Sipos Imre – Valaczka András

Digitális tananyag- és tartalomfejlesztés az EKE OFI-ban

Az előadás prezentációja pdf formátumban pdf image

Mostanság, ezekben az évtizedekben talán nem is tarthatnánk pedagógiai tárgyú előadást a bűvös jelszó, a „digitális” kimondása nélkül. És való igaz: ahogy egész életünket, úgy az iskola világát is merőben új alapokra helyezi a legújabb technikai forradalom. Ha multimédiás módon mutathatjuk be, amit eddig csak szavakkal írhattunk körül, ha algoritmusok segíthetik a diákok aktív tevékenykedtetését, ha megannyi kommunikációs csatorna ad lehetőséget a tanulók együttműködésére, akkor erről nem szólni valóban furcsa lenne.

Annyiban mégis továbbgondolandó lehet a digitális jelszó, hogy eléggé mögé tekintünk-e a technológiának? Felmérjük-e kellő mélységgel, milyen lélektani összefüggések állnak mögötte? Látjuk-e a hordozott tartalom átalakulását a hordozón túl?

Mert valószínűnek látszik, hogy a dolog varázsát ez a hordozott tartalom magyarázza meg elsősorban, s lehetségesnek, hogy ennek kellő feltárása nélkül kissé sután ismerjük fel a jelenség velejét, valahogy úgy, ahogy a burgonyával volt vagy lehetett hajdanán.

S ha ezt a tartalmat keressük, elsősorban arra juthatunk: a technológia népszerűsége mögött leginkább talán a betűkre, szavakra, szövegekre épülő paradigma felváltása áll a képekre, mozgóképekre, érzéki teljességű ingerekre épülő paradigmára.

Igen, az új technológia elsősorban a képnek a világát lökte elénk és a diákjaink elé, a szónak a világa helyett. És ezt azért is ki kell emelnünk, mert egy tankönyvfejlesztés akármilyen platformon jelenik meg, akármilyen áramvezetékeken fut vagy akármilyen papírra nyomtatják, mindenképpen azt keresi, hogy ő a maga kis szegletéből mit tehet hozzá ahhoz, hogy a gyerek boldogabban éljen. Egy tankönyvnek persze igen szűkre szabottak a lehetőségei. De ha ezeket a szűk lehetőségeket keressük, akkor azért alapvetően merül föl, hogy akár digitális, akár papírkönyvben, mi legyen a képnek, az ábrának, a grafikának a helyzete. Ha önök visszagondolnak az elmúlt 20 év tankönyvi arculataira, hogy hogyan változott meg 20–30 éve, a rendszerváltás óta, főleg a piaci tankönyvkiadók versengése közepette a tankönyv, biztos vagyok benne, hogy az idősebb korosztály jól emlékszik rá, a leglátványosabb és legmegfoghatóbb változás az, hogy színes, képes könyvek lettek belőle. Én megkockáztatom a kérdést – saját magamnak is címezve –, hogy biztosan jobb lett-e ezáltal a tankönyv és a digitális világ, jobb lett-e az a világ, amelyben a kép kiszorította a szót? Az eidosz, az idea, a kép, az ábra kiszorítja a logoszt, a verbumot, kiszorítja a fogalmi gondolkodást. És a digitális világ ezt is hozza, nemcsak a technikai eszközt meg a megosztást, meg a közösségi platformot, hanem ha az ember a monitoron lát szöveget és képet, saját magamon is megfigyelem, a szemünk óhatatlanul a képre ugrik.

Nem akarom önöket irodalommal fárasztani, de irodalomból tanítjuk az allegória meg a szimbólum fogalmát, A walesi bárdokat, meg Ady Endrétől A fekete zongorát. Az egyik allegorikus, a másik szimbolikus. És azt szoktuk tanítani, hogy az allegória az, amely pontról pontra lefordítható. Tudjuk, hogy Edvárd király Ferenc József. Tudjuk, hogy Wales Magyarország, és pontról pontra mindent tudunk. A fogalmi gondolkodás allegóriaszerű. A képi benyomás, amelyet a digitális világ hozott, csak nem szoktuk emlegetni, mert digitálison mást értünk alapvetően, holott a legfőbb hozadéka a kép. A képi megközelítés mód meg szimbólum jellegű. Azt, hogy mit jelent A walesi bárdok, a hatodikos gyerek is tudja. A tantervek legalábbis eddig hatodikra tették a verset. Az allegória megérhető. Hogy A fekete zongora című vers mit jelent, bizony, nemigen tudjuk. Azt tudjuk, hogy egy nagyon erős vers, valamit nagyon erősen üzen. De hogy tulajdonképpen mit jelent, ezt nehéz lenne megmondani. Illetve megmondhatjuk, csak nem tudjuk verifikálni, hogy tényleg azt jelenti-e, hiszen mindenkinek mást jelent. A szimbólum homályos, a kép homályos – mindezt Lázár Kovács Ákos: Pusztuláskommunikáció című tanulmánya nagyszerűen kifejti a Vigiliában.

De hogy visszakanyarodjak a tankönyvek témájához, így megy ez bizony ott is. A képes könyvek, a képes digitális anyagok és a filmek sokkal erősebb benyomást tesznek a gyerekekre, mint egy regény, egy szó, egy fogalom vagy egy szöveg. De ez az erős benyomás rendkívül homályos marad. Nem tudják megmondani a filmről a diákjaink, hogy milyen volt. Azt mondják, tök jó. Ha nem tetszett, akkor egy másik szót használnak. De ezen túlmenő fogalmi pontosítás, hogy mi történt és miért szerette a Mary a Johnt és azután már miért nem szerette, ezeket a fogalmi dolgokat egy film megnézése kapcsán nem tudják elmondani. Amíg regényeket olvastak és amíg a szöveg, a logosz, a verbum, a szó volt a középpontban, addig saját életüknek fogalmait is pontosabban tudták tisztázni.

Mindezt fontos tudnunk, amikor a hagyományos tankönyvekben vagy a digitális okostankönyvekben a kép szerepét keressük. És azt hiszem, akkor is, amikor tantervvel, tanmenettel, módszertannak kiegészítjük a tankönyveket, ugyanúgy, ahogy tankönyvi feladatokkal, digitális feladatokkal afelé próbáljuk terelni a tisztelt publikumot, hogy a képet ma már nem hagyhatjuk ki. De legyünk szívesek a képet nem egy célnak, hanem eszköznek tekinteni. Ne azért kerüljön be a kép a tankönyvekbe és ne azért szorítsa ki a szót, hogy a gyerek feltétlen jól érezze magát, hiszen szeret képes könyvet forgatni. Mert a képes könyv forgatásától a saját képességei viszont nem feltétlenül fognak olyan nagyon fejlődni. Hanem csak olyan képet tegyünk be, amellyel vissza tudjuk terelni azt a szélenergiát, vagy vízenergiát, vagy nukleáris energiát, amit a kép láttán érzett gyermeki öröm kelt. Ennek az energiának és motiváltságnak csak akkor van értelme, ha visszakanyarítjuk oda, hogy igenis a fogalomhasználati, fogalomértési, szövegértési, szövegalkotási képességét fejlesszük általa.

Nagyon érdekes ebből a szempontból az úgynevezett farkasgyerekek története – elég sok ilyet ismerünk. Így emlegeti a szakirodalom, bár nincs mindegyikben farkas, az olyan gyerekeket, akik a természetben vagy az embertől való elzártságban nőttek föl. Farkasgyerekek. Nem találkoztak emberrel, nem tanulták meg az emberi nyelvet, a fogalomhasználatot, amiről beszélek. Képekben tudtak gondolkozni. Jön a mamut, öljük meg. Az egyik ilyen érdekes történet az egyébként olcsó lektűrnek tartott Tarzan. Az árvává lett és majmok közt nevelkedő főszereplő kisfiú a vadonban, elhagyatott egykori házukban ábécéskönyvet talál és forgat, és emberekkel való találkozás nélkül megtanult beszélni. Először megtanulta az angol szavakat olvasni egy ottmaradt könyvből, aztán megtanulta írni ezeket a szavakat, és később, mikor már felnőttként emberrel találkozik, akkor ennek alapján már a hangadást könnyen megtanulja. Lehetséges ez? Noam Chomsky azt mondja, hogy a nyelv képessége az emberrel vele születik. Ahogyan az evés képességét se kell tanítani, hanem vele születik, más dolgokat viszont tanulnunk kell, de azt mondja Chomsky, hogy ha viszont ezt a képességet, ezt a nyelvelsajátító készüléket nem kapcsoljuk be időbe, talán úgy öt éves korig, a gyerek gyerekkorában, később már nem lehet bekapcsolni, hiába van meg az emberben ez a képesség.

Tehát a Tarzan-történet és a farkasgyerekek történetei is azt mutatják, hogyha képeskönyveken élnek, csak, legyen az tablet, képernyő, vagy nyomtatott képeskönyv, és a képeknek ez a homályos, mély értelmű, de szimbolikus homályba vesző jellegén nőnek föl a gyerekek, később már nem fog tudni kialakulni bennük a fogalmi tagoltságnak a képessége a tohuvabohu homálya helyett, hogy világosan legyek képes megmondani azt, amit akarok, és világosan értsem meg, amit valaki más akar tőlem.

A fogalmak világos megértése nélkül nem lehetséges a boldog élet, és azt hiszem, hogy az iskolának sem lehet más dolga, minthogy boldog életet készítsen elő a gyerekek számára, annak kulcsa pedig a fogalomhasználat.

A tanterv persze ugyanezeket a szövegalkotási kompetenciákat előírja, de hogy ezt a mindennapokra hogy fordítjuk le, az már nem annyira világos, ebben próbálunk ötleteket adni a tanmenetekben, tanári kézikönyvekben, illetve az elmúlt évben megjelentettük az Oktatási Hivatal szíves engedélyével némely korábbi kompetenciamérésnek a feladatsorát, kiegészítve másféle kompetenciamérő feladatsorokkal, és három területen – mert a természettudományi kompetenciát is ide vettük – a gyerekek olyan kiadványokkal találkozhatnak és gyakorolhatnak, alacsony áron, az iskolák számára könnyen elérhető áron, amelynek nemcsak az a praktikuma, sőt, nem az a fő praktikuma, hogy a mérésre készít föl, hiszen az egy pedagógiai nonszensz, vagy pedagógiai abszurdum, hogy azért tanítom a gyereket, hogy a mérésen jól szerepeljen, de kétségtelenül egy iskolának ez is fontos szerepe lehet, hiszen a honlapra kiteszik sok esetben az iskolák a mérési eredményeiket, az iskolaválasztásnál ez a szülőknek szempont, és joggal mondták sokan, hogy a gyerekek nem találkoznak ilyen típusú feladatokkal, akkor miért tudnák a PISA-mérést vagy a kompetencia mérést jól megoldani? De a legfőbb haszna, hogy ugyanezt a fogalmi gondolkodást segíti, szerintem matematika és szövegértés, szövegalkotás kompetencia között valójában az ő szintjükön nincs olyan nagy különbség, mert a matematikatanár ismerőseim is szüntelen azt mondják, hogy nem a matematikai képessége miatt rontja el a gyerek a dolgozatot, hanem mert a kétsorosnál hosszabb szöveges feladat szövegét nem is csak, hogy nem érti meg, hanem nem olvassa végig. Úgy találja, hogy másfél sor, abból ő már nagyjából tudja, hogy mit kell csinálni, miért bíbelődne vele tovább?

Tehát matematikából is ugyanaz a fogalmi tagoltság hiányzik a kezünk alatt felnövekvő nemzedékből, amely egyébként magyarból is kitapintható, hiszen olvasni is azért nem szeretnek, mert annyira lassú az olvasási technikájuk, hogy nincs az a pergős történet, amely érdekes lenne, ha olyan tempóban olvasnám, mint ahogy egy átlagos hatodikos diák, akinek három hónapig tart az Egri csillagok elolvasása, ha napi másfél órát olvas. Hát ebben nem lehet örömet találni, itt is a szöveg, a szöveg, a szöveg, a szó, a fogalom, a logosz és a verbum, amit szerintem mindenkinek, aki tankönyvvel foglalkozik, szem előtt kell tartani, hogy ne képzeljük azt, hogy a monitor és az érzékelő képernyő majd segít neki abban, hogy az élet problémáit jobban fogalmakba tudja önteni, sőt, megkockáztatom, hogy a közösségi platformok többet ártanak, mint használnak, hiszen azelőtt a gyerekek kénytelenek voltak így vagy úgy magasabb szinten mozgó felnőttekkel, tanárokkal, nem tudom, kikkel érintkezni, egy másféle kulturszférával való érintkezés óhatatlanul fölfelé húzta őket, miközben ma bezárkóznak a Facebookon a zárt csoportjukba, a chat csoportjukba, és bár otthon ül a saját szobájában másfél méterre a szülőtől, valójában éjjel és nappal csak a saját szintjén, ennek a horizontjában mozog, és semmiféle olyan erő nem hat rá, ami kimozdítaná, hogy tanuld meg esetleg ezt vagy azt a szót, pontosabban kifejezi, amire gondolsz.

A leginkább gyakorlati szempontból azt ajánlom önöknek, hogy e pillanatban a tankonyvkatalogus.hu című felületen keressék az SNI-s és nem SNI-s könyveinket, ott a legegyszerűbb megtalálni azt a sok-sok mindent, amit én most egyenként nem mutatok be, hiszen nyilván egy gazdag programú, fárasztó nap volt, amit önök végighallgattak, több száz SNI-s tankönyvet fejlesztettünk és ez nem csak azoknak érdekes, akik szegregált körülmények között tanítanak középsúlyos SNI-s gyerekeket, ezek a kollégák is nagyon hálásak érte, hanem azoknak is, akiknél az enyhe fokban tanulási nehézséggel küzdő gyerekek ülnek, úgymond integráltan, a többségi iskoláknak az osztályaiban. Ott is ezek a taneszközök segítséget jelenthetnek, és most már csak így gyorsabban villantom föl, hogy hányféle megújult és vadonatúj SNI-s tankönyvet találnak önök a tankonyvkatalogus.hu-n.

Kedves Kollégák, örülünk a digitális forradalom új pedagógiai lehetőségeinek, s így annak is, hogy diákjaink – és mi magunk is – ma már könnyen hozzájutunk a képhez, a mozgóképhez, a multimédiás produktumok érzéki gazdagságú benyomásaihoz. Fontos lenne ugyanakkor figyelnünk rá, hogy a kép motiváló erejét a szavakkal való foglalatoskodásba forgassuk vissza. Máskülönben a szó és a betű világával együtt a világos és tagolt fogalmi gondolkodás is visszaszorul, és ez nem azért lenne baj, mert az ilyen-olyan méréseken rosszabb pontszámot érnénk el, hanem elsősorban azért, mert a boldog élethez jól működő emberi kapcsolatok kellenek, ahhoz pedig elengedhetetlen az önkifejezés és a dolgok egészen pontos megnevezésének képességei.