Kulcsár Katalin

"A tankönyv jövője - A jövő tankönyve."

Amíg a gondolatból tankönyv lesz

Az informatika tankönyvek, szakkönyvek jelene.

1999-ben a közoktatásban használható informatikai tankönyvek, illetve tankönyvsorozatok száma nem túl nagy. Elsősorban az általános iskolás korosztály számára készültek. Ezek a tankönyvsorozatok általában korosztály függőek (hiszen eddig elvárás volt a tankönyvekkel szemben). Kérdéses, hogy a kis óraszámra készülő kerettantervek mellett  használhatók lesznek-e! Sokkal nehezebb a középiskolákban tanító tanárok helyzete, ha tankönyvből szeretnének tanítani. Ennek csak egyik oka az, hogy kevés tankönyv áll rendelkezésükre, sokkal inkább az a probléma, hogy mit is kellene tanítani.

Az oktatandó tananyag attól függ, hogyan kívánják lezárni az oktatást. Informatikát lehet tanítani közismereti tantárgykén kis, vagy nagy óraszámban, lehet tanítani szakmai előkészítő tárgyként. Ha vizsgára készít fel az oktatási intézmény, akkor a vizsgakövetelmények megszabják az oktatandó tananyagot. A középiskolában nem fejeződik be az oktatás az érettségivel, szakmai képzést az érettségit követő 1-2 év alatt lehet végezni. Informatikából jelenleg alap-, közép-, vagy felsőfokú szakmai vizsgára is fel lehet készíteni a tanulókat. Ezeknek a vizsgakövetelményei ismertek. (Még egy tanévig érvényben is maradnak, feltehetőleg 2001-től új OKJ informatikai szakmák lesznek, új vizsgakövetelményekkel.) Minden variációra nehéz tankönyvet találni.

Lehet-e informatikából egyáltalán tankönyvet írni?

Szükség van-e informatikai tankönyvekre?

Nagyon nehéz informatika tankönyvet írni. Ez abból is látszik, hogy sokan vállalkoznak arra, hogy egyes alkalmazások kezelését vázlatosan, vagy részletesen leírják, de kevesen vállalkoznak arra, hogy tankönyvet írjanak. Nagyon sok informatika szakkönyv van a piacon, amik jók arra, hogy egy-egy eszköz használatát segítségükkel meg lehessen tanulni. Ezeket a szakkönyveket kézikönyvként lehet ugyan használni, de eredményesen leginkább csak azok, akik már némi alapismeretekkel rendelkeznek. Kezdő felhasználók elvesznek a számukra tömény információban, miközben nem kapnak segítséget feladataik megoldására. A kézikönyvek nem használhatók tankönyvként. A tankönyveknek nem az a feladatuk, hogy egy vagy több szoftver termék használatát írják le. Szakkönyvekre természetesen szükség van, különösen egy témáról jó áttekintést adó, összefoglaló szakkönyvekre. Az alkalmazások használatához ott van a help, ennek ellenére a gyakorlat azt mutatja, hogy az alkalmazások kezelését leíró szakkönyvekre is sokan igényt tartanak. Ha pedig van igény rá, akkor szükségesek.

Informatika tankönyvre szükség van az oktatás minden szintjén, és minden formájában. Az informatika szakzsargon ismerete és használata nélkül, nehezen tudjuk megértetni magunkat, nehezen tudjuk megfogalmazni feladatainkat, vagy kérdéseinket. Nem utolsó sorban szóbeli vizsgákon nehezen tudunk megfelelni, ha nem tudjuk magunkat kifejezni. Az oktatás során, a számítástechnikai eszközök használatának gyakorlása közben, nem lehet lediktálni, jegyzetelni annyit, hogy abból tanulni lehessen. Célszerű tankönyvet adni a tanuló kezébe, amiből áttekintést kaphat az elméleti órán és a gyakorlatokon használt hardver és szoftver eszközökről és a feladatok megoldásának lényegéről.

Hiába van a piacon rengeteg informatika könyv, oktatási célra nem mindegyik használható. Tessék megnézni a megjelent könyvek borítólapja mögötti oldalon mi olvasható. Sok esetben csak a szerző neve, jobb esetben egy lektor neve is szerepel a cím negyedben. Biztos, hogy minden szerző tud úgy írni, hogy még ha szakmailag jó gondolatok is vannak a könyvében, nyelvileg, formailag alkalmas arra, hogy könnyen tanulható legyen belőle? Az a tapasztalatom, hogy nagyon sok könyvből nem lehet tanulni. Megkérdeztem egy nagy tapasztalatú szakembert, aki nagyon sok könyvet készített életében (humán területen), maga is írt, szerkesztett, lektorált, ismeri a könyvkiadás legapróbb részleteit is. Az volt a véleménye, hogy nem tudunk írni. Amikor olvasóként kezembe veszek egy szakkönyvet, én mindig azt nézem meg ki írta, kik lektorálták, és milyen irodalomra hivatkozik. Fogalmam sem volt a könyv készítéséről, de ezek az információk számomra fontosak voltak. Feltételeztem, hogy ha elismert szakember nevét olvasom lektorként, az garancia arra, hogy nincs szakmai tévedés a könyvben. Ha az irodalmi hivatkozásban felsorolta a szerző az általam abban a témában ismert könyveket, akkor feltételeztem, hogy a szerző ismeri a szakterületén mások által írt könyveket is.  Rövid, két éves tapasztalatom alapján, mióta közel kerültem a könyvkiadáshoz, azt kellett tapasztalnom, hogy a szerzők, akik írnak, nem biztos, hogy olvasnak is.

Glatz Ferenc - az MTA elnöke -, aki maga is ír, az egyik könyvének szórólapján azt írta "Egyre többet írunk, és egyre kevesebbet olvasunk". Egy nyilatkozatában pedig azt mondta, másként kell könyvet írni. Az információs társadalom azt követeli: mind pontosabban fogalmazzunk. Még egy idézet a véleményem igazolására: "…mind nagyobb szerepe lesz a kézikönyveknek, szakkönyveknek." (1)

Azt látom, hogy az informatika könyvek sok esetben úgy jelennek meg, hogy semmilyen kontrol alá nem kerülnek, a szerző megírja, formázza kéziratát, és megy a nyomdába, könyv lesz belőle. Van olyan szerző, aki nemcsak a szakmáját tudja, hanem a nyelvtant is ismeri, és a tartalomhoz illő formát is tud adni a kéziratának. De állítom, hogy ilyen kevés van.

Ahhoz, hogy egy könyv oktatásra alkalmas legyen nem elég, ha a könyv szerzője azt hiszi és állítja a könyvéről, hogy jó, szükséges, hogy ezt legalább két lektor is megerősítse. Nem elég, hogy szakmailag jó a könyv, nagyon fontos, hogy nyelvileg is jó legyen. A mondatokat könnyen lehessen értelmezni, egy mondat csak egy ismeretet tartalmazzon, és még sorolhatnám a többi nyelvi kritériumot. A lényeg az, hogy egy oktatásra szánt kéziratot nyelvileg is célszerű lektoráltatni. A tartalom és a forma összhangja sem lényegtelen egy tankönyv esetében, jó lenne, ha műszaki szerkesztő is közreműködne a könyv készítésében. Ha egy oktatásra szánt könyvet tankönyvvé akarunk nyilváníttatni, akkor még két lektor és egy referens fogja véleményezni a megadott szempontok alapján. Egy tankönyvvé nyilvánított könyv feltehetőleg alkalmasabb oktatási célra, mint a minden kontrol nélkül megjelent könyv.

Összefoglalva: az informatika tankönyvek jelenét úgy látom, hogy vannak jó szakkönyvek, vannak jó tankönyvek (főleg az általános iskolások számára), de sajnos nagyon kevés. A piacon lévő informatika könyvek magán kiadásban, vagy legfeljebb egy lektor által (formálisan) lektorálva  jelennek meg. Mióta vannak a mindent tudó szövegszerkesztők, sokan azt hiszik, tudnak írni, szerkeszteni, tördelni, az általuk készített kézirat nyomdakész. A könyvkiadás egy szakma. Nem feleslegesek azok a műveletek, amelyen egy kéziratnak át kell esni ahhoz, hogy valóban nyomdakész legyen. Az informatika tankönyvek, de főleg a segédkönyvek jelenleg tartalmilag, formailag, nyelvileg nem feltétlenül alkalmasak oktatási célra.

Az informatika tankönyvek jövője.

Az informatikai hardver és szoftver eszközök olyan erőforrásokkal rendelkeznek, az alkalmazások olyan sokat tudnak, hogy nagyon nehéz használatukat megtanítani. Főleg kezdő szinten. Az informatikát nem lehet lineárisan tanítani. Sokan mondják, nem kell tudni a részleteket, nem kell ismerni a gép, a szoftver belső lelkivilágát ahhoz, hogy eszközként használni tudjuk. Ez igaz addig, amíg csak egyszerű rutinfeladatokat kell megoldanunk. Amíg be van állítva az általunk használt konfiguráció úgy, ahogy a feladat megköveteli. De mi van akkor, ha nem az történik, amit várunk, a gép valami mást csinál. Mi van, ha nincs valaki a közelben, akinek az a feladata, hogy segítsen!

Nagyon ritkán fordul elő, hogy elég egy olyan alaptudás, ami csak működő gép kezeléséhez elég. Ha már testre kell szabni valamelyik alkalmazást, legyen az egy dokumentum készítő, vagy egy adatfeldolgozó program, akkor már ismerni kell az alkalmazások belső lelkivilágát is. Ehhez már minimum középfokú ismeretek szükségesek. De hol a határ? Hol lehet megállni az alapismeretek tanításával? Milyen módszertan alkalmazása mellett lehet viszonylag kevés óraszámban használható ismereteket átadni? Hogy nézzen ki az a könyv, ami erre alkalmas? Ezt már nem lehet egyértelműen megmondani. Hol van a középfok határa, hogyan kell az ismereteket egymásra építeni? Mit lehet már szakmának nevezni, mi az, ami az általános számítástechnikai intelligencia? Ezekre a kérdésekre nagyon nehéz a választ megadni.

Mindezen nehézségek ellenére szükség lesz a jövőben is a nyomtatott tankönyvre. Olyan nyomtatott tankönyvre, amiben aktuális ismeretek vannak. Ehhez az kell, hogy a forgalomban lévő tankönyveket gondozza a kiadója, legalább két-három évenként átdolgoztassa. Hogy a tankönyv és a könyvtár szerepét átvennék a hálózatok, az állandóan bővülő adatbázisok, és a hozzá tartozó kereső programok, én nem hiszem. (Nem is szeretném, márcsak azért sem, mert állandóan képernyő előtt ülni nem egészséges.)

A nyomtatott tankönyvek mellett egyre több elektronikus információforrás áll rendelkezésünkre. Az így elérhető információforrásokból össze kell válogatni a használható dokumentumokat. Csakhogy, aki nem szokott hozzá a hagyományos információforrásokból válogatni, adatokat-, dokumentumokat kigyűjteni, az sajnos nem igen fog elboldogulni az elektronikus információforrásokkal sem. Nem technikailag, lehet, hogy az már nem jelent gondot, de az még igen, hogyan lehet önállóan a rengeteg információból kigyűjteni a szükségeseket. Van-e egy tanulónak, hallgatónak egyáltalán igénye arra, hogy a minimális ismereteken túl is szerezzen ismereteket. Sok kollega nyilatkozatát lehet hallani arról, hogy a tanulók körében az Internet használata a kezdeti lelkesedés után alább hagy. Ha egy diák, hallgató, vagy akár felnőtt, nem kap önállóan megoldandó feladatot, nincs indítatása arra, hogy bővítse ismereteit, kihasználja a rendelkezésére álló információforrásokat, addig nem válik általánossá sem a hagyományos, sem az elektronikus információforrások használata. Azok fogják kihasználni a lehetőségeket, akiknek igényük van rá. Először azt kell elérni, hogy szükségét érezze valaki annak, hogy tanulnia kell. Az ismeretek köre minden területen állandóan változik, bővül, fel kell ismernie diáknak, felnőttnek, hogy ezt az változást követnie kell, az új ismeretekre szüksége van. Ezt kell elérni, a diákokat motiválni kell.

Hogyan lehet motiválni a diákokat, felnőtteket az önálló ismeretszerzésre. Véleményem szerint úgy, hogy adni kell olyan feladatokat, amelyek megoldása, kidolgozása megkívánja az önálló munkát. Meg kell tanítani a rendszerszemléletű gondolkodást. Már egy egyszerű feladat is alkalmas lehet arra, hogy megoldása közben végig kelljen gondolni a feladatot a pontos meghatározásától, a megvalósításon át, az eredmény használatáig.

Amíg a gondolatból tankönyv lesz.

Az oktatásban megváltozik a tanár szerepe is. Többek között tananyag készítő, szerkesztő, "tudáskonzervgyáros" is lesz. (2) Szükség van arra, ha bármilyen nehéz is a tananyag készítés, hogy egyre több tanár, oktató vállaljon tananyag fejlesztést. Az nem jó megoldás, hogy mindenki magának, illetve tanítványainak készít jegyzetet, mert azt nem kontrollálja senki. (Mindenki azt tanít amit tud.) Ezek az egyedi jegyzetek vagy nyomtatott formában, gyakran rossz minőségű másolatok formájában kerülnek a diákok kezébe. Jobb esetben az Interneten hozzáférhető, szabadon elolvasható, gyakran le is tölthető formában férnek hozzá a diákok. Jelenleg sajnos ez az általános szokás, főleg a középiskolában és a felsőoktatásban. Informatika a felsőoktatásban 99 konferencia szervezői is azzal fordultak az informatikát oktatókhoz, hogy küldjék el általuk írt, lektorált könyveiket a konferenciára, ahol egy kiállítást rendeztek ezen könyvek bemutatására. Sajnos nem volt sok jelentkező és könyv.

Arra kellene törekedni, hogy oktatási célra, bármilyen oktatási forma is legyen az, jó minőségű, könnyen tanulható informatika témájú dokumentumok készüljenek akár nyomtatott, akár digitális formában. Kicsit meg kell védenem a könyvkiadókat. Minden  kiadónak az a célja, hogy jó szerzővel írasson könyvet. Ha ez sikerül, szerencséje van. Ha egy könyv rossz és mégis megjelenik, abban azért ludasak a szerzőkön kívül a lektorok is. Miután közülünk kerülnek ki a könyvek írói és lektorai is, elsősorban mi magunk (informatika oktatók, szakértők) is felelősek vagyunk a rossz munkákért.

Jó ötletből és kéziratból könyv lesz. Az ötleteket is mi adjuk, a könyveket is mi készítjük. A könyv készítéséhez azonban idő kell. Akik nem veszik figyelembe (pl. pályázatok kiírói), hogy a könyvkészítés egy hosszú folyamat, akik lehetetlen határidőket szabnak a tankönyvek elkészítésére, azok felelősek a rossz könyvekért . Egy jó szerző nem engedi magát sürgetni. A kezdő szerző vállalja el a lehetetlen határidőket, le is ad egy kéziratot, de abban általában nincs köszönet. Azt bizony át kell írni. Így jelennek meg gyakran olyan könyvek, amihez a szerzőknek nagyon kevés köze van.

Ha a nyomtatott könyvkiadás egy szakma, akkor szakma kellene legyen a digitális tananyag készítés is. Sajnos erről nagyon kevés szó esik. Legfeljebb utólag mondunk véleményt egy-egy oktatóprogramról, vagy egyéb a tartalomfejlesztés címszó alatt elkészült digitális formájú oktatási eszközről. A multimédiás tananyag fejlesztésének technikájáról sok szó esik, de hogy milyen szempontok alapján bírálható el egy anyag, hogyan lektorálható, elég szubjektív dolog. Lehet, hogy csak én hallok róla keveset.

Nagyon nagy a felelősége a szakértőknek. Nem tudom ezt érzi-e minden szakértő, vagy csak én érzem nyomasztóan nagynak azokat a feladatokat, amelyekben véleményünket kérik. Feladatunk is nagy, érteni kell az oktatás minden részkérdéséhez, többek között a könyvkészítéshez is. A folyamatos önképzésbe be kell iktatnunk a tananyagfejlesztés, és az  oktatási segédeszközök készítésének ismereteit is. Honnan tanuljuk meg mindezt. Ehhez kevés az irodalom. Nekünk is szükségünk lenne olyan irodalomra, amiből tanulhatunk. Ehhez a komplex feladathoz sok sikert kívánok mindenkinek.

(1) Glatz Ferenc: Népszabadság, 1999. Október 30. 30.oldal "Könyv és társadalom"

(2) Havass Miklós:  Informatika a felsőoktatásban, Konferencia kiadvány, I. kötet, 3. oldal.