Verses István

Az Erasmus-hatás – köznevelés
és európai kooperáció 2021 után

Felmerülhet a kérdés, hogy miért is kell beszélnünk a pandémia időszakában egy olyan programról, amely alapvetően mégiscsak a mobilitásról szól: az utazásról, a nemzetközi tapasztalatszerzésről. Viszont erről – vagyis arról, hogy miért indokolt, miért időszerű mégis ez a téma – nem fogok sokat beszélni, mivel az európai uniós mobilitási, együttműködési programok az 1980-as évek közepe óta léteznek. Ilyen időtávokban gondolkodva – és a jövőből visszatekintve – én azt gondolom, hogy ez a mostani időszak, amit átélünk, egy picit szerencsétlen, de átmeneti és viszonylag hamar kifutó időszak lesz majd. Az európai kooperációnak, együttműködésnek pedig tovább kell mennie, és természetesen ennek megvan az indokoltsága.

Ha most megkérdezném önöket, hogy mondjanak egy-egy szót, egy-egy kifejezést arra, ami így hirtelen eszükbe jut az Erasmus vagy Erasmus+ névről, akkor nyilván az utazást, az élményszerzést, a tapasztalatszerzést említenék, a mobilitási programokat, az együttműködés, az európai identitás fogalmait. Ezek a hívószavak természetesen teljesen rendben vannak. Talán hogyha a fiatalokat kérdezném meg, akik mondjuk iskolapadban, egyetemi előadótermekben ülnek, akkor még a bulit is idehoznánk egy kicsit, mivel ez is összekapcsolódik az Erasmus-ösztöndíjjal – és ezzel sincs semmilyen gond. Kevesen gondolunk viszont arra, hogy azért az 1987 óta létező különböző európai uniós oktatási-együttműködési programok nagyon is szorosan összefüggtek, az idők során nagyon szorosan összekapcsolódtak az európai uniós szakpolitikákkal. Tehát tulajdonképpen ez egy szakpolitikai fejlesztési program. Itt az európai tagállamok közötti együttműködések, közös célkitűzések, illetve olyan európai tanácsi ajánlások állnak a program mögött, amelyekre talán kevesebbet gondolunk. De hogy ez mennyire így van, azt az is érzékelteti, hogy ha megvizsgáljuk a 2021–2027 közötti EU-s, többéves pénzügyi keretet, annak a kohéziót, az ellenálló-képességet és az európai értékeket támogató programjait (ide tartoznak olyan programok, mint az Európai Szociális Alap, vagy a Kohéziós Alap), amelyek általában a készségfejlesztésről, a humán tőkéről szólnak, akkor az látszik, hogy az Erasmus+ költségvetése (21–22 milliárd euró) nagyságrendileg az olyan mamutprogramokéval vethető össze, mint amilyenek például az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), vagy az Európai Szociális Alap (ESZA). Közben a Kohéziós Alapnál 42 milliárdot látunk, a Next Generation EU esetében is egy 47 milliárdos keretről beszélünk, tehát én azt gondolom, hogy felzárkózik az Erasmus+ volumene, jelentősége is ezekhez a nagy, közismert európai uniós együttműködési és fejlesztési és szakpolitikai programokéhoz. Ez Magyarország esetében azt jelenti, hogy évente nagyjából közel húszmilliárd forintnak megfelelő forrás áll rendelkezésre ezekre a programokra. Ez egy nagyon jelentős beruházás az oktatásba, az ifjúságpolitikába; semmiképpen nem szabad figyelmen tehát kívül hagyni ezt a fejlesztő, szakpolitikai vonulatát a programnak amellett, hogy persze továbbra is megmarad egy, az emberekhez nagyon közel álló, szerethető mobilitási programnak.

Nézzük azt, hogy mik a célkitűzései, milyen szerkezetben működik ez a program! Mobilitásról, európai együttműködésről, intézményi kooperációról van szó: úgy szoktuk ezt mondani, hogy „nemzetköziesítés”. Azok az oktatás-képzési szektorok, amelyek részt vesznek ezekben a programokban, az Erasmus+ által válnak nyitottá a nemzetközi együttműködésre. Hallgatók, oktatók fogadásában, nemzetközi tartalmak beépülésében, az együttműködés formáinak a megtalálásában segíti őket a program. Azon túl, hogy a források nagy részét valóban a mobilitásra fordítjuk, a program életében borzasztó fontos az, hogy olyan nemzetközi hálózatokat támogat – gondoljunk itt például az európai uniós szakpolitika egyik fontos mérföldkövére, az európai egyetemek kezdeményezésre – amelyek egészen megváltoztatják az európai oktatás képét. E mögött az egységes európai oktatási térség létrehozása áll, vagyis a diplomák összehasonlíthatósága, az oktatási rendszerek átjárhatósága. Ezek, és a különböző fejlesztő hálózatok létrehozása intézményi együttműködések keretében, a különböző innovációk, tudástranszferek támogatása mind-mind olyan célok, amelyek szerves részét képezik a programnak.

Jelen alkalommal többnyire az iskolák világáról, a köznevelésről, illetve a szakképzésről beszélünk. Mi az, amit támogat a program? Ez egy pályázati program, a pályázatoknak a nagy részét, ami Magyarországon elérhető, a Tempus Közalapítvány mint nemzeti iroda hirdeti meg, pályáztatja, és ennek keretében alapvetően két, vagy inkább mondhatnám, három fő célkitűzés van. Egyrészt a mobilitás, amiről már beszéltem: ez szakemberek, tanárok, pedagógusok külföldi tapasztalatszerzéséről szól, diákok, tanulócsoportok cseréjéről, kiutaztatásáról, illetve intézményi együttműködések, partnerségek keretében különböző európai szintű konzorciumok, tematikus hálózatok létrehozásáról. A szakpolitikai folyamat támogatása elsősorban európai szinten valósul meg és centralizáltan, az Európai Bizottság szervezésében, tehát itt viszonylag kevés szerepe van a nemzeti szintű megvalósításnak, a nemzeti irodáknak.

Néhány további érvet szeretnék említeni amellett, miért is fontos az Erasmus+ a szakpolitika-fejlesztésben. Arról volt szó a beköszöntőben, hogy a tanácskozás mai plenáris programjában a gyakorlati megvalósításról beszélünk, a „terepen” történő folyamatokról. Itt néhány idézetet tettünk föl a diára, amelyek projektmegvalósítóktól, kedvezményezettektől, a programban részt vevő szervezetektől származnak. Emellett egy felmérésből származó számadatot is láthatunk. Én azt gondolom, hogy ezek magukért beszélnek: számos alkalommal kapunk visszaigazolást, hogy ez az a program, ami igazán közel hozza az európai együttműködést és átélhetővé teszi az európai kooperációt a tantestületek, iskolák, diákok, gyerekek számára. Mindenki, aki részt vesz benne, egyértelműen azt állítja, hogy valamilyen nagyon is kézzelfogható fejlődésen, változáson ment keresztül. A programban történő részvétel tehát nagyon konkrét hatásokkal jár. Az talán eléggé nyilvánvaló, hogy a szakmai látókört képes fejleszteni, mondjuk, egy külföldi mobilitásban, szakmai gyakorlaton részt vevő, szakképzésben tanuló esetében, de ami talán még inkább hangsúlyos ebben a programban, az az, hogy képes önismeretet, komplex személyiségfejlesztést adni. A kiutazásban, a mobilitásban részt vevők egyrészt megismerik azokat az európai identitásokat, amelyekkel találkoznak, de talán a saját identitásukat is jobban megismerik. Fejlődik a problémamegoldó készségük, az önállóságuk; ezek mind-mind olyan készségek, amelyek egyébként mérhetők, csak talán keveset szoktuk mérni, és amelyek egyébként konkrétan a munkaerőpiacon nagyon nagy előnyt jelentenek az egyébként sokkal gyakrabban emlegetett idegen nyelvtudás és szakmai tudás mellett. Egy iskolában, amikor lezárul egy-egy projekt, akkor nagyon erősen megjelennek az új tartalmak, az új oktatásszervezési, tanulásszervezési technikák, de emellett a program képes pedagógusközösségeknek az összetartását is fejleszteni. Tehát a részvétel egészen azonnali és közvetlen hatást képes gyakorolni az iskola világára.

A következő dián egy lépcsőzetes fejlődési utat próbáltam felvázolni, ami azt mutatja, hogy ha egy iskola, egy intézmény részt szeretne venni a programban, akkor hol érdemes elindulni és milyen komplexitási szinteken érdemes végigmenni.

Akik még nem kapcsolódtak be a programba, nem vettek részt az Erasmus+-ban, ők is tudják, hogy nagyon sok iskolának van nemzetközi kapcsolatrendszere, testvérvárosi, testvériskolai kapcsolatai. Vannak olyan pedagógusok, akik a programban még nem vettek részt tevőlegesen, de találkoztak az eTwinninggel, az online európai kapcsolattartásnak a portáljával. Ha ezek adtak egy kezdő lökést ahhoz, hogy európai kooperációban gondolkodjanak, akkor érdemes egy egyszerű mobilitási projekttel próbálkozni – akár úgy, hogy a mobilitási projektet benyújtó pályázó mellé betársulnak konzorciumi tagként. Egy pályázatban részt lehet úgy is venni, hogy a kezdő pályázó viszonylag csökkentett adminisztrációval és egyszerűbb részvételi folyamattal betársul egy hazai konzorciumba partnerként: küld résztvevőket, de egyébként ezen túl nagyon sokat nem csinál, legalábbis az adminisztratív terhektől mentesül. Az utána következő lépcső az, amikor már egy-két ilyen sikeres projekten túl van, hogy pályázóként egy egyszerűbb, rövid futamidejű mobilitást pályázik meg. A következő pedig, amikor már tapasztalatot szerzett ilyen nemzetközi együttműködés megvalósításában, hogy mobilitási akkreditációra pályázik, ami lényegében egy belépőjegy a programban történő hosszú távú részvételhez, és egyszerűsített forráslehívást tesz lehetővé. Majd pedig az egyre komplexebb együttműködések felé haladva partnerségben, tematikus együttműködésekben lehet részt venni. Talán a legkomplexebb a partnerségi együttműködéseknek az a formája, ahol már szakmafejlesztés zajlik: innovációról, valamilyen új terméknek, pedagógiai módszertannak a létrehozásáról beszélünk. Ezeket érdemes figyelembe venni azoknak, akik esetleg gondolkoznak azon, hogy részt vesznek a programban.

Egy picit részletesebben beszélnék a mobilitásról, a mobilitási lehetőségekről. Ez klasszikusan az a pályázattípus, amikor egy intézmény, egy iskola arra pályázik, hogy szakembereket, diákokat küldjön ki külföldi tapasztalatszerzésre. Ennek nem kell egyébként kölcsönösnek lennie, egyszerűen egy fogadó partnert kell találni, vagy mondjuk tanárok esetében egy európai kurzust. Ennek a belépő szintű formája az úgynevezett rövid futamidejű mobilitási projekt, ami viszonylag korlátozott kiutazó létszámmal működik, korlátozott időkeretben működik, viszont nagyon egyszerű megpályázni és megnyerni. Ahogy említettem, diákmobilitásra van lehetőség, pedagógusok külföldi tapasztalatszerzésére, a szakképző intézmények esetében külföldi szakmai gyakorlatok, oktatói munka megvalósítására. Ami lényeges újdonság, hogy a szakmaversenyeken történő részvételt is támogatja a program: a különböző Euroskills-, Worldskills-versenyeken történő részvétel, a szakma kiváló tanulóinak delegálása ma már lehetséges. Fontos újdonsága a programnak továbbá az, hogy az ide utazó partnerek, külföldi szakértők fogadása is – korlátozott létszámmal, formában – lehetségessé vált, tehát a pályázat keretében erre is lehet támogatást nyerni.

Az akkreditáció, ahogy azt korábban jeleztem, egy olyan új lehetőség, ami azt biztosítja az iskolák számára, hogy nagyon egyszerűen, gyakorlatilag automatikusan tudjon forrásokat lehívni a mobilitási tevékenységek megvalósításához. Általános célkitűzéseket kell megfogalmazni, intézményi eljárásokat, tehát egyfajta minőségi garanciát kell letenni a pályázatban, és aztán ezt a rendszert kell működtetni megfelelő módon úgy, hogy azt a támogató időről időre monitorozza. Ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy azok a tapasztalt iskolák, szakképző intézmények, amelyek évről évre mindig szeretnének ilyen mobilitási tevékenységet megvalósítani, szeretnék ezt beépíteni az intézményi gyakorlatukba, ők egyszer ezt megszerezzék, és utána egy viszonylag egyszerű, könnyített eljárással tudják a forrásokat lehívni.

Néhány konkrét példát szeretnék említeni arról, hogy mely intézmények milyen tevékenységben vettek részt. Az egyik fenti dián egy gimnáziumnak a projektjét látják, amely egyébként Erasmus+ nívódíjat nyert el ebben az évben. Alapvetően mobilitási projektről beszélünk, ami azt demonstrálja, hogy noha a szakmafejlesztés elsősorban tematikus hálózatokban, partnerségi együttműködésekben zajlik, akár egy egyszerű mobilitási projektben is lehet arról szó, hogy azok a pedagógusok, akik ebben részt vesznek, olyan tudást szereznek, ami már az intézménybe beépülve megváltoztatja az iskolának az életét. Egy másik példával élve: a szegedi Krúdy egy szakképző iskola, ez a projektjük pedig konkrétan köznevelési projekt volt, tehát közismereti tartalmakról szólt, nem szakképzési tartalmakról. Azt emelném ki az ő projektjükben, hogy a rendszeres pályázás, a programban történő folyamatos részvétel lehetővé tette számukra azt, hogy formalizálják a saját intézményi belső eljárásaikban a nemzetközi kapcsolatokat, aminek az eredményeképpen fölépítettek egy nemzetközi irodát. Dedikált erőforrásaik, munkatársaik vannak, akik a mobilitásszervezéssel foglalkoznak, és ezt annak köszönhetik, hogy évről évre pályáztak és finomították a belső eljárásaikat, a belső munkaszervezésüket ahhoz, hogy aztán elérkezzenek oda, hogy erre az egészre egy struktúrát tudjanak építeni.

Az együttműködési célú partnerségekről szeretnék röviden beszélni, ami a fő pályázattípusok közül a másik. Itt tematikus együttműködések zajlanak. Kevésbé a mobilitáson van a hangsúly, bár a projekt keretén belül értelemszerűen arra is van lehetőség. Általában multilaterális, tehát három-négy vagy több európai, résztvevő országban működő szervezettel, intézménnyel kell együttműködni. Ennek is két fő típusa van. Vannak a kis léptékű partnerségek, amely egy belépő szintű, nagyon egyszerű, átalány támogatáson alapuló projekt, tehát nem kellett bonyolult költségvetéssel, elszámolásokkal foglalkozni, jelentősen csökkentett adminisztrációval működik. A másik már egy komplexebb, nagyobb léptékű tudástranszferről, innovációról, valamilyen termékfejlesztésről szóló partnerségi együttműködés.

A dián feltüntetett prioritások a programban megfogalmazott európai prioritások, de szerintem nagyon jól tudunk mi itt Magyarországon kapcsolódni ezekhez. Az látszik, és nagyon fontos elmondani, hogy itt kéz a kézben kell, hogy járjon az európai uniós szakpolitika, illetve a hazai fejlesztési célkitűzések. Ezek egyébként nagyon jól összeilleszthetők egymással, hiszen azért az EU-s célkitűzések elég általános érvényűek ahhoz, hogy ezekben megtalálják a magyar intézmények és iskolák is a saját számításukat. A partnerségi együttműködések kapcsán egy óvodai példát szeretnék hozni, hiszen óvodák is pályázhatnak mint köznevelési intézmények. Ebben a projektben egy zenei tehetségműhelyt dolgoztak ki. Óvodapedagógusok egyébként nagyon szeretnek részt venni ebben a programban – talán a számarányukhoz képest még többen is vesznek részt és nagyon aktívak (értelemszerűen óvodások kiutaztatására nincsen lehetőség, de a szakemberek nagyon nagy számban vesznek részt).

Lassan le is kerekíteném a prezentációmat azzal, hogy nagyon ajánlom mindenkinek, aki még nem vett részt, de esetleg gondolkodott már azon, hogy bekapcsolódik nemzetközi együttműködésbe, hogy tekintse ezt egy nagyon-nagyon széles látókört, komplex, szakmai és személyiségfejlődést biztosító programnak. Change your life, exchange your life: váljon mindenki „Homo Erasmusszá”, hiszen a rendelkezésre álló források lehetővé teszik Magyarországon, hogy az iskolák nagyon nagy része bekapcsolódjon ebbe a programba. A Tempus Közalapítvány képviseletében szeretném önöket kérni, hogy maradjunk kapcsolatban, és hogyha esetleg kérdés van, akkor azt juttassák el hozzánk.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmet!