Horváth Péter

A Nemzeti Pedagógus Kar helyzetértékelése
a 2018/19-es tanév kezdetén

 

A Nemzeti Pedagógus Kar vezetőségéhez a Kar által szervezett szakmai konzultációk, szakmai rendezvények, adatgyűjtések és véleményezések során, a Kar munkacsoportjai és szakmai tagozatainak munkája révén a 2017/2018-as tanév során is több ezer pedagógus véleménye jutott el. Ezek az észrevételek teszik lehetővé azt, hogy az ágazati irányítással folytatott egyeztetéseken, továbbá az Országos Köznevelési Tanácsban és a Köznevelés-stratégiai Kerekasztalban küldöttként, valóban a gyakorló pedagógusok szakmai érdekeit képviselhessük.

Az új tanév kezdetén tizenegy témakörben értékeltük a magyar köznevelés helyzetét és tettünk javaslatokat további fejlesztésére. Az egyes témakörökről részletes, adatokkal is alátámasztott elemzések és javaslatcsomagok is készültek vagy készülnek, ezeket rendszeresen közzétesszük, és eljuttatjuk a döntéshozóknak.

A Nemzeti Pedagógus Kar országos, területi és tagozati rendezvényeinek és elnökségi üléseinek tapasztalatai, valamint a tagság által küldött észrevételek, vélemények alapján összeállított dokumentum az alábbi témakörök szerint épül fel:

• Fenntartás és működtetés
• Pedagógus életpálya, pedagógus presztízs, bérek, munkaterhelés
• Tanfelügyelet és minősítés
• A szakképzés helyzete
• A kollégiumok helyzete
• Az óvodák helyzete, működése
• A gyógypedagógiai feladatellátás helyzete
• Pedagógiai szakszolgálatok feladatellátása
• A tanulói terhelés
• A hátrányos helyzetű települések kis iskoláinak helyzete
• Tanulmányi versenyek

Fenntartás és működtetés

2016-hoz képest pozitív változások következtek, hiszen a tankerületek kisebb szakmai és gazdálkodási egységet alkotva rugalmasabban, gyakorlatiasabban láthatják el feladataikat.

A tankerületnél dolgozó szakemberek képzettsége, gyakorlata, az ebből adódó szakmai segítségnyújtása tanügyigazgatás szempontjából általában magas színvonalú. Speciális esetekben is rövid határidővel, határozott állásfoglalások kialakítására képesek.

Ugyanakkor bizonyos speciális területeken problémát okozhat – akár tankerületi szinten belül is – az egységes szabályozás hiánya. Ezek közé tartozik a tanulmányi kirándulások, erdei iskolák, nyári táborok, szaktáborok finanszírozása, többletmunkával kapcsolatos elszámolások egységessége.

Az intézmények gazdálkodási jogköre névleges. Valóságos, érdemi egyeztetés a költségvetés tervezése kapcsán nem történt. A mai napig nem tudjuk az elemi költségvetésünk számait, a havonkénti visszajelzés az előirányzatok és a felhasználás viszonylatában nem történik meg.

A tankerületi működtetés leggyengébb területe a műszaki karbantartás és a beszerzések. Heteket, sokszor hónapokat vesz igénybe a döntéselőkészítés. Kivételt képez az azonnali vészhelyzetek kezelése, ugyanakkor a hosszú ideje fennálló balesetveszélyes állapotok megszüntetése nem halad. Nem látszik sem tankerületi, sem a Klebelsberg Központ szintjén lévő stratégia, amely az üzemeltetés fejlesztését, illetve a tervszerű, megelőző karbantartást prioritásként kezelné.

A saját bevételek önköltséggel csökkentett hányada egyáltalán nem jelenik meg az intézményeknél szabadon felhasználható fejlesztési keretként. A saját bevételek sorsa a többször is ígért egységes eljáráshoz képest rendkívüli változatosságot mutat, és nem igazán teszi érdekeltté az intézményeket az esetlegesen meglévő lehetőségeik kihasználásában.

Személyi ügyek tekintetében a jogi segítségnyújtás és a kinevezések, átsorolások, megszüntetések kapcsán nyújtott szakmai támogatás megfelelő. Ugyanakkor aránytalanul magas teher nehezedik a kis létszámú iskolai adminisztrátorokra, továbbá a folyamatok rendkívül lassúak.

Az órakeret és a státuszszámítás esetében folyamatos ellentmondás tapasztalható a törvényi szabályozás, és a rendelkezésre álló finanszírozott órakeret, továbbá a jogszabályi háttér és a fenntartó által alkalmazott „feladatfinanszírozás” között.

Javaslatok:

• Az intézmények gazdasági önállóságának növelése megfelelő képzettségű szakemberek biztosítása mellett.
• A jelenlegi önállóság szintjén a gazdasági és személyügyi feladatok kisebb mértékű átadása az intézménynek (kizárólag adatszolgáltatás és véleményezés), vagy a feladatok ellátásához szükséges humán erőforrás biztosítása
• A kisebb beszerzések ellátmányból történő beszerzését jó lenne, ha 1. számú melléklet benyújtása nélkül is megtehetnék az intézmények az ügyintézés hosszadalmasságának kizárása mellett a zökkenőmentes megoldásokat biztosítva.
• Egységes és jogszabálynak megfelelő tankerületi eljárások státuszszámítás, gazdálkodás, beszerzések területén.
• Egységes, tervezett karbantartási és felújítási stratégia.
• A tankerületi tanácsok mintájára a többi állami fenntartású oktatási intézményben is tanácsadó testületek, továbbá, hogy a Klebelsberg Központ tanácsadó testületének létrehozása.

Pedagógus életpálya, pedagógus presztízs, bérek, munkaterhelés

A pedagóguspálya nehézsége átlagon felüli, hiszen csak a közelmúlthoz képest is differenciáltabbak a csoportok, egyre gyakrabban kell olyan fejlesztő tevékenységet végezni, ami speciális szakképzettséget igényel (SNI, BTM…), kevés a hasznos és szükséges továbbképzés és sajnos olyan problémák megoldását is az iskolától várja a társadalom egyre szélesebb rétege, ami nem az iskola feladata lenne. Ugyanakkor a társadalmi elismertség átlag alatti (bár a bizalmi index magas, a tűzoltók után a második helyen áll), a fizetés pedig nem tükrözi az elvárásokat. Sajnos egyre kevésbé jellemző, hogy azért legyen valaki pedagógus, mert így aktív lehetősége lesz a jövő alakításában, valamint örömöt érez a gyerekekkel való foglalkozásban.

Ennek az a következménye, hogy gyakran gyengébb képességű, nem feltétlenül elhivatott jelöltek jelentkeznek, a képzés során magas a lemorzsolódás aránya, továbbá gyors és magas arányú a pályaelhagyás (a 2013-ban végzett 5800 pályakezdőből 1900-an léptek ki 2018-ra, azaz az első öt év alatt).

Bár többen jelentkeznek pedagógusnak, és ez alapján a pálya vonzóbbnak tűnik, egyre nagyobb problémát jelent a pedagógushiány. Jelenleg a pedagógusok majdnem fele 50 és 65 év között van, az elkövetkező 15 év alatt legalább 70 000 pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt. Az előző években a pedagógusképzésben végzettek mindegyikének a pályán kellene maradnia, ahhoz, hogy fedezni lehessen a hiányt. Ellentmondásnak tűnik, hogy csökken a gyerekek száma, de ez általában azt eredményezi, hogy a kisebb településekben lévő iskolák osztálylétszámai csökkenek, ezek az osztályok viszont megmaradnak, azaz a szükséges pedagógus létszám nem csökken ugyanilyen mértékben.

Összességében megállapítható, hogy mindenképpen vonzóbbá kell tenni a pedagóguspályát, hogy létszámban és tudásban is biztosítható legyen az egyéneknek, a közösségeknek, végső soron az egész országnak a sorsát is befolyásoló, a mindenkori körülményeknek megfelelő színvonalú képzés. Ez a jelenlegi – a korábbinál kétségtelenül magasabb – illetményekkel és az állami foglalkoztatásban tapasztalható egyéb alkalmazási feltételekkel elképzelhetetlen.

Javaslatok:

• Szükséges a bérek valamilyen társadalmi standardhoz való kötése.
• A bérek közelítése a diplomás átlagbérhez.
• A kezdő pedagógusok támogatása (ösztöndíj, lakhatási támogatás, gyorsabb előmenetel).
• Támogatás további szak elvégzéséhez.
• Béren kívüli juttatások (kafetéria, jutalmazás, valódi differenciálás).
• A negatív eltérítés megszüntetése.
• Gondoskodó munkáltatói hozzáállás.
• A nyugdíjasok helyzetének átgondolása, hiszen szinte biztos, hogy a mostaninál nagyobb mértékben lesz szükség a munkájukra.
• Pedagógus-igazolványhoz kapcsolódó kedvezmények. (Ténylegesen létező, kártyaformátumú és nem időről időre A/4-es lapra nyomtatott ideiglenes igazolvánnyal!)

Tanfelügyelet és minősítés

A minősítési eljárásban résztvevők száma messze nem érte el a meghirdetett keretszámot. Mivel 2021-re Pedagógus II. fokozatba kell kerülnie minden 2013-ban Pedagógus I-be sorolt kollégának, ez a későbbiekben problémát okozhat. A következő évi eljárásra jelentkezők száma idén emelkedett, de még mindig a keretszám alatt van. Jó lenne valamilyen módon ösztönözni a kollégákat a jelentkezésre, érdemes lenne számba venni bizonyos csoportok minősítésre kötelezését is, nehogy az utolsó évekre túl sok eljárás maradjon.

Az eljárásokban résztvevők tapasztalatai nagy többségben pozitívak, a kezdeti félelmeket, ellenérzéseket – bár azok körében, akik az eljárás előtt állnak, még mindig előfordul ilyesmi – a gyakorlat rendre megcáfolja.

Kiemelkedően jó és sikeres a Kar és az Oktatási Hivatal együttműködése. A Hivatal minden vonatkozásban megfelelő tájékoztatást ad, szívesen veszi és szakmai alapon megvitatja az észrevételeket, javaslatokat. A közös munka eredményeként az ellenőrzési rendszerek a gyakorlati tapasztalatok tükrében fejlődnek.

A tanfelügyeleti eljárások keretében nagyrészt intézményellenőrzésekre és ehhez kapcsolódóan vezetői ellenőrzésekre került sor. A tanfelügyeletnek nem a hibakeresés és a büntetés a lényege, hanem a fejlődési lehetőségek feltárása és megmutatása, ami a vezető részéről sokkal érettebb gondolkodást kíván, amelynek eredményeképpen a fejlesztés az intézmény feladata. Fontos lenne, hogy ezt minél több intézményvezető és fenntartó megértené, és ily módon elkerülhetnénk, hogy egy érett gondolkodást igénylő, az intézmények szakmai autonómiáját is tiszteletben tartó külső szakmai ellenőrzés szankcionáló hibakereséssé degradálódjon.

Nem előnyös, hogy az önértékelési és tanfelügyeleti feladatok elhanyagolásának nincs következménye. A feladat akár egy érdemi tartalommal nem bíró önfejlesztési tervvel is letudható, szemben a minősítéssel, ahol egy többszörösen ellenőrzött és értékelt portfólió adja az eljárás alapját. Érdemes lenne a tanfelügyeletet egy ilyen jellegű ellenőrzési tevékenységgel is bővíteni, melynek keretében negatív következménye van a feladatok elhanyagolásának. 

Javaslatok:

• Az önértékelési és tanfelügyeleti feladatok végrehajtásának támogatása és ellenőrzése.
• További érzékenyítő képzések elsősorban intézményvezetők számára.
• A minősítésre jelentkezés ösztönzése.

A szakképzés helyzete

Az NGM korábban elkészített egy elemzést, aminek alapján megalkotta a szakképzés távlati fejlesztési tervét „A szakképzés a gazdaság szolgálatában” címmel. Az elképzelés valós problémákra kínált megoldásokat, megvalósítása azonban nem a várakozásoknak megfelelően történt. A feltételrendszert nem rendelték a célokhoz, így többnyire nem javult a szakképzés teljesítménye (alkalmazható tudás, lemorzsolódás, OKJ szakképesítést szerzők száma stb.). Súlyosbította a helyzetet a kapkodás, az átgondolatlan átszervezések, átalakítások, az OKJ változtatásai, a későn elkészülő kerettantervek és szakmai követelmények meghatározása.

Az előző koncepció értékelésére sem kerülhetett sor, hiszen egy ciklust sem várt meg a módosítás (szakmai érettségi bevezetése, OKJ és dokumentumainak változtatása 2013-ban, 2016-ban, majd szakmacsoport helyett ágazat, ágazati érettségi, mellék-szakképesítés fogalmának bevezetése, új vizsgaszabályzat stb.). Ilyen formában nincs lehetőség a pedagógus munkáját jellemző átgondoltságra, következetességre.

A gazdálkodó szervezetek duális képzésbe történő bekapcsolása jó elképzelésnek tűnt, azonban a nagy állami munkáltatók már megszűntek, a kis és középvállalkozások, de a multinacionális cégek is felkészületlenek erre a feladatra (tisztelet néhány kivételnek). A Kamara ugyan próbálja enyhíteni, saját képzés indításával pédául azt a helyzetet, hogy nincsenek megfelelő végzettséggel rendelkező oktatók, de ez nem elégséges. A legnagyobb gond ezen a területen, hogy a kerettantervek és szvk-k készítésénél nem vették figyelembe a gyakorlati megvalósíthatóság feltételeit.

Gondot okoz a gyakorlóhelyek motiválatlansága is. A tanulók után járó állami normatíva nem követi a minimálbér változását, ugyanakkor a tanulók ösztöndíját ahhoz kell igazítani, így egyre kevésbé éri meg a cégeknek gyakorlati képzést vállalni. Egyetlen oka van, hogy mégis vannak gyakorlóhelyek, az pedig a fokozódó munkaerőhiány. Ez pedig azt is jelzi, hogy a gyakornokokat mire kívánják használni (sokszor alantas munkára, de előfordult, hogy bérmunkára is). Ehhez szükség lenne egy jól működő kamarai ellenőrzésre.

A legutolsó OKJ változást követően 2016-ban úgy indítottuk a tanévet, hogy még nem voltak jóváhagyva az új dokumentumok (kerettantervek és szvk-k). Legjelentősebb probléma tehát a kerettantervekkel van, amelyek tantárgyi tartalma logikátlan, a gazdaság elvárásaihoz nem illeszkedik, a heti gyakorlati órák száma aránytalan (pédául kereskedő szakképesítésnél 13. évfolyamon heti 5 óra, 14. évfolyamon heti 17,5 óra), átcsoportosítást az évfolyamok között pedig nem engedélyez a kamara. Nincs szabad órasáv, ahol korrigálnánk a hiányokat vagy az egyéni képességfejlesztésre szánhatnánk. Az iskoláknak így ebben sincs mozgásterük.

Hátrányos helyzetbe hozta a jól működő, széles kapcsolatrendszert ápoló iskolákat a pénzügyi gazdálkodás központosítása. Közvetlenül a szakképző intézmény így nem fogadhat el fejlesztési támogatást pénzben vagy eszközben. A centrumoknak pedig nem szívesen adnak a gazdálkodó szervezetek, hiszen nincs arra biztosíték, hogy a pénz eljut a célzott iskolához.

A szerencsésebb iskolák – akik szakmailag hozzáértő menedzsment irányítása alá kerültek – élvezhetik annak jótékony hatásait, hogy módszertani fejlesztésekben vehetnek részt, munkájukat elismerik.

A középfokú művészetoktatás jelenlegi helyzete – hasonlóan a más humánummal foglalkozó szakképzésekhez, pédául egészségügyi, szociális szakképzés –, nem megoldott.

Javaslatok:

• Kerettantervek, szvk-k felülvizsgálata, alkalmazhatóvá tétele, elavult szakmai tartalmak törlése.
• Gazdálkodó szervezetek motivációjának megteremtése, duális képzésre való felkészítésük, igényes kamarai ellenőrzések.
• Iskolai tanműhelyek visszaállítása, folyamatos fejlesztése, így gyakorlatorientált elméleti képzések biztosítása.
• Szakképző iskolák pedagógusaira méretezett pedagógus-minősítési rendszer.
• Adminisztráció csökkentése, az e-naplóból a fenntartó nyerje ki az adatokat.
• Szakmai (nem módszertani) továbbképzések szervezése, finanszírozása.
• A tanulók szakmai nevelésének feltételeit meg kell teremteni, motiváció.
• A tanult szakmai tartalmak beszámítását, szakmák közötti átjárhatóságot elő kell segíteni megfelelő szabályozással a Szakképzési törvényben és az szvk-kban.
• A humánummal foglalkozó szakképzésekről egy szakpolitikai koncepció szóljon, és ezek a képzések az EMMI alá tartozzanak.

A kollégiumok helyzete

A kollégiumok kevés figyelmet és törődést kapnak az EMMI részéről. A köznevelés rendszerében peremre szorult terület a kollégium. Évek óta nem látjuk mi a tárca célja a kollégiumokkal, mennyire fontos számukra a „nevelés”, miben látják működésünk értelmét, lényegét és milyen fejlesztési elképzeléseik vannak, várhatók. A kollégiumi épületek lelakottak, teljes infrastruktúra fejlesztésre lenne szükség, ahogy ez elindult a volt NGM-es fenntartású intézmények egy részénél.

A kollégiumok egy részében – főként a kisebb kollégiumokban – jogszerűtlen a kollégák alkalmazása, a tanári és nevelőtanári munkakörök keverednek, a hiányzó tanári órákat nevelőtanári munkakörben dolgoztatják le a kollégákkal. Ugyanilyen problémát jelent az éjszakai ügyeletek ellátása után járó bérek ki nem fizetése, sokszor a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőbe számítják be az éjszakai ügyelet ellátását, ami egyébként rendkívüli munkavégzésnek minősül.

Javaslatok:

• A foglalkoztatási jogviszonyok, vezetői megbízások és illetményfizetések jogszabályi megfelelőségének felülvizsgálata és korrekciója.
• A kollégiumi infrastruktúra fejlesztése.
• Párbeszéd, együttműködés lehetőségének kialakítása az ágazati irányítással.

Az óvodák helyzete, működése

Az önkormányzatok magukénak érzik fenntartásukat, de anyagi helyzetük, földrajzi elhelyezkedésük nagyban befolyásolják a finanszírozási lehetőséget. Így van nagyon jól felszerelt óvoda, de olyan is, ahol a minimális eszközt sem tudják biztosítani. Az épületek állaga is változó. Problémát okoz a működésben, hogy a szülők egyre több feladatot igyekeznek áthárítani az intézményekre, gyakran nem életkornak megfelelő, túlzott elvárásokat támasztva a gyermekek és pedagógusok felé.

Egyre több a különleges bánásmódot igénylő gyermek, akiknek fogadására változó az óvodapedagógusok felkészültsége. Sokszor olyan gyermek kerül nagylétszámú csoportba, akinek fejlesztéséhez és a gyermek idegrendszeri teherbírásához a kisebb létszámú elhelyezés hozna eredményt. Nincs megoldva az integráció kérdése, a nem integrálható gyermekek elhelyezése.

Jellemző, hogy az óvodapedagógusok időben történő jelzésének ellenére a gyermek sajátos nevelési igényét csak 6–7 éves korban állapítják meg, így a korai fejlesztésről a gyermek lemarad, és hátránnyal indul az általános iskolába.

A 3 éves kortól bevezetett kötelező óvodáztatással a szülők többsége él, alig kérik a gyermekek felmentését.

Az óvodapedagógusok képzése is vegyes. A továbbképzési keretek megszűnésével csökkent a szakvizsgára jelentkezők aránya. Jelenleg a pedagógiai oktatási központok által szervezett ingyenes továbbképzéseket részesítik előnyben a pedagógusok. A központok igyekeznek kielégíteni az igényeket, de személyi feltételek befolyásolják a tematikát.

Jelentős gondot okoz az óvodapedagógusok hiánya. A pedagógusok átlagéletkora egyre magasabb, utánpótlás szinte alig van. A pedagógusok között az óvodapedagógusoknak van a legmagasabb kötelező óraszáma: heti 32. Közte szinte semmilyen lehetőségük nincs feltöltődésre, pihenésre.

Javaslatok:

• Az integráció feltételeinek biztosítása (gyermeki, intézményi feltételek alapján).
• Óvodapedagógus kötelező óraszám csökkentése.
• A nevelés-oktatást segítők gyermeknek, intézménynek megfelelő finanszírozása, az intézményvezető jelzése alapján (logopédus, pszichológus, gyógypedagógus, pedagógiai asszisztens).
• Az országos alapprogram felülvizsgálata, tartalmi fejlesztése (integráció, tehetséggondozás, informatikai nevelés).
• A gyermekvédelem megerősítése (szociális háló erősítése).
• A gyermekek életútjának nyomon követése, szakemberek együttműködése (védőnő, gyermekorvos, szakszolgálati dolgozók, logopédus stb.).
• Óvodapedagógus-képzés, továbbképzések felülvizsgálata, megújítása (több gyakorlat, gyakornoki idő módosítása, mesterképzés, mentálhigiénés tréningek, újszerű képzések).
• Kulturális programok finanszírozása.
• Az óvodák egységesebb finanszírozása, működtetése.
• Az óvodai infrastruktúra fejlesztése (udvar, tornaterem, internet).
• Eszköznorma biztosítása hiány, elhasználódás alapján.
• Óvodai kutatások finanszírozása.

A gyógypedagógiai feladatellátás helyzete

Pozitív változások érzékelhetők a korai fejlesztés területén, a pozitív ágazatközi együttműködésre is találunk jó példákat, mely folyamatokat az OKNT Kiemelt Figyelmet igénylő Gyermekek, Tanulók Bizottsága - továbbiakban KIB – is támogat. A szakszolgálatok igénye esetén – az egyes területeken jelentkező ellátási nehézségek kiküszöbölésére –, az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények is bekapcsolódnának a korai fejlesztésbe, a szabad kapacitásaik terhére, de ehhez szabályzók változtatására van szükség.

A gyógypedagógiai intézmények örömmel vették a működésbe új színt hozó, egyéb végzettségű pedagógusok alkalmazásának lehetőségét, amely részben ellensúlyozza a gyógypedagógia területén érzékelhető szakemberhiányt, melyet a Klebelsberg Központ pozitív ösztöndíj programja is kiegészít, bár a gyógypedagógiai képzésbe belépők még nem jelentenek megoldást a jelenlegi hiányokra.

Általános tendencia gyógypedagógiai intézményekbe áthelyezett tanulók fogyatékosságának egyre nagyobb arányú halmozódása, az ép értelmű egyéb pszichés fejlődési zavarral diagnosztizált, elsősorban súlyos magatartási zavarral rendelkező tanulóknak ebben az intézménytípusunkban való létszámnövekedése. Az ilyen problémával küzdő gyermekeknek nincs megfelelően felkészült ellátó intézményi háttere, így a speciális intézményben elhelyezett gyermek, tanuló nem megfelelő ellátásban részesül, ennek következményeként az ő és az ott lévő többi gyermek, tanuló joga is sérül a kialakuló problémás helyzetek miatt. Szakszerű ellátásuk nagy terheket ró az intézményi körre. Specifikus fejlesztőtermek bővítésére, az iskolapszichológusi hálózat törvényben megfogalmazott létszámainak biztosítására lenne szükség a probléma hatékonyabb kezeléséhez.

Érzékelhető finanszírozási problémákkal küzdenek több helyen, a régi nevükön speciális szakiskolák, ma szakiskolák, amelyek a Tankerületek irányítása alatt maradtak, probléma a gyakorlati képzéshez szükséges alapanyag beszerzése, géppark, megfelelő infrastruktúra – tanműhely - szinten tartása, pótlásának biztosítása.

Gondot jelent sok intézmény számára a tanulói szállítások megoldása, az utazó gyógypedagógusi hálózat hatékony és takarékos fenntartása.

Az integrált nevelés egyre nagyobb teret nyer a közoktatásban, a nagy létszámú osztályokban, csoportokban segítő személyzet – asszisztens, gyógypedagógiai-asszisztens – nélkül azonban nehezen boldogul a pedagógus.

A pedagógushiány ezen a területen különösen nagy. A fejlesztő szakemberek a privát szférában is el tudnak helyezkedni.

Javaslatok:

• Az egységes gyógypedagógiai módszertani intézményeknek intézményi infrastruktúra és fejlesztő eszközök, fejlesztések biztosítása.
• Az integrált nevelést segítő utazó hálózatban dolgozó kollégák utazásának támogatása.
• Az intézményekben az integrált nevelés személyi és tárgyi feltételeinek javítása.
• A szegregáltan nevelő intézményekben a segítő személyzet törvényi keretek szerinti biztosítása.
• Szegregált iskolákban a tantervi követelmények felülvizsgálata, a tanulók képességszintjéhez igazítása.

Pedagógiai szakszolgálatok feladatellátása

A 2013-ban jelentős szakmai és szervezeti átalakuláson átesett pedagógiai szakszolgálati ellátórendszerben mostanra sikerült beazonosítani a hiányosságokat, a működést nehezítő tényezőket. Láthatóvá vált az is, hogy bár vannak generális, minden megyei szakszolgálatot sújtó nehézségek, a múltból örökölt rendszerek alapján más-más kihívásokkal kellett szembesülniük a megyei intézményeknek és a fővárosnak.

A megyei szerveződés előnyei a működés ötödik évében már jól láthatók. Az ellátórendszer járási, megyei és országos szinten is átlátható, egyértelmű működési körzetekkel és ellátási kötelezettséggel. Az intézmények egységes szakmai minőségre és egymásra épülő, összehangolt ellátásra törekszenek.

Az előző tanévi megalakulását követően megkezdte munkáját a szakszolgálati főigazgatók országos munkaközössége. A szakszolgálati vezetők ilyen típusú együttműködése rendkívül jó hatást gyakorolt a hálózatosodásra, az egymástól való tanulásra.

Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás területén lehetővé vált a járási szakértői bizottságok számára, hogy a tizennyolc hónapnál fiatalabb gyermekek esetében szakértői véleményben tegyenek javaslatot a korai fejlesztés megkezdésére, orvosi diagnosztikai vélemény és terápiás javaslat alapján. Az új járási szintű hatáskör eredményeként hatékonyabb keretek között, gyorsabban juthatnak szakszerű ellátáshoz a korai fejlesztést igénylő gyermekek.

Elmondható, hogy a 2017/2018. tanévben már éreztették hatásukat a védőnői hálózat által egységes metodika alapján, kötelezően végzett szűrővizsgálatok.

A szakszolgálati rendelet hatályba lépésével a szakértői bizottsági tevékenység szervezeti és tartalmi keretei alapvető változáson mentek keresztül. A pedagógiai szakszolgálatok kialakulásával megyénként egy-egy intézménybe szerveződtek az addig elszigetelten működő önálló feladatokat ellátó intézmények. Így lehetővé vált egy szervezeten belül a diagnosztikai munka három szintjének (járási, megyei, országos) összehangolása.

Logopédiai ellátás szempontjából a szakszolgálati struktúra nagy előnye az egységes ellátórendszer, valamint a szakszolgálaton belüli team-munka megerősödése, a kliensek holisztikus ellátása. Nehézséget jelentett a számos intézményi formából érkező szakemberek egy struktúrába való illesztése, s az átalakulás idején fellépő erőteljes szakemberhiány.

A szakszolgálati rendelet hatására valamennyi megyeszékhelyen elindult-újraindult a továbbtanulási-pályaválasztási tanácsadás, amely azelőtt – a fővárost kivéve –csak néhány megyében, változó hozzáféréssel létezett. Az ellátás megszervezése kezdetben nem kevés nehézséggel járt, több megyében komoly hiányokkal indult meg a munka (kevés szakember; infrastruktúra, utazáshoz szükséges források, szakmai eszköztár hiányosságai). A kezdeti nehézségek mellett, a szolgáltatást valamennyi járás (település) számára sikerült elérhetővé tenni.

Gyógytestnevelési órákat a (tankerületi központ) által kijelölt nevelési-oktatási intézményekben tartanak a pedagógiai szakszolgálat gyógytestnevelő szakemberei. A szakemberhiány miatt nem mindenhol valósultak meg az előírt óraszámban a gyógytestnevelési órák. Az órák megtartásához az eszközöket az adott nevelési-oktatási intézménynek kell a gyógytestnevelő tanár rendelkezésére bocsájtania. Tapasztalatunk szerint ezen a téren még fejlesztést igényel az nevelési-oktatási intézmény és a pedagógiai szakszolgálat együttműködése, feladatmegosztása.

Az iskola- és óvodapszichológusok a nevelési-oktatási intézmények alkalmazásában állnak, ezért üdvözlendő az a törekvés, hogy a szakmai irányításuk, koordinálásuk a pedagógiai szakszolgálat megfelelően szakképzett szakembere kezébe került. Ugyanakkor ez a munkáltatói és szakmai felügyeleti kettősség nehézséget is jelent a rendszerben, mert az iskola- és óvodapszichológusok és a koordinátorok személyes hatékonyságán múlik, hogy egy-egy nevelési-oktatási intézmény hogyan biztosítja az iskola- és óvodapszichológusok munkaköréhez szükséges feltételeket.

Országosan különböző és változó feltételekkel kezdődött el a kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása a szakszolgálati tevékenység keretében Főként szűrő- és fejlesztő munkában mutatkozott meg a feladat végzése. Elindult a különböző intézmények együttműködésével a hálózatosodás folyamata. A szakemberhiány miatt kevés órát tudnakk a tehetségkoordinációra fordítani, továbbá kevés a megfelelő végzettségű szakember a szakfeladatra.

Javaslatok:

• A szűrések rendszerének átdolgozása, jogharmonizáció az egészségügy és a köznevelés terén.
• Az óvodai szűrés, az iskolai szűrés eredményei átvitelének lehetősége intézményváltáskor.
• A szűrések, kategóriába sorolások ellenőrzésének szükségessége a felügyeleti szerv/hatóság részéről, az egységes kategorizálás segítése.
• A nevelési-oktatási intézmények segítsék a kötelező gyógytestnevelési ellátás megszervezését.

A tanulói terhelés

A magyar iskoláspopuláció jelentős része jelentős „unalomfaktorral”, „szorongásfaktorral” és alacsony „élményfaktorral” éli végig iskolás éveit.

A jelenlegi szabályozók (köznevelési törvény, NAT, kerettantervek, helyi tantervek) egyelőre nem mertek ehhez a rendszerhez jelentős mértékben hozzányúlni. Minden egyes újítás mennyiségi növekedést hozott a gyerekek és a tanárok számára, sokszor csupa jó szándékkal (mindennapos testnevelés, erkölcstan, etika stb.).

A kerettantervi rendelet 2016. évi módosítása szerint a tartalomcsökkentésre vonatkozó célkitűzésnek megfelelően az általános iskola 1‒2. évfolyamaiban az új tananyag feldolgozása és a megelőző ismeretek ismétlése, gyakorlása a 45 perces tanórai időtartam ⅔ részében, tehát 30 perc alatt megvalósulhat, a fennmaradó időt pedig játékos módon lehet felhasználni. Ez a módosítás a szakmai gyakorlatban eddig is létező módszertan megerősítését szolgálja.

A diákoknak nagy a leterheltsége mind az iskolai óratömeg, a diszciplináris, merev, sok helyen szervetlen struktúra, mind az otthoni feladatmennyiség következtében. Kevés így az iskolai örömforrás, ritka az élményszerű pedagógiai gyakorlat. Mindezek feszült és túlterhelt iskolai klímát eredményeznek. Ilyen gyakorlat mellett a tartalékok nehezen mozgósíthatók, a motivációszint egyre csökken, a pálya presztízse alacsony nívójú, a diákok nem szeretnek iskolába járni.

Javaslatok:

• Itt az ideje a radikális változtatásnak, egy valódi paradigmaváltásnak, különben csak elmélyülhet a pedagógiai válság, amely hosszútávon jelentős hátrányokat okozhat az egész nemzet kulturális, társadalmi és gazdasági életében egyaránt.
• Fontosnak tartjuk, hogy az új NAT-nak megfelelő társadalmi vitája legyen, továbbá legyen elegendő idő a kidolgozására, megismerésére, adaptálására.
• Legalább 10–15 évre változatlan szabályozókra van szükség, ezek kialakítása megfontolt munkát, széles körű konszenzust és sok időt igényel.
• Legyen elegendő idő a képességfejlesztésre, az első két iskolaévnek ne legyen más feladata, mint az olvasás, írás és számolás tevékenységközpontú tanulása.
• Fontos, hogy tananyag tekintetében az iskoláknak a jelenleginél nagyobb szabadon tervezhető keret álljon rendelkezésére.

A hátrányos helyzetű települések kis iskoláinak helyzete

Az egész ország egyik legfontosabb érdeke a köznevelés területén, hogy csökkentse a lemorzsolódást, hogy ennek következtében egyre kevesebb olyan diák kerüljön ki a köznevelés rendszeréből, aki nem képes a munkaerőpiacon megjelenni. Ebből a szempontból a legveszélyeztetettebb helyzetben a hátrányos régiók kis iskolái vannak.

A gyereklétszám csökken, vagy nagymértékben ingadozik, ugyanakkor növekszik a HH, HHH, SNI tanulók aránya.

Gyakori, hogy a környékbeli nagyobb településekre viszik a szülők a gyermekeiket, így még jobban növekszik ezekben az iskolákban a hátrányos helyzetű tanulók, illetve a roma tanulók aránya.

Egyre gyakoribb a pedagógushiány, komoly szakos ellátottsági problémák alakultak ki.

Javaslatok:

• Tovább kell fejleszteni a pedagógus áttanítási rendszert, ami az állami fenntartás egyik nagy előnye lehetne.
• Tanárképzésben részt vevő hallgatók gyakorlati lehetőségének megteremtése ezekben az intézményekben, az érzékenyítés és a tapasztalatszerzés miatt is.
• Differenciált bérezési rendszer kialakítása, lakhatási támogatás az ilyen településeken pedagógusi munkát vállalók számára.
• Iskolabusz-hálózat kialakítása, a felső tagozatos gyerekek központi iskolába juttatása.

Tanulmányi versenyek

Összességében megállapítható, hogy nagyon sok versenyen vehetnek részt a diákok, azonban a versenyek mégsem alkotnak átlátható rendszert. Kétségkívül biztosított a tanulmányi versenyek sokszínűsége, megállapítható, hogy a meghirdetett versenyek általában megfelelő szakmai színvonalat képviselnek.

Gondot okoz, hogy egyes versenyek helyszínein a kísérő pedagógusok, szülők várakozásának feltételeit nem biztosítják, illetve jelentős anyagi terhet jelentenek a versenyek nevezési díjai, a versenyeken való részvétel, az utazás költségei, a pedagógus-kíséret kiadásai, valamint sok esetben a vidékről való felutazók szállásköltségei.

A versenyfelkészítő pedagógusok elismerése (anyagi és erkölcsi) elismerése jelentős eltéréseket mutat, tovább erősíthető az állami szerepvállalás ebben (is).

Forrásokat kellene biztosítani az iskolák részére a versenyek nevezési díjainak, a versenyeken való részvétel költségeinek (utazás, kíséret, szállás, étkezés, pedagógus helyettesítése stb.) fedezésére. Ennek lehetne (fenntartói szinten) normatív jellege.

A nagy múltú, nagy hagyományokkal rendelkező versenyek megrendezésének stabilitását segíteni kellene (például: a köznevelésért felelős minisztérium több – 3–5 – évre kötne megállapodást a versenyek szervezőivel a költségek legalább részbeni biztosítására).

Javaslatok:

• Szükséges lenne egy, a mostaninál átláthatóbb, támogatásában kiszámíthatóbb versenyrendszert kialakítani.
• Az állami szerepvállalás erősítése a versenyfelkészítő pedagógusok elismerése terén.
• A versenyek rendszerbe foglalásával kapcsolatban nagyon jó volna, ha szeptemberben készülne egy egyeztetett versenytáblázat az országos versenyekkel (nevezési határidő, fordulók, döntő).
• Egységes versenytámogatási elvek minden tankerületben.

 

[1] A http://nemzetipedkar.hu/wp-content/uploads/2018/08/az-npk-helyzetertekelese-a-2018-2019-tanev-kezdeten.pdf címen elérhető dokumentum kivonatos ismertetése.