Dr. Aáry-Tamás Lajos, Horváth Ádám, Moór Róbert, Siketné Zsiga Judit, Barta József, Hicsó György

Kerekasztal az oktatás innovációjáért

A kerekasztal mellett foglaltak helyet:

Dr. Aáry-Tamás Lajos az oktatási jogok biztosa – Oktatási Jogok Biztosának Hivatala;

Barta József igazgató – Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Edelény

Hicsó György kancellár – Szolnoki Szakképzési Centrum, Szolnok

Horváth Ádám szakmai igazgató – Maker’s Red Box, Budapest;

Moór Róbert intézményvezető – Szobi Fekete István Általános Iskola, Szob

Sitkéné Zsiga Judit intézményvezető – Mosoly Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium, Balassagyarmat

Aáry-Tamás Lajos: Szeretettel köszöntök mindenkit a 24. szakértői konferencia első esti klub előadásán. Azért vagyok nagyon hálás, hogy ennyien eljöttek, mert a szomszédos teremben borkóstoló van. Arra vállalkozunk, hogy az oktatási innováció kapcsán

beszélgetést szervezzünk azoknak, akik megtiszteltek a jelenlétükkel. Én Aáry-Tamás Lajos vagyok, az oktatási jogok biztosa, és a szervezők arra kértek, hogy ennek a beszélgetésnek én legyek a moderátora. A vállalt témánk az oktatási innováció.

Rajtam kívül mindenki, aki itt ül az asztalnál, oktatási innovációval foglalkozik a maga területén, és arra kértük őket, hogy erről meséljenek. Én előbb mindannyiukat bemutatom, ha megengedik, és akkor egyesével arra fogom kérni őket, hogy előbb röviden, aztán a következő körökben hosszabban is beszéljünk arról, amit ők csinálnak. A tervünk az, hogy jól érezzük magunkat. Ha ügyesek vagyunk és jól végezzük a dolgunkat, akkor talán többen lesznek a teremben, akik azt mondják, hogy na, valami hasonlót én is elkezdek, vagy ha hasonlót látok az intézményemben, akkor ezt majd támogatni fogom.

Siketné Zsiga Juditot hadd mutassam be. Levelében ő hívta fel a figyelmemet, hogy mi már találkoztunk. Engedjék meg, hogy erről egy személyes történetet mondjak el. Judit Balassagyarmaton vezet egy intézményt, 10–12 évvel ezelőtt ott jártam. Ugyanis van egy nagyon kedves autista barátom, aki hihetetlen képeket készít, farostra kasírozott alkotásokat úgy, hogy a korábbi tanára különleges és ismert alkotásoknak a kontúrjait bemarja egy ilyen farostlemezbe, és András megsüti a mustármagot, meg a lenmagot, és egyesével beleteszi ebbe a sáncba, majd beönti egy terülő ragasztóval, és akkor létrejönnek fekete kontúrok. Majd a hihetetlen homokgyűjteményéből színes homokot készít, meg gyűjt, meg fest, van egy portugál tengerpart, ahol pár euróért gyufásdoboznyi fehér homokot szokott vásárolni. Nagyon örülök, hogy ezekből alkotásokat készít. A hivatalomban csináltunk egy kiállítást, Klimtnek a Csók című alkotása volt az én hátam mögött, ez egy kétméteres alkotás. Hat hónapig dolgozott rajta Andris.

Az ő alkotásait – ez egy macskákról szóló sorozat volt – elvittük Balassagyarmatra. Nagyon szép volt a kiállítás, és amikor hazavittük Andrist az anyukájához, akkor azt mondta, hogy abban a hónapban 80 ezer forintot keresett András. Úgyhogy egy súlyosan autista fiatal a képeiből már tudta segíteni a szüleit. No, így találkoztunk Siketné Zsiga Judittal.

Ő a balassagyarmati Mosoly EGYMI intézményvezetője, az elmúlt körülbelül húsz éve kötődik az intézményhez. Nagy előnye volt, hogy az egész EGYMI-t innovációra, újításokra tudta építeni. Korábban – '98 és 2018 között – Ridens néven működött az iskola és fogyatékossággal élő fiatalok szakképzésével foglalkozott. Úgyhogy én először Juditot kérem meg, meséljen kicsit arról, hogy milyen típusú innovációt működtetnek az intézményükben.

Siketné Zsiga Judit: Jó estét kívánok! A Mosoly EGYMI-ben egy hightech termet valósítottunk meg. Először mindenki furcsállotta, hogy fogyatékos gyerekeknek robotokat, hightech termet alakítunk ki, hogy minek ez ide, de óriási sikere van. Eleinte csak az informatikatanárok használták, két programozó matematikus, de ma már szépen bekúszik a természetismeret órákba, a vizuális kultúrába, és a rehabilitációs tevékenységbe is. Elsőre szerintem ennyi elég.

Aáry-Tamás Lajos: Köszönöm szépen. A következő, akit bemutatok, Moór Róbert intézményvezető, a Szobi Fekete István Általános Iskola vezetője. Intézménye – a központi iskolán túl – három tagintézményből és két telephelyből áll. Az iskola legtávolabbi intézmény 36 kilométerre található a központi épülettől. A kóspallagi telephelyen működik az iskola alkotópedagógiai műhelye, ott rendelkeznek egy high-tech suli teremmel. Ő maga matematika, fizika, informatika szakos tanár és a XXI. századi pedagógia lelkes híve saját bevallása szerint. Parancsolj, igazgató úr.

Moór Róbert: Köszönöm szépen. 2013-tól foglalkozom alkotópedagógiával, robotikával, majd 2017-ben lettem a Szobi Fekete István Általános Iskola intézményvezetője. A vezetői programom – többek között – arról szólt, hogy az alkotópedagógiát rendszerszinten vigyük be a közoktatásba. Itt szerencsém volt, mert a Klebelsberg Központ akkor írt ki egy innovációs pályázatot, továbbá a Váci Tankerületi Központ is mellém állt, így a kóspallagi telephelyünkön egy elhagyott épületrészt fel tudtunk újítani, ezáltal ott ki tudtunk alakítani egy alkotópedagógiai műhelyt, elektronikai eszközökkel, 3D nyomtatókkal, lézervágóval. A kezdeti kísérletezések után most már a technika tantárgyat Kóspallagon oktatjuk. Ami összeköt minket Judittal az Ipoly folyó, mivel Balassagyarmaton is átfolyik, és a tagintézményeim nagy része az Ipoly folyó partján terül el, ezért a Makerspace-esek szokták viccesen emlegetni, hogy ez az új szilícium völgy itt a magyar-szlovák határon. Szegény környék, de a gyerekek nagyon élvezik azt, hogy olyan technológiákkal találkozhatnak a technika órákon, amivel mondjuk a fővárosi gyerekek sem.

Aáry-Tamás Lajos: Köszönöm szépen. A következő úriember, akit bemutatok, Hicsó György matematika-fizika szakos, okleveles középiskolai tanár, Debrecenben végzett '94-ben. A mai napig ugyanabban az iskolaépületben dolgozik, eközben többször változott az iskola neve. 2002 óta vezetői feladatot lát el, tagintézményvezető, igazgatóhelyettes, később igazgató, és amikor létrejönnek a szakképzési centrumok, akkor főigazgató, majd kancellár. Ebből az iskolaszegmensből nagy öröm számomra, hogy itt van egy szakember, és be tudja mutatni, hogy ők mit csinálnak.

Hicsó György: Jó estét kívánok mindenkinek! Valóban, a szakképzési centrumok elég nagy szegmensei a magyar oktatásnak. A Szolnoki Szakképzési Centrumhoz 11 intézmény tartozik négy városban, és közel hatezer diák tanul nálunk, csaknem ezer oktató és egyéb dolgozó segíti a munkánkat. Én több innovációs dologról szeretnék beszélni. Az egyik, hogy egy pályázat keretein belül minden szakképzési centrumban megvalósult a Digitális Közösségi Alkotóműhely (DKA), amelyet a mi centrumunk továbbfejlesztett, hogy jobban ki tudjuk használni, sokrétű tevékenységet tudjunk vele ellátni. Nálunk egy közel 400 négyzetméteres területen helyezkedik el, ahol az általános iskolás gyerekeken kívül a középiskolás diákok is tevékenykedhetnek ebben a műhelyben. Különböző berendezések: lézervágók, 3D nyomtatók, tervező programok, faipari- és elektronikai eszközök, robotok, szóval sokféle dolog megtalálható, amelyekkel dolgozhatnak a fiatalok. Itt egy érdekes dolgot említek: a Covid ideje alatt mi voltunk az elsők Magyarországon, akik elkezdtük gyártani például a kórházak, orvosok számára azokat a 3D-s nyomtatókkal legyártott arcvédő pajzsokat, amelyeket ingyen és bérmentve biztosítottunk. Több, mint négyezer darab pajzsot nyomtattunk és ezeket odaadtuk a szakembereknek, akik ezeket utána fölhasználták. Azóta is lehet látni egy-két orvosi rendelőben, kórházban, hogy ami mindig ott van a polcon, az a mi általunk gyártott pajzs. A másik innovációnk, ami szorosan kapcsolódik a DKA-hoz, az a pályaorientációs tevékenységünk, melynek során egy hiányzó tevékenységre próbáltunk megoldást találni, kínálni. Az általános iskolákban ugyanis évek óta nincsenek technikaórák, nincs felszerelés hozzá, ezért a Digitális Közösségi Alkotóműhelyben dolgozó kollégák heti rendszerességgel járnak általános iskolákba, ahol úgynevezett rendhagyó technikaórákat tartanak a diákoknak. Visznek magukkal fa- és fémipari, valamint elektronikai eszközöket, olyan dolgokat tudnak nekik megmutatni, amiket a gyerekek ki is próbálhatnak. Célunk, hogy felkeltsük a figyelmüket a szakmák iránt, megismerkedjenek az anyagokkal, a munkaeszközökkel, merjenek kísérletezni. Köszönöm, röviden ennyit.

Aáry-Tamás Lajos: Köszönöm szépen, kancellár úr, és aki mellette található Barta József, aki az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, végzettsége szerint testnevelő, tanító, keresztény emberként elhivatottan vallja a test és a lélek egységét, valamint fontos számára, hogy a tanítványai szilárd erkölcsi alapokkal és biztos, a XXI. században is alkalmazható tudással hagyják el az iskolát. Igazgató úr, avasson be abba, hogy keresztény iskolaként, egyházi intézményként milyen innovációt indítottak el?

Barta József: Szép jó estét kívánok! Köszönöm tisztelettel a meghívást. Nem tudom, hogy jártak-e önök közül páran már Erdélyben, Kászonaltízben. Kászonaltízben van egy nagyon régi iskola, és ennek az iskolának a falán van egy nagyon szép mondat, ami a mi iskolánknak a jelmondatává is vált valamilyen szinten, ami úgy szól, hogy a tudás vallásosság nélkül olyan, mint a fény láng nélkül, világít, de nem melegít. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon tiszta mondat. Kell, hogy melegítsen, és ne csak fényt adjon, adjon erőt ahhoz, hogy a ma gyermekét megfelelő módon tudjuk nevelni. Innovációról beszélünk, és Egerben adja magát az, hogy visszanyúljunk 1552-re, amikor Dobó István azt mondta, hogy pontosan próbálom idézni, hogy a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a várvédők lelkében. Én azt gondolom, hogy az innováció nem az eszközökben, hanem a pedagógusban vagyon. De, persze tudjuk, hogy Dobó István és elődei is megerősítették a várfalakat éppen ezért ugyanennyire fontos az eszköz is, amivel dolgozunk. Én hiszem azt, hogy ebben a mai világban lelkileg is két lábon álló embereket kell nevelnünk. Egyszer egy erkölcsi talapzattal, amivel meg kell erősítenünk a hitüket. Hitet adni, hogy érdemes élni, s ebben a világban megtaláljuk a jó dolgokat. Majd erre próbáljuk építeni a 21. századi kompetenciákat, azokat a készségeket, amelyekre most szükség van, és szükség lesz, munkavállalói szempontból. Annak érdekében, hogy mostani tanítványaink, akik mondjuk 2040 környékén kerülnek a munkaerőpiacra, majd meg tudják állni a helyüket. S hogy milyen foglalkozásuk lesz 2040-ben? Valaki tudja erre a választ?

Aáry-Tamás Lajos: Köszönöm szépen, igazgató úr. Igazgató úr mellett pedig ott van Horváth Ádám barátom, akivel nagyon régóta dolgozunk együtt, és nagyon-nagyon sokat segíti a munkámat abban, hogy egy csomó mindent értsek arról, ami az oktatásban zajlik. Én nagyon szívesen működöm vele együtt. Ő az Education Next Oktatástechnológiai Szövetség elnöke, a Maker’s Red Box pedagógiai programcsomagot fejlesztő cég pedagógiai vezetője és résztulajdonosa. Vezető szerkesztője volt Magyarország digitális oktatási stratégiájának, a high-tech suli program szakmai vezetője, továbbá az Alapítvány az Innovatív Oktatásáért kurátora. Most jelent meg a hír, kérlek, hogy azzal kezdd Ádám, hogy mit fogtok ti csinálni most Dortmundban?

 

Horváth Ádám: Dortmundban a World Robot Olympiad nevű, az egész világot átfogó versenysorozat világdöntője lesz, ahol mintegy 6000 diák vesz részt 140 országból. Én ott bíró vagyok, de nem a robotverseny bírója, hanem a tanulói innovációs versenynek egyik bírója. A robotverseny számomra egy picit „unalmas”, mert a robotoknak mindig ugyanazt kell csinálni, csak mindig egy kicsit jobban, és mindig kínaiak nyerik meg. Ez egy picit felhívja a figyelmet arra, hogy mással, vagy máshogy is kell ezzel a témával foglalkozni. Számomra ez mindig egy nagy kihívás, mert ennek a versenysorozatnak az innovációs részében a tanulók megpróbálnak egy adott problémára valamilyen teljesen új típusú megoldást hozni, és általában meglepik a saját oktatóikat is, de a zsűritagokat mindenképpen.

Amiről viszont nekünk ma beszélni kell, amihez inspirációt adhat ez a WRO innovációs verseny is. Ha a NOIR, tehát a nemzeti oktatási innovációs rendszer kategóriáját nézzük, akkor egy vagy több intézményi alkalmazott innovációt keresünk ennek a kerekasztalnak a keretén belül. Bemutathatjuk, hogy mit tehet egy intézmény az olyan megújulás érdekében, amelynek eredményeként megfelel azoknak a társadalmi és munkaerőpiaci elvárásoknak, amiről te is beszéltél, meg ami előttünk áll. Az intézmények sokszor beleütköznek abba, hogy a szülők, a munkaerőpiac mást várnak el, mint amit – a legjobb és a legnagyobb munkával – az iskola a hagyományos tantermi oktatáson belül elő tud állítani. Tehát tarthatunk még több órát, adhatunk még több lexikális ismeretet, mégsem tudnak a gyerekek megfelelni az ilyen típusú elvárásoknak, amire valamilyen megoldást mégiscsak az oktatási rendszertől várunk. A megoldást az oktatásnak nem a tantermi, klasszikus, frontális formájától várjuk, hanem azt keressük, kutatjuk, hogyan tudunk ettől olyan módon eltérni, hogyan lehet olyan innovációkat alkalmazni, ami segítséget nyújt a pedagógusoknak. Szerintem ez a kulcs. Nagyon örülök, hogy te is ezt mondtad. A Maker’s Red Boxnál kifejezetten olyan pedagógiai programcsomagnak a fejlesztésével foglalkozom a kollégáimmal együtt, ami a pedagógusoknak abban segít, hogy ezt a fajta innovációt meg tudják valósítani, ezeket az új típusú kompetenciákat tudják fejleszteni a tanulóikban. Talán ennyit most így első körben.

Aáry-Tamás Lajos: Köszönöm szépen, és folytathatjuk akár ugyanabban a sorrendben is, de hogyha bárkinek ötlete van, vagy átvenné a szót, akkor kérem tegye. Az első az – és nem lexikonszerű definíciós kísérletet szeretnék kérni –, de hogyan fogalmazzák meg maguknak, mi az az oktatási innováció? Ki lehet indulni természetesen abból, ami az intézményben zajlik. De hogy mi ez? Ha megpróbálnak arra a kérdésre válaszolni, miért kezdték el? Miért nem volt jó úgy, ahogy azelőtt volt az iskola? Miért kellett az iskolában oktatási innovációt csinálni?

Siketné Zsiga Judit: Gyógypedagógusként azt mondhatom, hogy a gyógypedagógusok mindenféle vesztes ügyet felvállalnak, illetve már a XIX. században is ingerküszöb alatti inger voltam a krétával a tábla előtt, tehát a gyógypedagógusnak mindig ki kellett találni valamit, hogy aki nem lát, aki nem hall, aki nem beszél, aki nem tud megtanulni írni, mégiscsak tanuljon valamit. Azt gondolom, hogy ez az alap, hogy mindig ki kell találni valamit, amire éppen kihív az az időszak, ahol vagyunk, és nagyon-nagyon változik körülöttünk a világ, változnak a fogyatékossággal élő gyerekek is, és hogy miért pont ebbe az irányba van az innovációnk, miért pont a high-tech suli? Azért, mert a XXI. századi fogyatékos gyereket is ez köti le, ez motiválja. Ez az az eszköz, ami segít neki abban, hogy a figyelme ott maradjon, ami nem rákényszerített motiváció, nem ráparancsolok, vagy a büntetés félelmében teszi meg, hanem azért, mert érdekes, mert neki abban jó, amiben jól érzi magát. Hát én valami ilyesmiben.

Aáry-Tamás Lajos: Segítsünk egy kicsit, hogy mi az a high-tech suli? Mitől más ez, mint másik iskola?

Siketné Zsiga Judit: Mondjam el én, aki nem informatikus?

Nézzük meg a filmet[1]! Merthogy készült a Mosolyban egy rövidfilm, amely megmutatja hogyan néz ki a high-tech suli a fogyatékos gyerekekkel. Ezt most a lenti linkre kattintva meg lehet tekinteni.

Részletek a film szövegéből (közreadjuk, bár olvasása meg sem közelíti a megnézésével járó élményt):

Balassagyarmaton vagyunk, a Mosoly Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben, ahol szeptember óta van egy high-tech suli terem. Nyugat-Nógrádban minden fogyatékossággal élő gyermeket és fiatalt igyekszünk ellátni, és mindezt szakszerűen és nagyon eredeti módszerekkel.

Idén a Digitális Témahéten megépítjük a mosolygós okosvárosunkat, amiben a különböző itt látható technológiákat is használjuk.

Tervezgettem ilyen lámpát, hogy egyszerű legyen majd összekötni a tetejét, mert elég nehéz, és a 3d nyomtatóval kinyomtatjuk.

Most Bea tervezett lámpákat, és ahhoz kell áramköröket forrasztani, hogy világítsanak.

Építettünk egy ilyen vidámpark-szerű dolgot, és hát ugye itt ennek az a neve, hogy High Speed, ennek pedig körhinta.

Egy cirkusz az okos városhoz készül, ami a Viki ötlete volt.

Hát azért, hogy a gyerekek jót mulassanak, vagy röhögcséljenek.

Fülpiszkálónak az ilyen kis vatta részeiből csináltam ilyen kicsi bokrot.

Csináltam hozzá a parkhoz ilyen asztalokat, ülő részt, széket is csináltam hozzá.

A pálcikának letörtem a végét, aztán ilyen mócsingos lett a ragasztó.

Sokszor, akik annyira nem tűnnek ki a többiek közül, itt ebben a teremben olyan dolgokat használhatnak, amivel kiderül, hogy nagyon tehetségesek. Például Koni, akinek talán egy kicsit nehezebben megy a tanulás, egy nap alatt megtanulta használni a lézervágót, és megértette a koordinátákat. Nem tudott róla, de a mátrixokat is megértette. Tehát felszínre jönnek a tehetségek.

Nekem nehéz ugye tanulni, matekból is kérek mindig segítsétek, ha elakadok, olvasás ugye nem annyira megy, de ezzel valamiért jobban megy, nem tudom miért.

Itt ezt össze kellett dugni ezzel, hogy működővé váljon ez az egész.

Cirkuszhoz is vágtam ki nekik mindent papírból.

Használtunk hozzá hungarocelt, akkor használtunk hozzá hurkapálcikát és ragasztópisztolyt.

Szoktunk csinálni olyat is velük, hogy térképen egyik helyről a másikra elmegyünk, és megnézzük, hogy időben mennyi, kilométerben mennyi. Megbeszélünk sok dolgot, hogy hogyan tudják ezt a hétköznapjaikba becsempészni, hogyha szeretnének mondjuk elmenni kirándulni, és sokat fejlődtek, úgy érzékelem.

Ha visszagondolok arra, amikor én tanultam programozni, akkor az egy nagyon nehézkes, és izzasztó, vagy nem tudom, hogy fogalmazzak, bárcsak így tanulhattam volna.

Csodálkozok, hogy ilyen jó kis termet összehoztak. Nagyon jó szerintem. Maga ez az egész terem. Én nagyon szeretek ide járni.

A lehetőségek szinte korlátlanok, akár matek, magyar, töri, természettudományos tárgyak. Itt rengeteg eszköz van, amit be lehet építeni a különböző tanórákba. És nagyon szeretnénk ebben fejlődni.

Minden gyerek egy önálló galaxis. Segítünk, hogy felfedezhessék. High-tech suli program: kapu a nagyvilág megismeréséhez.

Aáry-Tamás Lajos: Ki a következő? Kicsit az innovációról beszélj, hogy mit tekintettetek innovációnak, miért indultatok el ezen az úton? Mi volt az a kezdőlépés, hogy na ezt meg kell lépnünk, mert ez meg fogja érni nekünk?

Moór Róbert: Nem tudnék pontos definíciót mondani az innovációra. Gyerekkoromból kiindulva engem borzasztóan zavart, ahogy egy kíváncsi gyerekként bementem az iskolába elsősként, aztán nyolcadikban, meg főleg a középiskola végén kijöttem egy jól megfaragott és minden életörömtől kedvét elvett fiatalként. Felnőttként is zavar az, hogy bejön egy kíváncsi gyerek az iskola falai közé, és szép lassan, módszeresen kiöljük belőle az érdeklődést. Tehát engem az inspirál mindig, hogy úgy nyúljak tananyagokhoz, hogy az mindig érdekes és hasznos legyen, mindig legyen benne az, hogy miért tanuljuk ezt, miért fontos ezt megtanulni. Persze valamikor matektanárként azért nekem is vissza kell fogni magam, mert azért a gyereknek felvételit kell írni, ami jogos szülői elvárás, de úgy gondolom, ha valaki a tanári pályára megy és nincs benne a természetes kíváncsiság és a felfedezés vágya, ami valahol egyenértékű az innovációval, akkor talán ne menjen erre a pályára.

A másik pedig az, hogy ha már nem fizetnek meg minket, akkor legalább élvezzük a munkánkat, keressük azt, hogy miben leljük mi az örömünket. Ha valamelyik kolléga örömét leli a munkájában új dolgokat hoz be, akkor a gyerekek is élvezni fogják azt, és ez nagyon jó. Ezért tud megtörténni, hogy egy informatikaóra végén úgy kell kiverni a gyerekeket az infóteremből, mert még nem akarnak kimenni, és még mondják, hogy jaj, de kár, hogy vége az órának. Ugyanez a helyzet az okos teremben töltött idővel is. Sajnos a vezetői munka mellett ebből kevés idő jut már nekem, mert a többi az elmegy az egyéb vezetői dolgokra, viszont a kollégákat meg tudom fertőzni.

Amióta vezető vagyok, elindítottam jó pár innovációs dolgot, és persze ilyenkor a kollégák egy részének mindig van egy ellenállása, viszont meg tudtam úgy fordítani, hogy jó, ellenálltok, de akkor hozzatok mást is, és hoztak is mást. Tehát elindultunk ezzel az alkotópedagógiával, de valamelyik kollégának például a Sakkpalota tetszett, behozta, és már egy újabb innováció is bekerült. Most már ott tartok, hogy nem én hozom be az új projekteket, hanem a kollégák találják meg azokat. Nagyon jó azt látni, hogy meg akarják mutatni: ők is tudnak valamit, nem a főnök erőlteti rájuk a különböző agymenéseit. Tehát én ezt tartom egy ilyen élvezetes lépésnek, úgy gondolom, minden iskolának ezen az úton kell haladni, mert különben csak belekeseredünk a saját szakmánkba.

Aáry-Tamás Lajos: Köszönöm szépen. Kancellár úr!

Hicsó György: Én úgy gondolom, hogy nálunk a szakképzésben nagyon fontos a pályaorientáció, az általános iskolás gyerekek számára a szakképzés bemutatása és megszerettetése. Ennek a célnak az elérése érdekében nyilván vannak ötletek, amik felvillannak, jön egy gondolat, és azt meg kell valósítani. Általában a kollégáktól, vagy gyakran tőlem is származnak ilyen gondolatok, ötletek. Például pár évvel ezelőtt a tanév rendjében megjelent az a mondat, hogy minden egyes intézménynek, iskolának a tanévből egy tanítási napot pályaorientációra kell fordítani. Ez azóta is így van. Ekkor jött egy olyan gondolatunk, hogy ne az általános iskolások jöjjenek hozzánk, ami szokás volt régen, meg nagyon sok helyen, hanem mi menjünk el az általános iskolákba. Ennek az általános iskolai igazgatók nagyon örültek, hiszen egy teljes napot tudtunk nekik biztosítani pályaorientációra. Ha közben indítjuk a filmet, a pályaorientációs filmet[2].

Nyolc perc a film, de csak addig vetítjük, amíg beszélhetek. Elmondtuk az igazgatóknak, hogy mi tudunk egy egész napos programot biztosítani, amely a pályaorientációról szól. Nem konkrét szakmákat mutatunk be a diákoknak, de nyilván a szakmákhoz kapcsolódnak ezek a dolgok, és nagyon fontos, hogy az első osztályostól egészen a nyolcadik osztályosig tudunk érdekes és látványos programot kínálni a gyerekeknek. Kezdődött azzal, hogy mit is mutassunk meg nekik, mit vigyünk ki? Úgy döntöttünk, hogy a mi szakképző intézményeinkben megtalálható és a szakmákhoz kapcsolódó különböző szemléltető eszközöket, szerszámokat, gépeket visszük ki, amelyeket ki is próbálhatnak, mindent megnézhetnek, megfoghatnak, sőt, alkothatnak is velük. Akár esztergálhatnak, akár egy satu és fogó segítségével hajtogathatnak egy ördöglakatot, és bevállaljuk azt, hogy minden korosztálynak tudunk mutatni valami érdekeset.

Minden egyes gyerek – forgószínpad-szerűen – végigmegy a különböző helyszíneken, tornatermekben, tantermekben, és megfoghatják, megnézhetik, kipróbálhatják a különböző eszközöket. Egy pillanatra képzeljék el, hogy ez mit jelent a Centrum számára. Egy általános iskolában három-négy-ötszáz gyerek tanul, 20–22 osztály. Ahhoz, hogy mindenkinek tudjunk valamit mutatni nekünk több teherautónyi eszközt kell kivinni. A tornatermet saját szőnyeggel terítjük le, asztalokat, székeket, eszközöket viszünk ki, sőt, előfordul olyan iskola, ahol a tornaterem áramellátása kevés, hiszen nem bírja a mi általunk kivitt gépek kapacitását és áramszükségletét, ezért a főkapcsolótól mi húzunk ki külön vezetéket, hogy tudjuk használni a gépeinket.

A gyerekek egész nap csak a mi tevékenységeinkkel ismerkednek. Egy-egy órát, alkalmanként másfél órát töltenek egy helyszínen, és mindent megfoghatnak. Öröm látni, hogy még a legkisebbek is érdeklődéssel néznek meg mindent.

Azért, hogy mindenkinek tudjunk programot mutatni, hogy mindenki tevékenykedhessen, vásároltunk modellautókat, távirányítós munkagépeket. Tulajdonképpen ez a logisztikához tartozó dolog, hiszen van ilyen szakmánk, van ilyen képzésünk, ki tudja próbálni, hogy működik egy rakodógép, egy targonca. Van egy vasúti terepasztalunk is, a modelleket ők irányíthatják, „vezethetik a vonatokat”. Látványos fizikai-kémiai kísérleteket nézhetnek meg. Nagyon egyszerű dolgok, de ezeket kipróbálhatják, vagy egyszerűen megnézik, hogyan zajlik a szakácsoknál a szuvidálás. A sárgarépát meg az almát beteszik, egy kicsit megfőzik, aztán gyümölcslevet gyártanak belőle, amit természetesen meg is kóstolhat, vagy bármilyen más dolgot kipróbálhat.

E tevékenységek mellett a különböző tantermekben még szerelési, építési gyakorlatok is vannak. Vannak olyan gyerekek, akik soha nem fogtak a kezükbe csavarbehajtót. Itt nyugodtan megfoghatnak egy fadarabot, egy nagy csomó facsavart és behajthatják azokat. Olyan tevékenységeket végezhetnek, amelyekkel még nem, vagy csak alig találkoztak.

Vannak emléktárgyaink is, amiket elvihetnek magukkal. Készítettünk – a váraknál ismerős – ötforintosból nyomható emlékérmét, sorban állnak érte a gyerekek, hogy tekerhessék az érmenyomót és az ötforintos érmét elvigyék magukkal. Természetesen a plusz kétszáz forintot itt nem kell megfizetni érte, sőt, az ötforintosokat is mi adjuk. Gazdaságis kollégáknak mondom, le lehet írni az öt forintokat a költségvetésünkből. Volt olyan iskola, ahol azt kérték, hogy még másnap is hagyjuk ott a gépet. Ez újabb „találmány”, ötlet, a gyerekeknek pedig emlék.

Sokan életükben nem fogtak még papírképet a kezükbe, csak az osztályképet néha. Vásároltunk egy szelfigépet, amely elé beállhatnak az osztályok, a csoportok, a barátok együtt, így még egy emléket elvihetnek magukkal, hiszen ott rögtön nyomtatásban megkapják a szelfigéppel elkészített fényképeket, amiket természetesen haza is vihetnek.

Visszatérve a tantermekhez, műanyag csöveket illeszthetnek egymáshoz, fatéglákból várakat építhetnek, de ugyanakkor vannak robotok, de van a 3D-s nyomtató és mindenféle más ilyen tevékenység, például közlekedési szimulátort is kipróbálhatnak. Minden olyan dolgot tehát, ami a mi szakmáinkhoz tartozik, de igazából nem szakmát mutatunk nekik, mert nem is szeretnénk, mert ez nem arról szól.

Majd jött a Covid, nem tudtunk kimenni az iskolákba. Éppen ezért létrehoztunk egy online felületet, és ajánlom mindenkinek figyelmébe a weboldalt[3]. Ezen a honlapon a diákok a korosztályuknak megfelelően különböző tevékenységeket, filmeket, játékokat láthatnak, közel 500–600 link van föltéve rá, külön ágazatonként, külön korcsoportonként szétválogatva. A rendezvény, amit kiviszünk a gyerekeknek, a Centrum Kavalkád nevet viseli.

Korábban már említettem egy másik tevékenységünket is, miután azt vettük észre pár évvel ezelőtt, hogy a technikaóra nagyon hiányzik az általános iskolákban. Ennek több oka van, kivették a tantervből, illetve nincs hozzá felszerelés. Ezért fogtuk magunkat, vásároltunk a technikaóra megtartásához való felszerelést, satupadokat, kalapácsokat, reszelőket, forrasztópákákat és mindenféle olyan dolgot, ami szükséges. Fölpakoltuk egy autóra, 3-4 kolléga beül, és akkor kimennek egy általános iskolába és egy adott osztálynak viszünk ki eszközöket, ahol, ha valaki emlékszik rá, kalapácsot reszelhetnek a gyerekek, és hazaviheti a kalapácsot, madáretetőt fúrhat, faraghat magának, hazaviheti, illetve forraszthat egy picikét. Van egy elektronikai „mozgásérzékelőnk”, ami a kézremegést teszteli. Ugyan ez nem csipog, hanem csak villog, ha valaki hozzáér a kezében fogott karikával a vezetékhez, de ezt is összeforrasztva haza tudja magának vinni, és nagy örömmel számolnak be arról, hogy milyen jó volt ez a technikaóra.

Tulajdonképpen a pályaorientációs tevékenységünk nem csak ebből adódik, de ez az egyik olyan szegmens, amit innovációnak lehet nevezni. Nagyon sokáig tudnék róla beszélni, de még vannak kollégák, akik itt vannak, tehát adom tovább a szót, mert biztos lesz még alkalom, hogy a mai nap szólhatok még egy-két dologról. Köszönöm.

Aáry-Tamás Lajos: Köszönöm szépen. Barta József igazgató urat kérdezem, hogy miért döntöttek úgy, hogy belekezdenek egy innovációs projektbe?

Barta József: Az első kérdés az volt, hogy szerintem mi az innováció. Az innováció, ha humanista választ akarnék adni rá, akkor a teremtés és az alkotás örömét jelenti. Ha nem humanista választ adnék rá, hanem valahonnan a tudomány oldaláról közelíteném meg, akkor egy adott, létező problémára egy még nem létező eszköznek, problémamegoldásnak a konstruálása, feltalálása, tehát válasz egy újonnan létező problémára.

Ha a kettőt összekeverem és a gyerekeim nyelvére fordítom, akkor hadd mondjak egy kedves történetet. Megkért bennünket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház egyik munkatársa, hogy nyomtassunk gégemetszetet 3D-ben. A gyerekeket megkértük a kivitelezésre, amihez megvolt a program. Az egyik gyerek kérdezte, hogy igazgató bácsi, ezt mire használják? Mondom, ráterítenek egy kis pergamenpapírt és ezen gyakorolják a gégemetszést. Júj – hangzott a válasz – ők többet nem fognak nyomtatni 3D-ben gégemetszetet, persze azóta is megteszik.

Miért kezdtük el: 2011-ben lett egyházi intézmény a mi iskolánk, és azt hittük, hogy majd tömegével fognak hozzánk jönni a gyerekek, mert a környéken a megye északi részén egyedüli egyházi intézményként ez milyen vonzó lesz. Átvettük az intézményt 660 fővel, aztán 2014-ben oda jutottunk, hogy voltunk 630-an. Mondtam a kollégáimnak, hogy két lehetőség van, mindenkitől könnyes arccal búcsúzunk majd szépen, ahogy csökken a gyereklétszám, vagy valami új útra indulunk.

Az új utat választottuk. Megtaláltunk egy kis eszközt, itt van a kezemben, majd ezt körbe is adom. Mindenki ismeri ezt a pici legót. Ez egy kacsa, nem hírlapi kacsa. Ami érdekes benne, hogy azt mondják a tudós szakemberek, hogy ebből több százezer módon ki lehet rakni. Én hiszem is meg nem is, de elképzelhető, hogy valóban így van. Kipróbáltuk, csak ha a lábát forgatjuk, akkor kijön már legalább 200 féle variáció, tehát biztos, hogy van benne valami. És ezzel indultunk el. Elkezdtük első-második osztályban Legóval tanítani a matematikát. Aztán mentünk tovább a robotika felé és haladtunk minden olyan eszköz irányába, amely a mi oktatásunkat egy kicsit megváltoztatta, élményszerűbbé tette. A kollégáimnak az volt a motiváció, hogy élvezték, amit csináltak, mert a gyerekek motiváltak voltak, és kedvük volt hozzá. Én is hoztam egy filmet[4], és ezt a filmet szeretném most megmutatni önöknek, mert talán ez jobban beszél, mint én.

Ma ott tartunk, hogy a 2022/23-as tanévet, 745 tanulóval kezdtük, és további 70 gyermeket nem tudtam felvenni az intézménybe. Miközben a város lakossága az elmúlt időszakban közel 1500 fővel csökkent, most a város lakosságának a csökkenése is megállt, és fiatal beköltözők vannak. Remélem, hogy mi is hozzájárultunk valamit az intézménnyel ennek a folyamatnak a megfordításához.

Aáry-Tamás Lajos: Köszönöm szépen, igazgató úr. Horváth Ádámot kérdezem. Gyakran beszélgetünk az oktatási innovációról, és mindig figyelmeztet arra, hogy az oktatási innovációt gyakran leszűkítve értelmezzük egy-egy termékre, vagy egy olyan megoldásra, ami kézzelfogható, akár könnyen bemutatható. De az oktatási innovációnak van olyan része is, ami nagyon nehezen mutatható be, vagy nagyon nehezen fogalmazható meg, elmagyarázni is nehéz. Mi az az innováció, ami nehezen mutatható be, mégis ennek kell tekintenünk, mert az értéke tud akkora lenni, mint egy termék vagy egy jó megoldás?

Horváth Ádám: Szerintem ez egy nagyon fontos aspektusa a dolognak, amit most említettél, ez nem a kütyün múlik. Rengeteg olyan iskolát lehetett volna még mutatni, talán nem nagyon-nagyon sokat, de azért többet, mint amennyi most itt ül kint, ahol vannak eszközök. Tehát ahol ilyen-olyan forrásból sikerült eszközöket beszerezni, és szerintem ismerünk egy csomót ezek közül, ahol porosodnak ezek az eszközök. Ezeknek az eszközöknek a felhasználása nem vezet semmilyen pedagógiai hozzáadottérték-növekedéshez, vagy valamilyen olyan teljesítményhez, ami miatt mondjuk a szülők oda akarnák vinni ezekbe az iskolákba a diákokat.

Mégis mi az az innovációs elem, ami ezen változtat? Ez talán több faktorból tevődik össze. Az egyik az, hogy bármilyen ilyen típusú eszközt, ha beszereznek, akkor az ne a tanáré, hanem a tanulóé legyen. Tehát, a tanulónak a kezébe kerüljön és ott jelenjen meg. Azért, mert valójában az egyik problémája az oktatásnak – az oly sok egyéb probléma mellett – a tanulói érdeklődésnek és relevancia érzésnek a felkeltése. Ez nem a tanáron keresztül történik, nem a tanár problémájának a megoldására gerjednek a gyerekek, hanem a saját problémájuk megoldására. Ha a tanár egy olyan kontextust tud teremteni, amiben ezek az eszközök segítenek abban, hogy akkor, amikor a tanár nem egy adott gyerekkel foglalkozik, hanem egy másik problémás gyerekre figyel, de addig a gyerek le van kötve, alkot, 3D-ben tervez, nyomtat, megpróbálja összeragasztani, amit nem sikerült, az gyakorlatilag értékes, aktív idő.

Ezeknek az innovációs elemeknek a bevitele az oktatásba, az a másik nagyon fontos faktora ennek az innovációnak. Nem véletlen, hogy intézményvezetők ülnek itt most ennél az asztalnál, mert ez nem a pedagógus feladata, hanem az intézményvezetőé, hogy – kitágítva a teret és a lehetőséget, kreatívan értelmezve – a finanszírozási lehetőségeket és kereteket biztosítsák azt, hogy gyakorlatilag a pedagógusaik és a tanulóik ehhez a plusz időhöz hozzájussanak.

Ezek között a példák között több ilyet is láthatunk, amelyben – gyakorlatilag a 45 perces frontális oktatás kereteiből teljesen kilépve – valamilyen más találkozási módot biztosítanak az intézményben ezekkel az eszközökkel a tanulóknak. Akár úgy, hogy az emberek a tanárokat más rendben hívják meg, más órakeret alakul ki. Amit a Robiék csinálnak –tömbösítik a technikaórát egy hétben – egy hét alatt az egyébként egy évre elosztott heti egy órányi technika tananyagot összerakták egy hétre, amikor valami értelmes dolgot tudnak csinálni a gyerekek, ami kézzelfoghatóvá válik, bevonzza őket. De egy ilyen programba csak fél tanulócsoport vonható be, szállítani kell a gyerekeket a különböző iskolákból, meg kell szervezni, hogy több intézményből ez a tanulócsoport oda tudjon menni. Ez egy olyan innováció, amire sokan azt mondják, á, ebbe bele se kezdek – pedig ezen múlik.

Nem tudom, mennyire látszott a ti filmeteken, de például irreális felvetés sokszor, hogy egy iskola egy tankonyhát csináljon. Ez volt az egyik nagyon fontos dolog, ami egyébként itt megragadott, hogy iskola után a nagyszülőkkel a gyerekek együtt főznek olyan ételeket, amiket régen főztek, azokból a kertből származó termékekből, vagy terményekből, amiket ők termesztettek. Ez egyfajta új közösségi kapcsolatot hoz létre a generációk között. Ez is az iskola feladata, ami nem minden iskolaigazgatónak jut eszébe. Azt gondolom, hogy nem a technikai kütyükön, hanem ezeknek a kapcsolódási pontoknak a kialakításán és azon múlik egy intézménynek az innovációja, hogy az intézményvezető azt mondja, hogy nekem ez a célom, és valahogy eljutok oda. Most nem fogom jobban kiélezni ezt a dolgot, hogy ehhez mit kell tenni. Valójában ez a fajta innováció az az elem, ami talán a legritkább és amiről a legritkábban beszélünk, hogy az intézményvezetőknek a tanulásszervezési innovációja ritkán dokumentált és nagyon nehezen megfogható, de egészen elképesztő eredményeket hoz, sokszor nemcsak az eszközökön múlóan.

Aáry-Tamás Lajos: Köszönöm szépen. Van nálam fehér papír és én jegyzetelni szoktam. Ha azt vállalom, hogy a ma esti beszélgetés kerekasztalánál elhangzott javaslatokat elviszem a miniszterhez, akkor milyen javaslatot fogalmaznának meg intézményvezetőként a tekintetben, hogy a magyar oktatásban az innováció nagyobb teret nyerjen, lehetőség legyen tanároknak, intézményvezetőknek, fenntartóknak közösen gondolkodni innováción?

Moór Róbert: Váratlanul ért a kérdés. Igazából Maruzsa Zoltán államtitkár úr délelőtti előadásában arról beszélt, hogy a pedagógusbérezés hogyan alakul majd. Ami ebből nekem lejött, hogy valamilyen módon majd differenciált bérezés lesz. Nem tudom, hogy pedagógusokat milyen módon motiválja, ha öt forinttal többet keres és nem tudom, ez hogyan segíti elő az innovációt. Ha az ember olvasgat könyveket, mondjuk a Motiváció 3.0-t[5] vagy a szemléletváltást bemutatókat, akkor láthatja, hogy a nagyobb cégek – mondjuk a Google vagy más nagyvállalat – úgy gondolkozik, hogy megfizeti az alkalmazottait és azon felül már nem úgy motiválják őket, hogyha még valamit csinálsz, akkor kapsz egy kis cukorkát vagy valamilyen kis jutalmat, hanem szabadidőt ad nekik. Tehát azt mondják, hogy a munkaidő 75 százalékában csináld meg azt, amit előír a tanterv, és utána pedig 25 százalékban csinálj olyat, amit élvezel. Természetesen mindenkinek le kell valamilyen produktumot tenni az asztalra. Ebből lett a G-mail, ebből lett a post-it, és meg fél óráig tudnám biztosan sorolni, hogy mi keletkezett ezekből az innovációkból.

Tehát hogyha üzenhetek, akkor azt mondom, hogy tessék megfizetni a pedagógusokat, és legyen egy olyan része a munkaidőnek, ahol legyen szabadsága a pedagógusnak, ahol kísérletezhet, ahol élvezi a munkáját, és akkor ebből lehetnek innovatív dolgok. Akkor lehet, hogy olyan emberek is jönnek a pályára, akik most elhagyják a pedagógus szakmát, mert azt mondják, hogy ettől lényegesen több pénzért inkább elmegy informatikusnak, vagy egyéb más területre, ahol pályakezdőként is már el tudja látni a családját.

Legyen rugalmas tere a pedagógusnak és legyen felhatalmazása arra, hogy a célhoz vezető utat megválaszthassa. Összefoglalva, egy jól megfizetett és megfelelő szabadságfokkal ellátott pedagógus tud innovatív lenni a szakmájában.

Siketné Zsiga Judit: Szerintem az igazi motiváció az biztos, hogy nem a pénzben van. Én azt gondolom, hogy abban, hogy örömét leli benne, hogy látja, amikor a gyerekek sikeresek, eredményesek, egy vesztes ügyet sikerre viszünk stb. Szerintem ez sokkal-sokkal magasabb rendű motivációt ad, mint a pénz. Nekem ez a hitem. Nyilván fontos a pénz és abból él mindenki, de nagyon sok kutatás volt arra, hogy hiába adtak több pénzt az embereknek, nem teljesítettek jobban, vagy csak egy ideig teljesítettek jobban. Viszont hogyha olyan feladatot kaptak, amiben megtalálták az értelmet, az igazi értéket, akkor abban sokkal eredményesebbek és sokkal lelkesebbek tudtak lenni.

A saját munkámban is ezt látom, ha olyan feladatot adok a pedagógusnak, ami neki nagyon testhezálló és nagyon közel áll az ő értékrendjéhez, akkor ő abba nagyon sokat fog beletenni. Mondjuk, ezt a high-tech sulit oda tudtam adni a programozó matematikusoknak, de tudom, hogy a tantestületem háromnegyed részének ezt hiába adtam volna oda. Szerintem ez is fontos vezetőként. Nem tudom, ez jó üzenet a miniszternek? Nem a pénz kell. Valami más. Szerintem az elismerés, a megbecsülés, meg az, hogy napi szinten érezzük, hogy értéket teremtünk. Szerintem a szakképzésre – már most bölcsődétől kezdve mindenféle iskolatípust próbáltam –, de a szakképzés az, ahol minden nap van valami eredmény, ott a gyerekek csinálhatják, kipróbálhatják, belenyúlhatnak. Van egy hatórás gyakorlat és a végén van egy kész étel, egy kész cipő, egy kész bőrtárgy, egy agyag vagy bármi. Nemcsak a gyereknek, hanem a pedagógusnak is szerintem egy nagy öröm, hogy valami elkészült. Szerintem ezekben sokkal nagyobb motiváció van, de ez csak az én gondolatom.

Hicsó György: Első kérdés, melyik miniszterhez – az enyémhez, vagy a kollégáékéhoz –, mert ugye más tárcához tartozik a szakképzés, illetve a köznevelés.

Viszont itt elhangzott egy olyan dolog, ami Edelényben bejött, és a kollégák megértették azt, hogy egy innováció, vagy bármilyen feladat azért fontos, hogy legyen munkájuk a jövőben. Azért csinálták az adott tevékenységet, hogy a következő évben is legyen munkájuk és nőjön a gyereklétszám. A másik, amit a másik oldal részéről hallhattunk az előbb, hogy szabadidő. Nem említettem az előbb a Centrum Kavalkád nevű rendezvényünknél, hogy ezt évente mi tizenöt alkalommal csináljuk meg. Kéthetente járunk ki az általános iskolákba, úgy, hogy a környék és a beiskolázási területünk összes iskolájába két-három évente el tudjunk jutni. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen alkalommal 30–35 kolléga van ott, és körülbelül ugyanannyi középiskolás diák, akik a saját gyerekeink, akik segítik ezt a munkát. Egyébként mindig csütörtökön megyünk ezekre a rendezvényekre, ez bevált szokás. Szerdán délután berendezzük a helyszínt, csütörtökön rendezvény, még és még aznap délután visszaköltözünk. És mindezt kéthetente! Kértem a kollégákat, hogy a kint lévő kollégáknak csütörtökön ne adjanak órát. Nem tudták megcsinálni. Kértem a kollégákat, az igazgatókat, hogy csökkentsék a munkaidejüket, nem tudták megcsinálni. Azt mondták, hogy akkor ki tartja meg azokat az órákat, amire szükség van. Tehát ez nem csak pénzkérdés, hanem az is, hogy az oktatásban egyre kevesebb a kolléga, egyre kevesebb az oktató, és leterhelten, további plusz feladattal tudjuk csak ezeket megoldani. Nyilván anyagilag dotáljuk, kifizetjük őket, az óradíjakat rendezzük, tehát akik ezt a tevékenységet folytatják, az elmaradt óráik ellenére is kapnak érte juttatást, de még sincs annyi ember, hogy ezt teljesen zökkenőmentesen meg lehessen oldani. Legalábbis nálunk a szakképzésben, egy ilyen tevékenységhez, nincs meg a megfelelő számú ember. Megcsináljuk, de ugyanakkor mást is kell csinálni. Tehát plusz órában, plusz időben tudják a kollégák mindezt megtenni.

Horváth Ádám: Csak egy-két dolgot szeretnék közbeszúrni. Az innovációt nem arra keressük, hogy a hiányzó tanárokat pótoljuk, hanem arra, hogy jobbá tegyük az oktatást. Ez az egyik. A másik, hogy ezt semmiképpen nem nevezném szabadidőnek, amiről ti beszéltek, az nem szabadidő, hanem szabadon meghatározott szakmai tevékenység. A kettő között óriási a különbség, és nagyon fontos, hogy az is egy elismert és fizetett tevékenységként jelenjen meg, ne pedig szabadidőként, mert az egy másik dolog.

Barta József: Böjte Csaba atyát – azt gondolom – az itt ülők, mindannyian ismerik. Ő mesélt egy édes történetet: egy gyermekotthonban a gyerekek leültek vacsorázni, de az egyik gyermek nem evett. Megkérdezte Csaba testvér, hogy kicsi szívem nem vagy éhes? A gyermek mondta, hogy de. Akkor miért nem eszel? Hát mert nem biztatnak. Tehát a biztatásra helyezném a hangsúlyt, mindenféle szinten.

Én elvárom a pedagógus kollégáimtól, hogy biztassák a gyermeket, ő elvárja tőlem, hogy én biztassam őt. Én is elvárom a fenntartómtól, hogy biztasson. Elvárjuk azt, hogy mindannyian kapjunk motivációt. Itt van a táskámban a Cotopaxi vulkán, Ecuadorból. Ezt tegnap kaptam a gyerekektől, bármilyen hihetetlen is. A STEM és a STEAM ötvöződik ebben. A gyerekek használták a számítógépet, majd 3D-ben kinyomtatták. Olyan anyagot használtak a nyomtatáshoz, ami nem műanyag, hanem zöld energia, hiszen kukoricagranulátumból készült a nyomtatószál. Egyébként egy miskolci vállalkozás készíti Európában egyedülállóan. Tehát itt van ez a vulkán: beszéltek a vulkáni tevékenységről. Megmutatták a kollégák, hogy milyen problémákat és milyen örömöket tud okozni egy tűzhányó. Beszéltek még arról, hogy ennek milyen művészeti értéke van (Pompejire gondolva) egy komplex órát köré tudtak tenni. Nagyon örültem amikor megkaptam a gyerekektől, miután ők kifestették, hűen az eredeti helyzethez. Ez számomra igazolás, hogy jó úton járunk és biztatás – még nagyobb biztatás lenne, ha el tudnék menni velük megnézni élőben a Cotopaxit.

Aáry-Tamás Lajos: Köszönöm szépen. Igazgató úrnak a gondolatait engedjék meg, hogy én is Böjte Csaba különleges gondolataival folytassam. Tusnádfürdőn olyan 10–12 évvel ezelőtt vacsoráztunk, és amikor megtudta, hogy én mivel foglalkozom, akkor azt mondta, hogy látod, fiam, milyen különleges a tanár helyzete. Azt mondja, hogy ha Mercedesek elromlanak, akkor több millió autót visszahívnak és megjavítják. Ilyen magasra tartjuk a Mercedest gyártó mérnökök presztízsét. De ha elrontunk valamit az iskolában, akkor hogyan tudjuk egy év múlva visszahívni a gyermekek millióit, hogy a tanárok még valamit bütyköljenek rajta? Sokkal nagyobb a szerepe, a hatása a gyerekekre, a társadalomra a tanároknak, mégse becsüljük annyira, mint a Mercedes gyártó mérnököket.

Nagyon érdekesek voltak a felvetések, mert van néhány közös elem. Az egyik a szabadidő, hogy csináljon azt, amit szeret. A másik az elismerés.

Horváth Ádám is az elismert munkáról beszélt. Bartha József a biztatásról beszélt. Milyen különleges, hogy közös eleme volt az igazgatóknak, az elismerés-vágy. Ez az, ami rettenetesen hiányzik a magyar pedagógiából. Mi, szülők elvárjuk a tanártól, hogy lehetőség szerint ne büntetéssel neveljen, hanem dicsérettel és mégse tudjuk dicsérni a tanárt. De az igazgató néha nehezen tudja dicsérni a tanárt. A fenntartót nem nagyon látjuk, hogy dicsérné a tanárt. A miniszterekről nem beszélek, mert pedagógusnapon kívül soha nem dicsérték meg a tanárokat. Soha nem hallottam olyat az elmúlt 15–20 évben, hogy bízunk bennetek, vagy együtt kell sikerre juttatnunk az oktatást. Vagy számítok rátok vagy számítunk önökre, mindegy, hogy ízlés szerint ki hogyan fogalmaz. Én már majdnem minden miniszternek mondtam, hogy az elismerés kultúráját be kéne építeni az oktatáspolitikába. Vannak dolgok, amiben nagyon sikeres ombudsman vagyok, ez nem tartozik azok közé, amiben el tudtam volna érni a minisztereknél, de én nem adom föl.

Szeretném, ha kérdezhetne a közönség, de mielőtt ezt megtennék, csak azért, hogy ne legyen nagy a szám, hogy én csak ilyen jegyzetekkel megyek a miniszterhez. Elmondom, hogy nekem mi közöm van az oktatási innovációhoz. Nagyon régóta figyelem azt, hogy az oktatási innováció elismerése is hiányzik a magyar oktatásból, miközben csuda dolgokat látok. Szerintem nincs olyan szép része a magyar társadalomnak, mint az oktatás.

Azt kellett látnom, hogy van Innovációs Nagydíj, mindenki pályázhat rá, csak épp a tanárok nem. Tehát nincs oktatási innovációs nagydíj. Próbáltam javasolni, hogy legyen, és valakivel kellett beszélnem, aki nem is értette, hogy miről beszélek, és akkor ezt föladtam. De megkerestem Csányi Sándort, az OTP vezérigazgatóját, és arra kértem, hogy gondolja végig, alapítana-e egy díjat, oktatási innovációs díjat. Nagy örömömre az OTP Fáy Alapítványnak a 30. születésnapján, Csányi Sándor alapított egy oktatási innovációs versenyt és nagydíjat. Minden kategóriában többet óvoda, általános iskola alsó tagozat, felső tagozat és középiskola. Tehát jövőre a kedves tanárok ki fogják osztani Magyarországon az első igazán nagy innovációs díjakat, úgy, hogy nagyon sok szakember vállalta, többek között Horváth Ádám, aki itt ül, hogy segíteni fog tanároknak, csoportoknak, tanár-diák csoportoknak, mert olyan innováció is minden további nélkül bejöhet, ahol generációk egymástól tanulnak, és segítenek felkészülni egy ilyen innovációs versenyre. De az a javaslatom, hogy kérdezzenek, mert ez egy ilyen konferencia, és a résztvevők igyekezni fognak a legjobb tudásuk szerint válaszolni a kérdéseikre. Parancsoljanak!

Zentai István: Zentai István vagyok, a SpeceBuzz Hungary Oktatástámogató, Klíma- és Környezetvédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, és egy gyors körkérdést tennék fel nektek. Itt nagyon szuper példákat hallottunk az innovációkról, amelyek intézményi oldalról jönnek. De mi a helyzet az olyan innovációkkal, amik mondjuk külső szereplőktől jönnek, vagy egy olyan szolgáltatáson keresztül, amit az intézmények kaphatnak meg? Ez az első. A második az, hogy itt a legvégén elhangzott a STEM és a STEAM. Egy nagyon rövid gyors kérdés. Hogy látjátok ennek a STEAM-oktatásnak a helyzetét, és ebben a STEAM-módszert? Itt van egy „A” betű különbség. Van, aki ezt ART-nak értelmezi, van, aki nem ALL-nak értelmezi. Mi erről a ti véleményetek?

Moór Róbert: Vezetői pályám kezdetén az első lehetőség egy külső innováció volt. Mi belevágtunk annak idején a komplex alapprogramba, ami szerintem egy ilyen központi innováció volt, én nagyon jónak tartottam. Nem mindenkinek tetszett például a nevelőtestületben, de végül is mindenki elvégezte a tanfolyamot, és végül alkalmazzák is valamilyen szinten. Tehát szerintem a pedagógus társadalom befogadóképes az ilyen külső innovációs lehetőségekre megfelelő vezetői kommunikálással.

A STEM vagy STEAM felvet egy másik kérdést, amelyet mi rendszerszinten kezelünk. Itt most az idő rövidsége miatt nem beszéltem sokat az iskolai tapasztalatokról, majd holnap az alkotópedagógiai műhelymunkán többet beszélek a mi dolgainkról. Mi tömbösítve tanítjuk a technika órát, mi a Maker’s Red Box a tananyagait oktatjuk, ami egy 32 órás projekt, amit kiegészítettünk 35 órára, és így egy hét alatt a 36 órás technika tárgyat tanítjuk meg a gyerekeknek. Fontosnak tartom a műszaki komponensek mellett a művészetek alkalmazását. Ha valamit csinálnak a gyerekek, akkor annak valamilyen szinten jól is kell kinézni, tehát a művészetet valamilyen módon be kell hozni. Például a jövő városa is erről szól, hogy a gyerekek egyedül építenek egy kis szegmenst a városból, de azoknak harmonizálni kell egymással. Tehát ebben benne van az ART is, és ez szerintem működik, és nagyon jól lehet alkalmazni az iskolákban.

Siketné Zsiga Judit: Én most azon gondolkodtam, hogy kívülről jövő innovációban talán még nem is vettem részt. Az, ami belülről jön, az mindig közelebb van a gyerekhez, a pedagógushoz, az iskolához, tehát hogy valós problémákra reagáló az az innováció, ami belülről jön. De nyitottak vagyunk a külsőre is. A jövő városával kapcsolatban igazából azt hiszem, ehhez a többi szakember jobban hozzá tud szólni.

Hicsó György: A kívülről jön innovációról annyit, hogy el lehet fogadni, csak gyakrabban meg kellene engedni azt, hogy a saját dolgainkat is bele tudjuk tenni. Egyébként előfordult már ilyen, és saját elképzeléseink nélkül nem úgy jött össze, ahogy kellett volna. Mondjuk, ez a mai délelőtt is elhangzott több előadótól, a Különböző tanulási utak című történetben az orientációs évfolyam. Mi próbálkoztunk és kidolgoztunk egy saját módszert, de azzal nem lehetett haladnunk, hanem csak a központival. A másik a jövő városa és a Makerspace. Mi ezt úgy oldjuk meg, illetve foglalkozunk vele, és Ádám ezt látta nálunk. A digitális közösségi alkotóműhelyben, amit már említettem az elején, komoly tevékenység folyik, nálunk közel 150 gyerek jár oda heti rendszerességgel. Nem a tanítási órákba építjük be, hanem szakköri jelleggel működik, akár középiskolás, de főleg általános iskolás gyerekek járnak az alkotóműhelybe, és ott nagyon komolyan foglalkoznak ezzel, és nagyon szép dolgokat tudnak alkotni. Ezt már tovább is fejlesztettük, és vannak benne saját fejlesztések, innovációk. Van egy nagyon tehetséges, fiatal kollégánk, aki ezzel foglalkozik nálunk, egy villamosmérnök, és nagyon jó ötleteket ad és tesz hozzá a már meglévő Makerspace-hez, és jó dolgokat tudnak vele csinálni. Köszönöm.

Horváth Ádám: Csak, hogy egy kicsit belecsapjunk a lecsóba. Szerintem külső innováció nincs, nem létezik. Kívülről ötletek jöhetnek, vagy módszertani ajánlások, de innovációvá akkor válik, ha az intézmény sikerrel alkalmazza egy belső problémájának a megoldására, és valami jobb jön ki ebből. Úgyhogy ebből a szempontból, amit Judit mondott, az a helyes megfejtés erre. Külső innováció ebből a szempontból az intézményben nem tud létezni, csak akkor, hogyha az intézmény maga is adaptálja és megvalósítja a külső ötletet.

A STEAM-re pedig kiemelném a következőket. Ez egy egészen elképesztően égető probléma, amivel gyakorlatilag azon kívül, hogy elmondjuk: a STEAM szempontú oktatás fontos, semmit nem foglalkozunk vele. Ehhez a természettudományos tantárgyak oktatását alapjaiban kellene megváltoztatni. Ami most a természettudományos tantárgyak kerettantervében benne van, azt a második ipari forradalom teszi érthetővé a világon. Ami az elmúlt 200 évben történt, az nincs benne a természettudományos oktatásban, és ez gyakorlatilag azt eredményezi, hogy a gyerekek nem érzik azt, hogy a természettudományos tárgyak oktatása közelebb vinné őket az élet megértéséhez, feldolgozásához, a saját problémáiknak a kezeléséhez. Nagyon absztraktan és nagyon távol áll meg gyakorlatilag a természettudományos oktatás attól a valóságtól, amit a gyerekek megtapasztalnak. Emiatt gyakorlatilag erről most csak beszélünk. A Space Buzz és az ehhez hasonló projekteket kellene nagyon erősen felpörgetni és felkarolni ahhoz, hogy az intézmények a valós STEM-alapú projektekkel tudjanak találkozni. Nem tudom, hogy ez megfelelő válasz-e, de fontos elmondani szerintem.

Barta József: A belső innovációról és a külső innovációról úgy gondolkodom, hogy nekünk nagyon sok innovatív tevékenységünk kívülről jött, de akkor válik igazán innovációvá – ebben Ádámmal értek egyet –, hogyha ezt interiorizáljuk, adaptáljuk, aztán adoptáljuk és a saját nevünkre írjuk az összes innovációt, amit kívülről kaptunk. Nagyon sok innovációt kaptam úgy, hogy kollégáimat elküldtem Dániába, Belgiumba és ők hoztak ötleteket. Azt gondolom, hogy létezik külső és belső innováció, okosan kell ötvözni, de amikor már a sajátunk, akkor viszont azt lelkesen tovább kell vinni. Ha meghal egy innováció, akkor az valószínűleg nem is volt fontos annak a személynek vagy közösségnek a számára, aki ezt behozta.

STEM, STEAM kérdése. Olvastam egy tanulmányt a Science oldalán, hogy 2030-ra Amerikában az állások 90 százaléka STEM alapú lesz. Európában ezt úgy gondolják, hogy 2035-re teendő, tehát 90 százalékban szükség lesz STEM, illetve STEAM ismeretekre. Tehát azoknak a gyerekeknek, akik most nálunk vannak, azoknak mindenképp oda kell adnunk ezt az ismeretet, vagy szakköri formában, vagy okos, innovatív megoldásokkal. Azt gondolom, hogyha a STEAM kérdéséről beszélünk, akkor – mindenki az okos várost dicsérte itt Ádámnak – én hadd dicsérjem a szuperhős programot, mert ott a gyerekek fantasztikus dolgokat tudnak alkotni. Tehát óriási az, ami az irodalom tantárgy tekintetében megvalósul, és inspiráló a gyermekeink számára. Végre a magyartanár is úgy érzi, hogy ő hozzájárul a digitális eszközhasználathoz, és ő is érzi ennek a fontosságát. Úgy gondolom, hogy nekünk egyetlen egy dolgunk van: talán sokan ismerik önök közül azt az animációs filmet, amely a Szörny Rt. nevet viseli. A Szörny Rt.-ben, amikor a szörnyeknek energiára van szüksége, akkor ugye tetszenek tudni, hogy miből nyerik az energiát: a sikolyból. A végén rájönnek, hogy miből lehet a legtöbb energiát nyerni? Hát a nevetésből és az örömből. Na, szerintem ez a magyar pedagógia feladata.

Siketné Zsiga Judit: Csak egy gondolatom lenne a szuperhőshöz, mert én gyógypedagógusként abba nagyon beleszerettem, és az lesz a következő innovációnk, hogy ebből a szuperhősös játékból kihozzuk, amit lehet. Mert ez egy óriási személyiségfejlesztő és önismereti potenciállal rendelkező dolog. Arra gondoltam, ha a pedagógusoknak a nyári szünet elején, amikor nincs már gyerek az iskolában – Ádám már meg is ígérte, hogy ad egy trénert – szuperhős tréning lesz a pedagógusoknak. Szerintem rájuk is rájuk fér egy kis tréning, és ezt a lehetőséget aztán megpróbáljuk bevinni a tanulók fejlesztésébe. Mert , hogy mi az én szupererőm, ki a szuperhősöm, olyan információkat hoznak be a gyerekek magukról, amit szerintem más eszközzel nem biztos, hogy meg tudnánk róluk. Bocsánat, csak a gyógypedagógus lelkem nem bírta.

Aáry-Tamás Lajos: Köszönöm szépen. Először fordult elő a konferencia történetében, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke itt volt, és kifejezetten egy STEAM- típusú előadást tartott. Tehát részesei lehettünk annak, hogyan lehet egyszerre a társadalomtudomány, a természettudomány, a művészetek témakörét említeni, mindezt egy olyan előadásban, ami azt gondolom, hogy majdnem minden tanárnak szólt. A központi innováció, egyetértek azzal, hogy olyan igazából nincs. Tudok mutatni egyet, vagy mondani egyet. Magyar Bálint bevezetett egy jogszabálymódosítást, ami arról szólt, hogy szövegesen is lehet értékelni a gyerekeket. De a politikai kommunikáció arról szólt, hogy szövegesen kell értékelni ezután a gyerekeket. A tanárok nem nézték meg a jogszabályt, így elterjedt, hogy szövegesen kell értékelni a gyerekeket. Ment a morgás, hogy ezt mi nem akarjuk csinálni, különben is az adminisztratív terheket növeli. Erre jött a központi innováció, hogy a minisztérium küldött ingyenesen egy olyan kis digitális szöveget, amire csak alá kellett húzni a különböző kifejezéseket. Ezt ingyen bocsátották az iskolák rendelkezésére. A liberális miniszter elérte, hogy az iskolák 97%-ában ezt a kis szoftvert használták. Szerintem katonai diktatúrában nem lehet elérni ilyen magas arányt. A történet attól izgalmas, vagy attól szörnyű, hogy egy joga van a tanárnak, egy szent joga van, az értékelés. Hagyták magukat átverni, nem nézték meg, hogy nem értékelhetnek úgy, ahogy gondolják, ahogy nekik jó, megkötötték a kezüket? Nem kötötték meg, csak a kommunikáció hangoztatta azt. Amikor egy ilyen nagy konferencián feltettem a kérdést, tegye fel a kezét, aki azt gondolja, hogy szövegesen kell értékelni. 100-ból 99 tanár föltette a kezét, mert azt hitte, hogy neki ez kötelező. Ha ez a központi innováció, akkor valószínűleg ebből nemcsak, hogy nem is működik, de nem is kell működtetni, úgyhogy nem baj, hogyha bevonják a központi innovációt az érintett intézmények is magukévá teszik, onnantól kezdve lesz majd a saját innovációjuk. Van még rendelkezésükre négy perc. A többiek már nevetnek, annyi bort ittak, idegesít, tapsolnak, röhögnek, mi nem ittunk. Parancsolj!

Vedovatti Anildo: Több kérdésem lett volna, de egy kérdést teszek föl, hogy az innovációt mennyire látjuk/értelmezik a digitális világon túl is? Egyetértek azzal, hogy a gyerekek napjaikat digitális eszközökkel élik, még ha olykor azt is mondhatjuk, hogy túlzott mértékben. Pozitív változás, hogy ezek az eszközök megjelennek és aktív szereplővé válva bevonódnak az oktatás világába. De szeretném megkérdezni, hogy látják – például a bemutatott filmbejátszásokra is gondolva – annak lehetőségét, hogy ki tudjunk szabadulni a digitális világ mindent leuraló bűvköréből? Az innováció értelmezése lehetőséget nyújt-e a gyerekek életében például a mozgásos világgal alkotott fejlődésre?

Moór Róbert: Szerintem a digitális világot megkerülni nem lehet, maximum az arányokat kell megtalálni. Nekem is például a technikát az alkotópedagógiai műhelyben egy magyartanár tanítja, mert maga az egész nem arról szól, hogy itt van egy pár digitális kütyü, amivel el kell varázsolni a gyereket, hanem van egy fantasztikus kerettörténet, aminek része a digitális világ, és igazából ebben élünk, tehát a gyerekeket valahol meg kell ismertetni azzal, hogy amit megvesznek, a boltban nagyon drágán, lehet, hogy három-négy kis filléres eszközből meg tudják csinálni, tehát nem egy varázslat történik, hanem ezt ők is meg tudják építeni. De nem erről szól, nem ez a fő téma, ez egy szegmense az egésznek. Tehát a kettőnek az arányát kell szerintem megtalálni, és akkor ez működik.

Barta József: Egy gondolattal szeretném ezt kiegészíteni: az a tankonyha, amiről Ádám beszélt, egy innovatív tevékenység, mert bevonjuk a nagyszülőket, szülőket. A program nem csak arra épül, hogy technika órán kötelezően főzni kell a tanárnénivel, hanem odahívjuk a vállalkozó kedvű anyukákat, apukákat és nagymamákat. Mi történik? Az történik, hogy a nagymama behozza a kiváló receptjét, a tudását, a gyermek pedig tudja használni a modern konyhai kütyüket. Mi az eredmény? Mindenki értéket visz be, és az érték mentén elkezdődik egy generációk közötti párbeszéd. Talán furcsán hangzik, de ez innováció, mert mára elvesztettük a társadalom korosztályai közötti kapcsolatot, ahogy a generációk közötti kohéziót is. Mi reménykedünk, hogy ezzel a programmal egy kicsit vissza tudjuk hozni.

Még egy példát hadd említsek. Járunk a gyerekekkel via ferratázni. Ha eljönnek Borsod megyébe, az Esztramos-hegyen lehet via ferratázni. Többször hívjuk magunkkal a szülőket, akik ezeken a sziklautakon biztosított körülmények között gyermekeikkel nyugodtan tudnak sziklát mászni. Miről szól a dolog? Arról, hogy merjük megmozgatni a szülőket valamilyen módon az iskola és a saját gyermekeik érdekében. Tudom, hogy ez régebben működött, de ma már ez kicsit távolabbra került. Ezért meg kell próbálnunk visszahozni, ami egyfajta innováció.

Siketné Zsiga Judit: Én is úgy gondolom, hogy attól, hogy van a digitális világ, van egy platform, ahol ott vannak a gyerekek, muszáj, hogy odamenjünk, hogy találkozzunk velük, aztán kicsábítsuk őket a való világba, a való életbe. Nyilván mi is működtetünk élménypedagógiát, amit kifejezetten fogyatékkal élőkre adaptáltunk, művészetterápiák, rengeteg művészeti tevékenységünk van, tehát nem ebben az egy dologban látjuk az intézményi innovációt, és szerintem nagyon jól megférnek egymás mellett, és kiegészítik egymást.

Hicsó György: Szerintem pedig bármit, ahogy lehetett látni a filmen is, amit csinálnak a gyerekek, azt digitális eszközök nélkül is meg lehetne tenni, csak időben sokkal hosszabb lenne. Tehát, ha nézek egy mindenkinél látható lézervágót, a papírt szépen kivágja három másodperc alatt. Ha ollót adok a kezébe, akkor ugyanolyan szép kör kivágásához kell neki tíz perc, és ötször elrontja. Tehát az a lényeg, hogy a digitális dolog csak segítse ezt a dolgot, és meg tudja valósítani azokat az elképzeléseit, ötleteit, amit létre szeretne hozni.

Horváth Ádám: Hogyha soha semmi nem változna, nem lenne szükség innovációra, és itt most a digitalizáció ebből a szempontból nem a megoldás, hanem a probléma. Tehát a digitalizáció okoz egy olyan társadalmi változást, amire innovációval kell reagálnia az oktatásnak. Az más kérdés, hogy vannak olyan innovációs elemek, amelyeknek része maga a digitalizáció, de önmagában nem a digitalizáció a válasz az innovációval kapcsolatos kérdésekre, hanem az az egyik oka annak a problémának, amire miatt muszáj valamilyen úton-módon reagálnunk.

Aáry-Tamás Lajos: Pont egy évvel ezelőtt beszélgettünk szintén ezen a konferencián intézményvezetőkkel is. Itt volt K. Nagy Emese, hejőkeresztúri iskolaigazgató, aki kooperatív technikát alkalmaz az intézményében Az én lelkemnek az egyik legkedvesebb története volt, amikor egy cigány kislányt behívott az igazgatóiba, aki csillogó szemmel mesélte, hogy felvették Miskolc egyik legjobb gimnáziumába. A felvételin Adyt húzta. Az iskolai csoportja korábban azt a feladatot kapta, hogy készítsenek interjút Adyval Párizsban. Több hónapot kaptak arra, hogy ezt megcsinálják más iránymutatást nem, segítséget igen, mert elkezdtek olvasni Adyt. Ki ez a fickó? Mit írt? Miért ment Párizsba? Hogy ment Párizsba? Mivel ment Párizsba? Hogy nézne ki egy interjú vele? Olyan jó volt látni ezt kislányt – egy csomó baja lesz még velünk, amire felnő –, de hogy nem fogja utálni a magyar kultúrát, az egész biztos. Olyan innováció volt, ami közel vitte hozzá Adyt, amiben nem volt digitális elem. Szerintem a magyar oktatás tele van nem digitális, vagy a digitális elemet nélkülöző, vagy csak részben használó innovációkkal is. Abban igaza van, hogy ebben például biztos, hogy nincs rangbeli különbség, tehát ha majd lesz egy ilyen nagy díjazás, és díjazni kell őket, akkor biztos, hogy nem értékesebb az egyik a másiknál.

A szervezők meg fognak dicsérni bennünket, csak három perccel léptük túl a megadott keretet. Nagyon szépen köszönöm a kerekasztal résztvevőinek, intézményvezetőknek, kancellárnak, Horváth Ádámnak, aki egyedül egy intézmény, hogy itt voltunk, beszélgettünk, önöknek, hogy velünk tartottak.

Köszönjük szépen!

 

[1] https://youtu.be/1JdUmKF4sAM

[2] https://youtu.be/Acoup3ckChU?t=1762

[3] www.centrumkavalkad.hu

[4] https://youtu.be/iztZ2uY-3U8

[5] Daniel H. Pink: Motiváció 3.0 – Ösztönzés másképp, HVG Könyvek