Potsay Csaba

Érdemes-e szakértőnek jelentkezni? A szakértő lehetőségei, elvárásai, igényei. A KÖSZE szerepe a szakértők érdekképviseletében

Talán a mai nap két előadásának a témái azok, amelyek a szakértőket a legjobban foglalkoztatják. Az én előadásomnak három olyan nagy témaköre van, amely akár három különálló előadást is kitenne. Mivel bőséges a téma és a hozzászólásokra is szeretnék időt hagyni, kezdjük el, vágjunk bele!

Érdemes-e szakértőnek jelentkezni?

Milyen elvárásai, igényei vannak a szakértőnek?

Ki képviseli a szakértők érdekeit? Kihez tartoznak a szakértők? tesszük fel a kérdéseinket és várjuk a választ.

Arra a kérdésre, hogy érdemes-e szakértőnek jelentkezni, biztos van igenlő válasz és van olyan is, aki erre nemmel válaszolna. Meg kellene vizsgálni, hogy ki mire alapozza a válaszát. Az anyagi ellenérték, a tapasztalatgyűjtés, az elismertség fokozódása, a karrier lehetősége? Mit várunk el szakértői létünktől? – ez determinálja a kérdésre adott válaszokat. Egy közös vonás van, ez pedig az, hogy kaptunk-e már felkérést. Ha nincs felkérésünk, biztos, hogy elégedetlenek vagyunk. (Ha van felkérésünk, már lehetünk elégedettek és elégedetlenek is.) Az elmúlt időszakban a szakértői felkérések sem személyileg, sem területileg, sem időben nem voltak egyenletesek. Így a szakértők elégedettsége, elégedetlensége is változó képet mutatna.

A ’90-es években készült egy felmérés a fenntartókról, amely azt vizsgálta, hogy milyen jellegű szakértői munkát végeztetettek. Ennek az adatai a következők: 60% gazdasági, 25% szakmai, 30% semmilyen ellenőrzést nem végeztetett (Az adatokból kiszámítható, hogy 15% végeztetett gazdaságit és szakmait is.). Volt egy másik felmérés is, amely a pedagógusok körében készült. Ebben a pedagógusok 81%-a rossz dolognak tartotta, hogy az ellenőrzés, értékelés az utóbbi 9-10 évben visszaszorult (Köznevelés 1999/27. száma). A közoktatási törvény 102. §-a előírja a fenntartói ellenőrzést, a 48. §-a pedig a pedagógiai program részeként meghatározza, hogy az intézménynek ki kell dolgoznia a nevelő-oktató munka ellenőrzési, mérési, értékelési, minőségbiztosítási rendszerét. Miért nincs mégis ellenőrzés? Hiszen igényli a fenntartó, az intézmény és a pedagógus is! Egyszerű a válasz: nincs rá pénz. Egyedül a fenntartók, az iskolák rossz gazdasági helyzete volt az, amely kikényszerített valamilyen ellenőrzést, az intézmények gazdasági ellenőrzését (A fenntartók szerették volna megtudni, hogy mennyi pénzt lehetne még az iskolán, az óvodán megtakarítani).

Jelentős foglalkoztatást jelentett a szakértők részére a pedagógiai programok 1997/98-as törvényileg előírt szakértői véleményezése. A kerettanterv bevezetésekor – mivel nem volt törvényi kötelezettség – csökkent a szakértői munka iránti igény. Az elmúlt időszakban az Oktatási Minisztérium 1999, 2000, 2001, 2002 (különböző néven futó) SZAK pályázatai jelentettek a fenntartók részére egyenletesebb, kiszámíthatóbb, tervezhetőbb ellenőrzést.

Hogy érdemes-e szakértőnek lenni, kap-e valaki felkérést? – ez annak is függvénye, hogy milyen szakértési területe, szakiránya van. Jelenleg kb. 4500 szakértő van, ebből 1600 fő a szaktárgyi, 1200 tanügyigazgatási, 1000 pedagógiai értékelési, és 500 az óvodai szakértő. A nagy létszámú szakértői területekről kisebb az esély a felkérésre. A legtöbb felkérés tanügyigazgatási jellegű, a legkevesebb felkérés pedig tantárgyi szakértői ellenőrzésre szólt. A tantárgyi ellenőrzések előtérbe kerülését segítették az ún. SZAK pályázatok, ahol a fenntartók – az intézményvezetőkkel egyeztetve – több ilyen jellegű ellenőrzést, értékelést kértek.

Az, hogy érdemes-e szakértőnek lenni, nagyon függ attól, hogy mennyire innovatív személyiség a szakértő. Aki jelentkezik szakértőnek és megelégszik azzal, hogy felkerült a névsorba, nem biztos, hogy felkérést is fog kapni! A munka elé kell menni: bemutatkozni, reklámozni, referencialistát készíteni, a leendő megrendelőknek segíteni a pályázatok elkészítésében stb. A szakértőnek ebben a segítségére tud lenni egy szakértői egyesület vagy más jellegű civil szervezet. A szakértői felkészültségünket, a leendő megbízóink számát növelhetjük, ha új és speciális szakértői végzettséget szerzünk. Ilyenek lehetnek: tankönyvi-, akkreditációs-, felnőttképzési-, igazságügyi-, kerettantervi szakértő, Comenius minőségfejlesztési tanácsadó/szakértő.

A szakértői felkérésektől függ, hogy anyagi szempontból érdemes-e szakértőnek lenni. A legtöbb szakértő azonban nem az anyagiak miatt szakértő, hanem a szakma szeretetéből. Azért, mert szeretne egy jobb oktatás-nevelés érdekében tevékenyen dolgozni. A szakértőnek az intézményvezető, a fenntartó sem anyagilag, sem erkölcsileg nem ismeri el a szakértőségéből adódó többletmunkáját. Az intézményvezető úgy érzi, hogy a szakértőségből a szakértő munkahelyének semmi haszna nincs!

A másik nagy probléma, hogy az óvodában, az iskolában nincsenek meg a szakértői munkának az időkeretei. A pedagógusnak a napi 4-6-8 kötelező órája mellett nincs meg az a lehetősége, hogy szakértői munkára ideje legyen. Sokan – ha felkérést kapnának – ezért sem tudnának szakértői feladatokat vállalni.

A szakértők létszámának változása ezt a sok bizonytalanságot jól tükrözte. Nézzük meg a következő diagramot:

1999-ig fokozatos emelkedés látható, az első ötéves érvényességi periódus után pedig 2000-ben némi visszaesés volt tapasztalható. Valószínű, hogy kevesen kaptak felkérést, és úgy ítélték meg, hogy már nem érdemes szakértőnek lenni. Sokan feltették maguknak a Hamleti kérdést: lenni vagy nem lenni, és úgy döntöttek, hogy inkább nem lesznek tovább szakértők. Heves megyében is hasonlóan alakult a létszám. Fokozatosan emelkedett, majd elérte és stabilizálódott 160 fő körül. (Minden évben kimarad 15-20 fő, de jelentkezik is ugyanennyi új szakértő.)

A felkérések számában közrejátszik az, hogy milyen a szakértő szakterülete, szakiránya. Ez a megbízó szempontjából a legfontosabb. A felkérés elfogadása pedig a szakértőtől függ. A gyakorlati tapasztalatom az, hogy sok szakértőnek gondot jelent a szakértői felkérés elfogadása. A legtöbbször a következő problémáik vannak:

• tanul és vizsgázik (szakdolgozatot ír),
• hosszantartó betegsége van (sajnos),
• a családban beteg valaki (szintén sajnálatos),
• az iskolában kapott jelentősebb feladatot (pedagógiai program, pályázatírás, SZMSZ kidolgozás, stb.),
• nincs szabadnapja,
• sok a tanórája (napi 4-6 óra), így nem tudja megoldani, hogy elmenjen az iskolából,
• nincs autója, nem tudja gyorsan megközelíteni a helyszínt,
• nincs számítógépe,
• nem tudja a számítógépet használni,
• nincs vállalkozói igazolványa – így nagyon sok a levonás a díjazásából, ezért nem éri meg elvállalnia. (ez szokott lenni a legutolsó gond).

          Ezeket a problémákat nem mindig tudja megoldani, mivel nem mindegyik rajta múlik. A legnagyobb gondot az iskolából való eltávozás jelenti. Ha csak a kötelező óraszámát (20 óra) vesszük, akkor is átlagosan napi 4 tanítási órája van. Ki és mennyiért tarja meg ezt helyette? Kifizeti ki a helyettesítési díjat? Ezek mind komoly megoldásra váró problémák! Ha azt akarja az oktatásirányítás, hogy olyan gyakorlatias szakértőik legyenek, akik még tanítanak, akik ismerik az iskolát, akkor ezt a kérdést meg kell oldani! Ez elől az oktatási vezetők mindig meghátráltak. A 2001. évi debreceni szakértői konferencián Sió László ismertette a kialakulóban lévő életpálya modellt, akkor ebben még benne volt a szaktanácsadói, szakértői életpálya is. Utána, amikor elmondtuk, hogy ehhez milyen feltételeket kellene biztosítani, milyen problémákat kellene megoldani, már kikerült a végleges anyagból.

          A szakértőknek vannak elvárásaik, igények. Az elmúlt évben az OKÉV készített egy felmérést, ebben a szakértők úgy nyilatkoztak, hogy az OKÉV-től a következőket várnák el: szakmai háttér biztosítása, megbízások, munkaközvetítés, kiadványok, jogszabálygyűjtemény, képzés, útmutatás, szakértői honlap. A szakértők azt hitték, hogy az OKÉV lesz az „otthonuk”, egy olyan intézményük, mint a tanácsadóknak a pedagógiai intézetek. Most már látják, hogy az OKÉV ezt a szerepet nem tudja felvállalni. Az OKÉV a törvényességi, szervezési feladatokat ellátja, a szakmai hátteret nem tudja biztosítani (az OKÉV-ek regionális beosztása miatt a szakértők annyit nem is tudnának utazni, az OKÉV-nek erre nincs is kapacitása).

          A szakértők az Oktatási Minisztérium felé is megfogalmaznak igényeket, de ezek eddig még konstruktív megoldási lehetőségeket nem hoztak. Amennyiben a minisztérium az oktatás-nevelés területén az ellenőrzést, értékelést, ezek szakmai minőségbiztosítását komolyan gondolja, akkor tennie kellene valamit!

A szakértői egyesülettől továbbképzéseket, szakmai hátteret (klub, szakmai lap), megbízások közvetítését, érdekképviseletet várnának a szakértők. Az országos egyesületünk egy társadalmi szervezet, az egész évi költségvetése 500-800 ezer forintnyi összeg között van. Ez a tagdíjakból, a pályázatokból, a minisztériumi támogatásból jön össze. Ekkora összegből alkalmazottat, irodát fenntartani nem lehet. Azt nem tudja felvállalni az egyesület, hogy intézményként működjön. Érdekképviseleti szerepet tud csak ellátni. A tényleges munka a megyékben és Budapesten folyik. Ahol agilis tettrekész emberek vették a kezükbe a megyei szervezetek irányítását, ott nagyon jól működik a szervezet. Ilyenek Győr és a hozzá tartozó régió, Veszprém, Békés, Heves megye, Miskolc városa. Békés és Heves megyében, Miskolc városában önálló jogi személyiséggel bejegyzett egyesületünk működik. Ezeknek a szervezeteknek nincs meg a stabil anyagi háttere, nem költségvetési szervek, nincsenek biztos állami forrásaik. Így nehéz a működés: a szakértőkkel, megrendelőkkel kapcsolatot tartani, a szakértői munkát szervezni (hiányzik az iroda, a technikai háttér, az alkalmazott). Lehet, hogy szükség lenne egy intézményesített háttérre, mint ami a pedagógiai intézeteknél megvan?

A partnerek (fenntartó, intézményvezető, érintett pedagógus) a szakértőkkel szemben is megfogalmaznak igényeket, elvárásokat. A szakértőkkel szemben támasztott követelményekről nagyon sokat lehetne beszélni. Talán az első és a legfontosabb a tudástöbblet. A szakértő rendelkezzen azzal a tudástöbblettel, amely a munkájához szükséges. Azért, mert valaki felkerült a szakértői névsorba nem jelenti azt, hogy szakértő a szó szakmai értelmében is! Ugyanis vannak olyan magas színvonalon dolgozó pedagógusok, akik azért nem szakértők, mert eddig még nem jelentkeztek szakértőnek! Ez a szakértői listára kerülés, a listán való maradás, a továbbképzés, minőségbiztosítás, -fejlesztés problémaköre. Ez is kidolgozásra, megoldásra vár.

Felmerül, hogy kell-e a szakértőt ellenőrizni? Véleményem szerint igen! Neki is szüksége van a segítségre, ő is tudni akarja, hogy jól dolgozik-e.

Ha az oktatásirányítás azt akarja, hogy a közoktatásban az ellenőrzés, értékelés színvonala javuljon, akkor ezeket a felvetéseket meg kell oldania. El kell dönteni, hogy szükség van-e az ellenőrzésre, értékelésre? Szükség van-e a szakértőre? Ezekre a kérdésekre az oktatásirányításnak érdemi választ kell adnia!

Szeretném megköszönni, hogy elfogadták a meghívást és eljöttek, észrevételeikkel segítették a konstruktív munkát. A szervezők nevében mindannyiuknak sok sikert, a magánéletükben sok örömet és boldogságot kívánok! Köszönöm megtisztelő figyelmüket!