Hudacsek Lászlóné

A Szakképzés – Nemzeti Szakképzési és
Felnőttképzési Hivatal szekció összefoglalója

image449.jpg

Nagy tisztelettel köszöntöm a kedves kollégákat, akik jelenlétükkel megtisztelték a szakképzési szekció programját.

A megújult szakképzési rendszer változásai és a kialakult járványügyi helyzet továbbra is nagy kihívást jelent a szakképzésben dolgozó oktatók és intézményvezetők számára, de ugyanakkor már az első eredmények is mérhetővé váltak. Tovább emelkedett a szakképzésbe jelentkező fiatalok száma, egyre többen kapcsolódnak be a technikumi és szakképző iskolai oktatásba. Evvel párhuzamosan növekszik a korábbi gyakorlatuk és tanulmányaik beszámításával szakmát választó felnőttek aránya is. Csökkent a lemorzsolódás, a gyengébben teljesítő diákok számára az orientációs fejlesztés, illetve a műhelyiskola kínál alternatív utat a szakmaszerzéshez.

A mai szekcióülés előadói egy-egy részterületre fókuszálva mutatják be a szakképzés új lehetőségeit, a megvalósult fejlesztések eredményeit.

A már hagyományosnak mondható szakképzési kompetenciamérés tapasztalatainak megosztása mellett, összefoglaljuk az új képzési lehetőségeket. Szó lesz az okleveles technikus képzés, a kreatív technikum és a rugalmas tanulási utak programjainak első tapasztalatairól, eredményeiről „Álmodj, tervezz, alkoss!” címmel betekintést nyerünk a nyíregyházi Digitális Közösségi Alkotóműhely mindennapjaiba, majd zárásként az iskolák pályaorientációs tevékenységének támogatását szolgáló fórumok bemutatására kerül sor.