Dr. Maruzsa Zoltán

Új utak a változásban

Tisztelettel köszöntök mindenkit a mai konferencián!

Az „Új utak a változásban” cím több dologra is utalhat. Részben arra a bizonytalanságra is, amit a nyáron éreztem, amikor felkérést kaptam a konferenciára, amikor az ember még nem tudhatja, hogy miről fog beszélni, és akkor kiváló kiút, hogyha új utakra és változásra utalunk. Arra is utal azonban, hogy mindenképpen új utakra is szükségünk van, és változásra is szükségünk van, hogy a kihívásokon úrrá legyünk. Ezt az elvet követtük a kollégákkal is, amikor még a választási kampány időszakában az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klebelsberg Központ, az Oktatási Hivatal, illetve az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vezetőivel, szakértőivel arra használtuk az időt, hogy monitoring alá vegyünk a teljes köznevelési rendszert. A célunk az volt, hogy talán egy – stratégiánál kevesebb, de a taktikai intézkedéseknél több – állapotfelmérést végezzünk és azonosítsunk olyan feladatköröket, teendőket, amelyek aztán a választások utáni időszakban az elvégzendő munkát kijelölik – talán nem is csak néhány hónapra, nem is csak fél évre, hanem erre a ciklusra.

Hosszú lett a lista, hiszen nagy baj lenne, ha úgy találnánk, hogy már minden rendben van és nincsenek teendők, hiszen nyilván kihívások folyamatosan adnak feladat mindannyiunk számára. Ezzel együtt is, ezt a munkát elvégeztük, és felállítottunk magunknak nagyjából 20 kiemelt intézkedést. Ezek egy része a belső működésünkre vonatkozik és ezért talán nem érdemes vele untatni a konferencia résztvevőit. Vannak azonban olyan jövőbe mutató elemek is, amelyekről Bódis államtitkár úr kicsivel korábban már beszélt előttem. Én igyekeztem ma azokat az operatívabb ügyeket hozni magammal, amit talán új útnak nevezhetünk, még akkor is, ha egyes elemei már meglévő intézkedések folytatásai. Egészen pontosan 11-ről beszélnék, a 12. témát pedig csak felvezetni fogom majd néhány gondolattal.

Melyek azok a hangsúlyos kihívások, amelyekkel foglalkoznunk kell? Lehet, hogy unalmasan hangzik, mert az elmúlt 20–25 évben nagyon sokan elmondták már, de talán elsőként és sajnos még mindig kénytelen vagyok említeni a végzettség nélküli iskola elhagyás csökkentésének problémakörét, amivel hosszú évek, évtizedek óta küzd a magyar oktatásigazgatás pártpolitikai színezettől teljesen függetlenül. Itt nagyon bízunk abban a folyamatban lévő EFOP-3.1.5-ös projektben, amiről a konferencia során még sok szó lesz, és kiemelten fontosnak tartjuk, hogy továbbvigyük majd a 300 leggyengébb teljesítményt nyújtó feladatellátási hely szakmai támogatását ezt követően is. A végzettség nélküli iskolaelhagyás terén az intézményvezetői felelősség körét nagyon szeretnénk a következő években számos intézkedéssel, szabályozással megerősíteni. Van már egy olyan jelzőrendszerünk, ami alapján viszonylag jól lehet azonosítani, hogy pontosan hol és milyen módon valósul ez meg, és annak milyen okai lehetnek. Ezt az Oktatási Hivatal bevonásával a tanfelügyeleti eljárások során a jövőben hangsúlyosabbá tudjuk tenni, és ezt az adatkört az egyes intézményeknél, ahol a probléma nagyon nagy mértékben keletkezik, igen is kezelnünk kell. Felmérhető és elképzelhető az is, hogy a diplomás pályakövetés mintájára a lemorzsolódott tanulók esetén egy olyan monitoring rendszert állítsunk fel, ami a későbbiekben is követi, hogy mi történik ezekkel az érintett tanulókkal. Itt szükségesek lehetnek olyan intézkedések, amelyek – nem a tankötelezettség idejének a módosításával ugyan, de – ennek az érintett körnek a különböző programokba való célzott bevonásával tudnak az érintett személyek képzettségi szintjén javítani.

Másodikként azonosítottuk, hogy a mérés-értékelés országos rendszereinek terén további fejlődést érjünk el, hiszen látható módon igyekszünk az oktatáspolitika terén is minél több intézkedést adatokra alapozni. Nem csak Magyarországon van ez így, talán az egész világban egy tendencia, és nagyon helyes tendencia, ám ahhoz, hogy ez így legyen, kiemelt fontosságú, hogy azok a mérések, amelyek már rendelkezésre állnak, ezek minél megbízhatóbb adatokat tudjanak szolgáltatni. Ennek megvan a maga módszertana, megvan a maga háttere. Ez egy komoly feladat az Oktatási Hivatal számára. Arról már született döntés, hogy a szövegértés, illetve matematika mellé egy természettudományi mérés is bevezetésre kerül, aminek az előkészületei már zajlanak. Különös fontossága van – erre még később ki fogok térni – az idegennyelvi mérés megerősítésének is. Itt még az a gondolatunk is volt, hogy a későbbiekben ennek a szöveges része akár a nyelvvizsga írásbeli részét is kiválthatná. Nyilván ehhez számos feltételnek kellene még teljesülnie. Az viszont egyértelmű, hogy nagyon fontos visszajelzés kell, hogy legyen, a nyelvi mérésekben a nyelvoktatás eredményességére nézve. Fontos lenne továbbá az is, hogy az adatokat ne csak oktatásigazgatás, és ne csak kutatási céllal lássuk, hanem minél inkább lássák és főleg használják az érintett intézmények is, akiknek dolga lenne ezekkel az adatokkal. Szeretném ebben a körben is hangsúlyozni, hogy ezek a mérések nem csak ilyen l’art pour l’art jelleggel születnek, mert valakiknek ez fontos, és valakik erre pénzt tudtak szerezni, és ezért nagy országos kutatásokat végeznek a saját szórakoztatásukra. Ez fontos számunkra, az oktatásigazgatásban dolgozók számára, hiszen ezekből az adatokból intézkedések generálódhatnak. De fontosak kellene, hogy legyen (és nagyon sok intézményben el is mondhatjuk, hogy megtörténik) ezeknek az adatoknak a feldolgozása, a vizsgálata, az intézményi adatoknak az országos adatokkal való összevetése, a munkába való visszacsatolása, és nyilván tudjuk azt is, hogy nagyon fontos lenne, hogy elérhetőek legyenek ezek az adatok például a szülők, a családok számára is. Itt is van mit javítani, hiszen egész meglepő módon az Országos kompetenciamérés adatainál, ha megnézzük, hogy az érintett szülők hány százaléka nézi meg a kapott kód alapján a gyereke adatait, akkor egészen alacsony számokhoz jutunk. Én kimondani sem merem. Pedig az adatok hozzáférhetők.

A harmadik intézkedési kör a pedagógus foglalkoztatás terén szükséges munkaügyi kérdések áttekintése. Nyilván ennek egy kiemelt vitája évek óta a fix óraszám, vagy a tól-ig óraszám érvényesítése. Ebbe én most nem mennék bele, főleg azért nem, mert talán részletkérdés is. Inkább az elv a fontos: szeretnénk csökkenteni a pedagógus terhelését a minőségi munkavégzés érdekében. Amire lehetőséget látunk, az a jelenlegi 22–26 órának a 22–24 órára mérséklése. Ahogy szokták mondani, lenne terepe a további csökkentésnek is, de azt nem fogjuk bírni szakember utánpótlással, hiszen jól tudjuk, hogy komoly kihívások elé nézünk a következő években, különösen 2022 után a nyugdíjazások következtében. Tehát nagyon felelőtlen dolog lenne most olyan mértékben csökkenteni, ami utána összeomláshoz vezet. Ezzel együtt is, amennyire lehetséges, ebben az irányban érdemes tovább mennünk, és mivel évek óta a foglalkoztatási szabályokhoz nem nyúlt az oktatási kormányzat, azóta számos olyan tapasztalat gyűlt fel nálunk egyes egyedi ügyekben, amelyek alapján különböző munkaügyi kérdésekben az újra szabályozás indokolt lehet, technikailag is számos ügyben tudunk kedvezőbb munkaügyi környezetet teremteni a szabályozás terén is.

Ezen kérdéskörnek egy külön intézkedési területe a pedagógusok illetményének kérdése, ami tudom jól, hogy mindig egy rendkívül kritikus ügy. Néha van is olyan érzése az embernek, mintha az oktatáspolitika egyedül ezt jelentené, hogy mennyit fizetünk és mennyire magasak a bérek. Nyilván kicsit sem szeretném lebecsülni ennek a fontosságát, ezért ez számunkra is egy kiemelt intézkedési terület. Ha szabad ezen a téren egy pár adatot mondani, akkor az látszik, hogy az életpálya bevezetése előtt, amikor a diplomás átlagbérhez viszonyítottuk a pedagógus átlagbért, akkor 55,7%-on állt. Tehát a diplomás átlagbérhez képest a Magyarországon dolgozó pedagógusok átlagbére 55,7%-ot mutatott. Ez egy nem túl kedvező adat, nyilván nem volt véletlen, hogy a polgári kormány akkor neki is fogott az életpálya bevezetésével az illetmények rendezésének, ennek köszönhetően ez a mutató a tavalyi évre kb. 74%-ra emelkedett. Tehát van egy látható javulása ezeknek a számoknak. Azt is elmondtuk azonban számos fórumon és számos helyen, hogy ennek nyilvánvalóan a továbbvitele is fontos, hiszen a gazdasági növekedésnek köszönhetően dinamikusan emelkednek a bérek a versenyszférában is. Ezügyben a kormány előtt is zajlanak tárgyalások, egyeztetések, több intézkedés kapcsán is. Egyfelől fontos lenne a vetítési alap emelése, emellett pedig dolgozunk azon, hogy hogyan tudnánk az életpályát egy olyan elemmel, ami a jelenlegi életpályaszinteknek és bérszinteknek a megtartásával, de egy teljesítmény alapú kiegészítéssel, a jelenlegi 3%-nál nagyobb eltérítést és ehhez további bértömeget biztosítva tudna lehetőséget adni a további illetményemelésre. Emellett különösen fontosnak tartjuk azt is, hogy a pályára lépés ösztönzése terén történjen intézkedés. Ez nyilván meg tud valósulni részben úgy is, hogy a vetítési alap emelésével egy általános emelkedés kapcsán még vonzóbbá válnak a pedagógus bérek, de emellett fontos azt látni, hogy egyes területeken a kormányzat tett már ilyen lépéseket egy pályára lépő ösztöndíj bevezetésével, amelyek viszonylag sikeresnek mutatkoznak. Ez meg tudja szólítani azokat is, és nekünk meg is kell, hogy szólítsuk azokat a kollégákat is, akik vagy az elmúlt években, akár évtizedekben végezve, de nem éltek a hivatásukkal, vagy az elmúlt években hagyták el a pályát, de van kedvük visszatérni a pedagógus munkakörbe. Több tízezer pedagógus végzettségű ember van az országban, aki jelenleg nem a hivatásában dolgozik. Ha a 2022-től várható drasztikus nyugdíjazási hullámra készülünk, akkor az ő megszólításukra mindenképpen szükség lesz. Nem lehet csak az éppen adott években az egyetemekről kilépő fiatalokban bízni, hanem meg kell szólítanunk azokat is, akik valamikor bármilyen okból elhagyták a pedagógus pályát és más megélhetés, más hivatás után néztek. Ezt tudja szolgálni egy olyan pályára lépő, nem is csak a pályakezdőket, hanem a pályára visszalépőket szolgáló intézkedés, ami vissza tud vonzani kollégákat a világ legszebb hivatásának a terepére.

Ötödik intézkedésnek, amiről komoly egyeztetéseket folytattunk a Nemzeti Pedagógus Karral, a vezetői életpálya megerősítését tekintjük. Jól látható módon az elmúlt évtizedekben az intézményvezetés, az intézményvezetői karrier veszített a vonzerőből. Ezt egyetlen adattal szeretném azért alátámasztani: évente van nagyjából 500 intézményvezetői pályázatunk, és ennek döntő többségére egyetlen pályázó jelentkezik. Félreértés ne essék, ez egy csomó esetben egyébként nem baj. Hiszen jól kipróbált vezetőkkel előre menni az mindig kiváló feladat és lehetőség. De azért azt is mutatja, hogy számos intézményben nincs, aki vállalni akarná az intézményvezetésnek a feladatát és felelősségét. És valljuk be őszintén, nem is mindig könnyű feladat ez, a szülőkkel való együttműködés és a mindenért való felelősségvállalás terén igen nagy terhet tud jelenteni egy intézményvezetői feladat. Ezért itt több intézkedést is tervezünk. Egyrészt az intézményvezetői pótléknak egy differenciált, de érdemi, a tanulói létszámot is figyelembe vevő növelésében gondolkozunk. Emellett pedig egy olyan vezetői illetménykiegészítésben is látunk fantáziát, ahol a fenntartó egyes feladatok meghatározásával, egyes teljesítményelemeknek rögzítésével tudna még érdemi motivációt biztosítani az intézményvezetőknek, hiszen jelenleg a pótlék meghatározott mértékű. A jövőre nézve korrekt jogi kereteket tudunk biztosítani egyes eredménycélok elérésének a bevezetésével, kiemelt jelentősége lehet azokban az országos mérésekben való előre lépésnek, ahol az intézmény múltja látható, még akkor is, ha tudjuk, hogy ezeken a területeken egy egy éve kinevezett intézményvezetőnek a hatása még mérsékelt kell, hogy legyen. De hosszabb távon azért itt van mozgástér. Természetesen nincs két egyforma iskola, ezt központilag részleteiben meghatározni nem lehet. Ez mindenhol az adott fenntartó – legyen szó tankerületről, egyházról, magán fenntartóról, szakképzési centrumról – el tudja dönteni, hogy hol, milyen jellegű motivációt vagy eredményt várhat el, és mi annak a realitása, hogy azt elvárja az adott intézményvezetőtől.

Hatodikként kiemelném az épített infrastruktúra fejlesztését, ahol 2015-ben részben az EFOP ex ante feltételeként készítettünk egy, az intézmények infrastrukturális állapotára vonatkozó felmérést, ami nagyjából azt hozta ki, hogy körülbelül az épületek 60%-a valamilyen módon felújításra szorul. Ebben nyilván vannak nagyon lerobbant és csak kisebb mértékben problémás épületek is. Ezzel együtt is a 60% igen magas. Azóta zajlanak a felújítások, a tavalyi évben 54%-on álltunk, ha lehet ezt mérni, ez egy javulás, de van még bőven teendő ezen a téren is. Itt azért az a jó hírem van, hogy most az uniós forrásoknak és a költségvetési forrásoknak is a bősége figyelhető meg. Az EFOP-ban ugye 125 milliárd, a Modern Városok Programban 49 milliárd, a TTT, tehát a tornaterem, tanterem, illetve tanuszoda téren 71 milliárd forint áll rendelkezésre, a KEHOP-ban 21 milliárd forint, és komplex iskolafejlesztésekre 10 milliárd forint az, ami jelenleg zajló beruházásokat jelent. Ez összesen összeadva 276 milliárd forint, és mintegy 800 intézményt érintenek a felújítások.

Természetesen az épület, az nem minden. Modern tartalommal akkor tudjuk megtölteni, hogyha két uniós projektből, illetve költségvetési forrásból sikerül a wifi hálózat kiépítése. Ez egy nagyon húzódó projekt, megmondom őszintén, örültünk volna, hogy ha idén nyáron már teljes egészében a hátunk mögött tudjuk, de gigantikus munka több ezer helyszínre a wifi kiépítése. Emellett pedig a tavalyi és az idei évben mintegy 100 000 informatikai eszköz érkezett a magyar iskolákba. Ez mindenhol tudja támogatni azokat a modern módszereket, amelyekkel tovább javítható a nevelő-oktató munka sikeressége. Egy külön érdekes területe ennek az épített infrastruktúra kérdéskörnek a mindennapos testneveléssel kapcsolatos helyhiány kezelése. Erre nézve számos döntés született már az elmúlt években és zajlanak a beruházások, összességében 158 olyan helyszín van, ahol különösen és célzottan ilyen beruházások zajlanak. Természetesen kapacitásbeli hiányosságok több helyen lehetnek, ezekre szeretnénk fókuszálni ebben a ciklusban, hogy a beruházási forrásokból, ahol hiányoznak a feltételek, ott ezt biztosítsuk. Tanuszodák terén jól állunk, itt is megvannak a döntések, összességében 51 helyszínen épült vagy épül tanuszoda. Abban bízom, hogy a ciklus végére elmondható lesz az, hogy minden járás területén van olyan tanuszoda, ami használható és jól használható az intézmények számára. Ha az eddig megszületett döntések alapján mindenhol megtörténik ez a beruházás, akkor összességében hat járás területén hiányzik majd az uszoda. Kettő járásban, Hajdúhadház és Devecser esetén tudomásom szerint az uszodába járás megoldott a járáson kívül helyszínekre, illetve Kunszentmiklós, Bóly és Tiszafüred három járás, ahol pedig csak fedett létesítmény nem található. 2022-ig ez a problémakör lezárható lesz, és reményeim szerint nem lesz olyan intézmény, ahol az úszásoktatás azért nem lesz megszervezhető, mert nincs a környéken uszoda.

Hetes pontként említeném a szakszolgálati feladat ellátást. Itt új struktúra felépítésére nincsen szükség, hiszen a 2013-ban felállított feladatellátás alapvetően és szemléletében helyes és igazolja a hozzá fűzött reményeket. De kapacitáshiánnyal azért küszködik, és itt további, mint egy 2000 főnyi kapacitásbővítés az, amit finanszíroznunk és felépítenünk szükséges. Ez jelent nyilván gyógypedagógusokat, konduktorokat, és jelent ezentúl még gyógypedagógiai asszisztenseket is, ahol szeretnénk erősíteni még a feladatellátás lehetőségeit. Összességében nagyon optimista vagyok, hiszen másfél évtizedet visszanézve, egyetlen egyetemen évente nagyjából 400 főnyi kapacitással folyt a gyógypedagógus képzés. Ehhez képest soha nem vettünk még fel annyi hallgatót, mint tavaly, 1700 fölötti létszám, és jelenleg hét egyetemvárosi környezetben zajlik már ez a képzés, és logisztikai értelemben is az ország lefedettsége sokkal inkább meg tud valósulni, hiszen Kelet-Magyarországon, ahol pedig magasabb az SNI-s tanulók aránya, egyáltalán nem volt képzőhely, most pedig Debrecenben és Nyíregyházán is folyik már a képzés, és több akkreditáció van még folyamatban. Tehát optimisták vagyunk ezen a téren, hogy a következő években folyamatosan lehet bővíteni tovább a kapacitásokat. 2010 óta egyébként 40%-os a gyógypedagógus státuszokban dolgozó kollegák terén a bővülés.

Nyelvoktatás, nyelvstratégia, ez a nyolcadik, amit említenék. Ez az elmúlt hónapokban elég sokat szerepelt a médiában is, hiszen napvilágot látott az Oktatási Hivatal, illetve az ELTE kollégái által végzett kutatás, amiben elég sok intézményt megvizsgáltunk. Itt láttam is a közönség soraiban a készítő kollégákat. Ez ügyben konferenciát szerveztünk. Számos olyan információ tartalmaz ez a kutatási jelentés, ami azt gondolom, hogy részben a kormányzatnak is, de az intézményeknek is, illetve a pedagógusképzésben, a nyelvtanárképzésben résztvevő felsőoktatási intézményeknek is elég sok tapasztalatot, muníciót és feladatot ad. Én bízom benne, hogy ezek az eredmények be tudnak épülni a képzésbe, továbbképzésbe, és számunkra is éppen most fog közigazgatási egyeztetésre menni egy olyan nyelvoktatási stratégia, ami számos intézkedést megfogalmaz. Az egyik ilyen a célnyelvi továbbképzéseknek az ösztönzése anyanyelvi környezetben, egyfelől tanulmányutak biztosítása a kollégák számára, másfelől pedig a helyszínre hozott anyanyelvi továbbképzések lebonyolítása, a Goethe Intézet, a British Council, a Francia Intézet jóval hatványozottabb bevonása ezekbe a nyelvi továbbképzésekbe. Tervez az előterjesztés célnyelvi országokba való tanulmányi utaztatást, döntően nyilván német-angol, kisebb mértékben francia nyelvterületre való utaztatást, ami megint csak a gyerekeknek az élő kommunikatív fejlesztését tudja támogatni. Egyértelműen kijelölt az a feladatkör, ami a nyelvoktatás eredményességének a hatékonyságát célozza.

Esélyteremtő funkciók a köznevelésben, ez a kilences feladatkör, és itt is előrehaladott tárgyalásaink voltak. Elsőként az Arany János Programok szerepelnek a napirenden, hisz egy eredményes programról beszélhetünk. Számos résztvevőt láttam a közönség soraiban is, aki bekapcsolódik a programba intézményvezetőként vagy más módon. Jól látható módon eredményes a program. A végzettek körében nyelvtudás terén is hozza a hozzá fűzött reményeket. Itt egy kormányrendelet megalkotására készülünk, hiszen a korábbi egységes fenntartói struktúra helyett most részben az EMMI, részben az ITM szakképzési területe, részben az Agrárminisztérium a programban részt vevő intézmények irányítója. Ennek az egységes kormányrendeleti megemelése, ösztöndíjak bevezetése, illetve a résztvevői kör kibővítése új lendületet tud adni ennek az egyébként nagyon szép hagyományokat felmutató programnak.

A tankönyvellátás a tizedik pontunk, ahol az elmúlt években nagyon komoly fejleményeknek lehettünk a szemtanúi, meg persze számos vitának is, hogy akkor ez milyen módon állami feladat, és milyen módon piaci struktúraváltás is. Ebben a kormányzati álláspont eléggé egyértelmű. Ezzel együtt is egy jelentős, mint egy 900 tételből álló tankönyv fejlesztési projektet indítottunk el, így tovább bővül azoknak a tankönyveknek a köre, amelyek az állami feladatellátásban készülnek el. Itt hangsúlyosan az SNI, illetve a nemzetiségi fejlesztésre is sor kerül ebben a programban, koncepcionálisan pedig egészen új irányokat is venni kívánunk. Nyilván a tankönyvellátás megszervezésén túl az ingyenesség további, a 9. évfolyamon felüli kibővítése is napirenden van. Abszolút eredmény lenne, hogy ha a ciklus végére a teljes tankönyvellátás ingyenessége meg tudna valósulni, és erre meg is van a szándék.

Tizenegyes pont a pedagógus-továbbképzések új rendszerének a bevezetése. Itt 2020-as céldátumot rögzítettünk a magunk számára, elsősorban azért is, hiszen az EFOP-ból jelenleg jelentős mennyiségű továbbképzést tudunk biztosítani, ami eléggé megterheli az intézményeket, hiszen helyettesíteni kell, ennek minden nehézségével. Bár örülünk a rengeteg uniós továbbképzési lehetőségnek, ami van, de amíg ez „terheli” a rendszert, addig nem szükséges az új, állami rendszer bevezetése, tehát a 2020-as felállításra készülünk, jelentősen megerősítve az egyetemek szerepét a pedagógus továbbképzések terén. Emellett oktatás-igazgatási, módszertani, tanügyi kérdésekben az Oktatási Hivatal POK-os képzéseit is érdemes tovább erősítani, és természetesen ebben a rendszerben sem hiányozhatnak a szabadon választott pedagógus-továbbképzések, hiszen virágozzék száz virág, és nagyon sok és gazdag az a magyar pedagógiai hagyomány, aminek ebben a rendszerben a továbbiakban is teret kell majd biztosítani.

Ebben a felsorolásban tizenkettedikként szerepel, de ez semmiképpen sem a rangsor végére való helyezését jelenti, hanem pusztán azt a körülményt jelzi, hogy utánam Csépe Valéria professzor asszony fog beszélni a NAT-ról. Itt az új nemzeti alaptanterv bevezetése lenne tehát az, amit én azért a végére hagytam, mert erről ő fog beszélni. A kormányzati döntés az, hogy itt megújításra kerüljön sor, modernizációra, átdolgozásra. Ez a munka jelenleg is zajlik.

Ezekkel a súlypontokkal készülünk tehát és ezen dolgozunk a kollégákkal, hogy ezeken a területeken érjünk el minél átütőbb eredményt. Én ebben kérem szépen mindenkinek a partnerségét, és ha valaki esetleg itt a résztvevők körében olyan problémakört tud, amiről éppen én nem beszéltem, az ne érezze úgy, hogy arról nem is tudnak és az nem is prioritás. Természetesen nagyon sok olyan kisebb-nagyobb ügy van még, ami nem fért bele az előadás kereteibe. Én arra törekedtem, hogy azokat a hangsúlyos pontokat emeljen ki, amelyeket mi tényleg kiemelt, nagy volumenű, országos, kormányzati feladatként kezelünk, és természetesen a napi munka során folyamatosan merülnek fel ügyek, amiket kezelnünk szükséges. Igyekszünk a magyar oktatást minél jobbá tenni. Ebben számítunk mindenkinek együttműködésére, és tapasztaljuk is egyébként a napi munkánk során, hogy közös akarattal, közös elszántsággal számos olyan dolgot oldunk meg nap mint nap, ami a magyar oktatás ügyét reményeim szerint előbbre viszi majd.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmet!