Zentai István

A SpaceBuzz ingyenes oktatási program nemzetközi és hazai helyzete

Előszó

Nagyon nagy kihívás így egy konferencia harmadik napján reggel első előadónak lenni, pláne úgy, hogy előző este gálavacsora van, úgyhogy külön szeretettel köszöntöm azokat a kedves kollégákat, akik megtiszteltek jelenlétükkel. Ha valaki még nem kapott volna kolléganőimtől egy kisebb ajándékot, az jelentkezzen, mert ezzel szeretnénk meghálálni a figyelmüket. Bemelegítéskén egy kis filmet[1] szeretnék bemutatni, és utána térnék rá az előadásom tartalmi elemeire.

A videót nemrég kaptuk meg, így még nem volt idő sem magyarul feliratozni, sem szinkronizálni. Ahogy láthatták, a SpaceBuzz magyarországi (és olaszországi, franciaországi) megvalósulása nemzetközi projekt, egy Erasmus+ pályázat eredményeként, de erről még lesz szó.

Én általában, amikor előadok, akkor főszabályként nem azt szoktam felolvasni, ami a táblán van, de néha azért a mondókám és a felirat egymással összefügg. A filmben látható balatoni táj és a magyar diákok nyilatkozata bizony tökéletesen foglalta össze a SpaceBuzz oktatási program hatását, akárcsak az olasz, francia, holland és magyar tanárok nyilatkozatai. És hogy mégis miről szól ez a SpaceBuzz program? Erről van egy rövid kétperces videó[2], ami nálam sokkal ékesebben el tudja mondani a lényegét.

A SpaceBuzz program

Akár be is fejezhetném az előadásomat, mert ez a SpaceBuzz program. Azért kicsit rávilágítanék részletesebben is arra, hogy miről van szó. Ez egy oktatási program – nevével ellentétben – nem az űrkutatásról, hanem pontosan arról szól, amit itt elmondtak a videóban, azaz egy oktatási program, mely felkészíti és elviszi a tanulókat egy virtuális űrutazásra. És hogy ez mennyire megalapozott tudományosan?

kiadvany2023-image374.png

Hollandiában Max Louvre professzor, vezetésével – aki a Tilburg Egyetem Mesterséges Intelligencia és Kognitív Tudományok Tanszékének professzora – dolgoztak ki és validáltak egy olyan oktatási programot, ami 10–12 éves gyerekeknek szól. Ők a célcsoport a felmérések alapján, mivel ők a legérzékenyebbek, legfogékonyabbak. A kutatások alapján elkészülő tananyag arról szól, hogy a virtuális valóság, a kiterjesztett valóság az oktatásban milyen hatásokkal van a tanulókra. Az alsó képen egyébként professzor úr éppen az ITU plenáris partnerség ülésén tart előadást, a másik képen pedig André Kuipers űrhajósnak – a SpaceBuzz program alapítójának – az avatárja van készülőben.

Kik a célcsoportjai ennek az oktatási programnak? A 10–12 éves gyerekek, és bármilyen fenntartású iskolával szívesen lépünk kapcsolatba, legyen az állami, egyházi vagy magán.

Mérföldkövek

Pár szó a mérföldkövekről, hiszen az előadás a nemzetközi és hazai helyzetről szól.

  • 2018 Q4 indult el Hollandiában a SpaceBuzz program,
  • 2019 Q4 vettük fel a kapcsolatot az illetékesekkel,
  • 2020 Q2, megállapodtunk a holland illetékesekkel a hazai bevezetésről, és ami itt nagyon fontos, kaptunk egy felkérést, ami nagyon megtisztelő volt holland barátainktól, hogy egy Erasmus+ pályázaton elindulnánk, aminek a célja, hogy a STEM – amiről itt a konferencián már nagyon sok szó esett – oktatás hatékonyságát hogyan lehet fokozni. Erre az Erasmus Plusz pályázatra megalakult egy konzorcium, holland olasz, francia és magyar szakemberek által, de erről majd még később lesz szó. A cél elérése érdekében a pályázati anyagba a SpaceBuzz ingyenes oktatási programot építettük be.
  • 2020 Q4, sikeres volt pályázatunk.
  • 2021 Q3, elkészült a tananyag.

 kiadvany2023-image375.png

A tananyag

A tananyagnak három fő oszlopa van.

  • A tanári kézikönyv, ami egy 64 oldalas, és a nemzetközi konzorcium szakértőinek a kidolgozásával valósult meg. Mind a tizenkét lecke, ahogy mi mondjuk küldetés, amelyek a tartalmára nem áll módomban kitérni. Tegnap a délutáni szekcióban három olyan kolléga is 45–45 percen keresztül egyenként beszélt erről a témáról, akik ott voltak, hallhatták, akik nem azok a felvételről meg tudják nézni, vagy ebben a kötetben tudják elolvasni. A tanári kézikönyv, kiegészítve podcastokkal, videókkal, linkekkel nagyon hasznosan segítette a tanárokat munkájukban.
  • A tanulói munkafüzet, amit a gyerekek iskoláikon keresztül egy úgynevezett űrládában kaptak meg a tananyaghoz szükséges segédanyagokkal és eszközökkel együtt.
  • STEM útmutató, ami okos gyakorlatokat tartalmaz a tanárok részére, annak érdekében, hogy a diákjaiknak minél hatékonyabban tudják a STEM oktatást biztosítani.

2022 Q1–Q2, 21 iskola mintegy 1500 tanulója vett részt a SpaceBuzz oktatási programban. 70 tanárt készítettünk fel online.

Pár pillanatkép az oktatásról. A képek önmagukért beszélnek. Itt nem nagyon látni unatkozó arcot, nagyon élvezték a tanulók ezeket a foglalkozásokat. Ez egy élményalapú tanítás.

Csúcspont volt, amikor április 29-én megérkezett a SpaceBuzz rakéta Budapestre. Innét átment Hernádnémetibe, utána Hódmezővásárhelyre és Zánkára. Az iskolák tanulói, akik az első hat küldetést teljesítették, ezeken a helyszíneken vettek részt a SpaceBuzz VR űrutazáson.

kiadvany2023-image377.png

A pillanatképek erről szólnak, de inkább hallgassunk[3] meg pár véleményt.

Résztvevők mondták

Kiemelve pár nyilatkozat:

  • Rájöttem, hogy igazából a Földünk az még csodálatosabb, mint amit alapból látunk. (Molnár Noel, tanuló)
  • Amint meghirdettük, 50–60 gyerekkel számolhattunk alapból, még külső iskolákban is jöttek hozzánk. Szerintem nem kellett senkit se rábeszélni, hogy itt szerepeljen. (Szabadkai Bálint Máté, tanár)
  • Tulajdonképpen egy űrutazásra készíti fel a gyerekeket, ami során ők megismerik a világűrt, a Naprendszert, a bolygót, a Földet, a klímát, a környezetvédelmet és egyéb élő élettelen környezetünket. (Zentai István, SpaceBuzz Hungary)
  • Az űrhajó építői a virtuális valóság és a 4D ülések segítségével teremtették meg az űrutazás érzetét (narrátor)
  • Nyilván itt azért nehéz dolga volt azoknak, akik összerakták ezt a túrát, ugyanis itt nekik tényleg be kellett mutatniuk a Földet, be kellett mutatni az űreszközöket, amelyek a Föld körül keringenek, illetve még a Holdra is eljuthatnak azok, akik részt vesznek ezen a túrán. Én úgy gondolom, hogy ilyen rövid idő alatt ez nem lehetséges nyilvánvalóan, de ennek nem is ez a célja. (Magyari Gábor, A HUNOR program űrhajós képzés és üzemeltetés igazgatója)
  • Az overview hatás jellemző leginkább, hogy rájövünk, hogy milyen kicsi is a bolygó az egész világűrben. (Tóth Mihály Zakaria, tanuló)
  • Be akarja mutatni, hogy mit változott a Föld, és ezzel arra buzdítanak, hogy a Földet jobb hellyé tegyük, hogy ugyanúgy nézhessen ki, mint régen. (Fazekas Milán, tanuló)
  • Ezeknek a gyerekeknek a jövőjét határozhatja meg, hogy merrefelé tereljük az érdeklődésüket. Ezzel mindannyiunkért teszünk, mert ettől függ a jövőnk, illetve az ő jövőjük elsősorban. (Neusinger Judit, SpaceBuzz önkéntes)
  • A virtuális űrkutatás élménye a diákok és a tanárok számára is felcsillantotta annak lehetőségét, hogy bármilyen tantárgy esetében alkalmazható a technológia. (narrátor)
  • Ez egy kivételes lehetőség nemcsak a diákoknak, hanem a tanároknak is, hogy részt vehetnek a programban. Sok a STEM jellegű része, amivel izgalmasabbá, érdekesebbé teszi a tanulók számára a tananyagot. (Katonáné Cserepes Mária, tanár)
  • Ez így az élvezetes tanítás és szórakozás egyik nagyon fontos formája. (Árok Péter, tanuló)
  • Mindenképpen fontosnak tartom, és egyre égetőbb szükségét látom annak, hogy foglalkozzunk ezzel a témával, úgyhogy én nagyon örülök ennek a lehetőségnek, hogy Magyarországon is van, és bízom benne, hogy minél több kisgyerekhez el fog jutni ez a lehetőség. (Pelyhe Andrásné, nyugdíjas tanár)
  • Egyre többen ismerik fel az űrkutatásban rejlő lehetőségeket, hiszen a mostani invenció nemsokára akár a mindennapjaink részei lehetnek. (narrátor)
  • Nyilván nem mindenkiből űrhajós lesz azonnal, hanem akár mérnök lesz a végén, valamilyen tudós, akár szociológus, jogász vagy közgazdász, de az is inkább ezen a tématerületen belül, ami igazából a jövőnkről szól, az abban fog elhelyezkedni. Tehát ez igazából egy inspiráció, egy nagyon hálás témával, mint az űr. (Dr. Sárhegyi István, űrjogász, űripari vállalkozó)
  • Én nem üzleti lehetőséget láttam benne, hanem egy lehetőséget, hogy a gyerek közelebb kerüljön egy lépéssel, úgymond az álmai felé. (Nagy Szabolcs, támogató)
  • Foglalkozzunk azzal is, amit még nem tudunk, és amit még tudhatunk, amit még nem fedeztünk fel és felfedezhetünk. (Fábián Veronika, tanuló)
  • És a felfedezésekre még adódhat lehetőség, mert ezt az élményt mindenkinek ki kell próbálnia, aki csak teheti. (narrátor)
  • Hogyha erre lesz lehetőség, akkor én ezt mindenképpen javasolni fogom, igen. És a mi iskolánk, ráadásul egy nagyon–nagyon nyitott szellemiségű iskola, és nagyon szívesen kipróbálunk mindenféle olyan programot, ami a gyerekek számára kinyitja a világot. (Kökényesi Ágnes, iskolapszichológus)
  • Ez a kamion abszolút hozta azt a minőséget és azt az érzést, ami azzal jár, hogy az ember kijut a világűrbe, és visszanéz a Föld bolygóra. (Magyari Gábor, A HUNOR program űrhajós képzés és üzemeltetés igazgatója)
  • Nekem nagyon tetszett, nagyon jól ki volt dolgozva, és az is megdöbbentő volt, hogy az elején elhangzott, hogy ezek eredeti felvételek, és csodálatos látvány volt. (Bonczi Kinga, tanuló)
  • Nyilvánvalóan a videó és a hozzá kapcsolódó szövegek, és a kvázi tananyag, ami elhangzik, az elsősorban nem felnőtteknek szól, hanem általános iskolásoknak, de az élmény maga, ahogyan mozog a szék alatt, ahogyan megy a videó, és egyébként a hang is mellette. Azt gondolom, hogy az életre szóló élmény. (Farkas Péter Bertalan, oktatási szakértő)
  • Fura volt az új utazás, ezt meg kell hagyni. A landolás az a nagy mázli, hogy volt hőpajzsunk különben, már rég szét lennék hullva! (Nagy Ferenc András, tanuló)

Eredmények

Szóval nagyon jó dolog ilyeneket hallani!

A gyerekeknek és a megszólalt felnőtteknek a véleménye mindennél ékesebben beszél arról, hogy mennyire eredményes a SpaceBuzz oktatás. Holland barátaink 200 fős mintán folyamatosan kutatják a SpaceBuzz oktatás hatásait, és ennek látható eredményei:

  • ösztönzi a gyerekeket a jobb, hatékonyabb tanulásra;
  • felkelti érdeklődésüket a STEM (MTMI) tárgyak iránt;
  • klíma- és környezetvédelmi szemléletük felelősségteljesebbé válik;
  • fejlődnek kreatív, kommunikációs és együttműködési kompetenciáik;
  • a programhoz csatlakozó iskolák pedagógusainak módszertanát fejleszti.

A magyarországi tapasztalatok kiértékelése professzionális közvéleménykutató cég bevonásával folyamatban van. Több kérdőívet is kiosztottam a gyerekeknek és a tanároknak.

Kutatás

A következő dia mutatja, hány fajta kérdőívet adtunk ki, és ezeknek folyik a kiértékelése.

kiadvany2023-image377.png

Itt megemlítem, hogy kaptunk kérdőíveket a holland központból is (#2). Mindegyik, a SpaceBuzz konzorciumban résztvevő országban, az oktatásban résztvevő gyerekek ezeket is kitöltötték. Az értékelése folyamatban van.

Egyértelműen sikeresnek mondható a program nem csak a tanulók, de a tanárok részéről is. Felhívom a figyelmet, hogy az „Ajánlanád-e barátaidnak a részvételt ebben az oktatási programban” kérdésre 99,6% egyértelmű igennel felelt. Hozzáteszem, ez még nyers kutatási adatokon alapuló statisztika, tehát a szélsőértékek nincsenek levéve. De ha ez lenne a végeredmény, mi azzal is nagyon meg lennénk elégedve.

Jelen

Jelenleg ott tartunk, hogy megnyílt az előregisztráció[4] a 2022/23-as tanévre tervezett SpaceBuzz oktatás programra. Szeretnénk folytatni a SpaceBuzz programot.

Kérem regisztráljanak közvetlen és közvetett környezetükben lévő iskolákkal! Minél több iskola kíván részt venni ebben a programban, azzal súlyunkat tudjuk erősíteni az illetékes döntéshozók előtt. Nem tudom, hogy említettem-e már, de ha nem, akkor most kiemelem, a SpaceBuzz oktatási program ingyenes az iskolák részére.

Jelenleg folyik egy hazai fejlesztésű SpaceBuzz rakétának a létrehozása. A tervek elkészültek. A SpaceBuzz oktatási program szűk keresztmetszete a VR űrutazás, amely az oktatási program elválaszthatatlan része.

A magyar SpaceBuzz rakétának a látványterve – amelyet egy egri cég tervezett – világszínvonalú. Tudom ajánlani Önöknek, hogyha a Bükki Csillagdában járnak, akkor feltétlenül próbálják ki az ott lévő VR attrakciókat, amiket ők fejlesztettek. A SpaceBuzz – HU rakéta a legmodernebb technikával fog működni. Tizenkét ülés lesz benne és napelemek a tetején, valamint tartalmaz számos további innovációt. Ugyancsak tervezzük magyar VR film elkészítését, magyar űrhajós avatarjával, magyar tájak felett elrepülve.

Terveink, céljaink.

Az a célunk, hogy minél több iskolába eljussunk ezzel a programmal határon innen és határon túl. Itt a konferencián ezzel kapcsolatban voltak biztató tárgyalásaink illetékesekkel. Nagyon örülünk neki, hogy elvi éllel mindenki támogatja a programunkat, és nagyon fontos, hogy folyamatosan fejlesztjük az oktatási anyagokat, hiszen ez egy pilot program. És a kérdőívek is arról szóltak többek közt, hogy a kedves kollégák nyugodtan osszák meg a gondolataikat, hogy miben kéne változtatni, mit szükséges javítani. Hiszen a jelenlegi SpaceBuzz magyar oktatási tananyag a nemzetközi konzorcium demokratikus centralizmuson nyugvó döntéseivel jött létre, és vannak benne olyan tételek, amivel mi, mármint a magyar kollégák nem értettünk egyet, de a többség rá szavazott, és van, ami fordítva történt. Tehát ez nem egy gránit szilárdságú anyag. Pilot anyagról beszélünk, várjuk a konstruktív javaslatokat.

Kutatási eredményeket folyamatosan prezentáljuk honlapunkon[5].

kiadvany2023-image378.png

Távlati tervünk az, hogy minél több SpaceBuzz – HU rakéta legyen és ezáltal akár naponta egy-egy határon innen és túli magyar iskola diákjainak legyen módja a SpaceBuzz oktatás keretein belül a VR űrutazásra.

Összegzés

Nagyon örülünk, hogy a program a gyerekeknek a környezetvédelmi tudatosságát, magatartását formálja, ami egyértelműen kiderült egyébként a riportokból is és segíti őket a kommunikációs, a kreatív és az együttműködési kompetenciáik fejlődésében, valamint, ami talán a leglényegesebb, hogy a STEM irányba, az MTMI irányba terelgeti őket, ami nemcsak Magyarországon, de a teljes Európai Unióban problémát jelent. Itt önök előtt ezt nem kell részletezni.

Terveink között szerepel, hogy a SpaceBuzz programmal el tudjunk menni a V4 országokba is, és ott is minél több iskola kapcsolódhasson be a SpaceBuzz oktatásba. André Kuipers egy rövid gondolatát bejátszom[6].

Utószó

Tegnap Farkas Bertalan úrral is tudtunk beszélni standunkon, és délután itt volt Magyari Gábor úr is a szekciónkban, aki Magyari Béla kiképzett űrhajós fia, valamint a HUNOR program egyik vezetője.

Mindkét irányból kaptunk biztató jelzéseket együttműködésre. Ha a magyar VR filmet megcsináljuk, akár Farkas Bertalan úr is „halhatatlanná” válhat avatárjával. Évek múlva is találkozhatnak vele a SpaceBuzz – HU rakétával VR űrutazók.

kiadvany2023-image379.png

Végezetül külön köszönöm a Remred Kft., magyar űripari vállalkozás, támogatását!

 kiadvany2023-image380.png

[1] SpaceBuzz Erasmus+ spring tour 2022
online: https://www.youtube.com/watch?v=ICJ_eP8Z_hQ

[2] SpaceBuzz két percben, magyar felirattal
online: https://www.youtube.com/watch?v=v8JxHcjIBFI

[3] SpaceBuzz VR space journey, Budapest
online: https://www.youtube.com/watch?v=SWedX5ZiAiI

[4] https://spacebuzz.hu/#regisztracio)

[5] https://spacebuzz.hu

[6] SpaceBuzz minden országba
online: https://www.youtube.com/watch?v=IHTAu2yaR6U