Dr. Aáry-Tamás Lajos

Oktatás, jog – mesterséges intelligencia

Szeretettel köszöntök mindenkit, akinek türelme volt megvárni az utolsó előadást. Én nagyon hálás vagyok Kónyáné Tóth Máriának és Molnár Csabának, hogy megszervezték 25 éven keresztül ezt a rendezvényt, és eljöhetünk ide, más szakmák képviselőivel beszélgethetnek a tanárok, tanulhatunk egymástól.

Bajor Péter elnök urat arra kértem a szünetben, írjuk be a ChatGPT-nek, hogy készítsen nekem egy előadást 20 percben oktatásjog és mesterséges intelligencia címen. Körülbelül fél másodperc alatt elkészítette. De iszonyatos hülyeségeket írt le, úgyhogy megnyugodtam, Aáry-Tamás Lajos valószínűleg izgalmasabb előadást fog tartani ma, mint a mesterséges intelligencia.

Rögtön elővetítem, hogy jogász vagyok, a mesterséges intelligenciához, mint olyanhoz nem értek, tehát ez nem a szakterületem, de az elmúlt években nagyon sok formában találkozhattam a mesterséges intelligencia kérdésfelvetésével, ezért vettem a bátorságot, hogy elfogadjam a szervezők fölkérését.

Én is azzal kezdtem, amikor a ChatGPT-hez hozzáfértem, rákérdeztem magamra. Pontosabban azt kérdeztem tőle, van-e Magyarországon oktatási ombudsman? Azt mondta, hogy nincs. Mondtam, hogy rosszul tudod, van, erre azt mondta: lehet, hogy van, de ő csak 2021-ig betáplált adatokból dolgozik. Mondtam neki, hogy 1999 óta van Magyarországon oktatási ombudsman, akkor azt mondta, hogy igazad van, tévedtem. Van Magyarországon oktatási ombudsman, úgy hívják, hogy Palkovics László.

Rávezettem a honlapunkra, és akkor mondta, igen, Aáry­-Tamás Lajos az oktatási ombudsman és megköszönte szépen a segítséget. Ekkor bemutatkoztam neki, hogy én vagyok az, aki kérdezi, és azt kérdeztem tőle, hogy mit csinálnál azzal a 40 000 panasszal, amit mi kezeltünk az elmúlt 24 évben? Ha odaadnám neked az óvodától az egyetemig tartó szakaszról ezt a nagy-nagy adathalmazt, akkor mit kezdenél vele? Nagyon izgalmas volt a válasza, mert azt mondta, hogy ez már a magyarországi oktatási rendszer méretét tekintve egy olyan méretű adathalmaz, aminek a vizsgálata nyomán már szinte biztosan látná a magyar oktatási rendszer hibáit. Javaslatot is meg tudna fogalmazni arra, hogy ezeket hogyan kéne kijavítani, sőt, elképzelhető, hogy ez az adatmennyiség arra is alkalmas lehet, hogy előre lássa, hogy milyen konfliktustípusok és hol fognak előbukkanni Magyarországon. Kicsit megborzongtam, ez azt jelenti, hogy az oktatási ombudsman helyettesítésére már örömmel vállalkozna a ChatGPT.

De az oktatás, a jog és a mesterséges intelligencia viszonyrendszerében vajon mi is az, ami ma elmondható egy oktatási konferencián?

Az első javaslatom az, hogy a szabadság eszméjét emeljük be, és nézzük meg, hogy mekkora szabadságunk van akkor, amikor az oktatásban a jogi keretek között mesterséges intelligenciát használunk. Szerintem nem kevés, és lehet, hogy a kereteket sem látjuk jól.

A másik javaslatom pedig az, vizsgáljuk meg, hogy az együttműködés az oktatásban hogyan segítheti ezt a folyamatot.

A tanítás és a tanulás szabadságáról

Kezdeném a joggal. Már többször előfordult az elmúlt 25 évben, hogy az Alaptörvényt idéztem, és most is ezt fogom tenni. Van egy X. cikkelye az alaptörvényünknek, ami úgy szól, hogy Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és a művészeti alkotás szabadságát, továbbá a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében a tanulás, valamint a tanítás szabadságát.

A tanítás szabadságáról beszél a legmagasabb szintű jogszabályunk, és a tanulás szabadságáról. Nem a jogáról, és még csak nem is a kötelezettségéről, hanem a szabadságáról.

Érdemes azt is szemügyre venni – a szabadságról többet fogok még beszélni –, hogy milyen érdekes, a két szabadság ugyanabban a paragrafusban van. Mára úgy tűnik, a tanítás és a tanulás határai közelednek, vagy akár összemosódnak. Tudjuk-e minden helyzetben, hogy vajon ki a mester és ki a tanítvány? Ugyanolyan egyszerűen megválaszolható-e ez a kérdés, mint száz évvel ezelőtt?

A pandémia megmutatta, hogy a fiatalok milyen sokat tudják segíteni a tanárokat olyan területeken, ahol ők kevésbé voltak jók, és ez néha tudott feszültségekkel együtt járni, de gyakran volt feszültségmentes, ahogy a generációk egymástól tanultak. De ahhoz, hogy a szabadságot értelmezzük az oktatásban, folyamatosan vissza kell térnünk ilyen alapkérdésekhez, hogy mit tekintünk oktatásnak? Mi az oktatásnak a célja? Miért kell felkelnie egy csomó gyereknek minden reggel? Miért kell az apáknak vagy az anyáknak kirángatni a büdös kölköt reggel az ágyból és elküldeni egy iskolának nevezett intézménybe?

Talán sokan vannak, akik nem tudják, hogy a tankötelezettség az Londonban születik, az ipari forradalom kezdetén a nők is elmennek dolgozni, és a gyermekek otthon maradnak. Ez korábban is így volt, a nagyobbak vigyáznak a kisebbekre, de Londonban ezek a nagyobb gyerekek elkezdenek a tűzzel játszani, háromszor ég le az angol főváros, mire a városvezetés úgy dönt, hogy építsünk ezeknek a büdös kölköknek épületeket, ahova bezárjuk őket, és néhány embert kérjünk meg arra, hogy vigyázzon rájuk, mert különben mind meghalunk. Azt gondolom, hogy innen érdemes nézni az oktatást, hogy vajon mennyit mozdultunk el azóta.

Sok helyen még találkozom – többnyire egyébként a szülői megközelítésben – azzal, hogy az iskola egy ilyen gyerekmegőrző. Az óvónőkről elmondják nekem, hogy hány szülő örülne, ha este fél 9–9 körül zárna az óvoda, hogy csak akkor kellene a gyerekért menni. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy azért a londoni állapotoknál előbbre tartunk, mégis érdemes többet beszélgetnünk egy kicsit az oktatás céljáról. De érdemes talán több vizsgálatot folytatni arról, hogy kik azok, akiket a tanárok tanítanak, mert abban már egyetértés van sok-sok konferencia után, hogy ma már nem olyanok ezek a gyerekek, mint a tíz évvel ezelőtti gyerekek.

Nem az a kérdés, hogy jobbak-e vagy rosszabbak, hogy jobban szeretjük-e őket, vagy kevésbé, hanem egész egyszerűen mások, másként működik az agyuk. Egy csomó mindent másként szerveznek. Más vágyaik vannak, más értékeket látnak jónak. Olvassuk a boomer generáció tagja által írt cikket, miszerint szegény fiatalok nagyon nehezen tudnak maguknak házat venni. Egy csomó fiatal nem is akar házat venni! Azt hisszük, hogy boldogtalanok, közben ők meg valahol másutt keresik a boldogságukat. Lehet, hogy rossz irányba tanítjuk őket, ha azt hisszük, hogy ők attól boldogok, amitől a mi generációnk boldog, vagy a szüleik generációja boldog. Valószínűleg sokkal többet kéne tudnunk arról a generációról, akit tanítunk, és akik másodpercek alatt lesznek felnőnek.

Úgy építettem fel az előadást, hogy mindig lesznek javaslataim. Tavaly az előadásomban jeleztem, Dr. Csányi Sándor az OTP vezérigazgatója elfogadta javaslatomat, hogy legyen Magyarországon oktatási innovációs verseny és nagydíj. Néhány héttel ezelőtt először osztottuk ki a díjakat. Nagyon boldog voltam, hogy kilenc díjazott volt, akik közül kiválasztottuk a nagydíjast. Jelentem, hogy a nagydíjas egy olyan tartalomgenerátor, amelyik a mesterséges intelligenciát hívja segítségül. Tehát a tanárok már egy díjnyertes tartalomgenerátort is igénybe vehetnek, ez a Redmenta, amelyik a mesterséges intelligenciára is támaszkodik. 300 innovációs pályázat érkezett be, ez óriási mennyiség, és higgyék el, hogy nagyon sokan a tanárok, a pedagógusok közül nem is tudták, hogy amit ők csinálnak, az innováció.

Azt remélem, hogy egy év múlva, amikor találkozunk, azt tudjuk mondani, hogy az első nyertesek közül már többen startupot alapítottak – az OTP Bank segített ebben –, a szellemi tulajdon hivatalába beregisztrálták azt, amit ők csináltak. Hátha két év múlva találkozunk, akkor be tudok számolni arról, hogy néhányuk a londoni BETT-en, a világ legnagyobb oktatási kiállításán már megkötötte az első néhány százezer vagy millió dolláros szerződését. Az a magyar oktatás, amelyre gyakran gondolunk úgy, mint egy ilyen szegény, csóró világra, az tele van innovációval. Az innováció az meg szellemi érték, a szellemi értéknek ára van, és ebből akár meg is lehet gazdagodni annak, aki ebbe energiát és munkát fektet.

Arra tudom buzdítani önöket, hogy figyeljék környezetüket, buzdítsanak mindenkit, hogy pályázzanak erre a díjra.

Többször elhangzott a mai nap folyamán is, és a munkám során én is gyakran találkozom avval, hogy a piaci elvárásoknak kell megfeleltetni a gyermekek tudását. Ez a nyomás szét tudja feszíteni az oktatást. A mérnököket vagy a fejlesztőket, a kutatókat hallgattam ma, ők sem tudják, hogy mi lesz egy év múlva. De a tanárok már tanítsanak erről, ugye? Milyen feszítő ez az érzés, és a tanárok nem tudnak kitérni, vagy nem tudják megszüntetni ezt a nyomást, de az oktatásról szóló vitákban világossá tudják tenni, hogy az oktatás célja nem lesz ugyanaz, mint a fejlesztők célja. Nem tudnak ilyen exponenciális fejlődést elérni, de szerintem nem is kell. A pedagógia megpróbál értékeket közvetíteni, olyasmit is, amire ma már sokan azt mondják, hogy nem fontosak, nem is kéne tanítani az iskolában. A görög drámákat mikor fogjuk használni vagy a képleteket, illetve a verseket? De ezek nélkül nincs értékátadás, nincs pedagógia, nincs kultúraátörökítés a fiatalabb generációk számára. Ezért egyszerre kell segíteni a tanároknak, hogy megértsék a mesterséges intelligenciát, de segítsünk mindenki másnak, hogy értsék meg a pedagógiát, csak azt várják el tőle, amiben ők jók tudnak lenni, kapják meg azt a segítséget, hogy fölvehessék a ritmust, a munkájukat nagyon jól végezzék a gyerekeink érdekében. Ezért megtermékenyítő a mérnök, a jogász, a művész, a tanár, a bölcsész vitája és beszélgetése.

Még egy javaslattal élek ennek a gondolatnak a lezárásaként. Nem egyeztettem a szervezőkkel, de elképzelhető, hogy éppen azért, mert változik ez a generáció, akit tanítani kell, el kéne őket ide hívni. Minél több olyan fiatalt meg kéne kérdezni, hogy mit gondolnak a világról, vagy mit gondoltnak azokról, akik tanítják őket, vagy mit gondolnak a jövőről? Valószínűleg nélkülük egyre nehezebben fog menni. A generációk egymástól tanulása az már jövőre vagy ma be fog következni.

Jog a művelődéshez

Az Alaptörvényünknek van egy másik bekezdése, a XI. cikk, ezt is szoktam idézni büszkén és örömmel. Minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez. A „műveltség” szót kevesebbet használjuk, mint illene. Ez egy nagyobb gyűjtőszó. Ha az oktatás céljáról beszélünk, akkor a legmagasabb szintű tudásnak valószínűleg pont ez a célja, hogy műveltek legyenek a magyarok. Műveltek legyenek a mesterséges intelligenciából, műveltek legyenek a versolvasásból, műveltek legyenek az asztalosságban, műveltek legyenek a gépkocsivezetésben, műveltek legyenek akkor, amikor tanárok, és képesek legyenek a megtanultakat előhozni a fejükből, amikor arra szükség van. Tavaly Freund Tamás, az MTA elnöke tartott szenzációs előadást az agy működéséről. Arról beszélt, hogy hogyan tanul az agy, hogyan raktározza el a tudást, illetve amikor baj van, amikor helyzet van, amikor problémát kell megoldani, akkor hogyan elkezdi előszedni a lehetséges jó válaszokat.

Hogy ezt a folyamatot hogyan tudja segíteni a mesterséges intelligencia, az egy különleges kérdés. Talán látják, hogy nem tudok válaszokat adni, hanem inkább kérdéseket vetek föl arról többek között, hogyan tudunk egymásnak segíteni. A mesterséges intelligenciáról szóló európai szintű jogi norma alapelveket sorol fel. Ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia tisztességesen működjön, a mi viszonyaink között azt várjuk el, hogy biztonságos legyen, hogy egy megbízhatóság jellemezze, legyen elszámoltatható, szabálykövető legyen a mesterséges intelligencia, az emberi jogokat tartsa tiszteletben, a hatalommegosztást tartsa tiszteletben, a méltányosság jellemezze, az inklúzió legyen az egyik fontos szempontja, az együttműködést bátorítsa és legyen átlátható.

Kedves barátaim, ezt hívjuk demokráciának. Ha bármikor megpróbálunk úgy tenni, hogy ezek nem fontosak, akkor ki fogunk siklani. Én tökéletesen értem a fejlesztők türelmetlenségét, hogy néhány jogi béklyót el kellene felejteni, mert akadályozza a fejlődést. A magyar adatvédelem kétségtelenül szigorú és kicsit merevebb volt pár évvel a rendszerváltás után. Ez egy kelet-európai sajátosság, mert úgy gondoltuk, '90 előtt az állam gonosz volt, az állampolgár jó, akkor azt gondoltuk, hogy minden adatot meg kell védeni a gonosz államtól. Ma már ez egész egyszerűen nem igaz, de nem állt vissza egy egészséges egyensúly. Viszont jogászként azt tudom javasolni, hogy inkább beszéljünk még egy kört, de ne legyünk kínai antidemokratikus Európa. A megbízhatóság, az elszámoltathatóság, a méltányosság, az ráadásul mind-mind olyan eleme a demokráciának, ami a pedagógiában az inklúzió, ezek a pedagógiai alapfogalmak köré tartoznak. Ez a fölsorolás, a jogi típusú keretrendszer, nagyban segíti a tanárt, aki a demokrácia polgárait tanítja.

Ha a tanár a jogba kapaszkodik, ha ehhez ragaszkodik, akkor azt tudja mondani, hogy csináljunk új dolgokat, csináljunk izgalmas dolgokat, de mindig a megbízhatóság, a bizalom, a méltányosság, az inkluzivitás, az átláthatóság jegyében. Közpénzből működtetjük az egész nagy oktatást, ezért valószínűleg nem is tudunk eltekinteni ezektől az elvektől. Én csak azt jelzem, hogy a jog mindig segíteni fog önöknek. Zárásképpen néhány különleges, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos gondolatot osztanék meg önökkel.

Barabási Albert Lászlóval, a világhírű fizikussal beszélgettem Marosvásárhelyen, azt kérdeztem tőle, miben látja a mesterséges intelligencia veszélyét? Következőket válaszolta. Az oroszlánok azért léteznek a Föld nevű bolygón, mert mi, emberek úgy döntöttünk, hogy nem öljük meg az összes példányt. Ezért rezervátumokat hoztunk létre számukra, és ők ott élnek. Ha meginterjúvolhatnánk az oroszlánokat, egy csomó oroszlán azt mondaná, hogy de hát én szabad vagyok. Hát megszülöm a kölykeimet, annak felét megeszi a másik falka, meg a betegség elviszi, meg minden nap rohanni kell a rohadt zebráért, hogy legyen húsunk, vagyis szabad környezetben, szabad feltételek között élek. Miközben nem, ők nem szabadok. Tehát azzal a veszéllyel érdemes számolni, vagy érdemes sokat beszélgetni róla, hogy nehogy hamis szabadságképünk legyen, miközben bezárkózunk a készülékeink biztosította virtualitásba.

Tennék egy javaslatot, Hassan dékán úrhoz csatlakozom. Próbáljuk meg a pedagógusok minimum öt százalékát, de lehetőleg tíz százalékát felkészíteni a következő egy évben a mesterséges intelligenciára. Biztosan van Magyarországon ennyi pedagógus, aki hajlandó lenne erre. Ha ők már sokat tudnak a mesterséges intelligenciáról, akkor elkezdenek hatni a közösségükre és sokkal többen fognak tudni ebben felkészülten partnerei lenni azoknak a szakembereknek, akik ezt fejlesztik. És mi kell ehhez? Az, amit már 2001-ben, az akkori előadásomban említettem: együttműködés. Az oktatás egy olyan hely, ahol az együttműködésnek egész egyszerűen nincs alternatívája. Ha a szakemberek ilyen lelkesedéssel, mint ahogy az előbbi panelban láttuk, körbeveszik az oktatást, és azt mondják, hogy mindannyian segítünk azért, hogy az oktatás sikeres legyen, akkor meggyőződésem, hogy Magyarország sikeres lehet, és az oktatásunk a kazánházból végre bekerülhet a nappaliba, mint egy szép kandalló vagy csempekályha, amelyik köré boldogan fogunk ülni és élvezni annak a melegét és a kisugárzó hatását. Én ehhez kívánok önöknek sok sikert és jó egészséget.