Iszák Tibor, Lászlófy Pál István, Burus-Siklódi Botond, Ferencz-Salamon Alpár, Fekete Irén, De Negri Ibolya, Lukács Gabriella

Pódiumbeszélgetés a Kárpát-medencei
magyar nyelvű oktatás helyzetéről, aktualitásairól

Résztvevők:

• Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke,
• De Negri Ibolya, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete elnöke,
• Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke,
• Ferencz Salamon Alpár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége országos szakmai alelnöke,
• Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége örökös tiszteletbeli elnöke,
• Lukács Gabriella, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete elnöke.

Moderátor:

• Iszák Tibor, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökhelyettese.

A résztvevők a pedagógusok nemzeti identitás alakításában játszott szerepét járták körbe a Kárpát-medencében. Ugyanakkor személyes élményekre támaszkodva a pedagógusi hivatástudat kialakulásának, megerősödésének stációit is bemutatták.

Lászlófy Pál István: Minden igazi nevelőnek akkor van szerencséje, ha egy jó családba születik. A család az alapja minden társadalomnak, így a miénknek is. Mint feltétel, én ezt tartom a legfontosabbnak, egy igazi tanári habitus, egy igazi, hivatástudattal élő tanár gyökerei a családból táplálkoznak.

Utána nyilvánvaló, hogy az óvónénik következnek, meg a tanítónénik. Ha az óvodai képzés, az óvodai nevelés jó, akkor tanítónéni jöhet, és aztán jöhetünk mi, a tanárok. Az, hogy milyen nevelői példát ismer meg egy fiatal, meghatározza azt, hogy milyen lelkülettel válik tanárrá. A Jóisten megsegített, jó példaképeim voltak az életben, én ezért lettem tanár, az én tanári hivatástudatom így alakult ki. Ezért kell úgy alakítani a társadalmat, hogy a család visszanyerje azt a szerepét, amit a fennvaló is elgondolt: családban nevelkedjék a gyermek.

Burus-Siklódi Botond: Azt én is vallom, meghatározó az, hogy honnan indulunk tanárként, pedagógusként. A pedagógusi identitás körvonalazására tett próbálkozásaink során érdemes szem előtt tartani a Gloviczki Zoltán rektor úr előadásában idézett, Apáczai Csere János Magyar enciklopédiájában összefoglaltakat, hiszen, ha azon gondolkodunk a tanítóval szemben, hogy tisztiben eljárhasson, milyen elvárások fogalmazódnak meg, az említett műben nagyon tökéletesen, nagyon világosan, nagyon pontosan meg van határozva. Emellett én azt hiszem, hogy a pedagógusnak, tanítónak, tanárnak mindenképpen jó vezetőnek kell lennie, hisz már csak azáltal, hogy az osztály előtt megjelenik, öltözékével, modorával, a viszonyulásán keresztül, óriási hatást gyakorol tanítványaira.

Sok olyan jellemvonását lehetne körülírni az elhivatott, elkötelezett pedagógusnak, ami meghatározó lehet a nevelésben és a nemzeti identitás alakításában. Napjainkban inkább az a probléma, ahogy a társadalom viszonyul a pedagógusokhoz, mert ez azt is meghatározza, hogy miként viszonyulnak a jövendőbeli pedagógusok a pályához. A kedvezőtlen társadalmi megítélés óriási gondokat okoz a pedagógusképzésben, a fiatalok nem éreznek motivációt magukban, hogy ezt a pályát válasszák, ha mégis, nem a legjobbak, legügyesebbek kerülnek a tanárképzésbe, hanem inkább azok, akik utolsó lehetőségként tekintenek a tanári pályára.

De Negri Ibolya: Én szélesebb körben közelíteném meg a pedagógusi identitás fogalmát, hiszen Kárpát-medencei oktató-nevelő munkáról beszélünk, a kisebbség nyelvén folyó oktatásról. A XXI. században élünk, egy gyorsan változó, sokszínű világban, ez kihat az oktatásra is. A Kárpát-medencében – ha egy kis időutazást végzünk – mindig magas szinten folyt az oktatás. Gondolva itt arra, hogy számos Nobel-díjasunk volt, illetve sok kiemelkedő kutatót, elismert tudóst nevelt a Kárpát-medencei pedagógus társadalom. A '90-es években hanyatlás következett és szomorúan állapíthatjuk meg, hogy napjainkban az oktatás minősége vagy színvonala eléggé alacsony. Ez nem a pedagógustól függ, hanem az oktatáspolitikától, hiszen az iskolákra szabott feltételeket az oktatáspolitika határozza meg, mellettük sokszor nagyon nehéz tanítani. Tehát egy nagyon nehéz időszakban tanítunk, oktatunk, amikor a diákok mentalitása is nagyon megváltozott.

A gyermek előtt most már a pedagógus nem egy olyan példakép, mint ami volt ötven évvel ezelőtt. Rengeteg eszköze, segítsége van a pedagógusoknak, a módszertáruk is megújulóban van, hiszen teljesen más módszerekkel kell a gyerekek felé közelíteni, a pedagógusi szerep is átalakulóban van. A tanár ma már inkább facilitátor, utat mutat, ösztönöz és terelgeti az útján a tanulót sok odafigyeléssel, hozzáértéssel. Így tudunk valójában sikeres diákokat, embereket nevelni.

Fekete Irén: A felvidéki pedagógusok identitásának nálunk kettős szerepe van, egyértelműen jellemzi őket a nemzeti és a szakmai identitás is. Országunkban 1200 pedagógus hiányzik a katedráról. A legnagyobb hiány a pozsonyi kerületben mutatkozik, ahol azonnal 700 oktatóra lenne szükség az alsó tagozaton, az angol nyelvórákon, illetve a természettudományi órákon, de a többi tantárgy is segítségért kiált. A magyar iskolákban talán még nem ilyen borzalmas a helyzet, nem ilyen drámai, de a jelek évről évre erőteljesebben rajzolódnak ki. A gondok már a pedagógiai egyetemekre való jelentkezésénél kezdődnek. Egyre kevesebben választják tudatosan ezt a pályát, és aki elvégzi, nagyon sok esetben abból se lesz pedagógus. Az okot sokan az alacsony bérezésben látják, de véleményem szerint ez inkább az utolsó helyen van az okok sorrendjében, aki az első öt év után nem pályaelhagyó, az nem az alacsony fizetség miatt fog másképp dönteni, hanem sokkal többet számít a rengeteg adminisztratív munka, a kiégés, a stressz és nem utolsó sorban a társadalmi megbecsülés hiánya.

A tanárjelöltek esetében meghatározó az is, hogy melyik egyetemen és milyen nyelven tanul. A Komáromi Selye János Egyetemen színmagyar képzés valósul meg. Az itt tanulók esetében meghatározó, hogy minden addigi iskolájukat magyarul végezték. Akik a pályán maradnak, azok ugyanazzal az attitűddel rendelkeznek. Nyitrán, annak ellenére, hogy hagyományos magyar tanító és tanárképző helyszín, sok esetben vagy két nyelven, vagy pedig szlovákul tanulnak. Szakmaiságukhoz nem fér kétség, de a pályán maradók bizony nagyobb nyitottságot mutatnak a többségi társadalom irányába.

A jelen a pedagógusoknál, a pedagógusjelölteknél mutat némi átrendeződést, ugyanis a fiatal pedagógus társadalom némileg másképp tekint már erre a szakmára. Nekik fő cél a szakmai és a való életben való boldogulás, magyarul a karrierépítés. A lámpás szerepkör valahogy háttérbe szorul, de természetesen vannak üdítő kivételek is, tehát nem lehet a korosztályt egyértelműen minősíteni. Nálunk a magyar iskolában tanító tanárok számára meghatározó a származásuk, a nyelv, amit beszélnek, a saját maguk szubjektív önmeghatározása, azaz a magyar pedagógus többlet szerepet vállal a többségi pedagógussal szemben.

A többségnek, főleg az idősebb és a középkorosztálynak még van egy bizonyos küldetéstudata, kimondatlanul is érzik, hogy a magyar iskoláinkban tanítani vállalás. Azok a pedagógusok, akik a magyar iskoláinkban tanítanak, mindent megtesznek azért, hogy az iskolájukat megtartsák, rengeteg többletmunkát végeznek. Ez gyakran szül keserűséget, kilátástalanság érzését és kiégést. Sokan látva azt, hogy társaink rengeteget dolgoznak, mégse kapnak se anyagi, se társadalmi megbecsülést, visszahúzódnak, érdektelenné válnak. A felvidéki pedagógus társadalom két pólusú:

• vannak azok, akiket előbb említettem, hogy mindenhol teszik a dolgukat, főleg a nemzeti identitás megőrzésében és
• vannak olyanok, akik érdektelenné válnak.

Nagyon meg kell becsülni a pedagógusainkat. A világ változó, de az érték, amit teremtenek maradandó.

Lukács Gabriella: Egy pedagógus leginkább a személyiségével tanít. Az identitástudat, ami kicsi kortól kialakul, nagyon erős eleme a személyiségnek. Tömbmagyarságban nőttem fel, majd úgy hozta a sors, hogy küldetésem lett a szórványban. 12 éven át jártam a falvakat, és a fő feladatunk az volt, hogy feltérképezzük azokat a gyerekeket, akik magyar nyelven tanulhatnának, hogy ne hagyjuk őket elveszni, beolvadni. Ebben van a fő feladatunk és erőnk is, hogy ezeket a gyerekeket jó helyre és nemzeti öntudatra tudjuk buzdítani és velük együtt a szüleiket is. A felméréseink szerint a középiskolákban nincsenek diákjaink a szórványból. Sok esetben, aki úgy dönt, hogy magyar középiskolába vagy egyetemre iratkozik, átjön Magyarországra. Reméljük, hogy visszajön, de sajnos nem, gyakran itt marad. Ezt a folyamatot kellene valami úton-módon vagy megállítani, vagy lelassítani, ez nálunk a pedagógus szerepe, aki elhivatottsággal, tiszta szívvel és elszántsággal végzi a feladatát, aki tud hatni a szülőre, a gyerekekre.

Azért harcolunk, hogy a kihelyezett egyetemi tagozatokat visszahozzuk Újvidékre, hogy otthon is lehetőséget kapjanak a fiatalok az anyanyelven tanulásra, tanulmányaik elvégzése után pedig otthon maradjanak. Remélem, hogy a kitartó munka, amit az egyesületben végzünk, a programok, a tanári képzések, az anyanyelvápolás, a nyári akadémia, eléri a célját, olyan pedagógusokat nevelünk ki, akik itthon maradnak.

Ferencz Salamon Alpár: Pedagógus családból származom, a családomból hoztam a ráfigyelést erre a szakmára, amit még ötödikesként választottam magamnak, ugyanis már akkor eldöntöttem, hogy én történelem-angol szakos tanár leszek. Ez itt a kulcsszó: a motiváció, az elhivatottság, amely hajtóereje a világ összes pedagógusának pályaválasztása tekintetében. Arra, hogy valaki miért lesz pedagógus, nem egy Kárpát-medencei példát hoztam, hanem egy egészségesebb, hatékonyabb közoktatási rendszerben dolgozó barátom példáját. Ő azért lett tanár, mert gyerekkorában egy balesetben súlyosan megsérült, ezért elhatározta, hogy orvos lesz. Miután felépült rájött arra, hogy a betegséget nem gyógyítani szeretné, hanem megelőzni és erre lehetőséget a pedagógiában látott. Környezetünk az, ami pályaválasztásunkat elsősorban befolyásolja. A családi környezet, a személyes környezet, vagy az a szakmai környezet, amibe a pályakezdő pedagógus kerül, hiszen sokan a pályájuk során fedezik fel magukban a pedagógusi elhivatottságot, szakmai öntudatra ébredésükben az a közösség segíti őket vagy bátortalanítja el, amelyben pályakezdőként kezdtek tevékenykedni.

Ezért a közösségeinket kell erősítsük mind a szakmai identitásában, mind pedig nemzeti önazonosságtudatukban. A kisebbségben élő pedagógus szakmai identitásának nagyon fontos komponense az önazonosság, nemzeti önazonosság, amely erősítheti azt a közösséget, amiről beszélünk, a magyar iskolát. Egy erős, szakmai és nemzeti öntudatosság értékrendjére épülő magyar iskola Romániában és a Délvidéken és a Felvidéken is erősítheti azt a fajta motivációt, önmotivációt, ami elhivatott fiatalokat vonz a tanári pályára és ezáltal közösségeink megerősítését eredményezheti.

Iszák Tibor: Köszönöm szépen mindenkinek az értékes hozzászólást. Záró gondolatként, annyit tennék hozzá, hogy a magyar oktatás és a magyar nyelv, a magyar kultúra jövője nem itt dől el Magyarországon, nem Egerben, nem Budapesten, hanem a határokon túl. Mert mindaddig, míg lesz magyar oktatás Erdélyben, Újvidéken, Felvidéken, addig nem lesz probléma a magyar oktatással. Akkor lesz baj, ha ezek a végvárak megszűnnek. A mi szerepünk is nagyon fontos a megőrzésükért folytatott küzdelemben: a döntéshozóknak észre kell venniük azt, hogy van egy közös pont, és ez a közös pont mi vagyunk. Belőlünk sugárzik az az erő, ami fennmaradásukhoz szükséges, irányunkból kellene azért ezt a sugárzást, ezt az erőt demonstrálni, és nem mindig csak anyagi források terén, hanem hitbeli és lelki források terén is.