Kisfaludy László

A pedagógus-továbbképzés rendszerének megújítási irányai

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel köszöntöm Önöket, és köszönöm szépen én is a szervezőknek a kedves meghívást.

Kérem, engedjék meg, hogy egy nagyon rövid tapasztalattal hadd kezdjem a saját szakmai múltamból. 2013–2015 között a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen annak veselkedtünk neki, hogy a kormánytisztviselői továbbképzési rendszert megalkossuk, újrateremtsük. Nem volt könnyű és nem volt feltétlenül népszerű kihívás, hiszen a kormánytisztviselők sokat dolgoznak és minden további teher problémát jelenthet. Nagyon nehéz olyan továbbképzési rendszert teremteni és létrehozni, amelyben sok-sok különböző akarat, elvárás, szándék mind-mind megtalálja a saját célját. Ennek a rendszernek a létrehozása egy kicsit állatorvosi lónak is tekinthető, hogyha a pedagógus-továbbképzési rendszer megújítására fókuszálunk, meg fogják érteni, hogy miért mondom ezt.

Az egyetemen készítettünk egy olyan vizsgálatot, amelyben azt próbáltuk ellenőrizni, hogy a kifejlesztett e-learning tartalmainknak, amelyeket a tisztviselők néznek a számítógépen, milyen a feldolgozása, befogadása, élményszerűsége. Erre egy komoly és magas színvonalú technológiát használtunk, ami arra is képes volt, hogy bepozícionálva a kísérletben résztvevő személyeknek a szemmozgását, azonosítva és detektálva az ő legtipikusabb érzelmi reakcióit, kirajzoljon egy nagyon jól vizualizálható görbét arról, hogy milyen a figyelem szintje, mennyire figyelnek a tisztviselők a tananyagra, melyek azok a pillanatnyi élmények, amelyek érik őket, hol kezd csökkenni, hol kezd nőni a figyelem.

Egy igen színvonalasnak tekinthető e-learning tananyag kapott szerepet a vizsgálatban, amelyben egy nagyon magasan kvalifikált, kiváló szaktudású szakember beszélt, és mellette a háttérben egy prezentáció is látható volt. Mi volt a tisztviselők reakciója? Az előadó elkezdett beszélni, nagyon felkészült volt, nagyon érdekes dolgokat tudott mondani. A figyelem szintje (felnőttekről beszélünk) kb. 15–20 perc után elkezdett először enyhén, majd egyre dinamikusabban zuhanni. Amikor megkaptuk ennek a vizualizált leírását, láttuk, hogy a figyelem szintje alacsonyra került, de egyszer csak váratlanul felugrott a magasba. Hogy lehet ez? Gyorsan megnéztük a felvételt, hogy mi volt az ok: az előadó kezéből kiesett a prezenter. Nem tudjuk, hogy azért-e, mert ő maga is elálmosodott a hosszú előadáson, vagy csak egyszerűen technikai oka volt. A lényeg, hogy hirtelen a tisztviselők ismét elkezdtek figyelni egy rövid időre.

Azt gondolom, hogy ez a rövid epizód is több aspektust mutat meg számunkra, mi az, amire figyelni kell, mi az, amit tapasztalatként fel kell használni a pedagógus-továbbképzési rendszer megújítása során is. Egyrészt kézenfekvő, hogy előttünk áll a digitalizáció mint lehetőség, hiszen az online tartalommegosztás és tanulás egy jó módszer tud lenni, ha helyesen megválogatjuk, hogy milyen tartalmak, milyen közlési típusok esetén használjuk. Aztán ott van az előadók, az oktatók kérdése és a módszerek kérdése. Mi az, amivel el tudunk jutni valóban a pedagógusok értelméhez, szívéhez, mi az, amit valóban be tudnak építeni saját munkájukba? Itt visszautalnék Freund Tamás elnök úrnak az előadására, hogy hogyan változik meg az agy működése, hogyan hatnak az információ-áradatból következő hatások mindannyiunk életére, működésére. Bizony, a fiatal felnőtteknek a tanulási szokásai, információfeldolgozása is változik, nem csak a gyerekeké. Nagyon fontos az, hogy mire figyeltek fel a bevezetőben mondott példa során a „tanulók”? A mozdulatra, a váratlanságra, az élményre. Tehát nagyon sok tapasztalat van előttünk, amelyeket fel lehet használni.

Ha rákanyarodunk a pedagógus-továbbképzés rendszerére, eleve sok szempontból kedvezőbb alapszituációból indulunk. Először is itt nem egy „zöldmezős” fejlesztésről beszélünk, hiszen van továbbképzési rendszer, léteznek a jogszabályi keretek: hétévenként hány órányi továbbképzésben kell részt venni, milyen lehetőség van beszámítani például a pedagógus szakvizsga képzési idejét, hogyan lehet figyelembe venni a belső tudásmegosztás formáit. A kérdés inkább az, hogy hogyan tudjuk a továbbképzést valóban célhoz kötni, hogy tényleg a pedagógusok szakmai fejlődését szolgálja, a munkájukon keresztül pedig pozitív hatást tudjon gyakorolni a gyerekek tudásszintjére. Dr. Maruzsa Zoltán államtitkár úr említette, hogy idén két nagy volumenű kérdőíves kutatást is végeztünk a pedagógusok körében. Ebben érintettük többek között a továbbképzés rendszerét is. A több tízezer válaszadó nagyjából egyöntetűen azt emelte ki, motiválónak tekinti az ingyenes, jó minőségű továbbképzések lehetőségét. Amint azt a diasorban láthatják, a kérdőívet kitöltők 71 százaléka teljes mértékben, vagy többnyire azt mondta, hogy ez számára fontos. A lényeg az, hogy illeszkedjenek a saját fejlesztési igényeikhez, legyenek jó minőségűek és legyenek ingyenesek. Ezek azok az alapinformációk, amikből ki tudunk indulni.

Az Oktatási Hivatal, amely azt gondolom, hogy nagyon magas szakmai színvonalon és példás rendben kezeli a továbbképzések akkreditációs rendszerét, minden évben elemzi és összegzi azt, hogy hogyan alakultak az adott évben a képzések. Nagyon jó visszajelzést ad ez számunkra is arra nézve, hogy lássuk: nagyon sok továbbképzés van, de nagyon eltérő ezeknek a képzéseknek a hatékonysága, hasznosulása. Mennyire tudják a pedagógusok például beépíteni az ő mindennapi munkájukba azt a képzést, amelynek során egy nagyon akadémikus, hosszú elméleti eszmefuttatást hallgathatnak meg, ráadásul olyan témakörökben, ami adott esetben nem is feltétlenül illeszkedik az adott tantárgy kerettantervéhez? Vagy mennyire tudják beépíteni a mindennapi munkájukba azokat a pedagógiai ötleteket, amelyek például egy 12 oldalas óravázlatban vannak leírva? Aki tanár, az tudja, hogy egy 12 oldalas témaleírást nem lehet egy tanórán feldolgozni. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy élményszerű, gyakorlatorientált, életszerű ismereteket adó, valós fejlesztési célt szolgáló, a modern technológia eszközeit alkalmazó továbbképzésekre van szükség.

Nézzük egy kicsit részletesebben is ezeket a fejlesztési irányokat! Mikor azt mondjuk, hogy életszerű és valós problémára reflektáló képzésre van szükség, mit is jelent ez a gyakorlatban? Például azt, hogy ne a pedagógusnak kelljen utána hatalmas többletenergiát belefektetni ahhoz, hogy az adott módszer, gyakorlat tényleg beépíthető legyen a nevelő-oktató munkába.

Fontos azt is leszögezni, hogy nem feltétlenül végtelen sokféle képzésre van szükség. Azt gondolom, hogyha megkérdezzük a pedagógusokat, mik azok a területek, amelyek kapcsán leginkább hiányát érzik az információnak, amelyekben leginkább szeretnék fejleszteni a készségeiket és tudásukat, akkor 10–15 főbb csomópont lefedné a kollégák igényeinek 80–90%-át. Ebben nyilván ott vannak a diszciplináris újdonságok, ott vannak a módszertani újdonságok, ott van adott esetben a stresszkezelés, a reziliencia-képesség fejlesztése és így tovább. Amikor tehát életszerű és felhasználható ismereteket adó képzésekről beszélek, akkor ilyenekre gondolok. Ehhez nem feltétlenül hosszú továbbképzésekre van szükség. Előfordulhat, hogy egy egynapos, sőt, urambocsá, 2–3 órás e-learning típusú továbbképzés – ha jól ki van találva, jól ki van dolgozva – nagyon hasznos tud lenni. Sok-sok éven keresztül voltam érettségi elnök, és aki velem együtt itt a teremben szintén járt már ilyen cipőben, az tudja, hogy az érettségi elnököknek évről évre részt kell venniük egy fejtágító képzésen, amely alapvetően a jogszabályi újdonságokat mutatja be számukra. Ezek nagyon fontos információk, de nekem azért megfordul a fejemben, hogy ez e-learning formájában is megvalósítható lenne, akár úgy, hogy kapcsolódik hozzá valamiféle konzultációs lehetőség (ami szintén lehet online), és máris tudunk munkaidőt, erőt, energiát megtakarítani mindannyiunk számára.

A következő alapelv a fejlesztési célok azonosítása és a célokhoz igazodó továbbképzések kiválasztása. Minden képzés akkor hasznosul legjobban, ha egy valós fejlesztési szükségletre reflektál. Ehhez a fejlesztési szükséglethez nekünk bemeneti információt adnak többek között a belső és külső értékelések, mérések, de emellett természetesen lehetnek más igények, szempontok is. Ezért én azt gondolom, hogy legalább három, de inkább négy, az oktatásban érintett szereplő céljait, igényeit kell ilyenkor definiálni. Alapvető a jelentősége – hiszen ez adhatja meg leginkább a belső elköteleződést – a pedagógus saját fejlődési igényének. Nagyon fontos az intézményvezető, hogy ő mit lát, továbbá a belső vagy külső értékelések mit mondanak, melyek azok a területek, amelyekben az adott kollégának még van fejlesztési potenciálja. Nagyon fontos továbbá a fenntartó, illetve az oktatásirányítás által megfogalmazott fejlesztési cél is, gondoljanak például egy átfogó, komplex jogszabályváltozás bemutatására.

Az intézményen belüli tudásmegosztás szerepéről úgy gondolom, ebben a körben nem kell hosszasan beszélni, talán az egyik leghatékonyabb tanulási módszer. Mindannyian tudjuk, hogy a formális és a különböző non formális, informális tanulási formák között hatékonyságban az utóbbiak felé billen a mutató. Ezt talán saját gyermekeinkkel is megéljük mindannyian – én mindig csodálattal nézem, hogy a legkisebb gyermekem kilenc évesen, amikor a bátyja mondjuk második világháborús tankokkal harcol a számítógépen, pontosan tudja, hogy a képernyőn látható jármű nem egy második világháborús Tigris harckocsi, hanem egy szovjet T-34-es. Nem is tudja, hogy tanul és mégis – játszva – tanul. Hosszasan sorolhatnánk az ilyen tanulási metódusokat, amelyek legkönnyebben a nem formalizált tanulási szituációkban valósulhatnak meg. Nem baj tehát, ha a pedagógusokat felkészítjük arra, hogy ehhez azonnal használható eszközöket kapjanak.

Beszéltem a továbbképzési ciklusról is. Jelenleg ez hét év. Azt is felül kell vizsgálni – ha az egész rendszerhez hozzányúlunk –, hogy megfelelő-e ez az időszak. Egyáltalán, a továbbképzési kötelezettség mennyiségét hogyan lehet a legjobban definiálni: órában, pontban, valamiféle összetettebb mutatórendszerben, ami a képzésnek nemcsak az időtartamát jelzi, hanem adott esetben azt is, hogy vizsgával zárul-e vagy sem, személyes jelenléti típusú a képzés vagy sem, tréning jellegű, aktív részvételt igényel vagy nem.

Sokat beszélünk a továbbképzések hatékonyságáról. Ma már talán nincs olyan képzés, amelynek a végén ne tennének a résztvevők elé egy kitöltendő értékelő kérdőívet, vagy ne kapnának e-mailt, amelyben megkérdezik tőlük, hogyan értékelik a képzés tartalmát, az oktatót, a helyszínt, milyen volt a catering stb. Ez egyfajta elsőfokú értékelés magának a képzésnek a színvonaláról, minőségéről, szervezéséről. De a hasznosság kérdését csak hosszabb távon lehet megítélni. Azt, hogy mennyire épül be például egy új ismeret 3-5 év távlatában a pedagógus gyakorlatába, már sokkal nehezebb mérni, de nem lehetetlen. Amikor hasznosulásról és hatékonyságról beszélünk, akkor ilyen távlatokban szükséges majd az új továbbképzési rendszer teljes minőségbiztosítását is kiépítenünk.

Kik lehetnek a szereplői a jövőben a továbbképzési rendszernek? Az ágazati felelős tárca (jelenleg a Belügyminisztérium) természetesen ott kell, hogy legyen, mint ahogy az Oktatási Hivatal kulcsszerepe is elvitathatatlan szerintem a jövőben is e tekintetben, ugyanúgy, mint a köznevelési és a felsőoktatási intézmények szakembereinek. Rengeteg érdekes tartalom, rengeteg jó szakember van – a kérdés, hogyan tudjuk ezeket a pedagógusok fejlesztési céljaihoz rendezni, hogyan tudjuk egy egységes, átlátható rendszerbe foglalni. Nyilvánvaló például, hogy egy egyetemen, ahol egy-egy tudományterületet kutatnak, ahol új eredményeket tárnak fel, onnan ezeket az új ismereteket el kell juttatni az adott tantárgyakat tanító, az adott ismereteket hasznosítani tudó pedagógusokhoz. Elég, ha csak a különböző archeogenetikai kutatásokra gondolunk, amelyekről ezelőtt 30–40 évvel nem is hallottunk történelemtanári képzésünk során az egyetemen. De legalább ilyen fontos, hogy ezeknek a szakmai nóvumoknak a napi gyakorlatba történő beillesztését, „aprópénzre váltását” is elő tudjuk segíteni. Mert – azt hiszem – ez az igazi nagy varázslat, ez az, ami mindig az egyik legnagyobb kihívást jelenti azoknak, akik továbbképzéseket fejlesztenek.

Célokról, tartalomról beszéltem, szóljunk most kicsit a módszertanról és a mennyiségről. Nagyon fontos, hogy mérlegeljük: a pedagógusainknak van elég feladata. Tehát annyi továbbképzési kötelezettség vonatkozzon rájuk, ami teljesíthető, ami reális, és nem az lesz az élményük (még adott esetben egy jó továbbképzés esetén is), hogy itt töltöttem megint a hétvégémet, nem tudtam készülni az órámra stb. A módszertan tekintetében, azt gondolom, igenis helye van egy-egy esetben olyan képzésnek, amikor mondjuk egy szakterület kiemelkedő művelője tart előadást személyesen. Egy ilyen klasszikus, frontális előadást hallottunk Freund Tamás elnök úrtól, és azt gondolom, hogy mindannyian egyöntetűen álmélkodó figyelemmel szemléltük azt. Én legalábbis mindenképpen. A tudásátadás, a készségfejlesztés minden válfajának van tehát helye, de mindig ahhoz kell igazítanunk az alkalmazott módszert, hogy mi az adott képzés célja. Hogyha személyes készségeket, képességeket akarunk fejleszteni, akkor a bevonást, a személyes aktivitást kell az előtérbe helyezni. Pontosan tudjuk mindannyian, hogy ha látunk vagy olvasunk valamit, akkor az információknak 10–20, legfeljebb 30 százaléka ragad meg bennünk. Hogyha mi magunk csinálhatjuk, akkor viszont sokkal eredményesebb a tanulás, sokkal nagyobb arányban valósul meg a bevésődés. Ezeket a tapasztalatokat a továbbképzési rendszer újratervezésében is fel kell használnunk.

Minden szép és előremutató terv kapcsán létfontosságú megvizsgálni azt is, hogy állunk a kivitelezéssel. Talán mondhatom, szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis a ’21–’27-es uniós fejlesztési időszak tervezése hamarosan lezárul, és ebben komoly szerepet szeretnénk szánni a köznevelési pedagógus-továbbképzési rendszer megújításának. A szakterület elképzelései szerint külön intézkedés lesz, amely majd ennek a rendszernek az átalakítását és a kezdeti időszakban történő – kísérleti jellegű – működésének kereteit tudja majd biztosítani.

Ugyanilyen fontos feltétel az is, hogy másfélszázezres célcsoport esetében egy ilyen struktúra megfelelő online szolgáltatások és ügyfélkapcsolati támogatás nélkül nem tud zökkenőmentesen és jól működni. A már említett kormánytisztviselői továbbképzési rendszer kapcsán ez számomra nagyon nagy tapasztalat volt. Biztos vagyok benne, hogy nekünk, pedagógusoknak is egy olyan továbbképzési rendszert támogató felületre van szükségünk, ami valódi tudásbázisa a képzéseknek: ahol látjuk a saját képzési életutunkat, ahol informálódhatunk a képzési kínálatról, ahol megtörténhet a képzési tervek kidolgozása és nyomon követhető, hogyan teljesülnek a tervek. Örömteli, hogy az Oktatási Hivatal e tekintetben is nagyon komoly szakmai fejlesztéseket hajtott végre.

Összegezve tehát, van egy tiszta, egyértelmű víziónk a jövőről, elkötelezettek vagyunk a fejlődés iránt és rendelkezésre áll megannyi tapasztalat, valamint egy stabil alap, amiről el tudunk indulni. Abban bízom, hogy ezen összetevők kölcsönhatásának eredményeként a következő években egy színvonalas és mindannyiunk hasznára váló továbbképzési rendszer tud felépülni. Ehhez minden pedagógus szakmai javaslatára számítunk.

Köszönöm a figyelmüket!