Hudacsek Lászlóné

Új lehetőségek a szakképzésben

im37.jpg

A megújult szakképzési rendszer új lehetőségeket kínál a szakmatanulás iránt érdeklődők számára. Az új programok eltérő érdeklődésű és felkészültségű fiatalokat szólítanak meg.

A szekcióelőadás első részében a technikumot választók számára karrierlehetőséget biztosító programokat, az okleveles technikusképzést, továbbá a kreatív és pedagógiai technikumot fogom röviden bemutatni. Ezt követően a korai iskolaelhagyás csökkentését támogató alternatív képzések első tapasztalatait prezentálom

im38.png

8. ábra A szakképzés új lehetőségei

Az okleveles technikus képzés a technikum és a felsőoktatási intézmény, valamint a duális partner együttműködésén alapszik. A képzés a felsőoktatási intézménnyel közösen kidolgozott szakmai program alapján folyik. A közösen kialakított többlettartalmak a szakirányú oktatás szakaszában épülnek be a tananyagba.

A képzést sikeresen lezáró tanulók tanulmányi eredményüktől függően felvételi nélkül kerülhetnek be a szakirányú felsőoktatásba. Az együttműködési megállapodásban meghatározott kreditpontok elismerésével a felsőfokú tanulmányok időtartama lerövidülhet. A felszabaduló időt tanulmányainak elmélyítésére használhatja fel a hallgató. A képzésben résztvevő fiatal szakképzési ösztöndíjra jogosult és amennyiben a szakirányú oktatást duális partnernél tölti szakképzési munkaszerződés megkötésére is lehetősége van.

Az okleveles technikus képzésbe 8. után, illetve a 9. nyelvi előkészítő évfolyamot követően történhet a belépés.

im39.pngim40.png

9. ábra Okleveles technikus képzés a 2021/2022-es tanévben

A kreatív ágazat a szakképzés új ágazataként jelent meg a szakmajegyzékben. Az ágazat a jó kézügyességű, kreatív gondolkodású, de az ipar irányában is nyitott fiatalokat szólítja meg. A képzés úgy nyújt lehetőséget a tehetség kibontakoztatásának, hogy közben piacképes szakmához is juttatja az érdeklődő diákokat.

Az ágazat iránt érdeklődők három alágazat szakmái közül választhatnak. A 2020/2021-es tanévben a technikus szakmák közül legtöbben a fotográfus, a grafikus és a dekoratőr szakmákat választották, míg a szakképző iskolában a divatszabó volt a legnépszerűbb.

A kreatív technikumok kialakításának elsődleges célja, hogy a tehetség kibontakoztatását támogató, inspiráló oktatási környezetben, modern eszközök, technológiák és módszerek alkalmazásával történjen a szakmai oktatás. A projektszemlélet alkalmazása, az eredményalapú tanulás módszertana és a duális partnerek bevonása kiemelt szerepet kap a tanulók, képzésben résztvevők felkészítése során. Az innovatív szemléletű képzési módszertan kidolgozása a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szakértőinek és a programban résztvevő szakképző intézmények oktatóinak bevonásával történt.

A 2022/2023-as tanévben 8–10 kreatív technikum indítását tervezzük, ami nem zárja ki, hogy a regionális piaci igények kielégítésére egy-egy szakmában (divatszabó, nyomdaipari technikus stb.) más intézmények is folytassanak kreatív ágazati képzést.

2022 szeptemberében szintén új ágazatként jelenik meg a szakképzés kínálatában az oktatás ágazat és az ennek keretében megszerezhető oktatási szaktechnikus szakma. Eddig szakgimnáziumban, a pedagógia tanulmányi terület szakképesítései közül választhattak a jelentkezők. Főként a felnőttek körében népszerű szakképesítések tartalma az esetek egy részében nem fedte le a szakemberek munkájára igényt tartó intézmények igényeit, elvárásait. Az oktatási szaktechnikus szakmát választók a képzés során elsajátítják a pedagógusképzésbe (óvónő, tanító stb.) való továbblépéshez szükséges ismereteket és evvel párhuzamosan, a gyakorlatok során megismerkednek a különböző korosztályú gyermekekkel, így nagyobb biztonsággal tudják majd kiválasztani az oktatás-nevelés, gondozás, fejlesztés azon területét, amellyel leginkább szeretnének foglalkozni pályájuk során. A szakma képzési és kimeneti követelményeinek és programtantervének kidolgozásán most dolgoznak a szakemberek. A dokumentumok megjelenését követően kezdődik az új ágazat oktatóinak felkészítése.

im41.png

 

10. ábra A Kreatív ágazat alágazatai és szakmái

im42.png

11. ábra Az Oktatás ágazat tartalmi elemei

Az új képzési formák, ágazatok bemutatását követően az alternatív képzési programokat magába foglaló rugalmas tanulási utak pilot programjainak tapasztalatait szeretném megosztani.

A szakképző iskola előkészítő évfolyamán orientációs fejlesztésben jelenleg 20 szakképző intézmény 264 tanulója vesz részt.

Az orientációs fejlesztés azok számára kínál rugalmas tanulási lehetőséget, akik még nem állnak készen a szakmaválasztásra, illetve akik a hagyományos iskolai keretektől eltérő fejlesztést igényelnek. A program egyénre szabott fejlesztéssel, mentori támogatással biztosítja a tanulók alapkészségeinek fejlesztését, pályaválasztásának elősegítését. Az előkészítő évfolyam célja a tanuló képességeihez illeszkedő szakmaválasztás mellett a szakmatanuláshoz szükséges alapkompetenciák megszerzése. A projektszemléletű oktatás során megtanulnak csapatban dolgozni, fejlődik problémamegoldásuk és konfliktuskezelésük. A szakmákkal tanműhelyi foglalkozások és vállalati programok során ismerkednek meg. A pandémia nagyban megnehezítette a programban résztvevő diákok és oktatók helyzetét. Az online tér biztosította a kapcsolattartást, de megnehezítette a mentor és mentorált közötti kapcsolat elmélyítését. Az iskolák legnagyobb veszteségnek a vállalati programok hiányát tartották. Ebben a rendkívüli helyzetben a korábbinál nagyobb szerep hárult a digitális alkotóműhelyek lehetőségeinek kihasználására.

im43.png

12. ábra Rugalmas tanulási utak a szakképzésben

A nehézségek ellenére sikeres évet zártunk. Országos átlagban a 10% alatti lemorzsolódás az orientációs fejlesztést végző oktatók, pedagógusok munkáját dicséri. A diákok többsége szakképző iskolában folytatta tanulmányait. 11% lépett tovább technikumba, ugyanakkor 15% számára a műhelyiskola jelentette a szakmatanulás első lépcsőjét.

2021 őszén 63 szakképző intézményben közel 600 tanuló csatlakozott a Szakképzési Hídprogramot felváltó Dobbantó programhoz. Az alapfokú végzettséggel nem rendelkező, tizenhatodik életévüket betöltött fiatalokat számára lehetőséget biztosító program egyénre szabott alapkompetencia-fejlesztéssel segíti a tanulók felzárkózását, lehetőséget teremtve ezzel műhelyiskolai továbblépésre, a választott részszakma elsajátítására.

Az első pilot év (2020/2021-es tanév) tapasztalatai a magasabb lemorzsolódás ellenére biztatók. A programban résztvevő diákok 33%-a kevesebb, mint egy tanév alatt továbblépett a műhelyiskolába. Az előzetesen fenntartásokkal kezelt „rugalmasság” létjogosultságát bizonyította az első év. A tanulók átlagosan kilenc hónap után léptek tovább, de az ügyesebbek ennél rövidebb idő alatt sajátították el a részszakma tanulásához szükséges alapokat. A „továbblépők” helyére folyamatosan érkeznek az új diákok, biztosítva evvel a program stabilitását.

A Dobbantóban is a személyes jelenlét hiánya okozta a legnagyobb nehézséget az oktatói teamnek. A programban többnyire nehézsorsú, sok esetben nélkülöző, biztos családi háttér hiányában csekély önbizalommal bíró fiatalok vesznek részt. Sok esetben nem rendelkeztek az online oktatáshoz nélkülözhetetlen informatikai hozzáféréssel, amit az iskolák eszközkölcsönzéssel, személyes konzultációk szervezésével próbáltak pótolni.

im44.png

A legnagyobb népszerűségnek örvendő alternatív program a műhelyiskolai képzés. A műhelyiskola nemcsak a Dobbantó programból érkezőket várja, hanem mindazokat, akik csak alapfokú végzettséggel rendelkeznek és tizenhatodik életévüket már betöltötték. A kifejezetten gyakorlatorientált képzés tanműhelyben vagy munkahelyi körülmények között, mester–inas kapcsolatban, mentortanár támogatása mellett zajlik. A sikeres szakmai vizsgát követően alapfokú végzettséggel és munkakör betöltésére feljogosító részszakma bizonyítvánnyal kerül ki a tanuló, illetve képzésben résztvevő felnőtt.

Az egyén előrehaladásától függő képzési idő 6–24 hónap. A pilot év tapasztalatai azt mutatták, hogy a lemorzsolódás a Szakképzési Hídprogrammal összevetve alacsony, 11%. Egyre több a programba felnőttképzési jogviszonyban bekapcsolódó, szakmával nem rendelkező felnőtt, aki gyakorlati tapasztalatait felhasználva 6–8 hónap alatt részszakmát szerez. Szintén pozitív tapasztalat, hogy a sikeres szakmai vizsgát követően a fiatalok egy része újabb részszakmát választva folytatja tanulmányait, de vannak, akik a teljes szakma elsajátítására is vállalkoznak.

A programok megvalósítását követve, online workshopok szervezésével, továbbá a jó gyakorlatok megosztásával támogattuk az oktatók munkáját.

A beszámolók részeként beérkező információk alapján elemeztük a programokban résztvevők által jelzett problémákat és a megoldásukra érkező lehetséges javaslatokat. Az elemzés két területre fókuszált:

  • Tanulók a rugalmas programokban.
  • Lemorzsolódás okai a rugalmas programokban.

im45.png

13. ábra Tanulók a rugalmas programokban

 

 im46.png  im47.png

14. ábra: A lemorzsolódás okai a rugalmas programokban

15. ábra: Rugalmas tanulási utak módszertani és
informatikai fejlesztései

A tapasztalatok folyamatos becsatornázásával folytak azok a módszertani és informatikai fejlesztések, amelyek jelentős segítséget biztosítanak a csatlakozó intézményeknek és oktatóiknak.