Dr. Ungvári Zsigmond, Dallos Gyula, Zupán Péter, Bajzátné Szántósi Mária, Ballagó Zoltán, Cseri Dávid, Sándorné Nagy Zsuzsanna, Asztalos Anna, Lassán Ákosné

Fórum

Az iskolai lovasoktatásról

Résztvevők:

• Asztalos Anna igazgató – Északi Agrárszakképzési Centrum Pétervásárai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
• Bajzátné Szántósi Mária intézményvezető – Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
• Ballagó Zoltán tankerületi igazgató – Egri Tankerületi Központ
• Cseri Dávid igazgató – Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad
• Dallos Gyula, a magyar lovassport örökös bajnoka, a Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos – Honvédelmi Minisztérium
• Lassán Ákosné alsós pedagógus – Szilvásváradi Jókai Mór Általános Iskola
• Sándorné Nagy Zsuzsanna igazgató – Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
• Zupán Péter szakvezető, lovaskultúra oktató – Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Lovassportok Csoport

Moderátor:

• Dr. Ungvári Zsigmond, a Debreceni Egyetem oktató családorvosa, főorvos, lovaskultúra oktató, lovardavezető – Főnix Park Lovasközpont (Mátészalka-Nyírcsaholy)

 

Dr. Ungvári Zsigmond: Nagyon jólesett hallani, hogy milyen mély érzésekkel, milyen erős meggyőződéssel tetszettek beszélgetni a tapasztalatokról, ami mindenki számára hihetővé tette azokat az eredményeket, amelyek százalékban kifejezve (39,4-et kerekítve) 40%-ot is elértek. Egyetértek orvosként én is a kollégával, aki a személyiségfejlődésről, a testi és lelki gyarapodásról szól. Ez a példa lehet mindannyiunk számára bizonyíték, hogy a lovasoktatás a gyakorlatban is működik. Arról beszéltünk, hogy most már csak a döntéshozókat kellene meggyőznünk. A miniszteri biztos úr mögött álljon egy olyan támogató csapat, amely képes megmutatni a lovaglás hasznosságát és társadalmi szerepét. Szeretném kérni az előadóinkat, hogy üljenek ki ide a hallgatósággal szembe, hogy elkezdhessük a fórumot. Kérdéseket tehetünk fel előadóinknak és már kezdhetjük is.

Sándorné Nagy Zsuzsanna: Kazincbarcikáról érkeztem. Az Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója vagyok. Egy nagyon új dologba vágtunk bele ebben a tanévben. Nem tudom, hogy a szakképzésből vesznek-e részt itt kollégák. Hallottuk az előadásban, hogy a középszintű képzésből az OKJ-t kivezették, a szakmajegyzékben tanítható szakmák közé beemelték a sportedző, sportszervező képzést. Olyan sportágakban lehet indítani ezt, ahol szövetség működik. Körülbelül másfél évvel ezelőtt elindultunk azon az úton – egy megszállott lovasoktató inspirációjára –, hogy kipróbáljuk magunkat a sportedző, sportszervező képzésben, a lovassport sportágban. Felvettük a kapcsolatot a Lovassport Szövetség főtitkárával, Stróbl Dorottyával, a Szabadidő Lovassport Szövetséggel, Vaskó Attila elnök úrral, akik biztosítottak minket arról, hogy szakmai támogatást nyújtanak az intézménynek. Akkor még nem gondoltuk, hogy milyen nagy fába vágjuk a fejszénket.

Azok a képzési-kimeneti követelmények, amelyeket az egyetemen oktatók is elmondtak, olyan általános alapokat adnak, úgy vannak kidolgozva, hogy minden sportágra érvényes tananyagtartalmakkal rendelkeznek. Előttünk a feladat, hogy ezt a lovassportra szabjuk át. Itt hallottam meg, hogy ez egyetemi szinten is iszonyatosan nagy feladat. Én most egy kicsit meg is ijedtem, hogy mi Kazincbarcikán biztosan tudjuk-e majd olyan tananyagtartalommal és olyan szakmai tartalommal megtölteni ezt a képzést, hogy a kimenet felé tudjuk képezni a tanulókat.

Nagy siker volt számunkra – a felvételi követelményeket, természetesen a szövetség javaslatára, már úgy alakítottuk ki –, hogy a belépő tanulóknál mi már szerettük volna az E8-as programot lelovagoltatni. Erről kértünk véleményt, és aztán szakmai szemmel megnézték, hogy azok a tanulók, akik jelentkeztek, biztos szakmai tudással rendelkeznek-e. Borzalmasan sokan vannak erről a környékről és egyáltalán az országból is, akik érdeklődnek a lovassport iránt, ezt megtapasztaltuk. Amikor a hirdetésünket elkészítettük és feltettük, a Facebook letiltotta, mert iszonyatosan nagy megtekintése volt a hirdetésnek. Még nem készültünk fel akkor arra, hogy lovasiskola szeretnénk lenni, hanem egy olyan úton szerettünk volna elindulni, hogy a biztos lovas tudással rendelkezők jöjjenek el, vagy legalább olyan tudással rendelkezzenek, akik tényleg fogják tudni edzeni a lovakat. Most már tudjuk, hogy őket is kell, és majd a tanulókat is. Ha lehetőséget kapunk az általános iskoláktól – a Szilvásváradi Jókai Mórral már tárgyaltunk –, mi szeretnénk minden programon részt venni, és segítségünket felajánlani majd nyilván a versenyek szervezésében. Azt szeretnénk kérni az intézményvezető asszonytól, hogyha lehetőséget kapunk rá, ezt a nyolcfős csoportot egy ilyen foglalkozásra hadd hozzuk el. Nézzék meg azt a tanulók, hogy hogyan kell egy ilyen típusú edzést levezetni, mit jelent ez a gyerekeknek, hogy ők maguk sportolnak.

Nagyon igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy sikeres legyen ez a szakmai képzés, és egy picit előnyünk legyen az egyetemhez képest. Nem tudom megmondani, hogy fizetős szolgáltatás-e, ha a szakmajegyzékben szereplő szakmákat oktatom, vagy ingyenesen tanulhatnak. Én úgy gondolom, hogy előbb-utóbb, ha odajutunk az országban, hogy iskolarendszerben lehetőséget nyújtunk ingyenesen erre, akkor ez egyre népszerűbb lesz. Ha csak egy picit tudunk afelé inspirálni tanulókat, hogy majd valóban nagyon komolyan foglalkozzanak ezzel a sporttal, a lovassporttal, akkor az egyetemnek alá tudunk dolgozni. De most, ahogy itt ültem, a szakképzést erre a szekcióra cseréltem le, mert szerettem volna részese lenni ennek a szekciónak, most egy kicsit megijedtem. De rendkívüli módon inspirált, amit hallottam, azt látom, hogy megszállottak a gyerekek. Minden elé helyezik a lovak szeretetét, és ez minket inspirál, és ezért dolgozunk, és hogy mindenki megtalálja a számítását! Ha igazgató asszonytól mi is kaphatunk elérhetőséget, nagyon megköszönjük.

Dr. Ungvári Zsigmond: Úgy hiszem, hogy azok, akik itt előadtak, azok mind elkötelezettek. Ki szeretne válaszolni?

Zupán Péter: Én úgy gondolom, hogyha sportszervezőként végeznek a hallgatók, akkor el kell telnie egy kis időnek, hogy a lovas szakágakban megszerezhessék azt a gyakorlati tudást, melynek birtokában felvételizni tudnak az egyetemre.

Dr. Ungvári Zsigmond: Be tudok számolni gyakorlati tapasztalatokról is. Mi az OKJ-s képzésben már a második kurzust is befejeztük ebben az évben, tehát kétszer kétéves ingyenes oktatási programon vagyunk túl. Sportedzőket képeztünk, akik a lovas szakirányt választották, együtt tanultak a kyokushin karate, a kézilabdás, a labdarúgó és a lovasképzősök is. Az alapokat, amely az edzéselméletről, a gimnasztikáról, szervezési ismeretekről szóltak, az intézményen belül a testnevelő tanárok tanították. A szakmai részét pedig a lovasparkunkban bonyolítottuk le. Az alapot a Magyar Lovasszövetség két szakmai kézikönyve szolgáltatta, amely az edzőképzésre készített fel. A két kötet tematikájában hasonló, de terjedelmében és minőségében egymás folytatását képezik. Ezek a kézikönyvek a munkabiztonságról, az edzői motivációról és a szakági feladatokról szólnak. Ez a két kiadvány bővült némi pszichológiai és pedagógiai ismerettel, amelyet a lovasedzői szakmában alkalmazhatunk. A két kézikönyv anyagát kiegészítettük még a lovasirodalom néhány kiadványával, amelyek nemzetközi szakemberek tollából születtek. Amikor megindult a képzés, a hallgatók valamennyien azt a célt tűzték ki, hogy a lovasszövetség edzői minősítését szeretnék elérni.

A lovasok felkészültsége, előképzettsége, lovastudása különböző volt, így próbáltuk a hallgatóinkat felzárkóztatni a gyakorlatok alatt arra a szintre, amelyet a Lovasszövetség Edzői Bizottsága követelményként jelölt meg. A képzés ideje alatt – bár a lovasok elhivatottsága és szorgalma megfelelő volt – az edzői szintet többeknek nem sikerült elérnie.

Az OKJ-s képzések gyakorlatához képest vizsgázóink tudásszintje jelentősen meghaladta az eddig tapasztalt átlagot, hiszen a vizsgabizottság elnöke megelégedve jelezte, hogy soha ilyen jó csapattal semmilyen sportágban még nem találkozott, mint amilyenek a mi lovasaink voltak. Jólesett és nagyon büszkék voltunk rájuk. De azt is el kell mondanom, hogy ezek között a fiatalok között vannak versenyzők és olyanok is, akik rendszeresen oktatnak, többen pedig pedagógiai végzettséggel is rendelkeznek. Valószínűleg néhányan már mostani tudásuk szerint sikerrel pályázhatnak az edzői minősítésre is. Zupán Péter barátunk említette, hogy készült olyan kiadvány is Burucs Balázs doktor munkája nyomán, amelyik az elérhető hazai és külföldi szakirodalom legjelentősebb fejezeteit tartalmazza, így a képzésben a leghasznosabbak lehetnek.

Akik nem érik el az edzői szintet a saját lovasteljesítményük alapján, azokra is számítunk, mert futószárazókra, alapszinten oktatókra is nagy szükségünk van. Tehát úgy tűnik, hogy az a helyes út, ha az elméleti és a közismereti tárgyakat egy oktatási intézmény vállalja magára, a gyakorlatot pedig a lovasbázisok bonyolítják. Olyan szakemberhiányban szenvedünk, hogy aki egy kicsit is érdeklődik a lovasoktatás iránt és valamilyen szintig el tud jutni, amely hasznára lehet a közös ügyünknek, azt meg kell becsülnünk, de csak annyit várjunk el tőle, amire a tudása és képesítése alkalmassá teszi.

Zupán Péter: Elnézést, én erre szeretnék reagálni, mert egy kis zavar van ebben az egész történetben. Tehát, Te még egy OKJ-s rendszerű vizsgáról beszéltél, igaz? Amikor letette a záróvizsgát a hallgató, és amikor megkapta a papírt, azzal az országban bárhová elmehetett és oktathatott.

Amikor azt említette Zsiga, hogy edzői vizsga, az a regisztrációs vizsgája a Magyar Lovas Szövetségnek. Tehát, aki elvégzi ezeket a képzéseket, akár élete végéig dolgozhat, mint edző, de hogyha szeretne ifi versenyzőt vagy kezdőt vinni a Magyar Lovas Szövetség által rendezett versenyekre, akkor le kell ezt a plusz vizsgát tenni, de igaza van Zsigának, hogy ahhoz a követelményhez érdemes közelíteni.

Gondoljunk bele abba, hogy milyen jó helyzetben vannak a kazincbarcikai tanulók, mert 18 évesen egy edzői papírral fognak kikerülni az iskolából. Amíg az, aki az oktatási rendszeren kívüli képzésen tanul, annak 18 éves korában versenyteljesítményekkel kell rendelkezni, és a képzésen még másfél évet kell tanulnia, valamint egy komoly vizsgán kell részt vennie, hogy egyenértékű végzettsége legyen az említett iskolában tanulókkal. Tehát ez egy olyan út, amit hogyha valaki szemfüles, akkor ezt próbálja meg járni.

Dallos Gyula: Az alapképzésnek a legmagasabb szintű megjelenése hihetetlen fontos a ma virtuális világában, amely egy piramisrendszerben épül fel – a piramisnak a nagyszerűségét nem a csúcsa adja, hanem a biztos, széles alapja. A lovaskultúra-oktatás esetében ez a biztos alap az általános iskolai lovaskultúra-oktatás, ahol biztonságos környezetben a gyerekek megismerkedhetnek ősi kultúránkkal. Majd szépen felépítve mind az elméleti, mind a gyakorlati részt az iskolarendszerbe úgy kell végigvinni, hogy ki tudjon teljesedni az egyetemi végzettségig. Tehát egy életpályamodellt kell a gyerekek számára biztosítani, ahol a bemenet a harmadik osztály, a kimenet pedig az egyetemi diploma, hogy legyen egy mindenki számára világos, átlátható rendszer. Ez a legnagyobb dolog.

Nagyon boldog vagyok, a szívem-lelkem örül, hogy mindazok, akik ez ideig megnyilatkoztak, és az előadók is, hatalmas alázattal álltak ki ősi kultúránkért – mert az ősi kultúránkat és az őseink tudását, ha napjainkban le tudjuk képezni, és abból merítünk, akkor egy biztosabb jövőt tudunk vizionálni. Azt a hatalmas értéket, amelyet a kultúránk hordoz, nem szabad leszűkíteni a lovassportra, hanem pontosan ezáltal minden hivatásban hihetetlen erőt kell adjon az embernek, hogy teljesedjen ki, olyan erkölcsi zsinórmérték és normák szerint cselekedjen, amellyel biztos, hogy a nemzete és a családja hasznára lesz.

Dr. Ungvári Zsigmond: Az előbb azt szerettem volna megkérdezni, hogy mi biztosítja a financiális hátteret? Hogyan oldható meg állami támogatás nélkül?

Bajzátné Szántósi Mária: Az oktatást a mindenkori fenntartó finanszírozta. 2007-től az akkori fenntartó az önkormányzat, míg 2013-tól a jelenlegi fenntartó. Én most olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy körünkben ül az Egri Tankerületi Központ igazgatója, Ballagó Zoltán, a jelenlegi fenntartó képviselője.

A financiális háttér – hogy ez pontosan milyen összeg – egy külön szerződésben szabályozott, melyet tanévenként köt meg a fenntartó és a lovarda. A részletekről hadd ne nyilatkozzak, nem tudom igazgató úr elmondja-e.

 

Ballagó Zoltán: 2013. január 1-jétől jött létre hivatalosan az állami intézményfenntartó rendszer. Akkor mi megörököltünk egy fantasztikus dolgot, hiszen ahogyan intézményvezető asszony elmondta, korábban kezdték el ezt a munkát, és nagyon sokat mesélt nekünk erről a programról. Nem azt tettük, mint sok fenntartó, hogy a pedagógiai programból bizonyos költségekkel járó dolgokat kihúzatott, hanem igyekeztünk ezt az elkezdett folyamatot támogatni mind a mai napig. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt nehéz előteremteni ennek a forrását az elmúlt tíz évben. Voltak nehéz időszakok. A kezdeti időszak mindenképpen annak mondható. Aztán '16-tól normalizálódott, stabilizálódott a helyzet, de meg kell mondjam őszintén önöknek, hogy még most is akadnak nehéz helyzetek. De elkötelezettek vagyunk és elkötelezett emberek vannak Felsőtárkányban is, intézményvezető asszonnyal az élen. Példaértékű az az összefogás, egymásra figyelés, segítés, ami a településen tapasztalható. Az önkormányzat, ha kell, akkor tud segíteni, és támogatni. Nagyon könnyű a tankerületi igazgatónak, amikor ilyen munkatársakkal kell együtt dolgozni.

Az Egri Tankerületi Központ egy másik iskolában is elindított egy ilyen típusú programot, a lovas kultúra oktatását, a Szilvásváradi Jókai Mór Általános Iskolában. Három évvel ezelőtt indult a történet, amikor olyan emberekkel hozott össze a sors, akik a jó ügyet támogatták. Ilyen volt Horváth László országgyűlési képviselő úr, akinek szilvásváradi kötődései is vannak. Az Egri Tankerületi Központ a Szilvásváradi Állami Ménesgazdasággal 2019-ben kötött egy együttműködési megállapodást, melynek keretében az elmúlt három évben működik a lovásoktatás Szilvásváradon is. Annyi a különbség, hogy ez nem a mindennapos testneveléssel a tanóra része, hanem ez a délutáni foglalkozásként, egyfajta szakköri formában működik.

Azért is szerencsések vagyunk mi Felsőtárkány tekintetében, mert az a lovasoktató, aki az iskolában ezt a tevékenységet végzi, egy pedagógus, biológia-testnevelés szakos tanár kolléga, az említett Peti bácsi, ezért ott mélyebb szakmaiság van pedagógiai tekintetben is.

Lenyűgözve hallottam Dallos Gyula előadását, mivel elkötelezett emberek vannak önök között és azt kívánom, hogy ehhez a tevékenységhez legyen meg mindenük. Szokták mondani, hogy pénz, paripa, fegyver is.

Dr. Ungvári Zsigmond: Egyébként látszik, hogy nem mindig kell várnunk a legfelső döntésre. Vannak olyan tankerületi vezetők, akik az iskolai szakemberekkel együttműködve sikerre vihetnek egy értelmes, hasznos ügyet.

Asztalos Anna: Én azt szeretném megkérdezni a két iskola képviselőjétől, hogy milyenek a távlati hatásai ennek a lovasoktatásnak. A Pétervásárai Mezőgazdasági Technikum igazgatója vagyok, és nálunk van lovászképzés. Ez úgy volt, hogy az iskola történetében volt korábban a 2000-es évek elején, aztán pedig elhalt, aztán 2016-ban Horváth László képviselő úr megkeresett minket, hogy nem szeretnénk-e ezt újra feléleszteni, megpróbálni, mert munkaerőhiánnyal küzd a lovászat. Megpróbáljuk, a ménesgazdasággal van együttműködési megállapodásunk. Az elméleti képzés az iskolában zajlik, a gyakorlat 100 százaléka a ménesgazdaságnál. Nálunk nincsenek meg a gyakorlati képzési lehetőségek, hiszen az iskolánk főbb profilja a mezőgazdasági gépész és mezőgazdasági gépésztechnikus képzés. 60 éves az iskola. A lovászképzésre visszatérve nagyon szeretnénk toborozni a lelkes diákokat. Az elmúlt évben kimaradt egy évfolyam, de most megint van kilenc kis lovászunk. Kérdés, hogy vajon érdeklődnek-e a gyerekek ezután a csodás három év után a lovas szakma iránt?

Bajzáthné Szántósi Mária: Azt gondolom – az elmúlt évek azt mutatják –, hogy mindenképpen azon kell dolgozni most már, hogy a jelenlegi eredményeinket meg tudjuk őrizni, és lehetőség szerint tovább tudjuk vinni. A továbblépéshez a következő történet adhat előremutatást. Az általános iskolában több, mint 25 éve órarendben folyik a néptánc oktatása. Sajnos 2007-ben azt láttuk, hogy az alsó tagozat után a diákok nem folytatják, ezért szakköröket szerveztünk a felső tagozatban, mely olyan népszerű lett, hogy két év elteltével már az alsó tagozat is szeretett volna a tanórán kívül néptánc szakkörre járni. Ennek a folyománya, hogy a Felsőtárkányi Hagyományőrző Egyesület az egyik legnagyobb a megyében. Azt gondolom, hogy a lovasoktatásnál is valami hasonlóban kell gondolkodni, mert a kezdeti három év után – amit a diákjaink nagyon szeretnek – itt lehetne a továbblépés, akár a sport irányába is.

A pályaválasztáshoz jó lenne, ha valamilyen anyagot kapnánk a középiskolából, amit a továbbtanuló gyerekeknek tudnánk adni, hiszen a pályaválasztás szakaszában vagyunk jelen pillanatban, és mi nagyon szívesen adunk teret ennek az ismertetőnek.

Dr. Ungvári Zsigmond: Igazgató úr kérdezi, hogy mi az igazi motiváció? Ez lehet maga a ló, vagy a versenyzés, vagy a közösség?

Bajzáthné Szántósi Mária: A közösség, a hagyományőrzés, hogy borzasztóan fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek megismerkedjenek ezzel is. Szeretnénk a sportban is továbblépni, bár versenyzőket még nem tudtunk adni. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a lehető legkorábban elkezdjük ezt a munkát, hogy a gyermekek megszokják, hogy az életük részévé váljon, hogy ettől az ő jóllétük meglegyen, a testé, a szellemé egyaránt. Mi kollégáimmal fontosnak tartjuk, hogy ezeket a hagyományokat megőrizzük, és minél több gyereknek váljon az élete részévé. Azt látjuk, hogy jól döntöttünk, amikor 2007-ben a testnevelés órák keretében a lovaskultúra oktatását is bevezettük a harmadik, negyedik és az ötödik osztályokban. Nem választható, hanem kötelező tárgyként.

Dr. Ungvári Zsigmond: Miért pont a harmadik osztályos tanulókkal indítják a projektet?

Bajzáthné Szántósi Mária: Sokat gondolkodtunk rajta, hogy melyik a megfelelő időszak. Ezek a lovak hatalmasak a gyermeki méretekhez viszonyítva. Eleinte nagyon féltem, én nagyon vigyázok arra, hogy a ló meg köztem ott legyen Peti bácsi.

Egy harmadik osztályos diák esetében már van csoport, már megvan a pozíciójuk az osztályközösségben. Így már jól lehet őket mozgatni, hiszen gyalogosan megyünk ki a tanyára, meg vissza. Nagyon sok szempontot veszünk figyelembe a csoportalkotásnál (például zeneiskola, egyéb szakkörök). Szoros menetrendet alakítottunk ki, ami mára már teljesen jól, mondhatni rutinból működik.

Dallos Gyula: Amikor kidolgozásra került a Kincsem Nemzeti Lovasprogram, pontosan az oktatási rész, a sportrészben meghatározó voltam. Azért gondolok arra, hogy nyolcéves korban már a gyermeknek a mentális képességei kialakulnak, lehet velük kommunikálni az életkoruknak megfelelően. Megvannak azok a fizikai képességeik, amelyek számukra lehetővé teszik, hogy azokat a mozgáskombinációkat, amiket a ló indukál, azt fel tudja fogni, értelmezni tudja, le tudja követni. Tudniillik a technikai sportágaknál nagyon fontos, hogy 14 éves korig el kell, hogy sajátítsák, mert utána már az ügyesség, a veleszületett képesség nem fejleszthető. De ha elérik a nyolcéves kort, akkor már szellemileg, neveltségben, értelmileg fel tudják fogni az információkat, tudnak veszélyhelyzet és nyugalmi helyzet között különbséget tenni. Főleg a mostani világban, amikor a gyerekek kiskorukban nem abba nevelkedtek be, hogy látják a nagyszülőktől, szülőktől, hogy az állatokkal hogyan kell bánni, hogy milyen viselkedést kíván meg a gyermektől, tehát megmondják, hogy ne nyúlj a kályhához, az csak hozzányúl, majd odaégeti az ujját a kályhához, amihez nem szabad hozzányúlni. Ugyanígy van az állatok kapcsolatával. A veszélyessége megvan mindennek, a lovaglásnak is, de ez a kor az, amelyben már értelmesen lehet kommunikálni a gyerekekkel.

Miért gondolom azt, hogy a lovaskultúra oktatása nagyon fontos nekünk? Jókai Mórt idézem ide: Bölcs embernek ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré a ló. A költő azt mondta, hogy nincs boldogabb, szabadabb, fennköltebb érzés, mint a ló hátán. Ők nagyon jó szakemberek voltak, olyan emberek, akik az emberi lélekkel, meg gondolkodással magas szinten tudtak az írásaikban kommunikálni. A lovas kultúra hihetetlen nagy kultúránknak a meghatározó része. Nem szabad leszűkíteni adott szakmákra, azok csak részállomásaink. Ha valaki orvos lesz és lovagolt kiskorában, sokkal nagyobb empátiával viszonyul a betegéhez. Rengeteg olyan dolog van, ahol hasznát vehetjük ennek a csodálatos dolognak, és itt nem eszközökkel akarunk a gyerekre hatással lenni, hanem a gyerek hihetetlenül a sajátjának érzi a lovat, barátjának érzi, és kötődik, mert élőlény. Hadd mondjam el a dadogós kisfiú esetét. Negyven éve a Nemzeti Lovardában a lovat sétáltatta az edző és egy diplomata a fiát elhozta, mert szeretett volna lovat látni. 10 év körüli, nagyon akcelerált fiú volt, aki nem tudott megszólalni. Vitték mindenhová és nem szólalt meg a gyermek. Föltették a lóra és húsz perc múlva fogta a ló sörényét, elkezdett kiabálni. Mindenki ledöbbent, és nem hitték el. A szülei, aki odahozták, azok mondták, hogy már mindenhol voltak, és a gyerek nem hajlandó beszélni. Fél év múlva szavakat mondott, egy év múlva rendesen beszélt a gyermek. Hihetetlen. Annyira megijedt, hogy elkezdett beszélni.

Nem is gondoljuk, hogy milyen életminőséget tud biztosítani, hogy olyan gátlások szabadulnak fel, amikre nem is gondolunk, amit tárgyi eszközzel nem tudunk bevinni az életébe, hogy változzon meg. Erre a hatalmas kincsre nekünk nagyon kell vigyázni, és óvni kell, és ezt nem elfogultságból mondja az ember, hanem az életét így élte meg, és rengeteg gyönyörű dolgot tudna még felhozni.

Dr. Ungvári Zsigmond: Köszönjük szépen. Igazgató úr jelentkezett!

Cseri Dávid: Igen, megfogadtam, hogy most nem szólok bele, de igazából annyi barát, kolléga van itt a teremben, akikkel az elmúlt három évben a ménesgazdasággal való munkám során szakmai kapcsolatba kerültem, hogy mégis szót kérek. Van egy – mondhatni – jogszabállyal meghatározott feladata is egy állami ménesgazdaságnak, a genetikai értékek megőrzése vagy a mi esetünkben a sportrendezvényeknek a lebonyolítása, vagy az idegenforgalmi tevékenység. Van egy olyan feladatunk is, ami nincs leírva, és akár ennek a szekciónak a témájával is összefügg. Gondolok itt a szellemi és a kulturális részére, ami azért csodálatos, mert egy több évezredes láncnak lehetünk a tagjai a lovaskultúra tekintetében. Én úgy gondolom, hogy ennek a láncnak itt mindannyian valamilyen szempontból részesei vagyunk. Egy ménesgazdaságnak kötelessége, hogy mind az utánpótlás nevelésébe, mind a közoktatásba bekapcsolódva, mind az élsportban, nemcsak a versenyrendezésben, hanem a versenyeztetésben, egy olyan csodálatos lófajtának, mint a lipicainak is a megőrzése és népszerűsítése.

Úgy gondolom, hogy szintén egy csoda, hogy a világ egyik legnagyobb nevű fajtája a mai nap is a legmagasabb szinten képviselteti magát. És éppen ezért az említett piramisnak a csúcsáig egészen az alapjaitól dolgozunk együtt, és részt veszünk a lovaséletben. Van lehetőség, és igyekszünk lehetőséget biztosítani az átjárásra, a piramis különböző szintjeit beleértve. Gondolok itt arra, hogy az általános iskolai lovagoltatás mellett – aminek nagyon örülök, hogy most már több mint három éve működik nálunk – aki érez magában tehetséget és persze motivációt, ezt magasabb szintre viheti. Nagyon sokan csatlakoznak a lovastorna csapatunkhoz, akik most már két évtized szünet után ismét versenyeznek, ismét edzőtáborokat tartunk, illetve versenyt is rendeztek nálunk. Ezek közül a gyerekek közül kerülnek ki azok, akik a lovas tanoknak szeretnék az életüket szentelni, és elmennek Pétervásárára, Kazincbarcikára, majd onnan a Testnevelési Egyetemre, és onnan visszajönnek hozzánk is gyakorlatra. Vagy ha éppen állatorvos akar valaki lenni, annak szintén lehetőséget biztosítunk erre, sőt az összes agráregyetemmel is kapcsolatban vagyunk. A mi munkánknak és a tevékenységünknek a legélesebb visszaigazolása az, hogyha ezek a fiatalok nálunk vállalnak utána munkát, amire szintén Pétervására tekintetében is tudok pozitív példát mondani. Ha valaki az élsportban szeretne tevékenykedni nálunk, a díjlovaglás és a fogathajtás jöhet szóba, azt is kötelességemnek érzem, hogy lehetőséget biztosítsunk erre. Most is van olyan fogathajtó, aki ezt a szintet végigjárta, és én bízom benne, hogy a következő években még azt a szintet is meg fogja lépni, hogy esetleg a magyar válogatott tagja legyen. A saját példámból tudom – egy lovas családban volt szerencsém felnőni, és az egész életemre kihatott –, hogy gyakorlatilag mióta megszülettem, fizikálisan is lovak között jöttem-mentem, és az egész világképemet is az egész magyar lovaskultúra határozta meg. Nekem volt lehetőségem versenyezni, de nem azon a szinten, amit talán mi tudunk nyújtani. Úgyhogy mi a tehetséggondozásban is szeretnénk részt vállalni. Már most tudjuk, hogy a 2024-es szilvásváradi világbajnokság után a 4-es fogatunkat ki fogja hajtani. Ha eljutunk odáig, akkor is még csak 23 éves lesz. Úgy gondolom, hogy nagyon szép, meg jó dolog például a generációváltásról is beszélni, csak mi igyekezzünk ezt a gyakorlatban is megmutatni, és nem csak azoknak lehetőséget biztosítani, akiknek valamilyen módon egyébként is lenne, hanem azoknak a fiataloknak is lehetőséget adni, akik a családi háttér vagy egyéb okok miatt nem tehetnék meg. Meg tudom ígérni, hogyha esetleg a tankerületnek nem lesz lehetősége a támogatásra, valahogy, valamilyen módon meg fogjuk oldani a legfiatalabb generációknak a lovaskultúra-nevelését. Köszönöm szépen.

Dr. Ungvári Zsigmond: Köszönjük szépen. Milyen jó, hogy lehetőséget kaptunk lovaink, a gyönyörű magyar fajták versenyszerű kipróbálására azokban az új infrastrukturális fejlesztésekben, amelyek a történelmi méneseink megújulásához kapcsolódnak. Zupán Péter tanár úr jelentkezett!

Zupán Péter: Én szeretnék föltenni egy kérdést. Amennyiben meglennének a financiális alapok, és elindulhatna az egész országban az iskolai lovasoktatás, mondjuk jövőre, akkor lenne elég „Peti bácsi”? Tehát ez nagy felelőssége a képzőhelyeknek, és nem is olyan nagy baj, ha jövőre nem indul el, hanem csak így egyenként. El kell néhány évnek telnie, hogy megfelelően képzett oktatói gárdával rendelkezzünk.

Cseri Dávid: Ott kapcsolódunk, hogy nagyon sokan jönnek, hogy belovaglók szeretnének lenni, meg edzők, satöbbi, de sajnos a képességeik nincsenek meg ehhez. Az a baj, hogy ezek a képzések nagyon sok esetben ezekkel a kollégákkal elhitették, hogy ők azon a szinten vannak. Aztán amikor odateszem eléjük a hároméves lovat, akkor meg sírva futnak ki az istállóból, de nyilván mi vagyunk a hibások, nem a képzés, meg nem az önértékelésük, és ez volt ezeknek a képzéseknek a legnagyobb veszélye az én olvasatom szerint.

Dr. Ungvári Zsigmond: Bocsánatot kérek, olyan jól elvagyunk. De kaptunk egy jelzést, hogy időre be kell fejeznünk a fórumot, mert vannak kollégáink, akik más programban is érdekeltek. Van-e még valakinek kérdése?

Lassán Ákosné: Szerettem volna hozzászólni – mivel a szilvásváradi általános iskolából jöttem –, bár Cseri Dávid igazgató úr mindent megválaszolt. Szinte könnyes szemekkel hallgattam a felajánlását, mindenképpen tolmácsolni fogom otthon.

De most nem csak mint pedagógus, hanem szülőként is állok itt, mert a lányom is tagja annak a voltizs csapatnak, ami ebből a lovasoktatásból nőtt ki. Már a 2018-at megelőző időszakban is, amikor még nem volt állami finanszírozás, elkezdődött Dallos Andor volt állami ménesgazdasági igazgató úr eredményeképpen, vagy támogatásaképpen az, hogy részt vehettek a gyerekek hasonló lovasoktatási programban. Közülük kerültek ki azok a lányok, akik most tornáznak a lovon, de ha kell, támogatják jelenlétükkel, munkájukkal a versenyek megszervezését. Diákmunkaként ott töltötték le közösségi szolgálati kötelezettségüket. És még elhangzott itt egy költői kérdés, hogy honnan ered a ló szeretete? Az anyanyelvből. Onnantól kezdve, hogy a kisgyerekek a táltos paripák meséin nőnek föl. Talán csak ennyit szerettem volna elmondani.

Dr. Ungvári Zsigmond: És még egy dolog zárásképpen. Mi jellemzi az igazi lovasembert?

Hát a jó kedélye, a bátor szíve, az erős karja, hogy mindig bízik a lovában és a lovát mindennél jobban szereti. Köszönöm szépen.