Bajor Péter

A konferencia zárása

Zárszó

Jubileumi konferenciánk idei témája a visszatekintés mellett a várható jövőkép fürkészése volt. Valójában ez nem újdonság, hiszen az egyes szakterületek helyzetértékelése, az aktuális eseményeinek bemutatása, valamint a várható jövőbeni fejlemények ismertetése természetszerűen jelen vannak éves konferenciánk programjain, előadásaiban. Ugyanakkor az idei, a 25 évre történt visszatekintés, a kapcsolódó jubileumi ünnepséggel mégis elgondolkodtató és megható élményeket is adott a résztvevőknek.

A mesterséges intelligencia és a köznevelés kapcsolatát több szempontból, nagyon izgalmasan taglaló harmadik nap végén hadd hozzak ide néhány szubjektív gondolatot.

• A jövőképünket színezgethetjük sokféleképpen, de „az ember” ugyanaz az ember marad 5, 10, 100 év múlva is. Tehát: a tanítványainkhoz hasonlóan mindannyian éhesek és szomjasak leszünk a jövőben is. A vágyaink az ételre, az italra, a tudásra, a boldogságra megmaradnak. Vágyunk marad, hogy a személyes biztonságunkat szeretnénk fenntartani. Szeretnénk, hogyha szeretnének minket, és szeretnénk képesek maradni mi is arra, hogy másokat szeressünk. Szeretnénk, hogy az emberi közösségeinkben együtt tudjunk lenni, szeretnénk pozitív visszajelzéseket kapni a környezetünktől, szeretnénk, hogyha a kíváncsiságaink kielégítést nyernének. Ez mindig megmarad, függetlenül attól, hogy éppen palatáblát használunk, vagy írásvetítőt, vagy projektort, vagy okostelefont, vagy pedig mesterséges intelligenciát.
• A technikai haladás mellett a jövőben is szeretnénk, hogyha örömet lelnénk az életünkben. Valószínű, hogy minden történelmi évszázadunknak megvoltak az örömei: a keréken történő szállítás, a bütykös tengely működése, egy toronyóra szerkezete, a gőzgép, az autó és a számtalan találmány az emberiség történetében újabb és újabb örömöket okoztak. Bár sejthető, hogy a mesterséges intelligencia térnyerését a generációkutatók új generációs korszaknak fogják tekinteni, mégis azt gondolom, hogy ennek az új eszköznek a használata is attól lesz értékes, ha egészséges örömet okoz a számunkra. Használjuk az emberek, a gyermekeink, diákjaink javára!
• Bárhogyan is változnak a technikai lehetőségeink, a pedagógus és a gyermekek, diákok közötti segítő viszony a jövőben is megmarad. Akkor is, ha a pedagógus szerepek, módszertanok vagy az átadandó ismeretek tartalma változik is. A pedagógus a segítő, a gyermek, tanuló pedig a kliensünk: ez a viszony megmarad, és fontos újra és újra ismételni, hogy ezért a kapcsolatért mi vagyunk a felelősek. Jót szeretnénk tenni a ránk bízottakkal, ezzel naponta sok apró szereteteseményt tudunk létrehozni. Azt gondolom, hogy ezek a szeretetesemények adják össze az életünk teljességét, ezért különösen szép a pedagógusok hivatása.
• Elhangzott a mesterséges intelligenciával kapcsolatosan, hogy majd, ha megismerjük, kiismerjük, akkor majd szeretni is fogjuk, és főleg nem fogunk félni tőle, az ijesztő „emberi” tulajdonságai ellenére. Azt gondolom, számtalan tárgy, teljesítmény vesz körbe bennünket, amiknek a működését nem ismerjük, nem értjük. Tiszteletet, csodálatot ettől még bátran érezhetünk ezekkel kapcsolatosan. És ha kiismertük a működését, akkor az elismerő csodálatunk mellett bizalommal is lehetünk – a mesterséges intelligencia szerepével kapcsolatosan is. Biztatom magunkat, hogy legyünk türelmesek a magunk érzéseit illetően: az idegenkedésünk ne forduljon ingerült elutasításba, dühbe – kivéve természetesen, ha károkozást tapasztalunk. Tekintsük a mesterséges intelligenciát rendelkezésünkre álló eszköznek, a munkánkban használható új lehetőségnek.

Az ijesztően gyors technikai és más változások ellenére ne tévesszük szem elől az emberi és közösségi szempontjainkat. Legyünk türelmes figyelemmel a generációs különbözőségeinkre.

Örömteli munkát, szeretetteli pedagógus-élményeket kívánok. Fejlődjünk a köznevelésben használt eszközeink terén, de ezzel párhuzamosan erősödjünk is emberségünkben!

Találkozzunk ismét, 2024. november 5-én, 6-án és 7-én!