Dr. Polonkai Mária

Köszöntő

Tisztelt Konferencia! Tisztelt Rektor asszony!

Tisztelt Elnök Úr!

Tisztelt Államtitkár úr!

Kedves Vendégeink!

Kedves itt lévő előadóink és szekcióvezetőink, szekcióban előadók és szervezők, rendezők, kiállítók, akikkel a három nap alatt többször fognak találkozni.

Tisztelettel köszöntöm önöket a XXIV. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencia alkalmából a Suliszerviz Pedagógiai Intézet és a Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda mint szervezők és rendezők nevében.

Minden bizonnyal feltűnt önöknek, amikor a meghívót megkapták, hogy a konferencia címe megváltozott. Jóval korábban felvetődött már, hogy szükséges lenne a változtatás. Megfogadtuk, amit már tőlem sokan hallottak, hogy a címben közoktatást nem változtatjuk köznevelésre. Ez a hagyományunkhoz tartozik, de a címben most az olvasható, hogy közoktatási és szakképzési konferencia. Szétvált a szakképzés és a köznevelés irányítása és szervezete is, ezért a szakképzést is megjelenítjük. Ezek után így szerepel a konferenciánkon, hogy közoktatási és szakképzési szakértői konferencia.

Nem szeretném a konferenciára érkezők hangulatát és az örömét sem elrontani, de meg kell említenem az elmúlt két esztendőt. A koronavírus nagy izgalmat keltett bennünk 2020 tavaszán, amikor megjelent Magyarországon is, de a szervezőknek köszönhetően online módon 2020 őszén megtartottuk a konferenciát. Az elmúlt évben már kisebb volt a riadalom, meg az izgalom, többen maszkban jelentünk meg Hajdúszoboszlón, ahol nagyon kedvesen vártak és fogadtak vissza bennünket, de a hely szűknek bizonyult, Önök is jelezték, és mi is tapasztaltuk. A régi helyszíne a konferenciának, annak a felújítása még mindig nem készült el. Áttettük a helyszínt, megérkeztünk Egerbe. Szívélyes fogadtatásban van részünk, köszönjük, hogy befogadtak bennünket. Azt gondolom, senkinek sem kell bemutatnom Egert, nem kell ennek a kis „ékszerdoboz” városnak történetét részletesebben ismertetnem. Az iskolás korunk kedves kirándulóhelyét, iskolai tanulmányaink fontos részének helyszínét, amely város ebben az esztendőben ünnepli Gárdonyi Géza halálának a 100. évfordulóját. Gárdonyi Géza regényeket, novellákat, verseket, meséket és újságcikkeket írt, járatos volt a zenében és a természettudományban is. Neveléssel is foglalkozott a műveiben, például a „Tanítók tanítója” című írásában a következőt írja: „Az iskola is kertészet. S a miniszteri tanterv ráparancsol a kertészekre, hogy minden növénnyel egyformán bánjanak. A kertésznek van annyi esze, hogy a diófát nem drótozza a falra, és a barackot nem nyesi gúla alakúra. Minden növényt gondoz, de nem a karaktere ellenére.” Hasonló ötlete volt Gárdonyi Gézának, hogy nem szabad abba a hibába esni, hogy a gyerek állandóan tanuljon, gondolni kell a testedzésre, a mozgásra és a játékra is. Ismerte a drámapedagógiát is, az egyik helyen azt írja, a színpad nevelő hatására senki sem gondol, kis falvakban is lehetne rendezni műkedvelő színjátékokat, olyan műveket, amelyek embernemesítő tartalma mellett kiválóképp az érintkezésbeli finomságokat példázza.

Most egy kicsit a konferencia címéről szeretnék néhány gondolatot mondani. 2019-ben a cím „Az oktatás átalakulása”, akkor elérkezettnek láttuk az időt az oktatás átalakítására. Aztán 2020-ban a korábban elmondottak alapján egy kis törés történt a folyamatban. A konferencia címe „Mit hoz a jövő? Tanítás – tanulás másképpen” (online) 2021-ben „A pandémia után. Folytatás vagy újrakezdés!?” Nem tudtunk teljesen választ adni a kérdésre, de gondolkodtunk rajta. Most 2022-ben „Oktatás a fenntartható fejlődésért – Hogyan tovább?”

Az oktatásnak fontos szerepe van a fenntartható fejlődésben mind globális, mind regionális, mind helyi szinten. Arra, hogy azt tanulja a fiatal, amire szüksége van, és használja azt, ahogyan tanulta. Az oktatás jelentsen ismeretek, készségek, képességek megszerzését, attitűdök erősítését, kreativitást, motivációt és az érdeklődés fejlődését. A következő három napban az előadásokon ezekről sokat hallunk. A szekciófoglalkozáson pedig Önök elmondhatják tapasztalataikat a szekcióvezetőknek, meg egymásnak, feltehetik kérdéseiket.

Mielőtt átadnám a szót a konferenciát köszöntőknek, szeretném megköszönni Kónyáné Tóth Máriának, a Suliszerviz Pedagógiai Intézet igazgatónőjének, valamint Molnár Csabának, a Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda ügyvezetőjének és munkatársaiknak, hogy megszervezték a XXIV. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferenciát.

Köszöntők, megnyitó:

  • Dr. Pajtókné dr. habil. Tari Ilona;
  • Burus Siklódi Botond;
  • Dr. Maruzsa Zoltán.

Semmi nem akadályoz bennünket, hogy elkezdjük a konferenciát, de még ilyenkor én szoktam Önöket néhány dologról tájékoztatni.

Tisztelt konferencia, kedves vendégeink, még elmondom azt, amit a konferenciáról lehet tudni, csak azért, hogy kétségek között ne maradjanak a három nap alatt. Korábban, a konferencia kezdése előtt az Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat megnyitóján szoktunk részt venni, és a szebbnél-szebb képekben gyönyörködni. A konferencia helyszínének változása miatt a diáktárlatot nem hoztuk Egerbe. A kiállítást később rendezzük meg, a konferencia után, 2022. november 22-én a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban, Hajdúszoboszlón. A kiállítást megnyitja Dr. Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára.

Néhány statisztikai adat, amelyről szeretném tájékoztatni Önöket. A konferenciára regisztrált résztvevők száma 964 fő. Természetesen ebben benne vannak az előadók, a résztvevők, a szekcióvezetők, mindazok, akik a szabadidőben segítik a munkánkat, és szórakoztatnak este bennünket. Tehát azt gondolom, hogy ez nagyon szép létszám, felfelé ível, még nem értük el a csúcsot, mert volt már ezer fő fölött is a létszám, de nem statisztikára megyünk, nagyon örülünk, hogy itt vannak. Egy nagyon gyors részletesebb statisztika:

  • óvodából 67 fő,
  • általános iskolából és alapfokú művészeti iskolából 99 fő,
  • gimnáziumból egy kicsit kevesebben 33 fő,
  • szakképzési centrumokból 113 fő,
  • felsőoktatási intézményekből 60 fő,
  • a határon túli pedagógusok közül 40 fő,
  • a Klebelsberg Központból és a tankerületi központokból 46 fő

regisztrált. Természetesen jelen vannak a magániskolák, az egyházi iskolák, egyéb fenntartók, intézmények képviselői és a munkatársaik is.

A plenáris előadások száma igen magas 29 lesz és egy kerekasztal-beszélgetés. A szekciók száma nő, 14 szekció lesz ebben az esztendőben, a szekcióban előadók és szereplők száma 112 fő. A szekciók a Park Hotelben, tehát itt a konferencia helyszínén, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen és a várban kerülnek megrendezésre. Kérem, hogy a programfüzetből tájékozódjanak, mert sok szekció van, tudom, hogy sokféle szekcióba szeretnének elmenni, de döntsenek, és időben induljanak el a programokra.

Azt javasoljuk, hogy a szekciók helyszínére gyalogosan menjenek. Itt a városban autóval – biztos tapasztalták – igen nehéz parkolni, meg egy kicsit kacskaringósak az utcák, de nincs nagy távolság a helyszínek között, gyalogosan meg tudják közelíteni ezeket.

Workshopok is lesznek a plenáris előadásokkal párhuzamosan. Kilenc workshop lesz, a programfüzetben ezt is megtalálják, ebből is válasszanak.

A kiállítók száma 31. A földszinten és az első emeleten vannak a kiállítók. Itt most nagyon életközelben vannak, az előadásokra jövet-menet során mindig találkoznak egy-egy kiállítóval, tájékozódjanak, nézzék meg a legújabb termékeket. Ha mégsem boldogulnak, akkor forduljanak a szervezőkhöz lent a földszinten, akiknél regisztráltak, segítenek Önöknek.