Dr. Pajtókné Dr. habil. Tari Ilona

Köszöntő

Tisztelt Államtitkár Hölgyek és Urak! A társadalmi és tudományos élet tisztelt vezetői, képviselői! Nagyra becsült kollégáim! Tisztelt hölgyeim és uraim!

Az emberről alkotott hiteles és átfogó szemléletre van szükség ahhoz, hogy jobban gondját viseljük bolygónknak. – Ferenc pápa fogalmazta meg ezt az üzenetet a keresztény egyházak által évről évre szeptember 1-jén, a teremtésvédelem érdekében megtartott imanapján. Üzenete a Laudato si’ azaz Áldott légy kezdetű, a „Közös otthon” gondozásáról szóló enciklika kontextusába illeszkedik.

„Laudato si’, mi’ Signore”, „Áldott légy, Uram” – énekelte Assisi Szent Ferenc[1]. Ezzel a gyönyörű himnusszal arra emlékeztetett minket, hogy közös otthonunk a földbolygó olyan, mint egy nővér, akivel osztozunk a létben, és olyan, mint egy szép anya, aki karjába zár minket.

Ferenc pápa üzenetében azt hangsúlyozza, hogy környezetünk védelmének nem pusztán „természeti” jellege van, hanem magában foglalja a valódi, az átfogó értelemben vett ökológiát.

„Minden összeköttetésben van egymással, a világban minden bensőséges kapcsolatban van: a tudomány és a hitvallások, az ember és a teremtett világ.” – véli.

Mi, akik itt vagyunk ezen a konferencián, tudjuk, hogy mivel minden szorosan összefügg mindennel, ezért a bolygónkat érintő környezeti problémák olyan látásmódot kívánnak meg részünkről, amely figyelembe veszi a válságban lévő ökológiai rendszer összes elemét.

Sajnos ez a látásmód még nem tükröződik az emberek megnyilvánulásában. Egyre többször manifesztálódik, hogy az emberiség elveszítette a kontrollt saját tevékenysége és környezetének alakulása között. Bizonyos, a természetre kiható folyamatokat mi magunk indítottunk el.

A világ mérvadó tudósai, szakemberei, szervezetei és vallási vezetői ma már széleskörűen egyetértenek abban, hogy súlyos környezeti válsággal nézünk szembe, és hogy ennek okai végső soron az emberi tevékenységben keresendők.

Felismerjük ugyan, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyek veszélybe sodorják a környezetet, mégsem hagyunk azzal fel, sokszor mert az életünk úgy van szervezve, hogy rövidtávon kell annak előnyeit/anyagi előnyeit felmutatni. Ezeknek a kényszereknek a hatása alatt pedig sokszor rossz választ adunk a környezetünk állapotára is kiható kérdésekre. Ezzel azonban a következő nemzedékek fizikai életlehetőségeit is nehezítjük, veszélyeztetjük.

Sokszor beszélünk a környezeti válság tüneteiről, a természeti tartalékok kimerüléséről, a környezet pusztulásáról, a környezetszennyezésről, a klímaváltozásról.

Rá kell jönnünk, hogy nem érünk el eredményt a tünetek bemutatásával, a hatásokra történő esetleges sürgős és részleges válaszadással, ha nem ismerjük fel a környezeti válság antropogén eredetű gyökerét.

Az ember generálta technikai fejlődés az elmúlt két évszázadban hihetetlen mértékű volt. Gondoljunk a villamos energia, az autó, a repülőgép, a nukleáris energia feltalálására, de a modern orvostudomány, a digitális forradalom, a robotika, a biotechnológia alkalmazásával is óriási tudományos fejlődés ment végbe.

A tudományos és technológiai vívmányok megmutatják az ember nagyszerűségét. A mérhetetlen technológiai fejlődést azonban mintha nem kísérné az ember felelősségérzetében, a nemzedékeken átívelő értékek megbecsülésében történő növekedése.

A bolygónkat kizsákmányoló, a valóságot figyelmen kívül hagyó, haszonelvű antropocentrikus beállítottság helyett, egy olyan szemléletre, gondolkodásra, politikára, oktatási programra, életstílusra és lelkiségre lenne szükség, amely nagyobb figyelmet fordít a teremtett világ harmóniájára.

A környezeti nevelés nem újkeletű dolog. Kezdetben főleg a tudományos ismeretek átadására irányult. Később a környezeti kockázatok tudatosítására és megelőzésére törekedett. Manapság általában az ökológiai egyensúly különböző szintjeinek visszaszerzésére irányuló törekvésben nyilvánul meg.

Nélkülözhetetlen szükség van azonban arra is, hogy új nevelési feladatokat fogalmazzunk meg, amelyben részt vállal az állam és az egyház egyaránt mind a köznevelés, mind a felsőoktatás színterein, annak érdekében, hogy új meggyőződések, új viselkedésformák és életmódok, etikai normák alakuljanak ki.

Az Egyház Társadalmi Tanításának Kompendiuma[2] (2004.) az ökológiai problémákra adott választ elsősorban a szemléletváltozásban látja, amely a fogyasztás tekintetében szerényebb, egymással és a természettel szolidárisabb életstílust, a közösségi értékek előmozdítását és a természeti környezettel jobban összhangban álló ipari és mezőgazdasági tevékenységet jelent (486–487. pont).

Ebben a folyamatban jelentős szerepük van, s lehet a pedagógusoknak, oktatást-nevelést segítő szakembereknek, akik képesek újragondolni az ökológiai etikát segítő oktatási tartalmakat és módszereket. Oly módon, hogy azok – a hihetetlenül felgyorsult technikai-technológiai fejlődés által meghatározott környezetben – ténylegesen segítsenek növelni az egymás iránti szolidaritást, a felelősségvállalást, az együttérzésen alapuló törődést a sérülékeny bolygónk iránt.

Ezért is nagy örömmel köszöntöm az Oktatás a fenntartható fejlődésért – Hogyan tovább? című konferenciát. Szívből gratulálok a konferencia megálmodóinak, szervezőinek és nem utolsó sorban előadóinak és minden résztvevőjének! Kívánom, hogy a konferencián szülessenek felelős kérdésre adott felelős válaszok, amelyek a jövőbe ívelnek és ezáltal olyan szemléletet eredményeznek, amelyet Ferenc pápa is elvár tőlünk idézett üzenetében.

[1] Assisi Szent Ferencet a pápa 1979-ben az ökológia művelőinek védőszentjévé nyilvánította.

[2] Online: https://www.vatican.va/roman_curia/pontifical_councils/justpeace/documents/rc_pc_justpeace_doc_20060526_compendio-dott-soc_hu.html