Hajnal Gabriella

A digitális munkarend tapasztalatai
fenntartói szemmel – lehetőség vagy kényszerpálya?

Köszönöm szépen, nagy tisztelettel köszöntök én is mindenkit a mai konferencián!

2020-ban egy rendkívüli helyzettel kellett szembenéznünk a koronavírus járvány miatt, egyik pillanatról a másikra kellett átállnunk a tantermen kívüli digitális munkarendre, ez a feladat mindenkinek jelentős kihívást jelentett mind a pedagógusok, mind a diákok, mind a szülők számára. A pedagógusoknak rövid idő alatt kellett átállni a „hagyományos” munkarendről egy – a többség által még nem ismert – digitális munkarendre, szerencsére nagyon sok iskolában ez azért ment könnyebben, mert ott már beépült a napi pedagógiai munkába a digitális eszközhasználat. Az látszott, hogy elég nagy volt a különbség az egyes iskolák között.

A helyzet gyermekek, tanulók számára is rendkívüli volt, hiszen nem kellett reggel korán fölkelni és bemenni az iskolába, elég volt az első óra előtt néhány perccel. Érdekes helyzet volt ez a szülők számára is, akik közül egyébként nagyon sokan most látták először a gyereküket tanórán tanulni, mennyire képes odafigyelni az órán. Főleg a kisebbek esetében azért ez jelentős terhet is rótt családokra, hiszen a kisiskolások mellé bizony nemritkán le kellett ülni, segíteni nekik, nem feltétlenül azért, mert nem tudták volna bekapcsolni a számítógépet vagy a tabletet, hanem azért, mert számukra az önálló munkavégzés, az önálló tanulás jóval nehezebb feladat, mint az idősebbeknek. Különösen alsó tagozaton. Az első és második évfolyamosok esetében azért is rendkívüli helyzetnek számított, mert nem élőben foglalkozott vele a tanító néni, nem volt ott mellette, hogy segítsen, ha valamire szüksége volt éppen vagy meg akarta kérdezni, illetve nem tudott együtt játszani az osztálytársaival. Ehelyett tavaly tavasszal online térben, a gép előtt ülve kellett a tanítóját hallgatni, megcsinálni a feladatokat.

A következő ábrán az látszik igazából, hogy az elmúlt időszakban, egészen 2021. szeptemberig összesen hány alkalommal kellett tantermen kívüli digitális munkarendet, illetve rendkívüli szünetet elrendelni. Felmerül a kérdés: mire volt szükség az új helyzet megoldásához? Kezdjük a legfontosabbal: eszközökre és persze internet hálózatra, az előbbiről mindjárt lesz szó bővebben is, de kellettek megfelelő platformok, és szükség volt együttműködésre a szereplők között ahhoz, hogy meg lehessen oldani a mindenki számára új helyzetet. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a tantestületeknek és a pedagógusoknak, hogy tanították, támogatták egymást ebben a rendkívüli helyzetben. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy az informatika világában járatos kollégák odaálltak azok mellé, akiknek ez teljesen ismeretlen terület volt. Járva az országot, azt láttam, hogy jól működött az egymás iránti odafigyelés, a segítségnyújtás, az összefogás. A tanárok kreativitásának, egymás közötti segítségnyújtásának és kooperációjának köszönhetően rengeteg óravázlat, óraterv, ötlet, kreatív megoldás jött elő ebben az időszakban, mind 2020-ban, mind 2021-ben, amelyről azt gondolom, hogy érdemes lenne összegyűjteni. Nem azért, mert arra készülünk, hogy lesz még ilyen – nem szeretném, ha valaha szükség lenne még egyszer általánosságban a tantermen kívüli digitális munkarendre –, de annyi nagyszerű produktum született, hogy vétek lenne ezeket nem közkinccsé tenni valamilyen platformon.

Nem szabad letagadnunk, hogy nem ment minden teljesen zökkenőmentesen, voltak különbségek a digitális eszközellátottságban és a kompetenciában az egyes iskolák között, és az sem volt mindegy, hogy az egyes családok mennyire rendelkeztek a szükséges eszközökkel. Felismerve a problémákat, hamar megtaláltuk a megoldásokat. Hogyan lehet segíteni abban, hogy minél gördülékenyebben menjen a digitális oktatás és – lehetőség szerint – minél kevesebb diákhoz kelljen egyéb megoldással eljuttatni a tananyagot. Az iskolák nagy részében elindult az a lehetőség, hogy a digitális eszközöket ki lehetett kölcsönözni – ez főleg abban az esetben volt nagyon fontos, amikor egy családban több gyerek volt, de nem volt elegendő eszköz arra, hogy mindannyian egyszerre tudjanak részt venni az órákon, nem beszélve arról, ha még a szülők is home office-ben voltak, és nekik is szükségük volt az eszközökre. Tehát nagyon fontos volt, hogy az iskolák a náluk lévő eszközöket ki tudják kölcsönözni. Nyilván ez sem történt meg, történhetett meg minden esetben, de ahol néhány – akár öt-hat – gyereknek kellett egy osztályból eszköz ahhoz, hogy be tudjon kapcsolódni az online oktatásba, ott ez megtörtént már az első időben is, illetve volt arra is lehetősége a diákoknak, hogy bemenjenek az iskolába használni az eszközöket. Rengeteg olyan felajánlás érkezett, amely segítette azt, hogy eszközhöz, internethez jussanak a rászoruló gyermekek. Aztán nyilvánvalóan nagyon nagy segítség volt, hogy az Oktatási Hivatal honlapján azonnal megjelent egy útmutató, amely egyrészt megmutatta az elérhető platformokat, másrészt megmutatta azokat az alkalmazásokat, amelyek segítséget nyújthattak az online tanításhoz a pedagógusoknak.

A Klebelsberg Központ is lépett. A 3.2.4 projekt keretében is sikerül további eszközöket beszerezni, amelyek segítették a kollégák és a diákok munkáját is: a korábbi, igen jelentős beszerzések mellett újabb 16 000 tabletet, 3200 tanulói notebookot, 6145 tanulói PC-t és 1565 tanári notebookot vásároltunk, kimondottan azért, hogy segíteni tudjuk az oktatást. Ebben az időszakban szereztük be a humanoid robotokat, a 3D nyomtatókat és a drónokat is. Ezek az eszközök nem a tantermen kívüli digitális munkarend miatt igazán fontosak, hanem azért, hogy amikor visszajöttek az iskolákba a diákok, akkor segíteni tudtak a felzárkóztatásban, a fejlesztésben, a kreatív gondolkodás kialakításában és általában a visszaszoktatásban, hiszen a tanulók szívesen foglalkoznak ezekkel az eszközökkel.

Ez a humanoid robot nem alkalmas arra, hogy a pedagógusokat helyettesítse, bár ez a butaság jelent meg egyes orgánumokban, ugyanis egy 80 centis tárgyról beszélünk, amely arra való, hogy a gyerekek a programozást játékos formában megtanulják. A következő diagram szemlélteti, hogy a Klebelsberg Központ, illetve a tankerületi központok milyen informatikai eszközöket szereztek be és mekkora értéken – összesen mintegy 3,7 milliárd forintért.

Rátérnék a KRÉTA-ra, amely a kezdetektől fogva adott volt arra, hogy megkönnyítse az átállást, biztosítsa a teljes adminisztratív hátteret, de tavaly tavasszal még nem volt alkalmas az online oktatásra, mivel nem erre a feladatra lett kifejlesztve. A KRÉTA egy komplex intézményi és fenntartói, működést támogató rendszer sok-sok modullal, amelyek biztosítják a tanügyigazgatási, a fenntartói, a gazdálkodási és a HR feladatokhoz a szükséges informatikai hátteret, emellett segítik az elektronikus ügyintézést. Már 2020 tavaszán is biztosította a lehetőséget, hogy a beiratkozás folyamata személyes jelenlét nélkül is megtörténhessen. Emellett bizonyos pedagógiai részfeladatokat is le lehetett bonyolítani a KRÉTA rendszeren keresztül, mint például házi feladatokat lehetett úgy kiadni, hogy fájlokat is lehetett feltölteni, majd ezeket ugyanígy vissza is tudták küldeni a diákok.

Felismertük, hogy szükség lenne egy olyan, biztonságos, a KRÉTA-hoz kapcsolt felületre, amelyen az online oktatás teljes pedagógiai–szakmai feladatrendszere megvalósítható. Ez lett az úgynevezett Digitális Kollaborációs Tér (DKT), amely teljeskörű támogatást nyújt a pedagógusok munkájához az online térben. Jól látszik a dián, hogy akkor, amikor nem volt digitális oktatás, akkor hányan használták akár a házi feladat beírására a KRÉTÁT, és ez hogyan kezdett meredeken emelkedni tavaly és idén, hogy hány százezren léptek be nap mint nap azért, hogy a KRÉTA rendszert használják és a KRÉTA rendszeren keresztül tanuljanak.

Készült felmérés a digitális platformokkal kapcsolatban, hogy milyen elvárásokat támasztunk feléjük, hogy jól lehessen használni őket. Melyek ezek a képességek? A határidők betartása, a tanórai és házi feladatok kezelése, csoportok képzésének, projektfeladatok kiadásának lehetősége, a fájlok megosztása, a dolgozatírás, illetve tesztek íratása, illetve a kommunikáció nyilvánvalóan pedagógus-pedagógus és pedagógus-tanuló között, valamint visszajelzés és értékelés. Ezekre képesnek kell lennie az ideális felületnek.

Ezen a ponton viszont szeretném egy magánvéleménnyel is kiegészíteni az eddigieket. Én ugyanis azt gondolom, hogy ez az időszak nem feltétlenül kellett a számonkérésről szóljon. Éppen elég nagy feladat volt átadni a tudást és teljesíteni azt, hogy ne nagyon maradjanak le a gyerekek. Nyilvánvalóan van olyan számonkérési mód, ami jelzi, hogy a gyerekek hol tartanak, de számos kritika érte az egész számonkérést és digitális oktatást abban, hogy gyakorlatilag a szülőket mérjük. Éppen ezért gondolom azt, hogy az elmúlt időszak nem feltétlenül a számonkérésről kellett, hogy szóljon. Egyre több olyan platform és alkalmazás elérhető, például a Kahoot is, ami játékosan is fel tudja mérni a gyerekek tudását, a tananyag elsajátítását. Azt hiszem a legnagyobb kreativitásra a pedagógusok oldaláról volt szükség, hogy 45 percig úgy lekössék a monitor előtt ülő fiatalokat, hogy valóban dolgozni tudjanak, és értékesen részt vegyenek az órán.

Ehhez azt is tudni kell, hiszen nem titok, hogy digitális megoldások használatában jóval előrébb tartanak a diákok, mint mi, akár azt is képesek megoldani, hogy lehet az órai jelenlétet tettetni. Őszintén szeretnék itt említeni személyes tapasztalatot is, ugyan 2020-ban még nem nagyon tanítottam online, azonban 2021-ben már igen. Az volt az egyedüli módszer, hogy két-három percenként az ember valamilyen úton-módon megszólította diákokat, hogy akkor most válaszoljanak egy matematikai kérdésre vagy a feladatmegoldásra. Nagyon érdekes reakciókat lehetett megfigyelni, amikor nem szólalt meg a kisdiák, akkor jellemzően kettő perc múlva jött egy üzenet, hogy „tanárnő, nem működik a mikrofon”. Tehát a gyerekek nyilván elég okosak, viszont az információ közöttük biztosan áramlott, nyilván szólt az egyik a másiknak, hogy „figyelj, ott kéne üljél, mert szólítottak, valamit reagálj”. És jött a reakció az ő gépéről. Így valamilyen úton-módon legalább visszakapcsolódott az órába. Közben azt hiszem, hogy azért ez valamilyen szinten sikertörténet is, mert amit láttam: kreatívan tanítottak kollégák és sikerült a gyereket az órán tartani. Előfordult, hogy azért kellett szólnunk egy-egy intézményben, hogy ha hat órája van egy diáknak az iskolában, akkor nem kell kilencet tartani online. Néha már átestünk a ló túloldalára, bizony hat–nyolc–tíz órákat akartuk a gép előtt tartani őket, pedig alapvetően is csak hat órája lett volna, ha bent ül az iskolában. Szerencsére ezen főleg még 2020-ban túlestünk, 2021-ben már mi is hatékonyabbak voltunk.

A Digitális Kollaborációs Tér olyan felület, amely a KRÉTA-hoz kapcsolódik, használja az adatbázist, amellyel megkönnyíti a pedagógus dolgát, hiszen be tud hívni egy osztályt, vagy egy csoportot a pedagógus az e-napló modulból, és minden eredményt, érdemjegyet azonnal tud rögzíteni, nem kell különféle felületek között mozognia, adatokat felvinnie stb. Nagyon sokan pont ezért szerették és szeretik a mai napig, mivel nincs kettős könyvelés, ha ide beírtam egy házi feladatot, akkor azonnal megjelent az e-naplóban, ha az e-naplóba írtam be, megjelent a DKT-n, tehát gyakorlatilag ez a dolog azt gondolom, hogy jól működött. Ez volt a cél: egy egyszerű, jól működő felületet biztosítani, amit mindenki tud használni úgy, hogy minden folyamat menedzselhető ezen keresztül, ami egy tanórán előkerülhet. Gratulálok a fejlesztőknek, mert ezt három hónap alatt sikerült összeállítaniuk. Nézzük számokban kifejezve a DKT-t. 30 000 tanítási óra volt átlagban csak a DKT-n, átlagban 200 000 házi feladatot írtak be a kollégák és 30 000 online feladat került fel.

Felmértük, hogy a használat alapján melyek voltak a legnépszerűbb platformok, alkalmazások az intézményeinkben, voltunk annyira korrektek, hogy a KRÉTA-t kihagytuk, mert nyilvánvalóan az vinné a prímet, hiszen annak a tanügyi moduljait kötelező használni a tankerületi iskolákban. Látszik a következő oldalon lévő diagramon, hogy a Google Classroom volt a legnépszerűbb, de utána a KRÉTA DKT következik, amire mi magunk büszkék lehetünk. A közösségi média felületek alkalmazásával nem vagyok teljesen kibékülve mert alapvetően 12 év alatti korosztály föl sem mehetne ezekre, ezért véleményem szerint nem ezek voltak a legalkalmasabb felületek a digitális oktatáshoz.

A digitális munkarend egyik hozadéka, hogy jelentősen fejlődtek a pedagógusok digitális kompetenciái. Azt gondoltuk, amikor írtuk a Nat-ot, hogy mintegy hat év kell ahhoz, hogy általánosságban és nagy átlagban tekintve a pedagógusok digitális kompetencia szintje annyit fejlődjön, hogy mindennapossá váljon az IKT eszközök és a technológia által biztosított lehetőségek alkalmazása, azonban ez egy év alatt megvalósult. Most már mindenki képes arra, hogy megtartson egy online tanórát, nyilván nem egyformán, de mégis elmondható, hogy a pedagógusok – a kényszerű helyzet hatására – megismerték a legfontosabb felületeket, az IKT eszközök használatát, az online tér alapvető működési elveit. Folyamatosan bővültek az online feladatgyűjtemények is, a DKT-n megtalálhatók a tankönyvek is és folyamatosan bővülnek a digitális tananyagok is.

Fejlődött a kommunikációs készség, mégpedig a digitális kommunikációs készsége a gyerekeknek. Figyeltük, hogy megállapítható-e, mely típusú gyerekeknél volt sokkal hatékonyabb a digitális oktatás, mint a jelenléti oktatás. Empirikus alapon azt mondhatjuk – nem kutatási eredmény –, hogy például a fogyatékkal élők közül az autista gyermekek többségénél egyértelműen sikeresnek volt mondható. A digitális munkarend során önálló feladatokat kaptak, egyedül dolgozhattak, majd beadták a produktumukat. Érdemes meggondolni, hogy ezt mennyiben lehet az ő esetükben a jelenléti oktatás során is a pedagógiai munka részévé tenni.

A pandémiás helyzet magával hozta azt is, hogy az otthoni tanulás során önállósodtak is a tanulók, hiszen a legprofesszionálisabb online óra sem nyújtja teljeskörűen azt a támogatást, amit a jelenléti oktatásban megszokhattak a diákok, különösen igaz ez a kisebbekre. Az előbbi példa mellett említhettem volna a visszahúzódó gyerekeket is, akik társaiknál kevésbé vettek részt az órai munkában, nem jelentkeztek önként feladatokra, azonban a digitális munkarend során otthon olyan teljesítményre voltak képesek, amelyeket talán el sem vártak tőlük tanáraik. Vannak, akik erre azt mondják, hogy persze, mert a szülők megírták/megcsinálták helyettük. Volt alkalmam személyesen is meggyőződni arról, hogy ez biztosan nem igaz mindenkinél, innen is üzenem a kétkedőknek, hogy talán egy kicsit jobban is lehetne bízni a fiatalokban.

A digitális munkarend azonban nemcsak pedagógiai – szakmai feladatokat hozott, hanem az online térben a tanulók biztonságára és az adatvédelmi követelményekre is oda kellett figyelni. Az Oktatási Hivatal már említett felületén ezekkel kapcsolatban is találtak segítséget, információt mind a családok, mind a pedagógusok. Nyilván az első hullám nehezebb volt, mert senkinek nem volt rutinja ennek a helyzetnek a kezelésében, az első sokaknak napokban elképzelése sem volt arról, hogyan fog ez az egész működni, de szerencsére megoldottuk – megoldották a kollégák. A második hullámban már könnyebb volt ott, ahol kellett átállni a korábbi tapasztalatok birtokában hiszen a tantestületek előre megállapodtak platformokban, előre megállapodtak abban, hogy fognak átállni, tehát gyakorlatilag felkészülten fogadták a helyzetet.

Az igazság kedvéért meg kell említeni azt is, hogy a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek esetében nem volt százszázalékos a digitális elérés, ezért az ő esetükben egyéb úton kellett megoldaniuk a tanároknak, hogy legalább a tananyagot megkapják. Az ő esetükben bizony a pedagógusok kivitték a feladatokat, azután összegyűjtötték a megoldásokat, vagyis minden erőfeszítést megtettek azért, hogy lemaradás ne legyen. Minden elismerésem ezeknek a kollégáknak, le a kalappal előttük. Ami óriási siker azt hiszem, hogy szinte mindenkit sikerült megtartani az oktatásban, tehát nem ugrott meg a lemorzsolódás, illetve szinte minden tanulót valamilyen úton-módon sikerült elérni. Szeretnék óriási köszönetet mondani az igazgatóknak, a pedagógusoknak és a többi kollégának, valamint a tankerületeknek is, mert mindent megtettek annak érdekében, hogy senki se szenvedjen a helyzet következtésben hátrányt.

A kedvezményezetti településeken dolgozó pedagógusok lemorzsolódás megelőzésére szolgáló többletmunkáját egyszeri, bruttó 500 000 forintos összeggel ismertük el az EFOP-3.1.11-es projekt keretében hiszen valóban komoly feladat volt segíteni a jelenléti oktatásba visszatérőket ezeken a településeken a fentebb említettek miatt. Meg kell említeni, hogy az OECD – az Education at a Glance 2021: OECD indicators címet viselő – oktatási körképében kimondottan pozitívan nyilatkozott a pandémiás helyzet kezeléséről, illetve a digitális átállásról oktatási szempontból, hiszen a legfejlettebb államokkal kerültünk egy csoportba az alkalmazott megoldások tekintetében. Itt szeretnék köszönetet mondani az internetszolgáltatóknak is, hiszen ingyen biztosították a digitális oktatás alatt az internetet, ami nagyon nagy segítség volt mind a pedagógusoknak, mind pedig a családoknak.

A konklúzióról szóló dián nem véletlenül van sok pont és a kérdőjel. Szerintem sok mindent még nem tudunk, hiszen nem telt még el elég idő, hogy megalapozott, átfogó következtetéseket vonjunk le. Nem tudjuk, hogy ennek a két évnek mi lesz a hosszú távú hozadéka, hogy gyermekekre ez évek, évtizedek múlva milyen hatást gyakorol, mennyire sikerült az eredmények függvényében a hátrányos helyzetű gyerekeknek is tartaniuk a lépést a többiekkel. Éppen ezért tőlem nem áll távol az az elképzelés sem, hogy aki példának okáért most harmadikos és jelentős lemaradásba került, akkor lehet, hogy érdemesebb most évet ismételnie, mint hosszú-hosszú évekig kudarcra ítélve dolgozni, ha az időközben összeszedett hátrányokat nem sikerül kompenzálnia. Amit most az elmúlt két év alatt elvesztettek, írás–olvasás–számolás terén és nem tudják pótolni, akkor ott érdemes elgondolkodni az évismétlésen. Hangsúlyozom, nem bukásról beszélünk, hanem segítségről A pandémiás helyzet nem lehet oka annak, hogy egyes gyerekeknek az egész léte kudarcra legyen ítélve azért, mert nem kapták meg a lehetőséget a legfontosabb alapkészségek megfelelő elmélyítésére, akár úgy is, hogy évet ismételnek. Gondoljunk bele, hogy a mostani harmadikosok, már elsőben is digitális munkarendben kellett, hogy befejezzék a tanévet, majd másodikban is voltak digitális oktatásban.

Szeretném ismételten megköszönni mindenkinek a munkáját, bízom benne, hogy nem fog sor kerülni ismét az általános digitális munkarendre, bár most már az intézmények felkészültek erre. Azt gondolom, hogy nagyon sok mindent kell tovább vinnünk, illetve felhasználnunk a jelenléti oktatás során abból, amit a digitális munkarend alatt megtanultunk. Azonban a legfontosabb konklúzió az, hogy a személyes jelenlétet, a pedagógus személyét nem lehet százszázalékban még egy tökéletes digitális oktatással sem pótolni, ezért is jó, ha jelenléti oktatásban vagyunk.

Köszönöm szépen a figyelmet!