Kisfaludy László

Új köznevelési stratégia

Elöljáróban…

Gyermekeink, a soron következő generációk, és rajtuk keresztül a magyar nemzet jövője, boldogulása szempontjából kulcsfontosságú, hogy a fiatalok milyen nevelést, milyen felkészítést kapnak, mennyire érzik magukénak hagyományainkat, milyen szintű szakmai ismeretekkel, digitális vagy éppen idegen nyelvi tudással szállnak versenybe a 21. század munkaerőpiacán, kialakul-e bennük a családjuk és a hazájuk iránti elkötelezettség. Fejlődésük két meghatározó környezete ifjúkorban a család és a köznevelés rendszere, az a jellemzően 13–15 év, amelyet az óvodától a középfokú oktatással bezárólag a köznevelési intézményekben töltenek. A köznevelés monumentális – jó másfél millió gyermeket és tanulót, 160–170 ezer pedagógust és sok-sok ezer további közreműködőt magába foglaló – struktúrájának alakítása, fejlesztésének megtervezése és megvalósítása éppen ezért csakis stratégiai szemlélettel, hosszabb távú irányok mentén képzelhető el.

Annak, hogy a Kormány most látta elérkezettnek az időt egy új stratégia megalkotására, alapvetően két oka volt: egyrészt lassan véget ér a 2014–2020 közötti évekre vonatkozó előző stratégiai tervdokumentum időtávja, másrészt elkezdődik egy új hétéves európai uniós támogatási ciklus. Az uniós tervezés megváltozott feltételrendszere ezúttal már nem csak egy előzetes – ex ante – feltételként tekint az ágazati szakpolitikai stratégiák meglétére, hanem folyamatában, a megvalósítás időszakában is elvárja az ún. feljogosító feltételekben meghatározottak biztosítását. Éppen ezért a most elkészült stratégia – amellett, hogy tíz éves távlatban, 2021–2030 között keretezi a köznevelés fejlesztési irányait – egyúttal az uniós fejlesztési források felhasználásának tervezéséhez és véghezviteléhez is alapvető, meghatározó iránymutatást jelent. A Kormány 1551/2020. (VIII.25.) Korm. határozatával fogadta el a dokumentumot, amelynek áttekintő bemutatására vállalkoztunk ebben az írásban.

A stratégiai tervezés sajátosságai kapcsán elöljáróban azonban néhány fontos alapvetést még szeretnénk leszögezni. A tervezési folyamatnak vannak bizonyos elengedhetetlen elemei: ilyen például a mandátum (kinek készül, kik készítik), az időtáv kérdése, a többszintű helyzetelemzés, a problémák és/vagy célok rendszerezése (a stratégia megközelítés jellegétől függően), a jövőkép definiálása stb. Ugyanakkor a végeredményként elkészülő tervdokumentummal szemben elvárás, hogy legyen tömör, közérthető, koncentráljon a lényegi elemekre. Éppen ezért az elkészült stratégia a legfontosabb elemekre – helyzetelemzés kulcsmegállapításai, átfogó stratégiai cél, célrendszer, beavatkozási irányok – fókuszál, és igyekszik elkerülni azt a csapdát, hogy elvesszen a szakmai részletekben.

Másik megjegyzésünk, hogy a stratégia megléte csak egy – bár alapvető – feltétel az átgondolt, hosszú távú fejlesztések megvalósításának. Legalább ennyire fontos az is, hogy megfelelő intézményi struktúrák és kapacitások álljanak rendelkezésre a beavatkozásokhoz, legyen rendszerbe ágyazott nyomon követés és visszacsatolás a stratégiai célok teljesüléséről, legyenek objektív mutatók (indikátorok), amelyek jó közelítéssel kifejezik a megvalósítás eredményességének mértékét. Erre a megközelítésre – amely a PDCA logika mentén a tervezéstől a megvalósításon és az ellenőrzésen át egészen a tapasztalatok visszacsatolásáig egy koherens folyamatként tekinti a stratégiai menedzsmentet - a tervezés során is tekintettel voltunk, és ennek nagyon tömör esszenciája magában a stratégiában is megjelenik, de értelemszerűen a legtöbb feladat ezzel kapcsolatban a megvalósítás során adódik majd.

Előzmények és helyzetértékelés

Nagy vonalakban követve a stratégiát, elsőként röviden áttekintjük a kiindulási helyzetet, amelyből a köznevelés az új évtizednek nekivág. Mindenekelőtt érdemes egy pillantást vetni a hazai demográfiai trendekre. A tanulók száma 2009 és 2019 között, egy évtized alatt sajnos tovább csökkent, 1 344 000 főről 1 270 000 főre. Eközben a pedagógusok száma érdemben nem változott, miközben az iskolai és óvodai férőhelyek száma még nőtt is. Ez a helyzet a nemzetközi kimutatásokban is visszatükröződik, hiszen Magyarországon kevesebb gyermek, illetve tanuló jut egy pedagógusra, mint az európai országok átlagában.

Az oktatás átalakítását a Kormány már 2010-ben megkezdte, azóta szisztematikus lépések történtek egy új köznevelési rendszer kialakítása érdekében. Az állami intézményfenntartás legfontosabb célja az egységes szakmai színvonal és az egyenlő hozzáférés érvényesülése volt. A 3000 fős lélekszám alatti települések önkormányzataitól a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a szakmai irányítás mellett a működtetéssel járó feladatokat és ezek költségét is átvállalta, 2017-től pedig az átalakuló struktúrában működő állami intézményfenntartó a teljes működtetést átvette az önkormányzatoktól. A kialakult négyszintű modell (minisztérium, Klebelsberg Központ, tankerületi központok, intézmények) működőképesnek bizonyult, a kezdeti nehézségeket kiküszöbölte.

Nagyon fontos volt a pedagógus életpálya és előmeneteli rendszer bevezetése 2013-tól, amely egyrészt tervezhetővé és egyúttal elkerülhetetlenné is tette a pedagógusok szakmai előmenetelét és fejlődését, másrészt ehhez igazítva négy év alatt átlagosan 50%-os béremeléssel is járt a számukra. A minősítés, a pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) struktúrájának kialakítása és megvalósítása létfontosságú lépés volt, ugyanis ezt megelőzően évtizedeken át hiányzott a köznevelésben a rendszerszintű minőségbiztosítás és kontroll. Fontos kiemelni, hogy ezek a folyamatok a pedagógusok munkájának támogatását célozzák, az önfejlesztés igényének megerősítésére és az élethosszig tartó tanulásba történő bekapcsolódásra ösztönöznek, nem pedig egyfajta szankcionáló testtartással működnek. Ugyancsak a pedagógusok munkáját támogatja az Oktatási Hivatal és a POK-ok által működtetett pedagógiai szakmai szolgáltatások rendszere, az országos szaktanácsadói hálózat létrehozása. Ugyanakkor sok tennivaló van még ezen a téren, mind a pedagógusok ösztönzése, mind a szakmai támogatás és – különösen a pályakezdő évek alatti – mentorálás, mind a pedagógusképzés- és továbbképzés megújítása és megerősítése vonatkozásában. Egész Európát érintő kihívás, hogy a pedagógustársadalom korfája egyre idősödő képet mutat, és a következő években a nagyszámú nyugdíjba vonulás miatt ez pedagógushiányhoz vezethet. Noha a TALIS nemzetközi felmérés adatai szerint Magyarországon az OECD-országoknál kedvezőbb a diák-tanár arány, helyi szinten, illetve bizonyos tantárgyak (pl. a természettudományos tárgyak) esetében megfigyelhető kapacitásprobléma. Szintén itt említjük meg, hogy Hazánkban a nemzetközi átlagnál alacsonyabb a pedagógiai munkát támogató szakemberek aránya a tanárok számához viszonyítva, amely a tanárok nem pedagógiai munkával eltöltött idejét növeli meg.

Az oktatás támogató rendszerének kiegyenlítésére az ország minden területén egységes szakszolgálati feladatellátási céllal, 2013 szeptemberétől megyénként egy pedagógiai szakszolgálati intézményben egyesültek az állami szakértői bizottságok, nevelési tanácsadók, beszédjavító intézetek és egyéb szakszolgálati feladatot ellátó intézmények. Ez a struktúra évente immár félmilliós ügyszámmal működik, egyre egységesebb színvonalon, mindazonáltal van mozgástér a következő években is a szakmai feladatellátás további javítása tekintetében.

A helyzetértékelés keretében mindenképpen meg kell említeni, hogy az idei tanévtől valamennyi tanuló ingyenesen kapja meg a tankönyveit a köznevelésben (és a szakképzésben is). Emellett a Kello létrehozásával és feladatellátásának tökéletesítésével a köznevelési intézmények számára jelentősen leegyszerűsödött a tankönyvrendelés folyamata és csökkent az adminisztráció.

A magyar óvodai nevelés rendszere közismerten világszínvonalú. A nemzetközi és hazai mérések is azt jelzik, hogy Magyarországon igen jelentős a szociális háttér, a családi környezet hatása a gyermekek fejlődésére. Az esetleges hátrányok kompenzálásában, a sajátos nevelési igény vagy különböző tanulási nehézségek korai felismerésében is kulcsszerepe van az óvodának. Ha az alapvető készségek elsajátítása nem történik meg időben, illetve a kora kisgyerekkorban diagnosztizálható fejlődési rendellenességek korai fejlesztése nem kezdődik el időben, az előbb-utóbb még nagyobb lemaradáshoz vezet. Éppen ezekből az alapvetésekből kiindulva 2015 óta kötelező a hároméves gyermekek óvodai nevelésben való részvétele. Az óvodai nevelésben való részvétel az uniós célkitűzésekben is kiemelt helyet kapott: az „Oktatás és Képzés 2020” program célértékként azt jelölte meg, hogy a négy éves életkor és az iskolaköteles kor közötti korosztály 95%-a részesüljön óvodai ellátásban (Magyarország ezt már 2017-ben teljesítette, 95,6%-kal, és azóta tovább emelkedett az óvodai részvétel, az óvodai kapacitások párhuzamos bővítésével együtt).

25. 25. ábra: Óvodai nevelésben résztvevő négyévesek aránya Európa országaiban (forrás: Eurostat 2020.)

A stratégia helyzetértékelésében külön alfejezet foglalkozik a nagy nemzetközi és hazai mérésekkel, vizsgálatokkal. Anélkül, hogy itt mélyebben részleteznénk a PISA, a TIMMS, a PIRLS vagy az országos kompetenciamérés eredményeit, a mérések módszertani különbségeitől függetlenül néhány általános következtetés levonható. Elsőként azt említenénk, hogy Magyarországon a tanulói eredmények „szórása” igen jelentős: szinte minden mérésben megmutatkozik, hogy vannak nagyon magas szinten teljesítő tanulók, ugyanakkor sokak számára az alacsony képességszintek elérése is komoly kihívást jelent. Ezért is örömteli, hogy 2015-höz képest a legutóbbi, 2018-as PISA felmérésen csökkent az alulteljesítők aránya mindhárom területen (szövegértésben 27,5%-ról 25,3 %-ra, a természettudomány területén 26%-ról 24,1%-ra, a matematika terén pedig 28%-ról 25,6%-ra). Ez szorosan összefügg a szociokulturális környezet determináló hatásával, ami még mindig az OECD átlag feletti idehaza, ugyanakkor egyértelmű és folyamatos a javulás a korábbi mérésekhez képest (2009-ben 26%, 2012-ben 23%, 2015-ben 21,6%, 2018-ban pedig 19% volt). Az eredmények tehát azt a tényt erősítik meg, hogy Magyarországon a köznevelési rendszer egyre eredményesebbnek bizonyul a szociokulturális eredetű hátrányokkal szemben, a tudásszerzés családi környezetből fakadó egyenlőtlenségeinek enyhítésében. Megemlítendő az is, hogy a tantervi követelmények elsajátítását vizsgáló nemzetközi mérések (így a TIMMS és a PIRLS) esetében a magyar tanulók átlageredménye nemzetközi átlag feletti, sőt, több esetben a legjobb eredményt mutató országok szintjét közelíti, miközben az inkább az alkalmazási kompetenciákra fókuszáló PISA-ban valamivel az OECD átlag alattiak az eredmények (bár a 2018-as felmérésen mindhárom képességterületen javultak a magyar eredmények).

A helyzetkép kapcsán feltétlenül szeretnénk még szólni a 2020 tavaszán megjelenő koronavírus-járvány köznevelésre gyakorolt hatásairól, a legfontosabb tapasztalatokról. A járvány okán a köznevelés rendszere átállt a tantermen kívüli, digitális munkarendre, amelyben a tanítás, a tanulási folyamat támogatása és ellenőrzése, a számonkérés egyaránt személyes kontaktus nélkül, elsődlegesen – de nem kizárólagosan – digitális megoldások segítségével valósult meg. A tavaszi hónapok során jól látszott, hogy a köznevelésben tanulók döntő többsége (az országos kompetenciamérés adatai alapján 90%-a) rendelkezik otthonában számítógéppel/laptoppal és internetkapcsolattal, és be tudtak kapcsolódni az online oktatásba. Ebben nagy segítséget jelentettek az elérhető digitális tartalmak, amelyek közül kiemelendőek a Nemzeti Köznevelési Portálon közzétett interaktív „okostankönyvek”. A pedagógusok számára részletes módszertani útmutatót tett közzé az Oktatási Hivatal, amely segítséget adott az online térben történő tanítás, számonkérés gyakorlati megoldásaihoz. Kihívásként jelentkezett a fejlesztendő településeken élők esetében a hiányos vagy hiányzó infrastruktúra, amelyen több ezer új eszköz beszerzéséhez való hozzájárulással igyekeztünk segíteni. Emellett nehézséget jelentett, hogy a pedagógusok módszertani felkészültsége is egyenetlen volt és – különösen az első hetekben – esetenként túl sok különböző platform párhuzamos használatát várták el, illetve túl sok feladatot adtak a gyerekeknek. Ugyanakkor ezek a kezdeti problémák a legtöbb esetben fokozatosan megszűntek és kialakultak a működőképes intézményi sztenderdek.

Jövőkép és célrendszer

Az előzmények és a kiindulási helyzet áttekintése után térjünk rá a stratégia által kitűzött célok rendszerének bemutatására.

A stratégiában olyan jövőkép megfogalmazására törekedtünk, amely érthető, fókuszált, szintetizálja a fejlesztési irányokat, és egyúttal kifejezi azt az értékfelfogást, amely mentén haladni kívánunk a következő időszakban. Ennek megfelelően a stratégia a következő jövőképet vázolta fel: „A köznevelés 2030-ban a nevelés és oktatás egyensúlyát megteremtő, méltányos állami közszolgálat, amely a felkészült és megbecsült pedagógusok közreműködésével, korszerű pedagógiai módszerek alkalmazásával és modern infrastruktúrával teszi lehetővé a magyar gyermekeknek, hogy felkészüljenek a XXI. század társadalmi, munkaerőpiaci, technológiai kihívásaira, megteremtve ezzel a nemzet hosszútávú fejlődésének alapját.”

A stratégia célrendszerét két szinten alakítottuk ki: az átfogó cél megvalósulását 5 specifikus célkitűzés szolgálja, az öt specifikus célkitűzéshez pedig összesen 14 beavatkozási irányt rendeltünk. A stratégia átfogó célja a méltányos, korszerű, nemzeti köznevelés megteremtése. Ennek értelmezéséhez talán érdemes egy-két gondolatot fűznünk. A méltányosság elsősorban azt jelenti, hogy a köznevelés legyen képes minden gyermek, tanuló saját egyéni adottságainak figyelembevételére, érdemben tudja csökkenteni a tanulók hátrányait, illetve minden tanuló − családi háttérétől függetlenül − hozzáférhessen a színvonalas oktatáshoz. A korszerűség magában foglalja a fiatalok felvértezését a jelenkori munkaerő-piaci kihívásoknak való megfeleléshez szükséges készségekkel, képességekkel (magas színvonalú digitális kompetenciával, idegen nyelvtudással, jó együttműködési, kooperációs készséggel, stb.), a pedagógusok módszertani tudásának és eszközkészletének fejlesztését és a korszerű (pl. digitális pedagógiai) megoldások gyakorlati nevelésbe-oktatásba történő implementációjának támogatását, illetve a mindezekhez elengedhetetlenül szükséges infrastrukturális és humán feltételek biztosítását egyaránt.

5. 5. táblázat: A köznevelés stratégiai célrendszere

ÁTFOGÓ CÉL
Méltányos, korszerű, nemzeti köznevelés
SPECIFIKUS CÉLKITŰZÉSEK	A SPECIFIKUS CÉLKITŰZÉSEKHEZ RENDELT BEAVATKOZÁSI IRÁNYOK
1. Az oktatás-nevelés belső egyensúlyának biztosítása	Tanulók összehangolt értelmi, lelki és fizikai fejlesztése Kisgyermekkori intézményes nevelés fejlesztése
2. A köznevelésben mint állami közszolgálatban részt vevő emberi erőforrás fejlesztése	Pedagógusok felkészültségének, megbecsültségének növelése Nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők szerepének növelése Intézményvezetők fejlesztése, támogatása
3.Méltányos, egyéni sajátosságokat figyelembe vevő köznevelés	Alulteljesítők, korai iskolaelhagyók arányának csökkentése – esélyteremtés, integráció, felzárkózás Inkluzív nevelés-oktatás, sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók fejlesztése Tehetséggondozás megerősítése
4. A XXI. század kihívásaira reagáló köznevelés	Digitális kompetenciák és szolgáltatások fejlesztése Idegen nyelvi tudás fejlesztése Tartalomfejlesztés Korszerű köznevelési infrastruktúra
5. Külhoni magyarok – magyarországi nemzetiségek oktatásának-nevelésének fejlesztése	Kárpát-medencei oktatási térség megvalósítása Magyarországon élő nemzetiségek nevelésének-oktatásának támogatása

Tervezett beavatkozási irányok

A következőkben a teljesség igény nélkül, néhány tervezett intézkedést, beavatkozást szeretnénk kiemelni mind az öt specifikus célterület vonatkozásában.

Az oktatás-nevelés belső egyensúlya mint specifikus cél azt a komplex nevelési-oktatási kihívást akarja megragadni és megfogalmazni, amelynek célja a szellemi, lelki és testi nevelés összhangjának biztosításán keresztül a gyermekek belső harmóniában élő, tudatos életvezetésű, szilárd értékrendet követő, felkészült és alkalmazkodóképes felnőttekké válásának elősegítése. Ennek elsődleges színtere a köznevelésben az óvoda. Az óvodai nevelés magas szakmai színvonalának megőrzése mellett további intézkedéseket tervezünk a minél teljesebb körű óvodáztatás érdekében.

További fontos cél az iskolai nevelésben a tárgyi ismeretek és a kompetenciaalapú megközelítés egyensúlya. A jövő kihívásainak való megfelelés a változó munkaerőpiaci elvárások és a külső környezet közepette akkor lehetséges, ha a jövő iskolájában a tartalomfejlesztés és a nevelő-oktató munka az ismeretátadás mellett fokozott figyelmet fordít a tanult ismeretek alkalmazására, a kreativitás, problémamegoldás, mérlegelő gondolkodás, egészségtudatos magatartás fejlesztésére. Ezek a társadalmi fejlődés, a gazdasági növekedés szempontjából, illetve a munkaerőpiacon is vitathatatlanul fontosak.

Európai kultúránk – amelyet meg szeretnénk őrizni – a keresztény erkölcsi alapokra és az antikvitásra épül, ezért különösen fontos a köznevelésben ezen értékek megőrzése és átadása. Ebből a célból további felkészítő és támogató programok, képzések szervezése, végrehajtása indokolt az etika, a hit- és erkölcstan tekintetében. A társadalmi és közösségi felelősségvállalásra nevelés fontos és sikeres eszközeként jelent meg 2011-től az 50 órás kötelező iskolai közösségi szolgálat programja. Ennek kapcsán a jövőben fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy még inkább a társadalom, a helyi közösségek javát, a környezet védelmét szolgáló tevékenységek domináljanak.

A harmonikus személyiségfejlődés szempontjából kiemelt szerepe van az egészségfejlesztésnek, amelyben fontos szerepet tölt be a rendszeres óvodai testmozgás, a gyermekek egyéni fejlettségi szintjéhez igazodó mozgásos játékok és feladatok, az iskolában pedig a minőségi mindennapos testnevelés, az iskolai sporttevékenység és a diáksport. Bár már láthatóak a mindennapos testnevelés pozitív eredményei a Magyar Diáksport Szövetség által működtetett NETFIT® mérés eredményei alapján, továbbra is komoly gondot jelent az elhízás, a mozgásszegény életmód. Ezért a következő időszakban is hangsúlyt kell fektetni arra, hogy minőségi testmozgásprogram és mindennapos testnevelés valósuljon meg az érintett intézményekben.

A tanulók testi, lelki és értelmi egészségének fejlesztésekor kiemelten figyelmet kell fordítani a környezettudatos nevelésre, a fenntarthatóságra, a környezet védelmére. Világunk erőforrásai végesek, a Kárpát-medence élővilágának megőrzése mindannyiunk felelőssége. Ezért szeretnénk kiterjeszteni az Ökoiskola programokat (melynek „előszobája” a Zöld Óvoda program), a tanórai és tanórán kívüli tevékenységek körében pedig helyet kell, hogy kapjanak a tanulók környezettudatos szemléletének formálására alkalmas elemek. Emellett az infrastrukturális fejlesztéseknél is szem előtt tartjuk a zöldenergia hasznosítását és a környezetbarát technológiákat.

Az oktatás-nevelés egyensúlyának tekintetében fontos célkitűzés a művészeti nevelés megerősítése és kiterjesztése. Ebben a jövőben nagyobb szerepet kell adni a művészetoktatási intézmények, a kulturális intézményrendszer szereplőinek, hogy élményalapú programjaikkal segítsék elő a tanulók kreativitásának, problémamegoldó képességének fejlesztését, valamint az egyetemes kultúra, az európai műveltség, a nemzeti hagyományok és értékek megőrzését.

A stratégia 2. célterülete a köznevelésben mint állami közszolgálatban részt vevő emberi erőforrás fejlesztése. Ezen belül három célcsoport célzott fejlesztését emeltük ki: a pedagógusok felkészültségének, megbecsültségének, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők szerepének növelését, valamint az intézményvezetők fejlesztését és támogatását.

A legtöbb kutatás és tudományos elemzés egyetért abban, hogy az oktatási rendszerek sikeressége elsősorban a pedagógusokon múlik. A pedagóguspálya népszerűségének fenntartásához fontos, hogy aki pedagógusként végez, az ezt a hivatást válassza és a pályán is maradjon hosszútávon. Ezért a pedagógusképzéstől egészen a pedagóguspálya végéig, több ponton is szükség van intézkedésekre a motiváció és az elkötelezettség megerősítése, a megfelelő színvonalú utánpótlás folyamatosságának biztosítása érdekében. Ennek első eleme a pedagógusképzés megújítása, a felsőoktatási szakterülettel közös gondolkodásban, a gyakorlati tapasztalatszerzési formák arányának, súlyának növelésével, illeszkedve a megújult Nemzeti alaptanterv értékrendjéhez, módszertani megközelítéséhez. A pedagógus-utánpótlás biztosítása céljából vonzóbbá kell tenni a fiatalok számára ezt a pályát, és arra kell törekedni, hogy a legkiválóbbak válasszák hivatásuknak a tanítást, valamint megoldást kell találnunk arra, hogy a fiatal, rátermett pályakezdő pedagógusok a pályán maradjanak. E tekintetben jó irány lehet – többek között – a Klebelsberg Ösztöndíj Program kiterjesztése a pedagógusi hivatás első néhány évére.

A motiváció és az elkötelezettség szempontjából célravezető a különböző ösztönzőket komplexen, rendszerszinten szemlélni. Ennek ugyanúgy része a juttatások színvonalának további fejlesztése közvetlenül vagy közvetve (pl. kedvezményeken keresztül), mint az elismerések kultúrájának megerősítése, a szakmai fejlődést elősegítő, gyakorlatban hasznosítható, színvonalas továbbképzések szervezése, az intézményen belüli non-formális szakmai együttműködési formák támogatása vagy éppen a pedagógusok mentális egészségi állapotának megőrzését szolgáló intézkedések. A pedagóguspálya társadalmi presztízsének növeléséhez nagyban hozzájárul az is, hogy a tanítók, tanárok zavartalan munkakörülmények között, biztonságban tudják ellátni feladataikat. Ezért fontos célunk a pedagógusok elleni verbális és fizikai erőszak megszüntetése, amely komplex, több megközelítést tartalmazó és rendszerszintű intézkedéseket tesz szükségessé, ideértve mind a preventív programokat, a szakmai támogatási rendszer kiterjesztését, valamint a határozott és gyors fellépést az erőszakos esetek megakadályozására (Iskolaőr program).

26. 26. ábra: Pedagógusok átlagéletkora egyes uniós országokban
    (Forrás: az Oktatási Hivatal jelentése a TALIS 2018 felmérésről)

Fontos fejlesztési irány a következő években a minősítési eljárással kapcsolatos folyamatok átgondolása, a Mesterpedagógusok aktív mentoráló és támogató szerepének erősítése saját köznevelési intézményükben, valamint a szaktanácsadás rendszerének fejlesztése. A továbbképzések mellett talán a szaktanácsadás képes pedagógus munkavégzését a leginkább segíteni, ezért kapacitásainak bővítése és tevékenységének fókuszálása kiemelt jelentőségű.

A pedagógusok mellett a stratégia intézkedési irányokat fogalmaz meg a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők (NOKS) és az intézményvezetők tekintetében is. A NOKS munkakörökben foglalkoztatottak fokozott bevonása sok esetben alkalmas lehet a pedagógusok által ellátott adminisztratív vagy technikai feladatok mennyiségének csökkentésére, ezért a jövőben célszerű lehet a NOKS munkakörökben ellátandó feladatok rendszerét a helyi sajátosságok figyelembe vételével rugalmasabbá tenni, és az adott lehetőségekhez igazodva megszervezni.

Az intézményvezetők esetében fontos célként fogalmazza meg a stratégia, hogy az intézményvezetői felelősség is hangsúlyosabb legyen, és a vezetők még nagyobb figyelmet fordítsanak a stratégiai szemléletű intézményfejlesztésre, a pedagógiai-szakmai értékelések vagy a külső mérések tapasztalatainak, megállapításainak megfelelő intézkedések kidolgozására és megvalósítására.

A stratégia 3. célterülete a méltányos, egyéni sajátosságokat figyelembe vevő köznevelés biztosítása. Magyarországon a köznevelési rendszer egyik fontos célkitűzése, hogy képes legyen érdemben csökkenteni a tanulók hátrányait és minden tanuló − a családi háttértől függetlenül − hozzáférhessen a méltányos és színvonalas oktatáshoz. A gyakran a családi környezetből hozott hátrányok a későbbiekben sokszor vezetnek lemorzsolódáshoz. Ezzel kapcsolatban kiemelten fontos hazai és európai cél a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése. A lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók azonosítására kidolgozott, az Oktatási Hivatal által működtetett jelzőrendszer jó közelítéssel detektálja a potenciális célcsoportot, ugyanakkor a jövőben még hatékonyabbá kell tenni a kapcsolódó megelőző intézkedéseket.

 

27. 27. ábra: Az iskolai lemorzsolódás területi különbségei
    (Forrás: Oktatási Hivatal)

A stratégia e tekintetben a már korábban megfogalmazott irányok folytatására kíván építeni a jövőben is. Így különösen fontos az oktatásszervezési folyamatok átfogó tervezése, az oktatási mutatók komplexebb elemzése, mivel az egyéni sajátosságokat figyelembe vevő oktatás erősítésével nő a sérülékeny, illetve hátrányos helyzetű, köztük roma tanulók hozzáférésének esélye a minőségi oktatáshoz, javul a tanulmányi eredményesség és csökken a lemorzsolódás.

A fentieknek megfelelően kiemelt célunk a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók integrált, inkluzív nevelésének-oktatásának támogatása, az EGYMI-k együttnevelő szerepének erősítése, a súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók köznevelési ellátásának fejlesztése, a tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek, tanulók nevelésének-oktatásának támogatása, az előző feladatok ellátásában kulcsszerepet betöltő pedagógiai szakszolgálati intézményrendszer fejlesztése, valamint a tehetség felismerését és társadalmi hasznosulásának segítése.

Utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a tehetségsegítésnek a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű tehetségek esetében speciális, nekik szánt programokra és megfelelő oktatási-fejlesztési háttérre is szüksége van (az állami programok közül kiemelendő az Arany János Tehetséggondozó Program, valamint az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogramja). A tehetségek gondozásával kapcsolatos intézkedéseknek külön kiemelt programja és gyűjtőrendszere a Nemzeti Tehetség Program. Annak érdekében, hogy a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek tehetsége is széleskörűen megmutatkozhasson, a sajátosságaikat figyelembe véve, személyre szabottan kell számukra tehetséggondozási foglalkozást szervezni, amely egyúttal hozzájárulhat a jobb tanulmányi eredmények eléréséhez, valamint a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentéséhez is.

A digitalizáció, az idegennyelvtudás és a korszerű infrastruktúra szerepel a stratégia 4. célterületének fókuszában. A járványhelyzet is rámutatott a digitális kompetenciák meglétének fontosságára, és a 2020-ban megújult tartalomszabályozók (Nat, kerettantervek) is kiemelt figyelme fordítottak erre a területre. A köznevelés vonatkozásában ez azt jelenti, hogy biztosítani kell a korszerű digitális infrastruktúrát, a megfelelő digitális tartalmakat, a pedagógusok módszertani felkészültségét, elő kell továbbá segíteni a szemlélet- és attitűdváltást, amelynek révén a gyakorlati nevelő-oktató munkába is beépülnek ezek a módszerek és megoldások.

A digitális kompetenciák és szolgáltatások fejlesztéséhez kapcsolódó egyik legfontosabb fejlesztési irány az internet-sávszélesség bővítése, mivel a korábbinál jóval nagyobb számú IKT eszköz párhuzamos használata ezt szükségessé teszi. Alapvető cél az intézményi digitális infrastruktúra és eszközpark folyamatos fejlesztése, szakszerű karbantartása és stabil működési feltételeinek megteremtése, különös tekintettel a leghátrányosabb térségekre. A 2019. októberi adatok alapján a magyar köznevelésben és szakképzésben összességében 341 663 db személyi használatú digitális eszköz van az intézményekben. A statisztika szerint a számítógépek 45,63%-a 5 évesnél régebbi, ami magasnak számít, az 1–3 évesek aránya ugyanakkor 22,93%. Ezért az eszközpark korszerűsítése is elengedhetetlen a hatékony digitális készségfejlesztéshez. A rohamos technológiai fejlődés és az ezzel együtt járó gyors avulás miatt fontos irány lehet a tanulók saját eszközeinek bevonása a digitális oktatásba, a megfelelő védelem (például központi eszközházirend) biztosítása mellett.

A nemzetközi példák is azt igazolják, hogy az eszközvásárlások önmagukban nem hoznak változást az oktatás eredményességében, a digitális kompetenciák fejlesztéséhez szükséges infrastruktúra felszerelése mellett legalább ilyen fontos a pedagógusok digitális felkészülésének támogatása. Annak érdekében, hogy a köznevelés rendszere képes legyen megerősíteni a megfelelő, mind az élethosszig tartó tanulás, mind a munkaerőpiac számára kiemelt fontosságú alapkészségeket, szükséges a pedagógusok továbbképzése is ezen a területen.

A Hogyan? és Mivel? kérdéseken túl a köznevelésben alapvető jelentősége van a Mit? kérdésnek is, amire a tartalomszabályozás, a tantervi struktúra és a tananyagfejlesztés ad választ. A tartalomfejlesztés magában foglalja a hagyományos és digitális tartalmak, taneszközök kialakítását és használatba vételét, valamint a korszerű tanulás-menedzsment rendszerek alkalmazását is. A tankönyvellátás a 2020/21. tanévre – amint erre már utaltunk – ingyenessé vált a köznevelésben és a szakképzésben tanulók számára is.

28. 28. ábra: Az ingyenes tankönyvellátásban részesülő tanulók körének bővülése 2013–2020 között
    (Forrás: Oktatási Hivatal)

Egyre nagyobb tere van a digitális tananyagok alkalmazásának, amelyek nemcsak a személyes jelenlét nélküli oktatás idején, hanem a hagyományos tantermi oktatásban is kiválóan alkalmazhatóak (jól mutatja ez az nkp.hu-n elérhető okostankönyvek egyre szélesedő felhasználói köre). Ezért fontos célja a stratégiának a megújuló tartalmi szabályozáshoz illeszkedő további digitális tananyag és tartalom biztosítása és karbantartása, valamint az ezek alkalmazásához szükséges korszerű tanulásmenedzsment környezet fejlesztése.

A digitalizáció mellett a Stratégia ezen fejezete foglalkozik az idegennyelv-tudás fejlesztésével, valamint az épített infrastruktúra korszerűsítésével. Míg a legalább egy idegen nyelveket beszélők aránya hazánkban 2007-ben 25,2% volt, addig 2011-ben 36,8%, majd az arány 2016-ra 42,4%-ra nőtt. Ez az érték azonban még mindig elmarad az EU átlagától. Ezért célunk az igazoltan megfelelő idegennyelvi tudással rendelkező tanulók arányának növelése, másrészt a pedagógusok saját idegennyelvi kompetenciáinak fejlesztése és módszertani repertoárjuk bővítése, harmadrészt pedig az idegennyelvi kompetenciafejlesztés korszerű infrastrukturális feltételeinek megteremtése (beleértve a hagyományos és digitális tartalmakat és eszközöket, tantermi környezetet). A Kormány 2021-től évi 1,5 milliárd Ft-ot fordít az idegen nyelvet tanító pedagógusok idegen nyelvi környezetben való továbbképzésére, emellett korábban döntést hozott arról is, hogy minden gimnáziumi és technikumi tanuló legalább egyszer több hetes nyelvoktatási célú programban vehessen részt külföldön. A koronavírus-járvány, és az ezzel kapcsolatos mobilitási nehézségek függvényében szükségessé vált a program újratervezése, ez a következő időszak feladata.

A köznevelési intézményrendszer folyamatban lévő infrastrukturális fejlesztésének elsődleges célja, hogy az ország egész területén lehetőleg azonos tanulási környezetben, minőségi, támogató oktatásban, nevelésben részesüljenek a tanulók. A fejlesztések volumenére jellemző, hogy csak 2018 és 2021 között európai uniós és költségvetési forrásokból több mint 800 helyszínen mintegy 276 milliárd Ft értékű oktatási beruházás, felújítás valósulhat meg. Az infrastruktúra-fejlesztés egyik fő eleme olyan európai színvonalú tornatermek, tantermek és tanuszodák építése, amelyek hosszú távon szolgálják a fiatalok egészséges fejlődését: ezt a célt szolgálja a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program. Emellett fontos fejlesztési irány új intézmények építése vagy meglévők bővítése a növekvő népességű területeken (elsősorban a fővárosi agglomerációban), valamint a meglévő köznevelési infrastruktúra állagmegóvása, az óvodák és iskolák energiahatékonyságának fejlesztése.

A köznevelési stratégia utolsó, 5. célterülete a határon túli magyar oktatás és a magyarországi nemzetiségek oktatásának fejlesztési irányait fogalmazza meg. A külhoni magyarok és a magyarországi nemzetiségek oktatásának-nevelésének fejlesztése az egységes Kárpát-medencei oktatási tér megvalósításának egymással szorosan összekapcsolódó elemei. A külhoni magyarokkal kapcsolatban fontos az egységes magyar nemzeti köznevelés megközelítésének érvényesítése, emellett kiemelkedő jelentősége van a hazai nemzetiségek nevelésének, oktatásának is, amelyből az egész közösség gazdagodik. Meggyőződésünk, hogy a külhoni magyar nevelés-oktatást is az egységes magyar nemzeti nevelés-oktatás dimenziójában, az egységes Kárpát-medencei oktatási térben kell szemlélnünk, fejlesztenünk. A hazai és külhoni magyar intézmények, pedagógusok újra egymásra találásának, együttműködésének folyamatát számos szakmai pályázat, egyes nyári táborok, a Határtalanul! Program lehetősége, a határokon átívelő tanulmányi versenyek és tehetséggondozó programok egyre szélesebb körű elérhetősége támogatja. Emellett az elmúlt időszakban kiváló szakmai együttműködés alakult ki a Kárpát-medence magyar pedagógus szervezetei között, amelyben a Nemzeti Pedagógus Kar is aktív szerepet vállalt. A jövőben is szeretnénk ezeket a kezdeményezéseket folytatni.

Ugyanígy fontos a nemzetiségi nevelés, oktatás további kiemelt támogatása és fejlesztése, hiszen ez a nemzetiségi autonómia egyfajta megnyilvánulása. A nemzetiségi intézményfenntartás, a feladatellátáshoz biztosított kormányzati támogatások és a szakember-utánpótlás reményeink szerint fenntartható, gyarapodó pályára állítják a nemzetiségi oktatást, hagyományőrzést, és eredményesen szolgálják majd a nemzetiségek identitásának megőrzését.

Zárszó

Az előző oldalakon igyekeztünk tömören, mégis a legfontosabb elemekre kitérve bemutatni a 2021–2030 közötti évtized köznevelés-fejlesztési stratégiai irányait. Amint az elején már leszögeztük, a stratégiai menedzsmentnek csak a kezdeti eleme a tervek meghatározása: minden stratégia annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. A célok és az irányok adottak, a végrehajtásban közreműködő intézményrendszer rengeteg tapasztalatot szerzett a korábbiakban. Feladatunk tehát az, hogy a következő években valóra váltsuk ezeket a célkitűzéseket.