálat.

A kötelező pedagógus-továbbképzési rendszer szabályozott működésének hatodik évében a Pedagógus-továbbképzési Központ országos reprezentatív felmérést végzett a továbbképzés helyzetéről, a rendszer beválásáról. (A kutatást Liskó Ilona, Nagy Mária és Polinszky Márta irányítják. A kutatási jelentés várhatóan még 2003-ban megjelenik a PTMIK honlapján.) A megkérdezett pedagógusok 50%-a szerint egybeesnek a pedagógus és az intézmény érdekei a beiskolázási terv készítésekor, 28%-uk szerint inkább az intézmény érdekei érvényesülnek, 22%-uk szerint inkább a pedagógusé. Alapvetően hasonló az intézményvezetők véleménye is: szerintük az intézményi érdekek 77%-ban egybeesnek az egyéni motivációkkal, 9%-uk szerint az intézményi, 14%-uk szerint az egyéni érdekek motiválnak.

Az egyéni érdekek érvényesülésének elsődlegessége nem feltétlenül a vezető gyengeségét jelzi. A szabályozás pénzügyi elemei az egyéni érdekek érvényesítésének lehetőségére ösztönzik a pedagógust és a munkatársaival humánus vezetőt is. A másoddiplomák, szakvizsgák megszerzése inkább egyéni érdek, az egyéni karrierépítés eszköze; ráadásul a közalkalmazotti jövedelemszabályozó rendszer is magasabbra értékeli ezt a továbbképzési formát. Ezt tudva és belátva számomra az a meglepő, hogy a megkérdezetteknek mindössze 22%-a vett részt az elmúlt két tanévben diplomával járó posztgraduális képzésen, 74%-uk pedig tanfolyami képzésre iratkozott, egyéni érdeklődését, tudásszomját, szakmai fejlődését, módszertani megújulás iránti igényét helyezve előtérbe - bár valószínű, hogy a korábbi négy évben a magasabb normatíva által biztosított jobb finanszírozási helyzetnek is köszönhetően ennél magasabb volt a diplomázók száma.

A lényegében piaci alapú továbbképzési kínálatban nagy valószínűséggel mindenki megtalálja a számára fontos és érdekes továbbképzést. A Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testület 2003. szeptemberéig 2900 alapítási engedély iránti kérelmet bírált el. 2600 program kapott alapítási engedélyt, a félévente megjelenő továbbképzési jegyzékben szereplő, indítási engedéllyel rendelkező képzések száma 1800. A választékot tovább bővíti mintegy 240 pedagógus szakvizsgára felkészítő ill. azzal egyenértékű felsőfokú képzés ill. a továbbképzésbe is beszámítható másfélszáz felsőfokú OKJ-képzés is.

Az alapítási engedéllyel rendelkező (akkreditált) továbbképzési programok közel 60%-át a két hagyományosan pedagógusképzéssel foglalkozó szolgáltatói csoport (felsőoktatás és pedagógiai szolgáltató intézmények) jegyzi. A 2002. év végéig alapítási engedéllyel rendelkező programok között a felsőoktatási intézmények által akkreditáltatott programok aránya volt a legmagasabb (34,9%).

Hogyan teljesítjük a továbbképzéseinket? Több mint 55%-ban tanfolyami képzéssel. Jelentős 17,5%-os az újabb diplomaszerzésének aránya. Ez megítélésem szerint sokkal jobb helyzetet tükröz, mint amit a kutatók, illetve a továbbképzéssel foglalkozók hipotetikusan megfogalmaztak. Attól tartottunk, hogy az a javadalmazási rendszer, miszerint a másoddiploma, a szakvizsga megszerzése sokkal nagyobb és sokkal közvetlenebb anyagi előnyt jelent, sokkal nagyobb mértékben elszívja a tanfolyami továbbképzésekről a pedagógus kollégákat. Azért mondom, hogy szerencsére ez így van, hiszen valószínűleg nem árulok el újat, ha azt mondom: a továbbképzési rendszer azért alakult úgy, ahogy megalakult 1996 és ’98 között, hogy konkurenciát jelentsen a felsőoktatásnak.  Azokra a kérdésekre, amire a felsőoktatás nem tud a maga szervezeti keretei között gyorsan, hatékonyan reagálni, más módon, tanfolyami képzésekkel (ami persze a felsőoktatásban is megjelenhet, csak nem az alapképzés részeként) tudjunk választ találni, ellensúlyozni azokat a szakmai gyengéket, hiányosságokat, amik miatt érdemes továbbképzésre járni.

Megkérdeztük a kollégákat, mi határozta meg, hogy milyen képzésre mennek. Itt is nagyon pozitív a válaszok többsége. A pedagógus saját érdeklődése, illetve a szakmai fejlődés megújulás iránti igénye, a tudásszomja az, ami alapvetően meghatározza a továbbképzésen való részvételt. Azért hadd mutassak rá arra a pontra, hogy néhányan, persze nem is csekély mérték, majdnem 27% azt mondja: továbbképzésre azért jár, mert kötelező.

Milyen képzésekre járunk? Örömmel tudok arról beszámolni, hogy nagyon sokan választanak módszertani tanfolyamokat, még hogy ha ez elsősorban szakmódszertan is. Nagyon sokan foglalkoznak iskolafejlesztéssel. Viszonylag magas ma már a pedagógus mesterség kérdései, nevelési problémák iránti, képzések iránti igény is.

Hogyan értékeljük a képzések hasznosságát? Ez egy nehéz kérdés volna az Önök, illetve a képzések résztvevők véleményét nem meghallgatva, hiszen nagyon gyengék vagyunk hatékonyságmérésben. Pláne gyengék vagyunk olyan hatékonyságmérésben, ami tulajdonképpen egy gyerekcipőjét koptató, alig 5 éves rendszer hatékonyságát hivatott mérni. Tudjuk jól, hogy egy továbbképzés hatékonysága nyilván nem mérhető abban, hogy én most elvégeztem a 30 órás kurzusomat, visszamegyek az iskolámba dolgozni, és holnaptól új emberként tekintek a világba. Ha a képzés hasznos volt, akkor néhány év múlva derül ki, hogy tényleg hasznos volt, hogy tényleg beépül a napi munkánkba az, amit ott megtanultunk, legyen az szaktárgyi, vagy módszertani felkészítés. Pedagógus kollégáink azt mondják, hogy leginkább az új módszerekért, az új módszerek osztálytermi hasznosításáért érdemes továbbképzésre járni. Ha ezt ők így gondolják, akkor azt gondolom, hogy ennek mi örülhetünk, és alapvetően sikeresnek, a pedagógusok által is elfogadottnak tekinthetjük a pedagógus-továbbképzési rendszer működését.

Visszatérve az akkreditált továbbképzések kínálatára, meg kell említenem, hogy a zömében 1999-2000-ben benyújtott programok 5 évre szóló alapítási engedélyei hamarosan lejárnak. 2004-ben már 1122 alapítási engedély jár le. Feltételezzük, hogy ezeknek 50-70%-a fog megújulni, ami persze a Pedagógus-továbbképzési Központ számára is új jelentős feladatot jelent.

A PTMIK tevékenysége

Alaptevékenységünk szorosan köthető a továbbképzési rendszer működtetéséhez, az akkreditációhoz. Hamarosan meg kell újítani az engedélyeket. Az elmúlt fél évben igyekeztünk egyszerűsíteni az eljárásrendet, amennyire a jogszabályi keretek erre lehetőséget adnak. Az új eljárási rendhez, illetve az új nagy mennyiségű program-akkreditációhoz szakértői felkészítésekre is van szükség, amit már megkezdtünk. Minek is az akkreditáció, szokták gyakorta kérdezni. Azért, mert az akkreditáció maga a továbbképzés minőségbiztosítási, minőségirányítási rendje, a minőség garanciája.

Röviden tekintsük át egyéb feladatainkat, hiszen ez egy „pedagógus-továbbképzési” „módszertani” és „információs” központ. A képzésmódszertanhoz nyilván a képzésfejlesztés is hozzátartozik. Itt alapvető feladatunk a hiányterületek feltárása (bár 2900 beérkezett akkreditációs program mellett nem könnyű hiányt találni. Lehet, csak nyilván nem a rendszer teljes egészét, hanem egyes részterületeit kell megnézni, szaktárgyat, szakmacsoportot, nevelési, tanügy-igazgatási problémát és így tovább, és máris kiderül, hogy mi az, ami nincs a rendszerben, vagy volt, de elavult, vagy másmilyen tartalmú képzésre van szükség). Igyekszünk magunk is a kínálat bővítésén, bár a Pedagógus-továbbképzési Központ nem azért jött létre, hogy ő maga végtelen mennyiségű képzést folytasson, végtelen számú pedagógust képezzen. Ebben legfeljebb mi csak közreműködni tudunk. Van néhány szakterület, ahol időnként bátorkodunk saját magunk is programokat akkreditáltatni, de igyekszünk a keresletet ösztönözni oly módon is, ha erre lehetőséget kapunk, hogy pályázatot írunk ki meghatározott tartalmú képzések megvalósítására. Ilyen volt a médiakultúra programunk pl. az elmúlt évben, és ilyen az az informatikai tárgyú, 22 modulból álló képzési csomag, melyben az OM és az IHM támogatásával kb. tízezer pedagógus vehet részt ingyenes vagy kedvezményes képzésben. Ha azonban nem találunk semmi olyat, amit pályázati úton ösztönözni tudnánk, akkor igyekszünk programot fejleszteni az Önök közreműködésével, segítségével, szakértelmével.

Fejlesztendő terület a közoktatás fejlesztési stratégiában az intézményi menedzsment fejlesztése. Itt alapvetően a vezetőképző programokat értjük. Sokat beszélhetnék az önfejlesztő programról, és ennek legújabb változatáról, a junior önfejlesztőről, amely egyfajta utánpótlás nevelés az önfejlesztő iskolákban vezetőképzésben. A menedzsment részeként értelmezem én a szakértői képzések fejlesztését is. Igyekszünk itt alkalmazkodni azokhoz az elvárásokhoz, amikről pl. E. Vámos Ágnes Főosztályvezető Asszony beszélt, és magunk is éppen dolgozunk egy „kistérségi közoktatási fejlesztő, szakértő” program kialakításán.

Említhetem az ICT témakört, számtalan programmal tudjuk mi magunk is segíteni a kollégák informatikai fejlődését, és képzéseinkhez magas szintű technikai és infrastrukturális feltételeket tudunk biztosítani.

Bizonyára tudják, hogy már 1998-ban, az intézmény alakulásával együtt alakult ki a Pedagógiai Alternatívák Igazgatósága Vekerdy Tamás Tanár Úr vezetésével, amely elsősorban a kisgyermekkori fejlesztésben a gyermek- vagy személyiségközpontú alternatívák bemutatását vállalta. Az igazgatóság számos alternatív pedagógiai programot ajánl már ’98 óta Önöknek, és fejleszt folyamatosan. Az igazgatóság új programja az, hogy ezt a fajta módszertani tudást valamilyen módon közelebb vigye a felsőoktatáshoz. Igyekszünk „beszivárogni” a felsőoktatásba az alternatív pedagógiák módszertani tudásával.

A pedagógusmesterség eszközkörébe tartozik a „készségfejlesztés a tantárgyi oktatásban” programcsomag jövő évi kifejlesztése. Ez jól harmonizál a kétszintű érettségi szabályozásával: az érettségi felülről, a kimeneti oldalról, a „készségfejlesztés a tantárgyi oktatásban alulról próbálja meg megújítani a szaktárgyi oktatást”.

Számos feladatunk lesz a közoktatási törvény módosításából kiolvashatóan pl. az általános iskola alapozó szakasza megújításával kapcsolatban, hiszen itt számtalan olyan napi pedagógiai, mesterségbeli probléma van, amit először meg kell tanulnunk, hogy aztán művelni tudjuk. Ugyanilyen a szöveges értékelés, mint az alapozó szakasz meghosszabbításával kapcsolatos tanítói, tanári feladat.

Nagyon keveset beszélünk az óvodapedagógusokról. Az 1800-as programválasztékból mindössze kilencvenegynéhány olyan program van, amely az óvodapedagógusok munkáját segíti. Meg kell néznünk, hogy ez elegendő-e, ha fejlesztendő, akkor milyen irányba fejlesztendő.

Az együttnevelés, az integráció segítése érdekében fejlesztő pedagógiai eszköztárunk fejlesztését is célul tűztük. Még idén elindul egy olyan 120 órás, a Pedagógus-továbbképzési Központ által fejlesztett továbbképzés, amely nem gyógypedagógusoknak, és nem fejlesztő pedagógusoknak nyújt alapvető fejlesztőpedagógiai, gyógypedagógiai ismereteket, hogy azok a kollégáink is, akik pl. kistelepülések viszonylag rosszabb sorsú iskoláiban dolgoznak, hogy tudatosan tudjanak bánni a gyerekekkel.

A nevelésközpontú iskoláról itt egy egész szekció beszélt. Célunk, hogy továbbképzésekkel is támogassuk a tanórán kívüli tevékenységet, a szabadidő-szervezők, a diákönkormányzatot segítők, a napközis és kollégiumi nevelők munkáját.

A továbbképzési rendszer információs központjaként azt javaslom: kérdéseikkel, problémáikkal keressenek meg minket, ügyfélszolgálatunkat, használják honlapunkat. Remélem, hogy ma már az Aura című havi hírlevelünket mindannyian ismerik, hiszen a Köznevelés segítségével minden közoktatási intézménybe eljut. Számos egyéb kiadvánnyal és szakirodalom-terjesztéssel is igyekszünk az Önök információéhségét kielégíteni.

Köszönöm figyelmüket.